Dunaújváros

címke rss

Őze Áron további öt évig lesz a dunaújvárosi színház igazgatója

Kultúra2021.03.17, 15:30

Újabb öt évre Őze Áron színművészt nevezte ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának Pintér Tamás polgármester.

Több mint 100 millió forintot költ csapatépítő tréningre a budavári baloldali polgármester

Itthon2021.02.27, 09:30

Miközben luxuskiadásokra van pénze a baloldali vezetésű településeknek, addig az egyszerű embereknek csak a megszorítások jutnak. Hosszú évek után Dunaújvárosban idén nem fognak kapni egyszeri juttatást a rászoruló idősek. Ózdon a rendőrség és a civilek jártak rosszul, miközben Pécsett továbbra sem csillapodnak le a baloldalon belüli kedélyek Péterffy Attila tervezett harmadik alpolgármesterének kinevezése körül. A budapesti baloldali kerületi vezetések egyrészt urizálásra költik a pénzt, másrészt szintén megszorítanak.

Késsel szerezte meg ismerőse fizetését egy férfi Dunaújvárosban

Itthon2021.02.15, 15:06

Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, aki a gyanú szerint február 12-én, Dunaújvárosban a torkához tartott késsel vette el ismerőse fizetését.

Megvárták a munkahelyénél, majd követték - így raboltak ki egy férfit Dunaújvárosban

Itthon2021.02.13, 14:32

A gyanú szerint két fiatal tegnap kora délután kirabolt egy 25 éves férfit. A rendőrök hamar elkapták a 19 és 20 éves rablókat, akik felfegyverkezve elkövetett rablás miatt felelhetnek.

Kiderült, hol lesz a nukleáris technológiai gyakorlati képzés hazai központja

Gazdaság2021.02.12, 15:51

A Dunaújvárosi Egyetem a magyarországi nukleáris technológiai gyakorlati képzés és fejlesztés hazai központjává válik - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Újpesti siker és tiltakozás eltiltás miatt a jégkorong Erste Ligában

Sport2021.01.30, 21:47

A sereghajtó Dunaújváros egy harmadig bírta a tempót a házigazda Újpesttel, amely végül 6-3-ra győzött a jégkorong Erste Liga alapszakaszának szombati játéknapján.

Eltűnt egy 15 éves, dunaújvárosi lány

Itthon2020.12.28, 15:22

Nem töltötte otthon a karácsonyt az a kamasz, akit már a dunaújvárosi rendőrök is keresnek. Közzétették a fotóját és a leírását, hátha sikerül megtalálni. 

Közel félmilliót kereshetsz pályakezdőként, ha ezen az egyetemen végzel

Unilife.hu2020.12.11, 15:24

Közeleg a februári felsőoktatási jelentkezés határideje, ezért a Dunaújvárosi Egyetem online nyílt napot hirdet december 19-én. 

Buszbaleset történt Dunaújvárosnál, sok a sérült

Life.hu2020.12.11, 08:00

Egy munkásokat szállító autóbusz oldalára borult péntek hajnalban a 62-es főúton Dunaújváros és Perkáta között, a balesetben tizenöten megsérültek - közölte Sebestyén Mária, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A police.hu oldalon azt írták, hogy a 62-es főutat lezárták, kerülni a 6-os főúton Adony felé lehet.

Megijedt, mert jött a vonat, majd tolatás közben letörte a sorompót

Itthon2020.11.15, 08:07

Hiába világított pirosan a lámpa a vasúti átjáróban, a 28 éves sofőr úgy gondolta, még átérhet a vonat előtt. Egy előtte haladó mezőgazdasági gép miatt azonban csak lassan haladt, ezután hihetetlen manőverbe kezdett.

Holttestet találtak Dunaújvárosnál

Itthon2020.10.20, 17:35

Egy ismeretlen férfi holttestét találták meg a Duna Dunaújvárosi szakaszán. A férfi azonosításához a rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Kiraboltak egy ruhaboltot Dunaújvárosban - fotó

Itthon2020.09.26, 22:41

Egy férfi kirabolt egy ruhaboltot Dunaújvárosban péntek este. A rendőrség még keresi, a lakosság segítségét kérik.

Avartűz miatt szünetel a vonatforgalom a dunaújvárosi vonalon

Itthon2020.09.15, 17:25

Több helyen avartűz ütött ki az Adony-Rácalmás-Dunaújváros szakaszon kedden kora délután, ezért ezen a szakaszon korábban szünetelt a vonatforgalom, a menetrend estére állhat helyre - tájékoztatott a Mávinform.

Megvédte címét a Dunaújváros női pólócsapata a Magyar Kupában

Sport2020.09.08, 20:41

Címét megvédve a Dunaújváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a keddi fináléban háromgólos hátrányból fordítva 7-6-ra legyőzte az UVSE együttesét.

Robbanás volt a dunaújvárosi Vasműben – videó

Itthon2020.08.24, 19:49

Hétfő délelőtt porrobbanás volt a dunaújvárosi Dunaferr Nagyolvasztó Gyáregység zsugorítóművének területén.

Eltűnt kamaszlányt keresnek Előszálláson

Itthon2020.08.18, 16:47

A dunaújvárosi rendőrök a 17 éves, előszállási Szombath Zsanett eltűnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét késik a fiatal lány megtalálásához.

Kigyulladt egy uszoda szaunája Dunaújvárosban

Itthon2020.08.01, 07:29

Tűz van Dunaújvárosban - írja a katasztrófavédelem.

Letartóztatták a férfit, aki társával együtt megmérgezett egy idős párt

Itthon2020.07.27, 16:39

Egy nyugdíjas férfit feleségével együtt, magatehetetlen állapotban vittek kórházba február 23-án, ahol a kezelés ellenére március 7-én meghalt. A nyomozás során megállapították, hogy megmérgezték. Letartózatták az egyik támadót, a másik korábban már rács mögé került.

Ismerősei mérgeztek meg egy nyugdíjas férfit Dunaújvároson

Itthon2020.07.24, 16:31

Őrizetbe vettek egy 26 éves ócsai nőt, aki a gyanú szerint megmérgezett egy idős házaspárt. A mérgezést az idős férfi nem élte túl. A nőnek a gyanú szerint társa is volt, élettársa, egy 58 éves férfi. Őt még keresik a rendőrök. 

Törött sörösüveggel akarta megölni párját egy dunaújvárosi férfi

Life.hu2020.07.14, 14:24

Emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat a férfi ellen, aki egy dunaújvárosi lépcsőházban akarta megölni a párját egy törött üvegdarabbal.

Két hónapja keresnek egy dunaújvárosi férfit

Itthon2020.07.14, 16:56

A XVI. kerületi rendőrök a 28 éves, dunaújvárosi Szórád Norbert eltűnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a fiatal férfi megtalálásához.

Nyakon szúrta volt barátnőjét egy férfi Dunaújvárosban

Itthon2020.07.14, 14:00

Egy férfi nem tudta elviselni, hogy a barátnője szakított vele, ezért hazáig követte, aztán a lépcsőházban rátámadt és egy törött sörösüveggel nyakon szúrta. A nő túlélte a támadást. A férfit elítélte a bíróság. Az ítélet még nem jogerős.

Újra megszökött otthonról a Fejér megyei kamaszlány

Itthon2020.06.29, 16:52

Ismét keresik a rendőrök a 16 éves Nárai Alexát. Ahogyanmegírtuk, a lány többször is tűnt már el otthonról, anélkül, hogy egy szót is szót volna családjának, akik aztán hiába keresték.

Nem szabadulhatnak a gyilkossággal fenyegetőző, dunaújvárosi támadók

Itthon2020.06.18, 15:08

Az ügyészség a letartóztatása meghosszabbítását javasolta annak a két férfinak, akik decemberben sodrófával, kalapáccsal és vascsővel támadtak két lakóra egy dunaújvárosi társasházban. A két bántalmazott férfi életveszélyesen megsérült.

Két autó ütközött össze Dunaújvárosban

Itthon2020.06.05, 09:07

A katasztrófavédelem honlapján azt írták, hogy a baleset a 6-os főút és a Papírgyári út kereszteződésében történt.

Három autó karambolozott Dunaújvárosban

Itthon2020.05.23, 14:22

Összeütközött három személyautó szombat délután Dunaújvárosban, az Aranyvölgyi út és a Venyimi út kereszteződésében - adta hírül a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Több mint 400 millióból bővítette gyártókapacitását a magyar Momert Zrt.

Gazdaság2020.05.07, 06:11

A dunaújvárosi cég sajtoló és fröccsöntő gépeket, valamint esztergagépet, lézervágó gépet, 3D mérőgépet és egyéb berendezéseket vásárolt. Megújult az üzemcsarnok is, illetve fejlesztették az informatikai területüket is.

Szijjártó Péter: Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból

Gazdaság2020.05.05, 17:30

A munkahelyeket teremtő új befektetéseknek köszönhetően Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a török Yaris Kabin beruházását bejelentő keddi sajtótájékoztatón.

Orvvadászt fogtak Dunaújvárosban

Itthon2020.05.04, 17:00

Egy dunaújvárosi vadásztársaság területén engedély nélkül vadászott egy helyi férfi, akit a rendőrök a vadászokkal és a polgárőrökkel együtt értek tetten két napja.

Meg akarta gyilkolni a volt barátnőjét egy dunaújvárosi férfi

Itthon2020.02.25, 15:29

Egy dunaújvárosi férfi egy törött sörösüveggel akarta meggyilkolni a volt barátnőjét, mert nem tudta elviselni, hogy a nő szakított vele. Az ügyészség vádat emelt ellene.

Kálló Gergely nyerte a dunaújvárosi időközi országgyűlési képviselő-választást

Itthon2020.02.17, 07:58

Papírforma-eredmény született a vasárnapi dunaújvárosi időközi választáson. A Fidesz nem is számított győzelemre, ezért nem indított saját jelöltet, tétnélküli választás volt, nem változtak a parlamenti arányok. Rendkívüli alacsony részvétel, teljes érdektelenség kísérte az időközi választást.

Aláírták az idei bérmegállapodást a Dunaferrnél

Gazdaság2020.02.14, 13:21

A cégvezetés és a szakszervezetek által aláírt bérmegállapodás éves szinten, átlagosan 5,8 százalékos bérfejlesztést tartalmaz, amely szerényebb az elmúlt két évben végrehajtott átlagosan közel 34 százalékos emelésnél, de a munkavállalók megértették, hogy az acélipari válság negatív hatásai a Dunaferrt sem kerülték el. A racionalizálási döntések mellett a munkavállalók konstruktív hozzáállása is kellett ahhoz, hogy a megállapodás megszülethessen.

Leépítés helyett bérmegállapodás a Dunaferrnél

Gazdaság2020.02.13, 14:17

A kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek megállapodtak a bér- és szociális juttatások idei emeléséről az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével, amely visszavonta a 2019 októberében bejelentett csoportos létszámcsökkentési szándékát - közölte a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI-vel.

Nyugdíjas asszonyt fosztottak ki Dunaújvárosban

Itthon2020.01.30, 16:14

Elfogtak két dunaújvárosi férfit, akik felkerestek egy idős nőt, majd figyelmét elterelve több millió forintot loptak el tőle.

Eltűnt egy lány Dunaújvárosban

Itthon2020.01.21, 14:57

Eltűnt egy 16 éves lány Dunaújvárosban, akit egy napja nem sikerül megtalálniuk a hatóságoknak.

Totális összeomlás zajlik a Jobbikban

Itthon2020.01.10, 10:07

Az egyik legfontosabb személy jelentette be a lemondását a Jobbikban. Szabó Gábor szinte a semmiből építette fel a pártot - igaz, finoman fogalmazva is sajátos módszerekkel - , de úgy látszik, nem kérnek már a tevékenységéből, mivel mára szervezetileg szinte teljesen lenullázta a Jobbikot. A párt teljes mélyrepülését jól mutatja, hogy Szabót az a Sneider Tamás válthatja a pártigazgatói poszton, akinek a vezetésével a Jobbik mára Gyurcsány Ferenc egyik segédcsapatává vált. Bár korábban nem gondoltuk volna, hogy a Jobbikban van lejjebb, de az elmúlt napok eseményei azt mutatják, hogy a teljes megszűnés felé száguld a párt. Az Origó innformációi ...

Szökéssel kezdte az újévet egy dunaújvárosi kamaszlány

Itthon2020.01.09, 15:08

Már mindenhol keresnek egy 15 éves kamaszlány a dunaújvárosi rendőrök.

A független Molnár Tibort támogatja a Fidesz a dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson

Itthon2020.01.07, 14:45

Molnár Tibor független jelöltet támogatja a Fidesz a február 16-ai dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson - jelentette be a nagyobbik kormánypárt választókerületi elnöke kedden Iváncsán.

Kiégett egy dunaújvárosi gumiraktár

Itthon2020.01.02, 08:03

Egy kétemeletes épülethez riasztották a tűzoltókat csütörtök kora reggel az Álmos utcába.

Sodrófával, kalapáccsal és vascsővel támadtak rá egy dunaújvárosi családra

Itthon2019.12.19, 15:59

Gyilkossági kísérlet miatt letartóztatta a bíróság azt a két férfit, akik tegnapelőtt hajnalban sodrófával, kalapáccsal és vascsővel támadt rá a gyanú szerint két másik férfira, azok otthonában. 

A légszennyezettség egyik oka, hogy helytelen dolgokat égetnek az emberek

Life.hu2019.12.18, 16:29

Több településen is magas a légszennyezettség a szálló por miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán az MTI-vel.

Eltűnt egy dunaújvárosi kamaszlány

Itthon2019.11.27, 13:10

A 15 éves lány november 22-én délután még otthon volt, egy dunaújvárosi lakásban. Innen ment el valahová, nem tudják, hogy hová. Azóta életjelet nem adott magáról, és a rendőrök sem találják, ezért a lakosság segítségét kérik.

Részeg is volt, összetört két autót, jogosítvánnyal sem rendelkezett

Itthon2019.11.19, 07:46

Egy részeg, jogosítvány nélkül autóba ülő férfihoz kellett kihivni a rendőrséget hétfő este Dunaújvárosban, miután két autónak is nekiütközött.

A felújított Aquantis fürdőben a víz alatti masszázst is kipróbálhatja

Travelo2019.10.29, 08:38

Új gyógyászati részleg várja a vendégeket a dunaújvárosi Aquantis fürdőben. Már most is kipróbálható néhány újdonság, de a kezelések körét tovább bővítik.

Elkezdődött a marakodás a pozíciókért az ellenzéki nagyvárosokban

Itthon2019.10.21, 10:30

Nehéz falat lesz dűlőre jutni a pozíciók elosztásában azokban a megyei jogú városokban, ahol az ellenzéki szövetség nyerte a választást. A Magyar Nemzet információi szerint már javában folynak a színfalak mögött az egyeztetések.

Tömegkarambol Dunaújvárosban

Itthon2019.10.14, 12:19

A Petőfi Sándor utcában történt a baleset.

Meg akarta gyilkolni barátnőjét egy férfi Dunaújvárosban

Itthon2019.09.11, 11:49

A férfi összeveszett a barátnőjével, verekedni kezdtek, majd egy üveggel megvágta a nő arcát. A rendőrség a helyszín közelében elfogta a férfit.