Domokos László

címke rss

Potenciális áfacsalókat képzünk

Archívum2015.05.14, 11:45

A kormánytól azt a feladatot kapta az Állami Számvevőszék, hogy a brókerügyeket illetően főleg az érintett önkormányzatokat vegye górcső alá, az ÁSZ a brókerbotrány szempontjából fogja vizsgálni a nemzeti bankfelügyeletet is, ennek az eredménye azonban csak jövőre várható – erről beszélt Domokos László, a számvevőszék elnöke a Heti Válasznak adott interjúban.

ÁSZ: Az elmúlt négy év legjobb költségvetése

Archívum2014.11.11, 13:00

A kormány nagy, 300 milliárdos ráhagyással tervezte a 2015-ös költségvetést. Az Állami Számvevőszék szerint a büdzsé a jogszabályoknak megfelel, teljesíthető, és nincsenek benne nagy kockázatok. Viszont egyelőre nem látszik, lesz-e annyi adóbevétel, amennyit a kabinet vár.

Az utolsó héten is faggatják Simort

Archívum2013.02.20, 14:34

Összehívatja a Fidesz a parlament költségvetési bizottságát, hogy a mandátumának lejárta előtt egy héttel kérdőre vonják Simor András jegybankelnököt. Az apropót egy számvevőszéki jelentés adja, amely több hibát is az MNB fejére olvas.

Durvul a harc Domokos és Simor között

Archívum2013.02.13, 14:28

Az ÁSZ 36 oldalas jelentése szerint a Magyar Nemzeti Bank két ügyben is törvényt sértett az elmúlt években. Úgy látják, hogy az MNB-nél túl sokat keresnek a bankárok. Az MNB 37 oldalas kiegészítést fűzött a kritikákhoz, szerintük az ÁSZ kijelentései félrevezetőek.

Simor összezördült Domokossal

Archívum2013.02.12, 12:57

A jegybanktörvényt és az EU alapokmányát sérti az Állami Számvevőszék, amikor véleményezi és javaslatokat tesz arra, hogy mit tegyen a jegybank a devizatartalékkal - ez a lényege annak a levélnek, amelyben Simor András jegybankelnök felhívja Domokos László ÁSZ-elnök figyelmét arra, hogy egy múlt heti sajtótájékoztatójukkal átlépték ezt a határt. Az ÁSZ megállapításaiban szakmai és tárgyi tévedések is vannak - állítja a jegybank.

ÁSZ: Rossz az adósságszabály

Archívum2013.02.08, 14:04

Az Állami Számvevőszék szerint újra kellene gondolni az államadósság-mutató számítási módját, mert az a fura helyzet áll elő a mostani szabálynál, hogy a forint erősödik, mégis megszorítást kell végrehajtani a kormánynak. A számvevők finoman bírálták a jegybanknak a devizatartalék építésére és kezelésére vonatkozó gyakorlatát.

Szalai Annamária lakást vett - tisztségviselők vagyonnyilatkozatai

Archívum2013.02.01, 11:06

Egyes tisztségviselőknek, köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, a legfőbb ügyésznek, az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Magyar Nemzeti Bank elnökének is nyilatkozatot kellett tennie a 2012. december 31-ei vagyoni állapotnak megfelelően csütörtökig. A friss beszámolókat a parlamenti honlapon tették közzé.

Elpazarolták a megváltozott munkaképességűek pénzét

Archívum2012.12.18, 14:06

Rosszul használták fel a megváltozott munkaképességűek költségvetési támogatását 2007 és 2011 között - írja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentésében.

A kamatok miatt fuldoklunk az adósságban

Archívum2012.10.02, 11:37

Az államadósság növekedésének több mint 80 százalékát a meglévő adósságra fizetett költségek tették ki az elmúlt hat évben - mondta az államadósság alakulásának ellenőrzését nemrég elvégző Állami Számvevőszék elnöke. Szerinte a kiadáscsökkentés önmagában nem segít, csak a hatékonyság növelésével lehet megtakarítást elérni.

Cséfalvay: A cél, hogy mindenkinek csökkenjen a járuléka

Archívum2012.07.17, 10:59

Az NGM államtitkára szerint jelentős tartalékok vannak a jövő évi büdzsében, a tervezettnél alacsonyabb növekedés esetén is tartható 2,2 százalékos hiány. Hozzátette, 2013-ig nem változnak az adók és a munkahelyteremtés érdekében a cél, hogy minden dolgozónak csökkenhessen a járuléka.

Aknák veszélyeztetik a 2013-as költségvetést

Archívum2012.06.22, 12:46

Az Állami Számvevőszék szerint a költségvetési bevételek 30 százalékánál nem biztos, hogy befolyik a várt összeg. Ennek ellenére szerintük tartható lesz a hiánycél.

Az önkormányzatok a korrupció melegágyai

Archívum2012.06.12, 16:02

Mivel sokszor születik meg egyedi mérlegelés alapján a döntés, az önkormányzatoknál a legnagyobb a korrupció veszélye Magyarországon - véli Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. A megvesztegetők négyötöde az üzleti szférából kerül ki, akik gyakran valamilyen ellenőrzés alól akarnak kibújni.

ÁSZ: A piac dönti majd el, ki fizeti a telefonadót

Archívum2012.05.19, 14:28

Nem lehet egy az egyben áthárítani az új adókat a fogyasztókra az Állami Számvevőszék elnöke szerint. Domokos László az új adókat egyszerűeknek és nagy hatékonysággal beszedhetőeknek tartja.

Unortodox közpénzfelhasználást javasol az ÁSZ

Archívum2012.05.15, 17:17

Szemléletváltásra van szükség a közpénzek felhasználásában, a hangsúlyt a hatékonyságra és az értékteremtésre kell helyezni, véli az Állami Számvevőszék elnöke, aki szerint a nem hagyományos megoldásokat, intézkedéseket kell előtérbe állítani.

A kormánynak jövőre nem lesznek eszökei a váratlan helyzetek kezelésére az MNB szerint

Archívum2011.10.18, 13:26

A kormányzatinál kedvezőtlenebb növekedési kilátásokat vetít előre a Magyar Nemzeti Bank a jövő évi költségvetési törvényről készült szakértői elemzésében. A jegybank szerint  a javaslat sem számszakilag, sem formailag nem felel meg a költségvetési felelősségről szóló törvénynek, az Állami Számvevőszék elnöke azonban megvalósíthatónak nevezte azt.

A Számvevőszék elnöke bonyolult költségvetés-tervezésre számít

Archívum2011.09.01, 15:20

A tavalyi költségvetési évet nem jellemezte a korábbi választási esztendők elszabadult hiánya - mondta az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László szerint nehéz lesz megtervezni a jövő évi büdzsét.

Járai: Magyarország hihetetlen átalakuláson ment keresztül

Archívum2011.05.26, 15:21

A kormány munkáját dicsérte egy konferencián Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke. A volt jegybankelnök szerint a kormány lépései megfelelő irányba terelik a gazdaságot, a továbbiakban szükség lesz a korrupció visszaszorítására és az oktatás hatékonyságának javítására. Simor András jegybankelnök pedig többek között arról beszélt, hogy csak lassú béremelkedésre lehet számítani és a foglalkoztatás javításához az szerinte az ösztönzés mellett aktív programokra lenne szükség.

Jövőre lesznek olvasható jelentések - interjú az ÁSZ elnökével

Archívum2011.05.12, 19:03

Felkészültünk a közmédia évi ellenőrzésére - fogalmazott az Állami Számvevőszék elnöke az [origo]-nak adott interjújában, igaz, az új törvény ezt már nem írja elő, így csak akkor lesz kötelező, ha bekerül a médiatörvénybe. A pártok feltételezhetően milliárdos költségű választási kampányainak 386 milliós, hivatalos kampányköltségei esetében továbbra is csak azt tudják vizsgálni, hogy "papíron szabályszerűek-e". Domokos László egyetértett vele, hogy az ÁSZ jelentései olvashatatlanok, de reméli, jövőre már sikerül olvashatóbb anyagokat kiadniuk a kezükből.

"Olyan hadsereg, amelynek csak atombombája van" - erősre sikerült a Költségvetési Tanács vétójoga

Archívum2011.03.28, 09:10

Veszélyes fegyvert kapnak a kezükbe a Költségvetési Tanács tagjai, ha a parlament jelenlegi formájában elfogadja az új alkotmány tervezetét. A tervezet ugyanis vétójogot ad a tanácsnak, ha a kormány olyan költségvetést tervez, amely növeli az államadósságot. Az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint problémát okozhat, hogy a tervezet nem pontosan írja elő, milyen esetekben kell lépnie a tanácsnak, és az is, hogy hátteret nem kaptak a fajsúlyos döntések előkészítéséhez.

Domokos: A kockázatos önkormányzatokat ellenőrzi majd az ÁSZ

Archívum2011.02.07, 11:29

Megváltoztatja az önkormányzatok ellenőrzésének rendszerét az Állami Számvevőszék, a jövőben nem előre meghirdetett önkormányzatokhoz mennek majd ki a számvevők, hanem azokhoz, ahol a pénzügyi működés és vagyongazdálkodás kockázatokat mutat - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke egy szombati konferencián.

A fővárost, a BKV-t és a Magyar Postát ellenőrzi idén az ÁSZ

Archívum2011.01.06, 14:28

Ebben az évben megkezdi a főváros átfogó ellenőrzését az Állami Számvevőszék, ennek része lesz az önkormányzati cégek, így a BKV gazdálkodásának vizsgálata is - közölte az ÁSZ elnöke csütörtökön. Ellenőrzik a Magyar Posta gazdálkodását és a vasúti közlekedés állami támogatási rendszerét is. A Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásának vizsgálatát azonban felfüggesztették, az MTI ellenőrzése pedig átkerült a médiahatósághoz.

ÁSZ: 12 ezer nyugdíjra elég a magán-nyugdíjpénztárak garanciaalapja

Archívum2010.12.16, 14:29

A magán-nyugdíjpénztári kifizetésekre garanciát vállaló alap tőkéje 2009 végén 9,7 milliárd forint volt, ami 12 ezer fő átlagos kifizetésére nyújtana fedezetet - derül ki az Állami Számvevőszék vizsgálatából.

Az ÁSZ-elnök szerint nincs szükség költségvetési tanácsra

Archívum2010.11.12, 11:26

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint kérdés, hogy szükség van-e a Költségvetési Tanácsra, amely fogatlan oroszlánná vált.

Kormányszóvivő: Nem készül a költségvetési tanácsot érintő változtatás

Archívum2010.11.12, 15:03

A kormánynál nincs napirenden a költségvetési tanácsot érintő változtatás - közölte a kormányszóvivő arra reagálva, hogy Domokos László számvevőszéki elnök a testület feleslegességéről beszélt egy interjúban.

A számvevőszék elnöke szerint teljesíthető a költségvetés

Archívum2010.11.11, 09:51

Lehet részletkérdésekről vitatkozni, de alapjában véve a költségvetés teljesíthető - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Televíziónak adott interjújában csütörtökön. Domokos László szerint a bevételek közel fele biztosan befolyik.

Érvénytelen az ÁSZ-elnöknek választott fideszes utódáról tartott szavazás

Archívum2010.09.20, 00:13

Az önkormányzati mellett időközi országgyűlési képviselő-választást is tartanak október 3-án a Békés megyei Szarvason, ahol az alacsony részvétel miatt vasárnap érvénytelen lett a parlamenti választás első fordulója. A térségben azért kell időközi választást tartani, mert a Fidesz színeiben tavasszal mandátumot szerző Domokos Lászlót megválasztották az Állami Számvevőszék elnökének, ezért lemondott a képviselőségéről.

Az ÁSZ-elnöknek választott fideszes utódáról szavaznak

Archívum2010.09.19, 09:42

Vasárnap időközi országgyűlési választást tartanak Szarvason. A térségben azért kell időközi választást tartani, mert a Fidesz színeiben tavasszal mandátumot szerző Domokos Lászlót megválasztották az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének, ezért lemondott a képviselőségéről.

Új zárszámadási gyakorlatot szorgalmaz az ÁSZ

Archívum2010.09.01, 13:28

Bár a 2009. évi költségvetés zárszámadásának normaszövege és mellékletei egymással összhangban állnak és megfelelnek az államháztartási törvény vonatkozó előírásainak az Állami Számvevőszék szerint a jelenlegi gyakorlaton tovább kell lépni - állapította meg szerdai sajtótájékoztatóján Domokos László, az ÁSZ elnöke.

ÁSZ: nem volt megvalósítható az energiahatékonysági program

Archívum2010.08.17, 15:17

A 2010-ig terjedő energiatakarékossági stratégia és a megvalósítását szolgáló cselekvési program a hozzárendelt eszközökkel és forrásokkal nem volt megvalósítható, mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az ÁSZ keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Állami Számvevőszék kirakja az Orbán-féle nyilatkozatot

Archívum2010.07.07, 17:08

Bár több független intézmény már visszautasította az úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztését, a szintén a kormánytól függetlenül működő Állami Számvevőszék eleget tesz a kérésnek. A számvevőszék élén épp a héten kezdte meg a munkát Domokos László korábbi fideszes képviselő, akinek kinevezését az ellenzéki pártok és civil szervezetek is kifogásolták.

Keményen megfeddte Orbán a bénázó fideszeseket

Archívum2010.07.06, 10:55

Nyugodt volt, de keményen megfeddte Orbán Viktor miniszterelnök azokat a fideszes képviselőket, akik múlt héten távolmaradtak az Állami Számvevőszék vezetőiről szóló szavazástól. A hat távomaradó között van két államtitkár, egy fideszes pártvezető és három képviselő. Egyikük azt mondta az [origo]-nak, épp fájdalomcsillapítóért szaladt és így lemaradt a szavazásról. A képviselőket 150 ezer forintra büntette a Fidesz-frakció.

"Ez nem egy könnyű életforma" - közérthetőséget ígér az ÁSZ új elnöke

Archívum2010.06.30, 14:22

Nem sértett törvényt a lakhatási támogatás felvételével, és mert a választókerületének gondozása nagyon sok pénzbe kerül, szerinte ezért etikailag sem kifogásolható, amit tett - állította az [origo]-nak Domokos László, az Állami Számvevőszék hétfőn megválasztott új elnöke, aki szerint képviselőnek lenni nem könnyű. Szerinte nincs szükség nagyobb szigorra, viszont közérthetőbbé kell válnia az ÁSZ-nak. Munkáját Budapest ellenőrzésével kezdené.

Megválasztották az ÁSZ új elnökét - parlamenti tudósítás percről percre

Archívum2010.06.28, 21:28

Meggondolta magát a Fidesz, az alkotmánymódosítás kivételével levették a parlament hétfői napirendről a médiacsomagot. Az országgyűlés megválasztotta az Állami Számvevőszék új elnökét, Domokos László, és alelnökét, Warvasovszky Tihamért. A parlament felállította az új alkotmányt előkészítő bizottságot is. Parlamenti tudósítás percről percre.

Domokos László az ÁSZ elnöke

Archívum2010.06.28, 18:58

Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta az Állami Számvevőszék elnökének Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt és alelnökének Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár polgármesterét. 

Megválasztották a politikusokat a számvevőszék élére

Archívum2010.06.28, 19:42

Fél év után lett elnöke az Állami Számvevőszéknek, a parlament hétfőn az ellenzék és civil szervezetek bírálatai ellenére Domokos László fideszes képviselőt és Warvasovszky Tihamér korábbi szocialista képviselőt választotta a közpénzek elköltését ellenőrző szerv élére. Domokos azt mondta: Budapest átfogó ellenőrzésével kezdené a munkáját.

Új törvénnyel fúrná meg a Fidesz számvevőszéki jelöltjeit az LMP

Archívum2010.06.22, 13:57

Törvényt módosítana az LMP, hogy megakadályozza a Fidesz jelöltjeinek megválasztását az ÁSZ élére. Az ellenzéki párt javaslatában szereplő kritériumok kizárnák a fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László és a polgármester, Warvasovszky Tihamér kinevezését. Erősen kétséges azonban, hogy a javaslat egyáltalán a parlament elé kerülhet a számvevőszéki vezetők megválasztása előtt.

Közelebb került az ÁSZ-elnökséghez a fideszes Domokos László

Archívum2010.06.21, 14:16

Egyre biztosabb Domokos László fideszes képviselő kinevezése az Állami Számvevőszék élére, miután a jelöléssel foglalkozó parlamenti bizottság támogatásáról biztosította a politikust. Domokos kinevezése ellen az ellenzék mellett jogvédő szervezetek is tiltakoztak, szerintük nem pártpolitikust kellene ültetni a független intézmény élére.

Támadja az ÁSZ-elnökjelöltet egy korrupcióellenes szervezet

Archívum2010.06.18, 07:51

Etikai problémákat vet fel Domokos László fideszes képviselő jelölése az Állami Számvevőszk élére a K-Monitor korrupcióellenes szervezet szerint, ezért kérik a Fideszt, hogy fontolja meg a jelölését. A szervezet szerint Domokos "kétes ügyei" miatt nem a megfelelő ember a posztra.

Lakhatási támogatása miatt támadják az ÁSZ élére jelölt fideszest

Archívum2010.06.16, 18:38

Egységesen támadja az ellenzék Domokos László fideszes képviselő jelölését az ÁSZ elnöki posztjára, és megkérdőjelezik alkalmasságát, miután kiderült, hogy a békési politikus annak ellenére vette fel a lakhatási támogatást, hogy Budapesten két ingatlannal is rendelkezik. A kormánypárt szerint Domokos nem szegett törvényt, a képviselőt megilleti a támogatás.

Saját képviselőjét jelöli az ÁSZ élére a Fidesz

Archívum2010.06.18, 12:34

Saját parlamenti képviselőjét, Domokos Lászlót jelöli a Fidesz a többek között a kormányzati szervezetek gazdálkodását is ellenőrző Állami Számvevőszék elnöki posztjára. Egy alelnököt is választanának, erre a posztra a szocialista párttal korábban összekülönbözött egykori MSZP-s képviselőt, Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármestert jelölik.

Fidesz: bizalmi válság van a gazdaságban

Archívum2004.07.03, 12:26

Az Országgyűlés Fidesz frakciója szerint bizalmi válság alakult ki a magyar gazdaságban azzal, hogy a kormány döntött a költségvetésben lévő maradványok zárolásáról - közölte Domokos László, a frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője szombaton.

Kivonult az ellenzék a költségvetési bizottság üléséről

Archívum2001.10.30, 10:47

Kivonultak az MSZP és az SZDSZ képviselői a költségvetési bizottság üléséről, miután a testület jóváhagyta a Domokos László fideszes alelnök által kiegészített napirendet. Az ellenzékiek a közmédiumoknak juttatott támogatásokról akarták meghallgatni az intézmények vezetőit.

Előző
  • 1
  • 2
Következő