Dunaferr-ügy

címke rss

Suchmant hallgatták meg a Dunaferr-ügyben

Itthon2001.10.26, 13:16

A volt privatizációs miniszter, Suchman Tamás meghallgatásával folytatódott a Dunaferr albizottság vizsgálata. Az MSZP-s politikus ma is jónak tartja az óriáscég vagyonkezelői szerződését, amit a Fidesz vezette koalíciós kormány felbontott, majd feljelentést is tett az ügyben.

Visszavágnak az Orbán-bányákért a kormányzati körök

Itthon2001.10.25, 10:25

A Népszava információi szerint az Orbán család bányaügyeinek állandó ellenzéki kritikája az oka annak, hogy a kormányzati körök napirenden tartják a Dunaferr-ügyet. A lap úgy értesült: ennek a következménye az is, hogy Márton Attila a cégcsoport szállítmányozása körüli állítólagos visszásságokra hívta fel a figyelmet. A szállításokat kifogásoló anyag azonban pontatlannak látszik.

Ügyészséghez fordul Márton Attila Dunaferr-ügyben

Itthon2001.10.19, 17:58

Márton Attila, az Országgyűlés Dunaferr-albizottságának fideszes elnöke az ügyészséghez és az APEH-hoz fordul a cégcsoportnál észlelt újabb visszásságok miatt. A politikus szerint ugyanis magánzsebekbe vándorolt a Dunaferr nyeresége, mégpedig úgy, hogy a szállítási feladatokat áttették egy olyan magáncéghez, amely papíron további magáncégeket vont be a tevékenységbe.

Suchman szerint nincs túlságosan eladósodva a Dunaferr-csoport

Itthon2001.09.20, 14:30

Horváth Istvánt, a Dunaferr volt vezérigazgatóját és Suchman Tamás volt privatizációs minisztert hallgatta meg csütörtöki ülésén a Dunaferr-ügyeket vizsgáló albizottság.

Bányászati szakértők az ellenzék előtt

Itthon2001.09.05, 08:39

Két bányászati szakembert hallgat meg szerdai ülésén a Dunaferr-ügyet vizsgáló, ellenzékiekből álló részbizottság. Segítségükkel a magyarországi kőpiac helyzetét akarják feltérképezni.

Lecserélnék Dunaferr-bizottsági tagjaikat a szocialisták

Itthon2001.09.04, 16:32

Az MSZP lecserélné a Dunaferr-ügyekkel foglalkozó albizottságba delegált tagjait. Az albizottság fideszes vezetője szerint az új tagok (Suchman Tamás és Csiha Judit) személyesen is érintettek a Dunaferrel kapcsolatos ügyekben, ezért felvételük a bizottságba inkorrekt eljárás lenne. A tervezett személycserék miatt az MSZP-s tagok nélkül ülésezett kedden az albizottság.

Megalakult a Dunaferr-ügyet vizsgáló albizottság

Itthon2001.08.28, 18:37

Megalakult kedden a Dunaferr-ügyeket vizsgáló parlamenti albizottság. A testület elnöke a fideszes Márton Attila lett.

A KEHI nyomozást követel Dunaferr-ügyben

Itthon2001.08.22, 17:21

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) panasszal fordult a rendőrséghez, mert megszüntették a nyomozást a Dunaferr Rt. vagyonkezelői szerződése ügyében. A KEHI elnöke szerint a rendőrség nem vette figyelembe, hogy olyan emberek lehettek a cég vagyonkezelői, akik összeférhetetlenség miatt a törvény szerint nem juthattak volna ilyen pozícióba.

Az SZDSZ nem kapott érdemi választ a Dunaferr-ügyben

Itthon2001.08.10, 12:15

Nem kapott érdemi választ Orbán édesapjának bányája és a Dunaferr állami tulajdonú vállalat közötti kapcsolatot firtató kérdéseire az SZDSZ. A címzett miniszterelnök helyett Stumpf kancelláriaminiszter válaszolt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő