Edwin Hubble

címke rss
Véges vagy végtelen, ez itt a kérdés

Véges vagy végtelen, ez itt a kérdés

Hogyan keletkezett a világmindenség? A kérdés már önmagában sem egyértelmű, hiszen azt sem vehetjük biztosra, hogy volt-e egyáltalán kezdete, vagy öröktől fogva létezik. Napjaink fejlett kozmológiai kutatásai többek között az ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ. Az elmúlt évszázad tudományos forradalma következtében pedig egyre jobban közeledünk a megoldáshoz.

A németalföldi látcsőtől az űrteleszkópok birodalmáig

Tudomány2017.06.01, 09:48

Már az ókori keleti birodalmakban is megbecsült tudománynak számított a csillagászat. Az óegyiptomi tudós papok például a Sirius állásából számították ki a Nílus várható áradásának idejét, Mezopotámiában pedig hatalmas csillagvizsgálókat építettek. Az égitestek vizsgálatánál azonban egészen a 16. század végéig, kizárólag a szögmérő műszerekre és órákra, valamint a puszta szemükre hagyatkozhattak az asztronómusok. A távcső feltalálása alapjaiban rengette meg a hagyományos világképet.

Kiderült: Einsteinnek még a legnagyobb tévedése is igaz

Tudomány2020.10.29, 17:26

A kozmológiai állandó bevezetését először Albert Einstein javasolta az általános relativitáselméletéhez, mivel az egyenletei időben változó világegyetemet mutattak, egy táguló, vagy összehúzódó univerzumot jeleztek előre. Einsteinnek  azonban az volt az álláspontja, hogy az univerzum statikus és időben változatlan, ezért az általa bevezetett kozmológiai állandót élete nagy tévedésének nevezte. Könnyen lehet azonban, hogy Albert Einstein mégsem tévedett, mert a sötét energia ismert tulajdonságai megfelelnek a kozmológiai állandónak. Most, hogy már bizonyított az univerzum gyorsuló tágulása, a sötét energia mint kozmológiai állandó maagyarázatot ...

Mi van ott, ahol vége a világegyetemnek?

Tudomány2021.09.27, 13:01

A 20. század nagy csillagászati felfedezései, valamint Albert Einstein 1905-ben publikált speciális, továbbá az ebből továbbfejlesztett általános relativitáselmélete teremtették meg az univerzum jelenleg elfogadott modelljét. Mai ismereteink szerint 13,8 milliárd éve az ősrobbanással jött létre a táguló univerzum egy gravitációs szingularitásból, ami előtt nem létezett sem a tér, sem pedig az idő. Az ősrobbanás-elméletből vezethető le, hogy a jelenleg ismert univerzum miért térhet el mind a múltbeli, mind pedig a jövőbeli állapotától. A véges, de határtalan és táguló univerzumot leegyszerűsítve úgy kell elképzelni, mint egy felfújóddó ...

A Nagy Összeomlás: hamarosan az egész világ elpusztulhat

Tudomány2022.05.18, 17:05

Az általunk ismert univerzum a mintegy 13,8 milliárd éve bekövetkezett ősrobbanás után alakult ki. A világegyetem a „Nagy Bumm" óta folyamatosan és ráadásul gyorsulva tágul, ami csillagászati megfigyelésekkel alátámasztott tény. Az einsteini modell szerint a tágulás, vagyis az univerzum felfúvódása végtelen folyamat, amit viszont az Amerikai Tudományos Akadémia szaklapjában, a PNAS-ban egy most publikált tanulmány megkérdőjelez.

Előző
  • 1
Következő