Dunaferr
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kézilabda
- foci
- magyar foci
- női kézilabda
- Győr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
MK-elődöntős a Dunaferr és a Fotex
A férfikézilabda-Magyar Kupában a Dunaferr és a Fotex is bejutott az elődöntőbe: előbbi a Győrt, utóbbi pedig a Pestszentlőricet múlta felül. A nőiröplabda-Extraligában BSE-Nyíregyháza fináléra kerül sor.
Kikapott a Vasas, kirúgták Kiss Lászlót
Gólban gazdag mérkőzésen a helyzeteit magabiztosan értékesítő Dunaferr Tököli Attila vezérletével megérdemelten győzött az immár nagyon nagy bajban levő Vasas ellen. A piros-kékek trénerét a vezetőség a mérkőzés után felállította a kispadról, utódjáról az Illovszky Rudolf-vezette válságstáb dönt.
Csank visszautasította a Vasas felkérését
Régóta érett Kiss László menesztése a Vasas labdarúgócsapatánál, ami a szerdai, Dunaferrtől elszenvedett hazai 4-2-es vereség után be is következett. Csak a tisztánlátás kedvéért: Kiss felállítását már a Sopron elleni Fáy utcai 2-2-es döntetlent követően elhatározták az angyalföldi vezetők, s ekkor vették fel a kapcsolatot Tornyi Barnabással, valamint az NB I/B nyugati csoportjának második helyén álló Siófok vezetőedzőjével, Csank Jánossal.
A Borsodi Liga állása és mesterlövészei
Gera parádés góljaival Albertet idézte
Akik látták Gera Zoltán gólját a Dunaferr elleni, szombati akasztói meccsen, azok sokáig biztosan nem felejtik el azt. Az történt ugyanis, hogy a Gerzson becenevű Fradi-támadó Kriston bedobása után "oxforddal" (sarokkal átpörgetve a védők felett) úgy vette át a labdát, hogy azzal két újvárosi ellenfelét is becsapta, majd egy csel után az alsó sarokba helyezett.
A Szeged nyerte a kézirangadót
A Szeged ötgólos győzelmet aratott a Dunaferr ellen a férfikézilabda-NB I rájátszásában.
Újabb rangadót nyert a Fradi
Küzdelmes mérkőzésen a Dunaferr többet birtokolta a labdát, de Gera látványos gólja a Ferencváros javára döntött.
A Borsodi Liga állása és mesterlövészei
A Fradi legjobbjaival készül a Dunaferr ellen
Ugyan a forduló nyitómérkőzését péntek délután, a kispesti Bozsik-stadionban játsszák, a két legnagyobb érdeklődéssel várt rangadóra szombaton - Újpesten és Akasztón - kerül sor. Előbbi helyszínen a listavezető MTK, utóbbin a Dunaferr vendégeként a Ferencváros lép pályára. Sopronban a Győr megyei rangadón, a reváns reményében mérkőzik.
Meglepetésre készül a Fradi ellen az ETO
Szombaton két rangadóval folytatódik a magyar kézilabda-bajnokság. A hölgyeknél a két, még nemzetközi porondon is érdekelt csapat, a Herz-FTC és a Győri Graboplast ETO csap össze a fővárosban, míg a férfiaknál a Dunaferr Szegeden vendégeskedik.
A Dunaferr, a Herz-FTC és a Győr is nyert a felsőházban
A nőikézilabda-bajnokság felsőházának rájátszásán a Dunaferr idegenben könnyedén, 26-21-re nyert a DVSC ellen, az FTC a Hódmezővásárhelyt verte öt góllal, s szintén ennyi volt a különbség a Győr és a Cornexi között, a hazai ETO javára. Az alsóházban a Békéscsaba 23-23-as döntetlent játszott a Kőbányai Spartacus-szal.
A Haladás a kupában is megverte a Dunaferrt
A pénteki bajnoki találkozón aratott 3-1-es győzelme után kedden, a Magyar Kupa elődöntőjében is sikerrel járt a Haladás: ezúttal idegenben verte a Dunaújvárost, s került elsőként az MK május 1-jén sorra kerülő fináléjába, ahol az ellenfele a szerdai Tatabánya-Újpest párharc győztese lesz.
A Dunaferr a kupában visszavághat a Haladásnak
A fináléba jutás a tét a labdarúgó Magyar Kupában. Az elődöntőben kedden a Dunaferr a Haladást, szerdán az NB I /B-ben szereplő Tatabánya az Újpestet fogadja.
Nem jutott KEK-döntőbe a Dunaferr
Kettős vereséggel búcsúzott a Dunaferr férfikézilabda-csapata a KEK-től: a dunaújvárosiakat az elődöntő visszavágóján négy góllal győzte le a hazai pályán játszó német Flensburg Handewitt.
Legyőzte a Haladás a Dunaferrt
Jó iramú, parázs hangulatú mérkőzésen a Haladás rászolgált a három pontra.
- címkék:
- Németh
- foci
- magyar foci
- Dunaferr
- Haladás
- Címkefelhő »
A Borsodi Liga állása és mesterlövészei
Győrött javíthat az Újpest
Ma délután két mérkőzéssel indul útjára a labda a Borsodi Liga 27. fordulójában: Győrött az Újpest, Szombathelyen pedig a Dunaferr vendégeskedik. A forduló rangadóját szombaton játsszák, amikor a Ferencváros és a Videoton az Üllői úton feszül egymásnak.
Marosi László kevés esélyt ad a Dunaferr kéziseinek
Egygólos hátránnyal utazott el Németországba a Dunaferr férfikézilabda-együttese, amely a Flensburg vendégeként próbálkozik meg a lehetetlennek tűnő küldetéssel, a KEK-döntőbe jutással. Az első mérkőzés és a német gárda hazai teljesítménye alapján hatalmas bravúr lenne a továbbjutás.
A Borsodi Liga állása és mesterlövészei
Tartalékos nőikézi-válogatott a Weise-kupán
A jövő hét végén komoly megmérettetés vár a magyar nőikézilabda-válogatottra, amely eleget téve a meghívásnak péntektől vasárnapig részt vesz az immáron 32. alkalommal megrendezendő németországi Weise-kupán. Igaz, kissé tartalékosan, hiszen a nemzetközi kupákban érdekelt Győr és Ferencváros játékosai ezúttal nem tartanak a nemzeti együttessel.
Debreceni pontszerzés
Az erős szél nagyon zavarta mindkét csapatot. A Dunaferr több helyzetet dolgozott ki, de mezőnyfölényét nem tudta gólra váltani.
A Borsodi Liga állása és mesterlövészei
Kézikupák: Elődöntős a Győr, kikapott a Dunaferr
A Győri ETO nőikézilabda-csapata 37-32-es vereséget szenvedett Gjövikben az EHF-kupa negyeddöntőjének visszavágóján, de az első összecsapáson aratott tizennégy gólos sikerének köszönhetően bejutott a négy közé. A férfi KEK-elődöntő első mérkőzésén a Dunaferr hazai pályán egygólos vereséget szenvedett német Flensburg-Handewitt ellen.
A Borsodi Liga állása és mesterlövészei
Hétvégi kézilabda-remények
Nagyüzem lesz a hét végén a nemzetközi kézilabdakupákban. A rangosabb összecsapásokat ugyan a férfiaknál játsszák, hiszen a Fotex a Bajnokok Ligája-, a Dunaferr pedig a KEK-elődöntőjében érdekelt, a hölgyeknél viszont eldől a továbbjutás mind a Herz-FTC BL-, mind a Győri Graboplast ETO EHF-kupa-negyeddöntőjében.
Tököli Attilát Belgiumból is figyelik
Immáron harmadszor nézik meg a München 1860 képviselői a hét végi fordulóban Tököli Attilát, a magyar labdarúgó-válogatott és a Dunaferr csatárát, ám a németeken kívül Belgiumból is érdeklődnek az NB I góllövőlistáját vezető játékos iránt.
Erdélyben jártak a Dunaferr nőikézisei
Igazi sztárcsapatot láthatott "munka közben" Nagybánya és Zilah nőikézilabdát szerető közönsége: a Dunaferr együttese ugyanis háromnapos erdélyi turnén vett részt. Az első állomáson, a sokszoros magyar bajnok és volt Bajnokok Ligája-győztes csapat Nagybányán 23-22-re legyőzte a helyi első osztályú Selmontot.
Jól sikerült a Fotex BL-főpróbája
A férfikézilabda-NB I szerdai mérkőzésein a Fotex a Pécset, a Dunaferr az Orosházát győzte le hazai pályán.
Nyolc hónapja nem kaptak pénzt a Dunaferr focistái
Ki ne tudná, hogy jó csapatot kialakítani, és jó eredményeket elérni a mai világban csak sok pénzből lehet. Nem véletlen, hogy a honi futballedzők elsődlegesen mindig a stabil gazdasági háttérre hivatkoznak a vezetőkkel való tárgyalásaik során. A kínzó pénztelenség közepette aztán sok tréner vette már a kalapját, ami nyilván a sikertelenséggel és a morális leépüléssel is párosult az adott csapat öltözőjében.
- címkék:
- foci
- Dunaferr
- Címkefelhő »
Legyőzte a Dunaferr a Fotexet
A Veszprém nem százszázalékosan nyerte az alapszakaszt a férfikézilabda-NB I-ben: a vasárnapi rangadón a Dunaferr legyőzte a vendég címvédőt.
Dunaferr-siker az új stadionban
Először játszott bajnoki mérkőzést a felújítás alatt álló stadionjában a Dunaferr, ezért csak korlátozott számban adtak ki belépőket. A sok szabálytalansággal tarkított találkozón a Dunaferr jobban használta ki helyzeteit és megszerezte tavaszi mérkőzésein az első győzelmet.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Dunaferr
- Videoton
- Címkefelhő »
A Borsodi Liga állása és mesterlövészei
A Borsodi Liga állása és mesterlövészei
Szuper is ott lesz a jégkorong-vébén
Jan Jasko, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte bő keretét az április 14-20. közötti, Székesfehérváron és Dunaújvárosban rendezendő divízió I-es világbajnokságra.
A Dunaferr nyerte a jégkorong-bajnokságot
A magyar jégkorong-döntő kezdete előtt hallani lehetett, a Dunaferr maximum egy, esetleg két mérkőzésre lesz jó az idény egészét figyelembe véve is toronymagas esélyes Alba Volán ellen. Ehhez képest a hatodik mérkőzést Dunaújvárosban a Dunaferr várta 3-2-es előnyről, és hazai környezetben nem engedte meg magának a botlást. A 4-2-es siker pedig nemcsak a szerdai összecsapáson, de összesítésben is bajnoki címet eredményezett.
Pontlevonással büntethetik a Dunaferrt
A Dunaferr labdarúgócsapatát működtető kft. vezetői szerdán még nem kapták meg a hivatalos értesítést a fegyelmi bizottság keddi határozatáról, mely szerint a tavaszi idényben fordulónként addig kell három pontot levonni a klubtól, amíg nem fizetik ki az NB I B-s Marcalinak Németh Viktor 3,75 millió forintos vételárát.
- címkék:
- foci
- Dunaferr
- Győr
- NB I B-s
- Címkefelhő »
Sopronban is kikapott a Dunaferr
Továbbra sem megy a Borsodi Ligában a Dunaferr focistáinak - a Magyar Kupában elődöntős Egervári-csapat ezúttal Sopronban szenvedett vereséget, s maradt ötödik. Simon Tibor fiai meg éppen MK-kiesés után javítottak, sikerükkel a kilencedikről felugrottak a hetedik helyre.
A Dunaferr egy győzelemre áll a hokiaranytól
Egyetlen siker választja el a Dunaferr jégkorongcsapatát a bajnoki aranyéremtől: a dunaújvárosiak vasárnap 6-2-re nyertek a címvédő Alba Volán otthonában, s a négy győzelemig tartó párharcban 3-2-re vezetnek.
Vezet az Alba Volán a hokidöntőben
Az Alba Volán 4-2-re nyert a vendég Dunaferr ellen a jégkorong bajnoki döntő 3. mérkőzésén. A négy győzelemig tartó párharc állása: 2-1 a székesfehérváriak javára.
- címkék:
- Kovács
- jégkorong
- Dunaferr
- Alba Volán II
- Címkefelhő »
A Dunaferré az alapszakasz női kéziben
A címvédő Dunaferr nőikézilabda-csapata az alapszakasz győztese az NB I-ben, miután szerdán, hazai pályán biztosan verte a sereghajtó esztergomiakat.
MK-elődöntős a Lombard, a Dunaferr és a Haladás
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében gól nélküli 120 perc után a Lombard FC és a Haladás büntetőpárbajban harcolta ki a továbbjutást az NB III-as Szekszárd, illetve a Győr ellen. A Dunaferr hazai pályán 2-0-ra verte a Videotont.
Bravúrra készül a Szekszárd a Magyar Kupában
Az Újpest keddi győzelmét követően újabb három párharcra kerül sor a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében. Két találkozó kiemelt jelentőséggel bír: Akasztón a két Fejér megyei csapat összecsapásán a Dunaferr a Videotont fogadja, míg a második ligás Tatabányát vendéglő Szekszárd lehet az első csapat, amely harmadosztályúként négybe jut.
Előny az Alba Volánnál
Hosszabbítás után a címvédő Alba Volán nyerte a jégkorong-ob I négy győzelemig tartó döntőjének első mérkőzését.
A címvédőt kapta a Fotex a BL-elődöntőben
A férfikézilabda Bajnokok Ligájában a Fotex-Veszprém a címvédő spanyol Portland San Antonióval, a KEK-ben a Dunaferr a német Flensburg-Handewitt csapatával találkozik az elődöntőben.
Egyenlített a Dunaferr a hokidöntőben
A Dunaferr hazai pályán 7-4-re verte a címvédő Alba Volánt a négy győzelemig tartó jégkorong bajnoki döntő második mérkőzésén. A párharc állása 1-1.
Glázer: Túlio hamarosan beindul
A Dunaferr elleni idegenbeli sikerrel jól kezdte a bajnokságot az Újpest, ám a lilák nem sokáig ülhetnek a babérokon, hiszen szerdán a Sopron ellen, a Magyar Kupában lépnek pályára a Megyeri úton. Márpedig Újpesten nem titkolják, a kupa elnyerésével szeretnének kilépni a nemzetközi porondra. Mindezt Glázer Róbert is így gondolja, s a lilák vezetőedzője abban is biztos, hogy a csapat új csatára, a brazil Túlio fog még a vasárnapi teljesítményénél sokkal jobban is futballozni.
Túlio még több gólt akar rúgni
Túlio Humberto Pereira da Costa, az Újpest tizenötszörös brazil válogatott centere góllal mutatkozott be új klubjában. Akasztón: a 2-1-es "vendéggyőzelemmel" végződött találkozón az első újpesti gólt ő rúgta a Dunaferr hálójába. Erre kissé cinikusan azt is mondhatnánk: egyelőre tartja szavát, hiszen meccsenként egy gólt ígért Glázer Róbertnek, a lilák edzőjének.
KEK-elődöntőben a Dunaferr kézisei
Óriási küzdelemben, idegenben lőtt több góllal jutott a legjobb négy közé a Dunaferr férfikézilabda-csapata a KEK-ben. A dunaújvárosiak a 25-15-ös hazai sikert követően 29-19-re kaptak ki az FC Porto vendégeként.
Az új légiósok góljaival nyert az Újpest
Túlio és Sloncik, a téli szünetben igazolt két válogatott idegenlégiós találataival az Újpest 2-1-re legyőzte a Dunaferrt Akasztón.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Újpest FC
- Dunaferr
- Akasztó
- Címkefelhő »
Az elődöntő kapujában a Fotex és a Dunaferr
Nagy siker előtt áll a magyar férfikézilabda. A Fotex hazai pályán ötgólos előnnyel fogadja a spanyol Leónt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, míg a KEK-negyeddöntő visszavágóján a Dunaferr tízgólos győzelemmel utazik Portóba.