Éden Hotel

címke rss

Top 10: az év magyar valóságshow-szereplői

Tévé2011.12.25, 10:55

Magyarországon a valósághow változatlanul szitokszó, miközben a mérések szerint a Való Világ 4-nek óriási, majdnem kétmilliós tábora volt, az ötödik széria is mindig megnyerte műsorsávját, az Éden Hotel a Viasat3 idei legsikeresebb műsora volt, de még az ÖsszeEsküvők is összeszedett 800 ezer nézőt. A realityket gondos casting után bekerült arcok tartják képernyőn: kik miatt működtek ezek a műsorok idén?

"A finálé egy szívdöfés volt" - Aliz, az Éden Hotelből

Tévé2011.12.18, 14:38

2012-ben már forgatja az Éden Hotel második évadját a Viasat3. Az egyik szereplőválogatásra a stáb elhívta az első sorozat egyik szereplőjét, Alizt, aki játékban volt az első perctől az utolsóig, és csak hajszál választotta el a főnyereménytől. A lány túllépett azon, hogy egy pillanat alatt 12,5 milliót vesztett, bár a mai napig odamennek hozzá ismeretlenek sajnálkozni.

"Egyszer sem jutott eszembe a 25 millió" - Ádám, az Éden Hotel stratégája

Tévé2011.11.28, 15:29

A Viasat3 valóságshow-jának második évadja közeleg, 2012 elején veszik fel, ennek apropóján pedig az első sorozat nagy taktikusát kérdeztük kolumbiai emlékeiről. Ádám, aki akár nyerhetett volna is, úgy látja, Kristóf lépése a fináléban könnyen igazolható volt, Szandrát kifejezetten rosszindulatú, gonosz lényként írta le, és elmesélte, mi történt vele közvetlenül a kiesés után.

"Sokáig nem aludtam a hazatérés után" - Kristóf, az Éden Hotel győztese

Tévé2011.11.15, 13:20

Már keresi a Viasat3 a 2012-re tervezett Éden Hotel 2 szereplőit, a castingon pedig - kérdezőként - feltűnt több játékos az első szériából. Kristóf az [origo]-nak elmesélte, hogy az utolsó adás után jó darabig tépelődött, jól cselekedett-e, de azóta rengetegen jelezték neki, meg megértették, miért döntött látszólag önző módon. Aliz megbékélt vele, a nyereményből pedig egy csepeli lakást tudott venni.

Mindent bevállalós fiatalok az Éden Hotel 2 castingján

Life.hu2011.11.15, 15:39

Az Éden Hotel egy stratégiai játék, így a leendő játékosoknak elengedhetetlen a gyors észjárás, de azért az sem árt, ha valaki értelmes. A Life.hu riportere a Viasat 3 sikeres reality-jének castingján járt, ahol megtudtuk, hogy a jó külső alapvető követelmény lesz most is, hiszen nem mindegy, kik pózolnak majd a műsorban és a plakátokon. Íme a következő széria leendő bevállalós játékosjelöltjei.

Playmate is próbálkozott az Éden Hotel 2. szereplőválogatásán - képek

Tévé2011.11.12, 20:12

Keresi a szereplőket a Viasat3 a 2012-ben induló Éden Hotel második évadjára. A castingon újak is megjelentek, de olyan fiatalok is eljöttek újfent, akiket korábban már megnézett a stáb.

Sztárok, akik szeretnek a pohár fenekére nézni

Life.hu2011.09.27, 16:35

Egy ringatózó hajón több ismert hazai híresség gyűlt össze, akik nem titkolják, hogy szeretnek inni. Az alkohol állítólag konzervál, sőt, összehoz, vagy esetleg kibékít embereket - Aranypart Nikit és legjobb barátnőjét Szandrát is egymás karjaiban találta a Life.hu riportere, holott néhány hete egy rendezvényen még a pofonok, és nem a puszik repkedtek közöttük.

A médiában akar dolgozni Aranypart Niki - mi bedobtuk a mélyvízbe

Life.hu2011.09.26, 08:31

Egyre több valóságshow-ból kerülnek ki tehetségesebbnél tehetségesebb emberek, akik mind a médiában szeretnék kamatoztatni az eddig megszerzett tudásukat. A Life.hu teret engedett egy törtető amazonnak, hogy ha már annyira szeretne megmaradni ebben a közegben, akkor bizonyítsa be, hogy neki valóban a médiában a helye.

Aranypart Levi ugyanazzal a csajjal jár hónapok óta

Archívum2011.09.16, 13:23

Aranypart Levente szívét keresztüllőtte Ámor nyíla: állítólag életében nem volt még ilyen szerelmes. Úgy tűnik tehát, hogy nem csak a forgatókönyv szerint, hanem a valóságban is egy párt alkot Sarah és Levi.

Aranypart Niki bármit megtenne, hogy a médiában dolgozzon

Life.hu2011.09.07, 11:54

Úgy tűnik, Aranypart Niki szó szerint veszi a szereposztó dívány fogalmát. A szőke lepedőakrobata lány a féktelen bulik hevében már több lakótársával is szexelt a bekamerázott fekhelyén. Szerinte nincs semmi kivetnivaló abban, ha az ország szeme láttára olvad egybe az éppen aktuális partnerével. Sőt, abban bízik, hogy eddigi szereplése alapján újabb munkalehetőséget kap.

Ármány és szerelem: Aranypart Niki és Szandra botrányos hódításai

Archívum2011.09.02, 23:11

Dübörög az Aranypart, s bár Szandra az Éden Hotel fekete bajkeverője egyelőre nem gályázik a siófoki étteremben, azért ezer fokon pörögnek körülötte az események. Az sem kizárt, hogy még viszontlátjuk a trash-realityben, de most inkább a magánélete van terítéken.

Őrült bulit tartottak az Aranypart szépfiúi

Archívum2011.08.30, 11:34

Az előző héten Szandra hazaútja, valamint Levi és Beki egymásra találása borzolta a kedélyeket. Balhékból, és kavarásból a héten sem lesz hiány az Aranyparton.

Botrány! Lepofozták egymást az Aranypart szereplői

Life.hu2011.08.27, 00:01

Összeverekedtek a műsor szereplői az Aranypart nyitóbuliján. Ennyi rosszul plasztikázott műnőt és jellemtelen celebet még garantáltan nem láttunk egy videóban.

Szerelmi négyszög és előre megírt szituációk az Aranyparton

Archívum2011.08.25, 11:11

Eddig az elvárásoknak megfelelően döcög a héten elindult reality, az Aranypart. Kamu szagú sztorikkal és megrendezett szituációkkal csalogatja a képernyő elé a nézőket a Viasat3?

Éden Niki az Aranyparton szexelt

Life.hu2011.08.24, 09:21

A gondolatnak teremtő ereje van. Valószínű most már Éden Niki is ezt a filozófiát vallja, miután mindhiába ostromolta Éden Ádámot közel két hónapon keresztül egy kis szexért. Végül az Aranyparton egy másik Ádám tette őt boldoggá.

Viasat3: Elkezdődött az Aranypart

Life.hu2011.08.23, 11:07

Eljött a várva várt nap és megérkezett az Aranypart is: a magyar Jersey Shore, kishazánk balatoni bunkó-showja, izom és műhajillesztés-szagú tragikomédiája.

Indul a Viasat3 új valóságshow-ja, hétfő hajnalig forgattak Siófokon

Tévé2011.08.22, 18:12

Augusztus 22-én este indul az Aranypart a Viasat3-on: hétfő hajnalban fejezte be a stáb a munkát.

Bemutatkoznak az Aranypart szereplői

Tévé2011.08.10, 16:51

Elkészültek az Aranypart szereplőinek bemutatkozó kisfilmjei, a fiatalok egy-egy percben beszélnek magukról.

Egy honlap miatt perelne az Éden Hotel Szandrája

Tévé2011.08.04, 11:32

Az Éden Hotel-ben látott Szandra ügyvédhez fordult egy honlap miatt, amely luxusprostituáltnak állítja be őt.

Már augusztusban indítja balatoni valóságshow-ját a Viasat3 - videó

Tévé2011.08.02, 13:57

Az Aranypart-tal nem várják meg, míg elrajtol a Való Világ 5 és a Tv2-es ÖsszeEsküvők, a reality augusztus 22-én debütál.

Egy szereplő lelépett a Viasat3 balatoni forgatásáról

Tévé2011.08.01, 22:28

Az Éden Hotel-ben látott Szandra nem forgat a Balatonon, az Aranypart-ban, nem volt ínyére a munka. A csatorna szerint a mulasztásnak következményei lesznek.

Bikinire vetkőztek az Éden Hotel-es lányok

Tévé2011.07.29, 10:50

Esős, hűvös időben Bódi Sylvi wakeboardbemutatót tartott a Rómain, Lakatos Márk Beach Fashion Show-t celebrált az Éden Hotel modelljeivel, utána az előbbi modellt köszöntötte a társaság a 30. születésnapja alkalmából, végül a Pixi Stúdió és Lakatos Márk Fantasy Avatar Show-ja következett. Nézze meg képeinket!

Bikiniben ünnepelték a celebek Bódi Sylvit

Life.hu2011.07.29, 14:16

Nem volt kegyes az időjárás a "Bikinichicks Party" vendégeihez, hűvös, esős időben ünnepelték Bódi Sylvi 30. születésnapját. A modell Talmácsi Gábor motorján ülve érkezett a Rómaira, ahol az Éden Hotel szereplői mutatták be Lakatos Márk ruháit, az elkékült Appril Project fellépése előtt.

Képek a Viasat3 Aranypart című balatoni valóságshow-jának forgatásáról

Tévé2011.07.27, 14:54

Néhány napja forgatja az Aranypart című realityt a Viasat3 és a Mastiff Hungary a Balatonnál, Siófokon - pár képet ki is tett a produkció a műsor Facebook-oldalára. Az elsőn az Éden Hotel-ből ismert István, Levi és Szandra látható, a másodikon épp érkezik egy módosabb fiú, a harmadikon pedig a kégli teraszán azon tűnődik két szereplő, mit csináljanak, ha a nyár idén tizenöt fokot és gyakori esőt jelent.

Így néznek ki az Aranypart szereplői - fotó

Tévé2011.07.22, 12:12

Megjelent az első fotó a Viasat3 új valóságshow-jának teljes szereplőgárdájáról: az Éden Hotel-ből ismert négy fiatal mellett öt új arc látható.

"Ennek a műsornak nincs tétje" - indul az Aranypart forgatása

Tévé2011.07.20, 21:26

A Viasat3 július 21-én kezdi el forgatni a magyar Jersey Shore-ként is emlegetett Aranypart-ot, amelyben az Éden Hotel négy arca bulizik a Balatonnál, öt másik játékostárssal kiegészülve. A csatorna előző realityjéből ismert Niki, Szandra, Levi és István mesélt arról, hogy mit várnak az új műsortól, esetleg milyen új oldalukat mutatják meg.

Partiarcok és műmellű lányok a Viasat3 castingján

Life.hu2011.07.06, 12:35

Jövőképük nincs, de mindent bevállalnának a Viasat3 legújabb valóságshowjának leendő szereplői, hogy celebek legyenek. Partiarcok, plasztikcicák, és nagyszájú amazonok versengtek a hírnévért az Aranypart reality castingján.

Levi és István az Éden Hotel után megy a Viasat3 új realityjébe

Tévé2011.07.06, 09:56

Az Aranypart című valóságshow-hoz aláírt a jászkarajenői focista és a nyíregyházi melós is.

"A vodkát tisztán szeretem" - elszánt partiarcokat válogatott a Viasat3

Tévé2011.07.06, 13:27

Nagyjából kialakult az Aranypart című valóságshow szereplőgárdája: a Viasat3 az utolsó körben már csak tizenöt-húsz embert nézett meg, akik közül négy vagy öt kerül a négy volt éden hoteles fiatal mellé.

Niki és Szandra az Éden Hotelből új valóságshow-ba megy

Tévé2011.07.03, 22:14

Az Aranypart című realityben négy volt Éden Hotel-szereplő építheti tovább médiakarrierjét. A szőke naíva, Niki és a fekete cselszövő, Szandra már biztos tagjai a Viasat3 új valóságshow-jának.

Balatoni valóságshow-t forgat Éden Hotel-szereplőkkel a Viasat3

Tévé2011.06.29, 16:16

Az Éden Hotel négy játékosa is szerepel az Aranypart című realityben, amelyet júliusban és augusztusban forgat a Viasat3.

Éden Kristóf bevallotta, melyik nemhez vonzódik

Life.hu2011.06.25, 11:43

Az Éden Hotel győztese álmait készül megvalósítani - játékostársainak pénzt ad a nyereményből, majd lakást vásárol magának. A pletykákkal ellentétben ő nem megrendelhető, de nem is egy csajozógép - és már vágyik egy komoly kapcsolatra.

Az Éden Hotel és a GDP

Vélemény2011.06.24, 12:21

Elbukott a végső hűségpróbán a tévés valóságshow döntőbe jutott kettőse: a fiú milliókat vitt haza, a lány semmit, miközben nagyobb együttműködéssel többet nyertek volna. Mit árul el ez a játék a magyar gazdaságról?

Idősebbek is elkezdhetik: Éden Hotel 2

Tévé2011.06.15, 14:40

Már csak öt napig lehet jelentkezni a Viasat3-féle reality második szériájára, amelyben 18-19 évesek már nem próbálkozhatnak, de amelyre 35 éves játékosokat is várnak.

Viasatos nézettségi rekorddal zárta be kapuit az első Éden Hotel

Tévé2011.05.27, 12:12

A valóságshow utolsó részének vége felé már 16 százalékos volt a közönségarány, ami a 4-5 százalékos átlagot szállító Viasatnál igen jónak mondható.

Az Éden Hotel zárópartiján jártunk

Life.hu2011.05.27, 12:13

Együtt bulizhatott az Éden Hotel játékosaival az, aki elment a valóságshow zárópartijára. Mindenki együtt nézte meg az utolsó, döntő részt és kiderült, ki vitte el a főnyereményt.

Kristóf nyerte az Éden Hotelt!

Life.hu2011.05.27, 12:56

Tizenkét hét után a kolumbiai szappanopera véget ért. Az ármány, a cselszövések és a taktikázások ideje lejárt. A játékot az olasz beütésű labdarúgóedző, Kristóf nyerte. Ám a Linda-Robi páros sem távozott üres kézzel - az egyetlen személy, aki hoppon maradt, Alíz volt.

Éden Hotel: a hűségpróba nem sikerült, a buli igen - képek

Tévé2011.05.27, 11:28

A Viasat3 valóságshow-ját Kristóf nyerte, aki 12,5 millió forintnál nem bírta tovább idegekkel, és elvitte a nyereményt, nem bánva, hogy párja, Aliz egyetlen kolumbiai pesót sem kap. Az Éden Hotel stábja és szereplői több száz vendég társaságában egy budapesti szórakozóhelyen nézték meg az utolsó, 48. epizódot, majd hajnalig lazítottak. Nézze meg képeinket!

"Pillanatok alatt kellett dönteni a legvégén" - válaszol az Éden Hotel producere

Tévé2011.05.25, 11:06

Végjátékba fordult a Viasat3 valóságshow-ja, az Éden Hotel, amely jó nézettsége után várhatóan második évaddal folytatódik 2012-ben. A gyártó Mastiff Hungary egykori producerét, a Viasat kreatív igazgatóját, a produkció nagy részét a helyszínen végigkísérő Kereszty Gábort kérdeztük a kiválasztás módjától, a stáb kedvenceiről, a furcsa csavarokról, és arról, marad-e műsorvezető Horváth Éva, lehet-e stábtag az egyik legügyesebben taktikázó játékos, Ádám.

Meglepetésre kigolyózták a buja szőkét az Éden Hotelből

Tévé2011.05.24, 22:09

Az Éden Hotel szereplői és nézői közül a legtöbben arra fogadtak volna, hogy a négy régi játékos kerül be a legjobb négybe, de Aliz és Linda közösen kiejtették Nikit.

Játék bomba okozta az Éden Hotel-szereplő vesztét

Tévé2011.05.24, 11:14

Három nappal a döntő előtt kiesett a Viasat3 valóságshow-jából Robi, aki egy játék bombás feladatnál egyszer rosszul döntött.

Bombarobbanás miatt került veszélybe az Éden Hotel szerelmespárja

Life.hu2011.05.24, 15:15

A bomba-játék alatt Kristóf csúnyán megvezette a Robi-Linda párost. Az alfahím végleges döntése miatt veszélybe kerültek, s végül Robinak kellett távozni az édenkertből.

Az Éden Hotel Szandra távozása után igazi paradicsommá vált

Life.hu2011.05.20, 23:10

Szandra pofozkodott, ezért el kellett hagynia az édenkertet. Ezután a diktatúrát újra felváltotta a demokrácia, így mindenki fellélegezhetett, és új erőre kapott. A párválasztó ceremónián a fekete szépség egykori párja, Attila is búcsút inthetett a 25 milliós fődíjnak.

Pofon az Éden Hotelben: Szandrát kirúgták a társak

Tévé2011.05.19, 11:10

Sokáig ment a verbális adok-kapok három Éden Hotel-szereplő közt, végül Szandra besokallt, ütött, a társak pedig megszavazták, hogy azonnal menjen haza.

Kiderült! Szandra örömlányként kereste a kenyerét

Life.hu2011.05.18, 14:32

Egy heves vita alkalmával a gonosz fekete manó szája kinyílt, és elárulta, hogy nem irodai munkával hanem szexszel kereste meg eddigi kenyerének a legjavát. Emellett Niki döntése alapján hirtelen Laci-Lotti párostól is búcsúzni kellett.

Fogpiszkálók okozták egy pár vesztét az Éden Hotelben

Tévé2011.05.17, 10:06

Újabb két szereplő esett ki a Viasat3 valóságshow-jának végjátékában. Lotti és Laci hagyták el a tengerparti ingatlant - nem kaptak elég fogvájót.

Éden Hotel: Ádám feláldozta magát Daniért

Life.hu2011.05.13, 15:13

A szívtipró a harmadik esélyét kapta meg a játék során. Miután Szandra kidobta őt a párceremónián, a két szövetségesének, Ádámnak és Kristófnak lehetősége volt arra, hogy megmentsék Dani fenekét és játékban tartsák. A brókersrác volt az, aki kézfeltartással jelezte, hogy feláldozza magát barátjáért.

Önfeláldozás, férfikönnyek és kirekesztés az Éden Hotelben

Tévé2011.05.13, 07:41

Végjátékba fordult a Viasat3 valóságshow-ja: Ádám feláldozta magát, megmentette a fejét csóváló és sóhajtozó Danit, a gonoszkodó, cinikus Szandra lett az erős játékos a játékban.

Éden Hotel: Szandra terhes lett Krisztiántól?

Archívum2011.05.10, 16:38

Úgy tűnik Krisztián nyomot hagyott maga után az Éden Hotelben, méghozzá Szandrában. A fekete szépség napok óta émelygésre panaszkodik, és már terhességi teszt segítségét kérte. A végeredményt még nem tudhatjuk, de azt már igen, hogy a lány már volt terhes, így ha ismét bekapta a legyet, akkor ezúttal megtartaná.

Lesz Éden Hotel 2, keresik a taktikus szereplőket

Tévé2011.05.09, 13:09

A hazai valóságshow-k reneszánszát a Viasat3 Éden Hotel című realityjének sikerével is lehet bizonyítani: a csatorna és a tulajdonos is elégedett a nézettséggel, így készülhet a második évad.