DTM

címke rss

Räikkönen leoltotta, de õ dicséretnek fogta fel - Interjú Paul di Restával

Gphírek2018.06.02, 12:58

Paul di Resta beugróként bravúrosan teljesített tavaly a hungaroringi F1-es Magyar Nagydíjon, a pályára most a DTM színeiben tér vissza. Exkluzív interjúban elmesélte nekünk, hogy bírja a többfrontos helytállást, hiszen nemsokára debütál Le Mans-ban is.

Alex Zanardi visszatér

Sport2018.06.01, 12:02

A korábbi Forma-1-es versenyzõ, a súlyos balesete óta parasportolóként aktívkodó Alessandro Zanardi vendégversenyzõként áll rajthoz a DTM olaszországi fordulóján, Misanóban.

Egykori és jövõbeli Forma-1-es pilóták lepik el a Hungaroringet

Gphírek2018.05.31, 18:36

A német túraautó-bajnokság (DTM) mezõnye zsinórban harmadszor, összesen ötödször jön a hétvégén a Hungaroringre, ahol korábbi Forma-1-es pilóták mellett a jövõ sztárjaival is összefuthatunk.

A DTM bajnoka is beszáll a WTCR-be

Sport2018.04.12, 13:36

Ha Pastor Maldonadót még nem is, de egy igazi nagyágyút sikerült fognia a túraautó-világkupa promóterének. A WTCR németországi, nürburgringi fordulóján az Audi sztárja, a DTM tavalyi bajnoka, René Rast is rajthoz áll majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy három sorozat 2017-es gyõztese is összemérheti tudását, hiszen a WTCC világbajnoka, Thed Björk mellett a TCR International Series tavalyi gyõztese, Jean-Karl Vernay is ott lesz a Nordschleifén.

Wehrlein a Mercedes DTM-csapatánál folytatja

Gphírek2018.02.08, 09:38

Két felemásra sikeredett F1-es szezon után Pascal Wehrlein visszatér eredeti közegébe, a DTM-be. A Mercedes német protezsáltja két tapasztalt F1-es tesztpilóta csapattársa lesz 2018-ban.

Jövõre is ellátogat a Hungaroringre a DTM

Sport2017.12.18, 14:21

Ismét tíz versenyhétvégébõl áll majd a 2018-as szezon, és ismét ellátogat a Hungaroringre a Német Túraautó-bajnokság mezõnye – derül ki a DTM vasárnap elfogadott versenynaptárából.

Formaautóval finomított vezetési stílusán a magyar autóversenyzõ

Sport2017.08.26, 09:09

Mindent megtesz saját fejlõdéséért a ralikrossz világbajnokság egyetlen magyar résztvevõje. Lukács "Csucsu" Kornél nemrég Mallorcán járt, hogy az autóversenysport egyik legendás alakjától, Timo Scheidertõl tanuljon.

Saját égõ versenyautóját oltotta a DTM versenyzõje

Sport2017.07.27, 08:51

Nem sokon múlt, hogy nem lett tragédia a DTM múlt hétvégi, oroszországi versenyén. 

A Mercedes kiszáll a DTM-bõl a Formula E kedvéért

Gphírek2017.07.25, 09:53

Hivatalosan a 2019/2020-as szezon kezdetén a Mercedes is beszáll az elektromos autóversenybe, ahol az Audi és a BMW is az ellenfele lesz. Legendás túraautó-programot áldoznak be.

Kiszáll a Mercedes a DTM-bõl

Sport2017.07.25, 09:09

A Mercedes AMG bejelentette, hogy a 2018-as évad végén elbúcsúzik a német túraautó-bajnokságtól, és minden erejével a Formula E sorozatra koncentrál. A stuttgarti gyártó átsrutktúrálja tevékenységét, hivatalos programja így 2019-tõl a Forma-1 és a Formula E lesz.

Keszthelyi Vivien a Red Bull magyar mérnökével találkozott

Sport2017.07.22, 16:52

Pénteken Örkényben, a Formula Student East nemzetközi hallgatói versenysorozat magyarországi rendezvényén vendégeskedett Keszthelyi Vivien. Az eseményen a világ minden pontjáról érkezett, több mint 80 mérnökhallgató által alkotott csapatok mérik össze tudásukat saját kezûleg tervezett és épített versenyautóikkal.

Gyurta Dániel sportágat váltott

Sport2017.06.18, 14:59

Az olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel a Német Túraautó-bajnokságban (DTM) szereplõ Nico Müller Audiját vezethette. A klasszis sportolónak elképesztõ élményben volt része.

Bernd Storck autóversenyzõi múltjáról mesélt a Hungaroringen

Sport2017.06.17, 13:23

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck a Mercedes meghívására kilátogatott a Hungaroringre a német túraautó-bajnokság, a DTM hétvégi versenyére.

Ettõl a körtõl Gagarinnak is fülig ért volna a szája

Gphírek2017.06.15, 20:28

Féktávon leszakadni akaró fej, centrifugába illõ oldalerõk, fülsüketítõ motorhang. Elõvettünk és leporoltunk egy tavaly elkallódott cikket az archívumból: ilyen, amikor egy 460 lóerõs, majdnem utcainak álcázott formaautóval kell túlélni egy kört a Hungaroringen a nemzetközi mezõny egyik fiatal sztárja mellett. Kedvcsináló a hétvégi DTM-hez.

Michelisz Norbert visszatér a Hungaroringre, de nem a WTCC mezõnyével

Sport2017.05.26, 15:06

Michelisz Norbert vendégpilótaként áll rajthoz a Hungaroringen mégpedig saját TCR csapatának egyik autójával. A verseny a június 16-18-i DTM-versenyhétvége egyik betétprogramjaként szerepel a programban.

Bajban a DTM korábbi bajnoka

Sport2017.05.29, 11:11

Sokan megirigyelnék a német túraautó-bajnokság 2004-es és 2007-es bajnokának gondját. Mattias Ekström idén a DTM mellett a ralikrossz vb futamain is elindul, a WRX-ben ráadásul vezet is összetettben. Most azonban komoly dilemmája van, a döntéshez rajongói segítségét kérte. 

Megmutatta új autóját a DTM bajnoka

Sport2017.05.29, 11:11

A BMW Team RMG versenyzõje, a DTM tavalyi bajnoka a Facebookon mutatta meg idei versenyautóját.

WTCC és bitang gyors Forma-1 - lesz izgalom idén a Hungaroringen

Sport2017.03.13, 12:56

Idén is nagy lesz a forgalom Mogyoródon: a túraautó-világbajnoksággal kezdõdnek, a kamion Eb-vel zárulnak a nyári programok, a legnagyobb durranás a Forma-1 lesz. Szavazhat, hogy ön szerint világbajnok lesz-e Michelisz Norbert.

Jégen hangoltak a DTM pilótái

Sport2017.05.29, 11:11

A BMW, az Audi és a Mercedes versenyzõi utcai autókkal mérték össze tudásukat a csúszós felületen.

Célzásban is verhetetlen Marco Wittmann

Sport2017.03.01, 13:49

A DTM tavalyi bajnoka lövészversennyel múlatja a szezonig hátra lévõ idõt. 

Már be is írhatja a naptárába a magyar DTM-futamot

Sport2016.12.16, 19:04

Elkészült a német túraautó-bajnokság 2017-es versenynaptára, amelyben a Hungaroringen sorra kerülõ versenyhétvége június 16-18-án, vagyis a legendás Le Mans-i 24 órás viadallal egy idõben szerepel.

Jövõ õsszel kezdhetik a bontást a Hungaroringen

Gphírek2016.09.26, 21:11

A modernizáció elsõ ütemében a pálya külsõ oldalán lévõ létesítményeket cserélik ki. Remélik, hogy a munkálatokkal még a 2018-as versenyszezon elõtt végeznek, így egyetlen nemzetközi sporteseményt sem kell majd törölniük. A DTM-mel elégedettek voltak, a MotoGP-rõl viszont még nem tárgyalnak.

A bajnokok bajnoka nyert a Hungaroringen

Gphírek2016.09.25, 18:26

Az Audi Mattias Ekström vezetésével vasárnap, népes közönség elõtt újabb kettõs gyõzelmet aratott a DTM-ben, de nem lehetnek teljesen elégedettek, mert a bajnoki címért hajtó Mortara pontot sem szerzett. A BMW-s Wittmann 26 pontra növelte az elõnyét.

Szombaton tarolt az Audi a Hungaroringen

Gphírek2016.09.24, 17:54

Edoardo Mortara a pole-ból indulva rajt-cél gyõzelmet aratott a szombati futamon, és 14 pontra csökkentette a hátrányát Marco Wittmann mögött. A könnyebb autóval versenyzõ Audikat nem lehetett legyõzni a Hungaroringen, az elsõ 6 helyen õk értek célba.

A hétvégén DTM-bajnokot avathat a Hungaroring

Gphírek2016.09.21, 14:00

Két év után ismét Magyarországra látogat a világ egyik legerõsebb túraautó-bajnokságának mezõnye. A szériát azóta új szabályokkal frissítették fel, ezúttal két futamon is szoros küzdelmet vívhatnak egymással a BMW, az Audi és a Mercedes csapatai.

A DTM megmutatta, hogy az F1-nek sem kell félnie a reformoktól

Gphírek2016.06.10, 10:12

A német túraautó-bajnokság jelentõs átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, a széria megpróbál a rajongók új generációjának igényeihez alkalmazkodni. Nem minden döntés válik be, de az Audi fõnöke szerint a folyamatos próbálkozás a lényeg. Dieter Gass-szal a spielbergi versenyhétvégén beszélgettünk.

Manapság már inkább ész kell az F1-hez, mint erõ

Gphírek2016.05.13, 12:56

Több F1-es pilóta is úgy véli, hogy napjainkban már más autóverseny-sorozatok is elérik a királykategóriaként ismert világbajnokság szintjét, de még mindig az F1-et tartják a sportág középpontjának.

A Mercedestõl igazolt tartalékpilótát a Williams

Gphírek2016.03.14, 15:34

Az F1-ben korábban versenyzõként is résztvevõ Paul di Restát szerzõdtette a Williams tartalékpilótának a 2016-os szezonra. A skót a DTM-ben is marad, a Mercedes színeiben.

Túraautó-bajnok verte Hamiltont a Mercedes buliversenyén

Gphírek2015.12.13, 00:04

Hamilton és Rosberg jutalomjátékának indult, de végül egyikük sem jutott döntõbe a Mercedes saját Bajnokok Tornáján. A házi versenyben a DTM-pilóták taroltak.

A DTM jövõre visszatér a Hungaroringre

Gphírek2015.12.01, 10:54

A mogyoródi pálya egy év kihagyás után újra bekerült a német sorozat versenynaptárába.

Mercedes: Rosberg kiheveri a bajnokság elvesztését

Gphírek2015.10.18, 14:09

Toto Wolff úgy véli, a gyõzelem és a vereség nem ismeretlen érzés a Mercedes pilótái számára, így Nico Rosberg is fel tudja majd dolgozni, ha elveszti az idei bajnoki címet. A gyártó újabb gyõzelmet ünnepelhetett a hétvégén.

A motorral együtt pilótát is kaphat a Mercedestõl a Manor

Gphírek2015.10.05, 13:21

A DTM éllovasa, Pascal Wehrlein maga sem tagadja, hogy jövõre csatlakozhat az F1 mezõnyéhez. A Manornál tudják, hogy a Mercedes motorral muszáj bizonyítaniuk 2016-ban.

Nagy pofont kapott az Audi a DTM-botrány miatt

Sport2015.08.27, 12:51

A csapat, a vezetõ és Timo Scheider pilóta is kemény büntetést kapott a német túraautó-bajnokság osztrák futamán történt incidens után. Nem kellett volna azt mondani a rádióba, hogy "Lökd ki!" Vagy legalább nem kellett volna kilökni az ellenfelet.

Ebbõl háború lesz az Audi és a Mercedes között

Sport2015.08.03, 16:57

Óriási botrány van a német túraautó-bajnokságban (DTM): a hét végi futamon a csapatrádión hallani lehetett, amint az Audi fõnöke azt mondja a pilótájának: Lökd ki! És õ a következõ kanyarban ki is lökte az elõtte haladó két Mercedest.

A jövõben akár Michelisz Norbert is lehetne F1-es pilóta

Gphírek2015.07.11, 22:52

Az FIA Motorsport Világtanácsa átalakította az F1-es szuperlicenc megszerzéséhez figyelembe vett pontrendszert, visszamenõleg extra erõforrást adtak a világbajnokságba belépõ motorszállítóknak, és mérsékelték a motorcserékért adható büntetéseket. 

A DTM-ben résztvevõ gyártók az F1-es szuperlicencek átgondolását kérik

Gphírek2015.03.06, 14:21

Közösen kéri az FIA-t a Mercedes, az Audi és a BMW, hogy a német túraautó bajnokságot (DTM) is vegyék figyelembe az F1-es szuperlicenc elnyeréséhez szükséges ponttáblázaton. Jelenleg a DTM pilóták számára kizárt, hogy az F1-ben folytassák a pályafutásukat, ez Pascal Wehrleinnek okoz gondot.

A DTM jövõre már nem jön a Hungaroringre

Gphírek2014.11.28, 16:43

Az idei futam a kevés nézõ és szponzor miatt veszteséges volt, ezért a három évre szóló szerzõdést közös megegyezéssel felbontották. Viszont a Kamion EB egyik fordulóját a magyar pályán fogják megrendezni.

Ilyen Rosberg mellett zötykölõdni a DTM Merciben - videó

Gphírek2014.08.01, 16:34

A Mercedes F1-es versenyzõje Hockenheimben megautóztatott egy szerencsést, akirõl nehéz eldönteni, hogy a nap süt a szemébe, vagy nem mer elõre nézni. Rosberg annyira beleéli magát a kommentálásba, hogy a végén elfelejt bekanyarodni a bokszutcába is.

Elõzés elõzés hátán a Hungaroringen

Gphírek2014.06.01, 18:54

A mogyoródi pályán nem lehet elõzni? A DTM vasárnap rácáfolt erre: a vártnál fordulatosabb, sok lökdösõdéssel tarkított versenyen magabiztos gyõzelmet aratott a BMW-vel a pole-ból rajtoló Marco Wittmann, miközben hátrébb izgalmas taktikai küzdelem bontakozott ki a lágy és a kemény gumikon rajtoló autók között.

Wittmann tarolt a Hungaroringen

Sport2014.06.01, 16:44

Marco Wittmann, a BMW élrõl induló német pilótája nyerte a német túraautó-bajnokság (DTM) magyarországi futamát a Hungaroringen. A második helyen az Audival versenyzõ spanyol Miguel Molina, a harmadikon pedig a szintén BMW-s kanadai Bruno Spengler végzett.

BMW-uralom a Hungaroringen

Gphírek2014.05.31, 22:34

Marco Wittmann, a BMW német pilótája nyerte a német túraautó-bajnokság magyarországi futamának szombati idõmérõ edzését, így vasárnap õ rajtolhat az élrõl a Hungaroringen.

Majdnem a Forma-1 jön a Hungaroringre

Gphírek2014.05.31, 17:19

Na jó, nem egészen, hanem a DTM, amely azonban a nemzetközi autósport egyik legprofesszionálisabb sorozata – abban még az F1-et is felülmúlja, hogy a mezõnyében egyetlen fizetõs pilóta sincs. Az autók brutálisak, és a versenyzõk, akik közül többen az F1-et is megjárták, nem riadnak vissza a lökdösõdéstõl sem. Kár lenne kihagyni.

DTM-autók a Hungaroringen

Auto2014.04.02, 18:31

A Német Túraautó Bajnokságnak idén június 1-jén versenye is lesz a Hungaroringen, egyelõre azonban, hétfõtõl csütörtökig csak tesztelni érkezett Magyarországra az impozáns összetételû mezõny. Az Audi, a BMW és a Mercedes színeiben között olyan pilóták is pályára léptek, mint a nemrég még az F1-ben induló, 2010-es DTM-bajnok Paul di Resta, Timo Glock és Vitalij Petrov, vagy éppen a McLaren tesztpilótája, Gary Paffett. Keddig a svájci újonc Nico Müller volt a leggyorsabb, aki az Audival 1:37.505-ös idõt autózott. Fotógalériánk.

Nálunk tesztel a német túraautó-bajnokság mezõnye

Auto2014.03.27, 17:24

Hétfõtõl csütörtökig a Hungaroringre költözik a német túraautó-bajnokság (DTM) teljes mezõnye. A teszteket kedden és szerdán ingyen lehet megnézni.

A Hungaroringen tesztel tavasszal a DTM mezõnye

Gphírek2014.02.12, 20:02

A német túraautó-bajnokság elsõ hivatalos tesztjét két hónappal a magyar futam elõtt, március 31. és április 3. között rendezik a Hungaroringen. 

Di Resta visszatér a DTM-be a Mercedesszel

Gphírek2014.01.21, 11:28

Miután a Force Indiától menesztették, ott folytatja, ahol elõzõleg abbahagyta. A német túraautó-bajnokságból annak idején bajnokként távozott. A Mercedes F1-es tartalékpilótája is lehet.

Ûrutazás

Auto2013.12.14, 16:32

Utcára árulnak erõsebbet, egyenesben gyorsabbat, de túraautók között tutira nincs olyan, ami egy versenypályán hamarabb körbeér, mint egy DTM autó. Gyönyörû a hangja és félelmetesen gyors. Még egy WTCC autó is csak tiszteleghet neki, pedig jövõre azok is gyorsabbak lesznek. Kipróbáltunk egyet.

Jobban szól a Forma-1-nél

Auto2013.11.04, 12:44

26 év után jövõre visszatér  a világ legszínvonalasabb túraautó-bajnoksága a Hungaroringre. Ebbõl az apropóból kilátogattunk a DTM hockenheimi szezonzárójára, hogy megnézzük, mire is számítsunk 2014-ben Mogyoródon.

2014-ben visszatér a DTM a Hungaroringre

Gphírek2013.10.16, 14:28

A német túraautó-bajnokság 1988 után teszi újra tiszteletét a magyar pályán, a versenyt június elsején rendezik majd.

BMW: Élet a Forma-1 után

Gphírek2012.11.16, 11:42

Jött, látott és gyõzött a BMW a Német Túraautó Bajnokságban (DTM): a bajor márka két évtized után tért vissza egykori nagy sikereinek színhelyére, ahol Bruno Spengler vezérletével azonnal bajnokok lettek. A Mercedes és az Audi ellen aratott siker komoly eredmény és jól szemlélteti, hogy van élet a Forma-1-en kívül is. Az [origo] a szezonzáró hockenheimi futamon nézett körbe a müncheni különítmény háza táján.

A nap sportképe: Zanardi aranyszínû BMW-ben

Sport2012.11.09, 17:07

Visszatért az autóversenyzéshez Alessandro Zanardi. Az egykori Forma-1-es pilóta mindkét lábát amputálni kellett 2001-ben, majd az idei paralimpián két arany- és egy ezüstérmet szerzett a kézihajtású kerékpárosoknál. Az olasz sportember a BMW egyik tesztpilótájaként vesz részt a Német Túraautó Bajnokságban.

Ralf Schumacher négy szerelõt sodort el a bokszban

Gphírek2012.08.28, 10:19

Ralf Schumacher a DTM zandvoorti versenyhétvégéjének péntekén a kerékcseréje után elvitte a Mercedese hátsó szárnyával a szomszéd boksznál lógó sûrített levegõs csövet, ami több szerelõt is elkaszált. Négyen sérültek meg az esetben.

Leleplezték a legkeményebb BMW M3-ast

Auto2011.07.19, 16:25

Az M3-ból készíti 2012-es DTM-autóját a BMW, a németek megmutatták az elsõ prototípust. Az autó V8-as motorja 480 lóerõs.

Nico Rosberg DTM-autót vezet - videó

Gphírek2011.05.03, 14:29

A Mercedes GP-pilótája Hockenheimben, a Német Túraautó-bajnokság nyitó hétvégéjén próbálhatta ki a márka túraautóját.

Hat autót indít jövõre a DTM-ben a BMW

Auto2011.03.11, 17:29

Jövõre végre újra összeáll a nagy Audi-BMW-Mercedes hármas a világ legfejlettebb túraautó-bajnokságában, Németországban.

Újra brutális autócsodák a Hungaroringen

Auto2008.06.11, 18:00

Hétvégén újra összecsap a gyorsasági bajnokság összes kategóriája, méghozzá jónéhány külföldi menõvel kiegészülve. Ismét kapkodhatjuk a fejünket az autócsodák után, hiszen a DTM és GT autók mellett biztosan látványos versenyt vívnak a hazai márkakupások is.

Bemutatkozott az új Audi A4 DTM

Auto2008.03.12, 11:29

Közel egy évvel az utcai változat bemutatása után az Audi kihozta az új A4-es DTM-be szánt versenyváltozatát is. Az alapok nem változtak, az új gép mégis teljesen más.

A Seat Leon Supercopáról

Auto2007.04.18, 18:03

Azt már sokan sejtették, hogy idén a gyorsasági bajnokság berkein belül új, az eddigi legkomolyabb márkakupa sorozat indul. De pontosan mit is tud a Leon Supercopa?

Häkkinen marad a DTM-ben

Auto2007.01.26, 14:28

Egy évvel meghosszabbította szerzõdését a Mercedesszel Mika Häkkinen, a Forma-1 kétszeres világbajnoka, aki a megállapodás értelmében idén is a német túraautó-bajnokságban (DTM) versenyez.

Alesinak elege lett a DTM-bõl

Archívum2006.10.27, 09:06

A Forma-1-bõl érkezett Jean Alesi közölte, hogy befejezi pályafutását a német túraautó-bajnokságban.

Paffett lett a DTM idei bajnoka, Frentzen nagyot bukott

Auto2005.10.25, 10:27

Gary Paffett elsõ brit versenyzõként megnyerte a 2005-ös DTM-idényt, miután a szezonzáró hockenheimi viadalon harmadikként ért célba. Heinz-Harald Frentzen agyrázkódást szenvedett.

DTM: Paffett nyert Isztambulban

Archívum2005.10.03, 09:25

Az angol Gary Paffett nyerte a német túraautó-bajnokság (DTM) törökországi premierjét, egyszersmind szinte behozhatatlan elõnyre tett szert a címvédõ svéd Mattias Ekströmmel szemben.

Ünnepeljük Fernando Alonsót

Auto2005.09.29, 09:42

A MotorWorld adásában bejárjuk a szuzukai pályát és csatlakozunk a Fernando Alonsót ünneplõkhöz, Szato Takumával Tokióba látogatunk, a WTCC Törökországba, a DTM Németországba kalauzol bennünket, és ellátogatunk az ARB Outback Challenge hetedik napjára.

DTM: az Audi szerzõdtetné Alain Prostot

Auto2005.09.20, 10:33

Az Audi szeretné leszerzõdtetni a négyszeres Forma-1-es világbajnok Alain Prostot a német túraautó-bajnokságban (DTM) szereplõ csapatába. A hétvégi lausitzringi viadalt a svéd Ekström nyerte Paffett elõtt.

DTM: Mercedes-diadal Hollandiában

Auto2005.08.29, 11:18

A 24 éves brit versenyzõ, Gary Paffet nyerte a német túrakocsi-bajnokság (DTM) 8. futamát Hollandiában, és ezzel visszavette a vezetést a pontversenyben.

Prost és Mansell ismét egymás ellen

Auto2005.07.13, 11:04

Alain Prost és Nigel Mansell megint szerelést húz, versenyautóba ül és visszatér a pályára.

Már csak egy pont Ekström elõnye a DTM-ben

Archívum2005.06.28, 11:05

Az Oscherslebenben rendezett DTM-futamon Mattias Ekström megvédte vezetõ helyét az összetettben, de a gyõztes Gary Paffettel szemben már csak egy pont az elõnye.

Végre Frentzen is dobogóra állhatott a DTM-ben

Auto2005.06.28, 10:53

A német túraautó-bajnokság (DTM) hétvégi brnói futamát a címvédõ Mattias Ekström nyerte márkatársa, Tom Cristensen elõtt. Heinz-Harald Frentzen pályafutása 14. futamán elõször állhatott fel a dobogóra.

Häkkinen máris a dobogó tetején a DTM-ben

Gphírek2005.06.06, 13:22

Mika Häkkinen második DTM-es versenyén még "csak" harmadik lett, a múlt hétvégi belgiumi futamon viszont már felállhatott a dobogó tetejére.

Így szaltózik egy versenyautó

Auto2005.05.31, 18:47

A Sportkormány 21. adásában Fernando Alonso elmondja, hogy nem érdekli a Ferrari, megmutatjuk Mika Häkkinen elsõ gyõzelmét a DTM-ben, valamint az Indy Car-os Sam Hornish indianapolisi szaltóját is.

Megvan a VW harmadik Dakar-csapata

Auto2005.05.27, 13:21

A Sportkormány 19. adásában bemutatkozik a Volkswagen harmadik Dakar-csapata, belenézünk a DTM második, és a WTCC harmadik-negyedik futamának történéseibe, valamint összefoglaljuk, mi történt a MotoGP-sekkel Sanghajban.

Új autós magassági rekord Chilében

Auto2005.05.10, 11:05

A Sportkormány 17. adásában tanúi lehetünk az új autós magassági rekordnak, ellátogatunk az autógyárak sarkkörön túli téli tesztpályájára, s egy kis roncsderbi mellett persze mutatunk MotoGP-t, NASCAR-t és DTM-et is.

A DTM-be csábítják Schumachert

Gphírek2005.04.19, 09:48

A milliomos DTM-csapattulaj Hans-Jürgen Abt szerint Michael Schumacher csak rombolja hírnevét a Forma-1-ben, így a német túraautó-bajnokságban (DTM) a helye.

Egy hét múlva rajtol Häkkinen a DTM-ben

Archívum2005.04.06, 09:02

Az 1998-ban és 1999-ben Forma-1-es világbajnok Mika Häkkinen jövõ vasárnaptól újra Mercedesszel versenyez, de ezúttal a német túraautós bajnokságban, a DTM-ben indul.

Baumgartner kiszorulóban a Forma-1-bõl

Gphírek2005.01.12, 15:08

A Forma-1-es Minardi-istállónál megkedvelték ugyan Baumgartner Zsoltot, mégis egyre kevesebb az esély arra, hogy a magyar versenyzõ jövõre is a kiscsapatnál maradjon. Egy hely ugyanis már elkelt, a holland Christijan Albers a német túraautó-bajnokságból (DTM) Paul Stoddart együtteséhez szerzõdött, a másik ülésre pedig a Frank Tamás által patronált osztrák Patrick Friesacher a legesélyesebb.

Kovalainen Schumit és Loeböt is lepipálta

Auto2004.12.06, 08:33

A szokásos Kanári-szigetek helyett Párizsban rendezték a hétvégén a Bajnokok Tornáját, a szezonzáró gálán egyéniben a finn Heikki Kovalainen (Nissan Világsorozat), csapatban a Sebastien Loeb (WRC), Jean Alesi (DTM) alkotta francia kettõs gyõzött. Az F1-legjobb német Michael Schumachernek nem ment valami fényesen.

Häkkinen meg akarja nyerni a DTM-et

Auto2004.11.18, 12:33

Mika Häkkinen kellõ önbizalommal vág neki a német túraautó-bajnokságnak (DTM), újoncként is elsõ helyen szeretné zárni a sorozatot.

DTM: Häkkinen újra a Mercedesnél

Archívum2004.11.06, 16:17

Az 1998-ban és 1999-ben Forma-1-es világbajnok Mika Häkkinen jövõre visszatér a Mercedeshez, de ezúttal a német túraautós bajnokságban, a DTM-ben indul. A hír már október végén is felröppent a német sajtóban, azonban tényként csak most jelentették be.

Mika Häkkinen visszatér a versenysportba

Auto2004.10.28, 13:04

Három évet pihent családi körben Mika Häkkinen, 36 évesen azonban beleunt a nyugdíjaséletbe. Sajtóhírek szerint jövõre a német túraautó-bajnokságban (DTM) láthatjuk viszont.

Az Opel kiszáll a DTM-bõl

Auto2004.10.15, 13:51

Az Opel csütörtökön bejelentette, a 2005-ös szezont még vállalja a német túraautó-bajnokságban (DTM), azt követõen azonban elhagyja a sorozatot.

Häkkinen a DTM-mel kacérkodik

Archívum2004.10.14, 08:28

Lapértesülések szerint elképzelhetõ, hogy Mika Häkkinen a német túraautó-bajnokságban (DTM) tér vissza a versenysportba.

Coulthard a Jaguarhoz szerzõdhet

Gphírek2004.05.17, 14:26

Brit lapértesülések szerint David Coulthard a Forma-1-es Jaguar-istállónál folytatja, a skót (a feltételezések szerint a Williamshez igazoló) Mark Webbert váltja. Az ausztrál is hallatott magáról, szerinte a német túraautó-bajnokságban (DTM) rendszeresített idõmérõ edzéshez hasonló szisztémát kellene meghonosítani a Forma-1-ben.

Autó-motor 2003

Auto2003.12.22, 12:09

Rég nem látott, de már nagyon várt ralicsaták trónfosztással, drámákkal itthon és a vébén; Dakar-láz; MotoGP: Rossi uralkodik, Kato elment, a "kicsiknél" a mi Talmánk csak iparkodik; Alesi után még egy volt F1-menõ, Frentzen is a DTM-ben; tereprali, gyorsasági ob, miegymás. És igen, nos Baumgartnerrõl, eredményeirõl már nem autó-motorként kell megemlékezni.

Frentzen szakított a Forma-1-gyel

Gphírek2003.12.12, 10:11

Heinz-Harald Frentzen, a Forma-1-es Sauber-istállótól elküldött német pilóta a korábbi feltételezéseknek megfelelõen a német túraautó-bajnokságban (DTM) folytatja pályafutását.

Bevonták Alesi jogosítványát

Auto2003.10.26, 14:54

A megengedett sebesség jelentõs túllépése miatt bevonták Jean Alesi jogosítványát. A volt F1-es, jelenleg a német túraautó-bajnokságban (DTM) résztvevõ pilótának 170 ezer forintnak megfelelõ összegû bírságot is be kell fizetnie.

DTM: Schneider még megmutatta

Auto2002.10.09, 16:14

A címvédõ, idén "csak" második Bernd Schneider gyõzelmével zárult a német túraautó-bajnokság idei utolsó, hockenheimi futama, a germán pilótának hála csapata, a Mercedes-AMG/Vodafone nyerte a konstruktõrök versenyét. Az összetettbeli elsõségét már korábban biztosító francia Laurent Aiello (Team Abt Sportsline) hatodik lett Audijával.

Alesinek jó váltást jelentett a DTM

Gphírek2002.10.02, 14:12

Jean Alesi elsõ DTM-es évében sokat hozott a sorozatnak, már az elsõ versenytõl kezdve az élmezõny tagja volt. A német túraautó-bajnokságban jövõre már a bajnoki cím lesz a francia célja, ám közben figyel még a Forma-1-re is, közel egy évvel utolsó futama után.

DTM: Aiello elhibázta elsõ meccslabdáját

Auto2002.09.09, 15:36

Az A1-ringen a német túraautó-bajnokság nyolcadik futamát rendezték a hétvégén, az audis, francia Laurent Aiello már ezen az ausztriai viadalon révbe érhetett volna, ha. De rontott, csak ötödik lett - legfõbb riválisa, a német Bernd Schneider (Mercedes) meg második. Amúgy totális Merci-sikert hozott az izgalmas verseny - elsõként a svájci Marcel Fässler, harmadikként a volt F1-menõ, francia Jean Alesi végzett.

DTM: Alzen nyert a Nürburgringen

Auto2002.08.06, 14:00

A német Uwe Alzen (Mercedes) gyõzött a német túraautó-bajnokság legutóbbi, nürburgringi futamán, a szezon hetedik versenyén. Második az éllovas, francia Laurent Aiello (Audi), harmadik a címvédõ, német Bernd Schneider (Mercedes) lett - Alzentõl mindössze 0,6 másodperccel lemaradva. Összetettben Aiello növelte elõnyét, három menet van még hátra.

DTM: félidõben Aiello az élen, Alesi negyedik

Auto2002.07.08, 13:02

Öt versenyt tudott le a mezõny, öt van még vissza a német túraautó-bajnokságból, a legutóbbi, norisringi futamon a trónkövetelõ Aiello (Audi) parádés versenyen verte a címvédõ, német Schneidert (Mercedes). A francia komoly elõnnyel vezet, honfitársa, a volt F1-menõ Alesi pillanatnyilag negyedik.

Alesi harmadik lett elsõ DTM-futamán

Auto2002.04.23, 15:03

A Forma-1-tõl nemrég visszavonult francia Jean Alesi parádésan mutatkozott be a Német Túraautó-bajnokságban (DTM): legjobb mercedesesként harmadik lett.

Alesi a DTM-ben folytatja

Auto2001.11.19, 19:30

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság tavalyi évadjában elbúcsúzott Jean Alesi szerzõdést kötött a Mercedes-csapattal, így a francia pilóta a szerzõdés értelmében jövõre a német túraautó-bajnokságban versenyez majd.

Svájci DTM-es teszteli a Saubert

Gphírek2001.08.01, 12:06

Marcel Fässler, a svájci Mercedes-Benz DTM pilóta Peter Sauber jóvoltából kipróbálhatja, milyen is egy Forma-1-es autót vezetni. A Sauber Forma-1-es istálló csapatvezetõje ugyanis 2001. szeptember 5-6-án tesztelésre engedi át a Red Bull Sauber Petronas C20-ast. A 25 éves einsiedelni pilóta azután kapott ígéretet a tesztvezetésre, hogy május 20-án megnyerte elsõ versenyét a Mercedes-Benzzel a német DTM sorozatban.

Hûtlen Häkkinen

Gphírek2001.07.27, 16:45

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy teszt elejéig lecserélte ezüstnyilát egy Mercedes Benz CLK DTM-re. A DTM sorozat Németországban az egyik legnagyobb figyelemmel kísért autósport, így érthetõen nagy volt az érdeklõdés a finn pilóta kísérlete iránt is.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ