Eastbourne

címke rss

Szenzáció: Egy 350 évvel ezelőtt elsüllyedt hajó rejtélyét fejtették meg a tudósok

Egy 17. századi hajó roncsát fedezte fel Anglia partjainál az Eastbourne-i merülésvezető búvár 4 évvel ezelőtt. A leletet már akkor annyira fontosnak tartották, hogy a legmagasabb szintű védelmet kapta. A szakértőknek azonban csak most sikerült kideríteniük a hajó származását, amely többek között nemes olasz márványlapokat szállított.

Meghalt Charles Webb

Kultúra2020.06.28, 19:21

Meghalt 81 éves korában Charles Webb amerikai regényíró, akinek leghíresebb műve alapján készült a Diploma előtt című film - írta a deadline.com hollywoodi filmes portál a hétvégén.

Közel egy év után nyert újra a világklasszis teniszező

Sport2018.06.26, 07:25

Két egyaránt háromszoros Grand Slam-győztes sztárjátékos, a brit Andy Murray és a svájci Stan Wawrinka összecsapása jelentette az az Eastbourne-ben zajló füves pályás tenisztorna 721 ezer euró (235 millió forint) összdíjazású férfi versenyének hétfői fénypontját: a hosszú sérülés után nemrég visszatért klasszisok első fordulós mérkőzését végül a hazai közönség előtt szereplő Murray nyerte két sima játszmában.

Babos az első fordulóban búcsúzott egyesben Eastbourne-ben

Sport2018.06.25, 18:47

Babos Tímea egyesben a nyitókörben búcsúzott hétfőn az Eastbourne-ben zajló füves pályás tenisztorna 918 ezer dollár (256 millió forint) összdíjazású női versenyétől.

Henin-Hardenne győzött Eastbourne-ben

Sport2006.06.24, 17:40

A belga Justine Henin-Hardenne sikerével fejeződött be az angliai Eastbourne-ben rendezett, 600 ezer euró összdíjazású füves pályás nőitenisz torna, miután a döntőben, nagy csatában győzött az orosz Anasztaszja Miszkina ellen. Henin-Hardenne idei negyedik, pályafutása 25. WTA-tornáját nyerte egyesben. A belga klasszis két hete a francia nyílt teniszbajnokságon diadalmaskodott.

Henin-Miszkina döntő lesz Eastbourne-ben

Sport2006.06.23, 23:14

A belga Justine Henin-Hardenne három játszmában nyert honfitársa, Kim Clijsters ellen angliai Eastbourne-ben zajló, 600 ezer euró összdíjazású füves pályás nőitenisz-torna elődöntőjében. Henin-Hardenne másfél héttel ezelőtt a francia nyílt bajnokság fináléjában is legyőzte Clijsterst. Ellenfele a Szvetlana Kuznyecovát legyőző orosz Anasztaszja Miszkina lesz.

Elődöntőben a belga sztárok Eastburne-ben

Sport2006.06.22, 23:37

Kim Clijsters és Justine Henin-Hardenne is magabiztos győzelemmel jutott be az angliai Eastbourne-ben zajló, 600 ezer euró összdíjazású füves pályás nőitenisz-torna elődöntőjébe.

Mauresmo kiesett Eastbourne-ben

Sport2006.06.22, 08:53

Az első helyen kiemelt francia Amélie Mauresmo kikapott az angliai Eastbourne-ben zajló, 600 ezer euró összdíjazású füves pályás női tenisztornán: a világranglista francia éllovasát honfitársa, Nathalie Dechy győzte le három játszmában.

Hantuchova kiesett Eastbourne-ben

Sport2006.06.19, 21:11

A nyolcadik helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchova már az 1. fordulóban búcsúzott az angliai Eastbourne-ben zajló, 600 ezer euró összdíjazású füves pályás nőitenisz-tornán. Czink Melinda a selejtező nyitókörében vereséget szenvedett, így nem került fel a főtáblára.

Czink egy lépésre a wimbledoni főtáblától

Sport2005.06.15, 21:58

A magyarok közül egyedül Czink Melinda jutott tovább a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokság női egyes selejtezőjének második fordulójából, míg Németh Virág és Kuti Kis Rita kikapott.

Nalbandian sem indulhat Wimbledonban

Sport2004.06.21, 08:08

Rájár a rúd a nagyágyúkra, ugyanis Agassi, Gaudio, Henin és Clijsters után David Nalbandian személyében újabb nagy név jelentette be, sérülés miatt nem indul a hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokságtól. Amanda Coetzer bejelentette visszavonulását.

Wimbledonban kiestek a magyarok

Sport2004.06.15, 20:39

Mindhárom magyar játékos kiesett a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokság női egyes selejtezőjének első fordulójában.  Gubacsi Zsófia orosz, Németh Virág cseh, míg Nagy Kyra francia játékostól szenvedett vereséget. 

Ezúttal Clijsters nyerte a belga házidöntőt

Sport2003.06.21, 18:30

A belga Justine Henin-Hardenne sérülés miatt 7:6, 0:3-nál feladta a döntőt honfitársa, Kim Clijsters ellen 's-Hertogenbosch-ban, ennek ellenére nincs veszélyben az indulása a hétfőn kezdődő wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.

Mandula Hollandiában lép pályára

Sport2002.06.17, 12:31

A hollandiai s'Hertogenbosch városa férfi- és női tenisztornának egyaránt helyt ad, a gyengébbik nem képviselői között pályára lép Mandula Petra is, aki a spanyol Torrens Valeróval meccsel az első fordulóban. Eastbourne-ben a nyolc év után ismét egyest játszó amerikai Navratilova az orosz Panovával küzd a továbbjutásért.

Navratilova egyesben indul Eastbourne-ben

Sport2002.06.15, 19:53

Utoljára 1994-ben lépett pályára egyéniben Martina Navratilova. A 45 éves amerikai teniszsztár a hétfőn kezdődő eastbourne-i tornán kapott szabadkártyát, így kipróbálhatja magát a legjobbak között. Mandula Petra nem jutott döntőbe a bécsi tornán, miután 6:0, 6:3-ra kikapott a címvédő, üzbég Tuljaganovától.

Előző
  • 1
Következő