dr. Burján Zsuzsanna

címke rss
Jégmentesítés elmaradása – mit tehet a károsult?

Jégmentesítés elmaradása – mit tehet a károsult?

A tömegközlekedési megállók fenntartása, kezelése az érintett közlekedési vállalat kötelezettsége, míg az utak takarítása az egyes önkormányzatok feladata. Mindemellett azzal is számolni kell, hogy a járdák sok esetben az érintett családi ház, vagy társasház, esetleg közintézmény kötelezettsége lenne. A probléma az, hogy nehéz azt kibogozni, miszerint az érintett közterület kezelése ebből a szempontból kit terhel – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

D.A.S. JogSzerviz: az utazási iroda csődje miatt meghiúsult utazás

Jog2018.12.31, 10:23

Miként lehetséges teljes mértékben megelőzni azt, hogy az utazásunk meghiúsuljon abból az okból, mert a választott utazási iroda fizetésképtelen? Sajnos ezt százszázalékosan kiküszöbölni előre nem lehetséges. Talán az jelenthet megoldást, hogy szerződéskötést megelőzően egy nagyobb múltú, megfelelő tőkével rendelkező, és az utazási irodákra vonatkozó hatósági nyilvántartásban szereplő utazási irodával szerződünk le – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Amikor nem lehetséges a szabadság kiadása (2. rész)

Jog2018.12.17, 20:45

A munkáltatónál is felmerülhet olyan körülmény, mely miatt a szabadság kiadása nem lehetséges. Ez utóbbi esetben természetesen köteles megtéríteni a munkavállaló ezzel összefüggő kárát és költségeit – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A kétrészes írás második részét olvashatja, az első rész itt érhető el.

D.A.S. JogSzerviz: az év végi szabadságok kiadása (1. rész)

Jog2018.12.17, 20:27

Az év vége jellemzően rohanással telik nemcsak a vásárlás és az ünnepi készülődés miatt, hanem a munkahelyeken is. Jellemző, hogy többeknek csak decemberben realizálódik az, hogy munkavállalóként még nem vették ki időben az éves szabadságukat, ugyanakkor annak kivétele már átnyúlna a következő évre. A D.A.S. JogSzerviz szakértője a szabadság kiadásának szabályait tekinti át, a kétrészes írás első részét olvashatják.

D.A.S. JogSzerviz: parkolási pótdíj és mentesülés

Jog2018.10.23, 20:15

A fővárosban a parkolások kapcsán mindig felmerülő probléma, hogy miként lehet mentesülni a parkolási pótdíjfizetés alól, melyek az ide vonatkozó szabályok. Sok megoldás forog a köztudatban, ám ezek a tényleges szabályozástól igen távol állnak. Mindezek okán a D.A.S. JogSzerviz szakértője a mentesülés tipikus eseteit ismerteti.

D.A.S. JogSzerviz: megszaporodtak az öt éven túli tartozások követelései

Jog2018.09.26, 09:20

Az utóbbi hetekben egyre több azoknak a megkereséseknek a száma, amelyek több mint öt éve állnak fenn – számolt be gyakorlati tapasztalataikról a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Burján Zsuzsanna szerint sok esetben az ügyfél nem is tudott arról, hogy tartozna bármivel is, hiszen az érintett jogviszony megszüntetésére már évekkel korábban sor került.

D.A.S. JogSzerviz: amikor hibásan teljesít az autószerviz

Jog2018.09.20, 20:21

Számtalan probléma lehet abból, ha a szervizbe vitt járművet valójában nem javítják meg, a szerviz hibásan teljesít és emiatt jogi lépések megtétele szükséges. Kevesen tudják, hogy létezik egy kormányrendelet, mely bizonyos javító karbantartó munkálatok után kötelezően jótállási felelősséget ró a vállalkozásokra – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ki a felelős a háziállat által okozott kárért?

Jog2018.08.31, 08:34

A kártérítési felelősség egyik különös esete a házi állatok által okozott károkért való felelősség. A D.A.S. JogSzerviz szakértője azokból az esetekből ad ízelítőt, amikor a háziállat, vagy egy kóbor állat okoz kárt, például a gépkocsiban.

D.A.S. JogSzerviz: megkezdődött a parlagfű szezonja

Jog2018.07.31, 09:51

Ha nyár, akkor elkezdődött a parlagfű szezonja. Ez továbbra is rengeteg ember életét keseríti meg, annak ellenére, hogy az ingatlanok tulajdonosait, birtokosait – legalábbis a jogszabályok alapján – szigorú kötelezettségek terhelik a parlagfű mentesítés körében. Ennek hatályos szabályait részletezi most a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: ezekre figyeljen, mielőtt autóval indul külföldre

Jog2018.07.29, 15:42

Alapvető követelmény, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz a járművével, az mindenkor rendelkezzen érvényes kötelező felelősségbiztosítási szerződéssel. Mielőtt útnak indulnak, nem árt ellenőrizni azt, hogy az érintett szerződés rendezett-e díjjal, élő-e még a szerződés – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: milyen biztosítási szerződést kössünk nyaralás előtt?

Jog2018.06.22, 07:35

A nyaralás előtt, különösen, ha külföldre utazunk, érdemes számba venni, hogy milyen teendőik vannak, és érdemes kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy az utazásunknak megfelelő típusú biztosítási szerződést kössünk – figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Kártérítési szabályok a légi járat hosszú tartamú késése esetén

Jog2018.05.22, 20:07

Lassan elkezdődik a nyári szezon, mely a nyaralások nagy száma miatt, tipikusan megnöveli a repülőjáratok igénybevételét is, ez az az időszak, amikor talán gyakoribbak lehetnek a járatkésések – figyelmeztetett a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Burján Zsuzsanna szerint ennek kapcsán érdemes összefoglalni, hogy mikor milyen igénnyel élhet a járatkéséssel érintett utas.

Kit terhel a felelősség a hó- és jégkárokért és kitől kérhetünk kártérítést?

Jog2018.02.27, 21:58

A havas járdákból, a házakból leeső jégcsapokból, a téli időjárás okozta viszonyokból minden évben személyi sérülések, vagyoni károk történnek. Az ilyen eset bekövetkeztekor azonnal hívjunk helyszínre segítséget, és feltétlenül jelezzük a járdához tartozó ingatlan tulajdonosa, birtokosa, vagy a társasház gondnoka, közös képviselője részére a balesetet. Ilyenkor jegyzőkönyvet célszerű felvenni – mondta el a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: felkészült az esetleges téli sportbalesetekre?

Jog2018.02.27, 20:46

Az utazást megelőzően javasolt kifejezetten az adott téli sportra utas, illetve balesetbiztosítási szerződést kötni. Ajánlott a szerződéskötéskor feltárni azt is, hogy a biztosított milyen sportot fog és mely országban folytatni, ugyanis egy alap utasbiztosítási szerződés nem feltétlenül rendelkezik azokkal a szolgáltatásokkal, melyekre egy sportsérülés, vagy kórházi ápolás során szükségünk van – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Így tilthatjuk le a kéretlen postai leveleket, megkereséseket

Jog2018.02.25, 21:01

Állampolgárként többször szembesülhetünk azzal, hogy lakcímünkre, akár kormányzati céllal, akár statisztikai céllal levelek, megkeresések érkeznek. Amennyiben azonban valaki nem szeretne ilyen megkereséseket kapni, akkor megvan a törvényes lehetősége arra, hogy az ilyen megkeresések teljesítésére a hozzájárulását visszavonja. Ennek jogi hátteréről ad most tájékoztatást a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Jégpályák a járdákon: ki a felelős a tisztításért?

Jog2018.01.31, 19:19

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint sokszor átláthatatlan az, hogy éppen kinek a feladata volna az érintett járdaszakasz kezelése. Budapesten és ennek mintájára a nagyobb városokban is általában a tömegközlekedési megállóhelyek fenntartása a közlekedési vállalat feladatkörébe tartozik. Míg az utak takarítása az egyes önkormányzatok feladata, addig a járdák tisztítása akár az érintett társasházak felelőssége is lehet.

D.A.S. JogSzerviz: megválni a karácsonyi ajándéktól

Jog2017.12.27, 16:55

Mikor köteles cserélni az eladó terméket, mikor van lehetőségünk elsőre elállni a szerződéstől, az adásvételtől? Mikor választhatja a kereskedő a fogyasztók javára kedvezőbb szabályokat? A D.A.S: JogSzerviz szakértője arra is rámutatott, hogy többekben él az a téves felvetés, miszerint a boltban vásárolt terméket, ha 3 napon belül visszaviszik, akkor annak árát a kereskedő köteles vissza is fizetni. Ez azonban a jogszabályi előírások alapján nincs így.

D.A.S. JogSzerviz: szabadságok kiadása az év végén

Jog2017.12.12, 21:36

Az év vége kapcsán jellemző a kapkodás a munkaviszony vonatkozásában is. Sokszor előfordul, hogy a munkavállaló ekkor szembesül azzal, hogy az éves szabadságából még jó pár nap nem került kiadásra. A D.A.S. JogSzerviz szakértője a szabadság kiadása, valamint a következő évre történő átvitele jogi környezetét járja körül.

D.A.S. JogSzerviz: mennyi az életbiztosítási szerződés visszavásárlási értéke?

Jog2017.10.20, 12:37

Ha valaki azt fontolgatja, hogy az életbiztosítási szerződését felmondja, akkor javasolt előzetesen egyeztetni a biztosítóval, hogy a megszüntetés napjával várhatóan mekkora összegű visszavásárlási érték határozható meg – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az iskolakezdési támogatás szabályai

Jog2017.08.29, 20:50

Közeledve a tanévhez, mind a szülők, mind pedig a gyerekek megérzik az iskola súlyát. A szülők számára anyagilag sem mindegy, hogy mekkora költséggel kell számolniuk az iskolakezdés alkalmával. Az elmúlt években már többször szó esett az iskolakezdési támogatásról, amely a béren kívüli juttatás részét képező tétel. Ennek szabályait tekinti át a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Amire nyaralás során is figyelni kell

Jog2017.07.30, 13:17

A külföldi nyaralások, utazások során rendkívül fontos, hogy biztosítási szerződést kössünk. Azonban azt is tudni kell, hogy hiába van utasbiztosítási szerződésünk, nem mindig fizet a biztosító. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint az alábbi dolgokra kell figyelni a káresemény elkerülése érdekében.

D.A.S. JogSzerviz: hogyan szűrhetőek ki a kockázatos utazási irodák?

Jog2017.07.24, 22:59

Bár teljes körű tippet adni a megelőzésre nem lehet, de javasolt az utazási irodák piacán körbenézni és nagy múltú cégekkel felvenni a kapcsolatot. Sajnos, ebben az esetben is irányadó, hogy a legolcsóbb nem a legjobb – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: a meg nem fizetett munkabér sorsa

Jog2017.04.22, 09:29

A D.A.S. JogSzerviz gyakorlatában sajnos gyakran előfordulnak olyan esetek is, melyek során a munkáltató már a fizetésképtelensége miatt nem fizeti a munkavállaló munkabérét. Honnan és milyen módon nyerhet a munkavállaló mégis kielégítést az elmaradt munkabérrel összefüggésben?

A kerékpáros biztosítások kérdései

Jog2017.03.18, 15:55

A tavasz kezdetével beindul a kerékpáros szezon is, amely a D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint kiélezett helyzetet jelent a közúton közlekedő járművek számára. Mind az autósoknak, mind pedig a kerékpárosoknak fokozottan célszerű figyelniük a közlekedés során, annak érdekében, hogy a közlekedési baleseteket elkerüljék. Azonban hogyan tud a kerékpáros felkészülni a hasonló helyzetekre?

A munkába járás költségtérítése

Jog2017.03.17, 21:09

A munkavállalónak lehetősége van arra, hogy a munkavégzéssel járó költségeinek megtérítését követelje a munkáltatótól. Erről a Munka Törvénykönyvének 51.§-a rendelkezik. A törvény szövege alapján, azonban csak és kizárólag a munkavégzéssel összefüggésben indokoltan felmerült költségek megtérítésére van lehetőség – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Mi a teendő, ha a vevő nem írta át a gépjárművet?

Jog2017.01.29, 22:21

Egy gépjármű adásvétele akár örömteli esemény is lehet, kivéve akkor, ha az eladó később – akár egy parkolási pótdíj értesítését követően – arról értesül, hogy a vevő nem intézkedett a jármű átírása ügyében. Mit tehet az eladó, hogy a fenti kellemetlen helyzetet megelőzze? Kinek milyen természetű kötelezettsége áll fenn? A D.A.S. JogSzerviz szakértője hasznos tanácsokkal szolgál.

Az új Ptk. külön nevesíti a házi kedvencek által okozott kárt

Jog2014.10.19, 09:06

Az új Polgári törvénykönyv rendelkezései között külön nevesítésre került az állattartás körében okozott károkért való helytállás. Eszerint, aki állatot tart, az a személy az állat által okozott károkért felel, ugyanakkor bizonyíthatja, hogy az állat tartásával kapcsolatban felróhatóság nem terheli – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Még két napig igényelhetnek támogatást autóvásárláshoz a mozgáskorlátozottak

Jog2014.09.28, 21:33

Azok a személyek jogosultak a támogatást igénybe venni, akik például mozgásszervi betegség, vagy valamilyen funkcionális zavar miatt nem képesek segédeszköz nélkül a helyváltoztatásra, tehát közlekedőképességükben akadályozottak – mondja ki egy kormányrendelet. A D.A.S. JogSzerviz szakértője rámutatott: lehetőség van arra is, hogy az illető új gépjárművet vásároljon, ám ennek is jogszabályi kötöttségei vannak. A támogatás igénylése szeptember 30-ig adható le az illetékes kormányhivatalnál.

D.A.S. JogSzerviz: egészségügyi ellátás miatt is járhat az utazási költségtérítés

Archívum2014.09.15, 21:58

Az egészségbiztosítási törvény ad arra lehetőséget, hogy egyes esetekben utazási költségtérítésre tartson igényt az egészségügyi ellátást igénybevevő beteg – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A törvény szerint még orvosi beutaló nélkül is vehető igénybe a költségtérítés, amennyiben a beteg egészségügyi állapota azonnali ellátást igényel, hisz így nyilvánvalóan nincs lehetőség a beutaló beszerzésére – mutatott rá dr. Burján Zsuzsanna.

Milyen védelem illeti a várandós, vagy a reprodukciós eljárásban résztvevő nőket?

Jog2014.08.30, 08:09

A korábbi munkajogi szabályok lehetővé tették, hogy a nő úgynevezett munkáltatói felmondási védelem alatt álljon, rögtön a fogantatástól kezdve. Ez akkor is fennállt, akár tudott róla az illető, akár nem. Az új munkajogi szabályok azonban ezt a rendelkezést szigorították, és akként rendelkeztek, hogy a felmondási védelem csak akkor illeti meg a várandós nőt, amennyiben – a munkajogból eredő együttműködési kötelezettségének eleget téve – bizonyítható módon erről a munkáltatóját tájékoztatta – mondta el a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az utasbiztosítások egyik kiemelt kockázata a lopáskár

Jog2014.07.15, 22:44

Az utasbiztosítások egyik kiemelt kockázata a lopáskár, mely elsősorban az okmányok és egyéb értékekre eltulajdonítására terjed ki. Azt a kört, melyre az adott biztosítás ténylegesen kifizetést nyújt, az egyedi szerződés általános szerződési feltételei határozzák meg – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Ezek egymástól eltérőek lehetnek, és minél teljesebb, több ingóságra kiterjedő biztosítást kívánunk kötni, számolni kell azzal is, hogy ez a tény a biztosítási díj összegében is meg fog mutatkozni – húzta alá dr. Burján Zsuzsanna.

Új fogyasztói szabályok a távollévők közötti ügyletekre

Jog2014.07.14, 11:27

2014. június 13. napjával lépett hatályba az az új jogszabály, mely egy uniós előírásnak megfelelően kedvezőbb feltételeke teremt a fogyasztók számára. Ez a rendelet elsősorban az üzlethelyiségen kívüli és a távollévők közötti ügyletekre tartalmaz előírásokat – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A sérelemdíj az új Polgári törvénykönyv nagy újdonsága

Archívum2014.05.22, 21:06

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a sérelemdíj fogalmát a korábbi Polgári Törvénykönyv nem tartalmazta, ez a jogintézmény kifejezetten az új kódex szüleménye. Dr. Burján Zsuzsanna rámutatott: a bizonyítás a károsult számára kedvezőbb a korábbi szabályokhoz képest, ugyanis, ha a bizonyítja a személyiségi jogának megsértését, akkor már nem szükséges azt is bizonyítania, hogy őt a jogsértés tényén kívül további sérelem, azaz, kár érte.

A munkába járás költségeinek megtérítése

Archívum2014.05.20, 22:46

Mit tehet a munkavállaló, amennyiben a munkahelye a lakhelyétől távol, esetleg egy másik megyében található? Van-e arra lehetősége, hogy a munkába járás költségeire megalapozottan igényt tartson-e vagy sem? A munkába járás költségeinek megtérítésének szabályait a D.A.S. JogSzerviz szakértője tekinti át.

D.A.S. JogSzerviz: van lehetőség az elmaradt közös költség behajtására

Archívum2014.05.16, 22:52

Bár a tapasztalatok egy része szerint egy társasház életét megkeseríthetik a közös költséget nem fizetők, ám a hazai jog, így többek közt a társasházi törvény, elvileg hatékony eszközt biztosít a közös költség tartozások behajtására – mondta el az Origónak a D.A.S. Jogszerviz szakértője. Dr. Burján Zsuzsanna kiemelte: a közös költség összegét és annak tételeit a társasházi közgyűlés határozza meg, és a közös képviselő jogosítványait a behajtásra a társasházi alapító okirat, valamint a szervezeti és működési szabályzat tartalmazza.

D.A.S. JogSzerviz: ki fizet a hó- és jégkárokért?

Archívum2014.01.28, 21:48

Az időjárás január végére lassan rájött, hogy tél van. A havas járdákból, a házakból leeső jégcsapokból, a téli időjárás okozta viszonyokból azonban bizonyosan, minden évben személyi sérülések, vagyoni károk történnek – számolt be a tapasztalatokról a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A legfontosabb kérdések tehát a következők: kikkel szemben érvényesíthetőek a téli időjárás miatt történő, balesetekkel összefüggő károk, megállapítható-e bárki felelőssége?

Ki és miképp viseli a munkába járás költségét?

Archívum2013.09.12, 22:30

Ki és milyen feltételek alapján viseli a munkába járás költségét? A munkáltatót, vagy a munkavállalót terhelő kiadásról van-e szó ebben az esetben? A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a jogszabály egyértelműen meghatározza, hogy mit tekint a hatálya alá tartozó munkába járásnak, és mely esetekben kell az utazás költségét térítenie a munkáltatónak. Dr. Burján Zsuzsanna rámutatott: a munkába járás a közigazgatási határon kívülről, a lakóhely és a munkavégzés helye közötti, munkavégzési célból történő helyközi (távolsági) utazással megvalósuló napi munkába járás és hazautazás.

Ilyenkor indul közlekedési szabályszegés miatt közigazgatási eljárás

Archívum2013.09.09, 21:35

Jogszabály határozza meg azoknak a közlekedési szabályszegéseknek a körét, amelyek nem szabálysértési, hanem úgynevezett közigazgatási eljárás hatálya alá tartoznak - hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Ilyen tipikus szabályszegés a gyorshajtás, vagy a biztonsági öv használatának elmulasztása, esetleg a vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértése is, vagy áthajtás a piros lámpán - mutatott rá dr. Burján Zsuzsanna.

Nyáron megszaporodnak a légi járatokkal kapcsolatos panaszok

Archívum2013.07.02, 17:05

A D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint a nyári időszakban megnő a légi járatok késével, törlésével összefüggő problémák száma, és érezhetően több az ilyen természetű ügy, valamint jogi képviselettel összefüggő megkeresés. Az idén nyáron az Európai Unióban vakációzni indulók milliói most első alkalommal, átfogó utas jogok védelmét élvezhetik majd, függetlenül attól, hogy repülőn, vonaton, vagy hajón, netán autóbuszon utaznak-e.

Laikus számára olykor átláthatatlanok a légi utasok jogai

Archívum2012.09.30, 17:10

A D.A.S. JogSzerviz szakértőjének tapasztalatai szerint a légi közlekedésben a járatok törlésétől kezdve, a jelentős késedelmen át, többféle olyan probléma is felmerülhet, amely az utas igényérvényesítésére lehetőséget ad. Ám a laikus emberek számára nem egyszer átláthatatlan a szabályozás kérdése - húzta alá dr. Burján Zsuzsanna.

Megérheti biztosítást kötni a még épülő ingatlanokra is

Archívum2012.09.27, 16:36

A tapasztalatok szerint kevesen tudnak arról, hogy a még épülő ingatlanokra is lehetséges biztosítási szerződést kötni, mely nem utolsó sorban az ingatlan kivitelezésével kapcsolatban nyújt fedezetet. Mi értelme van ennek a típusú biztosításnak és mi különbözteti meg a sima lakásbiztosítástól? - kérdezte a [origo] D.A.S. JogSzerviz biztosítási szakjogászától.

A kerékpárosnak is járművezetésre alkalmas állapotban kell lennie

Archívum2012.09.07, 16:58

A kerékpárosokra külön KRESZ-szabályok irányadóak, melyeket nemcsak a kerékpározóknak kell betartaniuk, hanem az autósoknak is. A további fontos alapszabályok részét képezi, hogy a közúti közlekedés részét képező jármű használata során a használónak járművezetésre alkalmas állapotban kell lennie, vagy a zebrán a bicikliről leszállva, gyalogosként kell átkelnie - hívta fel az [origo] figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Új szelek fújnak a gépjármű felelősségbiztosítás háza táján

Archívum2012.09.06, 12:15

Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, amelynek értelmében többek közt változnak a biztosítási díjtarifa szabályai és várhatóan nem lehet majd több hónapra előre biztosítási szerződést kötni - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az uniós tagállamokban tanuló gyerek után is jár az iskolakezdési támogatás

Archívum2012.08.31, 09:58

Bár az iskolakezdési támogatás adómentessége megszűnt, még mindig nagy segítséget jelenthet azon szülők számára, akiknek a munkáltatója ezt a béren kívüli juttatást alkalmazza - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Burján Zsuzsanna arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatás nem csupán a magyar közoktatásban tanuló gyerekek után vehető igénybe, hanem az unió más tagállamában iskolába járó gyerekek után is.

Meglepett cégvezetők: kényszertörlési eljárásról értesíthet a cégbíróság

Archívum2012.08.14, 15:16

Cégvezetők sokasága lepődik meg nem egyszer azon, hogy a cégbíróság végzésben közli: az adott gazdasági társaságot törölték a nyilvántartásból. Maga a kényszertörlési eljárás új jogintézménynek tekinthető, a legfontosabb rendelkezések csak idén tavasztól élnek - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Rendkívül megnövekedett a szakmai felelősségbiztosítások száma

Archívum2012.08.07, 19:38

A D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint napjainkra rendkívüli módon megnőtt a biztosítási termékek száma, és különösen érvényes ez a szakmai felelősségbiztosításokra, amely alapján a biztosító meghatározott díj ellenében a biztosítottat mentesíti a kártérítési kötelezettsége alól. Ennek a konstrukciónak különös jelentősége van a komoly kockázatot magukban hordozó szakmák, így például az orvosi, ügyvédi, könyvelői szakmák körében.

Érdemes közjegyzőnél letétbe helyezni a végrendeletet

Archívum2012.07.31, 22:29

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a közjegyző által rögzített végrendelet, mely a közjegyzőnél kerül letétbe helyezésre azért praktikus megoldás, mivel az érvénytelenség esélye kisebb, valamint a végrendelet közjegyzői nyilvántartásba vétele ellenőrizhetővé teszi a jövőben hagyatékeljárás során a végrendelet megtételét.

A fizetési meghagyás ellentmondás hiányában jogerős ítélettel ér fel

Archívum2012.07.14, 15:30

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint, ha a fizetési meghagyást ellentmondással határidőn belül nem támadták meg, annak ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek. Dr. Burján Zsuzsanna az [origo]-nak elmondta: amennyiben valaki egy fizetési meghagyást kézhez vesz, abban az esetben kiemelten kell figyelnie a tizenöt napos határidő betartására.

Az adósoknak kell kérelmezniük az árfolyamrögzítést

Jog2012.06.20, 18:15

Az árfolyamrögzítésre öt évig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség, és a törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy három év elteltével az ügyfél kezdeményezze az árfolyamrögzítés megszüntetését - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője, aki kiemelte: a bankok nem kötelesek automatikusan e kedvezményt ügyfeleik számára nyújtani, tehát ezt külön kell az adósnak kérelmeznie.

Utcatábla, építési törmelék, parlagfű miatt büntethetik az ingatlantulajdonosokat

Archívum2012.06.14, 01:03

A napokban lépett életbe a tiltott, közösségellenes magatartások meghatározásával kapcsolatos fővárosi közgyűlési rendelet, amely alapján az ingatlantulajdonosok százötvenezer forintig terjedő büntetéseket fizethetnek olyan tevékenységekért, mint például utcatáblák eltakarása, vagy az építési törmelék el nem szállítása. Az új rendelet mellett változatlanul érvényes a parlagfűre vonatkozó korábbi szigorú szabályozás is.

Előző
  • 1
  • 2
Következő