Eb-selejtező
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar fociválogatott
- magyar foci
- labdarúgás
- holland fociválogatott
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A magyar U21-es fociválogatott legyőzte Lettországot az Eb-selejtezőn
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Lettország korosztályos csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján, Felcsúton.
Gera Zoltán megtartotta az U21-es Eb-selejtező előtti utolsó edzését - képek
A magyar U21-es labdarúgóválogatottunk az Izrael ellen pont nélkül zárt csütörtöki Eb-selejtezős rajt után San Marinóban javíthat. A csapat vasárnap este érkezett meg a miniállamba, hétfőn este pedig az Olimpiai Stadionban meg is tartotta a hivatalos edzését Gera Zoltán szövetségi edző.
A magyar női röpiválogatott klasszisának nehéz volt négy év után váltania
Szakmáry Gréta szerint a visszafogott kezdés sem jelentett számukra problémát vasárnap, így a magyar női röplabda-válogatott Dánia legyőzésével három sikerrel zárta az Európa-bajnoki selejtezősorozat első tornáját, és nagyon közel került ahhoz, hogy sorozatban negyedszer is kijusson a kontinenstornára.
Győzelemmel kezdte az Eb-selejtezőt a női röplabda-válogatott
A magyar válogatott 3-0-ra legyőzte Izraelt a női röplabda Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában pénteken, az E csoportnak otthont adó franciaországi Belfortban.
A magyar futsalválogatott kikapott az Eb-selejtezőn
A magyar futsalválogatott 7-3-ra kikapott szerdán a vendég izraeli csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Négy játékos kimarad az ukránok elleni kosárlabda Eb-selejtező keretéből
A magyar kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan megnevezte azt a négy játékost, aki kimarad a ma esti ukránok elleni Eb-selejtező meccskeretéből.
Ivkovics kihirdette a szűkített keretet a férfi kosárlabda Eb-selejtezőkre
Kijelölte szűkített keretét az ukrajnai négy Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Győzött a magyar válogatott a futsal Eb-selejtezőben
A magyar futsalválogatott 2-1-re nyert Budapesten a fehéroroszok ellen szerdán az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában.
Ivkovics kihirdette az Eb-selejtezőkre készülő magyar férfi kosárválogatott keretét
Kijelölte bő keretét az ukrajnai négy Európa-bajnoki selejtezőre Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Mérgezés állhatott minden idők legnagyobb bundameccsének hátterében?
1983. december. 21-én, napra pontosan 37 évvel ezelőtt játszották minden idők legnagyobb bundameccsét, amikor is a spanyol labdarúgó-válogatott 12-1-re legyőzte a máltai csapatot. A kiütéses győzelemmel a spanyoloknak az utolsó pillanatban pont jobb lett a gólkülönbsége, mint a csoport élén álló hollandoknak, így ők jutottak ki az Európa-bajnokságra, amelyen végül a második helyen zártak.
A röplabda Eb-selejtezők többségét januárról tavaszra halasztották
Januárról májusra halasztotta a kontinentális szövetség (CEV) a férfi és női röplabda Európa-bajnoki selejtezők többségét, köztük a magyar érdekeltségű csoportok mérkőzéseit.
Vereséggel zárta a magyar női fociválogatott az Eb-selejtezőt
A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Izland csapatától az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyolcadik, utolsó fordulójában, kedden a Szusza Ferenc Stadionban.
Ukrajna győzött a férfi kosárlabda Eb-selejtező magyar érdekeltségű csoportjában
Ukrajna legyőzte Ausztriát a férfi kosárlabda Európa-bajnoki selejtező magyar érdekeltségű F csoportjában.
Felejthetetlen gólok, óriási védések: a magyar válogatott elképesztő őszi menetelése - képek
Szoboszlai bombáját választották az Eb-pótselejtezők legszebb góljának
A szurkolók Szoboszlai Dominik Izland ellen lőtt bombagólját választották meg az Európa-bajnoki pótselejtezők legszebb góljának. A Salzburg középpályása a 92. percben egy távoli lapos lövéssel döntötte el az Izland elleni, 2-1-es magyar győzelmet hozó mérkőzést a Puskás Arénában.
Egész Izland zokog, azt mondják, mindennek vége
Sírás, gyász, döbbenet. Az izlandi fociszurkolók talán még most sem hiszik el, mi történt velük a budapesti Eb-pótselejtezőn, ahol a 87.percben még továbbjutásra álltak. Ám a csodálatos magyar válogatott innen fordított, megfosztva Izlandot az Eb-szereplés lehetőségétől.
Az éjjel megint nem ér majd véget - futballünnepet, világsztárokat hoz Magyarországra az újabb magyar focicsoda
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott drámai mérkőzést játszott az Izland elleni Eb-pótselejtezőn. Az északi csapat a meccs elején egy szerencsés góllal szerzett vezetést, ezt követően viszont magára talált a magyar csapat, és a második félidő nagy részében már uralta a mérkőzést. A végjáték drámaira sikerült, ugyanis az egyenlítésre egészen a 88. percig kellett várni, majd amikor már mindenki azt hitte, hogy jön a hosszabbítás, a 20 éves Szoboszlai Dominik a 92. percben egy elképesztően nagy góllal kilőtte az Eb-re a magyar csapatot, amely fennállása során először jutott ki egymás után két Európa-bajnokságra. A találkozó utáán ...
Tizennyolc játékos kapott meghívót a magyar férfi röplabda-válogatottba
Kihirdette 18 fős keretét a januári Európa-bajnoki selejtezőre Koch Róbert, a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Székely Norbert: Biztosan lesznek hiányzók az Eb-selejtezőn
A koronavírus-járvány hatásairól is beszélt Székely Norbert szövetségi kapitány a női kosárlabda-válogatott soron következő Európa-bajnoki selejtezője előtt.
Már nem annyira félelmetes az izlandi fociválogatott
November 12-én Budapesten fogadja az izlandi labdarúgó-válogatottat Marco Rossi csapata. Azon a mérkőzésen dől majd el, hogy melyik együttes vehet részt a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokságon. Az izlandiakkal szemben a magyaroknak vannak nagyszerű élményeik - elég, ha csak a 2016-os Európa-bajnokságra és a Marseille-ben elért 1-1-es döntetlenre gondolunk. A skandinávok a 2018-as vb-n is ott voltak, de a legutóbbi Eb-selejtezőben nem tudtak egyenes ágon kijutni az Eb-re.
Fegyelmezett foci a dermesztő szófiai időben, 20 ezer magyar szurkoló előtt juthatunk ki az Eb-re
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott Szófiában lépett pályára sorsdöntő Európa-bajnoki pótselejtezőn. Az ilyen mérkőzések általában a végletekig kiélezettek, Marco Rossi csapata azonban sima, 3-1-es győzelmet aratott a bolgár válogatott ellen, így készülhet a november 12-i, mindent eldöntő Izland elleni playoff meccsre, amit a Puskás Arénában rendeznek. A lefújás után a szófiai meccs két hőse, Kalmár Zsolt és Gulácsi Péter is a szerencsét emelte ki, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig azt mondta, hogy a szerencsére rá kell szolgálni.
Szoboszlai Dominik is üzent a magyar válogatottnak
Dzsudzsák Balázs után az Ausztriában előírt karanténját töltő, és ezért a Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőről lemaradó Szoboszlai Dominik is üzent a sorsdöntő mérkőzés előtt álló nemzeti csapatnak.
Marco Rossi elmondta, hogyan akarja pótolni Szoboszlait a bolgárok ellen és játszik-e Nego
Csütörtök este háromnegyed kilenctől a magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő Eb-pótselejtezőt játszik Szófiában a bolgár csapat ellen. A találkozó előtt Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, több forgatókönyvvel készült a meccsre, míg a nyolcszor válogatott Holender Filip kiemelte, hogy a megfelelő mentalitás lehet a győzelem kulcsa.
Kiderült, mennyi bolgár szurkoló lehet ott a magyarok elleni Eb-pótselejtezőn
A bolgár labdarúgó-válogatott a hivatalos Twitter-csatornáján tudatta, hogy a csütörtök esti magyar válogatott elleni Eb-pótselejtezőre 12 ezer jegyet értékesítenek a hazai szurkolóknak.
Nego szerint Szoboszlai nélkül is erős a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este háromnegyed kilenctől Szófiában játszik sorsdöntő Eb-pótselejtezőt Bulgária csapatával. A keretbe először meghívott Loic Nego szerint csak a taktikát követve lesznek képesek nyerni csütörtökön Szófiában az Európa-bajnoki pótselejtezőn.
Kiütéses győzelmet aratott a magyar női válogatott Lettországban
A magyar női labdarúgó-válogatott 5-0-ra győzött kedden a pont nélkül álló lettek vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, sikerével pedig csoportjában feljött a harmadik helyre.
Októberben lesz a Bulgária elleni Eb-pótselejtező
Október 8-án játssza le szófiai Eb-pótselejtezőjét a magyar válogatott Bulgária ellen.
A bolgárok fontos döntést hoztak a magyarok elleni Eb-pótselejtező előtt
Hat hónappal meghosszabbították Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány szerződését kedden, így a halasztás ellenére ő vezetheti majd a bolgár labdarúgó-válogatottat a magyarok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.
Visszaválthatók a bolgár-magyar Eb-selejtezőre szóló jegyek
A szurkolóknak lehetőségük lesz visszaváltani a jövő csütörtökre tervezett, de végül halasztásra került bolgár-magyar labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőre szóló belépőjegyeket - számolt be hétfőn az MLSZ Twitter-oldala.
Júniusra halasztották a női kézilabda Eb-selejtező márciusi találkozóit
Az Európai Kézilabda Szövetség a koronavírus-járvány miatt márciusról júniusra halasztotta az idei női Európa-bajnokság selejtező-sorozatának két fordulóját. A magyar válogatott számára ez a Montenegró elleni hazai és idegenbeli találkozót érinti.
40 perc alatt elfogytak a magyarok jegyei a bulgáriai Eb-pótselejtezőre
Mindössze negyven perc alatt elfogyott a magyar szurkolók számára biztosított 2500 belépő a Szófiában március 26-án sorra kerülő labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőre.
Rossi: A magyarok túltesznek az olaszokon is
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, a csapat fejlődött, amióta tavaly nyáron átvette, ám elismerte, hogy a válogatott nem megfelelő hozzáállásban játszott a horvátok elleni idegenbeli mérkőzésen, illetve a walesi találkozó második félidejében. A DIGI Sport híradójának azt nyilatkozta: meg kell találni a visszaesés okait, hogy márciusban kijuthasson az Eb-re a válogatott.
A horvátok elleni meccs hőse szerint kijuthatunk az Eb-re
Pénteken eldőlt, hogy Bulgária lesz a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele a 2020-as Európa-bajnoki pótselejtezők első mérkőzésén, valamint az is kiderült, hogy győzelem esetén az Izland-Románia párharc nyertesével találkozik Marco Rossi csapata a Puskás Arénában. A 23-szoros válogatott Pátkai Máté az M4 Sportnak elmondta, úgy érzi, van esély a továbbjutásra.
Sallai Roland: Öt pontos passzunk nem volt Wales ellen
Kedden este a magyar labdarúgó-válogatott kétgólos vereséget szenvedett Cardiffban a walesi csapat elleni sorsdöntő Eb-selejtezőn, ezzel pedig biztossá vált, hogy Marco Rossi csapata csak akkor juthat ki a jövő nyári Európa-bajnokságra, ha sikerrel veszi a márciusi Nemzetek Ligája playoff-meccseket. A találkozó után érződött a magyar játékosokon, hogy rettentően el vannak keseredve. Néhány játékos ugyan nyilatkozott a vegyeszónában, a legtöbben azonban magukba temetkezve távoztak a stadionból.
Gólzáporral zárták az Eb-selejtezőket a hollandok, a németek és az oroszok is
A belga, a holland és a német válogatott is kiütéses hazai győzelmet ért el a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának utolsó játéknapján.
- címkék:
- foci
- Eb-selejtező
- Euro 2020
- Címkefelhő »
Győzelemmel a csoport harmadik helyén zártak a szlovákok
A szlovák labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert otthon az azeriek ellen kedden, ezzel a Walesben vereséget szenvedő magyar csapatot megelőzve a harmadik helyen zárt az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjában.
- címkék:
- foci
- Eb-selejtező
- Euro 2020
- Címkefelhő »
Wales nyert Cardiffban, a magyar válogatott a Nemzetek Ligájából juthat ki az Eb-re
Kedden este a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott a walesi csapattól Cardiffban, ami azt jelenti, hogy Marco Rossi együttese nem tudta egyenes ágon kiharcolni a jövő nyári Európa-bajnokságon való szereplést, így a márciusi pótselejtezőn kell kijutni az Eb-re.
Mintha csak a magyaroknak lenne sorsdöntő a walesi Eb-selejtező
Kedden este 20.45-től a magyar válogatott sorsdöntő Eb-selejtezőt játszik Cardiffban a walesi csapat ellen. Lehet matekozni, de teljesen fölösleges. Leegyszerűsítve a helyzetet, az a csapat jut ki a jövő nyári Európa-bajnokságra, amely megnyeri az összecsapást. A magyar szurkolók egy része már hétfőn útnak indult Wales fővárosába, egy nagyobb csoport pedig kedden reggel szállt repülőgépre. Azonban a lelkesedés mintha csak a mieinket jellemezné, ugyanis Cardiffban mintha nem izgatná a helyieket a mérkőzés.
A 2018-as vb előtt hasonló helyzetben bukott el Wales - videó
A walesi-magyar összecsapás kedden 20.45-kor kezdődik, a győztes kijut a részben budapesti rendezésű Eb-re. Döntetlen esetén nevető harmadikként Szlovákia ugorhat az Eb-részvételt jelentő második helyre, ha otthon - a papírformának megfelelően - legyőzi a sereghajtó azeri együttest. Wales számára nem ismeretlen ez a helyzet, a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőjében hazai pályán bukott el, ugyancsak az utolsó fordulóban.
Kedden is sok magyar szurkoló indult el a cardiffi Eb-selejtezőre
A magyar labdarúgó-válogatott tulajdonképpen döntőt játszik kedden Wales vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ugyanis amelyik csapat nyer, az - a csoportelső horvátok mögött másodikként - kijut a jövő évi kontinensviadalra. A lelátókról 1600 magyar szurkoló is segíteni fogja a magyar válogatottat a találkozón.
A magyar fociválogatott Cardiffban lép pályára az Eb-álmokért
Kedden rendezik a Wales-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt. Kevés nagyobb téttel bíró mérkőzés volt a nemzeti csapat történetében: győzelem esetén biztossá válik, hogy jövő nyáron a pénteken felavatott Puskás Arénában léphet pályára a kontinensbajnokságon Marco Rossi csapata. Ugyancsak Eb-selejtezőn lép pályára a német és a holland nemzeti csapat is, de képernyőre kerül a brazil válogatott is. A labdarúgás mellett is akad bőven érdekesség, a Vasas Óbuda női röplabdacsapata az A. Carro Imoco Conegliano vendége lesz a Bajnokok Ligájában, a Szolnoki Dózsa férfi pólósai a Jadran Splitet fogadják ugyancsak a BL-ben, míg a TTelekom ...
Egy walesi csodagyőzelem a budapesti Eb-re repítheti a magyar válogatottat
Kedden este a magyar labdarúgó válogatott sorsdöntő meccset játszik Cardiffban a walesi csapattal az Eb-selejtező E csoportjának utolsó fordulójában. Marco Rossi válogatottja nem várhatja kedvező előjelekkel a találkozót, azonban a képlet egyszerű: ha nyerünk, kijutunk a 2020-as Európa-bajnokságra, ha nem, akkor marad a márciusi pótselejtező. Viszont mi adhatna nagyobb pluszt a magyaroknak, ha nem az a tudat, hogy 65 ezer néző előtt léphetnének pályára Eb-meccsen a csodálatos Puskás Arénában?
Svájc és Dánia is kijutott az Eb-re, az olaszok kilenc gólt lőttek
Újabb két országgal bővült a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mezőnye: a D csoportban Svájc, Dánia és Írország harcolt a két továbbjutó helyért, utóbbi kettő pedig egymás ellen. A svájciak hozták a kötelezőt, és simán nyertek Gibraltár ellen, míg a dánok egy Dublinban elért döntetlennel váltották meg a jegyüket a kontinensviadalra.
Így edzett a magyar válogatott a Cardiff City Stadionban - videó
Hétfőn este Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya és a csapat játékosa, Nagy Ádám sajtótájékoztatót tartott a Wales elleni sorsdöntő Eb-selejtező előtt. Az olasz szakember elmondta, hogy szerinte biztos nem lesz döntetlen az összecsapás végeredménye, míg a középpályás kiemelte, hogy győzni jöttek Walesbe, ezért nem foglalkoznak az esetleges márciusi pótselejtezővel. A sajtóesemény után a magyar csapat tagjai a pálya felé vették az irányt, és elkezdtek hangolódni a kedd esti sorsdöntő selejtezőre.
Nagy Ádám: Egész Magyarországért játszunk, hatalmas siker küszöbén állunk
Kedden este a magyar labdarúgó-válogatott Cardiffban lép pályára sorsdöntő Eb-selejtezőn a walesi csapat ellen. Marco Rossi együttese a csoport második helyéről várja a találkozót, a saját kezében van a sorsa. A magyar válogatott szövetségi kapitánya nem gondolja, hogy ez a meccs döntetlenre végződhet. A csapat középpályása, Nagy Ádám pedig elárulta, a válogatott játékosai egyáltalán nem foglalkoznak a pótselejtezővel, mert kedden, egyenes ágon szeretnék kiharcolni az Eb-szereplést.
Dzsudzsák Balázs 108. válogatottsága Eb-kijutást érhet
Kizárólag az M4 Sport és a Kossuth Rádió közvetíti élőben a holnap esti Wales–Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt. Kevés nagyobb téttel bíró mérkőzés volt a nemzeti csapat történetében: győzelem esetén biztossá válik, hogy jövő nyáron a pénteken felavatott Puskás Arénában léphet pályára a kontinensbajnokságon – de nem csak emiatt lehet történelmi a cardiffi 90 perc.
Újabb válogatott meccset rendeznek a Puskás Arénában
A Gera Zoltán vezette magyar U21-es fociválogatott felkészülési mérkőzésen lép pályára Ausztria ellen a Puskás Arénában. A spanyol és az olasz fociválogatottra is Eb-selejtezőre vár, méghozzá hazai pályán. A labdarúgás mellett lósport és curling színesíti a programot.
Tétmeccsen 44 éve nem verte meg a magyarokat Wales
November 19-én, kedden a magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő meccset vív Cardiffban a walesi csapat ellen. Matekozni fölösleges, a képlet teljesen egyszerű: Marco Rossi csapatának győznie kell Wales fővárosában, ha ki akarja harcolni az egyenes ágon való kijutást az Európa-bajnokságra. Van ennél egy bonyolultabb képlet is, ha a szlovákok nem verik meg Azerbajdzsánt, akkor nekünk a döntetlen is elég - ám ennek kicsi a valószínűsége. Ha nem nyerünk, akkor marad a Nemzetek Ligája pótselejtező, de az sokkal nehezebb feladat lesz.
A horvátok kijutottak az Eb-re, a szlovákok esélye minimálisra csökkent
Szombat este az Eb-selejtező 9. fordulójában a horvát labdarúgó válogatott 3-1-re legyőzte a szlovák csapatot Rijekában, így a vb-ezüstérmes csapat egy fordulóval a vége előtt már biztos csoportelsőként kijutott az Európa-bajnokságra.
Győztek a walesiek Bakuban, sorsdöntő Eb-selejtezőt játszanak a mieinkkel
Szombat este az Eb-selejtező 9. fordulójában a walesi labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte az azeri csapatot Bakuban, így Ryan Giggs együttese versenyben maradt, kedden pedig sorsdöntő meccset játszik a magyar válogatottal az Eb-szereplés kiharcolásáért.
A finnek több mint 80 évet vártak az Eb-szereplésre
A finn labdarúgó-válogatott fennállása során először jutott ki világ- vagy Európa-bajnokságra, és a pénteki történelmi sikerhez Antti Rinne miniszterelnök is gratulált.
Nemrég amputálni akarták a lábát, most gólt lőtt a spanyol válogatottban
Péntek este a svéd labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott Bukarestben a román csapat fölött, így a skandináv válogatott matematikailag bebiztosította a szereplését a jövő nyári Európa-bajnokságon.
Finnország kijutott az Eb-re, az első nagy tornájára készülhet
Finnország válogatottja hazai pályán 3-0-ra legyőzte Liechtenstein csapatát a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők pénteki játéknapján, ezzel története során először jutott ki nagy tornára.
A horvátok egyik legjobbja kihagyja a szlovákok elleni Eb-selejtezőt
Nem léphet pályára szombaton a szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezőn Ivan Rakitic, a horvát labdarúgó-válogatott középpályása.
Gareth Bale továbbra sem játszhat a Real Madridban
Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője az Espanyol elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy csapata walesi sztárja, Gareth Bale továbbra sincs játékra kész állapotban.
Kevesebb néző lesz a horvát-szlovákon, mint a ZTE-Fradin volt
Az alig több mint 8000 főt befogadni képes rijekai stadionban fogadja Horvátország Szlovákiát a novemberi labdarúgó Eb-selejtező mérkőzésen.
- címkék:
- Eb-selejtező
- Címkefelhő »
Eb-selejtező: csoportelsőként elitkörös az U17-es fociválogatott
Németh Antal együttese utolsó mérkőzésén sem kapott gólt a minszki Eb-selejtező tornán. A szerbek elleni döntetlen csoportelsőséget jelentett a magyar csapat számára.
Zártkapus büntetést kapott a bolgár fociválogatott
Bulgária zártkapus büntetést kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), miután szurkolói rasszista és antiszemita módon viselkedtek az angolok elleni, október 14-ei Eb-selejtezőn.
- címkék:
- Bulgária
- Eb-selejtező
- Címkefelhő »
Az angolok elleni botrány után lemondott a bolgárok szövetségi kapitánya
Négy nappal a nagy közfelháborodást keltő Bulgária-Anglia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés után lemondott a balkáni ország válogatottjának szövetségi kapitánya, Kraszimir Balakov.
De Gea hatalmasakat védett, a spanyolok kijutottak az Európa-bajnokságra
A spanyol labdarúgó-válogatott 1-1-s döntetlent játszott a svéd csapattal az Eb-selejtező F csoportjának 8. fordulójában, Stockholmban. Roberto Moreno csapata ezzel kijutott a 2020-as Európa-bajnokságra.
Simán nyertek a finnek, és óriási lépést tettek az Eb-szereplés felé
Kedden este a finn labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte az örmény együttest Turkuban, így Markku Kanerva csapata nyolc lejátszott meccs után továbbra is a J csoport második helyén áll, és nagy lépést tett a 2020-as Eb-szereplés felé.
Eksztázisban ünnepelte Ronaldóék legyőzését és az Eb-kijutást - videó
Ukrajna hétfőn este 2-1-re legyőzte Portugáliát, ezzel kijutott a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra. Örült az egész ország, de legjobban biztos, hogy a csapat védője, Olekszandr Zincsenko ünnepelt.
Az angolok elleni botrány után lemondott a bolgár futballszövetség elnöke
A bolgár kormány nyomására kedden lemondott posztjáról Boriszlav Mihajlov, a helyi labdarúgó-szövetség (BFS) elnöke. A szervezet székházát nem sokkal később a rohamrendőrök szállták meg.
Eb-selejtezők: Ronaldo belőtte pályafutása 700. gólját, de kikaptak a portugálok
Hétfőn este az ukrán labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte az Eb-címvédő portugál együttest a B csoport 7. fordulójában, így biztossá vált, hogy Andrij Sevcsenko csapata ott lesz a 2020-as Európa-bajnokságon.
Íjászként ünnepelte bombagólját a válogatott hőse - galéria
Dzsudzsák: Volt elég bajunk, egyszer nekünk is lehet szerencsénk
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este 1-0-ra verte Azerbajdzsánt az Eb-selejtező E csoportjában, így Marco Rossi csapata megtartotta az esélyét, hogy kijusson a 2020-as kontinenstornára. A csoport másik találkozóján Wales-Horvátország 1-1. A budapesti meccset követően a magyar csapat főszereplői nyilatkoztak.
A legjobb eredmény nekünk: döntetlen lett a walesi-horvát
Vasárnap este az Európa-bajnoki-selejtező E-csoportjának 7. fordulójában a walesi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a horvát csapattal, Cardiffban.
Marco Rossi: Nagyon büszke vagyok a csapatomra
Vasárnap este a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Azerbajdzsánt az Eb-selejtező 7. fordulójában, így Marco Rossi csapata feljött az E-csoport második helyére. Az azeriek elleni találkozó után a szövetségi kapitány elmondta, nagyon büszke a játékosaira a hozzáállásuk miatt. A győztes gólt szerző Korhut Mihály sajnálja, hogy nem játszhat Walesben, de a góljának így is tud örülni.
Korhut bombagólja továbbjutó helyre lökte Magyarországot
Győzelmi kényszerben lépett pályára Azerbajdzsán ellen vasárnap délután a magyar labdarúgó-válogatott, ahhoz ugyanis, hogy Marco Rossi együttese életben tartsa Európa-bajnoki álmait, mindenképpen három pontot kellett szereznie a Groupama Arénában a csoport utolsó helyezettje ellen. Végül, ha a vártnál nehezebben is, de Korhut Mihály bombagóljával sikerült a győzelem, így megmaradt az esély a kijutásra.
Így szurkolnak Dzsudzsákéknak a gyerekek a Groupama Arénában
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap Azerbajdzsán ellen lépett pályára a Groupama Arénában, ahol ezúttal nem lehetnek ott a szurkolók az UEFA döntése alapján. Azonban hiába zárt kapus a mérkőzés, a stadion nem maradt üresen, és a hangulatra sem lehet panasz, ugyanis több ezer gyereket engedtek be a mérkőzésre, akik kiváló atmoszférát teremtenek.
Korhut óriási góljával vezet Magyarország
Az Eb-résztvevő belgák simán nyertek Kazahsztánban
A már Európa-bajnoki résztvevő belga labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert a kazahok vendégeként a selejtezősorozat vasárnapi játéknapján.
Összecsaptak az angol huligánok a prágai rendőrökkel - videó
Péntek este az angol labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Prágában az Európa-bajnoki selejtező 7. fordulójában, ezzel még nem tudta kvalifikálni magát a kontinensviadalra. Néhány drukker viszont ki sem jutott a mérkőzésre, mert már előtte összecsapott a helyi rendőrökkel a gyönyörű óvárosban.
- címkék:
- Prága
- Eb-selejtező
- huliganizmus
- Címkefelhő »
A csehek megverték az angolokat, Ronaldo zseniális gólt lőtt
Csehország hátrányból fordítva verte az Eb-selejtezőkön eddig hibátlan angol válogatottat. Franciaország Mbappé nélkül egy góllal győzte le Izlandot. Portugália hozta a kötelezőt hazai pályán Luxemburg ellen, Cristiano Ronaldo egy zseniális emeléssel szerzett gólt. Törökország, Ukrajna és Andorra is nyert, Montenegró gól nélküli döntetlent játszott Bulgáriával.
- címkék:
- Eb-selejtező
- Címkefelhő »
Horvát-magyar: 85 szurkolót vettek őrizetbe
A spliti rendőrség 85 szurkolót vett őrizetbe csütörtökön, a Horvátország-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező napján.
A spliti 0-3 után sem veszett el minden a magyar válogatott számára
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott háromgólos vereséget szenvedett Splitben a vb-ezüstérmes horvátok ellen az Európa-bajnoki-selejtező 7. fordulójában. Marco Rossi csapata ezzel a vereséggel messzebb került az Eb-szerepléstől, azonban a helyzet még mindig nem reménytelen, mivel a szlovákok hazai pályán vesztettek pontokat a walesiek ellen. A magyar csapatnak hátravan még két mérkőzése, ezért megpróbáltuk levezetni, hogy mi kellene a 2020-es Eb-szerepléshez.
Gulácsi: Megengedhetetlen a válogatottban így futballozni
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön este 3-0-s vereséget szenvedett Splitben a horvát csapattól. A vb-ezüstérmes otthonában, olyan topligákban futballozó sztárok, mint Lovren, Rakitic, vagy éppen Modric ellen a világ bármely válogatottjának bravúros lenne a pontszerzés, így maga az eredmény talán nem is annyira meglepő, ám Marco Rossi együttese alaposan megkönnyítette a hazaiak dolgát: minden horvát gólt óriási egyéni hiba előzött meg. A találkozó után érthetően csalódottak voltak a magyar játékosok, de néhányuk azért megállt nyilatkozni a vegyes zónában.
Nem sikerült a bravúr, a magyar válogatott kikapott Horvátországban
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön este a vb-ezüstérmes Horvátország otthonában, Splitben lépett pályára Európa-bajnoki selejtezőn. Marco Rossi több meghatározó játékosra sem számíthatott, és ha mindez nem lett volna elég, óriási egyéni hibákból sajnos már az első féldiőben elúszott a bravúr lehetősége. A horvátok 3-0-ra nyertek, mivel azonban a Szlovákia-Wales meccs 1-1-es döntetlennel zárult, maradt még némi esély az Eb-re való kijutásra.
A horvát rendőrök arra kérik a magyarokat, hogy ne beszéljenek magyarul az utcán
Már csak néhány óra, és kezdődik a horvát-magyar Eb-selejtező a spliti Poljud Stadionban. Sajnos hiába a fokozott rendőri jelenlét a városban, szerdán a hazai huligánok rátámadtak néhány magyar szurkolóra. A rendfenntartó szervek éppen ezért arra kérték a vendég drukkereket, hogy csak saját felelősségre menjenek ki az utcákra, és ne beszéljenek magyarul. A kíváncsiság azonban nagy úr, így ellátogattunk a belvárosba, hogy megnézzük, milyen viszonyok uralkodnak ott a meccs napján.
Megsérült egy magyar szurkoló a horvát huligánok támadásában
Horvát és magyar futballszurkolók csaptak össze szerdán este Splitben, egy nappal az Európa-bajnoki selejtező előtt - közölte a Slobodna Dalmacija című regionális horvát napilap. Egy magyar drukker megsérült, egyet pedig őrizetbe vett a rendőrség.
Rossi honfitársa vezeti a horvátok elleni Eb-selejtezőt
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott Splitben lép pályára a vb-ezüstérmes horvátok ellen az Eb-selejtező E-csoportjának 7. fordulójában. A találkozót az olasz Daniele Orsato vezeti, aki hét évvel ezelőtt már szerencsét hozott a mieinknek.
Női labdarúgó Eb-selejtező: ötgólos svéd győzelem Miskolcon
A magyar női labdarúgó-válogatott 5-0-ra kikapott az idén világbajnoki bronzérmes svéd csapattól Európa-bajnoki selejtezőn, Miskolcon.
Kiütéses győzelemmel folytatta az Eb-selejtezőket a női kézilabda-válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott vasárnap délután a várt magabiztossággal és nagy különbséggel, húsz gólla, 30-10-re győzte le Olaszország csapatát a 2020-as női kézilabda Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában, Lignanóban.
Sem fürdés, sem befürdés: női kéziseinknek le kell győzni az olaszokat
A magyar női kézilabda-válogatott második Európa-bajnoki selejtezőjére készül, a litvánok elleni érdi siker után ezúttal az olaszokat kellene minél meggyőzőbb produkcióval elintézni. Kim Rasmussen csapata az észak-adriai üdőlővezet egyik központjában, Lignano Sabbiadoróban lép pályára vasárnap 17 órától.
Magabiztos győzelemmel kezdte az Eb-selejtezőket a női kézilabda-válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn magabiztosan győzte le 33-19-re Litvániát Érden. A döcögős kezdés után az első félidő végére elkapta a fonalat Kim Rasmussen csapata, és végül többnyire jó játékkal szerezte meg a két pontot.
A magyar női kézicsapat a litvánok ellen kezdi az Eb-selejtezőt
A magyar válogatott szerdán a Litvánia elleni, érdi mérkőzéssel kezdi a jövő decemberi női kézilabda Európa-bajnokság selejtezősorozatát.
Erős kerettel készülnek a horvátok a magyarok elleni Eb-selejtezőre
Zlatko Dalic, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a Magyarország és Wales elleni, októberi Európa-bajnoki selejtezőre.
A szlovákok is zárt kapus meccset kaptak a budapesti selejtező miatt
Az UEFA a Szlovák Labdarúgó Szövetséget is zárt kapus büntetéssel sújtotta a szeptemberi magyarországi Európa-bajnoki selejtezőn látott szurkolói megnyilvánulások miatt.
Zárt kapus lesz az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtező
A magyar szövetségnek zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Eb-selejtező mérkőzést, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az UEFA-nak - olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján.
Rasmussen kihirdette a női kéziválogatott keretét az Eb-selejtezőkre
Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette a női kézilabda-válogatott keretét a szeptember 25-i, érdi, Litvánia elleni, valamint a szeptember 29-i olaszországi Európa-bajnoki selejtezőkre.
A bíró elvette a meccset, de van még esély
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott a Groupama Arénában a Szlovákia elleni Eb-selejtezőn, így elképesztően szorossá vált az élmezőny az E csoportban. A hétfői vereséggel nehéz, de egyáltalán nem megoldhatatlan helyzetbe került a Európa-bajnokságra jutást illetően Marco Rossi csapata. A találkozót követően a magyar válogatott játékosai értékelték a látottakat.
Sorsdöntő meccs jön a Groupamában a szlovákok ellen
A magyar labdarúgó-válogatott egy Szlovákia elleni győzelemmel saját kezében tarthatja a sorsát, egyszersmind óriási lépést tehet a 2020-as, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon való részvétel felé. Bár a mentális nyomás mindenképpen nagy lesz a magyar játékosokon, csak azzal tudunk egyetérteni, hogy egy ilyen meccs, a telt ház, a milliók drukkolása nem hathat nyomasztóan. Kezdés 20.45-kor a Groupama Arénában, ahol a horvátokat és a walesi válogatottat már legyőzte Marco Rossi csapata.
A magyar válogatott az év legfontosabb meccsére készül a Groupama Arénában
„Ha legyőzzük a szlovákokat, megyünk" – mondta a Magyarország-Szlovákia Európa-bajnoki selejtező előtt Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki szerint a hétfő esti mérkőzés felérhet egy döntővel. Marco Rossi csapata mélyről indult, de jelen pillanatban vezeti a selejtező csoportját, egy szlovákok elleni hazai győzelemmel pedig óriási lépést tehetnek a 2020-as Eb-szereplés felé. Nézzük hát a magyar csapat esélyeit.
Marek Hamsík: Ha kikapunk a magyarok ellen, akkor vége az Eb-álmoknak
A magyar fociválogatott mellett a hétfői ellenfél, Szlovákia is megtartotta az Eb-selejtező előtti sajtótájékoztatóját. A magyar együttes riválisától a szövetségi kapitány, Pavel Hapal, és az egyik játékos, a korábban a Napoliban futballozó Marek Hamsík beszélt vasárnap a Groupama Arénában a sorsdöntő találkozó előtt.
Nem az évszázad mérkőzése, de sorsfordító meccs lesz a magyar-szlovák
A magyar labdarúgó-válogatott minden körülmények között továbbjutó helyen fogadja a Groupama Arénában a szlovák csapatot a szeptember 9-i Eb-selejtezőn. A horvátok és a walesiek legyőzése után itt az újabb nagy feladat Marco Rossi együttese előtt. A Szpíker Korner 112. részében Gundel Takács Gábor a 24-szeres válogatott labdarúgóval, Hrutka Jánossal és Antalics Ádámmal, az Origo sportrovatának munkatársával beszélgetett.
Foci Eb-selejtezők, kosárlabda és öttusa is van a mai kínálatban
Folytatódnak a labdarúgó Eb-selejtezők, a Szerbia-Portugália pikáns összecsapásnak ígérkezik. A kosárlabda-vb-n az amerikaiak az Antetokounmpoval felálló görögök ellen játszanak. Marosi Ádám a dobogós helyezésekért harcol a budapesti öttusa-vb-n. Élő sportközvetítések a tévében szeptember 7-én, szombaton:
- címkék:
- sportközvetítés
- Eb-selejtező
- Címkefelhő »
Eb-selejtezők: hatgólos meccsen nyert Hollandia Németországban
Szenzációs támadójátékot bemutatva Hollandia 4-2-re verte idegenben Németországot az Eb-selejtezők C csoportjában. A félidőben még a németek vezettek, de a második játékrészben Hollandia szenzációs támadásokat bemutatva fordított, és megszerezte a három pontot. Szlovénia, Oroszország, Belgium és Ausztria is győzelemnek örülhetett.
- címkék:
- Eb-selejtező
- eb-2020
- Címkefelhő »
Eb-selejtezők: fehérorosz győzelem Észtországban
Cipruson döntetlen, míg Észtországban vendégsiker született pénteken a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
- címkék:
- labdarúgás
- Eb-selejtező
- Címkefelhő »
Erdélyben és a Felvidéken is látható lesz a magyar-szlovák meccs az M4 Sporton
Az erdélyi és a felvidéki magyarság is élőben láthatja a hétfő este sorra kerülő Magyarország-Szlovákia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést, miután az MTVA a technikai feltételeit is teljesítette annak, hogy a kábeltévés szolgáltatók Erdélyben és a Felvidéken is sugározni tudják az M4 Sport adását.
Spanyol játékvezető fújja a magyar-szlovák Eb-selejtezőt
A spanyol Antonio Miguel Mateu Lahoz vezeti hétfőn este a Magyarország-Szlovákia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt.