Dwayne Johnson

címke rss

Mellek után most fenékre is ráerősített a Baywatch új előzetese

Film2017.03.23, 11:22

Forrás: UIP-Duna Film middle off 830 488 A korábbiaknál is több gyönyörű nő tűnik fel a legújabb előzetesben, akik alighanem a szereplők mellett a nézőkre is szédítően hatnak majd. „Ő az oka annak, hogy hiszek Istenben” – mondja az elragadtatott Jon Bass a lassított felvételként futó Kelly Rohrbachra. Az eddigi előzetesek főleg a dekoltázsokra koncentráltak, de a C.J. Parkert megformáló színésznő most már szexi fenékcsapkodással is hergeli a kollégáját. Az igazi őrület aztán 1:22-nél következik, amikor az egyik férfi szereplő női ruhában tűnik fel, majd önteltségében még Jason Bourne-nak is beszól. Az előzetes roskadozik az eemlékezetes ...

Kétszer is kiakadtunk a Halálos iramban 8 új előzetesén

Film2017.03.09, 17:22

Forrás: Fórum Hungary middle on 5384 3840 Hatalmas fegyvertény a sorozattól, hogy hiába tart már a nyolcadik részénél, még mindig képes újat húzni, az eddigi túlzásokra egy még nagyobb őrültséggel rátromfolni. Még a történet is érdekesnek ígérkezik, Dominic Toretto hátat fordít a családjának, és egy szuperhackert kezd el támogatni, akit Charlize Theron formál meg. A közös munkára kényszerített Dwayne Johnson és Jason Statham kakasviadalát is öröm lesz nézni. A Halálos iramban 8 április 13-tól lesz látható a magyar mozikban.

Az Oscar-gála megdöbbent arcait órákon át lehet tanulmányozni

Film2017.02.27, 18:24

Forrás: Los Angeles Times middle on 1200 675 A legtöbb színész tátott szájjal, megdöbbent arckifejezéssel figyeli a rettentően kínos eseményeket. A kép jobb szélén Meryl Streep riadtan hajol előre, róla egy unokáiért rajongó nagymama jutott az eszembe. Komoly bajba jutottak a szerettei, de legnagyobb bánatára nem tud segíteni rajtuk. Mögötte Dwayne Johnson nézi, de nem érti, mi folyik a színpadon. Ezt az arcát már számos vígjátékban megvillantotta, de az csak színészet volt, itt tényleg tanácstalanul bámul ki a fejéből. A gála végén bekövetkező csavar Salma Hayeket is sokkolta.  A legnagyobbra Michelle Williams tátja a szájáát, ...

Dwayne Johnson megjárta a korrekciós tábort

Tévé2017.02.22, 19:17

Még mielőtt a nyáron harmadik évadával folytatódna sorozata, a Nagypályások, március 27-én egy másik produkció is érkezik az amerikai HBO-ra a sztártól. A Rock and a Hard Place című televíziós dokumentumfilm trailere elég ütősre sikeredett.

Egy jó poén már biztosan lesz a Baywatch-filmben

Film2017.02.06, 12:50

Forrás: UIP Dunafilm middle off 644 267 Lesz bunyó, robbanás, lövöldözés, meg cameo Pamela Andersontól (ex-C. J. Parker), bár őt még mindig nem leplezték le. Kapunk cserébe egy jópofa poént, amikor ugyanis The Rock és Zac akcióra készen letépik a melegítőnadrágjukat, az utóbbinak elővillan a csillagos-sávos kisgatyája. „A szabadságot hordom" – magyarázza a megbotránkozott társának, és ha már muszáj volt felmelegíteni ezt a bugyuta sztorit, legalább önironikus hangnemben teszik. Meglátjuk, lesz-e olyan szórakoztató, mint a 21 Jump Street – A kopasz osztag, amire az előzetes hajaz. A balatoni vakációnkat július 13-án lesz érdeemes ...

Már csak tíz sztár maradt Hollywoodban

Archívum2017.02.04, 16:38

Gond van a sztárokkal Hollywood táján. A régi nagy nevek sorra esnek ki a pikszisből, és a helyükre pályázó sztárjelöltek valahogy nem szuperálnak úgy, mint kellene. De miért? Hogyan dönthetjük el valakiről, hogy klasszikus értelemben vett sztár-e? Mi a baj azzal, ha Jennifer Lawrence hétköznapinak akar látszani? Hogyan csúszhat le Will Smith, ha egyszer 2016 egyik legnagyobb bevételt hozó filmjében szerepelt? Körbenéztünk, mi a helyzet a sztárkultusszal Amerikában, miért károsak a szuperhősfilmek, befuthatna-e ma Sandra Bullock, és ki az a tíz színész, aki 2017-ben jogot formálhat a sztártitulusra.

Még a gonosz is bombanő a Baywatch-film új előzetesében

Film2017.01.10, 16:46

Forrás: Paramount middle off 865 541 A Baywatch-mozifilm első előzetese női fronton Alexandra Daddarióra és Leonardo DiCaprio egykori barátnőjére, Kelly Rohrbachra koncentrált, a nemzetközi trailer viszont a film legfontosabb nem amerikai szereplője, az indiai Priyanka Chopra is feltűnik. A harmincnégy éves színésznő hazájában már szupersztárnak számít, most pedig Amerikát is a célkeresztjébe vette. A filantróp tevékenységéről is ismert Choprát a Time magazin beválogatta a világ száz legbefolyásosabb embere közé, az újságban nem más, mint Dwayne Johnson méltatta őt több bekezdésen át. Chopra egy drága ruhákban gonoszkodó, tenngerparti ...

Tizenöt izgalmas másodperc a Halálos iramban 8-ból

Film2016.12.09, 19:40

Forrás: UIP Dunafilm middle off 644 264 A szereplőgárda egyre csak duzzad, Dieselen és Rodriguezen kívül visszatér Dwayne Johnson, Tyrese Gibson, Chris "Ludacris" Bridges, Jason Statham, Kurt Russell és a hetedik részben megismert csodaszép hackercsaj szerepében Natalie Emmanuel. Theron mellett egy másik Oscar-díjas színésznő is részt vesz a mókában, ő nem más, mint Helen Mirren. A film 2017. április 13-án kerül a magyar mozikba. Helen Mirrent nem hagyják vezetni a Halálos iramban 8-ban http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160713-helen-mirrent-nem-hagyjak-vezetni-a-halalos-iramban-8.html Visszatér a Haláloss ...

Rendesen rámentek a mellekre a Baywatch-film első előzetesében

Film2016.12.08, 14:50

Forrás: UIP Dunafilm middle off 644 267 Különben maga Pamela Anderson is felbukkan majd a filmben, de az ő jelenését az előzetesben nem lőtték el. A Baywatch jövő májusban kerül a magyar mozikba. Menő pózokba vágták magukat a Baywatch új sztárjai http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160520-meno-pozba-vagtak-magukat-a-baywatch-uj-sztarjai-dwayne-johnson-zac-efron-alexandra-daddario.html DiCaprio exnője lesz a Baywatch-film Pamela Andersonja http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160105-dicaprio-exnoje-lesz-a-baywatch-film-pamela-andersonja-kelly-rohrbach-dwayne-johnson.html A lehető legtökéletesebb ...

Dwayne Johnson kislányát meg kell zabálni

Tévé2016.12.05, 18:44

A pankrátorból lett színész sajnos már elég rég nem osztott meg fotót kislányáról az Instagram-oldalán, de szerencsére a gyermek édesanyja, Lauren Hashian énekesnő most pótolta a hiányosságot.

Itt egy Disney-hercegnő, akinek eszében sincs bepasizni

Film2016.12.01, 12:04

A Vaiana tökéletes családi moziélmény: a szülők egy mozijegy áráért úgy érezhetik, mintha egy trópusi hajóútra fizettek volna be, melynek során az idegenvezető megismerteti őket a csendes-óceáni kultúrával, mitológiával, a gyerekek pedig egy ostoba csirke és egy hetvenkedő félisten csínytevésein nevethetnek. A talpraesett hősnőt, akit a Disney újító szándékkal teremtett meg, mindenki a szívébe fogja zárni, és a Jégvarázs zenéjét is kicserélhetjük végre a lejátszóban. 

Depressziójáról vallott a kőkemény Dwayne Johnson

Life.hu2016.11.23, 14:31

A Sziklaként is becézett sztárról nehéz elképzelni, hogy volt idő, amikor depresszióval küzdött;  ő maga vallott sötét időszakáról. Hiába ő Hollywood egyik legsikeresebb és legszexisebb férfija, neki is jutottak kudarcok az életben.

Depressziójáról beszélt Dwayne Johnson

Tévé2016.11.23, 13:02

A pankrátorból lett színész az egyik legkeményebb és legsikeresebb sztár Hollywoodban, de sosem félt kimutatni sebezhető oldalát. Most egy rajongója tweetjére válaszolva ismét depressziójáról mesélt.

Íme az idei év legszexibb pasija

Life.hu2016.11.16, 15:11

Kiderült ki lett 2016 legszexisebb férfija.

Dwayne Johnson elnök akar lenni – 2020-ban akár indulna is a választáson

Life.hu2016.11.16, 05:50

Ha Donald Trumpnak sikerült az, amin évekkel ezelőtt a fél világ csak kacagott, akkor akár az akciósztár is lehetne az Egyesült Államok elnöke – ezt ő maga sem tartja lehetetlennek.

Aki számít Hollywoodban, biztos járt már Magyarországon

Film2016.10.30, 11:35

Most, hogy Harrison Ford járja éppen az országot, jó alkalom összeszedni, hogy a hollywoodi világsztárok közül ki mindenki fordult meg hazánkban az elmúlt tíz évben. Tudja például, hogy melyik neves brit színész vetette bele magát a pesti éjszakába huszonéveseket megszégyenítő erőbedobással? Vagy hogy a magyar fővárosban zúgott egymásba a Bosszúállók boszorkája és Az ébredő Erő vakmerő pilótája? És miért esett bele Jason Statham egy helikopterről a Balatonba? Anthony Hopkins nem bírta a Kárpát-medencében rekedt hőséget, Brad Pitt vadidegenekhez csöngetett be, Kristen Stewartot lesifotósok hada üldözte, Margot Robbie a Szabadság téreen ...

Dwayne Johnson 40 dollárért verekedett

Tévé2016.10.24, 19:33

Az egykori pankrátor a profi pankrátorszövetség, a World Wrestling Entertainment egykori munkatársával, Brian Gewirtzcel együtt a FOX számára dolgozik vígjátékszérián, melynek producere Will Ferrell komikus lesz.

Alakul a fizetős YouTube

Tévé2016.10.18, 22:35

Gőzerővel zajlik a YouTube fizetős szolgáltatása, a YouTube Red eredeti tartalmainak fejlesztése. A cég most többek közt Dwayne Johnsontól és Doug Limantől rendelt szériát.

Nagyon édesek a legfrissebb sztárbébik

Tévé2016.09.15, 09:48

Legutóbb Alec Baldwinnak született gyermeke, de a többiek is nagyon aranyosak. Fél tucat frissen született sztárbabát mutatunk meg.

Nagyot nőtt Dwayne Johnson kislánya

Tévé2016.09.08, 12:18

A pankrátorból lett színész és barátnője, Lauren Hashian első közös gyermeke, Jasmine 2015 decemberében született. A Szikla azóta is rengeteg imádnivaló fotót és videót osztott meg róla – íme a legújabbak!

Dwayne Johnson kislánya egy igazi lázadó: így kakilt édesapja nyakába

Life.hu2016.09.07, 14:05

A 44 éves színész már többször is bebizonyította, hogy igazi mintaapa. A kis csöppség fotója láttán teljesen elolvadtunk. 

Birkózóból lett filmsztár a legjobban fizetett színész

Life.hu2016.08.25, 18:39

A birkózóból lett filmsztár, Dwayne Johnson a legjobban kereső színész a Forbes magazin idei ranglistája szerint: a 44 éves színész Robert Downey Jr.-t váltotta a toplista élén.

Az új Disney-hősnek imádjuk a tetoválásait

Film2016.08.08, 17:10

Forrás: Fórum Hungary middle on 1900 950 A Disney-nek ez lesz a második saját gyártású rajzfilmje lesz, amit 2016-ban a mozikba küld. Az idei első meséjük, a Zootropolis az év második legsikeresebb filmje az Amerika Kapitány: Polgárháború után, nemzetközi összbevétele már egymillárd dollár felett van. A Moana, vagyis a Vaiana című filmet december 1-jén mutatják be Magyarországon.  Irtó vagány csaj a legújabb Disney-hercegnő http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160613-dwayne-johnson-a-gyerekek-szivet-is-meghoditja-az-iden-vaiana-moana-auli-cravalho-jegvarazs.html Egyszerűen zseniális az Agymanók http://www.orrigo.hu/filmklub/blog/kritika/20150624-agymanok-kritika-inside-out-pixar.html ...

Megállíthatatlanul gördül tovább a Szikla

Tévé2016.07.29, 22:05

Dwayne Johnsonnál, azaz a Sziklánál kevés sikeresebb sztár dolgozik ma Hollywoodban, és az egykori pankrátor nem csak a mozik világában tarol, de a tévében is, hiszen alig ment le két rész a színész Nagypályások című sorozatának második évadjából, az HBO máris berendelte a harmadik szezont.

Egy újabb magyar ért a csúcsra Hollywoodban

Film2016.07.08, 15:31

Forrás: InterCom middle on 2940 1942 A Jumanji forgatása a következő hetekben kezdődik Hawaiin (ott vette fel Pados az Antal Nimród-féle Ragadozók nagy részét is), a mozibemutató időpontja már ki van írva 2017. július 28-ra. A rendezői székben Jake Kasdan ül, aki huszonhárom évesen csinálta meg A magány-nyomozó című nagyszerű krimikomédiát Bill Pullmannal és Ben Stillerrel, öt részt rendezett a Különcök és stréberek című zseniális tévésorozatból, de ő jegyzi a Cameron Diaz főszereplésével készült kirobbanóan sikeres Rossz tanár-t is. A Robin Williams főszereplésével készült Jumanji 65 millió dollárba került, és több mint 2622 ...

Irtó vagány csaj a legújabb Disney-hercegnő

Film2016.06.13, 12:42

Forrás: Disney middle on 2764 4096 Dwayne Johnson játssza el a világ első szuperhősét http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160531-dwayne-johnson-jatssza-el-a-vilag-elso-szuperhoset-doc-savage-shane-black.html Ennek a kismadárnak egy buborék is nagyon izgi http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160407-lepj-be-a-vizbe-nem-fog-fajni-piper-szenilla-nyomaban-alan-barillaro-rajzfilm-pixar.html Miért kell halálra paráztatni a gyerekeket? http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20151203-miert-kell-halalra-paraztatni-a-gyerekeket-dino-teso-kritika-pixar.html

Dwayne Johnson játssza el a világ első szuperhősét

Archívum2016.05.31, 13:37

Dwayne Johnson az Instagramján keresztül tudatta a világgal, hogy - a saját szavait idézve - a világ első szuperhősét játssza el a Doc Savage című filmben. Ennek a hírnek még azok is örülhetnek, akik amúgy már a falra másznak a szuperhősfilmek áradatáról. El is mondjuk, hogy miért.

Menő pózokba vágták magukat a Baywatch új sztárjai

Film2016.05.21, 00:05

Forrás: Paramount middle on 1200 747 Képeslapként működik igazán a fotó, el tudnám képzelni, hogy ezzel jelzem az otthoniaknak, hogy minden rendben van velem a tengerparti nyaraláson. Az új arcok mellett a régiek is felbukkannak majd kisebb szerepekben: többek között Pamela Anderson és David Hasselhoff is feltűnik majd a szikrázó homokban. Egy ilyen filmnél lényegtelen a történet, de azért összefoglalom egy mondatban: Johnson és Efron két egymással versengő életmentőt játszik, akik egy helyi bűnözők által kiötlött, a tengerpartot veszélyeztető tervet lepleznek le. Újabb Baywatch-szépség vetkőzött fürdőruhára https://wwww.tvgo.hu/cikk/1931599_ujabb_baywatch_szepseg_mutatkozott_be ...

Diéta másképp: így étkeznek a Baywatch-film sztárjai

Life.hu2016.04.28, 10:52

A feszes úszódressz megköveteli a szigorú étrendet, Priyanka Chopra színésznő azonban elárulta: a hamarosan bemutatásra kerülő film szereplőinek nem mindegyike él csak salátákon.

Íme, az első fotó az új Baywatch csapatáról!

Life.hu2016.04.01, 07:04

Dwayne "The Rock" Johnson büszkén osztotta meg rajongóival az exkluzív fotót, melyen a készülő film szereplői láthatóak. Észrevehetően nagyon örül annak, hogy ő is a csapat tagja.

Dollármilliókra perelik Dwayne Johnsont és Mark Wahlberget

Life.hu2016.03.16, 15:16

A két sztárt lopással vádolják, ezért egész pontosan 200 millió dollárt követelnek tőlük!

David Hasselhoff is szerepelni fog az új Baywatch-filmben

Life.hu2016.03.03, 15:55

A színész Dwayne Johnson Facebook-oldalán jelentette be, hogy a korábbi hírekkel ellentétben mégis szerepelni fog az ikonikus sorozat moziváltozatában. 

DiCaprio exnője lesz a Baywatch-film Pamela Andersonja

Film2016.01.05, 07:48

A Baywatch-filmet a Förtelmes főnökök-et és a Személyiségtolvaj-t is jegyző Seth Gordon rendezi, Johnson és Rohrbach mellett Zac Efron és Alexandra Daddario játssza benne a többi főszerepet. A mozikba jövőre kerül. A lehető legtökéletesebb nőt választották ki a Baywatch-film főszerepére http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151118-a-leheto-legtokeletesebb-not-valasztottak-a-baywatch-film-foszerepere-alexandra-daddario.html Nézze meg alaposan Leonardo DiCaprio új nőjét! http://filmklub.reblog.hu/post-015

Lopással vádolják Dwayne Johnsont és Mark Wahlberget

Life.hu2015.12.28, 11:40

A két hollywoodi szupersztárt a Nagypályások írói perelték be, méghozzá azért, mert szerintük ellopták az általuk írt sztorikat. 

Megmutatta újszülött kislányát Dwayne Johnson - Fotó!

Life.hu2015.12.21, 16:28

A hollywoodi sztár és párja, Lauren Hashian első közös gyermeke múlthéten látta meg a napvilágot Los Angelesben. Most meg is osztották az első fotót a kicsiről. 

Örömhír! Megszületett Dwayne Johnson kislánya

Life.hu2015.12.17, 15:03

A hollywoodi sztár és párja, Lauren Hashian első közös gyermeke tegnap látta meg a napvilágot Los Angelesben. A mama és a baba is jól vannak. 

A lehető legtökéletesebb nőt választották ki a Baywatch-film főszerepére

Film2015.11.18, 22:38

Forrás: InterCom middle on 4928 3280 Partnerei a filmben Zac Efron és Dwayne Johnson lesznek, ez utóbbi játszotta Daddario karakterének édesapját a fentebb említett idei katasztrófafilmben, amelyben a kreatív energiák nagy része arra ment el, hogyan tudják úgy csűrni-csavarni a történetet, hogy a színésznő falatnyi trikója minél többször legyen csuromvízes. Alexandra Daddario tíz évvel ezelőtt tűnt fel először a mozivásznon Noah Baumbach A tintahal és a bálna című zseniális családi drámájában, később ő játszotta Owen Wilsonék nyomulós bébiszitterét az alulértékelt Elhajlási engedély-ben, de akkor figyelt fel rá a világ igazánn, ...

Dwayne Johnson így énekel karácsonyi dalokat - Cuki videó!

Life.hu2015.11.18, 18:12

A színész imádja elárasztani a közösségi oldalait vicces videókkal, és képekkel a rajongói számára. Most megmutatta, hogy hangolódik ő az ünnepekre. 

Dwayne Johnsonnak kislánya lesz- A sztár Instagramon közölte a jó hírt!

Life.hu2015.11.11, 12:20

A pankrátorból lett színész nem sokáig bírta magában tartani, hogy párja, Lauren Hashian kislányt hord a szíve alatt. A sztárpár már alig várja a baba érkezését. 

Dwayne Johnson a táncparkett ördöge - Vicces videó!

Life.hu2015.10.12, 15:59

A hollywoodi színész vicces posztjaival nem tudunk betelni. Most megmutatta, mi történik, ha megszólal a kedvenc zenéje. 

Szörnyű tragédia érte Dwayne Johnsont

Life.hu2015.09.30, 16:18

El kellett altatni a színész kutyáját, a francia bulldog ugyanis mérgező gombát evett, melynek következtében leállt a májműködése. 

Meghalt a 19 éves fiú, aki Dwayne Johnsonra akart hasonlítani

Life.hu2015.09.23, 15:53

Andrej Gajdos otthonában több különböző szteroidot is találtak, amelyek miatt közel kétszeresére dagadt az egyetemista fiú szíve.

Napi örömhír! Dwayne Johnson apa lesz

Life.hu2015.09.17, 15:50

A Halálos Iramban sztárja hamarosan apai örömök elé néz, ugyanis kilenc év együttélés után gyermeket vár kedvese, Lauren Hashian.

Dwayne Johnson egy hős! Megmentette a kutyusa életét

Life.hu2015.09.08, 15:57

Másodperceken múlott, hogy nem történt tragédia a világsztár otthonában. Az egyik újonnan vásárolt öleb ugyanis kicsit bátrabbnak bizonyult a kelleténél. 

Belevaló, felnőtteknek szóló film lesz az új Baywatch

Life.hu2015.08.14, 07:04

Alig hasonlít majd a kilencvenes évekbeli tévésorozatra, viszont belevaló, felnőtteknek szóló produkció lesz az új Baywatch-film - erről beszélt Zac Efron, aki Dwayne Johnsonnal együtt szerepel majd a moziban.

A Szikla visszatér az amerikaifocihoz

Tévé2015.06.19, 16:51

A Sziklának is becézett Dwayne Johnson amerikaifocista volt, mielőtt színésznek állt, a Nagypályások című sorozatban pedig újra elmerül ebben a világban. Kíméletlen képet kapunk az amerikai sportvilágról, aminek az NFL valószínűleg nem fog örülni, de ez minket nem zavarhat abban, hogy nézzük a szériát. Június 22-én az HBO-n jön az első rész.

Hát ez nagyon cuki: így vált a segítségére egy 2 éves kislány Dwayne Johnsonnak

Life.hu2015.06.12, 20:52

Nem akármilyen segítsége akadt a 2 éves Kainak, aki Dwayne Johnson egyik forgatásán játszott egy kicsit a sztárral.

Rácuppantak a magyarok a Zimány Linda-mentes kémparódiára

Film2015.06.09, 11:06

Forrás: InterCom middle on 1400 932 A Monsters - Sötét kontinens című filmre 986 darab jegy fogyott, a Szerelem Máltán című filmről nem érkeztek adatok. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. A kém (35 671 / 43 684) 2. Törésvonal (17 377 / 17 377) 3. Mad Max - A harag útja (10 985 / 133 417) 4. Holnapolisz (7 217 /30 760) 5. Bosszúállók: Ultron kora (7 139 / 359 844) 6. Poltergeist: Kopogó szellem (6 176 /19 973) 7. Bazi nagy francia lagzik (4 206 / 13 992) 8. Tökéletes hang 2 (3 813 / 48 709) 9. Csábítunk és védünk (1 806 / 44 727) 10. Argo 2 (1  522 ...

Csak az marad életben, aki szép

Film2015.06.06, 11:52

Soha nem volt ennyire látványos a földrengés okozta rombolás mozifilmben - és ezzel el is árultam a Törésvonal című katasztrófafilm egyetlen pozitívumát. Teljes komolysággal előadott kliséhalmaz ez a film, amely még szexista kukkolót is csinál a nézőből.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Alexandra Daddario

Film2015.06.08, 11:04

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Sokunknál megállt az idő, amikor Alexandra Daddario befészkelte magát Woody Harrelson ölébe, és levette a pólóját. A törvény nevébennel beírta magát a tévétörténelembe, a héten a mozikba került Törésvonalban ugyan nem látjuk meztelenül, de így is ő a legemlékezetesebb a filmben.

A Szikla legközelebb kínai szörnyeket aprít fel

Archívum2015.06.02, 16:04

Forrás: Mokép middle on 1620 1080 A Nagy zűr kis Kínában a nyolcvanas évek egyik kedvelt kultklasszikusa volt, remek arányban vegyült benne az akció, a humor és a misztikum. Trükkös feladat lesz újraforgatni, mivel Jack Burton karaktere egyáltalán nem volt egy klasszikus hős. Pontosabban azt képzelte magáról, hogy ő majd megment mindenkit, és elintézi a gonoszokat, de sokszor egyszerűen túlbecsüli a fizikai és agyi képességeit, és a társai segítik ki. Kérdéses, hogy Johnson főszereplésével megmarad-e a hős kifigurázása. Johnson eddig jellemzően olyan karaktereket játszott, akik bármire képesek, és ez pont nem illik Jack Burtoonhöz. ...

Emma Stone alaposan elhasalt

Film2015.06.01, 11:23

Forrás: Columbia Pictures middle off 680 478 Az igazi kaland a gyenge kezdés után összeszedte magát, és 75 millió dollár bevételt termelt, a borzasztó kritikai fogadtatás alighanem megakadályozza majd abban az Alohá-t, hogy a következő hetekben erőre kapjon.  A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Törésvonal ($53,2 / $53,2) 2. Tökéletes hang 2 ($14,4 / $147,5) 3. Holnapolisz ($13,8 / $63,2) 4. Mad Max - A harag útja ($13,6 / $115,9) 5. Bosszúállók: Ultron kora ($10,9 / $427,1) 6. Aloha ($10 / $10) 7. Poltergeist (2015) ($7,8 / $38,3) 8. Távol a viláág ...

A legnagyobb macsók is sírni fognak

Film2015.04.02, 22:59

A Halálos iramban 7-ről ugyanazokat a fitymáló megjegyzéseket le lehetne írni, mint az eddigi részekről, de ezt hagyjuk is, mert rémesen unalmas lenne, és úgyis tudja mindenki, mit várhat ettől a filmtől. Háromszor pörögnek fel úgy igazából a gumiabroncsok, és ebből a három akciójelenetből kettő tényleg az őrület egy új szintjét mutatja meg. De nem ezekre fogunk emlékezni a filmből, hanem a megható búcsúra Paul Walkertől.  

Péppé verik egymást a dögös csajok

Archívum2015.03.20, 13:40

A klipben bemutatkozik még Tony Jaa (Ong Bak-sorozat) és Nathalie Emmanuel, aki Daenerys bizalmasát és szolgálólányát, Missandei-t játssza a Trónok harcá-ban. A Halálos iramban 7 premierjéig már csak néhányat kell aludni, április 2-án mutatják be a magyar mozikban.

Aki így vezet, az életben fél perc alatt meghalna

Archívum2015.03.16, 18:16

A Szikla sok-sok emeletet zuhan egy toronyházból, aztán a hátára érkezve zúz szét egy kocsit. Nem látjuk felállni, de nincs kétségünk, hogy horzsolásokkal megúszta. Vin Diesel egy dubaji toronyházból ugrat át egy másikba, és most már az is látjuk, hogy az ügyeletes főgonosz (Jason Statham) még tüzel is rá hátulról. Ha hihetünk az előzetesnek, akkor a Halálos iramban 7 új dimenzióit fedezi fel a lehetetlen túlzásoknak, és ez még a sorozatra már évek óta legyintő nézőkre is lelkesítően hathat majd a mozikban.

A Sziklának kigúvad a szeme, ha földrengést lát

Film2015.03.10, 15:02

Johnson nem viccel, az előzetes lezárásában a világ legmagasabb árhullámán próbál túljutni egy motorcsónakkal. Rombolásra és a családra koncentráló, a grandiózus pillanatokért a lelkét is eladó katasztrófafilm lesz ebből, aminek a túlzásain remélhetőleg sokat lehet majd nevetni. Jelenleg a csodaszép Alexandra Daddario szerepeltetése Johnson és Gugino lányaként a film legizgalmasabb pontja. A Törésvonal május 28-án érkezik meg a magyar mozikba.

Összeverekedett Ronaldo és Johnson Irináért - animáció

Sport2015.02.27, 08:37

Amikor Cristiano Ronaldo és Irina Sajk szakítottak, néhány nappal később az a hír járta, hogy az orosz modell összejött Dwayne "The Rock" Johnsonnal. Ez ihlette meg az egyik játékgyártót, amely egy pankrációs animációban egymásnak eresztette a focistát és a színészt.

Izompacsirta filmsztár miatt szakíthatott Ronaldo és Irina

Sport2015.01.19, 12:36

A híres filmsztár, Dwayne Johnson miatt szakíthatott Cristiano Ronaldo és Irina Shajk.

Alvin barátja is sportolóként kezdte

Sport2014.10.31, 10:56

Kurt Russell hollywoodi pályafutása kezdetén még alacsonyabb osztályban baseballozott, Jason Statham a vérontás előtt műugrásban teljesedett ki, Jason Lee pedig a világ egyik legjobb gördeszkása volt, még mielőtt mókusokkal kezdett barátkozni. Színészek, akiknek a sportmúltjáról kevesebbet tudunk.

Mit álltok ott, öljetek meg valakit!

Archívum2014.07.24, 22:39

Herkulesnek jobban áll a vérszomjas menetelés, mint a konyhafilozófia. Brett Ratner Magyarországon forgatott szandálos-kardos kalandfilmje hiány nélkül hozza a műfaj kötelező kellékeit, de ennél nem tud többet felmutatni se látványban, se sztoriban.  

Palvin Barbara mögött felrobbant a potpuri

Film2014.07.17, 17:07

A Dwayne Johnson főszereplésével, 100 millió dolláros költségvetéssel készült Herkules július 24-én érkezik a magyar mozikba.

Palvin Barbarát is mutatják végre

Film2014.04.14, 10:08

Persze érthető is, hogy egy MTV-díjkiosztó alatt inkább mutogatják a 784 ezer Twitter- és több mint másfél millió Instagram-követővel rendelkező húszéves Palvint, akit már két tinisztárral is hírbe hoztak (Justin Bieber, illetve Niall Horan a One Direction nevű brit fiúbandából), mint mondjuk a Herkules-ben szintén szereplő John Hurtöt vagy Ian McShane-t. A Herkules július 24-én érkezik a magyar mozikba.

Őrült halloween - jelmezbe bújnak a sztárok

Life.hu2013.10.27, 15:00

Hollywoodot mindenféle furcsa lények lepik el a következő napokban - a világsztárok ugyanis odáig vannak a halloween-bulikért, és igyekeznek feltűnőbbnél feltűnőbb jelmezekben tündökölni. Ha idén te is hivatalos vagy egy ilyen buliba, akkor a legszebbektől és leggazdagabbaktól simán elleshetsz néhány trükköt. A Life.hu megmutatja, milyen jelmezre voksolt az utóbbi években Sandra Bullock, Jennifer Lopez és a többi híresség.

Hollywoodi giccs, ide nekem!

Film2013.08.02, 11:38

Lassított felvételen fröccsen a nyál, megcsillan a floridai nap a kigyúrt izmokon, tombol az ostobaság. A Pain & Gain féktelenül szórakoztató.

Töpörödött izomagyak

Film2013.07.30, 13:30

Michael Bay új filmjében a nem túl okos Mark Wahlberg és Dwayne Johnson próbál embert rabolni. Ha szeretnéd premier előtt látni a Pain & Gaint az Origo Filmklubban, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess vetítésünkre.

Dwayne Johnson már Budapesten gyúr

Film2013.05.31, 13:25

Idén nyáron sem marad híres hollywoodi színész nélkül Budapest. Hercules: The Thracian Wars című görög mitológián alapuló akciófilmet Magyarországon fogják forgatni, és a főszerepet alakító Dwayne Johnson már meg is érkezett fővárosunkba. Johnson pankrátorként kezdte a pályafutását, és a ringben The Rock (A Szikla) néven szerzett magának hírnevet. Sportolói karrierje mellett egyre többször tűnt fel filmekben. Első komoly alakítása A Skorpiókirály címszerepe volt, azóta láthattuk többek között Az Amazonas kincsé-ben, a Zsenikém - Az ügynök haláli-ban, illetve a Halálos iramban-sorozat utolsó két részében is. Johnson közel kilencmilliió ...

Akkor szép az élet, ha van hozzá kocsi

Archívum2013.05.27, 15:05

Rajongó vagy? Az eddigi részek közül az ötödik a kedvenced? Szinte biztos, hogy a Halálos iramban 6-ról is elégedetten fogsz távozni. Hidegen hagy a kocsikkal való keménykedés? Elvárod, hogy az autósüldözések és robbanások ne egyedüli attrakciók legyenek, hanem egy kidolgozott történet szerves részei? Még most menekülj, amíg teheted. Michelle Rodriguez visszatért, csak éppen amnéziás, Vin Diesel és Dwayne Johnson pedig azon versenyeznek, hogy ki tud szúrósabban nézni. A Halálos iramban sorozatra csak akkor lenne értelme haragudni, ha kizárólag ilyen típusú filmeket vetítenének a mozik.

Bruce Willis már játék babának sem jó

Film2013.04.05, 17:18

Van az a szint, ami kiemelkedően röhejesnek hat még egy olyan univerzumban is, amelynek alapjait a harci játékfigurák élete, a vérbe fecskendezve az ember teljes testét átformáló, a levegőbe eresztve viszont mindent elpusztító nanoatkák, meg függőleges falakon kardozó, néma nindzsák jelentik. A G. I. Joe: Megtorlás erőlködés nélkül eléri ezt a szintet.

Dwayne Johnson Magyarországra jön

Archívum2013.01.29, 14:32

Magyarországon forgatják a Hercules című hollywoodi filmet, nyilatkozta Andy Vajna a Screen Dailynek. A Paramount és az MGM stúdió által gyártott filmben Dwayne Johnson (A Skorpiókirály, Halálos iramban: Ötödik sebesség) alakítja majd az óriási erejéről ismert mitológiai hőst, a rendező pedig Brett Ratner (Csúcsformában, Hogyan lopjunk felhőkarcolót?) lesz. A Deadline blog korábbi híre szerint a film a Hercules: The Thracian Wars című képregényen alapul majd. A magyarországi forgatás a nyáron kezdődik. Brett Ratner Dwayne Johnson viaszbábja mellett pózol a hollywoodi Madame Tussaudsban

Mark Wahlbergnek van a legdurvább hasizma

Archívum2012.12.20, 10:28

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WoPzHc9OBqOG7wKx   A klipnek főleg a humora aranyos: Wahlberg figurája olyan iszonyatosan kemény, hogy egy falon függeszkedve nyomja a hasizomgyakorlatokat, Anthony Mackie intim részeinek pedig megártott a sok szteroid, de Rebel Wilson (Koszorúslányok, Lánybúcsú) majd segít rajta egy péniszvarázslattal. A Pain & Gain az USA-ban áprilisban kerül a mozikba.

Tom Cruise 17 milliárd forintot keresett tavaly

Archívum2012.07.04, 14:55

Hetvenötmillió dollárral (17 milliárd forint) Tom Cruise vezeti a száz legjobban fizetett színész ez éves listáját. A Forbes gazdasági hetilap által kedden közzétett lista szerint Cruise bevételei 2011 májusa és 2012 májusa között kétszeresen meghaladták a második helyre került Leonardo DiCaprióét és Adam Sandlerét, akik mindketten 37-37 millió dollárt kaptak az adott időszakban (összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a legjobban kereső színésznőnek, Kristen Stewartnak 34,5 millió dollárnyi bevétele volt ugyanekkor). Tom Cruise a Mission: Impossible - Fantom protokoll indiai premierjén A Forbes szerint a kedden ötvenedik szzületésnapját ...

Két év múlva jön a Transformers 4

Archívum2012.02.14, 10:54

Tavaly decemberben Michael Bay Pain and Gain című filmjének tervéről annyit lehetett tudni, hogy a Paramount stúdiónál csak akkor kapná meg rá a 20 milliós büdzsét, ha beleegyezik, hogy utána megcsinálja nekik a nagysikerű Transformers-filmek folytatását. A Deadline híre szerint megszületett a megállapodás, és Bay megcsinálja a Transformes 4-et, amit 2014. június 29-én mutatnak majd be. A filmről eddig csak annyi információt adtak ki, hogy nem előzményfilm lesz, és nem szerepel benne Shia LaBeouf. Most hogy hivatalossá vált a folytatás, a Paramount természetesen támogatja a két floridai body builder megtörtént esetét feldolgozó Painn ...

Dwayne Johnson emberrablásra vetemedik Michael Bay kedvéért

Archívum2012.02.02, 17:42

Mint azt már korábban megírtuk, a Transformers-filmek rendezője, Michael Bay Pain and Gain címen két floridai body builder megtörtént esetét szeretné megfilmesíteni: a body builderek elrabolnak egy férfit, de áldozatuk megmenekül és egy magánnyomozó segítségével bosszút forral. Bay decemberben Mark Wahlberggel (The Fighter) és Dwayne Johnsonnal (A skorpiókirály) tárgyalt a főszerepekről, azóta a Vulture információi szerint csak Johnson mondott igent, most pedig úgy néz ki, hogy a magánnyomozó szerepében Ed Harrist fogjuk viszontlátni. A rendező már korábban is dolgozott együtt Harrissel, az 1996-os A szikla című filmjében. A forgatóókönyvet ...

Transzvesztita tarol a mozikban

Film2005.10.24, 14:22

Továbbra is rájár a rúd az amerikai filmforgalmazókra: a mozibevételek az Egyesült Államokban jelentősen elmaradnak a tavaly ilyenkoriaktól. Nálunk viszont sokan nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy megnézzék maguknak a női ruhába bújtatott Rudolf Pétert.

Előző
  • 1
  • 2
Következő