Dunaferr

címke rss

Bravúrra készül a Szekszárd a Magyar Kupában

Archívum2002.03.06, 08:40

Az Újpest keddi győzelmét követően újabb három párharcra kerül sor a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében. Két találkozó kiemelt jelentőséggel bír: Akasztón a két Fejér megyei csapat összecsapásán a Dunaferr a Videotont fogadja, míg a második ligás Tatabányát vendéglő Szekszárd lehet az első csapat, amely harmadosztályúként négybe jut.

MK-elődöntős a Lombard, a Dunaferr és a Haladás

Archívum2002.03.06, 20:53

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében gól nélküli 120 perc után a Lombard FC és a Haladás büntetőpárbajban harcolta ki a továbbjutást az NB III-as Szekszárd, illetve a Győr ellen. A Dunaferr hazai pályán 2-0-ra verte a Videotont. 

A címvédőt kapta a Fotex a BL-elődöntőben

Archívum2002.03.05, 13:42

A férfikézilabda Bajnokok Ligájában a Fotex-Veszprém a címvédő spanyol Portland San Antonióval, a KEK-ben a Dunaferr a német Flensburg-Handewitt csapatával találkozik az elődöntőben.

Egyenlített a Dunaferr a hokidöntőben

Archívum2002.03.05, 21:04

A Dunaferr hazai pályán 7-4-re verte a címvédő Alba Volánt a négy győzelemig tartó jégkorong bajnoki döntő második mérkőzésén. A párharc állása 1-1.

Előny az Alba Volánnál

Archívum2002.03.05, 07:47

Hosszabbítás után a címvédő Alba Volán nyerte a jégkorong-ob I négy győzelemig tartó döntőjének első mérkőzését.

Glázer: Túlio hamarosan beindul

Archívum2002.03.04, 19:08

A Dunaferr elleni idegenbeli sikerrel jól kezdte a bajnokságot az Újpest, ám a lilák nem sokáig ülhetnek a babérokon, hiszen szerdán a Sopron ellen, a Magyar Kupában lépnek pályára a Megyeri úton. Márpedig Újpesten nem titkolják, a kupa elnyerésével szeretnének kilépni a nemzetközi porondra. Mindezt Glázer Róbert is így gondolja, s a lilák vezetőedzője abban is biztos, hogy a csapat új csatára, a brazil Túlio fog még a vasárnapi teljesítményénél sokkal jobban is futballozni.

Túlio még több gólt akar rúgni

Archívum2002.03.03, 20:50

Túlio Humberto Pereira da Costa, az Újpest tizenötszörös brazil válogatott centere góllal mutatkozott be új klubjában. Akasztón: a 2-1-es "vendéggyőzelemmel" végződött találkozón az első újpesti gólt ő rúgta a Dunaferr hálójába. Erre kissé cinikusan azt is mondhatnánk: egyelőre tartja szavát, hiszen meccsenként egy gólt ígért Glázer Róbertnek, a lilák edzőjének.

KEK-elődöntőben a Dunaferr kézisei

Archívum2002.03.03, 21:10

Óriási küzdelemben, idegenben lőtt több góllal jutott a legjobb négy közé a Dunaferr férfikézilabda-csapata a KEK-ben. A dunaújvárosiak a 25-15-ös hazai sikert követően 29-19-re kaptak ki az FC Porto vendégeként.

Az elődöntő kapujában a Fotex és a Dunaferr

Archívum2002.03.02, 17:43

Nagy siker előtt áll a magyar férfikézilabda. A Fotex hazai pályán ötgólos előnnyel fogadja a spanyol Leónt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, míg a KEK-negyeddöntő visszavágóján a Dunaferr tízgólos győzelemmel utazik Portóba.

Az új légiósok góljaival nyert az Újpest

Archívum2002.03.02, 19:00

Túlio és Sloncik, a téli szünetben igazolt két válogatott idegenlégiós találataival az Újpest 2-1-re legyőzte a Dunaferrt Akasztón.

Ferencvárosi rangadóval indul a Borsodi Liga

Archívum2002.03.01, 11:17

Hosszú várakozás után ma este 18 órakor a Ferencváros-Zalaegerszeg összecsapással kezdetét veszi a hazai labdarúgó NB I tavaszi idénye. A slágermérkőzést szombaton Akasztón rendezik, ahol a stadionátépítés miatt ideiglenesen otthonra lelő Dunaferr a megerősödött Újpestet fogadja.

Hétfőn kezdődik a jégkorongbajnokság döntője

Archívum2002.03.01, 14:14

Hétfőn kezdődik a négy győzelemig tartó Alba Volán-Dunaferr jégkorongbajnoki döntő mérkőzéssorozat. A páratlan sorszámú mérkőzéseket Székesfehérváron, a párosakat pedig Dunaújvárosban rendezik.

A Herz-FTC nyerte a kézirangadót

Archívum2002.02.28, 20:36

Változatos mérkőzésen, a hét rangadójának nevezett találkozón a Herz-FTC nőikézilabda-együttese 30-25-re legyőzte a bajnoki címvédő Dunaferr együttesét, és ezzel megtartotta  a bajnokság második pozícióját.

Elvesztette az Interliga-döntőt a Volán

Archívum2002.02.27, 21:35

A második helyen végzett az Alba Volán a jégkorong-Interligában, mivel győzelme ellenére nem tudta ledolgozni háromgólos hátrányát Olimpija Ljubljana ellen. A Dunaferr a negyedik helyen végzett.

Parkolópályán a magyar foci légiósai

Archívum2002.02.27, 19:17

Pénteken a Ferencváros-Zalaegerszeg mérkőzéssel kezdődik a labdarúgó Borsodi Liga 23. fordulója, egyben tavaszi idénye. Az MTK bajnoki címe valószínűsíthető, hiszen Bognár György csapata 11 ponttal vezet a második ZTE, valamint 17-tel a harmadik Dunaferr előtt, de a további sorrendet nehéz megtippelni. Egyrészt azért, mert hatalmas mozgás volt az átigazolási piacon, másrészt pedig azért, mert a télen szerződtetett két csapatnyi külföldi közül 18 még nem rendelkezik a magyarországi munkavállaláshoz szükséges papírokkal, így kérdéses, ők mikor mutatkozhatnak be.

Továbbjutott a Győr, kiesett a Dunaferr női kéziben

Archívum2002.02.24, 21:58

Meglepetésre a lengyel Montex Lublin lesz a Ferencváros ellenfele a nőikézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Nem jutott a negyeddöntőbe, miután kikapott a Milar L'Eliana Valancia otthonában. A Győr különösebb gond nélkül jutott a legjobb nyolc közé az EHF-kupában, miután a görög Anagenniszi Artasz a visszavágón gyakorlatilag nem tanúsított komoly ellenállást.

A Dunaferr kiütötte a Portót férfi kéziben

Archívum2002.02.24, 21:57

Megnyugtató, 25-15-ös győzelmet aratott a Dunaferr férfikézilabda-csapata a Kupagyőztesek Európa Kupája negyeddöntőjének első, itthoni mérkőzésén, így tízgólos előnnyel várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.

Tököli nyárig marad a Dunaferrben

Archívum2002.02.22, 21:02

Nem kétséges: mostanság Tököli Attila, a Dunaferr centere a legkapósabb magyar labdarúgó. Ciprusra, a válogatott nemzetközi tornájára megfigyelőként személyesen Billy Jennings, az angol West Ham United egykori nagyszerű futballistája, a londoniak volt csapatkapitánya is elutazott, hogy megnézze az újvárosi támadót, akinek akad  török, legújabban pedig skót ajánlata is. Nyárig azonban biztosan marad a Dunaferrben.

Legyőzte az Intert a Sopron

Archívum2002.02.16, 18:46

A szlovák bajnok a közelmúltban játszott az Újpesttel és a Dunaferrel is, és mindkétszer simán kikapott. Sopronba viszont már eljöttek az Inter azon játékosai is - Hyll, Kratochvíl, Cisovsk, Czinege és Dzurík -, akik a korábbi meccseken nem játszottak, mert a szlovák nemzeti csapattal Iránban szerepeltek.

Az Orosháza legyőzte a Kőbányát férfi kéziben

Archívum2002.02.16, 22:23

Hazai pályán az Orosháza kilenc góllal legyőzte a Kőbányát a férfikézilabda-NB I-ben. Szintén nyert a Dunaferr, a Szeged és a Veszprém.

Rabóczki bravúros norrköpingi bemutatkozása

Archívum2002.02.13, 18:12

Remek teljesítménnyel mutatkozott be új csapatában Rabóczki Balázs. A Dunaferr egykori, az IFK Norrköping jelenlegi kapusa az előszezon első találkozóján oroszlánrészt vállalt csapata 4-1-es sikeréből.

Pécsi kézisiker a Dunaferr ellen

Archívum2002.02.13, 21:10

Nagy meglepetésre a Diacell-Pécsi KK férfikézilabda-csapata legyőzte a bajnokesélyes Dunaferrt. A Pick Szeged-Győri ETO mérkőzésen papírforma eredmény született: simán nyertek a hazaiak.

Ragaszkodik Leandróhoz a Haladás

Archívum2002.02.11, 17:55

Noha a Dunaferr együttesénél már kész tényként kezelték a brazil Leandro megszerzését, amivel Egervári Sándor a Ferencvároshoz távozott Marek Penksa pótlását igyekezett megoldani, a Haladásnál ragaszkodnak a dél-amerikai labdarúgóhoz. Leandro tehát tavasszal is Szombathelyen futballozik majd. Szegner Zsolt, a Haladás ügyvezetője érdekes adalékokkal szolgált a brazil ügyében, továbbá a klub terveiről is beszélt.

Súlyos Dunaferr-vereség Podgoricán

Archívum2002.02.09, 20:16

Nyolcgólos vereséget szenvedett a Dunaferr nőikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája 4. fordulójában a jugoszláv Buducsnoszt Podgorica együttesétől, így a jugoszlávok akkor is megelőznek majd bennünket, ha azonos pontszámmal végez a két csapat a csoportban.

Sorsdöntő BL-mérkőzések előtt női kéziseink

Archívum2002.02.08, 19:39

Újabb fordulóval folytatódik a nőikézilabda Bajnokok Ligája, ahol a bajnok Dunaferr Jugoszláviában, a Buducsnoszt Podgorica otthonában lép pályára, míg a Herz-FTC hazai környezetben fogadja a dán Viborg együttesét.

A Dunaferr nyerte a kézirangadót

Archívum2002.02.08, 21:26

Izgalmas mérkőzésen a Dunaferr minimális különbséggel legyőzte a vendég Szegedet a férfikézilabda-NB I alapszakaszának pénteki rangadóján, így pontszámban beérte riválisát.

Tavasszal Akasztón játszik a Dunaferr

Archívum2002.02.08, 17:43

A stadionrekonstrukciós program keretén belül rövidesen megkezdik a dunaújvárosi sporttelepet átépítését, ezért a Dunaferr labdarúgócsapata Akasztón játssza le néhány bajnoki mérkőzését a tavaszi idényben.

Békéscsabán nyert a Dunaferr női kéziben

Archívum2002.02.05, 20:56

A bajnok Dunaferr magabiztosan, kilenc góllal verte az alsóházi Békéscsabát a nőikézilabda-NB I-ben.

Tököli játékát a West Ham is megtekinti

Archívum2002.02.05, 06:13

Tököli Attilát, a Dunaferr csatárát újabb európai csapatok szemelték ki maguknak.

Vereségek a jégkorong Interligában

Archívum2002.02.03, 22:09

Kétgólos vereséget szenvedett a Dunaferr a jégkorong Interliga elődöntőjének első mérkőzésén az Olimpija Ljubljana otthonában. Az alapszakasz-győztes Alba Volán hárommal kapott ki a szlovén Acroni Jesenice vendégeként.

A jégsport megújult fehérvári otthona

Archívum2002.01.27, 15:06

Ahogy a nemzeti színű szalagot átvágó sportminiszter fogalmazott: van abban valami szimbolikus, hogy a téli olimpia előtt két héttel gazdagodott ismét a magyar havas-jeges sportok létesítményrendszere. Az 1977-ben átadott, azóta előbb befedett, most pedig kibővített, felújított székesfehérvári jégcsarnok immár méltó otthona a magyar bajnok Alba Volán hokicsapatának, a szinkronkorcsolyázó lánycsapatnak, a curlingeseknek, és nem utolsó sorban a korcsolyázni, hokizni vágyó tömegeknek.

Kézis kupaparádé Újvárosban és Győrött

Archívum2002.01.20, 21:08

Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén fantasztikus küzdelemben, remek győzelmet aratott a Dunaferr nőikézilabda-együttese és százszázalékos teljesítménnyel vezeti csoportját. Nem kisebb bravúrt hajtottak végre a győri lányok sem, ők a dán Fredrikshavn ellen jutottak be az EHF-kupa legjobb 16 csapata közé.

Visszavághatnak a dánoknak női kéziseink

Archívum2002.01.18, 21:44

A hét végén újabb forduló vár női kézilabdázóinkra az európai kupaporondon, és ismét a skandináv az "uralkodó irányzat". Az EHF-kupában az Ikast és a Fredrikshavn, a BL-ben pedig a Viborg jut osztályrészül csapatainknak. Kivételt (az azeri ellenféllel küzdő DVSC mellett) a jugoszláv Podgoricával meccselő Dunaferr jelenti.

Belgium ellen a férfikézi-vébéért

Archívum2002.01.17, 10:25

Ma este Tongerenben lép pályára a magyar férfikézilabda-válogatott. A Belgium elleni vb-selejtező elméletileg csoportdöntőnek számít, noha a hazai együttes figyelmetlenségből adódóan már elvesztett négy pontot.

Egervári vérszerződést kötött játékosaival

Archívum2002.01.17, 14:45

A tavalyelőtti bajnok Dunaferr anyagi gondjainak ismeretében hatalmas bravúrnak tekinthető, hogy harmadik helyről folytathatja az együttes a labdarúgó NB I-ben. A komoly tartozások miatt a klub eladta két meghatározó futballistáját, Rabóczki Balázst és Marek Penksát, a góllövőlistát vezető Tököli Attilát pedig bármelyik pillanatban elvihetik, ám nem kétséges, már így is alaposan meggyengült Egervári Sándor csapata.  

Jäkl Pekingbe készül

Archívum2002.01.16, 10:39

Jäkl Antal, a Dunaferr labdarúgója lehet rövid időn belül a negyedik magyar focista, aki Kínában próbál szerencsét. A hírek szerint a védőt a pekingi Guo'an, illetve annak BEK-győztes trénere hívja.

Radulovics: előbb a labda, aztán a baba

Archívum2002.01.16, 07:40

Bojana Radulovics tizenegy gólt lőtt vasárnap a 20-19-es magyar győzelemmel végződött GOG Gudme-Dunaferr nőikézilabda-Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen. Szépen búcsúzott.

Zsiga Gyula a történelmi Cornexi-vereségről

Archívum2002.01.15, 06:39

Négy női kézilabda-kupacsapatunk közül a hétvégén a Dunaferr bravúros, a Ferencváros kötelező győzelmet aratott a BL-ben, a Győri ETO elfogadható különbségű vereséget szenvedett az EHF-kupában, a Cornexit azonban úgy elpüfölték Ikastban - 43-20-ra -, ahogy magyar női kézilabdázókat nemzetközi tétmérkőzésen még soha.

Balaskóval kompenzálná az MTK a Dunaferrt

Archívum2002.01.14, 19:45

Múlt csütörtökön egyeztetett a Dunaferr és a Ferencváros vezérkara Marek Penksa átigazolása okán, de más is szóba került a futballelöljárók megbeszélésén.

Perre mehet a Dunaferr és az FTC

Archívum2002.01.11, 06:50

Viharos napokat él át az Üllői út, azaz a Fradi. Miközben tévéadás indítását tervezik a klubnál, a székház előtt véget ért - de más formában folytatódhat - a szurkolói tüntetés, és, ha nem születik egyezség, perre megy a Dunaújvárosból érkezett focista, Marek Penksa átigazolása ügyében a Dunaferr az FTC-vel.

Nehéz kupameccsek előtt nőikézi-csapataink

Archívum2002.01.10, 16:07

Hétvégén a Bajnokok Ligájában a Hypo együttesét fogadja a Fradi, a Dunaferr a Gudméhoz látogat, Dániába. Akárcsak a Cornexi és a Győr az EHF-kupában, előbbi az Ikast, utóbbi a Frederikshavn vendége lesz.

Szeiler nem kommentálja a Dunaferr pálfordulását

Archívum2002.01.09, 17:59

A Dunaferr továbbra is ragaszkodik játékosához, Marek Penksához, aki a hét végén aláírt a Ferencvároshoz. A hétszeres szlovák válogatott támadó-középpályás jelezte, mindenképpen a Fradiban akar futballozni, s maga sem érti az újvárosiakat.

Penksa után Halmosit akarja a Fradi

Archívum2002.01.08, 15:45

Hétfőn ugyan még civilben jelent meg a Ferencváros edzésén Marek Penksa, délután pedig a Dunaferrel gyakorolt, ám kedden már Lipcseiékkel együtt öltözött mezbe a hétszeres szlovák válogatott játékos. Ezzel egyértelművé vált, hogy az Üllői úton folytatja pályafutását, noha tegnap a Dunaferr vezetői úgy nyilatkoztak, részükről még nem zárult le az ügy.

Rosta Miklós megsérült

Archívum2002.01.08, 17:33

Sérülés miatt nem játszhat a törökök elleni, szerdai világbajnoki előselejtezőn Rosta Miklós, a Dunaferr válogatott kézilabdázója.

Tököli: Vasas helyett Franciaország

Archívum2002.01.07, 18:45

Sokan kétkedéssel fogadták a minap szárnyra kapott hírt, miszerint Tököli Attila, a Dunaferr gólkirályjelölt csatára az NB I sereghajtójához, a Vasashoz szerződne. A Dunaferr most év eleji "végkiárusításba" kezdett, már Rabóczki Balázst és Marek Penksát is eladták, s valószínű, Tököli végállomása Magyarország helyett - a labdarúgó menedzsere, ifjabb Laczkó Mihály szerint - nagy valószínűséggel Franciaország lesz.

Marek Penksa a Ferencvárosé

Archívum2002.01.06, 20:00

Vasárnap este a Ferencváros megállapodott a Dunaferrel arról, hogy Marek Penksa, az újvárosiak szlovák labdarúgója 2005. júniusáig a Ferencvárosban folytatja labdarúgó-pályafutását.

Egy papírgyár veszi meg Rabóczkit

Archívum2002.01.04, 08:11

Csütörtök délután négy órakor megérkezett Svédországba Rabóczki Balázs, a Dunaferr labdarúgócsapatának kapusa. Információnk szerint a magyar játékos pénteken orvosi vizsgálaton vesz részt, míg vételára kifizetéséről a klub szponzorai gondoskodnak.

Rabóczkira vár a Norrköping

Archívum2002.01.03, 09:56

Bár a magyar sajtóban megjelent információk svéd lapértesülésekre hivatkozva közölték: a Norrköping labdarúgó-csapata 200 ezer dollárt (több mint 54 millió forint) is megadna Rabóczki Balázsért, a skandináv országban egyelőre teljes a csend a Dunaferr hálóőre körül. Egyedül a TeamTalk svéd kiadása számol be a kontraktus lehetőségéről, de január 1-jei keltezésű híre még nem kész tényt közöl.

Dicsér és elmarasztal a Dunaferr-jelentés

Archívum2001.12.20, 08:10

A Dunaferr Rt. hosszú távú fejlesztési koncepciója több megoldást is felvetett, ugyanakkor az egyes technikák teljes vizsgálata helyett Suchman Tamás volt privatizációs miniszter kizárólag a vagyonkezelői konstrukcióra adott utasítást - többek közt ezt a megállapítást tartalmazza a parlament által létrehozott Dunaferr-albizottság jelentéstervezete. A tervezetet a kormánypárti képviselők szavazatával az albizottság már elfogadta, a gazdasági bizottság várhatóan január végén vagy februárban szavaz majd róla.

A Portót kapta a Dunaferr a KEK-ben

Archívum2001.12.18, 17:14

A Dunaferr SE a Portóval találkozik a KEK negyeddöntőjében. Az első mérkőzést február 23-án Dunaújvárosban játsszák, a visszavágóra egy héttel később kerül sor.