Dusan Mihajlovic

címke rss

Tömegsírokról vitáznak Szerbiában

Vita bontakozott ki a szerbiai politikai csúcsvezetés köreiben arról, hogy vannak-e újabb, eddig ismeretlen tömegsírok Szerbia területén. A koszovói válság idején hűtőkocsikkal szállították Szerbiába a koszovói albán polgári áldozatokat az oda bevonuló nemzetközi erők elől. Dusan Mihajlovic volt belügyminiszter 2001-ben 17 szerbiai tömegsírról beszélt.

Megtalálták Ivan Stambolic holttestét és gyilkosait

Nagyvilág2003.03.28, 23:20

Dusan Mihajlovic szerb belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy a rendőrség elfogta Ivan Stambolic volt szerb elnök gyilkosait, és megtalálták a 2000. augusztus 25-én eltűnt politikus holttestét.

A szerb hatóságok ismerik Djindjic gyilkosait

Nagyvilág2003.03.15, 15:15

Dusan Mihajlovic szerb belügyminiszter szerint a hatóságok előtt ismert Zoran Djindjic szerb kormányfő gyilkosainak kiléte. A belügyminiszter a Studio B belgrádi televíziónak nyilatkozva közölte, hogy erről a bizonyítékok vannak a rendőrség birtokában, a rendőrkézre került személyek vallomásai is alátámasztják azt, hogy az úgynevezett zimonyi klán áll a merénylet mögött.

Előző
  • 1
Következő