Dow Jones

címke rss
A koronavírus a tőzsdén történelmi méretű pánikot okozott

A koronavírus a tőzsdén történelmi méretű pánikot okozott

A koronavírustól való félelem, az egyre szaporodó betegek és halálesetek száma továbbra is nyugtalanságban tartja a gazdasági színteret. A tőzsdéken a héten a gazdasági világválság óta nem látott esések szemtanúi voltunk. Hogy pontosan mekkora gazdasági áldozatot követel a COVID-19 vírus, azt egyelőre nehéz megbecsülni, hiszen míg Kínában lecsengőben, addig Európában és Iránban folyamatosan terjed a betegség. 

A medve rácsapta az ajtót a piacokra

Gazdaság2020.03.12, 12:58

Szerdán ismét súlyos zuhanásokat produkáltak a világ tőzsdéi, az amerikai Dow Jones index pedig belépett a medvepiaci tartományba. Ez azt jelenti, hogy a mutató több mint 20 százalékot gyengült a legutóbbi csúcsához képest.

Forró nyár után jön az őszi hullámvasút a tőzsdéken

Gazdaság2019.08.23, 19:24

Kezd elszakadni a cérna az idén eddig félelmetesen erős amerikai részvénypiacon is: a múlt héten gyorsan ítélő bíróságként végeztek ki számos részvényt a befektetők. Az erőteljes tőzsdei esés hatására már mintegy 300 papír került 52 hetes mélypontra, azaz a tavaly decemberi zuhanás szintje alá a New York-i tőzsdén. Írásunkban pillanatképet ad a részvénypiacok gyorsan változó világából Jónap Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. portfóliómenedzsere.

Tíz éve nem volt ilyen az amerikai részvénypiacon

Gazdaság2019.03.13, 11:57

Bár az amerikai részvénypiac elég erős hetet produkál, ezt kevéssé érzik azok, akik a Dow Jones indexbe fektettek. A legfontosabb, bluechip papírokat tömörítő mutató ugyanis súlyosan alulmúlja az S&P 500 index teljesítményét. Olyannyira, hogy ekkora szakadékra egészen 2009 óta nem volt példa.

Miért szakadtak ekkorát az amerikai tőzsdék?

Gazdaság2018.12.21, 12:10

Tegnap újabb kiadós eséssel zárták a piacok a kereskedést az USA-ban, 1,5-2 százalék közötti mínuszok voltak jellemzőek. Ezzel a Dow Jones index 14 hónapja nem látott mélységekbe csúszott vissza, a Nasdaq pedig már a medve tartományban jár.

Hol állhat meg a mostani tőzsdei pánik?

Gazdaság2018.12.05, 12:39

Széles eladási hullám bontakozott ki a tőzsdéken. Az amerikai részvények nagyot estek tegnap, a Dow Jones 800 pontot zuhant, de az összes vezető tengerentúli indexnél 3-4 százalék közötti mínuszt láthattunk. Az élen a Nasdaq járt az esésben.

Az egész világ erre a beszédre várt

Gazdaság2018.11.29, 12:39

Markáns emelkedéssel zárták az amerikai részvényindexek a tegnapi kereskedést, miután Jerome Powell Fed-elnök szavaiból azt olvasták ki a befektetők, hogy közeledik a kamatemelési sorozat vége. Bár a jegybankelnök nem állított ilyesmit, csupán azt, hogy közel járnak az egyensúlyi kamatszinthez (amit akár át is léphet a későbbiekben a Fed), de az elmúlt hetek bizonytalan mozgása után ez is elég volt az emelkedéshez.

Elhasalt az Amazon és a Google, kilőtt az Intel

Gazdaság2018.10.26, 10:26

Mínuszba fordultak az ázsiai kereskedésben pénteken a határidős New York-i tőzsdeindexek, miután az Amazon és az Alphabet (a Google anyaholdingja) egyaránt csalódást keltett harmadik negyedéves gyorsjelentésével.

Rég nem látott vérengzés a tőzsdéken

Gazdaság2018.10.11, 12:02

Tegnap világszerte beszakadtak a részvényindexek, az amerikai S&P 500 index például február óta nem látott esést mutatott, a Nasdaq Composite pedig idén még nem látott mértékben gyengült. A Dow Jones 830 pontos mínuszban zárt, ami abszolút értékben mérve minden idők harmadik legnagyobb esése.

A Dow Jones is kitört a nagy nyomás alól

Archívum2018.08.28, 18:10

Miközben az amerikai Dow Jones részvényindex kitört egy rendkívül hosszú ideje fennálló korrekciós tartományból, a befektetők elkezdhették zsebre tenni a profitot augusztusban. A nagy kérdés most az, vajon a következő hónapokban mekkora tér lesz még a piac tovább emelkedése előtt.

Teljes összeomlásra figyelmeztet a tőzsdeguru

Gazdaság2018.06.21, 20:20

Egyre többen figyelmeztetnek egy küszöbön álló pénzpiaci válságra. Most egy újabb tőzsdeguru csatlakozott hozzájuk, akinek igen érzékeny lehet a „szeizmográfja”, mert megjósolta, sőt még profitált is a három évtizeddel ezelőtti krachból, amikor az amerikai tőzsdeindex egyetlen nap alatt elvesztette értékének közel negyedét. Jó hír talán, hogy szerinte az év végén még jöhet egy nagyobb emelkedő hullám a pénzpiacokon.

A General Electricet kitették a Dow Jones indexből

Archívum2018.06.20, 12:44

A General Electric 111 év után elveszíti a helyét az amerikai blue chip papírokat tömörítő Dow Jones indexben. Miközben egyre jobban szorul vissza az ipari vállalatok jelentősége a változó gazdasági környezetben, nem mindenki látja ilyen borúsan a GE jövőjét.

Hiventures a legaktívabb nemzetközi befektetők élbolyában

Archívum2018.05.05, 09:29

A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő röviddel az első sikeres évének zárása után máris újabb hatalmas sikert könyvelhet el. 2018 első negyedéves eredményei alapján két független nemzetközi szervezet - a Crunchbase és Dow Jones - egyaránt Európában az első, nemzetközi szinten pedig a harmadik helyre sorolta a szervezetet a legaktívabb befektetők rangsorában.

Félúton jár a tőzsde ahhoz, hogy újra történelmet írjon

Archívum2017.08.10, 14:36

Az amerikai Dow Jones index idei 35 friss rekordja önmagában is elég látványos, de még csak a fele az 1995-ös 70 rekordnak. Nagy kérdés, hogy az év hátralévő részében megdőlhet-e a 22 évvel ezelőtti abszolút csúcs.

Jöhet a nagy augusztusi meglepetés

Archívum2017.08.02, 13:50

Papíron minden esély megvan arra, hogy idén augusztusban folytatódjon a júliusi erősödés az amerikai részvénypiacon. A nyár utolsó hónapja ugyanis hagyományosan az egyik legerősebb időszaknak számít az évben.

Spórol a Dow Jones, bezárják az egyszemélyes budapesti irodát

Gazdaság2017.02.02, 16:34

Átszervezi az Amerikán kívüli egységeit a Wall Street Journal kiadója, a Dow Jones a költségek csökkentése érdekében, a leépítésnek áldozatául esik a budapesti iroda is - közölte a Portfolio.

Történelmi csúcson az amerikai tőzsde, Trump aláírta első nagy beruházását

Gazdaság2017.01.25, 21:03

Rekordmagasságba emelkedett a Dow Jones tőzsdei mutató, miután Donald Trump tegnap aláírta az első állami óriásberuházás szerződését két olajvezetékről, amelyek a kanadai olajmezőkről a Mexikói-öböl olajfinomítóihoz szállítanak olajat. Az új elnök kikötötte, hogy a 28 ezer munkahelyet teremtő olajvezeték megépítéséhez kizárólag amerikai acélt lehet felhasználni. A hírre a Nasdaq és az S&P500 indexek is megugrottak, az olaj ára viszont csökkent.

Élre törnek a tavalyi vesztes papírok

Archívum2017.01.02, 16:13

Egyre szebb értékek mellett válhatnak vonzókká a befektetők számára idén a 2016-ban igen gyengén teljesítő amerikai nagyvállalatok részvényei. Az „utolsókból lesznek az elsők" bölcsesség ebben az évben akár befektetési tanácsként is működhet.

A történelem szerint hatalmas rali közeledik

Archívum2016.10.17, 14:24

Noha az amerikai részvénypiac most csökkenést mutat, ez a történelmi adatok alapján igencsak jó hír. Az októberi gyengülés ugyanis eddig gyakran elég szép menetelések előjele volt.

Óvatos optimizmus uralkodik a tőzsdéken

Gazdaság2016.03.03, 07:07

Az ütem lassult, de az ázsiai tőzsdék folytatták az emelkedést a csütörtökön. Nap közben ugyanakkor számos friss bejelentés várható, amely érdemben befolyásolhatja a trendeket. Ezt történt, amíg aludt és ez vár ránk ma.

Az olaj lophatja el az idei karácsonyt

Archívum2015.12.21, 13:41

A Brent olaj 2004 óta nem látott mélységbe süllyedt hétfőn, ahogy kiújultak a befektetői félelmek a globális túlkínálat további fokozódásával kapcsolatban. Ezzel együtt a múlt hét piaci alakulásai tükrében úgy látszik, az olaj idén ellophatja a karácsonyt, és alááshatja a szokásos év végi jó hangulatot.

Az év jobbik fele következhet a tőzsdén

Gazdaság2015.10.06, 10:10

Míg a befektetők közül sokan a menekülő utat keresik a tőzsdéről a sokasodó medvepiaci elemzések miatt, addig a pénzpiac egy bátrabb csoportja épp most látja a vissza nem térő alkalmat a belépésre, amit hagyományosan egy angolszász ünnephez kötnek.

Gyűlnek a vészjósló jelek

Gazdaság2015.05.29, 15:35

Elszakadt egymástól a Dow Jones Industrial Average és a Dow Jones Transportation index, ami óvatosságra intő jel lehet a piacokon, ha a Dow elméletből indulunk ki. Az elmúlt 25 év hasonló eseteit vizsgálva akár komolyabb korrekció előtt is állhatnak a tőzsdék.

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Gazdaság2015.04.02, 16:36

A pozitív munkapiaci hírek hatására pluszba fordultak ma délután az amerikai börzék, ledolgozva valamit az elmúlt napok eséseiből. 

A legnagyobbak között az Apple

Gazdaság2015.03.19, 11:55

Ma már a Dow Jones tagja lesz az Apple, miután a tegnapi kereskedés végén bekerült az indexbe. A hír természetesen már napokkal ezelőtt ismert volt, ám fontos lehet tisztában lenni vele, milyen hatással járhat az elitklubba való bekerülés.

A 2008 óta látott legveszélyesebb piacot éljük

Archívum2014.10.13, 18:59

Nem mindennapi utat tettek meg múlt héten az amerikai részvény árfolyamok, az őrületes volatilitás alapján sokan már a piaci fordulatot sejtik. Vegyük sorra, hogy a MarketWatch publicisztája szerint mik lehetnek ennek az egyértelmű jelei.

Ismét csúcson az amerikai tőzsde

Gazdaság2014.07.17, 09:06

Remek formában vannak az amerikai piacok, még Yellen szavai sem tudták eltántorítani a befektetőket attól, hogy a Dow Jones újabb történelmi csúcsot érjen el.

Gyors a tempó a Wall Streeten

Gazdaság2014.07.04, 10:50

A hetedik legrövidebb idő alatt emelkedett 1000 pontot az amerikai tőzsdeindex, a  Dow Jones, amikor tegnap soha nem látott magasságokig ért 17 000 pont fölött. Ez pedig talán egy újabb figyelmeztető jel lehet, hogy már-már eufórikus hangulat van a tőzsdéken.

Még kereshetünk a részvényeken

Gazdaság2014.07.03, 11:48

Az a helyzet, hogy a már eddig is a nagy optimizmusáról hírhedt Jeremy Siegel, a Wharton School professzora bemondta a CNBC-n a 18 000 pontos Dow Jones jóslatot. Sőt, szerinte az sem kizárt, hogy 20 000 pontig száll majd az amerikai részvénypiac, ami igen szép, 20 százalékos profitlehetőséget jelent a részvényekkel. 

Százezres magasságba szállhat a Dow Jones

Gazdaság2014.03.15, 16:41

Mivel Warren Buffett befektetési döntéseinek köszönhzetően vált a világ egyik leggazdagabb emberévé, érdemesnek tartjuk összefoglalni azokat a gondolatokat, amiket legutóbb a CNBC-nek adott interjúban megfogalmazott. 

Az S&P 500 1800, a Dow Jones már 16 000 felett

Gazdaság2013.11.18, 16:06

Nem bírnak magukkal az amerikai piacok, újabb történelmi csúcsokat döntöttek a nevezetes indexek.

Baljós előjelek: szétszakadt a tőzsde

Archívum2013.10.17, 18:15

Ha hihetünk egy száz évvel ezelőtt megalkotott, de azóta is alkalmazott tőzsdei elméletnek, a Dow Jones indexeinek eltérő teljesítménye legalábbis óvatosságra int.

Nyakunkon az újabb összeomlás?

Gazdaság2013.10.09, 10:41

Ijesztő hasonlóságokat lehet felfedezni a Dow Jones index 2011 nyarán bemutatott és az elmúlt hetekben látott mozgásán. Amennyiben hiszünk abban, hogy a történelem ismétli önmagát, akkor még akár 1000 pontot, azaz nagyjából 6-7 százalékot eshet a világ egyik legismertebb tőzsdeindexe. 

Hajszálnyira a történelmi csúcs Amerikában

Gazdaság2013.07.15, 17:00

Akár újabb csúcsot is üthetnek ma az amerikai tőzsdeindexek, bár egyelőre nem mutatnak nagy hajlandóságot a mozgásra a New York-i börzék, a gyenge kiskereskedelmi adatok után. Hosszabb távon optimisták a Bank of America elemzői, ugyanis ma megemelték az S&P 500 2013-as értékére vonatkozó várakozásaikat, méghozzá 1750 pontra, ami a jelenlegi szinteknél is közel 10 százalékkal magasabb.

80 százalékot emelkedhet az amerikai piac

Gazdaság2013.05.31, 07:25

Bőven lehet még tere a részvénypiaci emelkedésnek az elkövetkezendő 6 évben, amivel a Dow Jones index akár 28 000 pontra is emelkedhet, nyilatkozta Larry Fink a BlackRock vezérigazgatója a CNBC-nek. A világ legnagyobb alapkezelőjének vezére szerint a részvények értékeltsége messze nem eltúlzott a vállalati profitok alapján. Emellett hosszabb időtávon még egy érdekes dolog is segítheti a részvénypiacokat. A nyugdíjas éveikre készülő amerikaiak ugyanis nagyobb hozamú befektetések után nézhetnek, mivel a megnövekedett élettartam miatt hosszabb ideig, és több pénzre lesz szükségük, amit csak a biztonságos kötvényekbe való befektetéssel ...

Nagyon kikerekedtek a tőzsdei mutatók

Archívum2013.05.05, 18:15

Bár a jegybanki pénznyomtatás még kedvez a részvénypiacoknak, a Dow Jones és az S&P 500 a héten úgy érte el a kerek csúcsokat, hogy közben egyre drágábbak lesznek a tőzsdék. A jó hír, hogy a kötvények még ennél is drágábbak, vagyis a romló gazdasági mutatókat és vállalati eredménykilátásokat emiatt időlegesen akár a szőnyeg alá is söpörhetik majd a befektetők.

15000 pontnál a Dow Jones

Gazdaság2013.05.03, 17:45

Új történelmi csúcsra ugrott a Dow Jones és az S&P 500 index is, elsősorban a kedvező amerikai munkaerőpiaci adatok miatt. A Dow a 15000 pontos érték fölött jár már, míg az S&P már jóval 1600 pont felett. Mivel úgy tűnik, hogy a Fed a közeljövőben nem változtat havi 85 milliárdos kötvényvásárlási programján, a pénzbőség a részvénypiacokat további magasságokba repíthetik.

Becsapás-e a tőzsdék szárnyalása?

Gazdaság2013.03.11, 08:54

Sokan talán már jó ideje tartunk a részvénypiac túlfűtöttségétől, de a várva-várt korrekció (lehet, éppen emiatt) egyelőre nem érkezett még meg. Sőt, időközben az amerikai tőzsde rekordmagasságba emelkedett, és látszólag esze ágában sincs esni. Ez a nagy makacsság persze részben érthető, hiszen a tengerentúli gazdasági növekedés az átlag szerinti szinteken tartózkodik, a vállalatoktól az eredménytermelésük növekedésére lehet számítani, miközben a jegybank bőséges mennyiségű pénzzel látja el a piacokat. Nem csalódhat az sem, aki az értékeltségi szintekre vet egy pillantást, sőt optimista szemüvegen keresztül nézve a jelenlegi, likvidditásban ...

Aggasztó jeleket mutatnak az amerikai indexek

Gazdaság2012.09.20, 14:16

Elszakadt egymástól a Dow Jones és a Dow Transportation index, ami óvatosságra intő jel lehet a piacokon, ha a Dow elméletből indulunk ki.

"Nem akartam kiröhögni a magyarokat" - a Dow Jones szerkesztője az [origo]-nak

Gazdaság2011.11.17, 14:58

A Dow Jones újságírója - aki egy videón a magyar devizahitelesek problémáin nevetett - az [origo]-nak azt mondta, a kormánynak is részt kéne vállalnia a devizahitelezés árának megfizetéséből. Nagy-Britanniában szerinte azért nem terjed el annyira a devizahitel, mert a sajtó sokat cikkezett annak veszélyeiről. Úgy látja, ha Olaszország "eltűnhet a lefolyóban", akkor az Magyarországgal is megtörténhet.

Ismét lejtmenetben a Wall Street

Gazdaság2011.08.10, 22:32

Zárásra nyoma sem volt a keddi nyereségnek a New York-i értéktőzsdén. A Dow Jones 4,64 százalékkal esett, 521 pontott vesztett. A befektetők most azt találgatják, hogy mi lesz az amerikai gazdasággal: csak lassul a növekedése, vagy ismét jön a recesszió.

Jó makroadatok emelték a New York-i tőzsdét

Gazdaság2011.04.15, 22:34

A New York-i értéktőzsde vezető mutatói pénteken emelkedéssel zártak, amit az elemzők a vártnál kedvezőbb makrogazdasági adatokra vezettek vissza.

A bányarészvények nyomták fel a New York-i tőzsdemutatókat

Archívum2011.03.23, 21:30

Kicsit emelkedtek az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán.

Nyereséggel zárt a New York-i tőzsde

Archívum2011.02.16, 22:59

A New York-i értéktőzsde nyereséggel zárt szerdán. Fél százalékos volt a vezető mutatók legkisebb emelkedése.

Az egyiptomi krízis vitte le a New York-i tőzsdét

Archívum2011.01.28, 22:45

A New York-i értéktőzsde meghatározó mutatói estek a pénteki kereskedésben, a negatív eredmény az egyiptomi zavargások következménye.

Felemás zárás a Wall Streeten

Archívum2011.01.21, 23:34

A Dow Jones és az S&P erősödött pénteken a New York-i tőzsdén, míg a Nasdaq veszített értékéből.

Vegyesen zárt a tőzsde New Yorkban

Archívum2011.01.07, 00:21

Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde vezető mutatói.

Felemás évzáró a Wall Streeten

Archívum2010.12.31, 23:30

Vegyesen zártak pénteken a New York-i tőzsde vezető mutatói.

Az ír-félelmek húzták le az amerikai tőzsdéket

Archívum2010.11.29, 22:15

Gyengültek a New York-i tőzsdeindexek a hét első napján, aminek a legfőbb okát az ír-mentőcsomagban látták a befektetők.

Jól startolt a General Motors újból bevezetett részvénye

Archívum2010.11.18, 16:55

Vitték a befektetők a General Motors (GM) csütörtökön bevezetett részvényeit, a  New York-i értéktőzsdén a kereskedés megkezdése után félórával, már 7 százalékos pluszban volt a papír.

Előző
Következő