DVSC-Korvex
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kézilabda
- női kézilabda
- kézilabda Bajnokok Ligája
- Gellén András
- Győri Audi ETO KC
- legfrissebb
- legrégebbi
Sereghajtó maradt a Debrecen a kézi-BL-ben
A Debrecen 20-19-re kikapott a vendég Lipcsétől a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi, negyedik fordulójában, így nehéz helyzetben van a továbbjutást illetően.
Kiütéses vereséggel búcsúzott a kézi-BL-től a DVSC
A Debrecen 15 gólos vereséget szenvedett szombaton, Spanyolországban a nőikézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának hatodik, egyben utolsó fordulójában. Az már korábban eldőlt, hogy a magyar csapat negyedikként zár, azaz nem folytathatja nemzetközi szereplését.
Bojkottálhatja a válogatottat a DVSC nőikézi-csapata
Eddig csak a férfikézilabda-válogatott esetében merültek fel különféle problémák, Nagy László esete, nyílt levele, illetve a válogatott társak támogatása során kiderült, nincs minden rendben a napidíjak és a biztosítások körül. Női vonalon az első vészjelzést a DVSC adta meg, amelynek tulajdonosa, Gellén András jelezte, ha a jövőben a válogatottnál lévő játékosok bérét, egyéb juttatását, valamint annak a közterheit a klub fizeti, akkor debreceni kézilabdázó nem mehet a nemzeti csapathoz.
Saját csarnokában ütötte ki üldözőjét a Győr kézilabdacsapata
A címvédő, listavezető Győr végig vezetve 13 góllal nyert a második helyen álló Debrecen otthonában a nőikézilabda NB I szombati játéknapján.
Gellén: Nem tudom, 2011-ben mitől félnek
Gellén András, a DVSC nőikézilabda-csapatának tulajdonosa a válogatott bojkottját kilátásba helyező blogbejegyzése mellett egy 337 millió forintos kézilabdacsarnok felépítésével hívta fel magára a figyelmet az utóbbi időben. Az utánpótlásra nagy súlyt fektető tulajdonos kezdettől fogva nem remél nyereséget a kézilabdából, ugyanakkor élesen kritizálja a jelenlegi adórendszert, és a készülő sporttörvénytől sem vár megváltást. Gellén szerint nem lenne szabad gazdasági társaságokként kezelni a sportegyesületeket, miután eleve képtelenek a nyereséges működésre.
Salamival erősít a DVSC futballcsapata
A DVSC öt évre szerződtette a nigériai Eugene Salamit. A huszonkét éves támadó először szerepel Európában, hazájában tavaly beállította a liga gólrekordját.
Dunaújvárosban nyert a Békéscsaba nőikézi-csapata
A Békéscsaba és a Debrecenben is idegenben nyert a női kézilabda NB I szombati játéknapján. Előbbi a Dunaújváros, utóbbi pedig az Érd vendégeként nyert.
- címkék:
- kézilabda
- DVSC-Korvex
- Címkefelhő »
Debrecen-Győr kézidöntő lesz a Magyar Kupában
A címvédő Győr és a Debrecen csap össze a női kézilabda Magyar Kupa vasárnapi döntőjében.
Idegenben egyenlített a Fradi a nőikézi-elődöntőben
Bár a hajrában percekig kettős emberelőnyben játszott, nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét a Debrecen nőikézilabda-csapata, amely a budapesti siker után otthon juthatott volna bajnoki döntőbe a Ferencváros ellen. A kiváló napot kifogó vendégek azonban végig kézben tartva a mérkőzés irányítását 34-29-re nyertek, és kiegyenlítve a hátrányt visszavették a pályaelőnyt.
Büntetőkkel döntős a Debrecen kézicsapata
A Debrecen drámai csatában, hétméteresekkel győzött vasárnap a KEK-döntős FTC otthonában a női kézilabda NB I elődöntőjének mindent eldöntő harmadik meccsén, ezzel bejutott a fináléba.
- címkék:
- kézilabda
- DVSC-Korvex
- Címkefelhő »