Donald Tusk

címke rss

Kaczynski: Donald Tusk egy német ügynök!

Nagyvilág2023.12.13, 11:56

Egész napos parlamenti vita után bizalmat szavazott kedd este a lengyel parlamenti alsóház (szejm) Donald Tusk kormányának. Az ülésen a Jog és Igazságosságot vezető Jarosław Kaczyński, a Szolidaritás volt vezetője is felszólalt, aki egyszerűen német ügynöknek nevezte a miniszterelnököt. Tusk győzelméért mindent elkövetett a globalista és brüsszeli elit, arra pedig bizonyítékok is vannak, hogy a Soros-féle hálózat beavatkozott a lengyel választásokba.

Így avatkozott be a lengyel választásokba Brüsszel

Nagyvilág2023.10.25, 09:13

Soros György médiabefektetései, illetve a milliárdos által pénzelt helyi civil szervezetek mellett a külföldi politikai nyomásgyakorlás megléte is jól kitapintható volt a lengyel választási kampányban, amelyet követően a balliberális oldal szerzett többséget. A lengyel történések jól mutatják, mire kell számítaniuk az önrendelkezéshez ragaszkodó magyaroknak – írta a Magyar Nemzet.

Donald Tusknak Ukrajna jutott eszébe a lengyelországi választás után

Nagyvilág2023.10.15, 22:41

Donald Tuskék azt ígérték, hogy korlátlanul támogatni fogják Ukrajnát. Újra építjük Ukrajnával ápolt kapcsolatainkat, melyeket a kormánypárt a kampány ideje alatt belpolitikai okokból tönkretett – fogalmazott Boris Budka, a Polgári Platform (PO) frakcióvezetője.

Megkezdődött a lengyel választás: óriási a tét egész Európa számára

Nagyvilág2023.10.15, 17:04

Sorsdöntő választást tartanak ma Lengyelországban. A nemzeti szuverenista Jog és Igazságosság (PiS) ellenfele Donald Tusk Brüsszel-közeli, globalista baloldali koalíciója. A választási eredmény nagyon szoros lesz. A PiS vezet, de szerencsétlen esetben nem kizárt egy baloldali koalíció győzelme sem, és az is lehet, hogy egyik oldal sem tud kormányt alakítani.

Majdnem százmillióért buszoztatott a dollárbaloldal a kampány finisében

Itthon2023.04.04, 12:42

Bődületes pénzeket költhetett az egyesült baloldal buszoztatásra a tavalyi kampányfinisben. A tavaly március 15-i rendezvény tömegének biztosítására közel százmilliót költhetett a baloldal, a felvételek tanulsága szerint hiába, hiszen még így sem volt jelentős a sokaság – írja a Mandiner. Hozzáteszik: a buszoztatást is megrendelő budapesti cégben korábban áttételesen Bajnainak is volt tulajdonrésze, jelenleg Ficsor Ádám volt szocialista titkosszolgálati miniszter és Szigetvári Viktor egykori MSZP-s kampányfőnök viszi a vállalkozást.

Donald Tusk elhagyja a süllyedő hajót: nem vezeti tovább az Európai Néppártot

Nagyvilág2022.06.01, 21:19

Visszatér a lengyel belpolitikába Donald Tusk, az Európai Néppárt jelenlegi elnöke, akinek vezetése alatt az Európai Parlament egyik legnagyobb frakciója komoly lejtmenetbe kezdett. Tuskot azonban Lengyelországban sem fogadják kitörő örömmel - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hollik István: A háborúpárti Donald Tusknak nem számít a magyarok biztonsága

Itthon2022.03.21, 13:55

A Fidesz szerint a háborúpárti Donald Tusknak és a magyar baloldalnak sem számít a magyar emberek biztonsága.

A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal támogatója, Donald Tusk a fegyverszállítás mellett kampányol

Nagyvilág2022.03.21, 09:53

A hazai baloldal a fegyverszállítást és magyar katonák háborúba küldését, valamint a stratégiai ágazatokkal kapcsolatban a magyar gazdaságra veszélyes következményekkel járó szankciókat követeli. Mindez könnyen értelmezhetővé válik, hogyha megvizsgáljuk, hogy a balra sodródott Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk hogyan nyilatkozik és gondolkodik az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Milyen militáns hangnemben beszél. Jelzésértékű természetesen, hogy a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal március 15-i, budapesti rendezvényén Donald Tusk mondott beszédet.

Nem az Európai Néppárt nevében jön Donald Tusk Márki-Zay Péterékhez

Itthon2022.03.14, 20:47

Nem az Európai Néppárt nevében szólal majd fel a március 15-i baloldali rendezvényen Donald Tusk, hanem a lengyel ellenzéki Polgári Platform elnökeként - tudta meg az Origo néppárti forrásból. Korábban is volt már példa arra, hogy Tusk az egész EPP nevében nyilatkozott, miközben arra nem volt semmilyen felhatalmazása. 

Nem Magyarország akadályozta az Oroszország elleni még keményebb szankciókat, Donald Tusk hazudott

Nagyvilág2022.02.25, 19:11

Eduard Heger szlovák miniszterelnök a mai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre röviden cáfolta Donald Tusk Európai Néppárt-elnök nyilatkozatát, amelyek szerint az Európai Unió Tanácsában az olaszok és a magyarok akadályozták meg Oroszország leválasztását a SWIFT-rendszerről.

Falat építenek a határra a migránsok ellen a lengyelek

Nagyvilág2021.10.29, 19:00

Véglegesen megszavazta pénteken a lengyel szejm a lengyel-fehérorosz határon a keletről érkező migrációs nyomás miatt létesített akadály megerősítéséről szóló különleges törvényt.

Donald Tusk megnyilatkozása a Lengyelország és Magyarország elleni boszorkányüldözés része

Nagyvilág2021.04.19, 10:05

Donald Tusk megnyilatkozása a Magyarország és Lengyelország demokratikusan megválasztott kormánya és politikai vezető ereje elleni boszorkányüldözés része - kommentálta Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Donald Tusk korábbi nyilatkozatát a Kossuth Rádió hétfői műsorában.

Járványhelyzetben nem lehet feltételekhez kötni a támogatást

Nagyvilág2020.11.19, 08:59

A koronavírus-járvány második hullámának közepén járunk, és míg Európa legtöbb országa a vírus ellen küzd, addig Brüsszel a helyzetet kihasználva ideológiai háborút indít Magyarország és Lengyelország ellen, és megpróbálja megfosztani a magyarokat és a lengyeleket azoktól a forrásoktól és támogatásoktól, amelyek jogszerűen megilletik. A konzervatív és keresztény értékeket ért támadás hosszú ideje tart, és egyre embertelenebb jelleget ölt: a brüsszeli elit most már arra is képes, hogy abban az egészségügyi vészhelyzetben, amellyel egész Európa küzd, a pénzeket ideológiai feltételekhez kössék. 

Donald Tusk két éve éppen az ellenkezőjét mondta az uniós pénzek feltételekhez kötéséről, mint most

Itthon2020.11.19, 08:10

Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke 2018-ban még határozottan ellenezte, hogy az Európai Unió költségvetését összekössék az ún. "jogállamisági feltételekkel" - írta Novák Katalin a Facebookon. A Fidesz alelnöke, családokért felelős miniszter egy lengyel lap cikkét tette közzé. 

Szijjártó Péter: Donald Tusk kudarcot vallott

Itthon2020.10.25, 11:49

Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke kudarcot vallott pártvezetőként és emberként is - írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közösségi oldalán. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, érti, hogy Donald Tusknak nehezére esett, hogy kiszorult a lengyel belpolitikából, nem tud visszakerülni, és frusztrálja a lengyel és a magyar kormány "nemzeteink sok évszázados testvériségén alapuló" jó együttműködése.

Pénzmosással és sikkasztással gyanúsítják Donald Tusk ügyvédjét

Nagyvilág2020.10.18, 17:23

A Lengyel Korrupcióellenes Hivatal (CBA) csütörtökön őrizetbe vett 12, az ellenzéki Polgári Platform (PO) párthoz közel álló személyiséget sikkasztás és pénzmosás gyanújával, köztük az egyik leggazdagabb lengyel oligarchát, Ryszard Krauzét, valamint Roman Giertych volt kormányfőhelyettest, Donald Tusk egykori miniszterelnök, jelenlegi EPP-elnök ügyvédjét. A Krauze villájában tartott házkutatás során az oligarcha fia súlyosan bántalmazta a köztévé egyik munkatársát. Ezért akár két évet is kaphat. Szombat éjjel a bíróság biztosította a gyanúsítottak szabadlábon történő védekezését, az ügyészség ezt követően közölte, hogy panaszt fognaak ...

Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették Donald Tusk volt miniszterét

Nagyvilág2020.07.20, 14:48

Korrupció és más bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették Donald Tusk jelenlegi EPP-elnök, volt lengyel miniszterelnök kormányának közlekedési miniszterét - közölte a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA).

Továbbra is hallgat Brüsszel László Imre Hitler-dicsőítéséről

Nagyvilág2020.06.30, 17:01

Meddig lehet elmenni a náci vezér magasztalásában? Erre a kérdésre keresi a válaszokat a V4NA nemzetközi hírügynökség, ezért több vezető brüsszeli - magát demokratának tartó - politikusnak írtak levelet. Most három vezető politikusnak írt levelet tettek közzé, tőlük és másoktól is választ várnak.

Donald Tusk, a pártcsalád elnöke leállította a néppárti bölcsek munkáját

Itthon2020.06.03, 10:25

Magáért beszélt Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár nyilatkozata, Donald Tusk valóban szélnek eresztette a néppárti bölcseket – erősítette meg a Magyar Nemzet kérésére Deutsch Tamás. A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a néppárti trió hiába is mondta, hogy jó úton haladnak a megbeszélések a Fidesszel. – Nem volt még példa arra, hogy az elnök inkább tehertételt jelent a pártcsaládnak, mintsem lendítőerőt – véleményezte Donald Tusk elmúlt időszakra jellemző magyarellenes kirohanásait.

Szijjártó Péter: Tusk leszerepelt a világjárvány hatásainak kezelése során

Itthon2020.06.01, 16:23

Donald Tusk erejéből és képességéből mindösszesen sunyi nácizásra, hazugságok és álhírek terjesztésére tellett - így reagált Szijjártó Péter az Európai Néppárt elnökének legújabb nyilatkozatára, amelyben ismételten Magyarországot és a kormányt támadta. Tusk korábban náci párhuzamot vont Orbán Viktorral kapcsolatban. Emiatt a magyar kormány, illetve a lengyel lapok is bocsánatkérést vártak tőle.

Az EMSZ Brüsszelhez fordult a román elnök magyarellenes gyűlöletbeszéde miatt

Itthon2020.05.03, 17:27

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnökei levélben kérték Donald Tuskot, az Európai Néppárt (EPP) elnökét, hogy "határozottan és késlekedést nem tűrően lépjen fel a Klaus Iohannis román államelnök által gyakorolt gyűlöletbeszéd ellen" - írja az MTI. 

Néhány mondat Herr Schmittről - és Herr Tuskról

Itthon2020.04.27, 08:54

Az értelmiségiektől biztonságos távolságban élő embereknek nincs szükségük mélyreható elméleti tudásra ahhoz, hogy eligazodjanak a világban (és kérdés, az entellektüelek mély elméleti tudásukkal vajon eligazodnak-e a világban?). Nincs tehát szükségük arra, hogy ismerjenek passzusokat Marx Tőkéjéből vagy a Kommunista kiáltványból ahhoz, hogy tisztában legyenek azzal a szilárd, mindennapi igazsággal, hogy a kommunista rossz ember.

Lengyel hírportál: Donald Tusknak bocsánatot kell kérnie a magyaroktól

Nagyvilág2020.04.23, 23:20

Donald Tusknak kell bocsánatot kérnie a magyaroktól, írja szerkesztőségi cikkében a wpolityce.pl lengyel konzervatív hírportál, miután egy német-svájci tulajdonban lévő lengyelországi bulvárlap kifogásolta azt, hogy több magyar lap megírta Donald Tusk nagyapjának Wehrmacht múltját.

Nyílt levelet írt a Fidesz Donald Tusknak

Itthon2020.04.23, 13:45

A Fidesz és a KDNP európai parlamenti delegációja nyílt levelet fogalmazott meg Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) lengyel elnöke irányába.

Többször is csak saját hatalmát akarta növelni Donald Tusk

Nagyvilág2020.04.21, 13:46

Donald Tusk 2010-ben miniszterelnökként szinte mindent jogától meg akarta fosztani az elnököt. Végül az elképzelése azon bukott meg, hogy még a vele együtt kormányzók sem támogatták. Korábban hatalmas botrányt okozott azzal, amikor kénytelen volt elismerni a tényt, hogy nagyapja a Wehrmachtban szolgált - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szijjártó Péter: Szerényebben kellene viselkednie Donald Tusknak

Itthon2020.04.19, 16:31

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írja, hogy szerényebben kellene viselkednie egy olyan embernek, jelesül az Európai Néppárt elnökének, aki eddig semmilyen segítséget nem nyújtott Európának, köztük a magyaroknak a koronavírus elleni küzdelemben.

V4NA: A nácizó Donald Tusk eltitkolta, hogy nagyapja Wehrmacht-katona volt

Itthon2020.04.18, 21:42

Donald Tusk 2005-ben a lengyel kampányban kénytelen volt magyarázkodni nagyapja wehrmacht-os múltja miatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Ekkor tudta meg a lengyel közvélemény ezeket a választásokon induló jelöltről. Önmaga nem tartotta fontosnak, hogy megmagyarázza, hogy elmondja mindaddig, míg ezt újságírók elő nem ásták. Tusk ezt igyekezett úgy magyarázni, hogy nagyapja nem önként jelentkezett a Wehrmachtba szolgálatra. Történészek szerint azonban ez nem igaz, Józef Tusk a karrierje érdekében csatlakozott a náci hadsereghez.

Miközben Magyarország az élen jár a járvány elleni védekezésben, Brüsszel az ország ellen fordult

Itthon2020.04.03, 10:12

Donald Tusk, az Európai Néppárt vezetője ezekben a vészterhes időkben is támadja ellenfeleit Washingtontól Budapestig, a magyar embereket pedig alig félreérthető módon egy vírushoz hasonlította. Közben Brüsszelben az Európai Parlamentből elindítanának egy újabb boszorkányüldözést hazánkkal szemben, a 7-es cikk szerinti eljárást. Mint ismert: Brüsszel elkésett a védekezéssel, több mint egy hónapig bagatellizálták a járványt, Magyarország viszont elsők között értette meg, hogy mit jelent a koronavírus. A saját hibájukról abszurd eszközökkel próbálja az Európai Unió elvonni a figyelmet, és éppen a védekezésben élen járó országot támadjják. ...

Pásztor István: A politikai megosztottságot háttérbe kell szorítani

Nagyvilág2020.04.02, 19:39

Nyílt levélben reagált Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke csütörtökön Donald Tusk üzenetére, amelyben az Európai Néppárt (EPP) elnöke egy nappal korábban politikailag veszélyesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új koronavírus-járványt arra használja, hogy folyamatos rendkívüli állapotot vezessen be országában.

Janez Jansa elmondta Tusknak, hogy mire lenne szüksége a kioktatás helyett

Nagyvilág2020.04.02, 13:21

Twitteren üzent Janez Jansa jobboldali szlovén kormányfő Donald Tusknak azzal kapcsolatban, mire lenne valóban szüksége most a tagállamoknak a koronavírus-járvány idején. Jansa Tusk videoüzenetére reagált, amelyben az Európai Néppárt (EPP) lengyel elnöke politikailag veszélyesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új típusú koronavírus-járványt arra használja, hogy rendkívüli állapotot vezessen be országában, hogy így hatékonyan védekezhessen a járvánnyal szemben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Századvég: Donald Tusk méltatlanná vált a néppárti elnökséghez

Itthon2020.04.02, 13:14

Elfogadhatatlanok Donald Tusk, az Európai Néppárt elnökének azon szavai, amelyek nem átallanak politikai szövetségeseket egy halálos fertőzéshez hasonlítani, mindez pedig összeegyeztethetetlen a Néppárt politikai krédójával - közölte a Századvég legújabb elemzésében. 

Gyalázatos stílusban beszélt Magyarországról Donald Tusk

Itthon2020.04.02, 11:15

Nyilvánosságra került Orbán Viktor miniszterelnök levele, írja a Magyar Nemzet, amelyben arra sürgeti az Európai Néppárt tagpártjainak vezetőit, hogy a pártcsalád a válságidőben valóban a vírus jelentette veszélyre összpontosítson. A március 27-i keltezésű dokumentum létéről a Financial Times számolt be német kormányzati forrásokra hivatkozva, ugyanis Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök is megkapta a levelet. Donald Tusk tegnap arról beszélt, hogy néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus. A szövegkörnyezetből az derül ki, hogy Orbán Viktorra, Donald Trumpra, Kaczynskire és úgy általában a britekre gondollt. ...

Donald Tusk elismeri, hogy az EU semmit nem tett a járvány ellen, de büntetné azokat, akik erről beszélnek

Itthon2020.03.27, 20:04

Donald Tusk a Néppárt elnöke rendkívüli értekezletre hívta a pártcsalád elnökségét, hogy megtárgyalják, hogyan lehet a leghatározottabban fellépni az Európai Uniónak koronavírus járvány kapcsán tanúsított tétlenkedését, késlekedését kritizáló megnyilatkozásokkal szemben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Átvette az Európai Tanács vezetését Charles Michel

Nagyvilág2019.11.29, 13:24

Charles Michel korábbi belga kormányfő átvette pénteken az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács vezetését a lengyel Donald Tusktól. Charles Michel hivatalosan december 1-jén, vasárnap lép hivatalba.

Donald Tuskot választották az Európai Néppárt elnökének

Nagyvilág2019.11.20, 21:26

Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda esi tisztújító kongresszusán, Zágrábban.

Az EU-tagállamok hivatalosan is jóváhagyták az új brit halasztási kérelmet

Nagyvilág2019.10.29, 18:51

Hivatalosan is jóváhagyták az Egyesült Királyság európai uniós kiválási határidejének újabb, január 31-ei elhalasztását célzó brit kérelmet a bennmaradó tagállamok kormányai - jelentette be kedden az Európai Tanács elnöke.

Tovább halogatják a Brexit-megállapodás jóváhagyását

Nagyvilág2019.10.20, 14:51

Ismét az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács döntésétől függ Nagy Britannia EU-ból történő kilépése, miután a londoni alsóház a Brexit-megállapodás végrehajtásának halasztása mellett döntött. Boris Johnson brit miniszterelnököt törvény kötelezte, hogy kezdeményezze az Európai Tanácsnál a brit EU-tagság megszűnésének halasztását, azonban egy másik levélben viszont közölte a Tanáccsal, hogy szerinte hiba lenne, ha a kérést teljesítenék. Egy harmadik levelet pedig a brit parlamentnek küldött, amelyben kijelentette, hogy nem hajlandó a halasztásról tárgyalni.

Mutatjuk, hogyan hódította meg a jobboldal Lengyelországot

Nagyvilág2019.10.16, 18:50

Történelmi győzelmet aratott vasárnap a nemzeti-jobboldali Jog és Igazságosság a lengyelországi parlamenti választáson. A győzelem azonban nemcsak számszerűségében számít egyedinek, hanem abból a szempontból is, hogy a Jaroslaw Kaczynski vezette párt képes volt felülírni a Lengyelországot gyakorlatilag évszázadok óta meghatározó választói törésvonalat.

Egy napon belül megszülethet a Brexit-megállapodás

Nagyvilág2019.10.17, 07:25

Sikerült megegyezniük a felek képviselőinek az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződés alapjairól, az egyezség akár már szerdán megszülethet - jelentette ki az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk. A brit kormány kezdeményezi, hogy a londoni alsóház szombaton, a brit EU-tagság megszűnésének szempontjából kritikus csütörtök-pénteki EU-csúcsértekezlet után rendkívüli ülést tartson.

Ursula von der Leyen jóváhagyására kérte Donald Tusk az Európai Parlamentet

Nagyvilág2019.07.04, 17:38

Ursula von der Leyen jelöltségének jóváhagyására kérte az Európai Parlamentet csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, hogy a jelenlegi német védelmi miniszter lehessen Jean-Claude Juncker utódja az Európai Bizottság élén.

Orbán Viktor és a V4-ek győzelme: Megbuktatták Soros jelöltjét

Itthon2019.07.02, 21:57

Donald Tusk bejelentette, hogy az Európai Tanács ülésén megszületett az egyezség. Az EU-országok vezetői elfogadták, hogy Ursula von der Leyen legyen a jelölt a Bizottság élére, és a korábban előterjesztett csomagban szereplő neveket fogadták el a többi posztra is. 

Tusk és Juncker szerint nem tárgyalható újra a brexit-szerződés

Nagyvilág2019.06.21, 13:51

Semmiképp nem tárgyalható újra a brit európai uniós tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződés, ebben a bennmaradó tagállamok teljesen egységes álláspontot képviselnek továbbra is - szögezte le Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Megkezdődött Nagyszebenben az állam- és kormányfők informális találkozója

Nagyvilág2019.05.09, 12:51

Megkezdődött Nagyszebenben az Európai Tanács informális találkozója, amelyen az Európai Unió jövőjéről és egy új, a 2019-2014-es időszakra szóló stratégiai menetrendről egyeztetnek a brit tagság megszűnése után az EU-ban maradó tagországok állam- és kormányfői.

Brexit: Theresa May június 30-ig kért halasztást

Nagyvilág2019.04.05, 12:10

Theresa May brit miniszterelnök a brexit újbóli elhalasztását kérte.

Harmadszorra is leszavazták a brexit-megállapodást a brit parlamentben

Nagyvilág2019.03.29, 18:38

58 fős többséggel harmadszorra is leszavazták az Európai Unió és Nagy-Britannia közötti megállapodást. Ismét nem lehet tudni, mi fog történni a következő hetekben. Donald Tusk április 10-ére rendkívüli tanácsülést hívott össze az uniós kormányfők számára. Cikkünk frissül.

Donald Tusk szerint brexit-ügyben bármi megtörténhet

Nagyvilág2019.03.22, 18:58

Április 12-ig minden lehetőség nyitva marad az Egyesült Királyság európai uniós kiválási folyamatát illetően, akár a kilépési szándék egyoldalú visszavonása is – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli EU-csúcs után.

Áprilisra vagy májusra tolódik a Brexit

Nagyvilág2019.03.22, 07:37

Kétlépcsős megközelítésről született megállapodás az európai uniós vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján az Egyesült Királyság kilépési dátumának elhalasztása ügyében, attól függően, hogy jóváhagyja-e a brit parlament jövő héten a kiválási szerződést.

Donald Tusk: Nem tárgyalható újra a brit kiválási szerződés

Nagyvilág2019.01.29, 23:40

Kedden a londoni alsóház felhatalmazta a brit kormányt arra, hogy kérje az Európai Uniótól a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről tartott tárgyalások újbóli megnyitását. Azonban az Európai Tanács elnöke szerint erre nincs lehetőség.

Donald Tusk is elutasítja a kötelező kvótát

Nagyvilág2018.10.24, 17:05

Az uniós tagországok állam- és kormányfői olyan közös európai bevándorláspolitikát építenek, amelynek középpontjában a migrációs származási- és tranzitállamokkal való együttműködés, az embercsempészek elleni küzdelem és a külső határok védelme áll, nem pedig a kötelező menekültkvóták - monda Donald Tusk az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

Theresa May: holtpontra jutottak a brexitről szóló tárgyalások

Nagyvilág2018.09.21, 20:44

Theresa May szerint holtpontra jutottak a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről folyó tárgyalások, mivel az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a beterjesztett, ám a salzburgi informális EU-csúcson elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát. A brit miniszterelnök ugyanakkor biztosította a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat arról, hogy az ő jogosultságaikat nem fenyegetné az sem, ha a brexit-tárgyalások megállapodás nélkül zárulnának.

Tusk a migrációról: A munka nehéz része csak most jön

Nagyvilág2018.06.30, 07:10

Túl korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezletén született migrációs megállapodással kapcsolatban, a munka nehezebb része ugyanis még hátra van - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Angela Merkel arról beszélt, hogy a migrációs megállapodás egy jó irányba tett első lépés. Peter Pellegrini, Szlovákia kormányfője szerint az áttelepítés kikényszerítése és a kötelező kvóták helyett a tárgyalás a külső határok hatékony védelmének kérdése felé mozdult el a csúcstalálkozón. 

Az uniós vezetők megegyeztek a migrációt érintő kérdésekben

Nagyvilág2018.06.29, 07:59

Az uniós tagországok vezetői több kétoldalú egyeztetést követően megegyeztek a csúcstalálkozó csütörtöki munkanapján tárgyalt témákat összegző zárónyilatkozat szövegében, közte a migráció kezelését érintő kérdésekben - közölte pénteken Twitter-üzenetében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Nincs sok idő a migrációs helyzet megoldására

Nagyvilág2018.06.27, 15:03

Nincs sok idő a migrációs válság megoldására – figyelmeztetett az Európai Tanács elnöke az uniós tagállamok vezetőknek küldött szerdai levelében.

A migrációról tárgyalt Orbán Viktor és Donald Tusk

Itthon2018.06.22, 16:16

Orbán Viktor és Donald Tusk budapesti megbeszélésen áttekintették a június 28-29-i hivatalos EU-csúcson napirendre kerülő témákat, mindenekelőtt a migráció kérdését - írja a kormany.hu.

Merkel és Macron már szabadulna a migránsoktól

Nagyvilág2018.06.20, 08:00

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő megbeszélést folytattak a berlini kormány vendégházaként működő mesebergi kastélyban a német-francia kormánytalálkozó előtt. A fő téma a migráció volt. A német kancellár és a francia elnök az eddigi külpolitikai döntéshozatal és monetáris rendszer radikális átalakításával gyakorlatilag valamiféle Európai Egyesült Államok felé mozdulna el.

Márciusban találkoznak az EU vezetői Erdogannal

Nagyvilág2018.02.06, 19:32

Az Európai Unió vezetői március 26-án találkozót tartanak Recep Tayyip Erdogan török államfővel a bulgáriai Várnában – közölte Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében kedden.

Tusk: A Brexit még visszafordítható

Nagyvilág2018.01.16, 11:24

Az Európai Unió kapui továbbra is nyitva állnak az Egyesült Királyság előtt, amennyiben a szigetország felülvizsgálná a kilépésről szóló korábbi döntését – hangsúlyozta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden Strasbourgban, arra utalva, hogy a Brexit folyamata még visszafordítható.

Tusk kimondta az igazságot a kötelező betelepítési kvótáról

Itthon2017.12.14, 09:29

A kötelező betelepítési kvóta hatástalan és megosztó, az illegális bevándorlás erőltetése pedig veszélyes - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Donald Tusk európai tanácsi elnök álláspontjáról a kötelező betelepítési kvóta ügyében.

Donald Tusk: A kötelező kvóták hatástalanok

Nagyvilág2017.12.08, 14:39

Donald Tusk, az Európai Tanács (ET) elnöke arra kéri az európai uniós tagországok vezetőit, hogy jövő heti találkozójukon minősítsék "hatástalannak" a kötelező menekültügyi kvótákat, és különítsenek el több pénzt a migráció kezelésére - jelentette pénteken a Politico.

Megállapodtak a Brexit legfontosabb kérdéseiről

Nagyvilág2017.12.08, 12:37

Hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről – jelentette be közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben.

Donald Tusk az EU-csúcson: Van esély a földközi-tengeri migránsútvonal lezárása

Nagyvilág2017.10.19, 21:05

Az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat - közölte az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó szünetében. Orbán Viktor már délben arról beszélt, hogy Olaszországot kell segíteni, Donald Tusk most ezt ismételte el.

Andrzej Duda nem hajlandó Donald Tuskkal konzultálni

Nagyvilág2017.07.20, 12:10

A lengyel államfő, Andrzej Duda visszautasította a lehetőséget, hogy személyesen konzultáljon az Európai Tanács elnökével, Donald Tuskkal a lengyelországi igazságügyi reformokról.

Megkötötték a megállapodást az EU-Japán szabadkereskedelmi egyezményről

Gazdaság2017.07.06, 15:13

Hosszú tárgyalások után létrejött a politikai megállapodás az Európai Unió és Japán között a szabadkereskedelmi egyezményről a mostani brüsszeli csúcstalálkozón.

Brexit: előbb a válás, aztán a jövő kérdései

Nagyvilág2017.04.29, 20:36

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a testület ülése után elmondta: az Egyesült Királyság tervezett kilépésének  után az Európai Unióban maradó tagállamok egységét mutatja, hogy a "huszonhetek" vezetői szombati brüsszeli találkozójukon mindössze négy perc alatt elfogadták a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó irányelveiket. Hozzátette: ezt az egységet nem lesz könnyű megőrizni.

Donald Tusk: a brexitet nem befolyásolja a választás

Nagyvilág2017.04.18, 15:45

Akár egy jó film, úgy fokozza a feszültséget Theresa May azzal, hogy ma váratlanul bejelentette, előrehozott választások kiírását tervezik - mondta Donald Tusk szóvivője. Az Európai Tanács szerint a bejelentés nincs hatással a "huszonhetek" terveire.

Aláírták az Európai Unió évfordulós nyilatkozatát

Nagyvilág2017.03.25, 13:01

A Római Szerződés aláírásának 60. évfordulóján, szombaton ünnepi csúcsértekezletet tartanak az EU-tagországok vezetői Rómában. Az állam-, és kormányfők, valamint az uniós központi intézmények vezetői aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett. A nyilatkozat a nemzetközi migrációs válságot nevezi meg az EU-t érő legnagyobb kihívások egyikeként.

Újra téma a halálbüntetés az unióban

Nagyvilág2017.03.14, 09:37

Egy litván parlamenti képviselő hétfőn azzal a javaslattal fordult az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökéhez, Jean-Claude Junckerhez és Donald Tuskhoz, hogy illesszék vissza a halálbüntetést az Európai Unió jogrendszerébe.

Tusk újraválasztása nincs hatással a visegrádi együttműködésre

Itthon2017.03.13, 20:44

Bár Lengyelország ellenezte Donald Tusk újraválasztását, de a döntés nincs hatással az országcsoport együttműködésére. Rafael Bochenek, lengyel szóvivő szerint a választás eredményét nem szabad összekapcsolni a V4 működésével.

Varsó keményen fog játszani az EU-val

Nagyvilág2017.03.11, 20:33

Lengyelország mostantól obstruálni fogja az Európai Unió munkáját, és "kemény játékot" fog játszani Brüsszelben, miután az unió Varsó tiltakozása ellenére újraválasztotta Donald Tusk volt lengyel kormányfőt az Európai Tanács élére - közölte a lengyel külügyminiszter.

Orbán Viktor: Tusk újraválasztása Európa működőképességéről szólt

Itthon2017.03.10, 15:41

Donald Tusk előző napi újraválasztása az Európai Tanács élére Magyarország számára Európa működőképességéről szólt, nem pedig egyik vagy másik tagállamról - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozója után.

Orbán Viktor nem ment be egy nagy zsákutcába

Nagyvilág2017.03.10, 15:20

Magyarország nem akart lengyel belpolitikai vitákba avatkozni, ezért az Európai Néppárttal összhangban szavazta meg Donald Tuskot az Európa Tanács élére. Lánczi Tamás szerint a magyar–lengyel kapcsolatokban nem fog törést okozni, hogy Orbán Viktor kormányfő nem a lengyel kormánypárt jelöltjét támogatta, mivel egyébként sincsenek egy pártcsaládban. A francia Le Figaro szerint a magyar kormányfő nem ment bele egy zsákutcába. A Facebookon Lengyelországból nagyon sokan köszönték meg, hogy Orbán Tuskra szavazott.

EU-csúcs: Lengyelország blokkolhatja a zárónyilatkozat elfogadását

Nagyvilág2017.03.09, 21:39

Uniós források szerint Lengyelország kilátásba helyezte, hogy nem fogadja el a brüsszeli EU-csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, miután a csúcson a lengyel ellenkezés dacára a tagországok állam- és kormányfői csütörtökön ismét az Európai Tanács eddigi lengyel elnökét, Donald Tuskot választották meg a testület elnökévé.

Donald Tusk marad az Európai Tanács elnöke

Itthon2017.03.09, 17:08

A lengyel kormány tiltakozása ellenére Donald Tusk marad az uniós tagállamok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakban - jelentették be csütörtökön Brüsszelben, röviddel az állam- és kormányfők tanácskozásának megkezdése után.

Nem támogatják a lengyelek Tusk jelölését

Nagyvilág2017.03.09, 11:37

Angela Merkel német kancellár csütörtökön, a német szövetségi törvényhozás alsóházában azt mondta, szeretné, hogy továbbra is Donald Tusk legyen az Európai Tanács elnöke. Ezt azonban Lengyelország elutasítja.

Hazája nem támogatja Tusk újrázását Európai Tanács elnöki posztján

Nagyvilág2017.02.28, 14:45

Donald Tusk semmiképpen sem számíthat Lengyelország támogatására, amennyiben újból megpályázza az Európai Tanács elnöki posztját - erősítette meg keddi varsói sajtóértekezletén Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke.

Donald Tusk bírálta, a lengyel kormányfő védi Trumpot

Nagyvilág2017.02.01, 16:56

Beata Szydlo lengyel kormányfő és Witold Waszczykowski külügyminiszter szerdán helytelenítették és feleslegesnek nevezték azt az értékelést, melyet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke levelében az új amerikai kormányról megfogalmazott.

Kaczynski elutasítja Donald Tusk újraválasztását az Európai Tanács elnökévé

Nagyvilág2016.12.27, 11:45

Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó, jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy kedden megjelent interjúban egyértelműen elutasította, hogy pártja támogassa Donald Tusk újraválasztását az Európai Tanács elnökévé.

Aláírták az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt

Gazdaság2016.10.30, 15:27

Aláírta a Kanada és az Európai Unió között létrejött szabadkereskedelmi és partnerségi megállapodást (CETA) Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Robert Fico, az unió soros elnökségét betöltő Szlovákia kormányfője és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Brüsszelben vasárnap. A megállapodás bizonyos pontjait több tagállam is ellenezte.

Tusk még nem vetné el a Moszka elleni szankciókat

Nagyvilág2016.10.20, 17:26

Az Európai Tanács elnöke nyitva hagyná az Oroszország elleni szankciók lehetőségét Szíria miatt. Donald Tusk szerint fontolóra kell venni a büntetőintézkedéseket, ha folytatódnak a "bűncselekmények" a szíriai Aleppóban.

A DK szerint megszavazta a miniszterelnök a kvótákat

Itthon2016.10.04, 14:14

A DK azt állítja, hogy az Európai Tanács elnöke hivatalos levélben erősítette meg, hogy februárban Orbán Viktor is megszavazta a kvótákat, amikor igennel voksolt a testület erről szóló határozatára. Orbán Viktor szerint azonban rászedték, kicselezték az országot egy bonyolult európai jogalkotási rendszerben.

Orbán: Önvédelmi bevándorláspolitika kell

Itthon2016.09.13, 17:08

Önvédelmi bevándorláspolitikát sürgetett Orbán Viktor miniszterelnök azon a megbeszélésen, amelyet az Európai Tanács elnökével folytatott kedden Budapesten - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Juncker egyre népszerűtlenebb

Nagyvilág2016.08.13, 12:08

A szakértők többsége szerint a főbb uniós intézmények vezetői a sorozatos válságok ellenére mindannyian ki fogják tölteni a mandátumukat - derült ki a brüsszeli VoteWatch Europe kutatóintézet friss felméréséből.

Amerika krémje segíti majd Trumpot

Nagyvilág2016.08.06, 09:57

Donald Trump republikánus elnökjelölt bemutatta gazdasági tanácsadóinak csapatát, amelyben az amerikai üzleti élet legsikeresebb szereplői találhatók. 

Obama: Rosszindulatú túlzás, hogy Európa rogyadozik

Nagyvilág2016.07.08, 18:02

Barack Obama szerint senkinek sem érdeke, hogy a brexittárgyalások elhúzódjanak, vagy a felek ellenségesen viszonyuljanak egymáshoz. Obama a varsói NATO-csúcson azt mondta, rosszindulatú túlzás, hogy Európa rogyadozik. Donald Tusk szerint más országok nem fogják követni az Egyesült Királyságot. Jean-Claude Juncker szeretné 2016 végére lezárni az USA-val kötendő szabadkereskedelmi megállapodást.

Cíprasz megnyomta a pánikgombot

Gazdaság2016.04.28, 10:47

Aléxisz Cíprasz uniós csúcstalálkozó összehívását kérte az Európai Bizottság elnökétől, miután Görögország nem tudott megegyezni hitelezőivel a mentőcsomag folytatásáról. A Bizottság elnöke visszautasította, azt mondta, a problémát az eurócsoport pénzügyminisztereinek kell megoldaniuk. Athénnak júliusban 3,5 milliárd euró adósságot kell törlesztenie, ha nem kap új hitelt, nem fog tudni fizetni.

Tusk megnyugtatta a görögöket

Nagyvilág2016.03.03, 13:19

Görögország a schengeni övezet, az eurózóna és az Európai Unió része marad - jelentette ki Donald  Tusk , az Európai Tanács elnöke Athénban, az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel folytatott tárgyalások után.

Rosszul is járhatnak a magyar munkavállalók Angliában

Nagyvilág2016.02.02, 15:16

Csak részengedményeket kapott David Cameron brit miniszterelnök az Európai Uniótól, de a szigetországba készülő magyar munkavállalók ettől még járhatnak rosszul. Néhány hónappal a tervezett brit EU-népszavazás előtt az Európai Tanács elnöke ugyanis nyilvánosságra hozta, miben hajlandó engedni a briteknek. Csakhogy az uniós munkavállalókat érintő változások sem a briteknek, sem pedig a visegrádi négyeknek nem fognak tetszeni.

Fico rendkívüli EU-csúcsot akar Köln után

Nagyvilág2016.01.08, 20:18

A szlovák kormányfő javasolni fogja egy rendkívüli EU-csúcstalálkozó összehívását a Kölnben nők ellen elkövetett szilveszteri támadások miatt. Azt is reméli, hogy a találkozón már ősz előtt döntés születhet az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex gyakorlati működésének beindításáról. Ezeket maga Robert Fico jelentette be pénteken Pozsonyban. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke máris jelezte, nem készül összehívni rendkívüli EU-csúcsot.

Tusk Schengen ügyében is egyetért Orbánnal

Nagyvilág2015.12.03, 14:06

Ha létrejön a szabad, ellenőrzés nélküli határátlépést lehetővé tevő schengeni övezet egy szűkített változata, az valójában a rendszer végét jelenti - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Orbán Viktor nemrég szinte ugyanezt mondta.

Döntő szövetségest kapott Orbán Brüsszelben

Nagyvilág2015.12.03, 13:54

Meg kell állítani a menekültek beáramlását, hetven százalékuk gazdasági bevándorló, akik között terroristák is lehetnek. Nem, ezeket a szavakat nem Orbán Viktor, hanem Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke mondta. A párizsi terrortámadások és az áthelyezési program sikertelensége miatt egyre több tagállam osztja ezt a véleményt, ami már Angela Merkel vezető szerepét is veszélyezteti. Tusk kijelentése után az sem lenne meglepő, ha decemberben Jean-Claude Junckernek nem sikerülne átvernie a kötelező kvóták tervét a tagállamokon.

Őrizetbe venné a menekülteket az Európai Tanács elnöke

Nagyvilág2015.12.03, 10:00

Fordulatot is jelenthet az Európai Unió politikájában Donald Tusk bejelentése. Az Európai Tanács elnöke több interjúban is arról beszélt, hogy meg kell állítani a migrációs nyomást, a már érkezőket pedig addig őrizetben kell tartani, amíg meg nem bizonyosodnak a személyazonosságukról. 

Az EU vezetői maximális határbiztonságot akarnak

Itthon2015.11.29, 17:24

Ha nem sikerül rövid időn belül biztosítani a külső határokat, veszélybe kerül a szabad mozgást biztosító schengeni övezet - mondta Donald Tusk, az uniós tagállami csúcsvezetők testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke.

Tusk: Németországnak cselekednie kell

Nagyvilág2015.11.09, 21:17

Németországnak bátran és történelmi komplexusok nélkül cselekednie kell az Európai Unió külső határainak védelméért, a többi uniós tagországnak pedig szolidaritást kell vállalnia Németországgal - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn a berlini fal ledöntésének 26. évfordulója alkalmából a német fővárosban elmondott ünnepi beszédében.

Kevés szövetségese lesz Orbánnak Brüsszelben a kvóta ellen

Nagyvilág2015.10.06, 12:55

Nem sok jóra számíthat Orbán Viktor a jövő heti uniós csúcstalálkozón. Az EU állam- és kormányfői a menekültügy fejleményei miatt tíz nap múlva ismét asztalhoz ülnek, és - az előző csúcstalálkozóhoz hasonlóan - a magyar miniszterelnöknek továbbra sem lesz sok támogatója a kötelező kvótarendszer elleni harcban.

Egymilliárd eurót ad az EU a menekültek segítésére

Nagyvilág2015.09.24, 10:04

Egymilliárd euróval többet szán az EU a szíriai menekültek segítésére, a pénz nagy részét Törökországban akarják felhasználni. Novemberig felállítanák a hotspotokat, ahol segítenék az érkezők azonosítását és a menedékkérelmek elbírálását. Orbán Viktor hat ponttal érkezett a tanácskozásra, ezek közül ötből sikerült dűlőre jutni. A magyar kormányfő szerint azonban Európa határai továbbra sincsenek védve. 

Rendkívüli EU-csúcsot hív össze Donald Tusk

Nagyvilág2015.09.17, 15:54

Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hív össze jövő szerdára az Európai Tanács elnöke a menekültválság megvitatására. Donald Tusk a döntést csütörtöki Twitter-bejegyzésben közölte.

Hatalmas blöffről beszélt Orbán Viktor

Nagyvilág2015.09.04, 08:33

Az Európán belüli szabad mozgás, a schengeni megállapodás forog kockán az Európát sújtó menekültválság miatt. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, miután Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt. A kormányfő illúziónak tartja a kvótarendszer bevezetését, szerinte az semmire nem lenne megoldás.

Tusk: Vissza kell szereznünk Európa kulcsát az embercsempészektől

Nagyvilág2015.09.03, 12:29

Európa az egyik napról a másikra nem fogja megváltoztatni bevándorlási politikáját, de szolidaritást kell mutatniuk azoknak az államoknak, amelyeket nem érint a menekültválság – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Orbán Viktorral tartott közös sajtótájékoztatóján.

Menekültekkel pótolná fogyó lakosságát Románia

Nagyvilág2015.09.01, 20:08

Az osztrák kancellár nem akar Európában falakat és őrtornyokat. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint az idegengyűlölet elfogadhatatlan. Románia novembertől fogad menekülteket, az elnök menekültügyi tanácsadója szerint szelektív menekültpolitikával, integrálható bevándorlókkal kell megoldani Románia demográfiai problémáját.

Előző
  • 1
  • 2
Következő