Donald Rumsfeld

címke rss

Egyenlőséget követel egy arab tévé Amerikától

Tévé2003.12.01, 12:16

Az al-Arabíja hírtévé tagadta, hogy kapcsolata lenne az amerikaiak ellen harcoló iraki fegyveresekkel. Az arab televíziót Donald Rumsfeld washingtoni hadügyminiszter hozta hírbe a Huszein-párti csoportokkal.

Rumsfeld leváltását követelik

Nagyvilág2003.11.11, 09:52

Szenátusi képviselők határozattervezetben kezdeményezik az amerikai védelmi miniszter helyettesének eltávolítását Washingtonban. Szerintük az Irakban szolgáló katonáknak és az amerikai külpolitikának csak jót tenne, ha Donald Rumsfeld távozna. Közben Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója egy kisebb televízión keresztül, a jó híreket megszűrő washingtoni sajtó megkerülésével közölte, Irakban csak felkelés van és terrorizmus, a régi rezsim híveinek akciói nem harci műveletek.

Jövőre kezdődik az amerikai csapatkivonás Irakból

Nagyvilág2003.10.19, 18:39

Egyharmadára tervezi csökkenteni iraki jelenlétét 2005-ig az amerikai hadsereg a The Washington Post értesülése szerint. A Pentagonban már előkészületben van az erre vonatkozó terv, de azt Donald Rumsfeld védelmi miniszter még nem hagyta jóvá - írta a lap vasárnapi számában, katonai forrásokra hivatkozva.

A Sátánnal küzd Amerika

Nagyvilág2003.10.17, 13:43

A muzulmánok bálványt imádnak, nem valódi istent, és a terrorizmus elleni harc a Sátánnal vívott küzdelem - legalábbis a Pentagon hírszerzési főcsoportfőnöke szerint. Keresztény felekezetek előtt tett hasonló értelmű kijelentései miatt amerikai iszlám szervezetek a tábornok menesztését követelik. Donald Rumsfeld védelmi miniszter azonban a szólásszabadságra hivatkozva védelmébe vette a buzgó hívő főtisztet.

Észak-Korea pszichopatának nevezte Rumsfeldet

Nagyvilág2003.09.28, 17:30

Phenjan pszichopatának és a politikailag műveletlen öregembernek nevezte az amerikai védelmi minisztert. Az Egyesült Államok és Észak-Korea között a kommunista állam atomprogramja miatt alakult ki hosszú ideje húzódó vita.

Az USA nem növeli Irakban levő katonáinak számát

Nagyvilág2003.08.22, 01:36

Az Egyesült Államok a legutóbbi bagdadi terrortámadások ellenére sem növeli katonáinak létszámát Irakban - jelentette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Az ENSZ BT ülésén nagyobb átláthatóságot kértek az Irakot átmenetileg kormányzó hatóságtól.

Powell Európától kér erősítést az iraki rendezéshez

Nagyvilág2003.08.21, 09:00

A brit, a francia, a német és az olasz kollégáját is felhívta Colin Powell amerikai külügyminiszter, hogy így kérjen segítséget az iraki stabilizációhoz. Powell az ENSZ-t is megpróbálja meggyőzni egy szélesebb nemzetközi erő bevetését lehetővé tevő határozat meghozataláról. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint ugyanakkor több amerikaira nincs szükség az országban, miközben csütörtökön újabb katona halt meg.

Túl erőszakosak az amerikaiak Irakban

Nagyvilág2003.08.08, 15:04

Az Irakot megszállva tartó amerikai csapatok parancsnoksága arra kérte a katonákat, hogy lehetőség szerint tartózkodjanak az irakiakkal szembeni erőszaktól. Donald Rumsfeld védelmi miniszter kijelentette, a jövőben egyre nagyobb szerepet szánnak az iraki hatóságoknak a rendfenntartásban, és a gerillák elleni harcban.

USA: lehet, hogy Szaddám igazat mondott

Irak2003.05.28, 13:13

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint elképzelhető, hogy Irak a márciusi amerikai-brit támadás előtt megsemmisítette tömegpusztító fegyvereit. Az Irak elleni háború egyik legfőbb érve éppen az volt, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek veszélyt jelentenek a világra. Rumsfeld ugyanakkor kijelentette: a szövetségesek tovább folytatják a fegyverek keresését.

Rumsfeld: Irakból nem lesz iszlám állam

Irak2003.05.27, 21:50

Az Egyesült Államok nem engedi meg, hogy Irakból egy második Irán, azaz iszlám alapokra épülő állam váljék - jelentette ki kedden New Yorkban Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter.