dr. Bezzegh Edina

címke rss

Bíróságon bizonyítható, hogy a hivatalos irat önhibán kívül nem lett átvéve

Jog2014.03.28, 08:04

Gyakori eset, hogy a fizetési meghagyás kézbesítési vélelem beállta folytán emelkedik jogerőre, amennyiben például kézbesítése kétszer is sikertelen. Ám a kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelem arra hivatkozással előterjeszthető, hogy a kérelmező a hivatalos iratot önhibáján kívüli okból nem vehette át – mondta el a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

D.A.S. JogSzerviz: sokaknak rándul görcsbe a gyomra az üdülőhasználati jog hallatán

Archívum2014.03.27, 19:44

Évekkel ezelőtt még virágzott az üdülőhasználati jogok piaca, sokan kiváló befektetésnek tartották a jogok megvásárlását, illetve egy jó lehetőséget láttak benne a családi nyaralások költséghatékony, és egyszerű megoldása miatt – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Ám manapság az üdülőhasználati jog hallatán sok embernek görcsbe rándul a gyomra, ami persze nem véletlen, és üdülési jogok tulajdonosai vásárolni ma már nem, inkább eladni szeretnének, sajnos kevés sikerrel – mutatott rá dr. Bezzegh Edina.

Rövid idő alatt összegyűlhetnek a jogosítvány bevonását eredményező pontok

Archívum2014.01.07, 21:17

A D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint a közhiedelemmel ellentétben nem is kell olyan sok időnek eltelnie hozzá, és olyan sok szabálytalanságot sem elkövetni ahhoz, hogy valaki elérje a jogosítvány ideiglenes bevonását eredményező 18 büntetőpontot. Dr. Bezzegh Edina arra is felhívta a figyelmet, hogy senkit nem érhet meglepetés a tekintetben, hogy éppen hány büntetőpontja van, hiszen a helyszíni bírság kiszabása esetén a rendőr azt feltünteti a bírság kiszabásáról szóló nyomtatványon, a hatóság, illetve a bíróság pedig a határozatában jelöli meg a kiszabott pontokat.

A központi okmányirodánál 24 óra alatt pótolható a lejárt, elvesztett útlevél

Archívum2013.08.20, 13:27

Nem egyszer megtörténik, hogy a nyaralni szándékozók közül valaki nem megfelelő úti okmánnyal indul útnak, ezért minden esetben érdemes előzetesen ellenőrizni, hogy az érvényes-e. Vannak továbbá olyan országok, ahol az útlevél érvényessége önmagában nem elég, annak a belépés idejétől számított legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie - mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Biztosítás, zöldkártya, bejelentő lap nélkül ne induljunk autóval külföldre

Archívum2013.06.29, 20:47

Kötelező-felelősségbiztosítás, zöld kártya, európai baleseti bejelentő lap nélkül nem szabad külföldre indulni gépkocsival - figyelmeztet a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Bezzegh Edina szerint ezen kívül elengedhetetlen, hogy az autó tökéletes műszaki állapotban legyen és érdemes tájékozódni az adott országra vonatkozó közlekedési előírásokról.

A lakásbiztosítási szerződést fel kell mondani, már nem elég a díj nem fizetése

Archívum2013.06.24, 22:17

A biztosítók közötti rendkívül nagy verseny következtében gyakran történik biztosító váltás a kedvezőbb ajánlatok miatt, illetve sokan kerülnek abba a helyzetbe, hogy nem tudják tovább fizetni a biztosítási díjakat. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint érdemes tisztázni, hogy mikor, milyen formában kerülhet sor a biztosítási szerződés megszűnésére, illetve megszüntetésére. Ami bizonyos, a korábbi gyakorlattal ellentétben a lakásbiztosítási szerződést fel kell mondani, már nem elég pusztán a díj nem fizetése.

D. A. S. JogSzerviz: tévedés, hogy megszűnt volna az ideiglenes külföldi tartózkodás lehetősége

Jog2013.04.23, 18:43

Nem az ideiglenes külföldi tartózkodás lehetősége szűnt meg, csupán a bejelentési kötelezettség - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője annak kapcsán, hogy a médiában téves információk jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy március 1-től hatályos jogszabályi változásnak köszönhetően módosult a külföldi munkavállalással kapcsolatos bejelentési kötelezettség. Dr. Bezzegh Edina kiemelte: nem az ideiglenes letelepedés lehetősége szűnt meg, hanem az ezzel kapcsolatos bejelentési kötelezettség, a személyi igazolvány megtartásának lehetőségét pedig az határozza meg, hogy valaki ideiglenesen, vagy véglegesen távozik külföldre.

Új uniós rendelet biztosítja a 27 tagállamban autóbusszal közlekedők jogait

Archívum2013.04.09, 20:55

A 181/2011/EU rendelet idén márciustól évi hetvenmillió utas számára teszi átláthatóbbá, világosabbá jogaikat, kötelezettségeiket, illetve hasonlóképpen az autóbusz-társaságok, és autóbusz-állomást üzemeltetők jogait és kötelezettségeit is pontosítja és teszi egyértelművé. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a rendelet nyújtotta védelem nagyon széles körű és részletesen rendelkezik a jogorvoslati lehetőségekről is.

A síbiztosítás a sportolót, a poggyászt és a felszerelést is védi

Archívum2013.02.21, 17:53

A síbiztosítás nem csupán magát a síelőt védi, hanem biztosítható vele a poggyász, a sífelszerelés, az egyéb sporteszközök, amelyek értéke akár a több százezer forintot is elérheti. Sőt, még akkor is fennállhat a biztosító fizetési kötelezettsége, ha a felszerelés csak bérlik a síelők - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A hamis bérletszelvény bemutatása már magánokirat-hamisítás

Archívum2012.12.15, 14:14

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a közhiedelemmel ellentétben, miszerint a magánokirat-hamisítás elkövetéséhez igen komoly magatartásra van szükség, maga a bűncselekmény akár egy arcképes igazolvány bemutatásával is megvalósulhat valamely tömegközlekedési eszköz igénybevétele során.

Közúti balesetek: már egy törött orr miatt is bűncselekményért felelhet a vétkes

Jog2012.11.25, 13:36

A D.A.S. JogSzerviz szakértőinek tapasztalatai szerint a sofőrök közül kevesen tudják, ha a közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoznak, vétséget követnek el, és az ügyet nem ússzák meg szabálysértési eljárással. Dr. Bezzegh Edina szerint mindehhez már az is elég, ha a vétlen sofőr például a kinyíló légzsák miatt eltöri az orrát.

Hogyan készülhet fel a bérbeadó a bérlő károkozására?

Archívum2012.11.22, 11:40

A D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint a bérbeadóknak már a szerződés megkötésekor számolniuk kell azzal a problémával, hogy a bérlő esetleg nem fizet, a lakásban kárt okoz, vagy egyéb, a megállapodás aláírásakor a bérbeadó számára még ismeretlen módon borsot tör az orra alá. Dr. Bezzegh Edina szerint nagyon fontos már a bérleti szerződésben pontosan szabályozni, hogy a bérlő károkozása esetére felmerült károkat milyen formában kell megtérítenie, illetve, érdemes tételesen felsorolni azokat az eseteket, melynek bekövetkezése esetén a szerződés azonnali hatályú felmondására is sor kerülhet.

Mikor nem kell megfizetni az öröklési illetéket, illetve csak egy részét?

Archívum2012.10.27, 20:11

A jogszabályok által pontosan meghatározott esetekben, így például a rokonsági fok bizonyos eseteiben, de bizonyos értékhatárok eseteiben is az örökösöknek nem kell öröklési illetéket fizetniük, illetve jelentős kedvezménnyel rendelkeznek az illetékek megfizetése vonatkozásában - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Bezzegh Edina szerint a mentességeken túl akadnak olyan esetek is, amikor keletkezik illetékfizetési kötelezettség az öröklés alapján, ám az örökös valamilyen kedvezményre jogosult.

A fogyasztók per nélkül is célba érhetnek a Pénzügyi Békéltető Testülettel

Archívum2012.10.20, 20:17

A bankok, biztosítók és a fogyasztók közötti jogviták esetén nem feltétlenül kell a bíróságra rohanni a fogyasztóknak, hanem lehetőségük van arra, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kérhessék. Ez az eljárás a bírósági pernél jóval gyorsabb, és a feleket nagyon szigorú együttműködési kötelezettség terheli - hívta fel az [origo] figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Százötvenezer forintot "érhet" a vezetés közbeni szabálytalan mobilozás

Archívum2012.08.16, 08:27

A vezetés közbeni szabálytalan telefonálás szabálysértésnek minősül, és a kiszabott bírság akár a százötvenezer forintot is elérheti. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint ezen szabálysértés bizonyítása nem egyszerű, hiszen azt esetlegesen csak az intézkedő rendőr észleli, a vezető pedig akár a hívásadatok lekérésével is igazolhatja, a kérdéses időpontban nem telefonálhatott.

Egy év alatt évülnek el a parkolási pótdíjkövetelések

Archívum2012.07.09, 21:25

A D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint a pótdíjazás ellen a legjobb "orvosság" a mobiltelefonos parkolási rendszer használata lehet, hiszen ebben az esetben így a sofőrök nem futnak ki az időből, nem gond az aprópénz; igaz, a parkolási díj megfizetését igazoló visszaigazoló üzeneteket azonban legalább egy évig érdemes megőrizni, mert ez idő alatt évülnek el pótdíjkövetelések.

Milyen mértékben és mikor fizet a MÁV a késések után?

Archívum2012.07.04, 14:50

A vasúti közlekedést igénybevevő utasok jogait az Európai Parlament és a Tanács 1371/2007/EK rendelete, a vasúti személyszállítást igénybevevő utasok jogairól és kötelezettségeiről, az utasok jogáról szóló rendelet szabályozza, amely percek, és százalékok alapján határozza meg a kártérítés mértékét - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Még a szabályszegő járműre sem szerelhető esetenként kerékbilincs

Archívum2012.06.05, 17:54

Még a szabályszegés ellenére sem tehető kerékbilincs a mozgáskorlátozott személy járművére, a tűzcsapnál, vagy tűzcsapszekrénynél álló, vagy az út menti ingatlan autóbehajtójánál elhelyezett járműre - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője, aki szerint a kerékbilincselés szabályaival, a jogorvoslati lehetőségekkel érdemes tisztában lenniük az autósoknak is.

Meddig szabályos a megállás, a várakozás, és a járdán parkolás?

Archívum2012.04.30, 22:23

A megállásra és várakozásra előírt szabályok megsértése esetén harmincezer forintos közigazgatási bírság, illetve helyszíni bírság megfizetésére kötelezhetik a gépjármű üzembentartóját, az autóra kerékbilincset tehetnek, vagy éppenséggel elszállíthatják, ezért a jogi előírások ismerete komoly költségektől, sok bosszúságtól kímélheti meg az autósokat - mondta el az [origo] megkeresésére a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az elsősegélydoboz egyes elemeinek szavatosságát is számon kérhetik

Archívum2012.04.27, 00:19

Bár a rendőrség türelmi időt adott az elsősegélydobozok beszerzésére, azok megléte műszaki feltételnek minősül, tartalmukat rendelet szabja meg, ezért a járművezetőknek a majdani újabb ellenőrzések előtt nem árt tudniuk többek közt arról, hogy a dobozokban lévő felszerelések egyes elemeinek szavatosságát is számon kérheti a hatóság.

A gépjárműben felejtett értéktárgyakra extrabiztosítást kell kötni

Archívum2012.04.03, 23:54

Az úgynevezett alap casco biztosítás csupán a gépjárműben keletkezett rongálási kárt és az üvegkárt téríti meg autófeltörés esetén, az ott felejtett értéktárgyakra, és a gépjármű extra tartozékaira kiegészítő biztosítást kell kötni - hívta fel az [origo] figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Csak komoly problémák esetén fizetnek az útlemondási biztosításra

Archívum2012.03.31, 22:18

Sem kedvezőtlen időjárási viszonyok, sem munkaadó által ki nem adott szabadság esetén nem fizet a biztosító az útlemondási biztosítást kötő utasnak, és az érintett csak olyan, nagyon komoly esetekben nem veszíti el a részvételi díjat, mint például a halál, baleset, betegség, betörés, elemi csapás - tudta meg az [origo] a D.A.S. JogSzerviz szakértőjétől.

Előző
  • 1
Következő