Dunaferr

címke rss

Éger László könnyes búcsúja Dunaújvárostól

Sport2003.02.03, 20:54

Nem túlzás: könnyek közt búcsúznak el egymástól a Dunaferr labdarúgói. Hétfőn például Éger László kért kimenőt új csapata edzőjétől, a debreceni Szentes Lázártól, hogy méltóképpen, a "fehér asztalnál" köszönjön el dunaújvárosi társaitól.

Az MTK-ból és a Dunaferrből erősített a Sopron

Sport2003.02.03, 16:37

Négy labdarúgóval erősödött a Matáv Sopron futballcsapatának játékoskerete: az MTK-tól Bojan Lazic és Mladen Lambulic, a pénzügyi válságban lévő Dunaferrtől pedig Balaskó Iván és Bagoly Gábor igazolt a Borsodi Liga nyolcadik helyén álló együtteséhez.

Káosz és menekülés a Dunaferrnél

Sport2003.01.29, 14:40

A pénzügyi összeomlást követően káosz uralkodik a Dunaferr labdarúgócsapatánál, s a jelenlegi állás szerint a tavaszi idényben a junior együttes folytatja a bajnokságot, ami, tekintve, hogy a gárda eleve egy ponttal előzi meg a kiesőhelyen álló Békéscsabát, nem sok reménnyel kecsegtet a bennmaradást illetően.

Éger marad a Dunaferrnél

Sport2003.01.17, 13:36

Hiába kötelezte el magát szóban, és írt alá amolyan előszerződést a ZTE csapatával, mivel megkapta elmaradt járandóságát, Éger László úgy döntött, marad a Dunaferr csapatánál.

Garami új játékrendszerben gondolkodik

Sport2003.01.15, 15:10

A Dunaferrtől érkezett Kiss György és Zováth János szerdán bekapcsolódott a Ferencváros felkészülésébe, s az Üllői úti szakmai stáb szerint a két játékos komoly erősítést jelent a zöldeknek. Az új igazolások alapján az FTC eddigi alapcsapatából a bal oldalon Szkukalek, a középpálya centrumában pedig Kapic helye került veszélybe.

A Dunaferr kiütötte a címvédő Fradit női kéziben

Sport2003.01.15, 22:31

Megerősítette vezető helyét a táblázaton a Dunaferr, miután kiütéses győzelmet aratott a vendég címvédő Ferencváros ellen a nőikézilabda-NB I szerdai rangadóján.

Lengyel a végsőkig kitart a Dunaferr mellett

Sport2003.01.14, 14:24

Közel három éve 20 ezer ember tapsolt a Dunaferr futballistáinak a Rosenborg elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn, mostanság pedig átnéz rajtuk a vezetők zöme is. Akad azonban a csapatban olyan, aki két évtizede szolgálja a klubot, azaz keserves és gyönyörű időszakot is megélt a Dunaferrnél. Lengyel Ferenc csapatkapitány most sem hagyja cserben szeretett egyesületét.

Olimpiai bajnok kézisekkel meccsel a Loki

Sport2003.01.14, 13:49

Bécsben, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) székhelyén megtartották a női nemzetközi kupasorozatok negyedik körének sorsolását. A legnehezebb dolga a szerencsésen továbbjutott Debrecennek lesz, az EHF-kupában ugyanis az olimpiai és világbajnokokkal felálló dán Slagelse lesz az ellenfél.

Kupagyőztes a Dunaferr hokicsapata

Sport2003.01.12, 20:33

A Dunaferr megvédte címét a jégkorong Magyar Kupában, miután a debreceni döntőben büntetőkkel legyőzte az Alba Volán csapatát.

Amerikai befektetőktől vár segítséget az Újpest

Sport2003.01.10, 15:40

A Megyeri úton nem tagadják, a klub anyagi helyzete miatt egyelőre komoly megszorító intézkedéseket kell hozni. Az üres kassza az oka annak is, hogy a lilák kénytelenek lemondani a Dunaferr védőjének, Kiss Györgynek a megszerzéséről. Ami azonban talán ennél is fájdalmasabb, az újpestiek törökországi edzőtábora is elmaradhat, hacsak az amerikai befektetőkkel nem sikerül megállapodnia az egyletnek.

Győzelemmel rajtolt a kézi BL-ben a Fradi

Sport2003.01.04, 21:35

Nagyon fontos győzelmet aratott a Herz-FTC nőikézilabda-együttese a Bajnokok Ligája B csoportjának nyitó mérkőzésén. Németh András tanítványai a tizenkét gólos Farkas Ágnes vezérletével 33-31-re nyertek a norvég Nordstrand otthonában.

Zováth is az Üllői úton

Sport2003.01.03, 13:44

Egyre konkrétabb események jelzik a Dunaferr szétesését. Thomas Sowunmi és Kiss György után ugyanis információnk szerint Zováth János is a Ferencvárost választja, ráadásként pedig több újvárosi labdarúgó is heves tárgyalásban áll más klubokkal.

Kiss György a Fradiba tart

Sport2003.01.02, 20:26

A téli átigazolási piac egyik legkeresettebb labdarúgója Kiss György. A Dunaferr ballábas védőjéért, amióta az újvárosi klubnál kiderült, hogy a ki nem fizetett összegek miatt szinte az egész csapat szétszéledhet, a jelenlegi három, dobogós együttes, a Ferencváros, az MTK és az Újpest is harcba szállt.

Átnéznek a dunaújvárosi futballistákon

Sport2002.12.20, 17:27

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Dunaferrnél nincs szükség az élvonalbeli futballra. Legalábbis az elnökségi határozat értelmében nem akarnak pénzt áldozni a labdarúgásra, a jövőben csak az eddigi havi költségvetés harmadát kívánja biztosítani az egyesület vezetése. Dunaújvárosban úgy tartják, ez kevés lesz az életben maradáshoz.

Kosárlabda: csúcsrangadó előtt, kupaszerda után

Sport2002.12.19, 19:19

Szerdán nyolc magyar kosárcsapat is pályára lépett Európában, férfi együtteseink - a Kaposvár és az Albacomp - nyertek, és továbbjutottak az Európa-kupából, míg a nőknél mind a négy magyar gárda (a Diósgyőr, a Postás, a Szolnok és a BSE ) kiesett. A női Euroligában a PVSK és a GYSEV vereséget szenvedett Franciaországban, s harmadik a csoportjában (még továbbjuthatnak), ám most valószínűleg inkább a szombati csúcsrangadóra koncentrál a két élcsapat.

Kiss Györgyre hajt az Újpest

Sport2002.12.19, 13:43

Bal oldali védőre és középpályásra van leginkább szüksége az Újpestnek a tavaszi idényre, ennek megfelelően a lila-fehér vezetők megkezdték a tárgyalásaikat a kiszemeltekkel. Mindenekelőtt Kiss Györggyel, a Dunaferr védőjével, s amennyiben mód nyílik a téli szünetben az átigazolásra, a "violák" szívesen szerződtetnék a Ferencvárossal és az MTK-val is hírbe hozott futballistát.

Megmenekültek a Dunaferr sportlétesítményei

Sport2002.12.18, 20:06

Nem fenyegeti veszély a dunaújvárosi sportlétesítményeket. Ez derül ki abból az előre kidolgozott mentőakciónak a tervéből, amelyet Vass Károly, a Sportfólio Kht. igazgatóhelyettese ismertetett.

Bundesliga-riválist kapott a Pick-Szeged

Sport2002.12.17, 13:21

A KEK-ben a Szeged a kiváló német TBV Lemgo, az EHF-kupában a Dunaferr a legyőzhető svájci Pfadi Winterthur ellen játszik a férfi európai kupák következő fordulójában, ahol már a négy közé jutás a tét. A szegediek nem igazán örülhetnek a kontinens legjobbjai közé tartozó riválisnak. Csak az ad okot bizakodásra, hogy a visszavágót rendezik a Tisza-partján.

Átlagos őszt produkált a Borsodi Liga

Sport2002.12.17, 18:31

A magyar futball, ezen belül is a honi bajnokság általában két táborra osztja a közvéleményt. Van, aki úgy is szereti, ha a főszereplők folyamatosan luftot rúgnak ezerszázalékos ziccerben, mondván, ez akkor is a miénk, ugyanakkor akadnak, akik hosszú ideje csak legyintenek a sportágra. Az NB I mögöttünk hagyott őszi idénye speciel nem intézhető el egyetlen legyintéssel, ráadásul itt is két részre oszlott a mezőny: hét csapat a dobogóért, öt pedig a kiesés elkerüléséért harcolhat majd tavasszal. Az [origo] értékelése az őszi idényről.

Idegenben is legyőzte a BL-címvédőt a Fotex

Sport2002.12.15, 22:06

A Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata egygólos győzelmet aratott a címvédő Magdeburg otthonában a Bajnokok Ligája utolsó csoportmeccsén, így legközelebb a márciusi negyeddöntőben a dán Kolding IF ellen lép pályára, először idegenben.

Szétszéledhet a Dunaferr

Sport2002.12.13, 20:30

Bár a Dunaferrnél a hírek szerint csak hétfőn döntenek a labdarúgócsapat sorsáról, jövőbeni finanszírozásáról, ám a jelek arra utalnak, hogy szétesőben van a három évvel ezelőtti bajnokcsapat. Legalábbis már több játékost is megkörnyékeztek rivális klubok.

Demonstrációra készülnek a Dunaferrnél

Itthon2002.12.10, 19:50

A Dunaferr társaságcsoporttal kapcsolatos kormánydöntések befolyásolása, az állami szerepvállalás meghatározott mértékű fenntartása érdekében demonstrációt tartanak a Dunaferr munkavállalói december 12-én, csütörtökön az ÁPV Rt. székháza előtt.

Európai kézikupák: 14 góllal nyert a Pick és a Fotex

Sport2002.12.08, 22:07

Második félidei nagyszerű játékának köszönhetően a Pick-Szeged férfikézilabda-csapata magabiztos, tizennégy gólos győzelmet aratott a szlovák Tatran Presov ellen a Kupagyőztesek Európa Kupája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Ugyanennyivel nyert a Fotex a lengyel Wisla Plock ellen a BL-ben, a Dunaferr pedig nyolcgólos előnyt szerzett a jugoszláv RK Sintelon ellen az EHF-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Európai kosárkupák: 4 győzelem és 2 vereség a szerdai mérleg

Sport2002.12.04, 22:25

Hazai győzelemmel folytatta szereplését az Euroligában a GYSEV nőkosárlabda-csapata, amely magabiztosan verte a legutóbbi ezüstérmes lengyel Gdyniát. A női Európa-kupában győzelmet aratott a Szolnok, a Postás és a BSE, a Diósgyőr viszont kikapott. A férfiaknál a Kaposvár ötpontos vereséget szenvedett a Leverkusen otthonában.

Flúgos volt az ősz a Dunaferrnél

Sport2002.12.02, 19:02

Szinte semmi nincs rendben Dunaújvárosban, még a labdarúgó-szakosztály fennmaradása is kétséges. Az évzáró mindenesetre megvolt, de senki nem tudja, kik térnek vissza a Dunaferr öltözőjébe tavasszal.

Hatgólos meccs Egerszegen és Sopronban

Sport2002.12.01, 15:52

A labdarúgó Borsodi Liga 17. fordulójában remek, 3-3-as meccset játszott egymással a Zalaegerszeg és az Újpest. Ugyancsak hat gól esett a Sopron-Kispesten, de 4-2 arányban, a Dunaferr viszont csak helyzetekig jutott a Siófok ellen.

Sowunmit szerződtette a Ferencváros

Sport2002.11.29, 15:10

Péntek délben megegyezett egymással a Ferencváros és a Dunaferrel a múlt héten szerződést bontott Thomas Sowunmi. A válogatott csatár két és fél évre írt alá a Fradihoz. 

Tizenhét góllal nyert a Dunaferr Orosházán

Sport2002.11.26, 21:26

A férfikézilabda-NB I keddi találkozóján a Dunaferr 32-15-re győzött az Orosháza otthonában.

Sowunmit és három Dunaferr-játékost akar a Fradi

Sport2002.11.25, 20:01

A labdarúgó Magyar Kupában a Ferencváros kedden a legjobb nyolc közé jutásért Kaposvárott lép pályára, s a zöldeknél egyértelműen továbbjutásra számítanak másodosztályú ellenfelükkel szemben. Az Üllői úton azonban már ennél is tovább tekintenek: az elöljárók élénken érdeklődnek a Dunaferrtől a hét végén megvált Thomas Sowunmi iránt, hétfőn már el is beszélgettek a támadóval.

Újvárosi hokibravúr Ladányi mesternégyesével

Sport2002.11.24, 21:19

Az Ondrej Nepela-stadionban bonyolították le a jégkorong Kontinentális-kupa elődöntő L csoportjának küzdelmeit, a várakozásnak megfelelően a házigazda Slovan már a második játéknapon kiharcolta a fináléba jutást. Kitett magáért a Dunaferr is, a magyar bajnokcsapat kétszer is döntetlent ért el, s végül a harmadik helyen végzett.

Tököli megtörte a gólcsendet

Sport2002.11.24, 19:06

A Dunaferr ellen megint nem brillírozott a Ferencváros, így dühöngött is rendesen az ötezer főnyi hazai közönség, ám a hajrá minden korábbi keserűséget feledtetett a zöld-fehér hívekkel.

Büntetőkkel kaptak ki a Dunaferr hokisai

Sport2002.11.23, 17:14

A Dunaferr büntetőkkel kapott ki az osztrák Villachtól a jégkorong Kontinentális kupa pozsonyi tornájának második fordulójában.

Zalaegerszegen győzött az MTK

Sport2002.11.23, 22:12

A Borsodi Liga 16. fordulójának rangadóján a listavezető MTK a címvédő Zalaegerszeg otthonában nyert, a Ferencváros hosszú hajrát nyitott a Dunaferr ellen, aminek 3-0-s győzelem lett a vége, szintén hazai pályán nyert a Kispest és a Siófok.

Újvárosi hokivereség Pozsonyban

Sport2002.11.22, 21:57

Kikapott a Dunaferr a szlovák Slovan Bratislavától a jégkorong Kontinentális-kupa pozsonyi fordulójának első mérkőzésén.

Sowunmi szabadon igazolható

Sport2002.11.22, 14:43

A Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága pénteken délben tárgyalta Thomas Sowunmi ügyét, aminek a végén a testület kihirdette: a Dunaferr játékosa szabadon igazolható.

Sporttörténelmi lépés előtt az újvárosi hokisok

Sport2002.11.21, 13:47

Soha nem szerepelt még magyar klubcsapat a nemzetközi jégkorongkupák harmadik fordulójában, így eleve kuriózumszámba megy a Dunaferr idei szereplése. Az eddigi szereplésre a koronát egy esetleges bravúrral a hét végén, Pozsonyban tehetik fel.

Újabb kézis győzelem Horvátország ellen

Sport2002.11.19, 08:35

Harmadik mérkőzésén másodszor is legyőzte Horvátországot a magyar nőikézilabda-válogatott. A 26-23-as sikert követően Mocsai Lajos kijelölte 16-os Eb-keretét. A Dunaferr férfi csapata is nyert Partizan Beograd ellen az EHF-kupában, így bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe. 

A hét futballmagyarjai (november 11-17.)

Sport2002.11.18, 20:25

Két idegenlégióson - a Sturmmal az UEFA-kupában továbbjutó Korsóson és az Anglia felé kacsingató Fehér Csabán - kívül kilenc, a Borsodi Ligában vitézkedő játékos került be válogatottunkba. A Kispestet verő Videotonból Pomper és Terjék, a Győr ellen győző MTK-ból Zavadszky és Illés, a Dunaferr ellen diadalmaskodó Zetéből pedig Szamosi és Kenesei kapott behívót. Kapusunk ezúttal a fradista Udvarácz - rajta kívül Kriston is bekerült a zöldektől -, s újra "bent van" a békéscsabai Keresztúri.

Nyert a Fotex, továbbjutott a Szeged

Sport2002.11.17, 21:42

A Dunaferr férfikézilabdacsapatának szombati sikere után folytatódott a magyar együttesek jó nemzetközi kupaszerplése. A Fotex-Veszprém hat góllal verte görög ellenfelét a Bajnokok ligájában, míg a KEK-ben a Pick-Szeged kettős győzelemmel lépett túl holland riválisán.

Győzött a Fradi és a ZTE

Sport2002.11.16, 21:20

Soproni győzelmével visszavette második helyét a Ferencváros a labdarúgó Borsodi Ligában. A többi szombati mérkőzésen a bajnok Zalaegerszeg a Dunaferrt verte, a Videoton a Kispestet, a Békéscsaba pedig megszerezte első döntetlenjét a Siófokkal vívott derbin. A Debrecen Újpesten ikszelt.

MTK-Győr rangadóval nyit a Borsodi Liga

Sport2002.11.15, 07:30

A magyar labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának mérkőzései közül a legnagyobb érdeklődés a nyitó összecsapást kíséri, amelyen a 32 ponttal éllovas MTK üldözőjét, a második helyen álló Győri ETO-t fogadja a Hidegkuti-stadionban. A Fradi Sopronban vendégeskedik, a bajnok ZTE a Dunaferrt látja vendégül.

Könnyedén nyert a bajnok

Sport2002.11.09, 21:13

A Borsodi Liga 14. fordulójában a ZTE simán verte 3-0-ra a Sopront. A Siófok otthon kapott ki a Kispesttől, míg a forduló rangadóján, Debrecenben nem született gól.

Belgrádban lép pályára a Dunaferr

Sport2002.11.08, 13:15

Szombaton az európai kézilabda-kupákban még érdekelt mindhárom magyar férfi csapat, a Fotex-Veszprém, a Dunaferr és a Pick-Szeged is pályára lép.

Jól hangolt a Pick és a Dunaferr

Sport2002.11.06, 22:55

A KEK-ben érdekelt Pick-Szeged és az EHF-kupában induló Dunaferr is sikeres főpróbát tartott a szombati európai kupamérkőzése előtt a férfikézilabda-NB I szerdai játéknapján. A nőknél az EHF-kupadöntős Győr csak nehezen, 26-23-ra nyert a Pécs otthonában.

Rabóczki Stockholmba szerződhet

Sport2002.11.05, 13:28

Lehet, nem kell belekóstolnia a svéd másodosztály légkörébe Rabóczki Balázsnak, a Dunaferr egykor kapusának. A hálóőr jelenlegi együttese, az IFK Norrköping ugyanis kiesett az élvonalból, de a hírek szerint a játékos iránt nagy az érdeklődés. Svédország vezető napilapja szerint a legvalószínűbb, hogy Stockholmban, az AIK Solnában folytatja pályafutását.

Az Alba Volán nyerte a hokirangadót

Sport2002.11.02, 21:35

Az Alba Volán 3-1-re győzött a Dunaferr otthonában a jégkorong Interliga rangadóján.

Idegenben nyert a Cornexi és a Dunaferr

Sport2002.11.02, 15:27

A nőikézilabda-bajnokság pénteki játéknapján a Cornexi és a Dunaferr idegenben győzött, a férfiaknál a Tatabánya otthon verte a Százhalombattát.

Gondban a német nőikézi-válogatott

Sport2002.10.26, 16:40

Nincs szerencséje a német nőikézilabda-válogatottnak, amely sorrendben harmadik ászát veszítette el a közelgő, decemberi Európa-bajnokság előtt. A legújabb áldozat Milica Danilovic, a Lützellinden kiválósága, aki a Mainzlar ellen szenvedett térdszalag-szakadást.

Kenesei parádézott, csak ikszelt az MTK

Sport2002.10.26, 22:01

Két pontra csökkent az MTK labdarúgócsapatának előnye a Ferencvárossal szemben, miután a kék-fehérek a Borsodi Liga tizenkettedik fordulójában mindössze gól nélküli döntetlent értek el Fehérvárott. A Zalaegerszeg biztosan, Kenesei két találatával nyert a Kispest ellen, a Sopron háromszor is egyenlített a Debrecen otthonában, az Újpest pedig a Megyeri úton 2-1-re verte a Dunaferrt.

Az európai hokielitben folytatja a Dunaferr

Sport2002.10.21, 11:37

A válogatott áprilisi remek teljesítménye után ismét bizonyította a magyar jégkorongsport, hogy kezdi megütni az A-csoportos szintet: a Dunaferr a Kontinentális-kupában bejutott a harmadik körbe, ahol már csak elitcsapatok szerepelnek.

Zavadszky élete formájában

Sport2002.10.20, 16:59

A Dunaferr elleni 5-1-es győzelem során remeklő és gyönyörű gólt szerző, majd legalább olyan szép gólpasszt adó Rednic teljesítményét méltán honorálta vastapssal az MTK-tábor, ám jellemző Zavadszky Gábor formájára, hogy duplájával mégis ő lett a 90 perc legjobbja.

Továbbjutott a Dunaferr hokicsapata

Sport2002.10.20, 21:00

A Dunaferr 2-2-es döntetlent ért el a házigazda lengyel Unia Oswiecim ellen a jégkorong Kontinentális-kupa 2. fordulójában, és így első magyar csapatként bejutott a legjobb 12 közé.

Gólparádét rendezett a Loki és az MTK

Sport2002.10.19, 21:56

A Borsodi Liga tizenegyedik fordulójának szombati játéknapján négy hazai győzelem született: a ZTE 1-0-ra verte a Siófokot, a DVSC és az MTK pedig kiütéses győzelmet aratott saját stadionjában. A Debrecen a négy gólt szerző Sumudica vezérletével 6-1-re győzte le a Békéscsabát, az MTK pedig elsősorban Zavadszky gólerős játékával 5-1-re ütötte ki a Dunaferrt. Az Újpest tíz emberrel is magabiztos, 3-1-es diadalt aratott a Sopron ellen, a forduló egyetlen zárt kapus mérkőzésén pedig idegenbeli siker született: a Ferencváros 3-0-ra győzött Székesfehérváron a Videoton ellen.

Dunaferr-siker a magyar hokirangadón

Sport2002.10.19, 23:36

Meglepetésre a bajnok Dunaferr leiskolázta az Alba Volánt a jégkorong Kontinentális-kupa második fordulójának második körében, így vasárnap a továbbjutásért lép jégre a vendéglátó Unia Oswiecim ellen.

MTK-Dunaferr rangadóval folytatódik a Borsodi Liga

Sport2002.10.18, 07:21

A válogatott Eb-selejtezői miatt két hétig szünetelt a Borsodi Liga küzdelemsorozata, a pontvadászat pénteken és szombaton a 11. forduló mérkőzéseivel folytatódik. A forduló rangadóján a Dunaferr az MTK-hoz látogat, míg a Videoton zárt kapuk mögött fogadja a Ferencvárost.

Skandináviába utazhat a Herz-FTC

Sport2002.10.17, 09:22

A Győr és a Dunaferr könnyű, a Cornexi, illetve a Debrecen elfogadható ellenfelet kapott a női kézilabdakupák bécsi sorsolásán. A legrosszabbul a Herz-FTC járt, amely BL-csoportjában összekerült a dán Viborggal és a norvég Nordstranddal, ráadásul azonos ágra sorsolták a címvédő macedón Szkopjéval.

Legyőzhető ellenfeleket kaptak férfi kéziseink

Sport2002.10.15, 16:37

Nem panaszkodhatnak férfikézilabda-csapataink, amelyek a bécsi kupasorsoláson egytől egyig jó ellenfeleket kaptak. A Fotexnek ugyan nehéz dolga lesz a nagy rivális, címvédő Magdeburggal a BL-ben, de miután két csapat jut tovább minden csoportból, nem okozhat gondot a negyeddöntőbe kerülés.

Nehéz helyzetben kézis kupacsapataink

Sport2002.10.11, 13:01

A Debrecen hat-, a Dunaferr hét-, az Orosháza pedig nyolcgólos hátrányból várja az európai kézilabda kupák szombati, illetve vasárnapi visszavágóit.

Kindl távozik Győrből

Sport2002.10.10, 11:51

Nagyszerű teljesítményt nyújtva győzte le tíz góllal a bajnok Herz-FTC együttesét a Graboplast-ETO a nőikézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójában. A diadalból kivette részét a győriek Európa-bajnok csapatkapitánya, Kindl Gabriella is, így joggal merül fel a kérdés, hogy a Dunaferrhez elígérkezett átlövő valóban otthagyja-e januárban a sokra hivatott együttest.

A Pick-Szeged legyőzte a Dunaferrt

Sport2002.10.10, 07:26

Változatos mérkőzésen a Pick-Szeged három góllal nyert a vendég Dunaferr ellen a férfikézilabda-bajnokság első rangadóján.

Nyert a Fotex, szerdán Pick-Dunaferr kézirangadó

Sport2002.10.09, 06:54

A férfikézilabda-NB I keddi mérkőzésén a Fotex-Veszprém 15-13-as félidőt követően 32-19-re legyőzte a Tatabányát. Szerdán 17 órától rendezik az idény első rangadóját, a Pick-Szeged a Dunaferrt fogadja.

Nőikézi-BL: hétgólos Dunaferr-vereség

Sport2002.10.06, 01:16

A Dunaferr nőikézilabda-csapata hétgólos vereséget szenvedett a spanyol Ferrobus Mislata otthonában a Bajnokok Ligája 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésén.

Tovább menetel a Sopron

Sport2002.10.05, 20:08

Vesztett állásból fordítva győzött a Komjáti András vezette Sopron együttese a listavezető MTK ellen a Borsodi Liga tizedik fordulójában, így az edzőváltást követően már harmadszor nyertek a bordó-szürkék. A Fejér-megyei rangadón 0-0-ra végzett egymással a Dunaferr és a Videoton, a Győr szintén ikszelt Siófokon.

A hét futballmagyarjai (szeptember 23-29.)

Sport2002.09.30, 13:43

Csendes hetet zárt a magyar futball. Nem rúgtak ki edzőt, legjobbjaink figyelmét nem osztotta meg sem kupa-, sem válogatott-mérkőzés, nem volt jelentős szurkolói rendbontás, igaz, két meccsen erre lehetőségük sem volt a drukkereknek, az Újpest és a Videoton zárt kapuk mögött élvezte a hazai pálya előnyét, és gyűjtötte be a három pontot. A Hidegkuti-stadiont ugyan senki sem zárta be, mégis csak ötszázan voltak kíváncsiak a listavezető újabb biztos győzelmére.

Fehérváron is kikapott a bajnok

Sport2002.09.29, 16:45

A Borsodi Liga kilencedik fordulójában a Videoton megérdemelten szerezte meg első hazai győzelmét a Zalaegerszeg ellen. A Dunaferr Sopront, az éllovas MTK a sereghajtó Békéscsabát, az Újpest a Kispestet győzte le hazai pályán. 

Esélyesek fölényes győzelme férfikéziben

Sport2002.09.28, 12:47

A férfikézilabda-NB I. negyedik fordulójában a Veszprém a Győrt, a Szeged a Pestszentlőrincet, a Dunaferr az Orosházát verte simán, a Százhalombatta döntetlent ért el Pécsett.

Százszázalékos a Győr nőikézi-csapata

Sport2002.09.28, 20:13

A nőikézilabda-NB I. hatodik fordulójában a Dunaferr a pécsieket, a Fradi a Debrecent, a Vác a Vasast győzte le. A listavezető Győr a sereghajtó Túrkeve otthonában nyert.

Egygólos újvárosi siker a nőikézi-rangadón

Sport2002.09.26, 20:03

A Dunaferr egygólos győzelmet aratott a vendég Cornexi ellen a nőikézilabda-NB I csütörtöki rangadóján.

A Dunaferr idegenben legyőzte a Herz-FTC-t

Sport2002.09.22, 22:58

A Dunaferr bravúros győzelmet aratott a címvédő Ferencváros otthonában a nőikézilabda-bajnokság vasárnapi rangadóján.

Papírforma eredmények férfikéziben

Sport2002.09.21, 22:26

A férfikézilabda-NB I. szombati játéknapjának mindhárom mérkőzésén a vendégcsapat nyert. A Dunaferr Pestszentlőrincen, a Szeged Százhalombattán, a Veszprém Békésen diadalmaskodott.

A Debrecent is legyőzték a Vác női kézisei

Sport2002.09.21, 20:15

A Vác a Dunaferr után az EHF-kupában érdekelt Debrecent is legyőzte hazai pályán a nőikézilabda-NB I-ben. A hajdúságiak múlt vasárnap Esztergomban kaptak ki nagy meglepetésre. A másik mérkőzésen a Hódmezővásárhely könnyedén győzött Túrkevén.

Sopronban bukott a Vidi, Békécsabán nyert a Dunaferr

Sport2002.09.21, 23:21

A Borsodi Liga 8. fordulójának szombati játéknapján a Sopron hazai pályán második félidei teljesítményének köszönhetően 2-0-ra verte a Videotont,  a vendéglátójánál tudatosabban és korszerűbben játszó Dunaferr pedig 3-1-re győzött Békéscsabán.

Újabb rangadó előtt a Herz-FTC

Sport2002.09.20, 12:02

A Cornexi szerdai legyőzése után vasárnap 14 órától ismét rangadót játszik a Ferencváros nőikézilabda-csapata: a címvédő ezúttal a Dunaferrt fogadja.

Hétpecsétes titok az állami cégvezetők végkielégítése

Archívum2002.07.17, 07:55

Alig ült el a volt MFB-vezér, Baranyay László 150-200 millió forintra becsült végkielégítése miatt kirobbant botrány, a Dunaferrnél máris sokan kifogásolják a menesztett vezetők több mint 100 millió forintra taksált bánatpénzét. Arra azonban vélhetően sohasem derül fény, hogy pontosan mekkora összegről van szó. A menedzserszerződések ugyanis az állami szférában is szigorúan titkosak.

Tornyi továbbra is bízik játékosaiban

Sport2002.09.17, 17:04

A remek bajnoki kezdés - győzelem az Újpest ellen - dacára csúnyán visszaesett, és jelenleg öt ponttal a táblázat alsó régiójában található a Dunaferr. A rossz szereplés, valamint a legutóbbi, Kispesttől elszenvedett 3-1-es vereség után, ahogy az lenni szokott mifelénk, azonnal edzőcseréről kezdtek el suttogni Dunaújvárosban.

A Ferrobus ellen kezd a Dunaferr

Sport2002.09.16, 09:38

Kialakultak a magyar érdekeltségű párharcok az európai kézilabda kupákban, a legnehezebb dolga a dunaújvárosi hölgyeknek lesz, akik a várakozásnak megfelelően a spanyol Ferrobus Mislata ellen lépnek pályára.

Meglepetések fordulója női kéziben

Sport2002.09.15, 18:14

A Dunaferr szombati, Vácon elszenvedett egygólos veresége után vasárnap újabb meglepetés született a nőikézilabda NB I-ben: az EHF-kupában érdekelt Debrecen kikapott Esztergomban.

Botrány és újpesti siker a csúcsrangadón

Sport2002.09.14, 23:12

A Borsodi Liga hetedik fordulójának leginkább várt derbijén az Újpest - szurkolói botránytól sem mentes mérkőzésen - 3-0-ra legyőzte a Ferencvárost. A Kispest idegenben meglepetésre 3-1-re verte a Dunaferrt, a Győr - a Megyeri úti meccshez hasonlóan - "puskaporos hangulatú" találkozón 4-1-re diadalmaskodott a Videoton ellen Székesfehérváron, az MTK egy góllal múlta felül a Siófokot. Még pénteken a Debrecen 2-1-et játszott a bajnok ZTE-vel.

Győzelemmel rajtolt a Fotex

Sport2002.09.13, 21:10

A címvédő Fotex-Veszprém, valamint a Dunaferr és a Cegléd is győzelemmel kezdte a férfikézilabda-NB I 2002/03-as idényét.

Megszületett Radulovics kisfia

Sport2002.09.12, 14:04

Egészséges fiúgyermeknek adott életet Radulovics Bojana, a Dunaferr és a magyar nőikézilabda-válogatott világklasszis jobbátlövője. A 3700 grammos, 53 centis újszülött a József Benedek nevet kapta.

Győzelemmel rajtolt a győri kézicsapat

Sport2002.09.12, 08:27

Hazai pályán nyolcgólos győzelmet ért el a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapata az újonc Pécs ellen az NB I nyitófordulójában. Az esélyesek közül a Fradi, a Dunaferr és a Cornexi is nyert.

Kezdődik az idei kéziszezon

Sport2002.09.10, 14:08

Szerdán kezdődik a női, pénteken a férfi kézilabda NB I alapszakasza. A hölgyeknél a címvédő Herz-FTC és az MK-győztes Dunaferr mellett minden bizonnyal az EHF Kupa-finalista Győri Graboplast, valamint a Cornexi-Alcoa is bele akar szólni az érmek elosztásába. A férfiaknál a Fotex-Veszprém a toronymagas esélyes, de a Pick-Szeged, s a Dunaferr is okozhat meglepetést.

Milliókkal tartoznak a Dunaferr focistáinak

Sport2002.09.10, 17:53

Ügyvédi felszólítást küldött egyesületének Balaskó Iván, a Dunaferr futballistája, mivel a klub nem tartotta az augusztus 15-i határidőt, amikorra is milliós összeget kellett volna fizetnie játékosának. Ugyanakkor Zavadszky Gábor már bírósághoz fordult elmaradt dunaújvárosi járandósága ügyében.

Grúz kézicsapat lesz a Dunaferr ellenfele

Sport2002.09.09, 13:10

Megkezdődtek az európai kézilabdakupa-küzdelmek is. Az első fordulókban a magyar csapatok csak áttételesen voltak érdekeltek: a selejtezők ugyanis eldöntik, mely gárdákkal mérkőzhetnek a következő körben.

Kikapott a Győr, idegenben nyert a Videoton

Sport2002.09.02, 14:22

A Borsodi Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján két idegenbeli győzelem is született: a Videoton 2-0-ra nyert a Békéscsaba otthonában, a Debrecen pedig Győrből hozta el a három pontot (0-1). A Siófok hazai pályán kettővel verte a Dunaferrt, a Kispest-Siófok derbi döntetlen lett (1-1).

Megszakadt a Fradi győzelmi sorozata

Archívum2002.08.24, 21:47

A százszázalékos, a bajnokság első négy fordulójában még gólt sem kapó Ferencváros Dunaújvárosban botlott, a Győr az Újpest otthonában vesztett pontokat, a Békéscsaba feltámadt otthon, míg a Siófok Sopronban szerezte meg a három pontot

Kupagyőztesek között a Fotex

Sport2002.08.17, 20:54

Nem hivatalos információk szerint idén Németországban, Dessauban és Magdeburgban rendezik meg a tavalyi szezon európai kupagyőzteseinek kézilabda Európa-bajnokságát. A férfiak megmérettetésén a három nyertes (Magdeburg, Kiel, Ciudad Real) mellett a Fotex-Veszprém indulhat.

Vasárnap játszik a ZTE a Dunaferr ellen

Sport2002.08.15, 16:40

Péntektől vasárnapig rendezik a labdarúgó NB I negyedik fordulóját. Az előző hetek gyakorlatától eltérően ezúttal mind a tizenkét csapat pályára lép. A nemzetközi kupákban érdekelt három együttes egyformán az utolsó játéknapon szerepel.

Sowunmi a télig újra a Dunaferrben

Sport2002.08.08, 07:24

Úgy végződött Thomas Sowunmi franciaországi szereplése, hogy tulajdonképpen el sem kezdődött: bár a labdarúgó egyéves szerződést írt alá az első osztályú Ajaccio vezetőivel, és játszott is az előkészületi mérkőzéseken, az igazi, bajnoki bemutatkozás elmaradt. Sowunmi hazajött, s egyelőre annyi biztos, hogy a Dunaferrben futballozik az ősszel.

Légiósáradat: internetről az NB I-be

Sport2002.08.07, 14:51

Amint azt várni lehetett, az MLSZ döntése, amelynek értelmében az új bajnokságban a csapatok korlátlan számban küldhetnek pályára idegenlégiósokat, valóságos dömpinget eredményezett: még sohasem szerepelt ilyen sok külföldi labdarúgó próbajátékon a magyar kluboknál. Persze csak egy részük kapott szerződést, de így is két csapatra való idegenlégiós szerződött az NB I-be.

Ferrobusra várnak az újvárosi kézisek a női BL-ben

Sport2002.08.06, 13:00

Sorsoltak az európai kézilabdakupákban. A női Bajnokok Ligájában a Dunaferr a spanyol Ferrobus Mislata és a cseh Slavia Praha csata győztesével szemben harcolhatja ki a legjobb 16 közé kerülést.

Tornyi a bírót hibáztatja a vereségért

Sport2002.08.04, 18:00

Sokan féltették a Dunaferrt ettől a szezontól, hiszen nyáron meggyengült a legutóbbi bajnokságban a negyedik helyen végzett együttes. Főként a gólkirály Tököli és az ugyancsak válogatot Rósa Henrik távozása érintette érzékenyen az újvárosiakat, de Sowunmi franciaországi szerződését is fájlalták a klubnál. Ehhez képest a Dunaferr remek játékkal 3-1-re verte a nyitányon az Újpestet, s bár Debrecenben 3-2-re kikapott - Tornyi Barnabás szerint vitatható körülmények között, a hosszabbításban esett góllal -, ettől függetlenül kifejezetten stabil csapat benyomását keltették az újvárosiak.

A Fradi négyet lőtt a Kispestnek

Sport2002.08.03, 22:42

A Ferencváros az NB I második fordulójában a Kispestet fogadta: a zöldek a második meccsén is betaláló Tököli révén hamar vezetést szereztek, majd Leandro növelte a tavalyi ezüstérmes előnyét. Az új kapussal "próbálkozó" Kispest a második félidőben sem tanúsított nagyobb ellenállást, a Fradi még további két gólt szerzett (mindkettőt védő lőtte: az egyiket Szkukalek, a másikat Dragóner) és megérdemelten győzte le a Kispestet.

Újvárosi lecke az Újpestnek

Sport2002.07.27, 23:16

A Dunaferr már az első félidőben is fölényben játszott, de mégis az Újpest szerzett vezetést. Szünet után a hazaiak rengeteg helyzetet dolgoztak ki, Bagoly vezérletével megérdemelten fordítottak és nyertek.

Átigazolási körkép a Borsodi Liga csapatairól

Sport2002.07.26, 09:31

Összeállításunkból képet kaphatnak a Borsodi Liga csapatainak érkezőiről és távozóiról. A július 26-án rajtoló pontvadászat résztvevői közül jelentős vérfrissítésen esett át Debrecen, a Győr, az Újpest és a Siófok gárdája, míg viszonylag kis játékosmozgást tapasztalhattunk a Dunaferr, a Sopron, a Videoton és bajnok Zalaegerszeg együttesénél.

Nehéz pécsi kézis sorsolás

Sport2002.07.23, 13:07

Hétfőn kezdi meg a felkészülést a PEAC-Pikker nőikézilabda-együttese az új idényre. Az újonc pécsiek jól erősítettek, hiszen győri kölcsönjátékosok mellett megszerezték a Dunaferr egyik kapusát, és azt a Kévés Renátát, aki korábban volt már a bajnokság második legjobb góldobója.

Salamon és Jäkl távozhat Újvárosból

Sport2002.07.17, 09:52

Másfél héttel a hazai labdarúgó-bajnokság kezdete előtt még mindig nem dőlt el, milyen csapattal vág neki az új idénynek a Dunaferr. A távozó Tököli, Sowunmi, Rósa trió után ugyanis Salamon és Jäkl is eligazolhat, míg igazán komoly erősítés nem érkezett a Duna partjára.

Kilenc magyar kézis kupacsapat

Sport2002.07.12, 09:12

A nemzetközi kézilabdakupák selejtezőinek sorsolására egy hét múlva, július 16-án, Bécsben, az Európai Kézilabda Szövetség főhadiszállásán kerül sor. A 2002/2003-as évadban kilenc magyar együttesnek adatik meg a lehetőség: a férfiak négy, a hölgyek öt csapattal képviseltethetik magukat az európai porondon.