edzőváltás

címke rss

Mourinhóval tárgyal a Valencia

Archívum2007.10.29, 09:23

Menesztették Quique Sanchez Florest, a Valencia labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. A trénernek a Sevilla elleni vasárnapi, 3-0-ra elveszített rangadót követően köszönték meg munkáját. A szakember 2005 májusában vette át a gárda irányítását, de nem tudott komolyabb sikereket felmutatni. Az együttest a tartalékcsapatnál dolgozó Oscar Fernandez veszi át.

Váratlan edzőváltás a Dunaferr férfikézi-csapatánál

Archívum2007.09.26, 15:25

Közös megegyezéssel szerződést bontott a Dunaferr férfikézilabda-csapata és Kiss Szilárd vezetőedző. A klub ideiglenesen Kolics János szakosztály-igazgatót bízta meg az együttes irányításával. A váltás okairól egyik fél sem kívánt nyilatkozni.

Két perc alatt eldöntötte a Loki a szünet után

Sport2007.08.25, 22:11

Az első félidőben ugyan nem lőtt gólt, mégis fölényes győzelmet aratott hazai pályán a Debrecen a Kaposvár felett a labdarúgó Soproni Liga hatodik fordulójában, a címvédő ezzel pontszámban beérte a listavezető Honvédot, a következő körben éppen egymás ellen játszik a két alakulat. A Paksnak jót tett az ultimátum, mert 3-0-ra legyőzte a Nyíregyházát, a Tatabányán viszont az edzőváltás sem segített, mert 7-0-s zakóval távozott Fehérvárról. A Sopron a REAC ellen megszerezte idénybeli első hazai diadalát, az MTK két pontot hagyott Siófokon, míg a nyugati rangadón nem bírt egymással a ZTE és a Győr.

Átalakulóban a férfikosár-élmezőny

Sport2007.10.06, 07:47

Ugyan a férfikosárlabda-válogatott előtt még sorsdöntő Eb-pótselejtező áll, az élvonalbeli klubok vezetői lassacskán kialakult keretekkel várják a 2007-2008-as bajnokság felkészülésének kezdetét. Összeállításunkból kiderül, hogy a csapatok hogyan erősödtek, vagy gyengültek, illetve melyik az az öt együttes, ahol nyáron nem történt edzőváltás.

Futballedző-keringő olasz módra

Sport2007.06.10, 17:18

Legutóbbi összefoglaló anyagunkban már utaltunk arra, milyen jelentős átrendeződésnek lehetünk tanúi a nyár folyamán, az idei szezon végeztével az olasz labdarúgásban. Meg is elégedhetnénk ezzel az általános kijelentéssel, de a hihetetlen mértékű edzőváltási hullám mégsem hagyhatja hidegen a kicsit is érdeklődő futballrajongókat - egészen addig, míg be nem indul a játékosok csereberélése.

Jönnek-mennek az edzők a férfikosár-csapatoknál

Sport2007.06.06, 15:55

A lemondó ügyvezető, Fodor Sándor után elhagyta a bajnoki ezüstérmes Lami-Véd Körmend férfikosárlabda-csapatát Sabáli Balázs vezetőedző is, aki a nagy rivális Atomerőmű SE kispadjára ült le. Ám a bajnokság befejeztével nem ez az egyetlen edzőváltásról szóló hír.

Házon belül oldja meg az edzőváltást a Dunaferr

Sport2007.05.25, 14:20

Információink szerint a Dunaferr NK nőikézilabda-csapata a menesztett Kovács Péter helyére Imre Vilmost, a bajnokságban 3. helyen végző férfi együttes szakvezetőjét nevezi ki.

Dárdai Pál Berlinben marad

Sport2007.04.16, 14:09

Hosszú idő óta ismét bizakodó a hangulat Dárdai Pál labdarúgócsapatánál, a Herthánál. A hét végi fordulóban ugyanis a berliniek hét vereség és egy döntetlen, azaz egy szinte páratlanul sikertelen sorozat után az első győzelmüket aratták, amit a magyar játékos a csapatnál történt változásokkal, mindenekelőtt az edzőváltással magyarázott.

Ranieriből még hős is lehet Parmában

Sport2007.04.01, 14:13

Vasárnap Milánóban az FC Internazionaléval mérkőzik a kétszeres UEFA-kupa és egyszeres KEK-győztes Parma FC, a találkozó pedig totó-szaknyelven országos egyes. Az alábbiakban az utóbbi években igencsak hányattatott sorsú, jelenleg kiesésre álló klubbal foglalkozunk, amelynél az év elején tulajdonos-, majd edzőváltás történt, és ötmérkőzéses veretlenségi sorozattal a háta mögött vág neki az Inter elleni találkozónak.

Paks után Kaposváron is kikapott az MTK

Sport2007.03.31, 18:43

A tavaszi szezonban várakozáson alul teljesítő MTK 1-0-s vereséget szenvedett Kaposváron a Borsodi Liga 22. fordulójának szombati játéknapján. Az Újpest a Mecsekalján parancsolt megálljt a tavasszal ezidáig gólt sem kapó Pécsnek, míg a sorozatos edzőváltások ellenére is bukdácsoló soproniak a Káposztás utcában vesztettek hatpontos meccset a REAC-cal szemben.