E-Star

címke rss

Itt a bejelentés: szakított a Raiffeisen az E-Starral

Gazdaság2012.12.07, 18:02

3,2 százalékos pluszban 7,1 millió forintos forgalom mellett felfüggesztették az E-Star részvény és a piacon forgó kötvények kereskedését 11:44-kor a BÉT közleménye szerint. Időközben kiderült, hogy a felfüggesztés hátterében az áll, hogy az E-Star legfontosabb banki partnere, a Raiffeisen felmondta az összes E-Starral fennálló hitelszerződését. Pénteken késő délután a BÉT emailben jelezte, hogy a kereskedés folytatódhat, de a közlemény a tőzsde honlapján nem elérhető.

Csődben az E-Star

Gazdaság2012.12.10, 10:35

Miután péntek délután bejelentette az E-Star, hogy a Raiffeisen Bank azonnali hatállyal felmondta a társasággal fennálló összes hitelszerződését, nem váratott magára sokáig az a hír sem, amire sokan már számítottak: bejelentette a csődöt a társaság. A csődegyezség során arra törekszik az E-Star, hogy megegyezzen a hitelezőivel, és valószínűleg a korábban általunk is boncolgatott részvény-kötvény konverzióról is szó lehet majd. Véleményünk szerint azonban a Raiffeisen-es affér miatt a részvények még kevesebbet érnek, mivel elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy a bank ráteszi a kezét a társaság - amúgy nagyrészt a bank által finannszírozott ...

Jelentősen zuhant az E-Star profitabilitása

Gazdaság2012.12.11, 09:41

Tegnap este tette közzé a szokásos havi helyzetjelentését az E-Star. A számok visszaesésről árulkodnak, de ez nem lehet meglepő, mivel október során több magyar projektjét is bezárta a társaság. A mögöttes folyamatok Romániában és Lengyelországban javultak valamelyest az előző hónaphoz képest, és a KBC Securities elemzője szerint további javulásra lehet számítani a fűtési szezon hátralévő hónapjaiban. Ennek ellenére az E-Star sorsa most már a hitelezők kezében van, és ha nem sikerül megállapodni a csődegyezség során, akkor hiába lesz már javulás. Az E-Star részvények árfolyama a tegnapi napot követően ma is a megengedett legnagyobb ...

E-Star: ma már harminc százalékot is mozoghat

Gazdaság2012.12.12, 08:36

Két limites esést követően ma végre kiszélesítik a kereskedési sávot az E-Star piacán. A papír ma akár további 30%-kal is zuhanhat új történelmi mélységbe süllyedve, de megvan az elméleti lehetősége annak is, hogy 30%-os emelkedés következzen. A nagy esés azt követően bontakozott ki a részvény piacán, hogy a Raiffeisen felbontotta a vállalattal kötött hitelszerződéseket, melyet követően az E-Star csődvédelembe menekült.

E-Star: A Raiffeisen lehet a mérleg nyelve

Archívum2012.12.12, 08:31

A Népszabadság információi szerint a jelzáloggal rendelkező hitelezők többségének is hozzá kell járulnia a csődegyezséghez, emiatt vélhetően a Raiffeisen Bank meggyőzésén sok múlhat. Elméletileg a bank a felszámolás során elsőbbséget élvezne, de a napilap által megkérdezett cégjogász szerint nem egyértelmű, hogy megéri bajlódni a felszámolás során hátramaradó eszközök értékesítésével.  

E-Star csőd = nulla a részvényesi érték?

Gazdaság2012.12.14, 08:31

Tegnap jelentette be az E-Star, hogy a Fővárosi Törvényszék elrendelte a Társaság csődeljárását. A csődeljárás kezdő időpontja a tegnapi nap, azaz 2012. december 13-a. Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő portfólió menedzsere szerint a csőddel az E-Star részvényesi értéke nullára esett.

Így aludt ki az E-star csillaga (videó)

Gazdaság2012.12.14, 10:59

Az E-star tavaly indított egy 10 milliárdos kötvénykibocsátást, de a tartozásait idén nem tudta visszafizetni. A cég visszavásárolta papírjait, eddig a kötvényesek 86%-a adta vissza a papírokat. Az E-star sorsa immár bizonyos: a cég csődöt jelentett, így felszámolás alá kerülhet.

5 százalék alatt az OTP az E-Starban

Gazdaság2012.12.17, 12:27

5 százalék alá csökkent az OTP Alapkezelő részesedése az E-Starban. A társaság közleménye szerint 4,67 százalékos csomaggal rendelkezik az intézményi befeketető.

Februárban lehet csődegyezség az E-Starnál

Archívum2012.12.19, 08:10

Február 4-ét tűzte ki a csődegyezségi tárgyalás időpontjának az E-Star. A hitelezőknek a csődeljárás elrendeléséről szóló hivatalos végzés megjelenésétől számítva 30 napjuk van arra, hogy bejelentsék követeléseiket és így később majd részt vehessenek az egyezségi tárgyaláson.  

Új fordulat, ledarálják az E-Star részvényeket

Gazdaság2012.12.20, 11:30

Egy tegnapi bejelentés szerint az intézményi kötvényesek 50 millió új részvény kibocsátását indítványozták, ezért az E-Star pénteki közgyűlése ezt a javaslatot tűzi napirendi pontjára. Az új helyzet alapján a részvényesek veszetesége sokkal jelentősebb lehet, bár számításaink szerint a kötvényesek még így is többet buknak, mint azok, akik korábban elfogadták az E-Star 26 százalékos visszavásárlási ajánlatát. Az E-Star részvénye a maximális, 15 százalékos eséssel nyitott.