Draskovics Tibor

címke rss

Már 10 milliót ajánlanak a nagycsécsi támadókért

Itthon2008.11.05, 10:08

A rendészeti miniszter utasítására megemeli a rendőrség a két halálos áldozatot követelő nagycsécsi támadás nyomravezetői díját. Draskovics Tibor a Rádió C adásában jelentette be, hogy tízmillió forintot fizetnek annak, aki érdemi információval szolgál az elkövetőről.

Magyar szurkolók támadására hivatkoznak a szlovákok

Nagyvilág2008.11.03, 19:58

Jó lenne hinni, hogy nem a magyarságuk miatt léptek fel a szurkolókkal szemben a szlovák rendőrök a szombati szlovákiai DAC-Slovan focimeccsen - mondta hétfőn az Országgyűlésben Gyurcsány Ferenc kormányfő. Draskovics Tibor rendészeti miniszter hétfőn ismertette a szlovák rendőrség válaszát, amelyben azt magyarázták, miért volt szükség a magyar szurkolók elleni kemény fellépésre. A szlovák rendőrség a szurkolók viselkedésére hivatkozva indokoltnak nevezte a fellépést, és azt állítják: videóval tudják ezt bizonyítani. A rendőrséget hétfőn a szlovák államfő is védelmébe vette. 

Érdemi választ vár az ombudsman Draskovicstól

Itthon2008.10.17, 14:44

Érdemi választ vár vizsgálataira Szabó Máté ombudsman a rendőrök védelmére kelt igazságügyi minisztertől. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa legutóbb a szeptember 20-ai tüntetések rendőri biztosítását kritizálta, Draskovics Tibor miniszter viszont vitatta megállapításait.

Draskovics visszaszólt a rendőröket kritizáló ombudsmannak

Itthon2008.10.15, 12:42

Visszavágott Draskovics Tibor rendészeti miniszter az ombudsmannak, aki a szeptember 20-ai rendőri fellépést kritizálta vizsgálatában. A biztos szerint a rendőrök nem akadályozták meg, hogy tüntetők és ellentüntetők összetalálkozzanak az utcákon. Draskovics ezt vitatja, és azt sem tartja a rendőrök beazonosítását akadályozó problémának, hogy kámzsát viselnek.

Behajtható uniós bírságokat akar Draskovics

Itthon2008.10.04, 15:53

Magyar kezdeményezésre kiszélesítenék a lehetőségét annak, hogy az egyes uniós tagállamokban elkövetett közlekedési kihágások büntetései más tagállamban is behajthatóak legyenek - közölte szombaton Hévízen Draskovics Tibor, a nyolc uniós tagállamot tömörítő Salzburg Forum háromnapos tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Megvalósult George Bush vízumálma

Itthon2008.10.01, 16:42

Januártól már vízum nélkül utazhatnak a magyar állampolgárok az Egyesült Államokba, miután megszületett az ehhez szükséges utolsó megállapodás a két ország között. A vízummentességért cserébe Magyarország az eddiginél több adatot szolgáltat ki az állampolgárokról, de állítólag sehol nem sérül a magyar adatvédelmi norma. Draskovics Tibor rendészeti miniszter szerint Magyarország biztonságosabb hely lett.

Répássy feljelentette Szilvásyt az adatgyűjtési ügy miatt

Itthon2008.09.29, 17:11

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn délelőtt feljelentette a Legfőbb Ügyészségen Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert az adatgyűjtési ügy kapcsán. A lehallgatásokat végző NBSZ vezetője Szijjártó Péter ellen tesz jogi lépéseket, mert szerinte jogtalanul vádolta képviselők lehallgatásával. A Fidesz-szóvivőt Draskovits Tibor igazságügyi miniszter is beperli.

Beperli Szijjártót a rendészeti miniszter

Itthon2008.09.28, 16:52

Beperli Szijjártó Péter Fidesz-szóvivőt az igazságügyi és rendészeti miniszter. Draskovits Tibor rágalmazásért indít eljárást, mivel Szijjártó korábban azt mondta, a "Draskovics-féle hálózat" ellenzéki képviselőket hallgatott le és próbált besározni. A minisztérium szerint Draskovits csak a törvényeknek megfelelően engedélyez titkos információgyűjtést.

Draskovics sem érti a bombával fenyegetőket

Itthon2008.09.19, 16:00

A rendészeti miniszter szerint nehezen megítélhető, hogy mi vezérelte azokat, akik csütörtökön több közintézményt is bombatámadással fenyegettek. Draskovics Tibor közölte: megerősítették a intézmények védelmét.

Nem kellett az IRM-nek a túl drága nyomkövető

Itthon2008.09.19, 15:52

Két hónapja vizsgálja az igazságügyi minisztérium a személyi nyomkövetők használatának lehetőségét - mondta Draskovics Tibor igazságügyi miniszter. A tárcavezető szerint "meglehetősen" drága ajánlatokat kaptak korábban a rendszer működtetésére.

Kerülő úton juthatnak be az emigráns tibetiek Magyarországra

Itthon2008.09.03, 13:29

Balog Zoltán fideszes képviselő írásbeli kérdést intézett Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez azt követően, hogy kiutasítottak az országból egy évek óta itt élő tibeti menekültet egy tavalyi kormányrendeletre hivatkozva. Az igazságügyi minisztérium azt állítja: bár valóban nem ismerik el a tibetiek okmányát, a beutazásuk vízummal lehetséges.

Hallgat a raboknak ígért láthatásról az IRM

Itthon2008.09.02, 13:06

Csaknem három hónapja jelentette be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, hogy a tárca javítani szeretné a fogvatartottak helyzetét, ezért átfogó büntetés-végrehajtási programon dolgozik. A minisztérium sajtóosztálya hetek óta nem árul el részleteket, azt ismételgetik, hogy a "munka folyamatban van".

Nem szabad enyhíteni a rendőrképzők követelményein

Állás 20112008.08.19, 07:28

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) tiltakozik az ellen, hogy enyhítsenek a rendészeti szakközépiskolák felvételi követelményein - mondta a szakszervezet főtitkára, Pongó Géza, aki Draskovics Tibor pénteki kijelentésére reagált. Az igazságügyi és rendészeti miniszter fontosnak nevezte, hogy a mainál sokkal több roma fiatal kerüljön be a rendőrségre, és jelezte: ehhez meg kell változtatni a bekerülési feltételeket és a képzési rendszert.

Nyolc drogterjesztőt fogtak el a Szigeten

Itthon2008.08.15, 19:44

Eddig nyolc kábítószer-terjesztőt fogtak el a Szigeten, a fesztiválon péntekig 130 kisebb súlyú bűncselekmény történt - jelentette be Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya pénteken. Draskovics Tibor szakminiszter szerint megnyugtató a biztonsági helyzet a rendezvényen, ahol brit fesztiválrendőrök is vigyázzák a rendet.

Kiss: Horn Gyula állíttatta le a Draskovics elleni nyomozást

Itthon2008.07.29, 16:24

Nem volt szükség a Tocsik-ügy után még egy botrányra, ezért állíttatta le Horn Gyula a Draskovics Tibor ellen folytatott titkos nyomozást 1996-ban - állítja Kiss Ernő, az országos rendőrfőkapitány egykori helyettese a hvg.hu-nak adott interjújában. A jelenlegi rendészeti miniszter akkor a pénzügyi tárca közigazgatási államtitkára volt, Kiss pedig perben áll a rendészeti tárcával.

Draskovics érte el a melegfelvonulás engedélyezését

Itthon2008.07.24, 10:37

Draskovics Tibor rendészeti miniszter szerint az ő érveinek hatására engedélyezte végül a rendőrség a július 5-i melegtüntetést. Az Andrássy útra tervezett felvonulást először a közlekedés akadályozására hivatkozva nem engedélyezte a rendőrség.

Rendőrök igazoltattak a Fidesz sajtótájékoztatóján

Itthon2008.06.11, 19:25

Rendőrök igazoltatták a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) épülete előtt tartott sajtótájékoztatója után Budai Gyulát, a Magosz szövetségi igazgatóját. A rendőröket be nem jelentett demonstrációhoz küldték. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a rendőri intézkedés jogszerű és szakszerű volt.

Egyszerűsödő közbeszerzések

Archívum2008.04.29, 17:11

A kormány múlt héten szerdán döntött a közbeszerzési törvény átfogó módosításáról, amelynek révén, ha az Országgyűlés elfogadja, egyszerűbbé, olcsóbbá, gyorsabbá és átláthatóbbá válhat a közbeszerzési eljárás - mondta Draskovics Tibor igazságügyi miniszter.

Draskovics: Kedvező döntés született vízumügyben

Nagyvilág2008.04.18, 18:59

Magyarország számára nagyon kedvező döntés született pénteken Luxemburgban, az európai uniós tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek ülésén, mert "visszamenőleg is igazolta azt, amilyen politikát az amerikai vízummentességi program kérdésében folytattunk az elmúlt hónapokban" - nyilatkozta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az ülést követően.

Az EU-hoz fordult Draskovics az ír gázoló miatt

Itthon2008.04.16, 14:55

Az Európai Bizottsághoz fordult a magyar igazságügy-miniszter a leányfalui gázoló megbüntetése érdekében. Draskovics Tibor azt kéri az igazságügyi biztostól, vizsgálja meg, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a Magyarországon elítélt ír férfi letöltse a rá kiszabott börtönbüntetést.

Meg kell húznia magát a leányfalui gázolónak

Itthon2008.04.02, 12:07

Hiába nem hajlandó kiadni Írország a két kisgyerek haláláért felelős és tettéért elítélt leányfalui gázolót, vannak még lehetőségek a magyar igazságügyi szervek kezében arra, hogy elérjék kiadatását. Egy uniós igazságügyi szervezet előveheti Írországot, de megbukhat a gázoló akkor is, ha elhagyja a hazáját, mivel 2012-ig európai elfogatóparancs van ellene érvényben. Az ügyben Draskovics Tibor igazságügyi miniszter is lobbizik pénteken. Ennek ellenére kicsi az esélye, hogy a férfi börtönbe kerüljön, pedig az ellene hozott ítélet jogosságát még Írország sem vitatja.

Fogadkozik Draskovics az ír gázoló ügyében

Itthon2008.04.02, 12:06

Bűn nem maradhat büntetlenül - közölte Draskovics Tibor igazságügyi miniszter miután ír kollégájával tárgyalt a Magyarországon jogerősen elítélt ír állampolgárságú gázoló ügyében. A lényeget illetően - vagyis, hogy börtönbe kerül-e a két leányfalusi kisgyereket évekkel ezelőtt halálra gázoló férfi - azonban mégsem jutottak előbbre. Bár Írországban törvényt módosítanak az ügy következtében, annak valószínűleg nem lesz visszamenőleges hatálya. Az ír miniszter szombaton meglátogatja az elhunyt gyerekek szüleit.

Szakállamtitkár lett Gönczöl Katalin

Itthon2008.03.21, 14:24

Büntetőpolitikai szakállamtitkárrá nevezte ki Gönczöl katalint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Gönczöl eddig igazságügyi miniszteri főtanácsadó volt, nevéhez fűződik a 2006-os zavargások kezelését elemző tanulmány.

Az ír gázolóról tárgyal Draskovics

Itthon2008.03.20, 15:36

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter március végén ismét kéri az ír gázoló kiadását ír kollégájától. Az ír férfi 2000-ben két gyereket gázolt el Leányfalun, majd a bírósági ítélet előtt elhagyta az országot.

Rendet rakna a gárda tárgyalásain Draskovics

Itthon2008.03.17, 17:00

Határozottabb fellépésre utasította a rendőrséget Draskovics Tibor rendészeti miniszter, miután a múlt héten botrányos jelenetek után kezdődhetett csak el a Magyar Gárda esetleges feloszlatásáról szóló tárgyalás. A gárdisták akkor megszűrték, kik léphetnek be a tárgyalóterembe.

Megállapodás született amerikai vízum-ügyben

Itthon2008.03.14, 21:29

Megállapodott Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok vízum-ügyben, a vízummentesség megadásának alapjául szolgáló egyetértési nyilatkozatot hétfőn aláírják - jelentette be Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.

Különalkut köthetett a kormány az USA-vízumról

Itthon2008.03.13, 01:42

Napokon belül aláírhatja Magyarország az Egyesült Államokkal az amerikai vízummentességről szóló nyilatkozatot Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint. Egy ilyen nyilatkozat még nem jelent vízummentességet, csak annak egyik fontos, előkészítő lépése. Az amerikai külügyminisztérium megerősítette, hogy pénteken egyeztetések kezdődnek az ügyben. A Financial Times szerint veszekedést fog kiváltani a csütörtökön kezdődő EU-csúcson, hogy a kelet-európai tagországok egymás után kötnek kétoldalú egyezségeket az USA-val a közös fellépés helyett.

Rendet ígér március 15-ére a kőkemény Draskovics

Itthon2008.03.06, 13:29

Március 15-ére, valamint azt megelőző napokra összesen 231 rendezvényt jelentettek be a rendőrségen. Draskovics Tibor rendészeti miniszter azt ígérte: biztosítani fogják a békés ünneplés lehetőségét 15-én.

Nem hozzák előbbre a Magyar Gárda perét

Itthon2008.02.21, 19:03

Április közepén tartják a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló per tárgyalását, annak ellenére, hogy Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szerdán próbálta megsürgetni az eljárást. Mivel a Fővárosi Bíróság már kitűzte az időpontot, ezt nem lehet előrehozni Lomnici Zoltán szerint.

Sürgeti Draskovics a Magyar Gárda perét

Itthon2008.02.20, 17:10

Soron kívül tárgyalja meg a bíróság a Magyar Gárda feloszlatását - ezt kezdeményezte az új rendészeti miniszter, Draskovics Tibor. Szerinte a közvéleményt erősen foglalkoztató szervezet ügyében minél hamarabb döntésre kell jutni a bíróságnak.

A Fidesz visszavonná Draskovics jelölését

Itthon2008.02.17, 17:05

Varga Mihály Fidesz-alelnök szerint Draskovics Tibor nevéhez "több kétes ügy" is kapcsolódik, ezért pártja nevében felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy vonja vissza a politikus jelölését az igazságügyi tárca élére.

Eltűntek a Draskovics-iratok a rendőrség honlapjáról

Itthon2008.02.14, 13:49

"A keresett oldalt valószínüleg eltávolították" - olvasható a rendőrség honlapjának azon az oldalán, ahol korábban egy, Draskovics Tibor kijelölt rendészeti minisztert is érintő titkos nyomozás dokumentumait lehetett letölteni. Az eltávolított iratok arról szóltak, hogy a gyanú szerint Draskovics vámosokat próbált befolyásolni egy olajcég bírságágának mérséklése érdekében.

Egyelőre senkit nem küld el Draskovics

Itthon2008.02.13, 18:59

Nem tervez változtatásokat az igazságügyi és rendészeti tárcánál az új miniszter, Draskovics Tibor. Megemlítette viszont, hogy "kisebb korrekciók" lehetnek. A rendőrségtől kemény fellépést vár az új tárcavezető.

Az ember, aki nem tud megbukni

Itthon2008.02.12, 14:58

Alig kilenc hónap után távozik posztjáról Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, utódja Draskovics Tibor, eddigi tárca nélküli miniszter lesz. Draskovics a rendszerváltás óta számos posztot töltött be a kormányzatban. Pénzügyminiszterként még a miniszterelnökkel sem volt őszinte, mégis bizalmi ember maradt. Gyurcsány ezúttal az IRM-hez küldi az embert, aki nem tud megbukni.

Draskovics Tibor lesz az új igazságügyi miniszter

Itthon2008.02.12, 17:13

Draskovics Tibor lesz az új rendészeti miniszter, aki Takács Albertet váltja majd. Draskovics eddig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, és a reformokért felelt. A kormányszóvivő szerint "ez nem kormányátalakítás, csak a kormány szerkezetének átalakítása". Egy kormánytag szerint hatásköri viták voltak Draskovics és Kiss Péter kancelláriaminiszter közt, ezért kellett az IRM-be távoznia.

Draskovics a minisztériumból kavart egy olajcég bírsága miatt

Itthon2007.11.15, 14:47

A "Hézag" fedőnéven folyt titkos nyomozás eseményei bontakoznak ki azokból a dokumentumokból, amelyeknek titkosítását hétfőn oldotta fel a rendőrség. Az iratokból a neveket ugyan kihúzták, de így is megállapítható, hogy Draskovics Tibor és egy másik pénzügyminisztériumi vezető "szívügyének tekintette", hogy egy cégnek ne kelljen sokmilliós bírságot fizetnie.

Konszenzust teremthet a nyugdíjreform

Gazdaság2007.10.04, 16:45

A nyugdíjreform ügye pártállástól függetlenül konszenzust teremt a szakértők között - jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter a Pénzügykutató és az Allianz Hungária által szervezett csütörtöki konferencián, ahol Varga Mihály, a Fidesz alelnöke tízpontos nyugdíjreform-javaslatot tett.

Átalakítások kezdődnek a GKM-ben

Gazdaság2007.09.07, 10:48

További átszervezések, racionalizálások várhatók a gazdasági tárcánál - legalábbis az államreformért felelős hivatal vezetője, Draskovits Tibor javaslatai szerint. A gazdasági tárcánál megszüntetnék a befektetés-ösztönzéssel foglalkozó ITDH és a tárca főosztályai között kialakult párhuzamosságokat.

Változik a bértábla

Archívum2007.07.09, 08:09

Erősen változik a közszolgálati dolgozók fizetését szabályozó illetmény- és bértáblarendszer. Draskovics Tibor szerint az őszi elbocsátások főleg a pedagógusokat érintik.

Elbocsátásokra számíthatnak a tanárok

Itthon2007.07.09, 06:57

Nem készül a kormány újabb létszámleépítésre a közszférában a közigazgatási reformért felelős miniszter szerint, aki ugyanakkor kijelentette azt is, hogy a költségvetést már kisebb létszámra szabták - derül ki a Népszabadság cikkéből. Draskovics Tibor szerint ősszel főleg tanárokat fognak elbocsátani a kötelező óraszám emelése miatt.

Draskovics erejében bízik az SZDSZ

Itthon2007.06.18, 15:05

Vasárnapig az SZDSZ elő akar állni egy olyan egészségbiztosítási javaslattal, amely elfogadható a koalíciós pártok számára - jelentette be hétfőn Kóka János pártelnök. A koalíciós pártok hónapokig elfogadhatatlannak tartották egymás javaslatát, a biztosítási reformról szóló vitát Gyurcsány Ferenc mozdította ki a holtpontról saját javaslatával. Az SZDSZ a miniszterelnök tervezete mellett jó tárgyalási alapnak tartja az Államreform Bizottság modelljét is.

Kirúgás nélkül alakította át a kormányt Gyurcsány

Itthon2007.06.15, 15:56

Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatal élén - jelentette be pénteken délben Gyurcsány Ferenc. A kormányfő több poszton is átalakította kormányát: Lamperth Mónika helyett Bajnai Gordon lesz az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Draskovics Tibor pedig tárca nélküli miniszterként felügyeli a közigazgatási reform végrehajtását. Az SZDSZ szerint kérdéseket vetnek fel a személycserék.

A cégek is fizetnek majd ingatlanadót

Ingatlan2007.05.23, 18:14

Néhány konrétumot is elmondott a kormányzat adómódosítási elképzeleséseiről egy keddi konferencián Draskovics Tibor, az államreform-bizottság vezetője.

Dübörög Draskovics cége

Gazdaság2007.03.08, 09:24

Vidéki, sőt külföldi terjeszkedésre készül, a fele részben a volt pénzügyminiszter, Draskovics Tibor tulajdonában lévő Elintézzük.hu Kft. Az időkímélő szolgáltatásokat 2940 forintos óradíjért kínáló társaság tavaly megduplázta árbevételét, és március elején újabb irodát nyitott Budapesten. Az utóbbi időben a közmű-átíratás a sláger.

Tavasszal döntenek az egészségbiztosítókról

Itthon2007.01.11, 07:01

Még az idén meghozna a kormány minden fontos döntést a reformokról, hogy azután a végrehajtásra koncentrálhasson - mondta Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság alelnöke. Még idén tavasszal döntés várható az egy vagy több egészségbiztosító kérdésében is.

Fizetéscsökkenés béremelés mellett

Gazdaság2006.11.15, 10:51

Hétszázalékos béremelés mellett is csökkenhet jövőre egy alkalmazott fizetése - hangzott el egy keddi konferenciáján. A Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy a devizában eladósodottak magas aránya miatt is sürgős az euró bevezetése.

Gyurcsány: Kijózanodás január elsején

Gazdaság2006.11.14, 14:03

A reformok legnehezebb része még előttünk van, ugyanis jövőre a gyakorlatban kell végrehajtani azt, amit az országgyűlés elfogadott - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a GKI "kényszerreform vagy reformkényszer" című konferenciáján. Gyurcsány Ferenc szerint a reform első igazi próbája az lesz majd, amikor 2007. január elsején hajnal egy órakor bevisznek valakit a kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, "a kórháznak készen kell állnia arra, hogy beszedje a vizitdíjat" - mondta Gyurcsány.

Új elveket akar Draskovics a közszolgálatban

Gazdaság2006.11.13, 16:22

Az államháztartásban reformkényszer van, a közszolgáltatást új elvek és értékek mentén kell újjászervezni - jelentette ki Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság vezetője a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által rendezett hétfői fórumon, Budapesten.

Nehezebb lesz a bekerülés a közszférába

Állás 20112006.10.24, 08:30

2008-2009-re a kormányzat szándéka szerint a közigazgatásba való bekerüléshez versenyvizsgán alapuló kiválasztási rendszert vezetnének be, a meghirdetett állásokra pedig pályázni kell majd. Emellett a próbaidőt is kötelezővé teszik - mondta a Világgazdaságnak Draskovics Tibor, az államreform-bizottság irányítója.

Nehezebb lesz bekerülni a közigazgatásba

Archívum2006.10.24, 08:05

A közigazgatás egésze 2008-2009-re lényegesen más lesz a mostani állapothoz képest a kormányzat terevei szerint - közölte Draskovics Tibor, az államreform-bizottság irányítója.

Drága és gyenge a magyar nyugdíjrendszer

Gazdaság2006.10.17, 17:31

A nyugdíjrendszer küszöbönálló reformját nem szabad a mostani nyugdíjasok rovására megvalósítani Draskovics Tibor államreformért felelős kormánybiztos szerint. A kormánybiztos erről a porfolio.hu internetes újság nyugdíjreformról tartott konferenciáján beszélt.

Elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja

Gazdaság2006.10.04, 17:14

A nyugdíjrendszert el kell választani a szociálpolitikától, miközben a nyugdíjrendszernek önfinanszírozóvá kell válnia - mondta Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója. Draskovics Tibor szerint a nyugdíjreformhoz kapcsolódó elkerülhetetlen döntéseket 2007 végén, 2008 elején meg kell hozni, megjelölve a bevezetés dátumait.

Draskovics a talpára állítaná a közszférát

Gazdaság2006.09.08, 20:31

Az államreform alapvető célja, hogy állítsuk a feje tetejéről a talpára a közszolgáltatást, megmutatva, mit kell produkálnia az egészségügynek, az oktatásnak és a magyar közigazgatásnak a betegek, a diákok és az ügyfelek számára - mondta Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság alelnöke a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.

Draskovics változásokat jósol a közszférában

Itthon2006.08.25, 01:56

Nem cáfolta, de nem is erősítette meg az államreform-bizottság alelnöke, Draskovics Tibor egy csütörtök esti tévéműsorban, hogy megvonnák a közszférában dolgozók egyes juttatásait, így a 13. havi bért, vagy a nyelvvizsga-pótlékot. A kormánybiztos szerint ugyanis az emberek joggal elégedetlenek a közszféra teljesítményével, és érthető, hogy a megszorítások idején többet várnak el az adójukért. Ezért biztosan lesznek változások, bár végleges döntés még nem született.

Draskovics: "házhoz megy" a közigazgatás

Gazdaság2006.07.17, 08:13

Ha jogszabályalkotás útján nem megy, majd a finanszírozással kényszeríti ki a kormány a közigazgatás regionális szintű átalakítását. Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság alelnöke a Napi Gazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy a 2007-es költségvetés fogja tartalmazni az intézkedéseket.

Az elbocsátások 35 milliárdot hozhatnak

Gazdaság2006.07.13, 10:56

Draskovics Tibor kormánybiztos előterjesztése szerint évente 35 milliárd forintos megtakarítást jelentene a közigazgatási reform - olvasható a Világgazdaságban.

Egy évvel korábban lehet több biztosítós TB

Archívum2006.06.26, 07:49

Már 2007-től bevezethetik a több biztosítós TB-rendszert. A kormányprogram szerint eredetileg csak 2008-ra kellene döntést hozni az ügyben. Ugyanakkor Draskovics Tibor az államreform bizottság elnöke elmondta: az átalakításhoz szükséges fejlesztések már folyamatban vannak az adóhatóságnál.

Bokros: Érezhető hatása lesz a reformoknak

Gazdaság2006.05.16, 16:40

Az átlagember rövid és hosszú távon is megérzi majd, hogy lesz-e költségvetési stabilizáció és elkezdődnek-e majd a szükséges reformok - mondta Bokros Lajos pénteken, egy vitafórumon.

Kiáltványban sürget reformot az Iparkamara

Gazdaság2006.05.12, 19:55

Magyarország versenyképességének helyreállítása érdekében szervezett fórumot több gazdasági érdekképviselet. A Bod Péter Ákos, Bokros Lajos, Csillag István és Draskovics Tibor részvételével lezajlott egyeztetésen a költségvetés szanálására és a strukturális reformokra helyezték a legnagyobb hangsúlyt. 

A mobilcégek alapítsanak saját bankot!

Gazdaság2005.10.13, 07:44

A mobiltelefon-társaságoknál lényegében minden adott ahhoz, hogy bankot alapítsanak és banki tevékenységet folytassanak, így csak rajtuk múlik, hogy megteszik-e ezt a lépést - olvasható a Napi Gazdaságban. Az ötletet Draskovics Tibor vetette fel az Internet Hungary konferencián.

Draskovicsot hallgatja meg a Gyurcsány-bizottság

Itthon2005.10.05, 06:48

Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert hallgatja meg szerdán az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló bizottság. A bizottság arra keresi a választ, hogy a tankönyvkiadó privatizációja során szerepet játszott-e Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Erdős Ákos korábbi üzleti kapcsolata.

Draskovicsot faggatta a Gyurcsány-bizottság

Itthon2005.10.05, 17:14

Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert hallgatta meg szerdai ülésén a Gyurcsány-bizottság, a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja ügyében. Draskovics szerint Gyurcsány Ferenc és Erdős Ákos üzleti kapcsolata nem befolyásolta az állami cég értékesítését.

Reformot követelnek a pénzügyminiszterek

Archívum2005.09.16, 17:36

Elkerülhetetlen az államháztartás reformja. Veres János jelenlegi, valamint Draskovics Tibor, László Csaba és Varga Mihály volt pénzügyminiszterek a HBLF és az ICEG közös konferenciáján ütköztették nézeteiket az államháztartás helyzetéről, és a szükséges lépésekről. A miniszterek szerint el kell végtre fogadni, hogy az adócsökkentéssel egy időben a kiadási oldalból is le kell faragni.

Jövőre drágulhatnak az életbiztosítások

Gazdaság2005.06.14, 15:34

A klasszikus életbiztosítások maximális garantált kamatának 2006. január 1-jétől érvényes csökkentésére készül a pénzügyi tárca - értesült a Világgazdaság. Már csak Draskovics Tibor aláírására vár az a miniszteri rendelet, amelyben a pénzügyminiszter 4-ről 2,9 százalékra mérsékli a hagyományos - tehát nem a befektetési egységekhez kötött - életbiztosítások garantált technikai kamatlábának maximumát.

A külügyminiszter Belgrádba telefonált a magyarverés miatt

Itthon2005.06.14, 17:28

Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter kedden felhívta szerb kollégáját és arra kérte: tegyen meg mindent, hogy ne fordulhasson elő újabb magyarverés a Vajdaságban. Vuk Draskovics azt ígérte: intézkedik, hogy a hatóságok törvényesen, gyorsan és határozottan járjanak el. Múlt hét végén Temerinben magyar fiatalokat vertek meg, mert magyarul beszéltek.

Veres szerint elérhető a 2010-es euró

Gazdaság2005.04.26, 12:10

A 2003 nyara óta megkezdett kiigazítási lépések hozzásegítik Magyarországot ahhoz, hogy az eurózóna csatlakozási feltételeit 2008-ra teljesítse és 2010-ben bevezesse a közös valutát - jelentette ki az új pénzügyminiszter, Veres János azután, hogy kedden átvette a hivatalt elődjétől, Draskovics Tibortól.

Letette az esküt az új pénzügyminiszter

Gazdaság2005.04.25, 15:54

Letette miniszteri esküjét hétfőn az Országgyűlésben Veres János, aki Draskovics Tibort váltotta a pénzügyi tárca élén. Draskovicsot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy héttel ezelőtt menesztette.

Draskovics miatt is zuhant a t�zsde

Gazdaság2005.04.18, 17:34

A Budapesti �rt�kt�zsde vezet� r�szv�nyindexe, a BUX 463,14 pontos, 2,70 sz�zal�kos cs�kken�ssel, 16 665,33 ponton z�rt h�tf�n. A r�szv�nypiaci forgalom magas, 28,1 milli�rd forint volt. A komoly es�s a kedvez�tlen nemzetk�zi h�reknek, Draskovics Tibor p�nz�gyminiszter lev�lt�s�nak �s a forint gyeng�l�s�nek egy�ttesen betudhat�, mondt�k a szak�rt�k.

Veres János lesz az új pénzügyminiszter

Gazdaság2005.04.18, 16:22

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Veres Jánost nevezi ki jövő héttől pénzügyminiszternek Draskovics Tibor helyére. A váltást a kormányfő azzal indokolta, hogy a száz lépés politikájának keretében egyszerre több ágazatban akar reformot végrehajtani. Veres közölte: folytatni fogja a konvergenciaprogramot, de nem tervez azonnali megszorításokat. Draskovics Tibor hétfőn tudta meg, hogy menesztik, a szaktárcavezető a jegybankot is okolta. Távozásának hírére a forint kismértékben gyengült, elemzők szerint komoly árfolyamváltozásra nem kell számítani.

Draskovics: Van még lehetőség kamatcsökkentésre

Archívum2005.04.12, 13:51

A Magyar Nemzeti Banknak még nagy játéktere van a pénzügypolitikában, annak ellenére, hogy az infláció márciusban nagyobb volt a vártnál, mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Reuters hírügynökségnek.

Draskovics kritizálta a magas kamatot és az erős forintot

Gazdaság2005.03.29, 12:33

Draskovics Tibor pénzügyminiszter a portfolio.hu forintról rendezett konferenciáján bírálta a magas jegybanki alapkamatot. A pénzügyminiszter érvelése szerint a Magyar Nemzeti Banknak lehetősége lenne enyhíteni a monetáris kondíciókon az inflációs céljainak veszélyeztetése nélkül.

Draskovics: Tűzzel-vassal tartani kell a hiányt

Archívum2005.03.25, 08:18

Draskovics Tibor szerint nem igaz az, hogy a kormány többet költhet 2005-2006-ban a stabilitási paktum reformja kapcsán, a 2005-ös, uniós normák szerinti 3,6 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitet tűzzel-vassal tartani kell. A pénzügyminiszter szerint az EU stabilitási paktumának reformja Magyarország számára biztonságosabbá teszi az euró bevezetését, a módosítás valódi hatása 2007-2008, illetve 2009-ben valósul meg.

Az EU lazít a stabilitási paktumon

Gazdaság2005.03.21, 08:40

Az EU pénzügyminiszterei vasárnap késő este megegyeztek a stabilitási paktum módosításának főbb elemeiben - jelentette be Juncker luxemburgi kormányfő, a pénzügyi tanács soros elnöke a maratoni ülés után. Marad az az előírás, hogy az államháztartási hiány nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, az államadósság pedig a 60 százalékát. A reform azonban lehetővé teszi, hogy az euróövezeti tagországok akár négy évig is túlléphessék az előírt mértékű hiány maximumát.

Akadálymentesítik az adórendszert

Archívum2005.03.09, 18:00

A kormány elfogadta az adórendszerben lévő akadályok lebontását szolgáló csomagot, így csaknem 60 jogszabályi változtatást terjeszt a parlament elé - közölte a kabinet ülése után Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter kérdésre válaszolva azt mondta: nem tervez újabb költségvetési megszorítást.

Duplázódhat a költségvetési vésztartalék

Gazdaság2005.03.08, 12:12

Már a jövő héten javaslatot tesz a kormánynak a költségvetési vésztartalék növelésére Draskovics Tibor. Ez kellő biztosítékot képezhet a deficitcél túllépésének elkerülésére - mondta a szaktárca vezetője, a brüsszeli Ecofin (uniós pénzügyminiszterek tanácsa) ülésén. A miniszter a februári, vártnál magasabb államháztartásihiány-adatot követően nyilatkozott a Reutersnek.

Csökkentenék a helyhatóságok számát

Archívum2005.03.04, 14:03

Az önkormányzati szféra ésszerű karcsúsítására lehetne koncentrálni az erőket - mondta Varga Mihály volt pénzügyminiszter a Hungarian Business Forum pénteki konferenciáján. A tárca jelenlegi vezetője "történelmi a pillanatnak" minősítette a felvetést. Draskovics Tibor azt kérte elődjétől, hogy már "holnap kezdjünk el ilyen reformról tárgyalni".

Draskovics kinevezte az új APEH-elnököt

Archívum2005.03.01, 09:56

A pénzügyminiszter március 1-jei hatállyal kinevezte Szikora Jánost az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökének. Ezt Draskovics Tibor jelentette be kedden sajtótájékoztatón.

ÁSZ: Kevéssé tekintélyes az APEH elnökjelöltje

Gazdaság2005.02.18, 13:46

Az Állami Számvevőszék bizonyos fenntartásokat fogalmazott meg adóhivatal új elnökének személyével kapcsolatban, melyek főként Szikora János makrogazdasági ismereteivel, illetve szakmai tekintélyével kapcsolatosak - közölte Pichler Ferenc, Draskovics Tibor kabinetfőnöke. Szikora Jánost kedden hallgatja meg az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága.

Új adóügyi kezdeményezéseket sürget Draskovics

Gazdaság2005.02.17, 17:49

Magyarország Németországgal és Franciaországgal közösen levélben kezdeményezte az Európai Unió pénzügyminisztereinél, hogy mélyítsék el a munkát az adórendszerek jobb összehasonlíthatóságának érdekében - jelentette be az uniós miniszterek csütörtöki brüsszeli ülését követő sajtótájékoztatóján Draskovics Tibor pénzügyminiszter.

Draskovics: Nincs sz� forint elleni t�mad�sr�l

Gazdaság2005.02.17, 17:26

A br�sszeli Ecofin �l�sen tart�zkod� Draskovics Tibor p�nz�gyminiszter elmondta: nem gondolja, hogy egy forint elleni t�mad�sr�l lenne sz� jelenleg. J� infl�ci�s adatunk volt ma, az infl�ci�t kord�ban tudjuk tartani, mondta a p�nz�gyminiszter. A befektet�k kamatcs�kkent�st v�rnak a Monet�ris Tan�cs k�vetkez� �l�s�n, tette hozz�.

Keményebb kezű APEH-vezért akar a PM

Gazdaság2005.02.16, 15:46

Személyes okokból és nem az áfa-visszatérítések miatt mondott le Király László György, az APEH elnöke - közölte Katona Tamás. A Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint a leköszönő elnök nem menedzser típusú, hanem inkább tudós típusú vezető volt, de idejében észlelte ezt a problémát. A Pénzügyminisztérium ugyanakkor kritikával illette az APEH vezetését, amiért az áfabevételekkel kapcsolatban nem lépett idejében.

Lemondott az APEH elnöke

Gazdaság2005.02.16, 10:43

Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke a pénzügyminiszterrel folytatott egyeztető megbeszélést követően szerdán benyújtotta lemondását Draskovics Tibornak, aki azt elfogadta. A pénzügyminiszter szerint határozottabb, "a változó körülményekre gyorsan reagáló ellenőrzési tevékenységre van szükség".

Zara László részt vesz az adózás reformjában

Gazdaság2005.02.04, 17:10

Draskovics Tibor pénzügyminiszter felkérte Zara Lászlót, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete elnökét, hogy vegyen részt az adóreform kidolgozásában - közölte pénteken a pénzügyi tárca.

MNB: Nem sérült a jegybank függetlensége

Gazdaság2005.02.03, 16:28

A jegybank szerint nem sérült az intézmény függetlensége azáltal, hogy fideszes képviselők kérésére információt szolgáltatott a jegybanktörvény módosításával kapcsolatban. A jegybank ezt Draskovics Tibor levelére reagálva közölte.

Draskovics kérdőre vonja Járait

Gazdaság2005.02.03, 12:17

Draskovics Tibor az állam képviseletében levelet írt Járai Zsigmondnak, amelyben tájékoztatást kért a jegybank elnökétől: igaz-e, hogy közreműködött annak a beadványnak az összeállításában, amelyet a Fidesz az Alkotmánybírósághoz intézett a Monetáris Tanács tagjainak megváltozott kinevezési rendje miatt.

Szigorít Draskovics

Archívum2005.01.31, 08:00

A tervezett 3,8 százalékos államháztartási hiány betartása érdekében, amely a 0,9 százalékos magánnyugdíjpénztári befizetéseket is figyelembe veszi, a korábbinál sokkal erőteljesebb költségvetési fegyelmet kényszerítünk ki - közölte Draskovics Tibor pénzügyminiszter.

Hétfőn jelölik ki a Monetáris Tanács új tagjait

Gazdaság2005.01.28, 14:05

Hétfőn Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelenti, hogy ki az a 4 személy, akiket  a Monetáris Tanácsba jelöl - mondta a távirati irodának pénteken Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter bejelentette, hogy hazánk idén 3-3,5 milliárd eurónyi kötvényt bocsát ki.

Új adórendszert alakít ki a kormány

Gazdaság2005.01.21, 20:45

Új, 3-5 évre szóló adórendszert, adópolitikai chartát kíván kidolgozni a kormány a következő hónapokban - jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminiszter és Kóka János, a gazdasági tárca vezetője.

Már nem nyomoznak Draskovics áfa-döntése miatt

Itthon2005.01.21, 14:39

Már nem nyomoznak az áfa-visszatérítési ügyben. A rendőrség korábban az ügyészség utasítására kezdett vizsgálódni hivatali visszaélés gyanújával a Draskovics Tibor pénzügyminiszter által korábban elrendelt szigorú áfa-vizsgálatok miatt, Balogh Gyula képviselő feljelentése alapján.

Még az idén változhat az adórendszer

Archívum2005.01.17, 14:00

Draskovics Tibor olyan változásokat kezdeményezne az adórendszerben - akár már az idén is -, amelyek növelik a vállalkozások versenyképességét, de nem járnak az adóbevételek jelentős csökkenésével - derült ki a pénzügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján. A tárca vezetője ezért konzultáció-sorozatot kezdett a vállalkozói és adótanácsadói érdekképviseletek vezetőivel.

Nyomoznak Draskovics áfa-döntése miatt

Itthon2005.01.14, 14:22

Hivatali visszaélés gyanújával nyomozni kezdett a rendőrség a Draskovics Tibor pénzügyminiszter elleni feljelentés kapcsán. A Nemzeti Nyomozó Irodának azt kell megállapítania többek között, hogy elkövethetett-e hivatali visszaélést a pénzügyminiszter, amiért arra utasította tavaly ősszel az adóhatóság elnökét, hogy mielőtt a cégeknek visszafizetik az áfát, ellenőrizzék, valóban jogosult-e az adó-visszatérítésre az igénylő. A feljelentést Balogh Gyula független képviselő tette.

Draskovics: Szigorúan ellenőrzik az áfa-visszautalásokat

Archívum2005.01.13, 16:31

A Pénzügyminisztérium a jövőben is szigorúan ellenőrizni fogja az áfa visszautalásokat a vállalatok kifogásai ellenére, mert nagy méreteket ölt az áfacsalás - mondta csütörtökön Budapesten külföldi újságírók előtt Draskovics Tibor pénzügyminiszter.

Draskovics a t�zsd�n �nnepelte az �j BUX-cs�csot

Gazdaság2005.01.12, 17:45

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 173,29 pontos n�veked�ssel �jabb t�rt�nelmi cs�cson, 15 053,60 ponton z�rt szerd�n, a keddi z�r� �rt�khez k�pest ez 1,16 sz�zal�kos n�veked�s. A forgalom kiemelked�, 20,74 milli�rd forint volt, els�sorban a Molnak �s az OTP-nek k�sz�nhet�en. A p�nz�gyminiszter a t�zsdeeln�kkel �s a vez�rigazgat�val koccintott a j� teljes�tm�nyre.

Akár jövő héten kinevezhetik a Monetáris Tanács új tagjait

Archívum2005.01.06, 15:55

A miniszterelnök a jövő héten eleget tehet törvényi kötelezettségének, hogy a Monetáris Tanács általa javasolt új tagjairól kikérje a jegybankelnök véleményét - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter.

Draskovics: 2004 a fordulat éve volt

Gazdaság2005.01.06, 16:54

A pénzügyminiszter a tavalyi évet a fordulat évének nevezte. Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya tavaly a prognózisnál kedvezőbb lett: pénzforgalmi szemléletben 1284,1 milliárd forint, ami a GDP 6,3 százalékának felel meg - jelentette be Draskovics Tibor, és hozzátette: a gazdasági fordulat 2004-ben mérsékeltebb volt mint szerettük volna, 2005-ben ennél határozottabb szilárdabb fordulatra van szükség.

Draskovics örül az alapkamat-csökkentésnek

Gazdaság2004.12.20, 17:58

A pénzügyminiszter közölte: örül a Magyar Nemzeti Bank hétfői kamatdöntésének, az használ a magyar gazdaságnak, Magyarország javát szolgálja. Draskovics szerint a hétfőn elfogadott költségvetés a felzárkózás felé viszi az országot.

Draskovics sem szeretne hirtelen kamatvágást

Archívum2004.12.16, 13:12

A kormány nem gondolja, hogy drasztikusan, hirtelen lépésekkel, akár árfolyampolitikai lépésekkel lehetne a versenyképességet tartósan javítani - nyilatkozta Draskovcs Tibor pénzügyminiszter.

A többség számára 4,5 százalékkal drágul a gáz

Gazdaság2004.12.14, 16:19

A gáz ára az évi 1500 köbméter alatt fogyasztók számára 4,5 százalékkal, az 1500 és 3000 köbméter között használók számára 6 százalékkal, a 3000 köbméter felett fogyasztóknak pedig 8 százalékkal nő jövőre - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden.

Előző
Következő