Dyga Zsombor

címke rss
Ideje odafigyelni erre a gödröcskés arcú lányra

Ideje odafigyelni erre a gödröcskés arcú lányra

A múlt héten kiderült, kik fognak még játszani Nemes Jeles László most forgó új filmjében, a Sunsetben, a főszereplő Jakab Julin kívül. A jól ismert nevek mellett egy relatíve ismeretlen is felbukkant a stáblistán. A második legfontosabb női szerepet nem más kapta, mint Dobos Evelin. Hogy ki ő? Akik követik az Egynyári kaland című zseniális tinisorozatot, biztosan képben vannak. Ő az a gödröcskés arcú bombázó, aki lánnyal is simán csókolózna.

Nem egyszerű Magyarországon becsületesen élni

Tévé2015.11.08, 12:31

A magyar HBO Aranyélet című sorozata olyan családi dráma, melyben semmi nem az, aminek látszik, minden igaznak vélt valóság mögött bűnök, hazugság és bűnözés lapul. A széria vörös szőnyeges díszbemutatóján ültünk le az alkotókkal, az Origónak többek közt Tasnádi István vezető forgatókönyvíró, valamint Mátyássy Áron és Dyga Zsombor, a két rendező mesélt.

Hollywoodban semmi különös színésznő lennék

Film2015.11.06, 10:42

Ónodi Esztertől lassan megszoktuk, hogy olyan főszerepeket játszik, amik egy egész emberöltőt ölelnek át. Az Anyám és más futóbolondok a családból című filmben is 16 éves kamaszlányként ismerjük meg, és hetvenhez közeli, megfáradt asszonyként búcsúzunk el tőle. De nemcsak a moziban játszik egy erős anyafigurát, hanem az HBO-n most vasárnap induló Aranyélet című sorozatban is. Ónodi Eszter még mindig az ország első számú színésznője, akivel beszélgettünk arról, hogyan kerüli el a hasonlóságokat az alakításaiban, mit kapott a Houdini producerétől ajándékba, milyen HBO-sorozatokat bukott el korábban, és milyen feladatokra vágyik.

Ne képzeljük már magunkat Hollywoodba!

Archívum2014.07.25, 12:00

Filmklub podcast #23 - Dyga Zsombor by Ferenc Varga on Mixcloud  

Tíz rossz film egyben

Archívum2014.03.05, 18:32

A Couch Surf állami támogatás nélkül, pusztán lelkesedésből készült, és fantasztikusan jó magyar színészeknek adott munkát, ráadásul a nagyon tehetséges Dyga Zsombor rendezte. Az egész vállalkozás nem is lehetne ennél szimpatikusabb - de ha már így van, akár jól is sikerülhetett volna.  

Az egót mostanában nehezen bírom

Archívum2013.12.10, 18:10

A Kontroll sikere után Antal Nimród elkezdte építgetni a hollywoodi karrierjét, és most négy bérmunka után végre összejöhet a saját ötletén alapuló film. A Magyar Nemzeti Filmalap meghívására Magyarországra látogató rendező elárulta, hogy megfordult nála a Drive forgatókönyve is, de nem látta benne a zsenialitást, illetve, hogy legközelebb akkor akar magyar filmet csinálni, ha eszébe jut valami, ami legalább akkorát fog ütni, mint a Kontroll. Hollywoodban az dühíti a legjobban, amikor a több millió dollárt kereső színész nem hajlandó kijönni a lakókocsijából, de mostanában már ritkán húzza fel magát. A negyvenéves filmes arról is beeszélt, ...

Nem a mi pénzünkből álmodnak

Film2013.07.26, 11:37

Las Vegasba átültetett Dosztojevszkij-sztori, egy pénzszállító autó kirablása, zombiinvázió a Balatonon, meghasonlott pap az anarchisták közt, sorozatgyilkossá váló családapa, féltékeny férj küldetése a második világháborúban, és egy teljes parába torkolló állásinterjú is szerepel azokban a magyar filmekben, amelyek most készülnek, javarészt magánpénzből és lelkesedésből. Van, aki Andy Vajna támogatása nélkül is boldogul.

Talán megy az anyázás

Film2013.04.16, 21:13

Zomborácz Virágról gyakran lelkendeztünk már, mivel rövidfilmjei alapján az egyik legígéretesebb fiatal rendező a hazai mezőnyben. Most lehetőséget kapott, hogy elkészítse első nagyjátékfilmjét, amelynek forgatását pár hete fejezte be egy Pécs melletti faluban. A történet egy kamaszfiúról szól, akit látogat apja kísértete, sőt eközben még szerelmes is lesz. A film címe egyelőre Utóélet, jövőre kerülhet a mozikba, Petrik Andrea motorozik benne, és Gálffi László kísért. Virágot arról faggattuk, nehéz volt-e élete első nagyjátékfilmjét rendezni, hány nézőre számít, más rendezők irigykedtek-e rá, mi történt a galambbal, és hány nemiszerrv ...

Filmszemle helyett Friss hús

Film2013.03.06, 10:27

Filmszemle idén ugyan nem volt, de rövidfilmszemle mégis lesz: március 28-án és 29-én a Toldi moziban az elmúlt év során készült magyar rövidfilmeket lehet majd megnézni. A Daazo.com által szervezett Friss hús nevű rendezvényen huszonöt új magyar kisfilmet vetítenek, ötfilmes blokkokra osztva. A filmeket az alkotók jelenlétében lehet majd megnézni. Gryllus Dorka az Én is téged, nagyon című filmben Az izgalmasnak hangzó filmek közt lesz Papp Gábor Zsigmond (Budapest retro) Én is téged, nagyon című 25 perces alkotása, amiben fiktív smseken keresztül bontakoznak ki egy filmrendező társas kapcsolatai. A sokszereplős filmmben ...

A görcs az én magánügyem

Film2012.11.04, 13:28

A film ugyan nem róla szól, mégis Ónodi Eszter a legdominánsabb figura az Aglaja című filmben. Egy artistanőt játszik, aki egyedülálló mutatványával és vibráló személyiségével megkeseríti a lánya életét. Egy színészi jutalomjáték, amelyből Ónodi Eszternek idén nem csak egy jutott. A színésznő mesél nekünk arról, hogyan tudta legyűrni a kakasfejet, miért volt forradalmi a Meseautó remake-je, hogyan épít fel egy szerepet a szoknya ránca, lesz-e színész a kisfiából, és hogyan születik a spontán filmes pofon.

Előző
Következő