E.ON

címke rss

Túzokvédelmi együttműködés

Tudomány2021.11.10, 14:00

A túzokok védelmében eltűntek az oszlopok: csaknem 30 kilométer légvezetéket cseréltek földalatti kábelre a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén.

Idén csaknem 750 millióból fejleszt az E.ON Zalaegerszegen

Gazdaság2021.07.22, 07:37

Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.ON Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte sajtótájékoztatón az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Szerződést írt alá az Opus az E.On-nal, megveszik a TITÁSZ-t

Gazdaság2020.12.28, 18:49

Az Opus Global Nyrt. és az E.ON Beteiligungen GmbH között 2019. október 4-én létrejött megállapodás értelmében az OPUS 2020. december 23-án kötelező érvényű ajánlatot tett az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (TITÁSZ) megvásárlására. A tranzakció a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően, 2021. harmadik negyedévben zárulhat.

Európai szinten is egyedülálló energiatároló-rendszert telepítettek

Gazdaság2020.12.10, 11:59

Európai szinten is egyedülálló, innovatív energiatároló-rendszert alakított ki az E.ON Hungária Csoport Zánkán. A mobil tárolórendszer segítségével a megújuló erőforrásokkal termelt áram rugalmasan tárolható és az adott igények szerint használható fel. Ráadásul ezzel a megoldással a napelemes rendszerek hálózatra csatlakoztatása gyorsabban és olcsóbban valósítható meg.

Újraindítja a fogyasztásmérők személyes leolvasását az E.ON

Gazdaság2020.06.23, 09:20

A koronavírus-járvány miatti korlátozások kormányzati enyhítésével összhangban megkezdik az áram- és gázfogyasztásmérők személyes leolvasását a megfelelő óvintézkedések mellett - közölte az E.ON.

Idén újabb 56 fészektartót helyezett ki az E.ON a gólyák számára

Itthon2020.04.09, 11:27

Újabb 56 fészektartót helyezett ki az E.ON a gólyák számára, így már csaknem 4400 eszköz segíti a vándormadarakat az oszlopokon az energiacég szolgáltatási területein. Az Őrségi Nemzeti Parkban emellett 100 vörösvércse-költőládát helyeztek el a nagyfeszültségű hálózat tartóoszlopaira - közölte az E.ON Hungária Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Elhalasztja az áramszünettel járó munkái többségét az E.ON és az ELMÜ

Itthon2020.03.25, 10:06

Elhalasztja az E.ON és az ELMÜ a nem feltétlenül fontos hálózati beavatkozásokat, csak a szükséges esetekben végeznek majd ilyen munkát. Mindezt azért teszik, hogy lehetőleg senki se maradjon, még rövid ideig sem áram nélkül az otthonában.

Felfüggeszti az E.ON és az ELMŰ a mérőórák leolvasását

Gazdaság2020.03.19, 18:48

Ideiglenesen leállítja az áram- és gázfogyasztásmérők leolvasását az E.ON. Az ügyfeleket arra kéri a cég, hogy elektronikus úton adják meg a fogyasztásmérők állását. A vállalat újabb óvintézkedésének célja is az ügyfeleik és a munkatársaik egészségének megóvása.

Újabb energiaszolgáltató jelentett be óvintézkedéseket a koronavírus miatt

Gazdaság2020.03.16, 14:43

Az áram és gázszolgáltatás folyamatos és zavartalan biztosítása érdekében az E.ON további biztonsági óvintézkedéseket vezet be. Ezek célja az ország működéséhez elengedhetetlen, stratégiai infrastruktúra működésének fenntartása, illetve a cég ügyfeleinek, munkatársainak egészségének megóvása.

Felfüggeszti a személyes ügyintézést az E.ON a koronavírus miatt

Itthon2020.03.15, 18:15

Ügyfelei és munkatársai egészségének megóvása érdekében valamennyi ügyfélszolgálati irodájában ideiglenesen felfüggeszti a személyes ügyintézést az E.ON, ezzel is hozzájárulva a koronavírus magyarországi terjedésének megakadályozására tett kormányzati lépésekhez.

Új csalási módszer terjed Magyarországon

Gazdaság2020.02.25, 16:20

Az adathalászat célja, hogy valamilyen népszerű, ismert cég nevében hamis levelet küldve pénzt csikarjanak ki a gyanútlan ügyfelektől. Az Origo rendszeresen tesz közzé ilyen figyelmeztetéseket, most ismét egy ilyen következik: az E.ON és a NAV után most a Nemzeti Közművek (NKM Energia Zrt.) szolgáltató ügyfeleire vadásznak az adathalászok, akik hamis számlákkal pénz befizetésre próbálják rábírni az ügyfeleket, persze a saját bankszámlájukra kérve a pénzt. Mivel ők nem tudják, kik a cég ügyfelei, ezért elküldik a felhívást mindenkinek, akit csak elérnek, de közülük a valódi ügyfelek úgy értelmezhetik, hogy személyesen nekik szól ez aa ...

A Halálcsillag kielégíthetné az emberiség energiaigényét

Techbázis2019.12.18, 10:12

Az E.ON kiszámította: ha a Csillagok háborújának Halálcsillagát napelemekkel borítanák be, az 2,5 milliárd háztartás energiaellátását tudná biztosítani, megoldva egy jó időre az emberiség energiaszükségletét a Földön.

Találékonyak a magyarok, ha a fenntarthatóságról van szó

Gazdaság2019.09.24, 14:15

Több mint 150 pályázat érkezett az E.ON Energy Globe versenyére. A nyertesek között van klímasemleges szálloda, ahol még a medence vizét is növények tisztítják; interaktív környezetvédelmi oktatóterem; közösségi kert; napelemes tetőcserép; és egy speciális, vízen úszó napelemcellákból álló energiatermelési kísérleti projekt is. 

Brüsszel jóváhagyta, hogy az E.ON felvásárolja az Innogy energiavállalatot

Gazdaság2019.09.17, 16:06

Bizonyos feltételekkel jóváhagyta az Európai Bizottság kedden, hogy a német E.ON felvásárolja a szintén német Innogy elosztási és fogyasztói megoldásokat kínáló üzletágát, valamint egyes villamosenergia-termelési eszközeit.

Viharkár: volt olyan település, ahol az összes villanyoszlop kidőlt

Itthon2019.07.17, 15:17

Még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása - mondta Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. hálózatért felelős igazgatósági tagja az M1 reggeli műsorában. 

És az ön irodájának mi van a tetején?

Gazdaság2019.05.23, 11:30

HMKE – minden olyan vállalkozásnak érdemes megjegyeznie ezt a rövidítést, amelyik megújuló energiaforrásból szeretné fedezni áramfogyasztását, csökkenteni szeretné a szén-dioxid-kibocsátását és kedvezőbb színben szeretné feltüntetni magát vásárlói szemében. HMKE: háztartási méretű kiserőművek, vagyis napelemek vállalkozásoknak.

Új, ingyenes szolgáltatást indít az Aldi

Gazdaság2019.05.10, 12:10

Elindult a hálózat kiépítése, miután Nyíregyházán átadták az első olyan elektromosautó-töltőállomást, amit az Aldi és az E.ON együttműködésében alakítottak ki. Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc tavalyi megállapodása értelmében 123 magyarországi Aldi parkolójában lesz elérhető E.ON által telepített és üzemeltetett töltőpont. Az első 6 oszlopot Nyíregyházán építették ki és helyezték üzembe, a hálózatba a tervek szerint nyár közepéig Szolnokot, Debrecent, Pécset, Székesfehérvárt, Veszprémet, Győrt és Sopront is bekapcsolják.

Így választhatja meg, mikor fizeti be villanyszámláját

Gazdaság2019.04.18, 11:03

Mostantól maguk az ügyfelek dönthetik el, hogy a hónap melyik napján szeretnék befizetni a villanyszámlájukat az E.ON-nál – írja a társaság Origóhoz eljuttatott közleményében. Az energiavállalat lehetőséget biztosít az egyéni befizetési határidők beállítására az adott hónap 1-je és 25-e között.

Több mint négyezer fészektartóval várja az E.ON a gólyákat

Tudomány2019.03.23, 17:43

Több mint négyezer fészektartóval várja az E.ON a gólyákat, célzott madárvédelmi projekt indult az energiacég és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park együttműködésében, áprilisban és májusban a Fertő-Hanság Nemzeti Park kérésére a Szigetköz területén valósul meg gólyavédelmi program.

Hogyan választhatják ki a megfelelő gázszolgáltatót a kis- és középvállalkozások?

Gazdaság2019.03.18, 12:41

Ha vállalkozása gázzal fűt, érdemes odafigyelnie a megfelelő gázszolgáltató kiválasztására. Amennyiben cége emellett még valamilyen gyártási folyamathoz is használja a földgázt, akkor egészen biztos, hogy érdemes szétnéznie a piacon.

Elektromos autó a tét az E.ON fenntarthatósági pályázatán

Gazdaság2019.03.04, 14:21

Fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezések indulhatnak újra a nemzetközi Energy Globe verseny magyarországi fordulóján. Március 31-ig szinte bármilyen ötlettel lehet pályázni: akár egy családi otthon környezetbarát kialakításával, újszerű oktatási programmal, „okos" megoldásokkal, vagy a hatékony energiafelhasználást segítő elképzeléssel is. Magánszemélyektől szervezeteken át, a vállalatokon keresztül egészen az önkormányzatokig bárkik jelentkezhetnek.

Jóváhagyták a két óriás energetikai üzletágának házasságát

Gazdaság2019.02.27, 11:45

Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy a német RWE felvásárolja az ugyancsak német E.ON energetikai vállalat energiatermelési üzletágait.

Elektromos autók töltését kombináló rendszert dolgoz ki az E.ON

Gazdaság2019.02.26, 14:59

Év végéig kidolgozzák azt a rendszert, amely az E.ON közterületi elektromos töltőit az otthoni töltési lehetőséggel kombinálja – közölte a társaság igazgatósági tagja kedden, Székesfehérváron, ahol újabb öt, közterületi autótöltőt adtak át.

Itt a bejelentés: ebben leszünk a legnagyobbak Európában

Gazdaság2019.02.16, 19:45

Az Audi Hungaria két logisztikai központjának tetején, mintegy 160 ezer négyzetméteren épít az E.ON egy 12 megawatt beépített csúcsteljesítményű naperőműparkot. A projekt megvalósításával az Audi Hungaria gyárterületén fog működni Európa legnagyobb épületen kialakított fotovoltaikus rendszere. Az építési munkálatok idén augusztusban kezdődnek, a tervek szerint 2020 januárjától indulhat a zöldenergia termelése.

Európa-szerte 1300 fiatal kezdheti pályafutását az E.ON-nál

Gazdaság2019.01.30, 14:43

2019-ben kb. 1300 fiatal kap lehetőséget arra, hogy szakmai pályafutását az E.ON-nál kezdje: Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben résztvevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban az E.ON-nál, nagyobb részben villamos-, kisebb arányban gázipari területen. Törökországban közel 650 fiatal kap munkát az Enerjisánál, az E.ON és a Sabancı-csoport által közösen alapított energiavállalatnál, 150 fiatal kezdi meg szakmai pályafutását az E.ON-nál Nagy-Britanniában, 80 Svédországban.

Riasztást adott ki az áramszolgáltató

Gazdaság2019.01.18, 19:08

Az E.ON nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak nekik.

Megnyugtató megoldást kínál a gázkészülékkel fűtőknek az E.ON

Gazdaság2018.11.23, 12:17

A fűtési időszak elindulásával minden évben hallunk olyan balesetekről, melyekért a rossz gázkazán vagy a hiányzó szén-monoxid vészjelző a felelős. Az E.ON most olyan szolgáltatást nyújt ügyfeleinek Otthonangyal Parázs néven, mely kedvező havi összegért cserébe szakszerű karbantartással és szén-monoxid érzékelő biztosításával segít megelőzni ezeket a baleseteket, sőt még a lakásban keletkezett egyéb meghibásodások (pl. üvegtörés, elromlott zár, villanyszereléssel vagy vízvezetékkel összefüggő problémák, stb.) esetén is ajánl szakembert, leszervezve annak kiszállását is.

Drónokkal kukkolnak az E.ON szerelői

Techbázis2018.09.19, 14:01

Az E.ON öt üzemében kezdték meg a dróntechnológia alkalmazását a szakemberek. Az energiavállalat célja, hogy a tudását és tapasztalatát a dinamikusan fejlődő technológiai fejlesztések alkalmazásával ötvözze.

Több ügy állapota is követhetővé vált online az E.ON-nál

Techbázis2018.09.15, 15:32

Például a tartozásrendezésről is lehet már az interneten informálódni.

Nincs elég munkaerő, aki felmásszon a villanyoszlopokra?

Gazdaság2018.09.07, 13:00

Az E.ON-nál is egyre jobban érzik a megfelelően felkészült, szakképzett munkaerő hiányát, ám Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. nyáron kinevezett elnök-vezérigazgatója azt nyilatkozta a Forbesnak, hogy ezt a kényszerhelyzetet örömmel veszi, hiszen kikényszerít olyan megoldásokat, amiken egyébként nem kezdtek volna el gondolkodni. Ilyen például a hálózatbejárás drónnal.

Már így is kifizethetjük a villanyszámlát

Gazdaság2018.09.04, 13:30

Számlabefizetés. Egy régi számla előkeresése. Ügyfélváltozás bejelentése. A részszámla összegének módosítása. Mindez néhány kattintással otthonról, vagy épp utazás közben, külföldön nyaralva is elintézhető.

Megháromszorozza napelemes kapacitását az E.On Magyarországon

Archívum2018.08.30, 10:24

Új telepek építésével megháromszorozza napelemes kapacitását Magyarországon az E.On, az új rendszerek háztartásokat és vállalkozásokat láthatnak el árammal.

Térképen láthatóak az üzemszünetek az E.ON weboldalán

Techbázis2018.08.21, 12:30

Az áramszünetekről már értesítő e-mail és SMS kérhető.

A Balatonról indulnak a világ első Electrojetjei

Techbázis2018.08.03, 08:47

Elindul a magyarok által tervezett, elekromos jet ski tömeggyártása.

Lezárták a nyomozást az E.ON-os gyilkossági ügyben

Itthon2018.07.28, 21:18

Február elején egy volt munkás ment be az E.ON győri telephelyére, hogy bosszút álljon volt munkaadóján. A támadó az igazgatót akarta megölni, ezt akarta megakadályozni az igazgatóhelyettes, akit a támadó nyolcszor megszúrt. Később a késelő férfi kiesett az ablakon és belehalt a sérüléseibe. 

Facebookos chatbotot indított az E.ON

Techbázis2018.07.27, 12:11

Okostechnológiával próbálja segíteni az ügyfeleket az energiavállalat.

Gyorsabbá válhat a hibaelhárítás az E.ON-nál

Techbázis2018.07.17, 11:07

Utcaszinten lesz képes azonosítani az üzemzavarokat a cég.

Nyártól perc alapon lehet robogót bérelni Budapesten

Itthon2018.05.31, 19:52

Idén nyáron beindul Budapesten a közösségi elektromos robogózás az E.ON támogatásával . A blinkee.city 50 robogóval induló, állomások nélküli járműmegosztó rendszere egyszerre teszi tisztábbá, gyorsabbá, csendesebbé és költséghatékonyabbá a városi közlekedést, illetve ad környezetkímélő megoldást a dugókra és parkolási problémákra.

Ez a ház több energiát termel, mint amennyit fogyaszt

Gazdaság2018.05.08, 10:52

Átadták az úgynevezett E.ON Energy Globe Magyarország díjat, amelynek célja a magyar fejlesztésű fenntarthatósági kezdeményezések elismerése és a környezettudatos szemlélet népszerűsítése.

Szárny alakú terelő nyert a madárvédelmi ötletversenyen

Itthon2018.04.23, 10:45

Izgalmas és újszerű ötleteket hoztak a Vigyázz a madárra! című, 24 órás madárvédelmi innovációs ötletversenyen az egyetemista és start-up csapatok. 

Új elnök-vezérigazgató az E.ON Hungáriánál

Gazdaság2018.04.20, 12:48

Az E.ON SE Igazgatóságának döntése értelmében Dr. Eric Depluet elnök-vezérigazgatót, aki az E.ON törökországi üzletágának élén folytatja pályafutását, Kiss Attila követi az E.ON Hungária Zrt. vezetésében 2018. június 1-jei hatállyal.

Visszaélnek az E.ON nevével

Gazdaság2018.04.19, 11:18

Az elmúlt napokban az E.ON ügyfélszolgálatára visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből: egy szolgáltató cég az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva. Az E.ON ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben.

Az E.ON az extrém hideg időjárás miatt felfüggeszti a kikapcsolásokat

Itthon2018.02.23, 14:49

A meteorológiai előrejelzések alapján a következő napokban érkező hideghullámra felkészülve, és összhangban az E.ON kintlévőség kezelési irányelveivel, az E.ON csoport felfüggeszti a számlatartozások miatti kikapcsolásokat az érintett lakossági ügyfeleinél 2018. február 26. és március 4. között.

Benzinlopás miatt kirúgták, ezért gyilkolt a győri munkás

Itthon2018.02.13, 13:29

Kilépési papírjaival érkezhetett a győri E.ON-hoz a gyilkos, a portás nem gondolhatta, valójában mire készül - írja a Bors.

Ünnepi mobilappot készített az E.ON

Techbázis2017.12.15, 11:29

Rénszarvasfogattá alakíthatóak a budapesti 4-es és 6-os villamosok.

Ezrek maradtak áram nélkül Csehországban a vihar miatt

Nagyvilág2017.08.19, 13:29

Több ezer háztartás maradt áram nélkül Dél-Csehországban a hatalmas szélvihar miatt, ami szombat reggelre söpört végig az országban. Akadozik a közlekedés is.

Sokan vannak áram nélkül a vihar miatt

Itthon2017.08.13, 11:08

Az előző napokban végigsöprő viharok miatt még most sincs áram több száz háztartásban a nyugat-dunántúli megyékben. Az áramszolgáltatás helyreállításán folyamatosan dolgoznak. 

Huszonötezer lakásban nincs áram

Itthon2017.08.11, 10:34

A csütörtök este végigsöprő vihar miatt nincs áram sok háztartában a Nyugat-Dunántúlon, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében. A károk elhárításán teljes létszámmal és külsős partnerek bevonásával dolgozik az E.ON- közölte a társaság szóvivője, Egyházi Nikoletta.

A hőség miatt csak ott dolgozik az E.ON, ahol muszáj

Itthon2017.08.04, 14:16

A tartós kánikulára való tekintettel az E.ON minden, tartós áramszünettel járó munkáját lerövidíti vagy elhalasztja.

Tízezer háztartásban nincs áram Vas és Zala megyében

Itthon2017.01.13, 20:05

Összesen 56 zalai és Vas megyei településen, csaknem 10 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás a tapadó hó súlya alatt leszakadt vezetékek miatt.

Kikapcsolási moratóriumot hirdetett az E.ON

Gazdaság2016.12.05, 14:51

Az elmúlt évek gyakorlatához híven az E.ON csoport felfüggeszti a tartós számlatartozások miatti kikapcsolásokat az ünnepi időszak alatt, 2016. december 16-tól 2017. január 6-ig.

Sztrájkra készülnek a villanyosok

Gazdaság2016.04.19, 14:57

A 2016. évi bértárgyalások folytatását kezdeményezik a villamosenergia-ipari munkáltatók a szakszervezeteknél - tájékoztat az EDF Démász, az E.ON csoport, az Elmű-Émász társaságcsoport és az MVM csoport. Az ágazati szakszervezet szerint közelebb vannak a megállapodáshoz, de bejelentették a sztrájkhelyzetet. Ha nem tudnak megállapodni a munkáltatókkal, és a bíróság időben megállapítja az elégséges szolgáltatás mértékét, májusban jöhet a sztrájk.

3,5 milliárdos beruházásra készül az E.ON

Gazdaság2016.04.18, 13:51

Új hálózatok kiépítésére, alállomások telepítésére, valamint karbantartásra mintegy 3,5 milliárd forintot ruház be az áramszolgáltató 2016-ban Komárom-Esztergom megyében.

Megdőlt a nyugdíjrekord Magyarországon

Gazdaság2016.03.06, 15:21

A parlament törvénybe foglalta, hogy a jegybank alapítványaiban a jegybank közpénze nemközpénzzé lényegül át és Matolcsy György fizetésemelést kaphat, de lehet, hogy Áder János nem írja alá a jogszabályt. Lesz borház a jegybank alapítványának iskolájában, de nem az alapítvány üzemelteti majd. Magyarország maradt a bóvliban a Moody's-nál, a hitelminősítő Kína kilátásait negatívra rontotta. Adókedvezményt kaphatnak az olimpiai pályázatot támogató cégek. A Főgáz rossz adatokat kapott az E.ON-tól, ezért hibás számlákat állított ki néhány átvett ügyfélnek. A téllel együtt véget ért a kilakoltatási moratórium. Megdőlt a nyugdíjrekord Magyyarországon. ...

Hiba történt az E.ON-ügyfelek átvételekor

Gazdaság2016.02.26, 16:27

Hibásan becsült adatok is átkerültek az E.ON-tól a  Főgáz Zrt.-hez az ügyfelek átadása során, ami egyes ügyfelek esetében egyszeri számlázási problémát okozott - közölte az E.ON.

600 ezer otthon került másik gázszolgáltatóhoz

Gazdaság2016.01.02, 10:21

Átvette a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz az E.ON 600 ezer lakossági földgázfogyasztóját január 1-jén - mondta Králik Gábor, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója.

Szeretne új lakást venni? Nem fog!

Gazdaság2015.12.14, 07:55

Nagyon kevés új ingatlan épül Magyarországon, ezen a lakásépítések áfájának tervezett csökkentése segíthet. Az ingatlanpiac pörög, az árak és az albérleti díjak az egekben. Biztosan eldőlt, a tervek közül melyik új Nemzeti Galéria épül meg a Városligetben. Az E.ON ügyfeleit átveszi a Főgáz, 600 ezer embernek kell bediktálnia a gázóra állását. Simicska Lajos Közgépe a bíróság nem jogerős ítélete szerint újra indulhat közbeszerzéseken. Nem találtak korrupcióra utaló bizonyítékokat a Norvég Alap által támogatott civil szervezeteknél, folytatódhatnak a kifizetések. Az IMF változtatott saját szabályain, hogy akkor is adhasson kölcsön Ukrrajnának, ...

Hatszázezer ügyfélnek kell gázóraállást diktálni

Gazdaság2015.12.07, 15:18

2016 január 1-jétől E.ON Energiaszolgáltató Kft. földgázfogyasztó ügyfélkörét a Főgáz Zrt. veszi át. A pontos elszámolás érdekében a szolgáltató arra kéri az ügyfeleit, hogy decemberben diktálják be gázmérő állásukat. A változás több mint 600 ezer ügyfelet érint.

Tartozás miatt maradt áram nélkül a debreceni fociakadémia

Sport2015.12.03, 16:38

Napokig áram nélkül maradt a Debreceni Labdarúgó Akadémia, mivel az E.ON egy 220 ezres közműtartozás miatt kikapcsolta a szolgáltatást.

Tízmilliós bírság lejárt fogyasztásmérők miatt

Gazdaság2015.09.10, 13:42

Megbírságolt három elosztótársaságot a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal lejárt hitelességű mérőórák miatt.

A Főgáz veszi át az E.ON ügyfeleit

Gazdaság2015.06.12, 16:12

Alkalmasnak találta a Főgáz Zrt. ajánlatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, így a társaság láthatja el a kivonuló E.ON és a GDF Suez ügyfeleit.

Ünnepi időszakban mindenkinél lesz fűtés

Gazdaság2014.12.22, 08:18

Nem kapcsolja ki a 60 napon túl nem fizetőknél a gázt a Tigáz, a GDF Suez, az E.ON és a Főgáz sem az ünnepi időszakban. A szolgáltatók a kikapcsolási moratóriumról a saját hatáskörükben döntenek. 2011 óta a közintézményekben október 15-től április 15-ig tilos kikapcsolni a gáz-, hő- és áramszolgáltatást. A lakossági fogyasztóknál pedig ünnepnapon és munkaszüneti napon nem lehet kikapcsolni a szolgáltatást.

Sorra érkeznek a feljelentések az E.ON-gázüzletág felvásárlása miatt

Gazdaság2014.08.14, 15:55

Hűtlen kezelés gyanújával a Demokratikus Koalíció is feljelentést tesz az E.ON gázüzletágának megvásárlása miatt - közölte Varju László a párt országgyűlési képviselője, a DK elnökségi tagja. A hanyag döntéssel szavai szerint több száz milliárd forintos kár keletkezett, amiért azoknak, akik a döntést meghozták, felelniük kell.

Ezért figyeld az E.ON-t

Gazdaság2014.04.02, 10:47

A német E.ON és a francia GDF papírja is fontos ellenállásig erősödött az elmúlt hetekben. Ha az akadályokon átlendülnek a részvények, akkor további lendületes emelkedés várhat a cégekre.

Az állam kifizette az E.ON-t

Gazdaság2013.10.01, 17:33

Földgáztározót és a gázkereskedelmi üzletágat vásárolt kedden az állam. Az E.ON-nak 281 milliárd forintot utalt át a Magyar Villamos Művek.

A rezsicsökkentés miatt rúgnak ki 50 embert

Gazdaság2013.09.21, 12:22

A E.ON nyíregyházi és a debreceni erőműve is veszteséges, ezért leépítenek.

Csányi segít Orbánnak az E.ON kifizetésében

Gazdaság2013.09.12, 06:40

Az állami tulajdonú MVM-nek százmilliárd forintos hitelt szervezett az OTP, részben a hitelből fizetnek az E.ON gázcégeiért.

Elfelejtettek szólni, hogy erős gázszag lesz

Itthon2013.09.05, 23:50

Erős gázszag miatt tettek bejelentést több tucatnyian Székesfehérváron és Dunaújvárosban csütörtökön. A gázszolgáltató azt mondja, nem volt szivárgás, csak műszaki okok miatt a szagosítóanyag volt a szokottnál jóval töményebb.

Miért állítja le két erőművét az E.ON?

Gazdaság2013.08.30, 12:14

Kedden kérte az E.ON a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól a nyíregyházi és a debreceni erőművei leállításának engedélyezését. A kombinált erőművek zöldebbek sima társaiknál, de az új szabályok között kivéreznek.

Leállítaná két erőművét az E.ON

Gazdaság2013.06.18, 20:44

A jelenlegi kedvezőtlen piaci körülményeket jelölte meg az E.ON szóvivője debreceni és nyíregyházi erőműveik működése szüneteltetésének indokaként. Bár több forrásban írtak erről, a szóvivő szerint a két város távhőellátása nem lehetetlenülne el.

Az E.ON és a Főgáz nyertek a rezsiperben, de maradnak az árak

Gazdaság2013.05.30, 09:54

A Népszabadság értesülései szerint az E.ON és a Főgáz is győzött másodfokon az energiahivatallal szemben az energiadíj-határozatok miatt indított eljárásban, mindez azonban nem befolyásolja a tarifákat - olvasható a csütörtöki Népszabadságban.

Európa visszaesésétől szenved az E.ON

Gazdaság2013.05.08, 14:08

Profitjának nagyobb mértékű növekedéséről számolt be Németország legnagyobb energiaszolgáltatója, az E.ON az első negyedéves gyorsjelentésében. A társaság viszont a legtöbb közműcéghez hasonlóan továbbra is szenved az európai gazdaság stagnálásától, ami miatt visszaesett a kereslet az áramszolgáltatók energiaszolgáltatása iránt Európában. Ezen túl a német atomerőművek bezárása, és a megújuló energiaforrások előretörése továbbra is nyomás alatt tarthatja a német közművállalatokat.

Az MVM megvette az E.ON-t

Gazdaság2013.03.28, 15:56

Az MVM megközelítőleg 870 millió euróért megvásárolta az E.ON magyarországi érdekeltségeit. A szerződés 2013 második felében realizálódhat.

Az MVM rábólintott a gázüzletre

Gazdaság2013.03.21, 10:01

A hónap végéig végre aláírhatják a szerződést az E.On gázüzletágának megvásárlásáról. Az MVM a hírek szerint már jóváhagyta az ügyletet.

Újra van áram minden településen Szabolcsban

Itthon2013.03.20, 09:09

Minden településen visszakapcsolta a szolgáltató az áramot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Már csak néhány fogyasztói helyen vannak problémák, de szerda délig ezeket is megoldja az E.ON.

Megfizetünk még a rezsiháborúért

Gazdaság2013.03.15, 18:30

Orbán Viktor mindenre elszánt: az energiacégeknek le kell nyelniük a rezsicsökkentés teljes költségét, érveikkel nem mehetnek a bíróságra, és egy új hivatal is felügyeli majd a piacot. A kormányfő több tízmilliárdos profit bezsebeléséről beszél, miközben az ágazat évek óta tartó szorongatásának már most látványos kára van. Két év alatt 100 milliárd forinttal csökkentek a beruházások.

Módosult a költségvetés az E.ON miatt

Gazdaság2013.03.05, 11:25

256 milliárd forintot különített el kivételesen sürgős eljárásban az E.ON-üzlet miatt az állam.

Olcsó gázhoz juthatunk

Gazdaság2013.02.26, 08:40

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az E.ON gáztárolóiban jelentős mennyiségű olcsóbban beszerzett gáz van.

Máris módosították a költségvetést

Gazdaság2013.02.12, 12:02

Az E.ON üzletágának megvásárlása miatt kellett máris átírni a költségvetést. Az állam közel 300 milliárd forintig kezességet vállalt az MVM üzletére.

350 milliárdot fizetünk az E.ON-nak

Gazdaság2013.02.08, 18:44

Az E.ON-gázüzletágának megvásárlása miatt kell kiemelten sürgős eljárásban átírni az idei költségvetést. A cégnek 350 milliárd forintot fizet vagy az MVM, vagy a magyar állam.

Orbán nem sokall 230 milliárdot az E.ON-ért

Gazdaság2013.02.01, 10:31

Az előre meghatározott maximum alatti vételárról állapodott meg a kormány az E.ON-nal a német cég gázüzletága ügyében, a sajtóban korábban megjelent 800 millió euró körüli ár "nem irreális" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.

Orbán: Visszavásároltuk a gáztározókat

Gazdaság2013.01.31, 20:37

A kormányfő szerint az állam visszavásárolta a német E.ON magyarországi gázcégeit. A szerződést azonban aligha írták alá, Orbán sajtófőnöke is csak annyit mondott, hogy a megállapodási javaslat elkészült.

Az utolsó pillanatban kapott áramot a Mal

Gazdaság2013.01.31, 09:31

A Mal korábbi áramszolgáltatója nem hosszabbította meg a szerződését, a cég az utolsó pillanatig húzta, hogy új szolgáltatón keressen.

Vaskos profit az E.ON-nál

Gazdaság2013.01.30, 12:37

4,3 milliárd eurós egyszeri tételekkel módosított profitot ért el 2012-ben az E.ON, közölte a német vállalat. A teljesítmény túlszárnyalja az elemzői konszenzusban szereplő 4,15 milliárd eurót. A részvény jól reagált a gyorsjelentésre, 3 százalékos pluszban kereskedtek a papírral a frankfurti piacon, később viszont lejjebb csorgott a kurzus, de még így is 1,5 százalékos emelkedést lehet látni.

Repkednek a százmilliók az E.ON körül

Gazdaság2013.01.22, 09:43

Hatszáz- és nyolcszázmillió eurós ár is felmerült már, de a kormány nem hozza nyilvánosságra a pontos számokat.

Eladná az E.ON a Nyugat-szlovákiai Villamos Műveket

Gazdaság2013.01.16, 17:40

A pozsonyi Pravda szerint a cseh Energetikai és Ipari Holding vásárolhatná meg a villamos művek részvénycsomagját. Az állítólagos ügyletről egyelőre egyik fél sem nyilatkozott, a lap forrásai szerint az E.ON egyéb külföldi befektetéseit fejlesztené a bevételből. 

Óriási felárat fizethetünk az E.ON-ért

Gazdaság2013.01.15, 15:14

Mártha Imre, korábbi MVM-vezér szerint legalább 500 millió euróval több készül fizetni az E.ON cégeiért az állam, mint amennyit érnek.

Bitang erős a német tőzsde - Íme a nyertesek

Gazdaság2012.12.28, 13:28

Jócskán felülteljesített 2012-ben a DAX a nyugat-európai indexekhez képest 30 százalékos emelkedésével. Ebben nagy segítséget nyújtott, hogy 30 komponense közül csupán három nem tudott növekedést felmutatni az év végére, míg a legjobb három papír egyaránt 50 százalék feletti hozamot produkált. A jövő évre vonatkozó prognózisok szerint a német index ismét kétszámjegyű növekedést mutathat fel, aminek köszönhetően új történelmi csúcsot is felállíthat.

A siker küszöbén Orbán a gázügyben

Gazdaság2012.11.30, 13:16

Lassan véget ér a kormánynak az E.ON gázüzletágáért folytatott harca, január végéig aláírhatják a szerződést arról, hogy a gázüzletág az MVM-hez kerül.

Lekapcsolták az áramot egy állami hivatalnál

Itthon2012.11.28, 10:56

Az E.On kikapcsolta az áramot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kaposvári kirendeltségénél.

Okosmobillal beszél a konnektor Szolnokon

Techbázis2012.11.14, 15:28

A Magyar Telekom kísérleti jövővárosában okostelefonnal a munkahelyről is ki és be lehet kapcsolni a konnektorokat, a villanyóra mobilon lejelenti saját magát. A szolnoki T-City-ben a társaság az E.ON energiaszolgáltatóval közösen teszteli a takarékosságot célzó technológiáit. Ha minden magyar háztartásban okos mérő működne, évi tízmilliárd forintos nagyságrendű összeget spórolhatnának a fogyasztók.

A Gazpromtól félti a kormány az ország vésztartalékait

Gazdaság2012.10.17, 15:21

Úgy fest, a Mol gáztárolójára akar lecsapni az állam, de az E.On átvételéről a németekkel korábban elindult tárgyalások végére az összes nagy hazai tárolót is megszerezheti. Az [origo] kormányzati forrásokból úgy értesült, a kabinet így akarja megakadályozni, hogy  a Gazprom vegye meg a Mol tározóját.

Személyesen tárgyalt Orbán az E.ON visszavásárlásáról

Gazdaság2012.08.29, 19:02

A miniszterelnök a parlamentben találkozott a német E.ON igazgatótanácsának elnökével szerdán - közölte a HírTV. A televízió szerint Orbán a cég magyarországi gázüzletágának visszavásárlásáról tárgyalt, a megbeszélésről azonban a kormány nem nyilatkozik.

Navracsics: A nonprofit közszolgáltatás stratégiai kérdés

Gazdaság2012.08.29, 09:58

A miniszterelnök-helyettes számít arra, hogy az Európai Bizottság feltehetően gyanakodni fog az E.ON lehetséges felvásárlása miatt, de a tranzakciót nemzetstratégiai kérdésnek nevezte.

Magyarország gázhatalom lesz?

Gazdaság2012.08.28, 13:27

A magyar állam régiós gázpiaci előnyökre tudna szert tenni, ha valóban felvásárolná az E.ON gázüzletágát. A német energiaóriás százmilliárdokat ölt az itt jól kialakítható föld alatti gáztározók építésébe, de nem tudja jó profittal működtetni azokat. Az üzlet így mindenkinek előnyös lehet, de persze csak akkor, ha meg tudnak állapodni az árban.

Már tárgyal a kormány az E.ON visszavásárlásáról

Gazdaság2012.08.27, 22:07

A kormány nonprofittá tenné a rezsiszolgáltatásokat, és ennek részeként megvenné az E.ON magyarországi leányvállalatát - erősítette meg Navracsics Tibor. A politikus szerint tárgyalnak az ügyletről, de részleteket még nem árult el.

Előző
  • 1
  • 2
Következő