DVSC

címke rss

Kabát nélkül utazott Eindhovenbe a Debrecen

Archívum2010.11.03, 10:24

Arcüreggyulladás miatt nem tartott társaival Eindhovenbe Kabát Péter, a Debrecen támadója a csapat csütörtöki, PSV elleni labdarúgó Európa Liga-meccsére. Farkas, Szűcs és Kulcsár ugyancsak kihagyja a találkozót.

"Lehet, vissza kéne fognom magam" - interjú Kabát Péterrel

Archívum2010.10.31, 10:15

Kabát Péter a Fradi ellen büntetőből gólt lőtt, majd - csakúgy, mint az Európa Ligában a Harkov ellen - kiállították. A Debrecen csatára az [origo]-nak adott interjújában azt mondta: azért focizik nagy hévvel a pályán, mert már gyerekkora óta nem tudja elviselni, ha nem nyer a csapata. A 33 éves játékos közönségkedvenc volt Újpesten, ahonnan nyáron eljött, ám hogy miért, azt csak a pályafutása befejeztével szeretné elmondani.

Czvitkovics majdnem az alapvonalról lepte meg a kaposvári kapust

Sport2010.10.29, 19:22

A címvédő Debrecen hazai pályán 3-1-re legyőzte a Kaposvárt a labdarúgó Monicomp Liga 12. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így a tabellán - többek között aktuális riválisát megelőzve - feljött a második helyre. A meccset Czvitkovics Péter két szabadrúgásgólja döntötte el, de ahhoz, hogy a két lövésből - amelyek közül az egyiket majdnem az alapvonalról küldte kapura a Loki kapitánya - gól szülessen, kellett a bizonytalan kaposvári kapus, Kovács Zoltán is.

Eszméletlenül vitte el a mentő a volt debreceni gólkirályt

Sport2010.10.27, 16:53

Súlyos sérülést szenvedett a megyei bajnokságban az egykori NB I-es gólkirály, Kerekes Zsombor, aki egy másik volt debreceni kedvenccel, Sándor Tamással ütközött össze a Báránd-Téglás mérkőzésen.

Négy magyar esélyes a gólszépségversenyen - videók

Sport2010.10.26, 10:07

Címvédő lehet a gólszépségverseny múlt heti győztese, Dzsudzsák Balázs: a szélső a válogatott után a PSV-ben is bombagólt lőtt, méghozzá a Feyenoord elleni történelmi, 10-0-s győzelem alkalmával. A volt debreceni egyik magyar ellenfele a jelenlegi debreceni, Czvitkovics Péter lesz, aki emberhátrányban lőtt óriási győztes gólt a Ferencvárosnak, a másik pedig a BL-ben sarkazós gólt jegyző Juhász Roland, a harmadik pedig a fradista Rodenbücher István. Szavazzon a hét góljára!

Kabátot kiállították, Czvitkovics győztes gólt lőtt a Fradi ellen - videó

Sport2010.10.24, 22:35

A címvédő Debrecen - mint az a Sport2 televízió alábbi összefoglalóján látható - 2-1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó NB I vasárnapi rangadóján (a részletekről itt olvashat).

A Loki tíz emberrel is le tudta győzni a Fradit

Sport2010.10.24, 23:55

A címvédő Debrecen a második félidő nagy részében emberhátrányban játszva, a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a vendég Ferencvárost a labdarúgó Monicomp Liga 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Herczeg András csapata ezzel feljött az ötödik helyre, míg az FTC visszacsúszott a negyedikre. Előbbinek nyolc, utóbbinak pedig hét pont a hátránya az éllovas Videotonnal szemben.

"Szétpasszoltak minket" - reakciók a Debrecen-PSV után

Sport2010.10.22, 11:18

Dzsudzsák Balázst a társai győzték meg, hogy övé volt a PSV győztes gólja a Debrecen elleni Európa Liga-mérkőzésen, amelyet 2-1-re nyert meg a holland csapat a Puskás-stadionban. Dombi Tibor szerint fölösleges azon spekulálni, mi volt a baj, hiszen reális eredmény született, Herczeg András pedig elképzelhetőnek tartja, hogy a szurkolók csak pár év múlva fogják értékelni a BL- és EL-szereplést. A klubmenedzser örült annak, hogy a Loki a Sampdoria után a PSV ellen is szoros meccset játszott, Czvitkovics Péter azonban úgy érezte, a hollandok nem adtak ki mindent magukból.

Buta góllal kapott ki a DVSC a PSV-től

Sport2010.10.21, 23:15

Hiába szerzett végre gólt harmadik Európa Liga-mérkőzésén a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, 1-0-s előnyről sem tudott pontot gyűjteni a PSV Eindhoven ellen. A holland csapat potyaízű, szerencsés góllal 2-1-re nyert . A Sampdoria emberelőnyben játszva kapott ki 2-1-re Harkivban, az olaszok egyetlen találatát Koman Vladimir szerezte. Az Anderlecht 3-0-s sikeréből Juhász Roland góllal vette ki részét.

"Mintha a fateromék ellen futballoznék" - Dzsudzsák a Loki-PSV-ről

Archívum2010.10.21, 08:24

Dzsudzsák Balázs pályafutása legkülönlegesebb meccsére készül, amikor a PSV Eindhoven színeiben lép pályára egykori csapata, a Debrecen ellen a labdarúgó Európa Liga csütörtöki, harmadik fordulójában. A mérkőzés 19 órakor kezdődik a Puskás-stadionban.

Dzsudzsákon megpattant, Reis talán beleért - videó

Sport2010.10.21, 21:41

Hiába vezetett Mijadinoszki góljával a DVSC-TEVA labdarúgócsapata a PSV Eindhoven elleni Európa Liga-mérkőzésen, végül a holland együttes 2-1-re nyert. Nézze meg a találkozó góljait, s döntse el, ki szerezte a győztes gólt!

Legalább tizenötezren lesznek a Debrecen-PSV kupameccsen

Archívum2010.10.21, 15:09

Az előzetes jegyeladások alapján mintegy tizenötezer nézőt, köztük 350 holland drukkert várnak a szervezők a csütörtök esti Debrecen-PSV Eindhoven Európa Liga-mérkőzésre, a Puskás Ferenc-stadionba - közölte a DVSC hivatalos honlapja csütörtökön.

A Loki majdnem olyan, mint a Sheriff

Sport2010.10.21, 12:11

A Debrecen nevét csak mostanában kezdik megtanulni a nyugat-európai futballdrukkerek, s a Loki ebből a szempontból a moldáv Sheriff Tiraspollal hasonló helyzetben van. A moldáv klub a BL csoportköréig ugyan még nem jutott el, de az Európa Liga főtábláján idén másodszor szerepel, ráadásul két év alatt máris két győzelmet gyűjtött be.

Nem a Lokié a leggyengébb kupasorozat

Sport2010.10.20, 11:30

A Debreceni VSC az előző idényben mind a hat mérkőzését elveszítette a Bajnokok Ligája főtábláján, a jelenlegi szezonban pedig az Európa Liga csoportkörében áll két vereség a neve mellett. A Loki a hátralévő találkozóin sem számít esélyesnek, de ha esetleg minden meccsén kikapna, akkor sem állítana fel negatív rekordot.

Herczeg: Nem elég Dzsudzsákot megállítani

Archívum2010.10.20, 18:55

Bár Herczeg András vezetőedző szerint nem a Debrecen az esélyese a PSV Eindhoven elleni Európa Liga-mérkőzésnek, úgy véli: ha csapata olyan hittel és akarattal játszik csütörtökön, mint az előző fordulóban a Sampdoria vendégeként, akkor akár meglepetést is okozhat.

Építészeti trükköket alkalmaznának az új Loki-stadionnál

Archívum2010.10.19, 11:41

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenben a városi közgyűlés alakuló ülésén ismét ígéretet tett arra, hogy az állam támogatni fogja a DVSC labdarúgócsapat új stadionját. A város főépítésze, Kováts Ákos szerint az új aréna olyan lesz, mint a holland Nijmegené.

Dán bírók a Debrecen mérkőzésén

Archívum2010.10.18, 17:19

Dán játékvezetők működnek majd közre a Debrecen focicsapatának csütörtöki Európa Liga-csoportmérkőzésén, melyen a Dzsudzsák Balázzsal felálló holland PSV Eindhovennel játszik az együttes.

A Loki nem tudott nyerni az MTK otthonában

Sport2010.10.16, 21:28

Gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán az MTK a címvédő Debreceni VSC ellen a labdarúgó Monicomp Liga tizedik fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.

A Fradi vonzza a legtöbb, a Debrecen a legkevesebb nézőt vendégként

Archívum2010.10.12, 07:58

Idegenben a Ferencváros mérkőzéseire kíváncsi a legtöbb szurkoló a labdarúgó Monicomp Ligában.

Már kaphatók a jegyek a DVSC itthoni EL-meccseire

Sport2010.10.05, 17:14

Megkezdődött a jegyárusítás a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának két hazai, a PSV és a Sampdoria elleni Európa Liga-mérkőzésére. A hollandok elleni találkozóra október 21-én, csütörtökön, 19 órától, míg a genovai csapat elleni rangadóra december 16-án, 21.05-kor kerül sor Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban.

Coulibaly három perc alatt elintézte a Loki-sikert

Archívum2010.10.03, 19:54

A Debrecen biztosan nyert a Vasas ellen a labdarúgó NB I kilencedik fordulójának a vasárnapi mérkőzésén. A címvédő ezzel az ötödik helyre lépett előre a tabellán.

Herczeg szerint jogtalan volt a genovai büntető

Archívum2010.10.01, 11:07

Herczeg András, a Debreceni VSC klubmenedzsere szerint a Sampdoria egy jogtalan büntetővel győzte le csapatát a labdarúgó Európa Liga csoportkörének második fordulójában rendezett csütörtöki mérkőzésen.

Alapemberek hiányoznak a Lokiból Komanék ellen

Archívum2010.09.30, 13:01

Alaposan megfogyatkozva várja a csütörtöki Európa Liga-mérkőzését a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely ezúttal az olasz Sampdoria vendége lesz.

Büntetővel verte a Sampdoria a Debrecent

Sport2010.09.30, 23:16

Hiába játszott idegenben harcosan, ötletesen a Debrecen labdarúgócsapata, az Európa Liga 2. fordulójában Pazzini büntetőjével a Sampdoria 1-0-ra győzött. A csoport másik mérkőzésén a PSV 2-0-ra nyert Harkivban, a hollandok vezetőgólját tizenegyesből Dzsudzsák Balázs szerezte.

A Siófok megalázó verést mért a Debrecenre

Sport2010.09.25, 21:12

Az újonc Siófok nagy meglepetésre nagyon simán, 4-1-re legyőzte a címvédő Debrecent a labdarúgó NB I 8. fordulójának szombati játéknapján. A Siófok az előző fordulóban a Ferencváros otthonában nyert, míg a Debrecen sorozatban harmadik bajnokiján maradt nyeretlen.

Négy helyett tízmilliárdból épülhet fel az új Loki-stadion

Sport2010.09.23, 13:11

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kabinet támogatja a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukcióját. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere csütörtökön a felújítandó stadion kapujánál jelentette be ismét: ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2012-ben már a felújított stadionban ünnepelheti alapításának száztizedik évfordulóját a DVSC labdarúgócsapata. A városvezető egy nyilatkozatában megerősítette, hogy a rekonstrukciót mintegy 10 milliárd forintból lehet végrehajtani.

BL-re alkalmas stadiont szeretne Debrecenbe a kormány

Sport2010.09.22, 16:07

Biztosítani fogja a kormány a debreceni stadion megépítéséhez szükséges állami szerepvállalást - közölte Szijjártó Péter a kabinet szerdai döntését ismertetve.

Az Újpest két percig nyerésre állt Debrecenben

Sport2010.09.19, 22:19

A bajnoki címvédő Debrecen 1-1-es döntetlent játszott vasárnap a vendég Újpesttel a labdarúgó NB I hetedik fordulójában.

"Azt hiszik, Debrecen Budapesten van" - hol a Loki-stadion?

Sport2010.09.19, 18:31

Ha az ígéretek valóra váltak volna, akár már négy éve lehetne saját stadionja az utóbbi hat évben ötször magyar futballbajnoki címet szerző Debrecennek, így viszont a szurkolók hiába ünnepelhettek tavaly BL-csoportkörbe jutást, a csapat az idei Európa Ligában ismét a Puskás Ferenc-stadionban fogadja az ellenfeleket. Kósa Lajos polgármester szerint jövőre már építkezés lesz a debreceni Nagyerdőben, Orbán Viktor tanácsadója, Balogh Gábor konkrétumot még nem tudott mondani a kormány terveiről, a csapat rutinos szélsője, Dombi Tibor viszont attól tart, hogy ő már soha nem fog játszani az új arénában.

Negatív gólcsúcsot döntött a Loki - videó

Sport2010.09.17, 07:27

Ötgólos vereséget szenvedett az ukrán Metaliszt Harkivtól a Debreceni VSC labdarúgócsapata az Európa Liga I csoportjának csütörtöki nyitófordulójában. A vendégek öt góljából négyet brazil légiós szerzett, nézze meg a találatokat!

Papírformát borítana a Loki a Harkiv ellen

Archívum2010.09.16, 10:03

Három ellenfele közül a csütörtökön Budapestre látogató Metaliszt Harkiv ellen vannak a legjobb győzelmi esélyei a Debrecennek az Európa Liga csoportkörében, a közelmúlt eredményei alapján ugyanakkor egyértelműen az ukránok a meccs favoritjai.

Lemosta a Lokit a Harkiv az Európa Ligában

Sport2010.09.17, 07:03

Az ukrán Metaliszt Harkiv elleni hazai találkozóval megkezdte Európa Liga-szereplését a Debrecen labdarúgócsapata, amely gyenge teljesítményt nyújtva 5-0-s vereséget szenvedett. A csoport másik mérkőzésén a PSV a Sampdoriát fogadta, a hazaiaknál Dzsudzsák Balázs, a vendégeknél Koman Vladimir is a kezdőben szerepelt, az 1-1-es eredményt végül Dzsudzsák egyenlítő gólja hozta meg. Az Anderlecht 3-1-re kikapott otthon a Huszti Szabolcsot nélkülöző Zenittől, a hazaiak egyetlen találatát Juhász Roland jegyezte.

Macedón bírók vezetik a Debrecen EL-meccsét

Sport2010.09.14, 17:42

A macedón Alekszandar Sztavrev lesz a csütörtökön sorra kerülő Debreceni VSC - Metaliszt Harkiv labdarúgó Európa Liga-mérkőzés játékvezetője.

Pazar szólógólt lőtt a Loki soros EL-ellenfele - videó

Archívum2010.09.13, 01:25

Csütörtökön a Metaliszt Harkivval találkozik a Debrecen az Európa Liga első fordulójában. Az ukrán csapat vasárnap 3-0-ra verte a Zarja Luganszkot, az első gólnál Szergej Valiajev négy védőt fektetett el.

Az idény egyik legszebb gólját szerezte a Győr grúz csatára - videó

Archívum2010.09.11, 14:56

Háromgólos vereséget szenvedett az Európa Liga-debütálásra készülő Debrecen Győrben, ahol majdnem egy félidőt emberhátrányban játszott a bajnokcsapat Farkas II Balázs kiállítása miatt. A jó iramú meccs legszebb jelenete a 87. percben játszódott le, amikor a hazaiak grúz légiósa, Rati Aleksidze gyönyörű kapásgóllal állította be a 3-0-s végeredményt.

Még kitenné az EL-főtábláról a Lokit a Liteksz

Sport2010.09.10, 15:34

A lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult a Liteksz Lovecs: a bolgár focicsapat Máté Péter jogosulatlan szereplése miatt óvta meg a Debrecen elleni Európa Liga-selejtezőt, de az UEFA elutasította a kérelmet. Amennyiben a fellebbezésnek helyt adnak, könnyen lehet, hogy a Liteksz indulhat az EL-ben a magyar bajnok helyett.

Nagy zakót kapott Győrben a Loki

Sport2010.09.10, 21:30

A címvédő, egyúttal a játéknap előtt éllovas Debrecen háromgólos vereséget szenvedett az előző kiírásban bronzérmes Győr vendégeként a labdarúgó Soproni Liga 6. fordulójának péntek esti rangadóján. A Debrecen a mostani kudarccal elvesztette első helyét, és a Kaposvár angyalföldi sikerével az élre ugrott.

Sportdöntőbírósághoz fordulhatnak az eltiltott Loki-játékosok

Sport2010.09.09, 14:58

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította a DVSC két játékosának, Mészáros Norbertnek és Vukasin Poleksicnek a bundaügyben benyújtott fellebbezését, a futballisták eltiltása így érvényben marad. Az nb1.hu értesülése szerint a debreceniek a lausanne-i székhelyű Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulhatnak.

Nem tudott dönteni szerdán a Loki eltiltottjairól az UEFA

Archívum2010.09.08, 22:17

Nem hozott döntést az UEFA fegyelmi bizottsága a Debrecen két bundaügyben eltiltott játékosa, Mészáros Norbert és Vukasin Poleksic szerdai meghallgatása után.

Elutasította az UEFA a Liteksz fellebbezését

Archívum2010.09.07, 20:41

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden elutasította a Liteksz Lovecs fellebbezését, s helybenhagyta az elsőfokú fegyelmi ítéletet, amely tizenötezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a Debrecent Máté Péter jogosulatlan Európa Liga-szereplése miatt.

"Ígéretes, amit láttam" - Mezey György a svéd-magyarról

Sport2010.09.05, 00:45

A magyar NB I-ből a válogatottba játékosokat adó Videoton és Debrecen vezetőedzője, Mezey György és Herczeg András Stockholmban nézhette meg, amint Egervári Sándor válogatottja 2-0-s vereséget szenved Svédország ellen a pénteki Eb-selejtezőn. A fehérváriak szakvezetője szerint jól játszottak a Videoton-futballisták a magyar együttesben, míg a debreceniek trénere úgy véli, hogy jó úton jár a válogatott.

Lerázta az Inter a Barcát a világranglistán

Archívum2010.09.05, 11:27

A Bajnokok Ligája-címvédő Internazionale immár egyedül vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS aktuális klubvilágranglistáját. A magyar bajnok Debrecen 53 helyet rontva a 147.

Szima Gábor megvédte a DVSC vezetőit

Sport2010.09.01, 19:20

Szima Gábor klubtulajdonos kiállt a Debrecen labdarúgócsapatának vezetése mellett, amely az elmúlt napokban számos kritikát kapott Máté Péternek az Európa Liga-selejtezőben történt jogosulatlan szerepeltetése miatt.

Jótékonysági mérkőzést játszik a Loki

Archívum2010.09.01, 07:14

Az árvízkárosultak megsegítésére jótékonysági mérkőzést játszik pénteken a Debrecen labdarúgócsapata.

Megúszta a kizárást az EL-ből a Debrecen

Sport2010.09.01, 19:22

Elutasította a Liteksz Lovecs óvását az UEFA fegyelemi bizottsága, így a Debrecen szerepelhet az Európa Liga főtábláján. A klub jogosulatlanul szerepeltette Máté Pétert a bolgárok elleni EL-selejtezőben, amiért végül 15 ezer euró pénzbüntetést kapott.

Scholes, Inzaghi vagy Czvitkovics lőtt nagyobb gólt? - videó

Archívum2010.08.30, 20:48

Három idősebb játékos is nagy gólt a héten: Scholes laposan bombázott a Fulham kapujába, Del Piero szép cselek után a hosszú felsőbe csavart, Inzaghi ritkán látható mozdulattal emelt a Barcelona kapujába. De melyikük gólja volt a legszebb? Vagy esetleg másé? Heti gólszépségverseny, retrós beütéssel.

A Videoton elleni fordítással állt élre a Debrecen

Sport2010.08.29, 22:33

A címvédő Debrecen 0-1-ről fordítva 3-1-re nyert az előző szezonban ezüstérmes, vendég Videoton ellen a labdarúgó Soproni Liga 5. fordulójának vasárnap esti rangadóján, s ezzel a tabella élére ugrott. A székesfehérvári alakulatnak ez volt az első kudarca ebben az idényben, s így nincs már veretlen csapat a mezőnyben.

Feladta a leckét a Debrecen az UEFA-nak

Sport2010.08.28, 18:53

Többször megesett már az európai kupákban, hogy egy klub jogosulatlanul szerepeltette valamelyik játékosát, az esetek többségében azért, mert megfeledkeztek egy korábbi eltiltásról. Ezek a figyelmetlenségek kivétel nélkül az eredmény megsemmisítését vonták maguk után. A Debrecen számára az jelentheti a reményt, hogy az általa elkövetett mulasztásra eddig alig akadt példa.

Kieshet a Debrecen az Európa Ligából Máté Péter szereplése miatt

Sport2010.08.27, 18:38

Az UEFA vizsgálja, hogy a Debrecen labdarúgócsapata a bolgár Liteksz Lovecs elleni csütörtöki Európa Liga-visszavágón jogosulatlanul játszatta-e Máté Pétert. Ha ez bebizonyosodik, akkor a Debrecen büntetésre számíthat, az is elképzelhető, hogy utólag 3-0-val Lovecs javára írják a mérkőzést, a Debrecen pedig kiesik az Európa Ligából. A bolgárok már örülnek a magyar csapat hibájából ölükbe hullott továbbjutásnak.

A DVSC szerint nincs veszélyben az EL-szereplés

Archívum2010.08.27, 22:00

A DVSC honlapján közzétett nyilatkozat szerint a klub elismeri, hogy Máté Péter jogosulatlanul lépett pályára, de úgy gondolják, hogy miután szereplése nem befolyásolta az eredményt, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem fogja elvenni a debreceniektől az Európa Liga-indulás jogát.

Dzsudzsák a Loki ellen játszhat az Európa Ligában

Sport2010.08.27, 16:40

Monacóban elkészítették a labdarúgó Európa Liga csoportjainak beosztását. A magyar bajnok Debrecen az I csoportba kapott besorolást, ahol a holland PSV Eindhoven, az olasz Sampdoria és az ukrán Metaliszt Harkiv lesz az ellenfele.

Szóló- és bombagóllal EL-főtáblás a Loki - videó

Archívum2010.08.27, 07:26

A Debrecen még növelni is tudta az első mérkőzésen összeszedett kétgólos előnyét a bolgár Liteksz Lovecs ellen, így magabiztosan jutott az Európa Liga főtáblájára. Nézze meg a találkozó összefoglalóját!

A nemzetközi játékosszervezet védelmébe vette Mészárost és Poleksicet

Sport2010.08.27, 18:14

A profi labdarúgók érdekvédelmével foglalkozó nemzetközi szervezet, a FIFPro szerint az UEFA-nak törölnie kéne a Debrecen két bundaügyben eltiltott játékosának, Mészáros Norbertnek és Vukasin Poleksicnek a büntetését.  

Kettős győzelemmel jutott az EL-csoportkörbe a Debrecen

Sport2010.08.27, 02:11

Az otthoni kétgólos győzelem után Lovecsben is nyert a Debrecen az Európa Liga rájátszásában, ezzel bejutott a csoportkörbe. A magyar bajnoknak nem nagyon kellett izgulnia, a Liteksz Lovecsnek az első félidőben ugyan volt pár helyzete, de a vezetést Yannick révén a Loki szerezte meg, amely a bolgárok egyenlítőgólja után a győzelmet is kicsikarta Czvitkovics látványos találatával. A csoportkör sorsolását pénteken tartják.

Több mint két és fél milliárdot keresett a Debrecen a BL-ben

Archívum2010.08.24, 16:29

A Debrecen tavaly közel 9 millió eurót zsebelt be csak az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) azzal, hogy a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt.

Bundabotrány: elmarad Poleksic és Mészáros fellebbviteli tárgyalása

Archívum2010.08.23, 12:51

Elmarad az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőre tervezett fellebbviteli tárgyalása a 2011 végéig eltiltott Mészáros Norbert és a pályáról 2012. június 30-ig száműzött Vukasin Poleksic ügyében.

A Fradi után a Debrecent is legyőzte a Honvéd

Sport2010.08.22, 22:08

A címvédő Debrecen elvesztette első mérkőzését a labdarúgó Soproni Liga 2010/11-es idényében: a 4. fordulóban 1-0-s vereséget szenvedett a Budapest Honvéd vendégeként.

Így nyert a Loki, így kapott ki a Győr az EL-ben - videó

Archívum2010.08.20, 11:31

Közel került a Debrecen az Európa Liga főtáblájához Liteksz Lovecs legyőzésével csütörtök este. Ha a Loki idegenben is gólt lőne, a bolgároknak négyszer kellene betalálni a továbbjutáshoz. Fordított helyzetben van a Győr, amely otthon kapott ki 2-0-ra a Dinamo Zagrebtől.

A kukától a válogatottságig - bárkiből lehet profi futballista

Archívum2010.08.20, 11:33

Ritka, de nem példa nélküli, hogy egy felnőtt  amatőr futballista profi státuszt vív ki magának. Seedorf nem túl tehetséges, elhízott barátja a Milannál kötött ki, Torricelli Világkupa-győzelemig jutott az ötödosztályból, ahol bútorgyári munkája mellett focizott, de a kukásautó, a targonca és a mosogató mellől sem elérhetetlen a profi szerződés.

Ismét elintézte bolgár ellenfelét a Loki

Sport2010.08.19, 23:03

Egy lépéssel közelebb került az Európa Liga csoportköréhez a Debrecen labdarúgócsapata, amely a selejtező utolsó körének első mérkőzésén magabiztos játékkal 2-0-ra verte a bolgár Liteksz Lovecs együttesét. A magyar bajnok tavaly ugyancsak bolgár csapat, a Levszki Szófia ellenében jutott be a BL-főtáblára.

A Loki-meccs előtt igazolt el az ellenfél legjobbja

Sport2010.08.19, 12:11

Az angol Blackburn Rovershez szerződik Ivelin Popov, az eddig a Liteksz Lovecs együttesében futballozó támadó, aki így nem léphet pályára a Debrecen elleni Európa Liga-selejtezőn. A Győr a Dinamo Zagrebbel találkozik a főtáblára jutásért csütörtökön este.

Nem bírta idegekkel a Kecskemét, hengerelt a Loki

Sport2010.08.14, 22:13

A Debrecen 6-2-re nyert szombaton a Kecskemét ellen a labdarúgó Soproni Liga 3. fordulójában. A vendégek sorsát Tököli Attila hajrábeli kiállítása pecsételte meg, az utolsó tíz percben három gólt szerzett a címvédő. A szurkolók a győzelem ellenére transzparenssel üzentek a város vezetőinek.

Hátrányból állt fel a Loki EL-ellenfele - videó

Archívum2010.08.12, 13:23

Hosszabbításos meccsen nyerte meg a bolgár Szuperkupát a Litex Lovecs. A Debrecen Európa Liga-selejtezős ellenfele hamar szerzett egy komikus öngólt, ám előbb a hátvéd Alexandre Barthe kapáslövéssel egyenlített, Wilfried Niflore pedig a győzelmet is kicsikarta az extra játékidőben. A Litex mindkét gólját francia játékos szerezte a csupán 1700 néző előtt játszott meccsen.

Nyíregyházán játszik EL-selejtezőt a Debrecen

Archívum2010.08.10, 16:57

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden engedélyt adott arra, hogy a Debrecen csapata augusztus 19-én a nyíregyházi Sóstói stadionban fogadhassa a bolgár Litex Lovecs együttesét az Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában.

A Loki tíz emberrel ikszelt a Paks otthonában

Sport2010.08.08, 22:30

A címvédő Debrecen több mint hetven percig emberhátrányban játszva sokáig vezetett, ám végül 2-2-es döntetlent ért el a Paks vendégeként a labdarúgó Soproni Liga második fordulójában.

Megvannak a magyarok lehetséges EL-ellenfelei

Sport2010.08.06, 10:45

Az Európai Labdarúgó-szövetség péntek délelőtt kialakította az Európa Liga-rájátszás sorsolásának csoportjait. Eszerint a DVSC  öt, míg a Győri ETO hat kiemelt közül várhatja a következő ellenfelet.

Nagyra nőtt kiscsapat és a magyarok mumusa vár a Lokira és a Győrre

Archívum2010.08.06, 18:24

A lehetőségekhez képest kedvező sorsolást kapott a DVSC-TEVA és a Győr is az Európa Liga playoff-körében, hiszen mindkét magyar gárda verhető ellenféllel találkozik. A debreceniekre váró Liteksz Lovecs és a győrieknek kisorsolt Dinamo Zagreb is Bajnokok Ligája selejtezőjéből érkezik, mindkettő esélyesként bukta el a párviadalát, vagyis az Európa Ligába való bejutás nagyon fontos lenne számukra.

A Liverpool, a Juve és Dzsudzsákék is jöhetnek az EL-ben

Archívum2010.08.06, 09:03

Az Európai Labdarúgó-szövetség elkészítette az Európa Liga rájátszásának kiemelési listáját. Ennek értelmében egyik magyar csapat sem került a kedvezményezettek közé, viszont a főtáblára jutásért akár olyan ellenfelekkel is mérkőzhetnek, mint a Liverpool, a Juventus, a PSV Eindhoven vagy éppen a Manchester City.

Verhető ellenfelet kapott a DVSC és az ETO is

Sport2010.08.06, 18:25

Az UEFA központjában megtartották az Európa Liga-selejtező rájátszásának sorsolását. A Győri ETO a horvát Dinamo Zagrebbel, míg a Debrecen a bolgár Liteksz Loveccsel küzdhet a főtáblára kerülésért.

Szemfüles bázeli gólok a Lokinak - videó

Archívum2010.08.05, 08:01

Idén nem sikerült a bravúr a Debrecennek, a BL főtáblája helyett már csak az EL maradhat. A magyar bajnok a Basel elleni hazai vereség után Svájcban is kikapott, a Loki szerda esti játékára jellemző volt, hogy Coulibaly még a szépítő büntetőt is alig tudta bepaszírozni.

Baselben is simán kikapott a Loki

Sport2010.08.05, 08:28

Kétgólos hátrányát újabb kettővel növelte a Debrecen labdarúgócsapata a Basel otthonában a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének visszavágóján. A svájciak első félidőben szerzett gólja térdre kényszerítette a Lokit, amely így az Európa Liga selejtezőjében folytathatja.

Korai gólban bízik a Debrecen a bázeli BL-visszavágón

Archívum2010.08.03, 11:49

Meglehetősen nehéz feladat előtt áll a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely vendégként 2-0-s hátrányból vág neki szerdán a svájci FC Basel elleni visszavágónak a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében.

Sima győzelemmel hangolt a Debrecen ellen a Basel

Archívum2010.08.01, 18:54

A Debrecent a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén Budapesten 2-0-ra verő FC Basel magabiztos győzelemmel hangolt a szerdai, hazai visszavágóra.

A Pápa a tartalékos Lokinak sem okozott gondot

Sport2010.08.01, 22:29

A címvédő Debrecen kétgólos győzelmet aratott szombaton a vendég Pápa felett a labdarúgó Soproni Liga első fordulójában.

Herczeg: Mindent kiadtunk magunkból

Sport2010.07.29, 09:07

Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere úgy érzi, csapata nem érdemelt vereséget a Basel elleni Bajnokok Ligája-selejtező első mérkőzésén. A svájci bajnok szerda este 2-0-ra verte a DVSC-t az újpesti Szusza Ferenc-stadionban.

Távoli lövések okozták a Loki vesztét

Sport2010.07.28, 23:02

A Levadia Tallinn legyőzése után az FC Basel ellen folytatta Bajnokok Ligája-szereplését a Debrecen labdarúgócsapata, amely a selejtező 3. fordulójában a Szusza-stadionban látta vendégül svájci riválisát. Az összecsapás góljait Stocker, illetve Xhaka szerezte egy-egy távoli lövéssel, így a Loki nehéz helyzetben várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.

Három kulcsember nélkül fogadja a Debrecen a Baselt

Archívum2010.07.27, 14:09

A megfázással bajlódó Kabát Péter és Szakály Péter, illetve a sérüléséből felépült, de még nem teljesen egészséges Laczkó Zsolt nélkül utazott Budapestre a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely szerdán a svájci FC Basellel találkozik Újpesten, a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében.

Herczeg András: Nincs mitől tartanunk

Sport2010.07.27, 20:56

A Basel a párharc favoritja Herczeg András, a szerdai, svájci bajnok elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Debreceni VSC labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint. A svájci együttes szakvezetője, Thorsten Fink elvárja csapatától, hogy gólt szerezzen a Megyeri úton.

Látványosan támadó svájciak és masszív franciák várnak a Lokira és a Győrre

Archívum2010.07.27, 08:38

A még versenyben lévő két magyar együttesnek nagyon nehéz dolga lesz az európai kupákban. A Bajnokok Ligájában a Debrecen a svájci bajnok FC Basel ellen játszik, amelynek keretében öt, világbajnokságot is megjárt játékos szerepel. A Győrnek az Európa Ligában a francia Montpellier az ellenfele, amely ötödik helyen végzett a Ligue 1-ben, legyőzve többek között a Lyont és a Marseille-t is.

BL: Újpesten fogadja a Debrecen a Baselt

Archívum2010.07.22, 08:44

Az újpesti Szusza Ferenc Stadionban fogadja jövő hét szerdán a Debrecen az FC Baselt a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtező fordulójában. Ezt a klub hivatalos honlapja adta hírül az észt Levadia Tallinn elleni győztes meccset követően.

Megizzadt, de továbbjutott a Loki a BL-ben

Sport2010.07.22, 10:40

Az észtországi 1-1-et követően, ha nem is könnyen, de kiharcolta hazai pályán a továbbjutást a Debrecen labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. A Loki 3-2-re nyert, s készülhet a svájci Basel elleni következő fordulóra.

BL: Debrecenben is lát esélyt a Levadia

Sport2010.07.20, 21:14

Bár erős csapatnak tartja a magyar bajnok Debrecent, azért lát esélyt a továbbjutásra a Bajnokok Ligája selejtezőjében Mati Tamo, a Levadia Tallinn másodedzője. A DVSC klubmenedzsere, Herczeg András úgy véli, a közönség támogatásával kiharcolhatják a továbbjutást. A két csapat az első mérkőzésen 1-1-et játszott egymással, a visszavágót szerda este rendezik Debrecenben.

Látványos góllal kezdte a BL-szezont a Loki - videó

Sport2010.07.14, 09:38

Idegenbeli döntetlennel kezdte BL-selejtezős szereplését a Debrecen focicsapata. Az észt válogatott Tarmo Neemelo szépségdíjas fejessel juttatta előnyhöz a Levadia Tallinnt, majd a meccs utolsó perceiben Rezes László mesteri perdítéssel egyenlített. Visszavágó jövő hét szerdán lesz.

Keserves döntetlennel kezdte a BL-idényt a Debrecen

Sport2010.07.13, 22:37

A 89. percben szerzett góllal mentette döntetlenre tallinni BL-mérkőzését a Debrecen labdarúgócsapata, amely a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában 1-1-et játszott az észt Levadia vendégeként.

A Szuperkupa is a Lokié lett

Sport2010.07.07, 20:21

A Debrecen hazai pályán egygólos győzelmet aratott szerdán a Videoton felett a Szuperkupáért rendezett mérkőzésen, s ezzel minden hazai trófeát begyűjtött idén, ugyanis tavasszal megnyerte a bajnokságot, a Magyar Kupát és a Ligakupát is.

Szélesi a görög élvonalban folytatja

Archívum2010.06.26, 16:59

A görög bajnokság élvonalába idén feljutott Olimpiakosz Volosz labdarúgócsapatához igazol Szélesi Zoltán, a Debrecen válogatott játékosa. A játékos szombaton írt alá kétéves szerződést a görög egyesülettel, miután a DVSC-TEVA-val lejárt a kontraktusa.

Poleksic: Isten színe előtt vallom, tiszta vagyok

Sport2010.06.26, 11:21

Ismeretlen tanú vallott Mészáros Norbert és Vukasin Poleksic ellen, ez alapján hozott kemény ítéletet az Európa Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága, állított a montenegrói IN TV-nek adott nyilatkozatában a Debrecen válogatott kapusa. Poleksic reménykedik, hogy a nyolc nap múlva esedékes újabb tárgyaláson meghallgatják a mellettük tanúskodókat is.

Súlyos büntetést kapott bundaügyben a Debrecen két játékosa

Sport2010.06.25, 19:44

Mészáros Norbertet 2011 végéig, Vukasin Poleksicet 2012. június 30-ig eltiltotta első fokon az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága, miután a testület szerint a Debrecen két játékosa nem tett eleget a jelentési kötelezettségének, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.

Tavalyi legyőzöttjét kapta a Loki a BL-selejtezőben

Sport2010.06.21, 13:35

Ismét tavalyi ellenfelével, a Levadia Tallinn-nal találkozik a Debrecen a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Az UEFA hétfőn sorsolta a BL és az Európa Liga előcsatározásainak párosítását.

Visszatérő kupaellenfelek Tallinnból és Tiranából

Archívum2010.06.21, 23:13

A DVSC-TEVA megint az észt Levadia Tallinnal került szembe a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, az Európa Ligában induló magyar csapatok számára pedig a sorsolás legfőbb pozitívuma, hogy nem kell messzire utazniuk. Ugyanakkor két világbajnoki részvevő ország képviselője is az ellenfelek között lesz.

Hétfőn kap ellenfelet a négy magyar kupacsapat

Sport2010.06.20, 11:11

Hétfőn délben sorsolják a labdarúgó Bajnokok Ligája- és Európa Liga-selejtező első két fordulójának párosítását, az esemény során mind a négy, nemzetközi kupában induló magyar csapat érdekelt lesz.

Újpestről igazolt válogatott csatárt a Debrecen

Archívum2010.06.08, 16:46

Kabát Péter a bajnoki címvédő DVSC-TEVA labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.

A bíróságon vágna vissza a Loki elnöke a bundavádakért

Sport2010.05.31, 17:09

Szima Gábor, a debreceni futballkub elnöke az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által vizsgált bundabotránnyal kapcsolatban elmondta, biztos benne, hogy játékosai közül senki sem érintett , a klub hírnevén esett csorba miatt pedig jogi lépéseket tervez.

Kupagyőzelemmel triplázott a Debrecen

Sport2010.05.26, 21:26

A bajnok és Ligakupa-győztes Debrecen szerdán 3-2-re legyőzte a Zalaegerszeget a labdarúgó Magyar Kupa Puskás Ferenc Stadionban rendezett döntőjében, így első magyar csapatként sikerült tripláznia.

Válogatott játékosok Filipovics mellett

Archívum2010.05.24, 19:11

Több válogatott labdarúgó, köztük Juhász Roland és Gera Zoltán is aláírta azt a közleményt, amely szerint minden alapot nélkülöznek a Vladan Filipovics menedzsert ért bundavádak.

Kikapott, mégis bajnok lett a Loki

Sport2010.05.23, 22:33

A Debrecen labdarúgócsapata kikapott ugyan Kecskeméten, ám így is megszerezte ötödik futballbajnoki aranyérmét vasárnap, mivel az utolsó forduló előtt egypontos hátrányban lévő Videoton - egy védőn megpattant, peches góllal - szintén vereséget szenvedett a Győr otthonában. Pintér Attila győri csapata az Újpestet megelőzve harmadik lett, így - a Videotonnal és a Magyar Kupa-döntős Zalaegerszeggel karöltve - az Európa Liga selejtezőjében indulhat. A tavalyi címét megvédő Loki ismét a Bajnokok Ligájában teheti magát próbára, ahol legutóbb eljutott a csoportkörig.

Két DVSC-játékost gyanúsítottként említenek bundaügyben

Sport2010.05.22, 07:04

Egy belga internetes lap két Debrecen-játékost gyanúsítottként említ a ARD által kirobbantott bundaügyben: a német tv-csatorna azt állította, hogy az idei Bajnokok Ligája-sorozatban legalább egy mérkőzés bundagyanús.

Nem készült jegyzőkönyv a Loki-játékosok UEFA-meghallgatásán

Sport2010.05.20, 13:54

Bartha Csaba, a Debrecen sportigazgatója elismerte, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bundaügyben vizsgálódó illetékesei az Újpest elleni mérkőzés előtt a csapat nyolc játékosát meghallgatták, szerinte azonban "az ügy komolyságára jellemző, hogy még jegyzőkönyvet sem vettek fel".

A Videotont támadják a bundagyanú miatt Debrecenben

Sport2010.05.20, 14:28

Már az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is megerősítette, hogy bundagyanú miatt vizsgálódik a Debrecen egyik Bajnokok Ligája-mérkőzésével kapcsolatban. Szima Gábor, a DVSC elnöke és többségi tulajdonosa nincs meglepődve azon, hogy többek szerint a bajnoki rivális Videoton állhat a Loki-játékosok múlt szombatra időzített kikérdezése mögött, mert szerinte is túl sok a véletlen egybeesés az ügyben. Berzi Sándor, a fehérváriak ügyvezetője, egyben az UEFA fegyelmi bizottságának alelnöke felháborodottan visszautasítja a feltételezést.