Dragóner Attila

címke rss

Bicskei Dragónert, Hrutkát és Keneseit vinné Kínába

Sport2002.01.12, 11:58

Kína hatalmas ország, mégis, talán még mindig fehér folt a világ labdarúgásának térképén. Keveset tudunk futballjáról, pedig válogatottja idén először részt vesz a világbajnokságon. Emellett nálunk a közelmúltban azzal került az érdeklődés ha nem is fókuszába, de látóhatárába mindenképpen, hogy az egyik első osztályú csapat, a Senjang (Mukden) a korábbi magyar szövetségi kapitányt, Bicskei Bertalant szerződtette vezetőedzőnek, aki a hírek szerint magyar játékosok (Dragóner Attila, Hrutka János, Kenesei Krisztián) leigazolását szorgalmazza.

Simon Tibor-díjat alapítottak a barátok

Sport2002.04.26, 13:50

Három ferencvárosi futballista, Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Szűcs Lajos, valamint a zöldek egykori balhátvédje, az időközben Cottbusba szerződött Mátyus János kezdeményezésére Simon Tibor-díjat alapítottak, ezzel szeretnének tisztelegni barátjuk emléke előtt.

Dragóner bízik a Fradi bajnoki címében

Sport2002.05.06, 08:49

A szombati Ferencváros-MTK örökrangadóról ugyan nem sok jót mondhattunk el, rengeteg rossz teljesítményt láthattunk, de illendő megjegyeznünk azt is, hogy az MTK-ból Füzi és Horváth Levente, a Fradiból Balog, Szkukalek és Kapic produkciója átlagon felüli volt, de leginkább Dragóner Attila volt dicsérhető, aki szinte hibátlanul irányította a zöldek védekezését. A válogatottba is meghívott védő elmondta, továbbra is bízik abban, hogy a Ferencváros megvédi bajnoki címét.

Szűcs és Dragóner Fradi-bérletet árulnak

Sport2002.07.18, 15:24

Pénteken 13 és 14 óra között két válogatott Fradi-játékostól, Szűcs Lajostól és Dragóner Attilától vásárolhatják meg a drukkerek az őszi idényre érvényes bérleteket.

Szűcs Lajos nem ijedt meg a csabai drukkertől

Sport2002.08.11, 20:22

A Ferencváros szombaton remek hangulatú mérkőzésen 2-0-ra nyert Békéscsabán. A két szurkolótábor - a múlttal ellentétben - meglepően békésen és barátságosan viseltetett egymás iránt. Egészen a lefújásig. Ekkor egy fiatal hazai szurkoló a levonuló Szűcs és Dragóner felé futott, s hiába fogták le időben a meggondolatlan ifjút, a ferencvárosi ultrák megindultak a kerítés és a helyiek felé.

Három hónapra eltiltották a doppingoló Filót

Sport2002.09.03, 19:18

Filó Attila, a Győri ETO labdarúgója három hónapig, azaz december 3-ig nem léphet pályára, mert a május 18-án rendezett, Vasas elleni bajnoki mérkőzés után pozitív eredményt hozott a doppingtesztje.

Hrutka duplán könnyezett Újpesten

Sport2002.09.18, 18:31

Még a magyar futballban is ritkaság, hogy egy-egy játékos klubja adott bajnoki mérkőzését a vehemenciájáról híres szurkolói "ultrák" köréből tekinti meg. Korábban Urbán Flórán tett így az újpestiek egyik Üllői úti, Ferencváros elleni meccsén, míg a hét végi botránytól sem mentes Újpest-FTC 90 percet a vendégszektorból nézte végig a zöldek két játékosa, a négymeccses eltiltását töltő Dragóner Attila, valamint a hónapok óta mellőzött Hrutka János.

A Sopron lelkesedni készül a Fradi ellen

Sport2002.11.15, 16:21

Vereséget követően lép pályára mindkét gárda szombaton a Káposztás utcában a Matáv Sopron-Ferencváros labdarúgó-mérkőzésen a Borsodi Ligában.

Véget nem érő tárgyalások Gera Zoltánnal

Sport2002.11.21, 17:02

A ferencvárosi vezetők megkezdték a szerződéshosszabbítási tárgyalásokat azokkal a játékosokkal, akiknek a szezon végén lejár a kontraktusa, a napokban Lipcseivel, Dragónerrel és Kristonnal ültek tárgyalóasztalhoz. Módosult az MTK-FTC örökrangadó kezdési időpontja is.

Előző
Következő