Egerszeg

címke rss

Tizenkét csapatos marad a Borsodi Liga

Sport2003.04.24, 16:12

Az MLSZ csütörtöki rendkívüli ülésén a liga, az érintett csapatok és a szövetség szakértőinek korábbi konzultációi alapján gyorsan eldőlt: jövőre is marad a mostani versenykiírás. Azaz a 2003-2004-es szezonban is tizenkét együttes alkotja az élvonalbeli mezőnyt, s marad a rájátszás is az alsóház és a felsőház résztvevőivel.

Szívműtéten esett át a NOB elnöke

Sport2003.04.22, 12:05

Sikeres szívműtétet hajtottak végre a múlt héten Jacques Rogge-on, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökén, de az orvosi beavatkozását tényét csak most hozták nyilvánosságra.

Új stadion épülhet Nizzában

Sport2003.04.19, 12:57

Ebben a szezonban az OGC Nice okozta a legnagyobb szenzációt a francia bajnokságban, az újonc együttes ugyanis a pontvadászat első felében heteken keresztül vezette a tabellát. A nizzaiak azóta ugyan lejjebb csúsztak, de még mindig versenyben vannak a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyekért, és eközben igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a siker ne csak kérészéletű legyen.

Mandula Petra döntős párosban

Sport2003.04.19, 16:39

A páros világranglista 16. helyén álló Mandula Petra az ukrán Jelena Tatarkova oldalán bejutott a döntőbe a 110 ezer dollár összdíjazású budapesti tenisztornán.

Hova tűnt Paul Gascoigne?

Sport2003.04.18, 13:23

Kínai klubja nem tudja, hol tartózkodik jelenleg Paul Gascoigne. A 35 éves volt válogatott labdarúgó rövid időre hazatért Londonba, majd állítólag egy amerikai rehabilitációs klinikára távozott.

Tovább gyengül a Milan

Sport2003.04.17, 13:21

Újabb klasszissal bővült az AC Milan labdarúgócsapatának sérültlistája: ezúttal a portugál Manuel Rui Costa dőlt ki a sorból.

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Sport2003.04.13, 20:09

Huszonnyolcadik forduló.

Hárommillió eurós büntetést kapott a Bayern

Sport2003.04.12, 13:06

A Német Labdarúgó Liga 3 millió eurós bírsággal sújtotta a Bayern Münchent, mert titkos szerződést kötött a Kirch médiacsoporttal.

Feje tetejére állt az NHL

Sport2003.04.11, 10:20

Azok után, hogy az NHL-rájátszás első napján a két főcsoportelső, a Dallas és az Ottawa is vereséggel rajtolt hazai pályán, a második napon tovább folytatódott a nagycsapatok betlisorozata. A playoff négy találkozója közül ugyanis kivétel nélkül az esélytelenebbnek tartott, s az alapszakaszban rosszabb helyen végző vendégek nyertek, elég meggyőző fölénnyel.