Duna TV

címke rss

Szerzői jogi per a Filmmúzeum ellen

Elmaradt jogdíjak miatt indított pert a Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesülete (FilmJus) a Filmmúzeum televíziós csatornával szemben.

Közös épületbe helyeznék a közmédiumokat

Itthon2003.07.18, 07:22

Az év végéig ki kell költöznie a Magyar Televíziónak a Szabadság téri székházból. Az MTV új helye Óbudán lesz, ahol a régi-új kormányzati tervek szerint közös stúdiókkal működnének a közmédiumok - az MTV mellett a Duna Tv, a Magyar Rádió és az MTI - a médiaparkban. A várhatóan 50 milliárdos beruházást főleg magántőkéből finanszíroznák, azonban a Duna Tv és az MTI nem rajong a társbérlet ötletéért - írja a Népszabadság.

Vágó volt a kedvenc a Kamera Hungárián

Tévé2003.12.03, 08:53

Idén negyedik alkalommal osztották ki a hazai televíziózás legnagyobb versenyén, a Kamera Hungária Televíziós Fesztivál díjait. A magyar televíziózás teljes vertikumát megmozgató felhívásra 359 nevezett alkotás jelentkezett, ezek közül 86 mű került a döntőbe. A Koltai Róbert vezette zsűri döntése, valamint a közönségszavazatok alapján a kedd esti Díjátadó Gála keretében osztották ki a legjobbaknak járó díjakat.

Farkasok a láthatáron a Duna Tv-n

Archívum2004.12.28, 10:37

Visszatelepülnek-e a farkasok hazánkba? A magyar-szlovák határ két oldalán, illetve a szlovák-lengyel-ukrán hármashatár közelében élő farkasokról készített természetfilmet sugározza a Duna Tv december 29-én, 15.55 órakor Farkasok a láthatáron címmel.

Megrövidített filmesek és született lúzerek

Tévé2007.01.24, 15:55

Az HBO új sorozatot forgat, Született lúzer munkacímmel, amely tizenkét, közös motívumra - groteszk halálesetekre - épülő kisfilmből áll össze. A csatorna azzal a bevallott céllal vág bele a produkcióba, hogy kevéssé ismert magyar forgatókönyvírók, rendezők és színészek számára biztosítson bemutatkozási lehetőséget. Csakhogy a résztvevők nem feltétlenül ismeretlenek a magyar közönség számára, legalábbis mindannyiuktól láthattunk már más munkákat is. Mi az oka, hogy mi, nézők, mégsem emlékszünk a rövidfilme(se)kre?

Mit nézzünk? - 8 nő, 1 fiú, 2 fegyenc

Tévé2007.08.14, 11:48

Sokak számára nem lesz teljes ez a mostani hétvége, hiszen a szombat munkanapnak minősül. Ne bánjuk azonban, ha emiatt nem tudunk elmenni kirándulni, a televízióban ugyanis szokatlanul erős lesz a hétvégi kínálat: újabb remekeket és időtálló klasszikusokat egyaránt videóra rögzíthetünk - valamit úgyis fel kell venni, mert a javát egy időben adják a csatornák.

Augusztus 20. a tévékben

Tévé2007.08.17, 10:36

A tűzijátékot, a szokásnak megfelelően, három tévé adja le, a napközbeni ünnepi eseményeket pedig az m1 és a Duna TV közvetíti. 

Távol-Keletre visz a Duna TV

Tévé2007.09.06, 10:57

Kortárs távol-keleti filmekből álló sorozatot indít a Duna Televízió. A sort a dél-koreai Kim-Ki-duk többszörösen díjnyertes alkotása, a Bin-Jip - Lopakodó lelkek nyitja szeptember 7-  én, 21.50-kor.

Híres kalandor a Duna TV-n

Tévé2008.05.14, 10:59

Új sorozat indul a Duna TV-n Arséne Lupin visszatér címmel, melyben a legendás szélhámos kalandjait követhetjük nyomon. 

Sorozatban a zseniális szélhámos

Tévé2008.06.23, 17:25

A Duna TV jóvoltából a Pétervári banditák, illetve A Mester és Margarita után újra bepillanthatunk az orosz sorozatgyátás érdekes világába.

Előző
Következő