Duna TV

címke rss

Akusztikus hangszereléssel érkeznek az elődöntősök A Dal következő adásában

Tévé2023.04.11, 13:53

Az első akusztikus elődöntőben, szombaton 19:35-kor teljesen új hangzással tér vissza tíz produkció. A Duna nagyszabású élő showműsorában húsz dal van versenyben „Az Év Dala 2023" címért. A zsűri továbbra is a nézőkkel együtt keresi Magyarország slágerét.

Vasárnap mutatja be a Duna TV a Toldi mozifilmet

Tévé2023.04.08, 10:52

A Toldi című animációs sorozat 2021-es őszi premierje után, az egész estés film televíziós bemutatója is a Dunán lesz, a Magyar filmek vasárnap este című sorozatában. Jankovics Marcell, a magyar animációs műfaj egyik legnagyobb alakjának utolsó alkotása húsvétvasárnap 21 órától látható.

Ünnepi adással folytatódik A Dal

Tévé2023.04.06, 12:46

Rendhagyó zenés húsvétváróval készül a Duna dalválasztója szombaton 19:40-től. A Dal – húsvéti válogatásban A Dal 2023 zsűritagjai az ünnepkörhöz kapcsolódó személyes élményeiket, családi hagyományaikat osztják meg a nézőkkel. Emellett a korábbi évadok versenydalaiból és extra produkcióiból összeállított – az ünnephez illeszkedő hangzású és hangulatú – dalcsokor gondoskodik a hangolódásról.

A Dal 2023: húsvéti különkiadás után jönnek az akusztikus elődöntők

Tévé2023.04.03, 13:45

Nagyszombaton rendhagyó, ünnepi adással, A Dal – húsvéti válogatással készül a Duna 19:40-től. A korábbi évadok produkcióiból összeállított dalcsokor mellett a zsűritagok az ünnepkörhöz kapcsolódó személyes élményeiket, családi hagyományaikat osztják meg a nézőkkel. A dalverseny április 15-én az első elődöntővel folytatódik.

Százezreknek zenélt, köztük a pápának is A Dal 2023 versenyzője

Tévé2023.03.25, 16:02

A keresztény hitét nyíltan vállaló és közvetítő fiatal énekes, Czinke Máté most szombaton tá.dé művész néven Schultz Gellért oldalán áll a Duna dalválasztó műsorának színpadára. A fiatal énekes számára nem ismeretlen A Dal színpada, hiszen 2019-ben a The Sign zenekarral az elődöntőig meneteltek.

Megújulva tér vissza a Magyarország Szépe

Tévé2023.03.24, 11:00

2023-ban újra látható a világ legismertebb szépségversenye, a Miss World magyarországi nemzeti versenye, a Miss World Hungary. Teljesen megújulva, vadonatúj díszlettel és számos, a kor követelményeihez igazodó szabállyal tér vissza a közmédia képernyőjére a Magyarország Szépe. A versenyre március 24-től várják a 17 és 27 év közötti lányok jelentkezését.

A harmadik válogatóval, Kamarás Ivánnal folytatódik A Dal

Tévé2023.03.20, 11:45

Műfaji sokszínűség, az új generáció zeneszerzői és egy vadonatúj duett Caramel és Horányi Juli előadásában A Dal 2023 második válogatójában. Az élő show 40-es mezőnyének fele már bemutatkozott, szombaton ismét 10 ígéretes dal verseng „Az Év Dala 2023" címért - áll az MTVA közleményében. 

A Dal 2023: ismert fellépők jönnek a második válogatóban

Tévé2023.03.13, 11:13

Az élő show-ba bejutott 40 versenyző közös Adamis Anna dalcsokrával és új műsorvezető párossal kezdetét vette március 11-én a magyar könnyűzene ünnepe, A Dal. Rókusfalvy Lili és Fodor Imre szombaton ismét 19:35-től várja a nézőket. A második válogató adásban újabb 10 versenydal mutatkozik be, és 5 jut tovább az elődöntőbe.

Hamarosan bemutatják a Déryné ifjasszony című filmet

Tévé2023.03.10, 14:54

A kőszínház előtti világ legnagyobb magyar színésznőjéről, Déry Istvánné Széppataki Rózáról szóló 2022-es tévéjátékot március 13-án mutatja be a Duna Televízió. 

Hamarosan kezdődik a verseny az év dala címért

Tévé2023.03.06, 09:49

Tíz versenydallal veszi kezdetét március 11-én A Dal 2023 első válogatója. A showműsor idei házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várják a nézőket szombatonként 19:35-től. A rangos zenei versenyen Mező Misi, Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter értékeli a produkciókat, amelyek között már ott van az év dala.

Ekkor érkezhet a baba Nagy Bogiéknál

Tévé2023.03.03, 21:55

Fiatal kora ellenére is nagyon határozott tervei vannak a jövőre nézve Nagy Boginak, akinek párja egy álomutazáson kérte meg a kezét, tavaly nyáron. A húszéves énekesnő azonnal igent mondott és már az esküvőt tervezi. A Csináljuk a fesztivált! című, nagysikerű show-műsorból ismert énekesnő elárulta, mikor lesz a nagy nap és tervezik-e már a családalapítást leendő férjével.

Ilyen az élet a börtönben: hamarosan érkezik az új magyar krimisorozat

Film2023.03.03, 14:02

Március 20-tól látható a Duna Televízióban a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Megafilm gyártásában készült Cella - Letöltendő élet című, 8 külön epizódból álló új, heti krimisorozat. Az izgalmakban és meghökkentő történetekben bővelkedő szériában olyan színészek láthatók, mint Rátóti Zoltán, Trokán Péter, Jászberényi Gábor, Járó Zsuzsa, Réti Adrienn, Szamosi Zsófia és Balázs Andrea. A sorozat múlt héten megjelent előzeteséhez most egy rövid werkfilm is készült, amely először az Origón látható.

A múltban és a jövőben, nyolc korban játszódik a Duna TV új magyar sorozata

Tévé2023.02.20, 11:59

Cella - Letöltendő élet címmel érkezik márciusban a Dunára a Megafilm Service legújabb antológiasorozata - áll az MTVA közleményében. 

Angol sorozat jön a Duna TV-re Sean Beannel

Tévé2023.02.13, 11:17

Magyarországon elsőként mutatja be a BBC négyrészes angol sorozatát, a Házasságot a Duna, február 13-a és 16-a között. A történet egy házaspár, Ian és Emma mindennapjairól szól, akik 27 éve házasok, és nagy hullámvölgyeket is átvészelnek azért, hogy együtt maradhassanak.

Magyarok Hollywoodban – fontos, felújított filmeket vetít a Duna

Tévé2023.02.09, 11:02

Magyarok Hollywoodban címmel indít tematikus válogatást február 11-től a Duna. Kertész Mihály, Korda Sándor, Tóth Endre, George Cukor, csak néhány név Hollywood legnagyobb filmes alkotói közül. Szombat esténként a neves, magyar származású alkotók klasszikus filmjei láthatók, közülük többet is szinkronfelújított változatban élvezhetnek a nézők megszakítás nélkül - olvasható  az MTVA közleményében. 

Csináljuk a fesztivált: megvan az évszázad magyar slágere

Tévé2023.02.05, 09:00

Álló tapsviharral, örömkönnyekkel és elképesztő katarzissal ért véget a Duna showműsora, a Csináljuk a fesztivált! döntője. Kilenc dal versenyzett az évszázad slágere címért Magyarország közkedvelt sztárelőadóinak produkcióiban, amelyek közül – a közönség és a zsűri szavazatai alapján – az Úgy szeretném meghálálni című Kovács Kati-dal végzett az élen Agárdi Szilvivel - olvasható az MTVA közleményében.

Ikonikus filmjeivel emlékezik Gina Lollobrigidára a Duna

Tévé2023.02.01, 12:38

A legendás olasz filmcsillag előtt tisztelegve a Kenyér, szerelem, fantázia című filmjét, és annak folytatását tűzi műsorra február 3-án a Duna. A romantikus vígjátékok egymás után, felújított változatban láthatók, kiváló szinkronhangokkal. A Kálmán Éva fordításában, dr. Márkus Éva szinkronrendezésében készült első részben Lollobrigida magyar hangja Domján Edit, a második részben pedig Szabó Éva - olvasható az MTVA közleményében. 

Történelmi filmekkel emlékezik a holokauszt áldozataira a közmédia

Tévé2023.01.26, 10:27

A közszolgálati csatornák a világtörténelem tragikus fejezetéről január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján emlékeznek meg, köztük olyan filmalkotásokkal, mint Roman Polanski Oscar-díjas holokausztdrámája, A zongorista vagy a több nemzetközi díjjal elismert magyar filmdráma, az Akik maradtak.

Családi tragédiájáról mesélt Papadimitriu Athina

Tévé2023.01.16, 14:58

Törött tükör, fekete macska, üres tárca, kifordított ruha – ezekhez sokan társítanak különböző hiedelmeket. A színpadról és filmekből egyaránt ismert színművész, Papadimitriu Athina elmondta véleményét a babonásságról, és egy furcsa görög szokást is bemutatott a Család-barát adásában - áll az MTVA közleményében. 

Ez a három dal jutott tovább a Csináljuk a fesztivált! döntőjébe

Tévé2023.01.15, 11:47

Szombat este az első középdöntőben összesen tíz sláger kapott esélyt arra, hogy bekerüljön a fináléba, ám csak három kiadó hely volt. Noha az elmúlt száz év valamennyi korszakának dala versenyben volt, a továbbjutó dalok több mint négyévtizedes múltra tekintenek vissza: egy operettsláger a huszas évekből és két lírai dal a nyolcvanas évekből folytathatja a versenyt.

V’Moto-Rock- és Illés-slágerekkel folytatódik a Csináljuk a fesztivált!

Tévé2023.01.13, 11:36

Egyre nagyobb a tét a Duna műsorában: szombat este az elődöntők továbbjutói ismét színpadra viszik versenyslágerüket – megújult előadásmódban –, de ezek közül csak három juthat tovább a fináléba. A produkciókkal így ezúttal nemcsak egy adott korszakban, hanem az elmúlt száz év összes közkedvelt stílusát felvonultatva folytatódhat a zenei időutazás - áll az MTVA közleményében. 

Új műsorvezetővel folytatódik a Duna magazinműsora

Tévé2023.01.06, 15:46

A Noé barátai - Minden, ami állat című műsor januártól új házigazdával kalauzol az állatvilág legkülönbözőbb témáiban. Fodor Imre a Budakeszi Vadaspark szóvivőjének, Nagy Ingridnek adja át a műsort - áll az MTVA közleményében. 

Olyan lesz, mint a Trónok harca - ígéri az Aranybulla egyik főszereplője

Tévé2022.12.22, 15:30

Az Aranybulla 800. évfordulójára készült nagyszabású történelmi sorozatot a Duna nézői láthatják először, december 25-e és 30-a között. Az idősebb II. Andrást Trill Zsolt, a fiatalt Veréb Tamás játssza, aki az M5 műsorának vendégeként osztotta meg forgatási tapasztalatait.

Erdély vadregényes hegyei között zárul Mező Misi műsora

Tévé2022.12.22, 14:59

Pásztorbotot ragad Mező Misi a Jézus és... című műsor utolsó részében. A Dunán szombaton délután látható epizódban Erdélyben keres választ arra, hogy a pásztorkodás ősi mestersége mit üzen a 21. századi ember számára, és utánajár, miként lehet valakiből pásztor saját környezetében.

Aranybulla, Pál utcai fiúk, Ben Hur és Abigél a Duna TV ünnepi kínálatában

Tévé2022.12.22, 10:47

A Duna karácsonyi műsorválasztékával a család minden tagjára gondol. Az Ünnepelt című műsor és a Csináljuk a fesztivált! sztárelőadók produkcióival hívja közös ünneplésre a nézőket, de karácsonyi klasszikusokkal és egy várva várt hazai filmpremierrel is készül a csatorna az ünnepi időszakra - áll az MTVA közleményében. 

A Magna Cum Laude, a Blahalouisiana, a Csík zenekar is fellép a Duna TV ünnepi műsorában

Tévé2022.12.20, 10:54

A Duna saját gyártású ünnepi műsora december 24-én este sztárelőadók produkcióival és dalpremierekkel hív közös ünneplésre.

Balázs Fecó dala nyerte a Csináljuk a fesztivált! harmadik elődöntőjét

Tévé2022.12.18, 08:54

A popzene hajnala fordulóban a Homok a szélben című sláger lett a közönség és a zsűri kedvenc produkciója, Kovács Kati előadásában. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész mellett öt másik sztárelőadó is folytathatja a versenyt dalával az évszázad slágere címért.

Eddával, Zoltán Erikával, KFT-vel folytatódik a Csináljuk a fesztivált!

Tévé2022.12.16, 14:00

A harmadik elődöntőben, december 17-én A popzene hajnala című adással folytatódik a Duna show-ja. A magyar pop- és rockzene olyan 80-as évekbeli nagy slágereivel folytatódik a műsor, mint a Szerelemre születtem, a Trabant vagy a Gyere őrült, Kovács Kati és Poór Péter is színpadra lép.

Egy kivételes magyar király története elevenedik meg az Aranybulla sorozatban

Tévé2022.12.16, 10:04

Karácsony első napjától látható a Dunán az Aranybulla című hatrészes történelmi sorozat, amelyben olyan részletekre is fény derül II. Andrással kapcsolatban, amelyek nem ismerhetők meg az átlagos történelemkönyvekből. A 800 éves évforduló alkalmából készült produkció jelentőségéről az alkotók meséltek az M5 Librettó című műsorában.

Csináljuk a fesztivált! – Ünnepi adásokkal folytatódik a show

Itthon2022.12.16, 05:40

Szenteste és szilveszterkor a legnépszerűbb hazai előadók ünnepi slágerekkel szórakoztatják a Duna nézőit.

Díjat kapott Kudlik Júlia

Tévé2022.12.08, 23:05

A példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként, december 8-án tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat - áll az MTVA közleményében. 

A döntőbe jutásért párbajoznak a Virtuózok tehetségei

Tévé2022.12.08, 16:28

Újabb tíz klasszikus zenei tehetség mutatja be tudását a Virtuózok V4+ Szlovénia zsűrije előtt, köztük a két magyar induló, az ütős hangszeren játszó Bogáthy Benedek és a zongorista Dávid Roland Mózes. A második nemzetközi elődöntőből továbbjutó öt fiatallal válik teljessé a jövő heti döntős mezőny. A pénteken 20:45-től a Dunán látható tehetségkutató show-ban a világhírű tenor Andrea Bocelli fia, Matteo Bocelli egy különleges, szívet melengető extra produkcióval is várja a nézőket - áll az MTVA közleményében. 

Csillagot kapott az MTVA és az egyik műsora

Tévé2022.12.07, 14:31

A Tejútrendszer két egymás körül keringő csillaga viseli a „Jézus és az MTVA" nevet. Köszönhető ez Raffai Péter asztrofizikusnak, aki a Duna ősi mesterségeket bemutató Jézus és... című műsor, szombati adásának szereplője lesz, melyről korábban az Origónak is mesélt Mező Misi. A 16:20-tól látható Jézus és a tudós című rész a tudomány és a hit viszonyát mutatja be. 

Ismét várja a jelentkezőket A Dal

Tévé2022.12.01, 14:34

Ismét várja a zenészek jelentkezését A Dal: a Duna élő show-ja jövőre is a nézőkkel együtt keresi az ország legjobb dalát és a közönségkedvenc produkció elnyeri „Az Év Dala 2023" címet. Hazánk egyedülálló dalversenyére január 13-ig lehet jelentkezni - áll az MTVA közleményében. 

Új és visszatérő magyar tehetségek a Virtuózok V4+ adásában

Tévé2022.11.24, 13:37

Pénteken este a magyar válogató adással jelentkezik hazánk egyetlen klasszikus zenei tehetségkutatója. Magyarország új virtuózai mellett sok visszatérő tehetség lenyűgöző játékában gyönyörködhetnek a Duna nézői és megtudhatják a résztvevő öt ország mely négy-négy tehetsége jut tovább a nemzetközi elődöntőbe.

Kiderült, hová tűnt Novodomszky Éva

Tévé2022.11.23, 19:57

Novodomszky Éva a Magyar Televízió egyik legmeghatározóbb televíziós személyisége, az utóbbi időben a Család-barát magazinműsorban látható a Duna TV-n. Most elárulta, hogy mivel foglalkozik a műsorvezetésen kívül.

Frenreisz Károly szerint egyedülálló lehetőség a Csináljuk a fesztivált!

Tévé2022.11.16, 12:15

December 3-tól megújult zsűrivel, új slágerekkel és előadókkal, valamint sok meglepetéssel folytatódik a Duna grandiózus zenés showműsora. Az új évad kulisszatitkairól a zsűri legfrissebb tagja, Frenreisz Károly, valamint a műsor egyik lelkes ítésze, Balázs Andi meséltek az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában.

Hatalmas kár érte Rókusfalvy Lilit és családját

Tévé2022.11.09, 21:00

Nagyon megviselte a családot a váratlan tragédia, melyről Rókusfalvy Lili férje, Babos Zsili Bertalan számolt be saját közösségi oldalán. 

Rengeteg akció és humor: így készült A helység kalapácsa - videó

Tévé2022.11.03, 10:41

Magával ragadó látványvilág, izgalmas kaszkadőr jelenetek és kiváló zene – ezek fémjelzik a Petőfi Sándor eposzparódiáján alapuló tévéfilmet, A helység kalapácsát. Az MTVA megrendelésére és finanszírozásában, a Megafilm Service kft. gyártásában készülő alkotás országos premierje jövő januárban lesz a Dunán, amelynek november 3-án megjelent werkfilmjében a forgatás kulisszatitkaiba nyerhetnek bepillantást a nézők - áll az MTVA közleményében. 

Ez kapcsolja ki leginkább Bényi Ildikót

Tévé2022.10.15, 16:36

Az Önök kérték műsorvezetője gyerekkora óta imádja a filmeket, sőt a stáblistát is szereti végignézni magyar alkotók után kutatva. A filmek különleges szerepet töltenek be életében, teljes kikapcsolódást adnak számára, ezáltal egy időre el tudja felejteni a mindennapok nehézségeit. Bényi Ildikó a lányával közös otthoni, kényelmes filmnézést különösen szereti, és előszeretettel választ a Duna kínálatából, ahol szombatonként az egész család kiemelkedő alkotásokat láthat megszakítás nélkül.

Megújult zsűrivel tér vissza a Csináljuk a fesztivált! a Dunán

Tévé2022.10.07, 17:06

Extra produkciókkal, változatos slágerekkel és előadókkal, valamint megújult zsűrivel folytatódik a Duna grandiózus zenés show-ja – jelentette be a csatorna exkluzív sajtótájékoztatóján. A közmédia sikerműsora a következő évadban a közönség által is beszavazott korszakos kedvencek között keresi az évszázad slágerét, változatos zenei műfajokat felvonultatva, a legnépszerűbb hazai sztárelőadók produkcióival - áll az MTVA közleményében. 

Megrázó vallomást tett Keresztes Ildikó

Tévé2022.10.03, 19:36

A Máté Péter-díjas énekesnő a Családi kör című műsor vendégeként beszélt egy számára nagyon nehéz témáról, a demenciáról és a jellemzően időskori betegséggel kapcsolatos tapasztalatairól. Keresztes Ildió elárulta, hogy maga is éritntett, ugyanis édesanyja és nagynénje is demenciában szenvednek. Az énekesnő fontosnak tartja, hogy az emberek merjenek beszélni erről a problémáról és kérjenek segítséget.

Szombaton indul a 15. Nemzeti Vágta

Tévé2022.09.29, 17:19

Október első hétvégéjén újra a lovak dübörgésétől lesz hangos a budapesti Hősök Tere. Az évtizedes hagyománnyal rendelkező megmérettetés döntőjét a térről élőben közvetíti majd a Duna október 2-án 14:45-től - - áll az MTVA közleményében.

Új krimisorozat indul a Dunán

Tévé2022.09.23, 16:03

Izgalmakkal teli hétfő estékkel várja nézőit a Duna: a Kékfény bűnügyi magazin után új krimisorozat indul Ricciardi nyomoz címmel, majd egy öt Oscar-díjas filmmel, a Francia kapcsolattal folytatódik a borzongás.

Külföldi sztár érkezik a SzerencseSzombat színpadára

Tévé2022.09.17, 12:46

A Duna szombati lottóshow-jának exkluzív sztárvendége a horvát csellóművész, HAUSER lesz, aki a 2Cellos duó tagjaként vált ismertté - áll az MTVA közleményében. 

Újdonsággal várja nézőit az Önök kérték a Dunán

Tévé2022.09.14, 10:10

Élményekkel teli ősz várja a Duna nézőit, többek között a nagy közönségkedvenc, az Önök kérték is, Bényi Ildikóval. A műsor már nemcsak hétköznap, hanem vasárnap is látható - áll az MTVA közleményében. 

Csináljuk a fesztivált! – A legjobb magyar popslágerekkel folytatódik a szavazás

Tévé2022.09.12, 13:14

Új évaddal tér vissza a közmédia sikerműsora, a Csináljuk a fesztivált! A nézők mostantól még nagyobb szerephez jutnak: online szavazhatnak a hirado.hu-n, hogy mely magyar slágerek kerüljenek be a Duna show-jába. A folytatásban az elmúlt évtizedek legjobb popslágereire lehet voksolni!

Csináljuk a fesztivált! - Folytatódik a szavazás a legjobb bulislágerekkel

Tévé2022.09.05, 10:28

Új évaddal tér vissza a közmédia sikerműsora, a Csináljuk a fesztivált! A nézők mostantól még nagyobb szerephez jutnak: online szavazhatnak a hirado.hu-n, hogy mely magyar slágerek kerüljenek be a Duna show-jába. Az Aranykor és a Beatkorszak listája már kialakult, a folytatásban az elmúlt évtizedek legjobb bulislágereire lehet szavazni - áll az MTVA közleményében. 

Rekordnézettséget hozott a tűzijáték a tévében

Tévé2022.08.29, 17:05

Az év eddigi legnézettebb tévés eseménye a "Tűz és fény játéka" élő közvetítése volt a közmédián és a teljes hazai televíziós piacot tekintve is.

Élményekkel teli ősz lesz a Dunán

Tévé2022.08.29, 09:56

Új, élménydús tartalmakkal és visszatérő közönségkedvencekkel indítja az őszt a közmédia családi tévécsatornája. Augusztus 29-től minden hétköznap formabontó, interaktív módon várják a nézőket a Duna népszerű műsorvezetői a napi magazinműsorokban - közölte az MTVA.

Előző
Következő