Dunaferr
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kézilabda
- foci
- magyar foci
- női kézilabda
- Győr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Európa meghódítására készülnek a magyar kézicsapatok
Az európai kézilabdakupák negyeddöntőiben érdekelt mindhárom magyar csapat szombaton, idegenben lép pályára, így a Fotex Dániában, a Dunaferr Svájcban, a Pick-Szeged pedig Németországban játszik.
A szakma rendezné a Tornyi-ügyet
A Magyar Labdarúgóedzők Testületének, illetve az MLSZ Edzőbizottságának az elnöksége levélben kérte a szövetség és a liga vezetőit, hogy rövid időn belül találjanak megoldást a Dunaferr labdarúgócsapatánál február 10-én felmentett vezetőedző, Tornyi Barnabás ügyében.
Három kézicsapatunk várja a keddi sorsolást
A Herz-FTC nőikézilabda-csapata csoportelsőként jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ahol a spanyol Valencia lesz az ellenfele. A másik két kupában még három másik együttes maradt talpon: a Kupagyőztesek Európa Kupájában a Győri Graboplast ETO, az EHF-kupában a Dunaferr és a Cornexi várja a keddi, bécsi sorsolást.
Negyeddöntőbe jutottak az újvárosi kézisek is
Háromgólos veresége ellenére továbbjutott a Dunaferr a női kézilabda EHF-kupában. A magyar csapat a nyolcaddöntő visszavágóján 23-20-ra kikapott a spanyol San Sebastian otthonában.
Az Alba Volán nyerte a jégkorong Interligát
Fennállása során - két második hely után - először nyerte meg a jégkorong Interligát az Alba Volán, miután a döntő visszavágóján döntetlent játszott a szlovén Acroni Jesenicével. A Dunaferr kettős győzelemmel lett harmadik a szintén szlovén Olimpija Ljubljanával szemben.
Tornyi: Ne csicskásnak használják az edzőket!
A Dunaferr felfüggesztett futballedzője, Tornyi Barnabás járt az [origo] Társalgójában, és markáns véleményt formált a Dunaferr körül kialakult helyzetről, valamint a magyar labdarúgásról. A mester - bár kutyául érzi magát - nem lesz öngyilkos, viszont szívesen trenírozna gyermeksuhancokat. Szerinte a rendes edző nem kér pénzt, ezért magát nem sorolja ebbe a kategóriába, azt viszont nagyon nem szereti, ha a klubvezetők csicskásnak használják a futballtrénereket.
Tornyi Barnabás a Társalgóban
Ma 14 órától a pénzügyi gondokkal küszködő Dunaferr felmentett futballedzője, Tornyi Barnabás járt a Társalgóban. A vele készült interjút hamarosan olvashatják itt, az [origo]-n.
Dunaújvárosban nyert a Fotex
Nagy csatában a címvédő Fotex 31-28-ra legyőzte a vendéglátó Dunaferrt a férfikézilabda-NB I szerdai rangadóján. A Veszprém elleni rangadóra készülő Pick Szeged otthon 38-22-re verte a Pécset.
Tornyi is elhagyhatja a Dunaferrt
A totális pénzügyi káosz betetőződése az lenne, ha a Dunaferr labdarúgócsapatát a tréner, Tornyi Barnabás is elhagyná. A klubvezetés már a bennmaradást is nagy bravúrnak tartaná, míg Tornyi szerint, ha lelkesedését lelohasztják, el kell gondolkodnia a folytatáson.
Interliga-döntős az Alba Volán
Az Alba Volán bejutott a jégkorong Interliga döntőjébe: a székesfehérváriak az idegenbeli sikert követően otthon hosszabbítás után döntetlent játszottak a Dunaferr ellen.
Egy héttel később rajtol a Borsodi Liga
Az eredeti tervekkel ellentétben nem jövő pénteken, hanem egy héttel később, március 7-én rajtol a labdarúgó NB I tavaszi idénye. A liga a klubok kérésére döntött a halasztás mellett, az egyesületek ugyanis a hideg idő és a havazás miatt nem tudják idejében használhatóvá tenni a pályákat.
Ötgólos Dunaferr-előny az EHF-kupában
Sok hibával tarkított, igazi kupamérkőzésen 23-18-ra nyert a Dunaferr nőikézilabda-csapata, s így ötgólos előnnyel várhatja a spanyol Akaba Bera-Bera elleni, jövő heti visszavágót az EHF-kupa nyolcaddöntőjében.
- címkék:
- kézilabda
- EHF-kupa
- Dunaferr
- Boro
- Címkefelhő »
Tizennyolcat vert a Fotex a Pestszentlőrincre
A férfikézilabda-NB I szerdai játéknapján a Fotex-Veszprém könnyedén nyert Pestszentlőrincen, míg a Tatabánya Békésen volt eredményes. A Százhalombatta ikszelt a Cegléddel, az Orosháza és a Győr pedig otthon diadalmaskodott: előbbi a Pécset, utóbbi a Komlót győzte le. A nőknél a Dunaferr két góllal nyert Debrecenben. Az újvárosiak férficsapata csütörtökön a százszázalékos Szegedet látja vendégül.
Rabóczkit sztárként kezelik Koppenhágában
Jellemző, hogy kapusokban milyen jól áll a magyar futball, hogy a nemzetközi porondon elismert Rabóczki Balázs a magyar válogatottban - Király Gábor, Babos Gábor és Szűcs Lajos mögött - legjobb esetben is a csak a negyedik számú hálóőr. Pedig a Dunaferr "portásáról" a miénknél lényegesen erősebb svéd és dán labdarúgásban is dicsérően beszélnek az FC Köbenhavn együttesében például hivatalos bemutatkozó mérkőzésén még tizenegyest is hárított.
A Dunaferr véget vetett a Szeged sorozatának
Szenzációs játékot, végig kiélezett küzdelmet, s igazi rangadót hozott a Dunaferr-Szeged férfikézilabda-mérkőzés, amelyet a végig vezető Tisza-partiak a hajrában vesztettek el, százszázalékos bajnoki teljesítményükkel egyetemben.
- címkék:
- kézilabda
- Dunaferr
- Fotex
- Szeged
- Címkefelhő »
Tornyi ment, a szerződése maradt
Hétfőn délelőtt a biztonság kedvéért, no meg a tisztánlátás érdekében a vezetőedzői teendők alól felmentett Tornyi Barnabás megjelent a Dunaferr edzésén. A tréner ugyanis nem kapott papírt arról, hogy nem kell megjelennie a csapat foglalkozásain, amit aztán egy nappal később a szakvezető kezébe nyomtak az újvárosi elöljárók.
Jung József a Dunaferr vezetőedzője
A munkavégzés alól vasárnapi terminussal felmentett Tornyi Barnabás esetleges utódjaként is emlegetett Gálhidi György "csak" szakmai tanácsadóként, ingyen segíti a jövőben a Dunaferr NB I-es labdarúgó csapatának munkáját, a vezetőedzői teendőket Jung József látja el.
Tornyit felmentették a munkavégzés alól
Szombaton edzőmérkőzésen sima, 4-0-s vereséget szenvedett a Dunaferr az ukrán Poligraf Technika együttesétől, igaz, az időközben szétszéledt újvárosiaknál mindössze hat futballista - Bita, Lengyel, Rósa Dénes, Medics, Dávid, Csehi - lépett pályára az első csapat keretéből. A többiek már más egyesülethez igazoltak, s a szombati fellépést követően Tornyi Barnabás is befejezte dunaújvárosi működését.
Életben marad a siófoki futball
A Dunaferr összeomlásával párhuzamosan a napokban Siófokról is riasztó hírek érkeztek az élvonalbeli labdarúgó együttes háza tájáról. A tulajdonos bejelentette, hogy a továbbiakban egyedül képtelen finanszírozni az egyesületet, az önkormányzat pedig csak az utánpótlás segítésére szavazott meg az eddigi tíz helyett húszmillió forintot. Ennek ellenére mégis életben marad és megkezdi a tavaszi idényt az NB I-es futballklub.
- címkék:
- Siófok
- foci
- Dunaferr
- Címkefelhő »
Tornyi Barnabás karambolozott
Kedden délben szerencsés kimenetelű autóbalesetet szenvedett Tornyi Barnabás, a Dunaferr vezetőedzője.
Éger László könnyes búcsúja Dunaújvárostól
Nem túlzás: könnyek közt búcsúznak el egymástól a Dunaferr labdarúgói. Hétfőn például Éger László kért kimenőt új csapata edzőjétől, a debreceni Szentes Lázártól, hogy méltóképpen, a "fehér asztalnál" köszönjön el dunaújvárosi társaitól.
Az MTK-ból és a Dunaferrből erősített a Sopron
Négy labdarúgóval erősödött a Matáv Sopron futballcsapatának játékoskerete: az MTK-tól Bojan Lazic és Mladen Lambulic, a pénzügyi válságban lévő Dunaferrtől pedig Balaskó Iván és Bagoly Gábor igazolt a Borsodi Liga nyolcadik helyén álló együtteséhez.
Káosz és menekülés a Dunaferrnél
A pénzügyi összeomlást követően káosz uralkodik a Dunaferr labdarúgócsapatánál, s a jelenlegi állás szerint a tavaszi idényben a junior együttes folytatja a bajnokságot, ami, tekintve, hogy a gárda eleve egy ponttal előzi meg a kiesőhelyen álló Békéscsabát, nem sok reménnyel kecsegtet a bennmaradást illetően.
Éger marad a Dunaferrnél
Hiába kötelezte el magát szóban, és írt alá amolyan előszerződést a ZTE csapatával, mivel megkapta elmaradt járandóságát, Éger László úgy döntött, marad a Dunaferr csapatánál.
Garami új játékrendszerben gondolkodik
A Dunaferrtől érkezett Kiss György és Zováth János szerdán bekapcsolódott a Ferencváros felkészülésébe, s az Üllői úti szakmai stáb szerint a két játékos komoly erősítést jelent a zöldeknek. Az új igazolások alapján az FTC eddigi alapcsapatából a bal oldalon Szkukalek, a középpálya centrumában pedig Kapic helye került veszélybe.
A Dunaferr kiütötte a címvédő Fradit női kéziben
Megerősítette vezető helyét a táblázaton a Dunaferr, miután kiütéses győzelmet aratott a vendég címvédő Ferencváros ellen a nőikézilabda-NB I szerdai rangadóján.
Olimpiai bajnok kézisekkel meccsel a Loki
Bécsben, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) székhelyén megtartották a női nemzetközi kupasorozatok negyedik körének sorsolását. A legnehezebb dolga a szerencsésen továbbjutott Debrecennek lesz, az EHF-kupában ugyanis az olimpiai és világbajnokokkal felálló dán Slagelse lesz az ellenfél.
Lengyel a végsőkig kitart a Dunaferr mellett
Közel három éve 20 ezer ember tapsolt a Dunaferr futballistáinak a Rosenborg elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn, mostanság pedig átnéz rajtuk a vezetők zöme is. Akad azonban a csapatban olyan, aki két évtizede szolgálja a klubot, azaz keserves és gyönyörű időszakot is megélt a Dunaferrnél. Lengyel Ferenc csapatkapitány most sem hagyja cserben szeretett egyesületét.
Kupagyőztes a Dunaferr hokicsapata
A Dunaferr megvédte címét a jégkorong Magyar Kupában, miután a debreceni döntőben büntetőkkel legyőzte az Alba Volán csapatát.
Amerikai befektetőktől vár segítséget az Újpest
A Megyeri úton nem tagadják, a klub anyagi helyzete miatt egyelőre komoly megszorító intézkedéseket kell hozni. Az üres kassza az oka annak is, hogy a lilák kénytelenek lemondani a Dunaferr védőjének, Kiss Györgynek a megszerzéséről. Ami azonban talán ennél is fájdalmasabb, az újpestiek törökországi edzőtábora is elmaradhat, hacsak az amerikai befektetőkkel nem sikerül megállapodnia az egyletnek.
Győzelemmel rajtolt a kézi BL-ben a Fradi
Nagyon fontos győzelmet aratott a Herz-FTC nőikézilabda-együttese a Bajnokok Ligája B csoportjának nyitó mérkőzésén. Németh András tanítványai a tizenkét gólos Farkas Ágnes vezérletével 33-31-re nyertek a norvég Nordstrand otthonában.
Zováth is az Üllői úton
Egyre konkrétabb események jelzik a Dunaferr szétesését. Thomas Sowunmi és Kiss György után ugyanis információnk szerint Zováth János is a Ferencvárost választja, ráadásként pedig több újvárosi labdarúgó is heves tárgyalásban áll más klubokkal.
Kiss György a Fradiba tart
A téli átigazolási piac egyik legkeresettebb labdarúgója Kiss György. A Dunaferr ballábas védőjéért, amióta az újvárosi klubnál kiderült, hogy a ki nem fizetett összegek miatt szinte az egész csapat szétszéledhet, a jelenlegi három, dobogós együttes, a Ferencváros, az MTK és az Újpest is harcba szállt.
Átnéznek a dunaújvárosi futballistákon
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Dunaferrnél nincs szükség az élvonalbeli futballra. Legalábbis az elnökségi határozat értelmében nem akarnak pénzt áldozni a labdarúgásra, a jövőben csak az eddigi havi költségvetés harmadát kívánja biztosítani az egyesület vezetése. Dunaújvárosban úgy tartják, ez kevés lesz az életben maradáshoz.
- címkék:
- foci
- Dunaújváros
- Dunaferr
- Ferencváros
- Címkefelhő »
Kiss Györgyre hajt az Újpest
Bal oldali védőre és középpályásra van leginkább szüksége az Újpestnek a tavaszi idényre, ennek megfelelően a lila-fehér vezetők megkezdték a tárgyalásaikat a kiszemeltekkel. Mindenekelőtt Kiss Györggyel, a Dunaferr védőjével, s amennyiben mód nyílik a téli szünetben az átigazolásra, a "violák" szívesen szerződtetnék a Ferencvárossal és az MTK-val is hírbe hozott futballistát.
Kosárlabda: csúcsrangadó előtt, kupaszerda után
Szerdán nyolc magyar kosárcsapat is pályára lépett Európában, férfi együtteseink - a Kaposvár és az Albacomp - nyertek, és továbbjutottak az Európa-kupából, míg a nőknél mind a négy magyar gárda (a Diósgyőr, a Postás, a Szolnok és a BSE ) kiesett. A női Euroligában a PVSK és a GYSEV vereséget szenvedett Franciaországban, s harmadik a csoportjában (még továbbjuthatnak), ám most valószínűleg inkább a szombati csúcsrangadóra koncentrál a két élcsapat.
Megmenekültek a Dunaferr sportlétesítményei
Nem fenyegeti veszély a dunaújvárosi sportlétesítményeket. Ez derül ki abból az előre kidolgozott mentőakciónak a tervéből, amelyet Vass Károly, a Sportfólio Kht. igazgatóhelyettese ismertetett.
- címkék:
- Vass Károly
- Dunaferr SE
- Dunaferr
- Címkefelhő »
Átlagos őszt produkált a Borsodi Liga
A magyar futball, ezen belül is a honi bajnokság általában két táborra osztja a közvéleményt. Van, aki úgy is szereti, ha a főszereplők folyamatosan luftot rúgnak ezerszázalékos ziccerben, mondván, ez akkor is a miénk, ugyanakkor akadnak, akik hosszú ideje csak legyintenek a sportágra. Az NB I mögöttünk hagyott őszi idénye speciel nem intézhető el egyetlen legyintéssel, ráadásul itt is két részre oszlott a mezőny: hét csapat a dobogóért, öt pedig a kiesés elkerüléséért harcolhat majd tavasszal. Az [origo] értékelése az őszi idényről.
Bundesliga-riválist kapott a Pick-Szeged
A KEK-ben a Szeged a kiváló német TBV Lemgo, az EHF-kupában a Dunaferr a legyőzhető svájci Pfadi Winterthur ellen játszik a férfi európai kupák következő fordulójában, ahol már a négy közé jutás a tét. A szegediek nem igazán örülhetnek a kontinens legjobbjai közé tartozó riválisnak. Csak az ad okot bizakodásra, hogy a visszavágót rendezik a Tisza-partján.
Idegenben is legyőzte a BL-címvédőt a Fotex
A Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata egygólos győzelmet aratott a címvédő Magdeburg otthonában a Bajnokok Ligája utolsó csoportmeccsén, így legközelebb a márciusi negyeddöntőben a dán Kolding IF ellen lép pályára, először idegenben.
Szétszéledhet a Dunaferr
Bár a Dunaferrnél a hírek szerint csak hétfőn döntenek a labdarúgócsapat sorsáról, jövőbeni finanszírozásáról, ám a jelek arra utalnak, hogy szétesőben van a három évvel ezelőtti bajnokcsapat. Legalábbis már több játékost is megkörnyékeztek rivális klubok.
- címkék:
- foci
- Dunaferr
- Ferencváros
- Címkefelhő »
Demonstrációra készülnek a Dunaferrnél
A Dunaferr társaságcsoporttal kapcsolatos kormánydöntések befolyásolása, az állami szerepvállalás meghatározott mértékű fenntartása érdekében demonstrációt tartanak a Dunaferr munkavállalói december 12-én, csütörtökön az ÁPV Rt. székháza előtt.
Európai kézikupák: 14 góllal nyert a Pick és a Fotex
Második félidei nagyszerű játékának köszönhetően a Pick-Szeged férfikézilabda-csapata magabiztos, tizennégy gólos győzelmet aratott a szlovák Tatran Presov ellen a Kupagyőztesek Európa Kupája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Ugyanennyivel nyert a Fotex a lengyel Wisla Plock ellen a BL-ben, a Dunaferr pedig nyolcgólos előnyt szerzett a jugoszláv RK Sintelon ellen az EHF-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
Európai kosárkupák: 4 győzelem és 2 vereség a szerdai mérleg
Hazai győzelemmel folytatta szereplését az Euroligában a GYSEV nőkosárlabda-csapata, amely magabiztosan verte a legutóbbi ezüstérmes lengyel Gdyniát. A női Európa-kupában győzelmet aratott a Szolnok, a Postás és a BSE, a Diósgyőr viszont kikapott. A férfiaknál a Kaposvár ötpontos vereséget szenvedett a Leverkusen otthonában.
Flúgos volt az ősz a Dunaferrnél
Szinte semmi nincs rendben Dunaújvárosban, még a labdarúgó-szakosztály fennmaradása is kétséges. Az évzáró mindenesetre megvolt, de senki nem tudja, kik térnek vissza a Dunaferr öltözőjébe tavasszal.
- címkék:
- foci
- Dunaújváros
- Dunaferr
- Címkefelhő »
Hatgólos meccs Egerszegen és Sopronban
A labdarúgó Borsodi Liga 17. fordulójában remek, 3-3-as meccset játszott egymással a Zalaegerszeg és az Újpest. Ugyancsak hat gól esett a Sopron-Kispesten, de 4-2 arányban, a Dunaferr viszont csak helyzetekig jutott a Siófok ellen.
Sowunmit szerződtette a Ferencváros
Péntek délben megegyezett egymással a Ferencváros és a Dunaferrel a múlt héten szerződést bontott Thomas Sowunmi. A válogatott csatár két és fél évre írt alá a Fradihoz.
Tizenhét góllal nyert a Dunaferr Orosházán
A férfikézilabda-NB I keddi találkozóján a Dunaferr 32-15-re győzött az Orosháza otthonában.
Sowunmit és három Dunaferr-játékost akar a Fradi
A labdarúgó Magyar Kupában a Ferencváros kedden a legjobb nyolc közé jutásért Kaposvárott lép pályára, s a zöldeknél egyértelműen továbbjutásra számítanak másodosztályú ellenfelükkel szemben. Az Üllői úton azonban már ennél is tovább tekintenek: az elöljárók élénken érdeklődnek a Dunaferrtől a hét végén megvált Thomas Sowunmi iránt, hétfőn már el is beszélgettek a támadóval.
Újvárosi hokibravúr Ladányi mesternégyesével
Az Ondrej Nepela-stadionban bonyolították le a jégkorong Kontinentális-kupa elődöntő L csoportjának küzdelmeit, a várakozásnak megfelelően a házigazda Slovan már a második játéknapon kiharcolta a fináléba jutást. Kitett magáért a Dunaferr is, a magyar bajnokcsapat kétszer is döntetlent ért el, s végül a harmadik helyen végzett.
Tököli megtörte a gólcsendet
A Dunaferr ellen megint nem brillírozott a Ferencváros, így dühöngött is rendesen az ötezer főnyi hazai közönség, ám a hajrá minden korábbi keserűséget feledtetett a zöld-fehér hívekkel.
- címkék:
- foci
- UEFA-kupa
- Dunaferr
- Ferencváros
- Tököl
- Címkefelhő »
Zalaegerszegen győzött az MTK
A Borsodi Liga 16. fordulójának rangadóján a listavezető MTK a címvédő Zalaegerszeg otthonában nyert, a Ferencváros hosszú hajrát nyitott a Dunaferr ellen, aminek 3-0-s győzelem lett a vége, szintén hazai pályán nyert a Kispest és a Siófok.
Büntetőkkel kaptak ki a Dunaferr hokisai
A Dunaferr büntetőkkel kapott ki az osztrák Villachtól a jégkorong Kontinentális kupa pozsonyi tornájának második fordulójában.
- címkék:
- jégkorong
- Dunaferr
- Villach
- Címkefelhő »
Sowunmi szabadon igazolható
A Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága pénteken délben tárgyalta Thomas Sowunmi ügyét, aminek a végén a testület kihirdette: a Dunaferr játékosa szabadon igazolható.
Újvárosi hokivereség Pozsonyban
Kikapott a Dunaferr a szlovák Slovan Bratislavától a jégkorong Kontinentális-kupa pozsonyi fordulójának első mérkőzésén.
Sporttörténelmi lépés előtt az újvárosi hokisok
Soha nem szerepelt még magyar klubcsapat a nemzetközi jégkorongkupák harmadik fordulójában, így eleve kuriózumszámba megy a Dunaferr idei szereplése. Az eddigi szereplésre a koronát egy esetleges bravúrral a hét végén, Pozsonyban tehetik fel.
- címkék:
- Michael
- Villach
- Dunaferr
- Pozsony
- Címkefelhő »
Újabb kézis győzelem Horvátország ellen
Harmadik mérkőzésén másodszor is legyőzte Horvátországot a magyar nőikézilabda-válogatott. A 26-23-as sikert követően Mocsai Lajos kijelölte 16-os Eb-keretét. A Dunaferr férfi csapata is nyert Partizan Beograd ellen az EHF-kupában, így bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe.
A hét futballmagyarjai (november 11-17.)
Két idegenlégióson - a Sturmmal az UEFA-kupában továbbjutó Korsóson és az Anglia felé kacsingató Fehér Csabán - kívül kilenc, a Borsodi Ligában vitézkedő játékos került be válogatottunkba. A Kispestet verő Videotonból Pomper és Terjék, a Győr ellen győző MTK-ból Zavadszky és Illés, a Dunaferr ellen diadalmaskodó Zetéből pedig Szamosi és Kenesei kapott behívót. Kapusunk ezúttal a fradista Udvarácz - rajta kívül Kriston is bekerült a zöldektől -, s újra "bent van" a békéscsabai Keresztúri.
Nyert a Fotex, továbbjutott a Szeged
A Dunaferr férfikézilabdacsapatának szombati sikere után folytatódott a magyar együttesek jó nemzetközi kupaszerplése. A Fotex-Veszprém hat góllal verte görög ellenfelét a Bajnokok ligájában, míg a KEK-ben a Pick-Szeged kettős győzelemmel lépett túl holland riválisán.
Győzött a Fradi és a ZTE
Soproni győzelmével visszavette második helyét a Ferencváros a labdarúgó Borsodi Ligában. A többi szombati mérkőzésen a bajnok Zalaegerszeg a Dunaferrt verte, a Videoton a Kispestet, a Békéscsaba pedig megszerezte első döntetlenjét a Siófokkal vívott derbin. A Debrecen Újpesten ikszelt.
MTK-Győr rangadóval nyit a Borsodi Liga
A magyar labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának mérkőzései közül a legnagyobb érdeklődés a nyitó összecsapást kíséri, amelyen a 32 ponttal éllovas MTK üldözőjét, a második helyen álló Győri ETO-t fogadja a Hidegkuti-stadionban. A Fradi Sopronban vendégeskedik, a bajnok ZTE a Dunaferrt látja vendégül.
Könnyedén nyert a bajnok
A Borsodi Liga 14. fordulójában a ZTE simán verte 3-0-ra a Sopront. A Siófok otthon kapott ki a Kispesttől, míg a forduló rangadóján, Debrecenben nem született gól.
Belgrádban lép pályára a Dunaferr
Szombaton az európai kézilabda-kupákban még érdekelt mindhárom magyar férfi csapat, a Fotex-Veszprém, a Dunaferr és a Pick-Szeged is pályára lép.
Jól hangolt a Pick és a Dunaferr
A KEK-ben érdekelt Pick-Szeged és az EHF-kupában induló Dunaferr is sikeres főpróbát tartott a szombati európai kupamérkőzése előtt a férfikézilabda-NB I szerdai játéknapján. A nőknél az EHF-kupadöntős Győr csak nehezen, 26-23-ra nyert a Pécs otthonában.
Rabóczki Stockholmba szerződhet
Lehet, nem kell belekóstolnia a svéd másodosztály légkörébe Rabóczki Balázsnak, a Dunaferr egykor kapusának. A hálóőr jelenlegi együttese, az IFK Norrköping ugyanis kiesett az élvonalból, de a hírek szerint a játékos iránt nagy az érdeklődés. Svédország vezető napilapja szerint a legvalószínűbb, hogy Stockholmban, az AIK Solnában folytatja pályafutását.
Az Alba Volán nyerte a hokirangadót
Az Alba Volán 3-1-re győzött a Dunaferr otthonában a jégkorong Interliga rangadóján.
Idegenben nyert a Cornexi és a Dunaferr
A nőikézilabda-bajnokság pénteki játéknapján a Cornexi és a Dunaferr idegenben győzött, a férfiaknál a Tatabánya otthon verte a Százhalombattát.
Kenesei parádézott, csak ikszelt az MTK
Két pontra csökkent az MTK labdarúgócsapatának előnye a Ferencvárossal szemben, miután a kék-fehérek a Borsodi Liga tizenkettedik fordulójában mindössze gól nélküli döntetlent értek el Fehérvárott. A Zalaegerszeg biztosan, Kenesei két találatával nyert a Kispest ellen, a Sopron háromszor is egyenlített a Debrecen otthonában, az Újpest pedig a Megyeri úton 2-1-re verte a Dunaferrt.
Gondban a német nőikézi-válogatott
Nincs szerencséje a német nőikézilabda-válogatottnak, amely sorrendben harmadik ászát veszítette el a közelgő, decemberi Európa-bajnokság előtt. A legújabb áldozat Milica Danilovic, a Lützellinden kiválósága, aki a Mainzlar ellen szenvedett térdszalag-szakadást.
Az európai hokielitben folytatja a Dunaferr
A válogatott áprilisi remek teljesítménye után ismét bizonyította a magyar jégkorongsport, hogy kezdi megütni az A-csoportos szintet: a Dunaferr a Kontinentális-kupában bejutott a harmadik körbe, ahol már csak elitcsapatok szerepelnek.
- címkék:
- Dunaferr
- Címkefelhő »
Továbbjutott a Dunaferr hokicsapata
A Dunaferr 2-2-es döntetlent ért el a házigazda lengyel Unia Oswiecim ellen a jégkorong Kontinentális-kupa 2. fordulójában, és így első magyar csapatként bejutott a legjobb 12 közé.
Zavadszky élete formájában
A Dunaferr elleni 5-1-es győzelem során remeklő és gyönyörű gólt szerző, majd legalább olyan szép gólpasszt adó Rednic teljesítményét méltán honorálta vastapssal az MTK-tábor, ám jellemző Zavadszky Gábor formájára, hogy duplájával mégis ő lett a 90 perc legjobbja.
Gólparádét rendezett a Loki és az MTK
A Borsodi Liga tizenegyedik fordulójának szombati játéknapján négy hazai győzelem született: a ZTE 1-0-ra verte a Siófokot, a DVSC és az MTK pedig kiütéses győzelmet aratott saját stadionjában. A Debrecen a négy gólt szerző Sumudica vezérletével 6-1-re győzte le a Békéscsabát, az MTK pedig elsősorban Zavadszky gólerős játékával 5-1-re ütötte ki a Dunaferrt. Az Újpest tíz emberrel is magabiztos, 3-1-es diadalt aratott a Sopron ellen, a forduló egyetlen zárt kapus mérkőzésén pedig idegenbeli siker született: a Ferencváros 3-0-ra győzött Székesfehérváron a Videoton ellen.
Dunaferr-siker a magyar hokirangadón
Meglepetésre a bajnok Dunaferr leiskolázta az Alba Volánt a jégkorong Kontinentális-kupa második fordulójának második körében, így vasárnap a továbbjutásért lép jégre a vendéglátó Unia Oswiecim ellen.
MTK-Dunaferr rangadóval folytatódik a Borsodi Liga
A válogatott Eb-selejtezői miatt két hétig szünetelt a Borsodi Liga küzdelemsorozata, a pontvadászat pénteken és szombaton a 11. forduló mérkőzéseivel folytatódik. A forduló rangadóján a Dunaferr az MTK-hoz látogat, míg a Videoton zárt kapuk mögött fogadja a Ferencvárost.
Skandináviába utazhat a Herz-FTC
A Győr és a Dunaferr könnyű, a Cornexi, illetve a Debrecen elfogadható ellenfelet kapott a női kézilabdakupák bécsi sorsolásán. A legrosszabbul a Herz-FTC járt, amely BL-csoportjában összekerült a dán Viborggal és a norvég Nordstranddal, ráadásul azonos ágra sorsolták a címvédő macedón Szkopjéval.
Legyőzhető ellenfeleket kaptak férfi kéziseink
Nem panaszkodhatnak férfikézilabda-csapataink, amelyek a bécsi kupasorsoláson egytől egyig jó ellenfeleket kaptak. A Fotexnek ugyan nehéz dolga lesz a nagy rivális, címvédő Magdeburggal a BL-ben, de miután két csapat jut tovább minden csoportból, nem okozhat gondot a negyeddöntőbe kerülés.
Nehéz helyzetben kézis kupacsapataink
A Debrecen hat-, a Dunaferr hét-, az Orosháza pedig nyolcgólos hátrányból várja az európai kézilabda kupák szombati, illetve vasárnapi visszavágóit.
- címkék:
- kézilabda
- Dunaferr
- Debrecen
- Orosháza
- Címkefelhő »
A Pick-Szeged legyőzte a Dunaferrt
Változatos mérkőzésen a Pick-Szeged három góllal nyert a vendég Dunaferr ellen a férfikézilabda-bajnokság első rangadóján.
Kindl távozik Győrből
Nagyszerű teljesítményt nyújtva győzte le tíz góllal a bajnok Herz-FTC együttesét a Graboplast-ETO a nőikézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójában. A diadalból kivette részét a győriek Európa-bajnok csapatkapitánya, Kindl Gabriella is, így joggal merül fel a kérdés, hogy a Dunaferrhez elígérkezett átlövő valóban otthagyja-e januárban a sokra hivatott együttest.
Nyert a Fotex, szerdán Pick-Dunaferr kézirangadó
A férfikézilabda-NB I keddi mérkőzésén a Fotex-Veszprém 15-13-as félidőt követően 32-19-re legyőzte a Tatabányát. Szerdán 17 órától rendezik az idény első rangadóját, a Pick-Szeged a Dunaferrt fogadja.
Nőikézi-BL: hétgólos Dunaferr-vereség
A Dunaferr nőikézilabda-csapata hétgólos vereséget szenvedett a spanyol Ferrobus Mislata otthonában a Bajnokok Ligája 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésén.
Tovább menetel a Sopron
Vesztett állásból fordítva győzött a Komjáti András vezette Sopron együttese a listavezető MTK ellen a Borsodi Liga tizedik fordulójában, így az edzőváltást követően már harmadszor nyertek a bordó-szürkék. A Fejér-megyei rangadón 0-0-ra végzett egymással a Dunaferr és a Videoton, a Győr szintén ikszelt Siófokon.
A hét futballmagyarjai (szeptember 23-29.)
Csendes hetet zárt a magyar futball. Nem rúgtak ki edzőt, legjobbjaink figyelmét nem osztotta meg sem kupa-, sem válogatott-mérkőzés, nem volt jelentős szurkolói rendbontás, igaz, két meccsen erre lehetőségük sem volt a drukkereknek, az Újpest és a Videoton zárt kapuk mögött élvezte a hazai pálya előnyét, és gyűjtötte be a három pontot. A Hidegkuti-stadiont ugyan senki sem zárta be, mégis csak ötszázan voltak kíváncsiak a listavezető újabb biztos győzelmére.
Fehérváron is kikapott a bajnok
A Borsodi Liga kilencedik fordulójában a Videoton megérdemelten szerezte meg első hazai győzelmét a Zalaegerszeg ellen. A Dunaferr Sopront, az éllovas MTK a sereghajtó Békéscsabát, az Újpest a Kispestet győzte le hazai pályán.
Százszázalékos a Győr nőikézi-csapata
A nőikézilabda-NB I. hatodik fordulójában a Dunaferr a pécsieket, a Fradi a Debrecent, a Vác a Vasast győzte le. A listavezető Győr a sereghajtó Túrkeve otthonában nyert.
Esélyesek fölényes győzelme férfikéziben
A férfikézilabda-NB I. negyedik fordulójában a Veszprém a Győrt, a Szeged a Pestszentlőrincet, a Dunaferr az Orosházát verte simán, a Százhalombatta döntetlent ért el Pécsett.
Egygólos újvárosi siker a nőikézi-rangadón
A Dunaferr egygólos győzelmet aratott a vendég Cornexi ellen a nőikézilabda-NB I csütörtöki rangadóján.
A Dunaferr idegenben legyőzte a Herz-FTC-t
A Dunaferr bravúros győzelmet aratott a címvédő Ferencváros otthonában a nőikézilabda-bajnokság vasárnapi rangadóján.
Papírforma eredmények férfikéziben
A férfikézilabda-NB I. szombati játéknapjának mindhárom mérkőzésén a vendégcsapat nyert. A Dunaferr Pestszentlőrincen, a Szeged Százhalombattán, a Veszprém Békésen diadalmaskodott.
A Debrecent is legyőzték a Vác női kézisei
A Vác a Dunaferr után az EHF-kupában érdekelt Debrecent is legyőzte hazai pályán a nőikézilabda-NB I-ben. A hajdúságiak múlt vasárnap Esztergomban kaptak ki nagy meglepetésre. A másik mérkőzésen a Hódmezővásárhely könnyedén győzött Túrkevén.
Sopronban bukott a Vidi, Békécsabán nyert a Dunaferr
A Borsodi Liga 8. fordulójának szombati játéknapján a Sopron hazai pályán második félidei teljesítményének köszönhetően 2-0-ra verte a Videotont, a vendéglátójánál tudatosabban és korszerűbben játszó Dunaferr pedig 3-1-re győzött Békéscsabán.
Újabb rangadó előtt a Herz-FTC
A Cornexi szerdai legyőzése után vasárnap 14 órától ismét rangadót játszik a Ferencváros nőikézilabda-csapata: a címvédő ezúttal a Dunaferrt fogadja.
Hétpecsétes titok az állami cégvezetők végkielégítése
Alig ült el a volt MFB-vezér, Baranyay László 150-200 millió forintra becsült végkielégítése miatt kirobbant botrány, a Dunaferrnél máris sokan kifogásolják a menesztett vezetők több mint 100 millió forintra taksált bánatpénzét. Arra azonban vélhetően sohasem derül fény, hogy pontosan mekkora összegről van szó. A menedzserszerződések ugyanis az állami szférában is szigorúan titkosak.
- címkék:
- Baranyay László
- devizapiac
- Dunaferr
- MFB
- Címkefelhő »
Tornyi továbbra is bízik játékosaiban
A remek bajnoki kezdés - győzelem az Újpest ellen - dacára csúnyán visszaesett, és jelenleg öt ponttal a táblázat alsó régiójában található a Dunaferr. A rossz szereplés, valamint a legutóbbi, Kispesttől elszenvedett 3-1-es vereség után, ahogy az lenni szokott mifelénk, azonnal edzőcseréről kezdtek el suttogni Dunaújvárosban.
A Ferrobus ellen kezd a Dunaferr
Kialakultak a magyar érdekeltségű párharcok az európai kézilabda kupákban, a legnehezebb dolga a dunaújvárosi hölgyeknek lesz, akik a várakozásnak megfelelően a spanyol Ferrobus Mislata ellen lépnek pályára.
Meglepetések fordulója női kéziben
A Dunaferr szombati, Vácon elszenvedett egygólos veresége után vasárnap újabb meglepetés született a nőikézilabda NB I-ben: az EHF-kupában érdekelt Debrecen kikapott Esztergomban.
Botrány és újpesti siker a csúcsrangadón
A Borsodi Liga hetedik fordulójának leginkább várt derbijén az Újpest - szurkolói botránytól sem mentes mérkőzésen - 3-0-ra legyőzte a Ferencvárost. A Kispest idegenben meglepetésre 3-1-re verte a Dunaferrt, a Győr - a Megyeri úti meccshez hasonlóan - "puskaporos hangulatú" találkozón 4-1-re diadalmaskodott a Videoton ellen Székesfehérváron, az MTK egy góllal múlta felül a Siófokot. Még pénteken a Debrecen 2-1-et játszott a bajnok ZTE-vel.
Győzelemmel rajtolt a Fotex
A címvédő Fotex-Veszprém, valamint a Dunaferr és a Cegléd is győzelemmel kezdte a férfikézilabda-NB I 2002/03-as idényét.
Megszületett Radulovics kisfia
Egészséges fiúgyermeknek adott életet Radulovics Bojana, a Dunaferr és a magyar nőikézilabda-válogatott világklasszis jobbátlövője. A 3700 grammos, 53 centis újszülött a József Benedek nevet kapta.