Dunaferr
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kézilabda
- foci
- magyar foci
- női kézilabda
- Győr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ismeretlen ellenfél jutott a Dunaferr kéziseinek a KEK-ben
Ismeretlen svéd ellenféllel került szembe a Dunaferr férfikézilabda-csapata a Kupagyőztesek Európa Kupájának nyolcaddöntőjében. A keddi sorsolás az IF Guif Eskilstuna együttesét sodorta az újvárosiak útjába. Ismerkedjünk meg az ellenféllel!
Győrben ikszelt a Dunaferr
A Borsodi Liga 19. fordulójának Győr-Dunaferr találkozóján eseményekben gazdag, közepes színvonalú mérkőzésen, izgalmas hajrában született igazságos döntetlen.
Bognár szerint a jó foci fontosabb a győzelemnél
Kevesen akadnak, akik szerint az MTK-tól el lehet venni a bajnoki címet, ám Bognár György a kék-fehérek vezetőedzője még mindig nem akarja az aranyérmet emlegetni. Őt jóval inkább az érdekli, hogy csapata ne csupán hatékonyan, hanem sorozatban jól is futballozzon. Beszélgetésünk során ezt is, valamint az elkövetkezendő fellépéseket is érintettük.
Feljelentés a Dunaferr és Zarándok közötti szerződések miatt
A Dunaferr Acélművek Kft. felügyelőbizottsága (fb) ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Mészkő és Dolomit Kft.-vel 1996-ban kötött szerződések vizsgálata során feltárt szabálytalanságok miatt. A Zarándok János cégével kötött szerződések a bizottság gyanúja szerint szabálytalan körülmények között születtek. A vitatott dokumentum egyik kitétele 270 milliós kárt okozhatott a Dunaferrnek.
A Dunaferr hokisai nyerték a Magyar Kupát
A Dunaferr nyerte a jégkorong Magyar Kupát, miután a miskolci döntőben legyőzte a címvédő Alba Volánt.
Újvárosi gólzápor a Vasasra
Meglepte a hazaiakat a Vasas, és bár a Dunaferr ledolgozta hátrányát, az első játékrészben a vendégek veszélyeztettek többet. Fordulás után sokkal aktívabb lett a dunaújvárosi csapat, helyzetek sorát dolgozta ki és végül 4-1-re nyert.
- címkék:
- foci
- Vasas
- Dunaferr
- Budapesti Vasas SC
- Címkefelhő »
A Dunaújváros továbbjutott a férfi KEK-ben
A Dunaferr férfi kézilabda-csapata gond nélkül, kettős győzelemmel jutott a 16 közé a KEK-ben, miután a visszavágón is biztosan nyert a holland Primaz Sittardia ellen.
- címkék:
- kézilabda
- Dunaújváros
- KEK
- Dunaferr
- Címkefelhő »
A Dunaferr és az Alba Volán játszik kupadöntőt
Az elődöntőt rendezték meg szombaton a jégkorong Magyar Kupában. Az esélyeknek megfelelően vasárnap Dunaferr-Alba Volán fináléra kerül sor.
Dunaferr-győzelem a férfi KEK-ben
Tizenegy góllal, de a vártnál nagyobb küzdelemben nyert a Dunaferr férfikézilabda-csapata a holland Primaz Sittardia ellen a Kupagyőztesek Európa Kupájában lejátszott mérkőzésen.
Nehéz mérkőzések a férfikézilabda-kupákban
A Veszprém és a Szeged nehéz csatára, míg a Dunaferr könnyű mérkőzésekre számíthat az európai férfikézilabda-kupák következő felvonásában.
- címkék:
- kézilabda
- Dunaferr
- Veszprém
- Szeged
- Címkefelhő »
Jäkl Antal, a falusi srácból lett magyar bajnok
Évek óta a Dunaferr meghatározó labdarúgója Jäkl Antal. Mindezt alátámasztja Egervári Sándor, az újvárosaik vezetőedzőjének a véleménye, aki szerint Jäkl nélkül tavalyelőtt nem lehetett volna bajnok a Dunaferr. A futballban bűvösnek tekinthető harmincadik életévét vasárnap betöltő középpályással a sportágról és a magánéletéről is beszélgettünk.
- címkék:
- Egervári Sándor
- foci
- sport
- Dunaferr
- Címkefelhő »
Elégedetlen Csankkal az FTC elnöke
"Az utolsó meccsen már azt hittem, meghalok" - idézi fel Furulyás János a Ferencváros futballcsapatának pénteki, a Dunaferrtől elszenvedett 3-0-s vereségét, illetve azzal kapcsolatos érzéseit. A játékosokról az FTC elnöke sem tudja eldönteni, valóban ennyire rosszak vagy az edző ellen futballoznak, Csank Jánost és annak ferencvárosi jövőjét illetően azonban már - Várszegi Gábor többségi tulajdonos távollétében is - alig vannak kételyei.
Feljelentés Dunaferr-ügyben
Várszegi Gábor nem változtat a Fradinál - egyelőre
Hetek óta "pocsék" formában futballozik a Ferencváros, a legutóbbi fordulóban, a Dunaferr ellen pedig egyenesen szánalmas produkcióval rukkolt ki Csank János együttese. A látottakról röviden annyit: az első ferencvárosi kapura lövés a hatvanötödik, az első helyzet pedig a kilencvenedikben adódott a zöldek előtt. Ezek után nem csoda, ha mindenki edzőváltást emleget az Üllői úton, annak ellenére, hogy Csank János szakértelmét és tisztességét senki sem kérdőjelezheti meg arrafelé.
Üllői úti Dunaferr-lecke a Fradinak
A Borsodi Liga 17. fordulójának nyitó mérkőzésén csúnya vereséget szenvedett a bajnok, a Csank-csapat az Üllői úton kapott alapos verést a Dunaferr gárdájától. A két szép gólt szerző Sowunmi a második félidőben megsérült. Győzelmével az Egervári-együttes feljött a negyedik helyre, Lipcseiék már csak a hatodik helyen szerénykednek.
Matolcsyt is meghallgatja a Dunaferr-albizottság
A testület ismét meghallgatja majd Horváth Istvánt, a Dunaferr volt vezérigazgatóját, mivel az általa korábban elmondottak nincsenek összhangban a meghallgatása óta az albizottság tagjaihoz eljutott dokumentumokkal. Sor kerül még Csiha Judit volt privatizációs miniszter, Chikán Attila volt és Matolcsy György jelenlegi gazdasági miniszter meghallgatására is.
FTC - Dunaferr a Borsodi Ligában
A 17. forduló mérkőzéseit rendezik pénteken és szombaton a magyar BL-ben. A legérdekesebb párharc az Üllői úton várható, ahol a címvédő Ferencváros a Dunaferrt fogadja.
Ancsin János ismét Újpesten
Ismét szakmába vágó munkát vállalt Ancsin János, a magyar jégkorong egyik legendája. A hajdani center már 1982-ben a bajnok Újpesti Dózsa tagja volt, s még 1998-ban is felállhatott a dobogó tetejére a Dunaferr játékosaként, aztán a kilenc aranyérem után visszavonult hokis eltűnt a sportágból.
Biztos szegedi siker a kéziseknél
A férfikézilabda-NB I szerdai mérkőzésein győztek az esélyesek - hazai pályán verte a Szeged a Ceglédet, a Dunaferr az Orosházát.
A Hypo nem engedte el Baloghot és Delit
Hétfőn megkezdte a közös felkészülést a december 4-16. közötti olaszországi világbajnokságra a magyar nőikézilabda-válogatott.
Két góllal verte a Békéscsaba az Esztergomot
A nőikézilabda-NB I-ben a Ferencváros fölényesen nyert a Vasas otthonában és jobb gólkülönbségének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán. Az eddigi éllovas Dunaferr öt góllal verte a Cornexit, a Békéscsaba pedig kettővel az Esztergomot.
Pontot rabolt a Haladás Dunaújvárosból
Kissé álmosan kezdett a Dunaferr és az első negyedórában könnyen tetemes hátrányba kerülhetett volna. Később mezőnyfölénybe került a hazai csapat, ám hiába szerzett kétszer is vezetést, a fegyelmezett vendégek mindkét esetben le tudták dolgozni hátrányukat és megérdemelten távoztak egy ponttal.
A Fotex nyerte a rangadót
A Veszprém győzött a férfikézilabda-NB I keddi rangadóján. A címvédő egy másodperccel a lefújás előtt dobott Perez-góllal nyert 21-20-ra a vendég Dunaferr ellen.
Szegedi siker a délalföldi kézirangadón
Nem változott a férfikézilabda-NB I állása nyolcadik forduló után, hiszen a Szeged a Dunaferr és a Veszprém is győzött.
A ráadásban mentett pontot a Loki
Az első félidőben rosszul játszott a Debrecen, a Dunaferr megérdemelten jutott vezetéshez. A szünet után kiegyenlítetté vált a mérkőzés, végül az emberhátrányba került hazaiak lelkesedése pontmentést eredményezett.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Dunaferr
- Debrecen
- Loki
- Címkefelhő »
Suchmant hallgatták meg a Dunaferr-ügyben
A volt privatizációs miniszter, Suchman Tamás meghallgatásával folytatódott a Dunaferr albizottság vizsgálata. Az MSZP-s politikus ma is jónak tartja az óriáscég vagyonkezelői szerződését, amit a Fidesz vezette koalíciós kormány felbontott, majd feljelentést is tett az ügyben.
Visszavágnak az Orbán-bányákért a kormányzati körök
A Népszava információi szerint az Orbán család bányaügyeinek állandó ellenzéki kritikája az oka annak, hogy a kormányzati körök napirenden tartják a Dunaferr-ügyet. A lap úgy értesült: ennek a következménye az is, hogy Márton Attila a cégcsoport szállítmányozása körüli állítólagos visszásságokra hívta fel a figyelmet. A szállításokat kifogásoló anyag azonban pontatlannak látszik.
Továbbra is remekel az újonc Orosháza
A kupagyőztes Dunaferr meglepetésre csak egyetlen góllal győzött Győrben a férfikézilabda-NB I szerdai fordulójában.
Mocsai Lajos vb-kerete
Mocsai Lajos, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a december 4. és 16. közötti olaszországi világbajnokságra készülő keretét és szakmai stábjának tagjait.
- címkék:
- Mocsai Lajos
- kézilabda
- Dunaferr
- Győr
- Címkefelhő »
Tovább menetel a Vidi
A mérkőzés nagy részében fölényben játszó, több helyzetéből kettőt kihasználó Videoton teljesen megérdemelten győzött a megyei rangadón, tizenhárom év után.
- címkék:
- foci
- Dunaferr
- Videoton
- Videoton FCF
- Vidi
- Címkefelhő »
Váratlan gólok mérkőzése
Feszült hangulatú mérkőzésen az együttesek keveset foglalkoztak a védekezéssel, s így ha nem is magas színvonalú, de mindenképpen küzdelmes mérkőzést láthattak az örökrangadóra kilátogató szurkolók. A gólok igen váratlanul estek, tíz percen belül született mind a négy gól. A döntetlen (a Ferencvárosnak ez volt az első) igazságosnak mondható. A Ferencváros feljött a negyedik helyre (igaz, a Dunaferr percek múlva fejezi be a Videoton elleni mérkőzését, tehát még gyarapíthatja a pontszámait), míg az Újpest pedig maradt a hatodik helyen.
Tököli duplájával verte a Dunaferr a Sopront
A Dunaferr 50 percen keresztül nem tudta feltörni a vendégek védelmét - ehhez egy kapushiba kellett -, végül az immár 13 találatnál tartó Tököli góljaival megérdemelten nyertek a hazaiak.
Ügyészséghez fordul Márton Attila Dunaferr-ügyben
Márton Attila, az Országgyűlés Dunaferr-albizottságának fideszes elnöke az ügyészséghez és az APEH-hoz fordul a cégcsoportnál észlelt újabb visszásságok miatt. A politikus szerint ugyanis magánzsebekbe vándorolt a Dunaferr nyeresége, mégpedig úgy, hogy a szállítási feladatokat áttették egy olyan magáncéghez, amely papíron további magáncégeket vont be a tevékenységbe.
A KVI elfogadhatónak találta a Dunaferr-szerződést
A Dunaferr működését vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén Simóka Kálmánnét, a KVI 1994-1998 közötti vezérigazgatóját és Puskás Sándort, az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának volt elnökét hallgatták meg. A KVI látta a Dunaferr vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződés tervezetét, véleményezte, és összességében elfogadhatónak találta. A felügyelőbizottság ugyanakkor többször aggályokat fogalmazott meg a szerződés előkészítésekor.
- címkék:
- Dunaferr
- vagyonkezelés
- ÁPV Rt.
- KVI
- Címkefelhő »
A Videoton visszavághat a Lokinak a kupadöntőért
A legjobb nyolc közé jutás a tét a labdarúgó Magyar Kupában. Az Újpest a BKV Előrét, a Dunaferr a Petőházát kapta, NB I-es csapatok csak a Sopron-Kispest és a Debrecen-Videoton párharcokban találkoznak.
Ezt a büntetőpárbajt elvesztette az Újpest
Otthon kapott ki az Újpest a Dunaferrtől a Borsodi Liga egyetlen vasárnapi meccsén. A hétközi kupameccsen a Ferencvárost 11-esekkel kiütő lilák ezúttal épp egy büntetővel vesztettek, annak ellenére, hogy Posza kapus hárított is egyet. Igaz, az egygólos félidei előnyt az újvárosiak a folytatásban megtoldották egy "rendes" góllal.
Az ötezer forintos mobilhívás és az Újpest második helye
Lendületben vannak az Újpest focistái, a szurkolók szerint csak a bajnoki cím lehet a cél a csapat előtt. Kisteleki István edző azonban nem rugaszkodik el ennyire, azt mondta, ha vasárnap legyőznék a Dunaferrt, már reális kívánság lehetne a második hely. A magyar futballról szóló vitát pedig azzal summázta, hogy a kőkorszaki technológia nem is hozhat jobb eredményeket.
Tamási Zsolt Debrecenben debütál a győri kispadon
Rangadó rangadó hátán - így is jellemezhetnénk a magyar labdarúgó-bajnokság 12. fordulóját. Az első kör befejezése után a listavezető MTK a javuló formában lévő Vasast, a Zalaegerszeg a Ferencvárost, míg az Újpest a Dunaferrt fogadja.
Büntetett az Újpest
Szerdán a 16 közé jutás volt a tét a labdarúgó Magyar Kupában. A délutáni mérkőzések során az élvonalbeli csapatok biztosan jutottak tovább. Kiesett az előző körben a Vasast búcsúztató Bőcs, a Ferencváros-Újpest meccs újra botránnyal kezdődött, majd büntetőpárbajjal dőlt el a vendégek javára. Ugyancsak 11-esekkel ejtette ki az MTK-t a Dunaferr.
Fradi-Újpest rangadó a Magyar Kupában
A tizenhat közé jutásért játszanak ma a csapatok a labdarúgó Magyar Kupában, aminek érdekességét két NB I-es presztízsmeccs adja. Az MTK a Dunaferrt, míg a Ferencváros az Újpestet fogadja. Előbbinek az kölcsönöz pikantériát, hogy Egervári Sándor, a vendégek edzője az 1998/99-es idényben az MTK-val volt bajnok - igaz, ez már szinte régmúlt, azóta nemegyszer látogatott ellenfélként a Hungária körútra.
Reménytelen helyzetben a magyar kupacsapatok
A Fradi kiesett a BL-selejtezőn, a Dunaferr az UEFA-kupa kvalifikációjában bukott el, s ha a DVSC nem jut ugyanitt az első fordulóba, s nem nyer meccset a Bordeaux ellen, szinte biztosan előselejtezőt kellett volna játszania a magyar elsőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája következő kiírásában. Így maradt halvány remény ennek elkerülésére, de az már tény, hogy a "fociznak még" kategóriába jutottunk, innen pedig roppant nehéz lesz a BL-főtáblájára, az UEFA-kupa első fordulójába kerülni.
Óv a Dunaferr
A Dunaferr nőikézilabda-csapata bírói műhiba miatt megóvja a vasárnapi, Herz-FTC elleni (31-31) bajnoki mérkőzést, és újrajátszást szeretne elérni.
Nőikézilabda NB I: Ferencvárosi pontszerzés Újvárosban
Akárcsak a Dunaferr - Herz-FTC rangadó, Radulovics Bojana és Farkas Ágnes gólpárbaja is döntetlennel zárult a női kézilabda NB I. vasárnapi fordulójában.
Újabb kispesti pontszerzés
Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény született. Az első játékrészben a Kispest a másodikban a Dunaferr volt a jobb.
- címkék:
- foci
- Dunaferr
- Kispest
- Címkefelhő »
Szegedi győzelem a férfikézilabda-bajnokságban
Hazai sikerrel zárult a férfikézilabda-bajnokságban a pécsiek szegedi vendégszereplése. A második játékrészben alaposan megszorongatta neves ellenfelét a fiatal pécsi gárda, így elmondhatjuk, hogy Picknek sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége két hét múlva, a Dunaferr szegedi vendégjátékakor.
- címkék:
- kézilabda
- Dunaferr
- Szeged
- Címkefelhő »
Kérdések Dunferről, filmtámogatásról
Büntetőeljárások miatt bírságra kell járnia Pomázi Csabának, a Dunaferr egyik új vezetőjének - állította a kormányfőhöz intézett kérdésében Keller László, arra keresve a választ, hogy a megfelelő embert találták-e a posztra. Kóródi Mária a francia Napóleon-film 450 milliós támogatását sokallta kérdésében.
Petry nehezen viseli mellőzését
Hosszú idő után vasárnap ismét nyert a Dunaferr labdarúgócsapata, s kapujában az eddig védő egykori sokszoros válogatott Petry Zsolt helyett Rabóczki Balázs állt. Egervári Sándor edző akár örülhetne is, hogy három kitűnő kapusa van, viszont Petry nehezen emészti meg a kihagyását.
Zsigmond ismét Veszprémben
Egyéves szerződést kötött egykori csapatával, a Fotex KC-Veszprémmel Zsigmond György, aki a legutóbbi két évadban a horvát Metkovic Jambo kézilabda-együttesét erősítette. A válogatott beállós május óta próbált csapatot találni magának, és korábban felmerült, hogy a Fotex a nagy vetélytársa, a Dunaferr igazolja le.
Supola Las Vegasban lóg tovább a szeren
Supola Zoltán, a Dunaferr Európa-bajnok, vb-ezüstérmes tornásza lezárta élsportolói pályafutását, és egy évre az Egyesült Államokba, Las Vegasba költözik, ahol a világ egyik legjobb cirkuszában lép majd fel. A 31 éves szertornász - aki maga sem tudja pontosan, hányszor nyerte meg a magyar bajnokságot - a múlt hét végi ob-n már csak néző volt.
Győri és újvárosi siker a nőikézilabda-bajnokságban
Az esélyesek sikerét hozta a nőikézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapja. A címvédő Dunaferr hazai pályán verte a Hódmezővásárhely együttesét, míg a Győri ETO a Békéscsaba otthonából hozta el a két pontot.