Duna TV és média
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- MTVA
- szórakozás
- sorozat
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Már javában készül az Egynyári kaland folytatása
Már forgatják az Egynyári kaland második évadját, a közmédia sorozata várhatóan 2017 tavaszán kerül képernyõre.
Kraszkó Zita: Tanuljuk és tanítjuk, hogyan lehet boldogan bukni
Kraszkó Zita ezen a nyáron is a Duna közszolgálati csatorna képernyõjén van, az idei szezonban Harsányi Levente társa a Balatoni nyár-ban. Gyerekkora óta imádja a Balatont, és nagyon élvezi, hogy a mûsor az ismeretterjesztés mellett szórakoztatja is a nézõket. Vállalja a bohémabb szetteket, nem okoz gondot neki a koránkelés, és élvezi az élõ mûsor kihívásait. A mûsorvezetõ mesélt az Origónak.
A nap sorozatképe: mely magyar színésszel tolt ki a stáb?
Már forgatják az Egynyári kaland második évadját, R ubóczki Márkó, Héricz Patrik, Schmidt Sára, Dobos Evelin és a többiek már hetek óta forgatnak a Balatonon, a csapathoz Dobó Kata is csatlakozott a folytatásban. A közmédia sorozata közétett egy fényképet, amin az egyik színész muffinnak öltözött. Ön szerint ki bújt ebbe a szettbe a nagy kánikulában?
630 millió forintba kerül a közmédia sorozatainak folytatása
Az MTVA újabb 630 millió forintot fizet két sorozat folytatásáért Kálomista Gábor cégének, ennyibe kerül az Egynyári kaland és a Csak színház és más semmi második évadja.
Még egy magyar sorozat Dobó Katával
A Csak színház és más semmi is kapott még egy évadot, a stáb már megkezdte a forgatást - újra együtt Dobó Kata, Schell Judit és Csányi Sándor.
Tüskés modorú lány hívja ki maga ellen a sorsot
Lesz második évadja az Egynyári kaland -nak, a stáb már forgat a Balatonnál. Sok ismerõs arc tûnik fel a folytatásban, de érkezik egy testvérpár, akik eddig nem voltak képben.
Így fest Dobó Kata a balatoni sorozat folytatásában
Már forgatják az Egynyári kaland második évadját, a közmédia sorozata várhatóan 2017 tavaszán kerül képernyõre.
Megvan a Virtuózok gyõztese
Utolsó adásához érkezett június 3-án a Duna TV klasszikus zenei tehetségkutatója, a Virtuózok. Az élõ fináléban a három korcsoport gyõztese versenyzett a 2016-os év Virtuóza címért és a 12 millió forintos fõdíjért.
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- Virtuózok
- Duna TV
- Címkefelhõ »
Harsányi Leventével, Kovács Lázárral rajtol a Balatoni Nyár
Június 13-tól számos újítással indul újra a Balatoni Nyár. A Duna közszolgálati csatorna délelõtti mûsora a hét minden napján jelentkezik majd Kraszkó Zitával, Rátonyi Krisztával, Harsányi Leventével és Vida Péterrel. A mûsor sztárséfje a 2016-os évadban Kovács Lázár lesz.
Lement a Virtuózok harmadik középdöntõje
Továbbment Váradi László, Jakab Roland Attila és Váradi Gyula.
Fürdõruhás jeleneteket forgatnak az esõs, szeles Balatonon
Lesz második évadja az Egynyári kaland-nak, a stáb már megkezdte a munkát a Balatonnál.
Hamarosan forgatják az Egynyári kaland folytatását
Biztosan lesz második évadja az Egynyári kaland-nak, a stáb hamarosan megkezdi a munkát a Balatonnál.
Túl kevésnek bizonyult a hegedû a Virtuózok adásában
Április 29-én a Dunán a nagyok mezõnye mutatta meg tehetségét a Virtuózok színpadán. Közülük kilencen térhetnek majd vissza a középdöntõbe, ahol már a Nemzeti Filharmonikusok tagjaival adják elõ választott mûveiket.
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- Virtuózok
- Duna TV
- Címkefelhõ »
A legkisebbekkel folytatódik a Virtuózok
A második elõdöntõvel folytatódik a Virtuózok új szériája, április 22-én a kicsik lépnek színpadra.
Alig nézik, de új évaddal folytatódik a Munkaügyek
Nyáron forgat a stáb, õsszel képernyõn lesz az új évad.
Ismét eljött a népmûvészet ideje
Az MTVA és a Hagyományok Háza negyedik alkalommal hirdeti meg a Fölszállott a páva címû népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt. A 2016-os évadban ismét a gyerekeké lesz a fõszerep a Duna TV õszi mûsorában.
Nehéz dolguk lesz a férfiaknak Gundel Takács Gábornál
Március 8-án, a nemzetközi nõnapon a Maradj talpon! különleges formában kerül képernyõre.
Tatár Csillával esni kezdett a Magyarország, szeretlek
Január 24-én került képernyõre a Magyarország, szeretlek! utolsó olyan adása, amelyben Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenõ voltak a csapatkapitányok. Megnéztük, hogy megy azóta az MTVA vetélkedõje, hozott-e változást a nézettségben a csere.
Teljesen mindegy, hogy ki vezeti a Ridikült
Január 25-én Dióssy Klári vette át Jakupcsek Gabriella helyét a Ridikül-ben, megnéztük, változtatott-e a csere a mûsor nézettségén.
Tovább morognak a Ridikül és Jakupcsek Gabriella hívei
Miután Jakupcsek Gabriella decemberben távozott az MTVA-tól, helyét a Ridikül-ben Dióssy Klári vette át. Közel három hete vezeti a talkshow-t, a nézõk egy része még mindig elégedetlenkedik a változások miatt.
A Dal 2016: ismert arcok hullottak el az utolsó elõdöntõben
Lezárult A Dal 2016 harmadik elõdöntõje, a zsûri kedvence Petruska volt, de szép pontszámokkal ment tovább Agárdi Szilvi és a Parno Graszt is. A négytagú zsûri szûkmarkúan osztogatta a pontokat, több ismert tehetségkutatós kiesett - a legszigorúbb ezúttal is Pierrot volt.
Lehet az Eurovíziót cikizni, de akkor is óriási buli
Bayer Friderika volt az elsõ magyar énekes, aki képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, 1994-ben a negyedik helyet hozta el. Aztán próbát tett a versenyen többek közt a V.I.P, a NOX, Charlie és Rúzsa Magdi is. Az MTVA néhány éve a képernyõn válogatja az énekeseket, négytagú zsûri és a nézõk bevonásával. Még javában zajlik a válogatás A Dal 2016-ban, szombat esténként megy a küzdelem a kijutásért. Felidézzük a korábbi évek gyõztes dalait, és megkérdeztünk néhány énekest, hogy számukra mit jelentett az énekverseny.
Nézze meg a Magyarország, szeretlek! vadonatúj csapatait
Január 31-én mutatkoznak be a Magyarország,szeretlek! új csapatkapitányai, a pultok mögött két sorozat arcai küzdenek egymással.
Szávai Viktória: Intenzív a kapcsolat, ha sorozatot forgatunk
A Radnóti Színház színésznõje, Szávai Viktória céltudatos, olykor mégis esetlen forgatókönyvírót alakít a közmédia új sorozatában, a Csak színház és más semmi-ben. A szériában Szervét Tiborral van a legtöbb közös jelenete, akivel rutinos párost alkotnak, nem elõször játszanak házaspárt. Utólag kritikus magával, a forgatási napok közül pedig azt élvezte a legjobban, amikor Fehér Tiborral nyolc órát töltött egy állvány tetején - többek között ezekrõl mesélt az Origónak.
Nem hangzott el Jakupcsek neve az új Ridikülben
Jakupcsek Gabriella helyét Dióssy Klári vette át a Ridikül-ben, az új mûsorvezetõt a hétfõi adásban bemutatták a nézõknek, elõdjét viszont meg sem említették.
Nem mondták le a szereplést az új Ridikül vendégei
Jakupcsek Gabriella helyét Dióssy Klári vette át a Ridikül-ben, hétfõtõl õ vezeti az MTVA talkshow-ját. Mint az Origónak elmondta, nem akarja, hogy elõdjéhez hasonlítgassák és bízik abban, hogy a negatív kommentek nem neki szólnak.
Egészen mást hallott A Dal 2016 zsûrije
Tolvai Reni roppant elõnytelen szoknyával, Benji pedig lógó cipõfûzõkkel is biztosan ment tovább az elsõ adásból. A zsûri nagy kedvence Freddie volt, akit korábban Fehérvári Gábor Alfréd néven ismerhetett a tévézõ. A zsûri frissítése jót tett a show-nak, de a legkritikusabb még mindig az egyetlen régi tag, Pierrot volt.
- címkék:
- média
- show
- tévé
- A Dal
- A Dal 2016
- Duna TV
- MTVA
- Címkefelhõ »
Lovas Rozi: A színház egy felgyorsult, szenvedélyekkel teli világ
Lovas Rozi színházi öltöztetõt játszik a Csak színház és más semmi-ben, elõször láthatjuk sorozatban szerepelni. Karakterére úgy tekint, mint aki még nem találta meg igazán önmagát, õ pedig akkor teljesedett ki igazán, mikor felvették az egyetemre és színészetet kezdett tanulni. A színésznõ és Schell Judit közt elcsattan majd egy csók is az egyik jeleneten - többek közt errõl, a közmédia új szériájáról és a forgatásról mesélt az Origónak.
Szervét Tibor extrém helyzetbe került a forgatás alatt
Szervét Tibor újra a képernyõn tûnik fel, ezúttal a közmédia új sorozatában kapott szerepet. A Csak színház és más semmi-ben Ivánszky Dénes színházigazgatót játssza, és bár több mulatságos jelenet is eszébe jutott a széria elsõ epizódjainak bemutatóján, az Origónak hosszabban egy extrém napjáról mesélt. A fiatal színészeket tanácsokkal látta el, holott õk nem kérték, magát pedig úgy nézi vissza, hogy végig korrigál.
Schell Judit: Nem volt okom rá, hogy szerepet vadásszak el mástól
Schell Judit válófélben levõ, féltékeny dívát alakít a közmédia új sorozatában, a Csak színház és más semmi-ben. A színház berkeiben játszódó történet rögtön megtetszett neki és úgy gondolja, a nézõk is szeretni fogják, mindannyian szeretünk benézni a kulisszák mögé és megtudni, mi zajlik a háttérben. A színésznõ arról mesélt az Origónak, hogy van-e hasonlóság a valóság és a képernyõre került színházi világ közöt, és hogy érte el, hogy karakterével ellentétben õt nem szedi szét a bulvársajtó.
A rendezõ jól megdöntötte a fiatal színésznõt
Jó hírünk van: a közmédia új sorozatának, a Csak színház és más semmi-nek csak a címe rossz, amúgy egy kellemes dramedy készült. Csányi Sándor a fõ sármõr, de mellette is megy bõszen a kavarás, a direktor úr felesége például egy félmeztelen kõmûves után epekedik, az elhagyott, csalódott díva pedig kegyetlenül nyírja a feltörekvõ, ifjú sztárt. Premier vasárnap, január 10-én.
Ezt nézheti majd 2016-ban a magyar tévékben
A tavaly újmûsor-dömping után a piacvezetõ RTL-csoport 2016-ot is jól meghúzza, az új tulajdonoshoz került TV2-nél pedig még csak körvonalazódnak az új irányok, nagyszabású show-ból csak egyet jelentettek be. A közmédia irdatlan pénzekbõl gazdálkodik, a legtöbbet az M1 hírtévé és az M4 sport viszi el – utóbbival 2016 nyarán erõsen számolni kell a nézettségi listákon is.
2016-ban is lesz Virtuózok a tévében
2016-ban ismét megrendezik a Virtuózok mûsorsorozatot, ezúttal a Dunán.
- címkék:
- média
- tévé
- Virtuózok
- Duna TV
- Címkefelhõ »
Januárban jön Schell Judit és Csányi Sándor sorozata
A Csak színház és más semmi címû hatrészes sorozatot idén nyáron és õsszel forgatták, januárban kerül képernyõre.
Borbás Marcsi: Ez a generáció majmolja a külföldi ételeket, nem alkot újakat
Már a Gasztroangyal is annak hatására indult el, hogy a nagy mennyiségû gasztronómiai tudást, amit az évek során felhalmozott, munkatársai unszolására meg akarta örökíteni, hogy ne vesszen kárba. A tévémûsor aztán tavaly decemberben szakácskönyvvel bõvült, amit idén követ az újabb, A sûrûje 2. címet viselõ kiadás. Borbás Marcsi ezeket az ételeket a családi asztalra szánja – errõl is mesélt az Origónak.
Új arcok a Munkaügyek sorozatban
Szeptember 23-tól szerda esténként újra bepillanthatunk a Munkaügyi Hivatalban dolgozó vagy inkább csak szigorúan ügyintézõ kartársak életébe. A Duna TV-n folytatódik a Munkaügyek-IrReality Show. Az ötödik évadban újra találkozhatunk a régi arcokkal, de a csapatot néhány új hivatalnok is erõsíti majd.
Nem rosszak az emberek, csak érzéketlenné váltak
Szeptember 21-én új évaddal folytatódott a közmédia riportmûsora, a Bábel - Hesnával a világ. Az új széria lényegében az emberi viselkedést tanulmányozza, több világvárosba ellátogat, és érdekes emberkísérleteket ígér. Al Ghaoui Hesna mesélt az Origónak.
Megvált a köztévé Onyutha Judittól
Egy évig dolgozott mûsorvezetõként Onyutha Judit, a Család-barát után úja idõjósként láthatják a nézõk a képernyõn, az ATV adott neki munkát.
Horvátországban is forgatott Borbás Marcsi csapata
Szeptember 5-én folytatódik Borbás Marcsi mûsora, a Gasztroangyal a megújult Dunán.
Hál' istennek Zita is elõkerült!
Végignéztünk egy Balatoni Nyár-adást, funkcióját ellátja, csak azt nem értjük, miért ment délutánra. A vendégek épp elég idõt kapnak, hogy népszerûsítsék, amit szeretnének, de még ne legyenek unalmasak – és egy lefagyás tarkította a mûsort.
Nagy változások lesznek a közmédia csatornáin
A Duna Televízió, az M2, a Petõfi TV és az M3 retrócsatorna mûsorán is bõven lesz választék filmekbõl és sorozatokból.
Új részekkel folytatódik az Egynyári kaland
Megkapta a második évadot a Duna TV-n az Egynyári kaland címû sorozat, jövõre kezdik a forgatást. A közmédia saját gyártású szériája a Balatonon játszódik, hat fiatal színész fõszereplésével.
Rátonyi Krisztina a mai napig izgul, de örül a víznek
A Balatoni nyár több újítással tér vissza a képernyõre, a szórakoztató mûsor június 15-én délután startol Révfülöprõl. Négy mûsorvezetõt kapott, egyikük a Petõfi TV ismert arca, Rátonyi Krisztina, aki fiatal kora ellenére már rutinosan mozog ebben a szerepben. Hangulatokkal készül, gyerekként nem csak nyáron járt a tóhoz, és gyakran mondja magának, hogy milyen szerencsés – mesélte az Origónak.
Rátonyi Krisztina és Simon Kornél az új Balatoni Nyárban
Megújult formában tér vissza a képernyõre a közmédia szórakoztató magazinmûsora, a Balatoni nyár. Több újításra is számíthatnak a nézõk: a mûsor a reggeli órák helyett délután kerül adásba, négy fiatal mûsorvezetõ váltja majd egymást párban hetente, és fiatalos, pörgõs fõcímdal is készült hozzá. A sajtótájékoztatón bemutatták az új és már ismert arcokat, és néhány érdekességet is megtudhattunk a június 15-én startoló mûsorról.
Csonka Andrásnak gondjai voltak a reptéren
A Fapad szerdai epizódjában Csonka András és Bordán Irén is feltûnik majd, a megújult Duna sorozatában a fapados légitársasággal szeretnének utazni, ám ez korántsem lesz egyszerû.
Bulizós, fiatalos és kiszámítható a közmédia új sorozata
Egynyári kaland címmel startolt április 26-án a közmédia új sorozata, ami az elsõ epizód alapján pont olyan, amilyennek a csatorna beharangozta: bulizós, fiatalos, laza, nyáridézõ és önfeledt – csak épp túlságosan kiszámítható.
- címkék:
- sorozat
- média
- tévé
- Egynyári kaland
- Duna TV
- Címkefelhõ »
Szorcsik Viki újra tévésorozatban tûnik fel
Tíz éve kapta meg Judit fõnõvér szerepét a Jóban Rosszban címû sorozatban, amivel négy éven keresztül volt képernyõn, majd új feladatot kapott a TV2-tõl, a 10! címû mûsort bízta rá a csatorna. Szorcsik Viki április 26-tól újra sorozatszereplõként tûnik fel, a Duna TV-n startoló Egynyári kaland-ban szerepel majd.
Nyár, buli, szex: új magyar sorozat érkezik
Ifjúsági sorozatként debütál április 26-án a Duna TV-n Dyga Zsombor Egynyári kaland címû alkotása, melyben fõszerepet kapott Vecsei Miklós, Rubóczki Márkó, Héricz Patrik, Döbrösi Laura, Schmidt Sára és Dobos Evelin.
- címkék:
- sorozat
- média
- tévé
- Egynyári kaland
- Duna TV
- Címkefelhõ »
Kamarás Iván is magyar sorozatban szerepel
Április 12-én 20.50-kor sugározza a Duna Tv a Kossuthkifli ötödik részét. Az új epizódban - az utazás negyedik napján - a postakocsi utasait magyar honvédek tartóztatják le.
- címkék:
- sorozat
- média
- tévé
- Kossuthkifli
- Duna TV
- Címkefelhõ »
Az M1 hírtévé, a Duna TV nemzeti fõadó lesz
Az M2 csatorna esti sávjában márciustól létrejövõ Petõfi TV és a júliusban induló M4 Sport csatorna mellett 2015. március 15-étõl megújul az M1 közszolgálati televíziós csatorna mûsorkínálata is, mindezek mellett a Duna TV a nemzeti fõadó szerepébe lép.
- címkék:
- média
- tévé
- M1
- Duna TV
- Címkefelhõ »