Éger István
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyar Orvosi Kamara
- egészségügy
- ügyeleti idő
- InfoRádió
- Munka törvénykönyve

A homeopátia mögött komoly üzleti érdekek állnak
A TV2 reggeli Mokka című műsorában Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke volt a vendég. A műsorvezetők arra voltak kíváncsiak, mi a MOK álláspontja az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének a homeopátia hatástalanságát kijelentő, nemrég kiadott, nagy vihart kavart álláspontjával kapcsolatban. Az elnök elmondta, hogy a MOK teljes mértékben elfogadja az európai tudományos testület állásfoglalását.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Éger: Kemény meccs volt
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint sikerült kihozni az elérhető maximumot az egészségügyi bérfejlesztésből.
- címkék:
- Éger István
- egészségügy
- béremelés
- Címkefelhő »
Önálló minisztériumot akarnak az orvosok
Azonnali bérrendezés, saját minisztérium és legalább 600 milliárd forint – többek között ezt kérték csütörtökön a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal tagjai. Ülésükre eljött a Jobbik és az MSZP és a kormány képviselője is, épp csak a javaslatokat nem szavazták meg.
Nem várt helyről kapott levelet Orbán Viktor
Veszélybe kerülhet a mindennapi betegellátás, ha az egészségügyre fordított kiadásokat nem növeli a kormány, állítja a Magyar Orvosi Kamara. A szervezet a miniszterelnökhöz fordult az egészségügy helyzetével és az ágazat jövő évre tervezett költségvetésével kapcsolatban.
Elviselhetetlenül kevés az egészségügyisek bére
Az orvosi kamara szerint hiba volt a betegszállítás kiszervezése az Országos Mentőszolgálattól. Az egészségügyben dolgozók anyagi problémáit 10 milliárdból forintból rendezni lehetne szerintük.
Éger István: Pénz kell az egészségügyi reformhoz
A Magyar Orvosi Kamara támogatja az egészségügy tervezett átalakítását, de Éger István szerint, ha nem kerül több pénz a rendszerbe, a reform kudarcra van ítélve.
- címkék:
- Éger István
- egészségügy
- orvos
- Címkefelhő »
Önkéntes orvosokat vár a magyar kormány a szlovákiai kórházhelyzet miatt
A határmenti betegellátás megerősítéséről döntött az egészségügyi államtitkárság, miután a szlovák egészségügyi vezetés a sürgős ellátások biztosítása érdekében humanitárius segítséget kért Magyarországtól - közölte a magyar államtitkárásg szerda este. Szlovákiában hétfőn tizenöt kórházban hirdettek szükségállapotot, miután az orvosok harmada felmondott. A magyar kormány önkéntes orvosok jelentkezését is várja, hogy segítsenek a szlovákiai betegellátásban.
MN: Az orvosokra és ápolókra hárítanák a műhibaperek teljes összegét
Nemcsak a szándékos, hanem a gondatlan károkozáskor is átháríthatnák dolgozóikra a kár teljes összegét a munkáltatók a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása szerint - írja a pénteki Magyar Nemzet. Ez azt jelenti, hogy egy elvesztett műhibaperben akár több tízmillió forintot kéne kifizetniük az orvosoknak vagy ápolóknak.
MN: Tízezrekkel kereshetnek kevesebbet az egészségügyi dolgozók
Az éjszakai pótlékot a jelenlegi 50 százalékról 15-re csökkentené, a délutáni pótlékot pedig a több műszakos munkarendben dolgozók esetében eltörölné a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása. A szakmai szervezetek tiltakoznak a változtatások ellen, van, aki "őrültségnek" titulálta azt, mások az ellátórendszer leállásától és "beláthatatlan következményektől" tartanak.
Éger: Vonja vissza a kormány az egészségügyet átalakító tervét
Tiltakozik a kormány egészségügyi átalakító intézkedései ellen a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK). Éger István, a kerekasztal elnöke szerint az egészségügyről nemzeti konzultációt kell tartani, mert mint mondta, "az orvosok tömeges felmondásra készülnek".
Népszabadság: Az orvosi kamara elnökének eltitkolt tiszteletdíja miatt nyomoznak
Közérdekű adat eltitkolása miatt indult nyomozás a Magyar Orvosi Kamara ellen. Egy tardi háziorvos kifogásolta, hogy a testület több törvényben előírt adatot nem tesz közzé, köztük Éger István elnöki tiszteletdíját. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium is vizsgálatot indított.
Éger István: Letelt a kegyelmi időszak
Letelt az új kormánynak járó kegyelmi időszak a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint. Éger István a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt, hogy nem elégedett a tárca munkájával, és az újonnan kialakított kormányzati struktúra sem kedvez az ágazatnak.
Magasabb fizetést akarnak az orvosok
Nyomást akar gyakorolni a Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi tárcára, hogy az változtasson az ágazat alacsony fizetésein. Nem elegendő az a forrás, amit a reformtervezet erre a célra elkülönít - jelentette ki Éger István, a szervezet elnöke az InfoRádióban.
Éger: Nincs megállapodás a vizitdíjról
Cáfolta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azokat a sajtóban pénteken megjelent információkat, amelyek szerint elvi megállapodás született volna a kormány és a háziorvosok között a vizitdíj kompenzációjáról.
Nem hoz több pénzt az új ügyeleti szabályozás
Nem számíthatnak jelentős többletbevételre az egészségügyi dolgozók, ha az új törvényi szabályozásban a ügyeleti idejük teljes munkaidőnek számít. A jogszabály szerint csak az átlagos órabér 70-90 százalékát kapnák meg - nyilatkozta a Világgazdaságnak Éger István a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
Elégedetlenek a háziorvosok
Veszélybe kerülhet az orvosi alapellátás, ha a kormány nem rendezi az orvosok vitás kérdéseit, többek között az ügyeleti idő kifizetését - nyilatkozta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara Elnöke az InfoRádióban.
Bírósági ítélet: a teljes ügyeleti időre jár díjazás
A Vas Megyei Munkaügyi Bíróság csütörtökön jogerős ítéletben mondta ki, hogy az ügyeletben töltött idő teljes időtartamára jár díjazás a soproni Erzsébet Kórház 11 orvosának - tájékoztatta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az MTI-t.
Egy magyar orvos 40 év alatt 65-öt dolgozik
Ha az orvosok túlmunkáit összeadnák, akkor az egészségügyi dolgozóknak 40 év alatt majdnem 65 évnyi munkaviszonyuk lenne - közölte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádióban.
Tüntetésre készülnek az abortusztabletta ellen
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke és Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa is csatlakozni készül az abortusztabletta bevezetése elleni tüntetéshez, melyet a magzatvédők szerveznek - írja a Népszabadság. Az abortusztabletta hazai bevezetését a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium ugyanakkor támogatja.
- 1