DVSC

címke rss

Az Újpest járt a legrosszabbul - kupaellenfelek Kazahsztántól Svédországig

Archívum2009.06.22, 18:03

A hétfői sorsolás után immár három magyar csapat leendő ellenfele is ismert az európai kupasorozatokban, csupán a Honvédnek kell még várnia arra, hogy kiderüljön, kivel kell megmérkőznie. A legnehezebb feladat az Európa-ligában induló Újpestnek jutott, de az ugyanabban a sorozatban rajtoló Haladás, illetve a BL selejtezőjében szereplő Debrecen számára sem lesz sétagalopp a párharc.

Otthon fogadhatja BL-ellenfelét a Debrecen

Archívum2009.06.24, 10:08

A DVSC-TEVA saját pályáján, az Oláh Gábor utcai stadionban fogadhatja a svéd Kalmar FF csapatát a BL-selejtezőben - számolt be róla kedden a klub hivatalos honlapja.

Vidéki csapatok is játszhatnának kettős rangadót

Archívum2009.06.27, 10:36

Rudolf Gergelyt, a bajnok Debreceni VSC csatárát választották meg a 2008/2009-es szezon legjobb játékosának a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki, Telkiben megtartott elnökségi ülésén. Eldőlt, hogy a július 25-én kezdődő bajnokság őszi szezonjában több kettős rangadóra is sor kerülhet.

A DVSC még messzebb a Barca, MU duótól

Archívum2009.07.02, 13:15

Továbbra is a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona, valamint a BL-döntőben vesztes Manchester United vezeti holtversenyben a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS aktuális klubvilágranglistáját.

BL nélkül is kétmillió eurót kereshet a Loki

Archívum2009.07.02, 13:07

A máltai Hibernians és a montenegrói Mogren Budva összecsapásával máris megkezdődött a Bajnokok Ligája 2009-2010-es idényének selejtezője. A sorozat továbbra is az európai klubok egyik első számú bevételi forrása, ráadásul az UEFA idén ismét növelte a tétet, így a csoportkörbe jutás minimum hétmillió eurós bevételt jelent.

Egyre jobb formában a Loki BL-ellenfele

Archívum2009.07.07, 13:36

A svéd bajnokság 13. fordulójában 2-1-re győzött a Kalmar, a Debrecen július 15-i BL-selejtezős ellenfele, a Malmö otthonában. A Kalmar hátrányból fordított, és mindkét gólját Rasmus Elm szerezte.

Bombaformában a Loki svéd BL-ellenfele

Archívum2009.07.11, 19:19

Fölényes, 6-1-es győzelmet aratott a svéd labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján a Debreceni VSC-TEVA BL-selejtezős ellenfele, a Kalmar FF. A legutóbbi öt bajnokiján 13 pontot szerző gárda az alsóházi Djurgardent verte hazai környezetben, s így jelenleg - a Göteborg és az Elfsborg mögött - a harmadik helyen áll az első osztályú Allsvenskanban.

BL: Rudolfot elfogadná a Kalmar edzője

Archívum2009.07.14, 18:18

Herczeg András, a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának vezetőedzője a szerdai Bajnokok Ligája-selejtező előtti sajtótájékoztatóján sem bocsátkozott jóslásba, mindössze annyit mondott kedden, hogy szeretné, ha a közönség a végén vastapssal jutalmazná együttesét, mert az vélhetően továbbjutási esélyekkel kecsegtetne a jövő szerdai visszavágót illetően.

Támadni fog a Loki a BL-selejtezőn

Archívum2009.07.14, 12:59

Győzni szeretne, ezért támadó felfogásban játszik majd szerdán a DVSC-TEVA labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája-selejtező második körének első mérkőzésén a vendég svéd Kalmar FF ellen.

Kétgólos előnnyel utazik Svédországba a Debrecen

Archívum2009.07.15, 23:28

A Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében a Debrecen a svéd Kalmar csapatát fogadta hazai pályán, és 2-0-s győzelmet aratott. A magyar bajnok góljait két, inkább a védekezésben jártas játékos, Varga József és Kiss Zoltán szerezte. A második félidő elejét leszámítva a Loki végig veszélyesebben futballozott, és jó továbbjutási reményekkel várhatja a jövő héten esedékes visszavágót.