Duna Televízió

címke rss

Elszöktek a farkasok a NOX fotózásáról

Tévé2022.05.09, 17:23

A 2002 és 2009 között működő, magyar népzenei alapokra építkező NOX együttes számos szakmai díjat elnyert, valamint több dupla platinalemezzel és máig ismert slágerrel is büszkélkedhet. A rajongók éppen ezért csalódással fogadták, amikor 13 évvel ezelőtt bejelentették, hogy feloszlanak. A formáció táncos tagja, Nagy Tamás azért búcsúzott a csapattól, hogy több időt szentelhessen családjának, míg Péter Szabó Szilvia énekesnő külföldön próbált szerencsét. A nagy visszatérésről most a Család-barát vendégeiként nyilatkozott a páros, akiket évek óta nem láthatott együtt a közönség.

Jól ismert dallal tér vissza a Duna TV képernyőjén Csonka András

Tévé2022.03.19, 08:40

Csonka András színész, énekes is fellép majd a most szombaton debütáló Csináljuk a fesztivált! című zenés showműsorban, és nem is akármilyen produkcióval kedveskedik a tévénézőknek. A műsor korábbi rajongói most nosztalgiázhatnak, ugyanis a műsor történetében már másodjára áll színpadra ugyanazzal a dallal, amit a művész szívesen énekel fellépései során is. 

Megvan A Dal 2022 győztese

Tévé2022.03.12, 22:35

Közös szuperprodukcióval kezdődött a döntő, melyet a négytagú zsűri adott elő, akik Tóth Árpád: Körúti hajnal című versét zenésítették meg együtt. A dalt a közelmúltban elhunyt legendás basszusgitáros, Póka Egon emlékének ajánlották. Az este különlegessége, hogy a nyolc fellépőt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kísérte végig. A műsorban Máté Péterről is megemlékeztek, aki idén lenne 75 éves. A Máté Péter-díjas Karthago együttes lépett fel az előadó Hazám című dalának feldolgozásával. Az est folyamán két győztest is hirdettek, hiszen külön díjazták az akkusztikus dalverseny győztesét. A fellépők sorát a tavalyi győztes, a Kaukázuss ...

Az évszázad magyar slágerét keresi a megújult Duna Televízió

Tévé2022.03.01, 17:36

Már több éve, hogy véget ért a Csináljuk a Fesztivált! legutóbbi évadja. Rengeteg újdonsággal és megújult zsűrivel tér vissza a magyar könnyűzenét népszerűsítő műsor.

Megvan az időpont! Ekkor indul A Dal 2022 a Dunán

Life.hu2022.01.27, 16:33

Január 29-től újra a magyar daloké lesz a főszerep. Ekkor indul a Duna Televízió tehetségkutató műsorának első válogató adása. 

Jövőre teljesen megújul a Duna Televízió

Tévé2021.10.21, 13:55

Hamarosan átalakul a közmédia főadója: korszerű szellemben, 21. századi vizuális megjelenéssel és tartalommal készülnek a csatorna megújulására – jelentette be Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a Figyelő aktuális számában, ahol hangsúlyozta, az innováció a legfontosabb célkitűzésük.

Élőben közvetíti a Nemzeti Vágta döntőjét a Duna Televízió

Tévé2021.10.01, 09:54

Döntőjéhez érkezett az ország elsőszámú történelmi hangulatú lovasversenye, a Nemzeti Vágta. A finálé helyszíne a budapesti Hősök tere, az október 3-i véghajrát vasárnap délután élőben közvetíti a Duna Televízió.

Folytatódik a Duna Televízió két népszerű műsora

Tévé2021.09.03, 11:18

Véget ért a nyári szünet, folytatódik a Duna Televízió két népszerű magazin műsora: hétfőtől péntekig délelőttönként 10.25-től, szombatonként 10.35-től a Család-barát, hétköznap délutánonként 14.20-tól pedig az Almárium várja a nézőket a képernyők elé.

Fausztina nővér történetét is láthatják a Duna Televízió nézői

Tévé2021.09.02, 17:06

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére számos vallási témájú filmet tűz műsorára a közmédia. A Duna Televízió műsorán szeptember 3-án, pénteken a Fausztina - Az irgalmasság üzenete című lengyel filmmel folytatódik a filmek sora, amelyben egy különleges adottságokkal rendelkező apáca életét és emlékezetét ismerhetik meg a közmédia nézői.

Új, tematikus sorozat indul a Duna Televízión

Tévé2021.08.14, 13:48

Augusztus 15-től új névvel és arculattal jelentkezik Magyarország első tematikus, önkénteseket és jótékonysági szervezeteknél foglalkoztatottakat bemutató műsora, a Jóembert keresünk. A közmédia karitatív szemléletű, értékteremtő sorozatát minden vasárnap a Duna Televízió műsorán tekinthetik meg a nézők.