Drogba

címke rss

Adriano csapatot cserélhet Drogbával

Az elmúlt héten újabb fejezettel bővült az Adriano-dosszié, az Internazionale brazil csatárát José Mourinho hazaküldte az egyik edzésről. A hivatalos indoklás szerint sérülés miatt, azonban az olasz lapok váltig állították, hogy a támadó ittasan jelent meg a tréningen. A jól értesültek szerint a focista a napokban megint hazautazik Brazíliába, és idén már nem is tér vissza, sőt, elképzelhető, hogy többé már nem is kell felhúznia az Inter mezét.

A Chelsea-n is kifogott a török átok

Sport2008.04.03, 13:14

Három angol csapat is pályára lépett a Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőiben, Londonban két szigetországi klub, az Arsenal és a Liverpool feszült egymásnak, míg a Chelsea Isztambulba volt hivatalos, ahol a Fenerbahce várt rá. A tisztán angol párharc 1-1-es döntetlent hozott, így a Liverpool várhatja kedvezőbb helyzetből a visszavágót, míg a Fenerbahce fordítani tudott a Chelsea ellen, és ezzel továbbra is százszázalékos hazai pályán az idei sorozatban.

Madridi álmok: Ronaldo, Drogba és Huntelaar

Archívum2008.04.02, 16:17

A Real Madrid vezetőedzője szerint csak idő kérdése, mikor lesz Cristiano Ronaldo a spanyol csapat labdarúgója.

Marseille: Ribéry nem eladó

Archívum2006.05.10, 09:12

A minap a francia bajnokságban is kiosztották az év legjobbjainak járó díjakat, és a fiatal focisták közül az Olympique Marseille játékosa, Franck Ribéry kapta meg. Az OM szélsőjét sokan a válogatottba követelik, miközben európai élcsapatok egész sora bejelentkezett érte, ám a Marseille sportigazgatója, José Anigo kijelentette: a középpályás nem eladó, nem lesz belőle egy újabb Drogba.

Ismét Drogba okozta az Arsenal vesztét

Sport2005.08.21, 20:15

A címvédő Chelsea nyerte meg az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának londoni csúcsderbijét: a José Mourinho által dirigált hazaiak a legutóbbi idényben ezüstérmes Arsenalt 1-0-ra verték.

Mancini bizakodik, Lampard óvatos

Sport2005.04.07, 12:38

Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője szerint csapata nem érdemelt 2-0-ás vereséget a városi rivális AC Milan ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ugyanakkor reménykedik, hogy a visszavágón Adrianóval kiegészülve sikerül kiharcolni a továbbjutást. Frank Lampard, a Bayern Münchent 4-2-re legyőző Chelsea középpályása úgy véli, a kétgólos előny ellenére izgalmas visszavágóra van kilátás kedden, mivel Michael Ballack ráadásban szerzett gólja életben tartotta a müncheni csapatot.

Ki megy ma? - Drogba, Carew

Sport2004.07.14, 07:29

A Bayer Leverkusen cseh középpályása, Jan Simák hazatért a Sparta Prahába. A Manchester City megszerezte a Leeds United védőjét, Danny Millst. A Bolton Wanderers hárommillió fontot ajánlott a Wolverhampton Wanderers csatáráért, Henri Camaráért.

Beckham és Morientes is közel a Chelsea-hez

Sport2004.05.20, 16:25

David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya sajtóértesülések szerint luxuslakást keres feleségével London előkelő városrészében, Chelsea-ben. Fernando Morientes, a Bajnokok Ligája döntőjébe jutott Monaco csatára (is) minden jel szerint a londoni Kékek játékosa lesz, de Abramovics Sevcsenkót, Drogbát és Trezeguet-t is Angliába költöztetné.

Marseille-Valencia döntő lesz az UEFA-kupában

Sport2004.05.07, 12:54

Május 19-én Göteborgban Marseille-Valencia döntőre kerül sor az UEFA-kupában, minthogy a gól nélküli első mérkőzések után a francia csapat Drogba duplájával 2-0-ra legyőzte a Newcastle-t, míg a Valencia a spanyol házirangadón Mista büntetőjével búcsúztatta a Villarrealt.

Két vesztes finálé után ismét döntős a Valencia

Sport2004.05.07, 13:10

A Valencia négy éven belül a harmadik európai kupadöntőjére készülhet, miután a Villarreal elleni hazai 1-0-ás győzelmével bejutott a labdarúgó UEFA Kupa május 19-i göteborgi fináléjába, ahol ellenfele a Newcastle-t búcsúztató Olympique Marseille lesz. Az előző két alkalommal vereséget szenvedett a csapat, a Bajnokok Ligájában 2000-ben a Real Madridtól, 2001-ben pedig a Bayern Münchentől kapott ki.

Remekeltek a spanyolok az UEFA-kupában

Sport2004.04.09, 09:29

Remekeltek a spanyol csapatok az UEFA-kupa elődöntőjének első mérkőzésein, hiszen a Valencia 2-1-re győzött Bordeaux-ban, míg a Villarreal biztató 1-1-es döntetlent ért el a Celtic otthonában. A Newcastle szintén 1-1-et játszott a PSV vendégeként, s egyedül a Marseille győzött hazai pályán: a francia csapat Drogba találatával 1-0-ra verte az Intert.

Ki megy ma? - Owen, Drogba

Sport2003.11.09, 11:58

Az angol lapok szerint a Barcelona jövő nyáron megpróbálja megszerezni a Liverpool támadóját, Michael Owent. A holland Roda JC török védőjét, Fatih Sonkayát a Borussia Dortmund szemelte ki.

Előző
  • 1
Következő