Dörner György

címke rss

Dörner György lett az Új Színház igazgatója

Tarlós István főpolgármester Dörner György színművészt nevezte ki az Új Színház új igazgatójának a teátrumot eddig vezető Márta István helyett. A Madách Színház élén maradt Szirtes Tamás.  

Csurka István Gyurcsányról is darabot íratna a Hátország Színház számára

Archívum2011.10.07, 15:44

A magyar drámákra helyezné hangsúlyt Csurka István író, a Hátország Színház leendő intendánsa és a MIÉP elnöke, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. Csurka az MTI-nek elmondta, sokkal politikusabb színházat szeretnének.

Tarlósnál tiltakoznak színházigazgatók Dörner György kinevezése miatt

Archívum2011.10.08, 16:41

"Szélsőségesen radikális manifesztumnak", felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja kilenc fővárosi színház igazgatója Dörner György színigazgatói pályázatát. Az Új Színházban történt igazgatóváltás ellen a főpolgármesterhez írt nyílt levélben tiltakoznak a színigazgatók. A fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlan a színházigazgatók "agresszív hozzáállása".

Tarlós szerint hangulatkeltés a színházigazgatók tiltakozása

Archívum2011.10.09, 19:56

Tarlós István főpolgármester visszautasította, hogy "politikai területszerzésből" nevezte volna ki Dörner Györgyöt az Új Színház élére. A levélben tiltakozó színházigazgatókat hangulatkeltéssel vádolta a főpolgármester.

Tarlós nem szeretné, hogy megváltozzon az Új Színház neve

Archívum2011.10.10, 16:21

A főpolgármester hétfőn, egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta, hogy nem támogatja az Új Színház Hátország Színházra való átnevezését. Tarlós emlékeztetett arra is, hogy annak idején ellenzékiként éppen ő nem engedte Márta István leváltását.  

Márta István: Gyűlöletből nem lehet színházat csinálni

Archívum2011.10.11, 16:38

Színházat gyűlöletből nem lehet csinálni, mert az ilyen hozzáállással létrejött színház függönyt érdemel és kap - írta egyebek mellett Márta István, az Új Színház eddigi igazgatója abban a nyílt levélben, melyben Csurka Istvánnak a színházzal kapcsolatos, napokban tett kijelentéseire reagált. Csurka intendánsként fog dolgozni az Új Színházban Dörner György oldalán. Kedden két osztrák írószervezet is csatlakozott az új kinevezések ellen tiltakozókhoz.

Tarlós válasz nélkül hagyta a vesztes színházigazgató kérdéseit

Archívum2011.10.14, 10:36

Márta István, az Új Színház január végén távozó igazgatója pénteken magánbeszélgetést kért Tarlós István főpolgármestertől, hogy megtudja, mit kifogásolt a főpolgármester az Új Színház vezetésére benyújtott pályázatában. Márta szerint a beszélgetésen Tarlós csak a győztes pályázó, Dörner György pályázatának erényeit méltatta.

Ketten a szakmai bizottság ellen: Eperjes, Nemcsák és Dörner harcai a kinevezésért

Archívum2011.10.19, 13:40

Fél év leforgása alatt két budapesti színház, a József Attila Színház és az Új Színház élére került új igazgató, előbbit Nemcsák Károly, utóbbit Dörner György vezeti majd - mindkét esetben a szakmai bizottság javaslatának ellenére, ezért a háttérben sokan politikai kinevezéseket sejtenek. A Győri Nemzeti Színháznál viszont éppen a köztudottan fideszes Eperjes Károly maradt alul. A színházi szakmában sokan éppen az ő bukásával magyarázzák a Dörner-Csurka páros októberi kinevezését.

Kulka és Závada is tüntetett Dörner ellen az Új Színház előtt

Archívum2011.10.22, 20:11

Tüntetők gyűltek össze szombaton az Új Színház előtt, hogy Dörner György és Csurka István kinevezése ellen tiltakoztak. Az egybegyűltek azt szeretnék, hogy ha Dörner és Csurka nem mond le a színház vezetéséről, a főváros írjon ki új pályázatot a színház élére. A demonstráción színészek, művészek és közéleti személyiségek is részt vettek.

Dörnerék leváltását kéri a Német Színművészeti Akadémia

Archívum2011.10.25, 18:00

A Német Színművészeti Akadémia tiltakozik az Új Színháznál történt kinevezések ellen és nehezményezi, hogy a német kormány valamint az EU is hallgat az ügyben. Azt kérik Tarlós Istvántól, hogy vonja vissza Dörner és Csurka kinevezését.

Előző
Következő