Domino

címke rss

Az amerikaiak tesznek a halhatatlanságra

Film2006.11.27, 13:16

A hálaadás hétvégéjét Bond és a pingvinek uralták a mozikban, a meggyilkolt szenátorra, Hugh Jackman időutazására és Jack Black ökörködésére viszont nem voltak kíváncsiak a mozilátogatók.

Hajrágóllal nyert a Domino Egerben

Archívum2006.11.19, 15:48

A férfivízilabda ob I vasárnapi rangadóján a címvédő Domino-BHSE Egerben nyert nagy küzdelemben egy góllal a vendéglátók legutóbb bronzérmes gárdája ellen. Hatalmas lendülettel kezdett a Honvéd, de az egriek szívósan küzdöttek és négygólos hátrányból felállva előbb egyenlítettek, majd a záró felvonásban a vezetést is átvették egy rövid időre. Az utolsó percben mindkét együttes támadhatott, és amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, fél másodperccel a végső dudaszó előtt Hárai egy szemfüles góllal eldöntötte az összecsapást. 

Furcsa évet és címvédést vár a Domino edzője

Archívum2006.10.17, 12:03

A férfivízilabda-bajnokságban évek óta egyeduralkodó Honvéd a hétvégén története során hetedik alkalommal lett első a Magyar Kupában, a mostani csapatnak viszont ez volt az első kupagyőzelme. Kovács István vezetőedző a bajnokságban is ismét saját csapatát tartja a legesélyesebbnek.

A Domino két Magyar Kupát nyert Debrecenben

Archívum2006.10.15, 15:00

Történetében hetedik alkalommal lett Magyar Kupa-győztes a Honvéd férfivízilabda-csapata, miután a vasárnapi, debreceni döntőben négy góllal legyűrte a honi trófeagyűjtésben eleddig 14 elsőségig jutott Vasas gárdáját. A Domino női pólósai is diadalmaskodtak a kupafináléban, a magyar bajnok együttes 19-10-re verte az Újpestet.

Domino-Vasas lesz a póló-MK döntőjében

Sport2006.10.14, 21:25

A bajnok Domino BHSE és a címvédő TEVA-VasasPlaket jutott a férfi vízilabda Magyar Kupa vasárnapi, debreceni döntőjébe.

Debrecenben pólóznak az MK-trófeákért

Archívum2006.10.09, 16:42

Ugyan a selejtezők már lezajlottak, a Magyar Kupa hétvégi debreceni négyesdöntőivel kezdődik meg igazán a 2006/07-es vízilabdaszezon.

Gergely István: Nem mondtam le a válogatottságról

Vendégszoba2006.05.20, 12:37

Bár idén is bajnok lett a Dominóval, ezúttal nem tagja Kemény Dénes szövetségi kapitány válogatott keretének Gergely István, az olimpiai bajnok pólókapus. Erről, Ledo Kapitányról, óvodai jeléről, a hölgyrajongokról és még sok minden másról kérdezték olvasóink a kiváló hálóőrt az [origo] Vendégszobájában.

A Domino nyerte a 100. pólóbajnokságot

Sport2006.05.14, 19:20

A Domino-BHSE nyerte a 100. magyar férfivízilabda-bajnokságot: a Kőér utcai alakulat a rájátszásos döntő ötödik mérkőzésén, hazai medencében 8-6-ra legyőzte a Vasast, és címét megvédve a klub történetében - a 2001-es első siker óta megszakítás nélkül - hatodszor lett az ob I legjobbja.

Minden jegy elkelt a Domino-Pro Recco pólómeccsre

Archívum2006.04.18, 11:04

Siker koronázta a Domino-BHSE vezetőinek azon törekvését, hogy telt ház várja a csapatot a szerdai Pro Reco elleni férfi vízilabda Euroliga-negyeddöntő visszavágóján a Kőér utcai uszodában.

Döntőbe jutott a Domino-BHSE

Sport2006.04.15, 20:41

A címvédő Domino-BHSE bejutott a vízilabda ob I döntőjébe, mivel Szegeden hat góllal legyőzte a vendéglátó együttest, és az alapszakaszbeli eredményekkel együtt elérte a nyolc pontot.

A Domino már szombaton döntős lehet

Archívum2006.04.14, 16:06

A férfi vízilabdázóknál már szombaton véglegessé válhat,  hogy a címvédő Domino-BHSE ismét résztvevője a döntőnek, amennyiben Kovács István legénysége nyerni tud Szegeden, és begyűjti a finálét érő nyolchoz még hiányzó két pontot is.

A Domino egy lépésre a pólófinálétól

Archívum2006.04.12, 21:24

A címvédő Domino-BHSE hét góllal nyert a Szeged-Beton VE ellen a férfi vízilabda ob I rájátszásában, és már csak egy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy bejusson a döntőbe. A Vasas is lépéselőnybe került a playoff legjobb négyesében, miután 8-6-ra legyőzte az Eger együttesét a Komjádi uszodában. A nyolc pontig tartó párharcban a Vasas 4-2-re vezet.

Tom Cruise kanóca begyulladt

Film2006.03.31, 12:57

Május 4-én érkezik a hazai mozikba a Mission: Impossible harmadik része, amelyben Tom Cruise tovább folytatja a májerkedést. Nézd meg a magyar nyelvű végleges előzetest!

A Vasas megálljt parancsolt a Dominónak

Sport2006.02.27, 22:14

A férfipóló-bajnokság vasárnap esti, egyidőben játszott rangadói nem kis meglepetésre egyformán a vendégcsapatok győzelmét hozták. A Kőér utcában a címvédő Honvéd a kupagyőztes Vasast fogadta, s az angyalföldiek 10-9-re diadalmaskodtak, míg az Eger a Szeged vendégeként nyert 8-7-re.

Angol rózsák, tövisekkel

Film2006.02.20, 10:45

Köztudott, hogy Hollywood a legjobb színésznőinek nagy részét Angliából importálja, különösen ha kosztümös, történelmi eposzokról van szó. Soha nem állhat olyan jól egy viktoriánus köpenyeg Nicole Kidmanen, mint Kate Winsleten, de az angol rózsák számtalanszor bizonyították, hogy ha kell, kimutatják a tüskéiket pénzbehajtóként, boszorkányként, vagy vámpírvadászként is. Összeállításunk lefejti a fűzőt Anglia legszebb rózsáiról, köztük a friss Oscar-jelölt Keira Knightleyról és Rachel Weiszről is.

A Posillipo ezúttal ledöntötte a Dominót

Archívum2006.02.15, 22:46

A januári, Kőér utcai 14-9-es győzelem  után vendégként 9-8-ra kikapott a Honvéd a Posillipótól a férfi vízilabda Euroliga legjobb 16 együttesét foglalkoztató főtáblájának A betűjelű négyesében, a csoportrangadó szerda esti nápolyi visszavágóján.

Az Újpest sem okozott gondot a Dominónak

Sport2006.02.13, 14:11

A férfivízilabda-bajnokság 13. fordulójában a címvédő DOmino-BHSE hazai medencében 19-12-re nyert az UTE ellen. A mérkőzésen az újpesti Varga Tamás nyolc gólt szerzett, míg a házigazdáknál az egyaránt négy-négy találatig jutó Benedek Tibor és Biros Péter volt a legjobb.

A Domino nyolc között a női LEN-kupában

Archívum2006.02.11, 22:05

Második mérkőzését is megnyerte a LEN-kupa budapesti selejtezőcsoportjában a házigazda Honvéd nőivízilabda-csapata, amely szombat este az olasz Fiorentinát késztette megadásra a Kőér utcában, három góllal diadalmaskodva a Stieber Mercedest és Drávucz Ritát is a soraiban tudó itáliai gárda felett. Sikerével a magyar gárda bejutott a második számú európai sorozat legjobb nyolc csapata közé.

Kiütötte a Domino nőipóló-csapata a Liverpoolt

Sport2006.02.10, 21:34

Kiütéses győzelmet aratott a Domino-BHSE POLO nőivízilabda-csapata a LEN-kupa selejtezőjében. Az angol Liverpool nem okozott komoly gondot a magyar együttesnek, és fölényes győzelme hűen tükrözte a két csapat közti különbséget.

Pólókupák: nyert a Domino, elődöntős az FTC

Sport2006.01.29, 18:10

Negyedik főtáblás csoportmeccse végén harmadszor hagyhatta el győztesen a medencét a Honvéd férfivízilabda-csapata az Euroligában: a legjobb tizenhat együttest felvonultató mezőnyben Kovács István legénysége az A betűjelű négyes tagjaként a berlini Spandau 04 gárdáját verte 16-8-ra a Kőér utcában. Az FTC négy közé jutott, az Eger viszont elbúcsúzott a LEN-kupa küzdelmeitől.

A Fradi sem okozott gondot a Dominónak

Archívum2006.01.21, 20:07

Noha majdnem egy félidőn keresztül úgy tűnt, a Fradi képes lehet a bravúrra a bajnoki címvédő Domino-BHSE ellen a férfivízilabda-bajnokság első idei fordulójában, végül mégis magabiztos győzelmet aratott Kovács István együttese.

Nagyüzem lesz a pólós kupasorozatokban

Sport2006.01.11, 14:43

Röpke pihenő után - s a január 21-i bajnoki "tavaszkezdet" előtt - már ezen a héten folytatják szereplésüket a nemzetközi kupákban a magyar férfivízilabda-együttesek: a Honvéd és a Vasas az Euroliga 16 csapatos főtábláján, az Eger és az FTC pedig a LEN-kupa negyeddöntőjében.

A Domino már megnyerte a Sziget GP-t

Sport2006.01.05, 21:31

Fantasztikus játékkal nyerte második mérkőzését a Domino-BHSE a Hajós Alfréd Sportuszodában zajló 2006 Sziget Grand Prix elnevezésű vízilabdatorna második napján. A magyar bajnok a szintén Euroliga-résztvevő szerb-montenegrói Partizant verte 15-4-re. A házigazda Dermax-UTE-VB Leasing viszont másodszor is kikapott, ezúttal az orosz Szintez Kazany verte Petrovics Mátyás tanítványait 14-8-ra. A Domino a csütörtöki eredményektől függetlenül már tornagyőztes.

A boszorkány visszavág

Film2006.01.03, 15:35

Az amerikai filmpiac szereplői hálát rebegnek a boszorkánynak, az oroszlánnak és a gorillának, nekik köszönhetően a hétvége alatt 5%-kal magasabb eredmények születtek, mint tavaly ilyenkor. Budapesten a jó eredményeket hozó december végén továbbra is a boszorkány volt az egyeduralkodó.

2005 a moziban

Film2005.12.29, 13:43

Már az év kezdetén kiderült, hogy természeti katasztrófákért és terroristatámadásokért nem kell a moziba menni. Talán éppen ezért volt fogékonyabb idén a közönség a vígjátékokra, a romantikus filmekre és a művészi értéket is képviselő alkotásokra. Visszatekintésünk a 2005-ös moziévre tisztelettel adózik a bátor karrierlépéseknek, a legjobb színészi alakításoknak, a legérzékibb ajkaknak és a legemlékezetesebb táncjeleneteknek. Nem kíméljük viszont a szemérmetlen filmposzter-koppintásokat, a tehetségüket aprópénzre váltó Oscar-díjasokat, a szereposztói tévedéseket, valamint a röhejes akcentusokat. Tarts velünk a nosztalgiázásban 66 kaategórián ...

Vízilabda 2005

Sport2005.12.29, 20:30

A remek 2004-es esztendő után 2005-ben sem hagyta cserben a sportág szerelmeseit a magyar vízilabda, hiszen a nők világbajnoki címet szereztek, a férfiak pedig ezüstérmesek lettek a montreali vébén. A klubcsapatok között a Domino szinte teljesen megállíthatatlan volt, hiszen Kovács István együttese "söpréssel" nyerte meg a Vasas elleni döntőt az ob I-ben, majd az Euroligában is finalista volt, elhódította a Szuperkupát, és jelenleg is élen áll a bajnokságban - a nagy rivális Vasas egy Magyar Kupa-győzelemmel vigasztalódhatott. A női válogatott sikerkapitánya, Faragó Tamás az év végén "letette a lantot", utódja Szilágyi Péter lett.

Csókok és lövések

Film2005.12.29, 13:43

Öt film közül választhatjuk ki, hogy mi legyen az utolsó moziélményünk az évben. Háromban lőnek, ezek közül egy vicces is, egyben nemcserés családi dráma zajlik, egy pedig unalomba fúló paráztatás. Az [origo] filmklub munkatársai határozottan a vicces-lövöldözőset ajánlják.

Ha fej, életben maradsz, ha írás, meghalsz

Film2005.12.27, 14:14

Szeretnél tanúja lenni, ahogy a dögös Keira Knightley egy hatalmas fűrészelt csövű puskával mindenkit szétlő? Ha igen, válaszolj egy könnyű kérdésre, és nézd meg a Domino című akciófilmet premier előtt az [origo] filmklubban!

Keira Knightley megcsalja japán szeretőjét

Film2005.12.21, 11:37

Úgy tűnik, Keira jobban kedveli a fűzős ruhákat, mint a fűrészelt csövű puskát, mert a Domino fejvadász hősnőjének megformálása kedvéért tett kitérő után ismét kosztümös filmben vállalt szerepet.

Tom Cruise nem ismer lehetetlent

Film2005.12.13, 09:33

Nézd meg a Mission: Impossible III előzetesét, amelyben Philip Seymour Hoffman fenyeget, Tom Cruise pedig májerkedik.

Címvédőt vert a Domino az Euroligában

Sport2005.12.12, 21:04

A Domino-BHSE hazai pályán, a Kőér utcában 14-9-re nyert a címvédő olasz Posillipo Napoli ellen a férfivízilabda Euroliga csoportmérkőzéseinek második fordulójában.

Lubickolt a pólósikerben a Domino

Sport2005.12.05, 10:35

A bajnok Domino-BHSE számára edzőmérkőzés volt a vendég OSC Kaposvár fellépése a férfivízilabda-bajnokság szombati játéknapján, Benedekék magabiztosan, 22-4-re nyertek.

A Domino öt Biros-góllal verte az Egert

Sport2005.11.27, 17:22

A bajnoki címvédő hazai gárda, a Honvéd egygólos győzelmét hozta a férfi vízilabda ob I vasárnapi rangadója a Kőér utcában, ahol az eddigi fellépésig az idényben szintén veretlen Eger vendégeskedett.

A Domino idegenben is jobb volt a Vasasnál

Sport2005.11.14, 19:07

A Honvéd egyetlen góllal verte a Vasast a férfivízilabda-bajnokság élvonalának vasárnap délben játszott rangadóján.

Nehéz Euroliga-csoportba került a Domino

Sport2005.10.30, 22:37

A férfivízilabda-Euroligában a legjobb tizenhat csapatot mozgósító főtáblán a legutóbbi kiírásban második, magyar bajnok Domino-BHSE a német Spandauval, az olasz címvédő Posillipóval és a horvát Mladost Zagrebbel került össze, míg a Vasast a horvát Jug Dubrovnikkal, a francia Marseille-jel és a görög Olimpiakosszal sorsolták össze vasárnap Budapesten. A kvartettekből az első két helyezett jut tovább a legjobb nyolc közé.

A Dominóé a pólós Szuperkupa

Sport2005.10.30, 22:36

A bajnok Domino vízilabdacsapata végig vezetve 13-8-ra verte a kupagyőztes Vasast a Szuperkupáért kiírt találkozón a Kőér utcában.

Senki nem jár már moziba

Film2005.10.18, 16:51

Az amerikai és a budapesti mozik bevétele és látogatottsága egyaránt elmarad a tavalyitól. Az USA-ban egy 25 éves horrorfilm remake-je tudta még valamelyest fellelkesíteni a mozirajongókat. A magyarok továbbra is a vígjátékokra esküsznek, de csak azokra, amelyekben Jessica Simpson nem szerepel.

A zene városa nem pusztulhat el

Kultúra2005.09.16, 08:56

A Katrina hurrikán katasztrófáját többnyire gazdasági és társadalmi vonatkozásaiban szokás emlegetni, pedig a kulturális hagyatékban történt pusztításról sem illik megfeledkezni. A város kétségkívül számos, ma már klasszikus zenei stílus bölcsője volt, a helyiek pedig pillanatig sem kételkednek abban, hogy ez a jövőben is így lesz. Összeállításunkban igyekszünk áttekinteni New Orleans zenei hagyományait, legnagyobb egyéniségeit és hogy miként tekintenek a jövőbe a város zenére hangolt lakosai.

Kettős győzelemmel jutott tovább a Domino-BHSE

Sport2005.09.10, 21:28

A férfivízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a bajnoki címvédő Domino-BHSE idegenbeli 16-8-as győzelme után a Kőér utcában csapott össze a Szolnokkal. Ugyan a hazaiaknál több kulcsjátékos is pihenőt kapott Kovács István vezetőedzőtől, nem történt meglepetés: a Domino megnyerte a visszavágót is, így kettős sikerrel jutott az elődöntőbe. Később a Vasas, a Szeged és az Eger csatlakozott a Honvédhoz. 

Hat-nyolc arany a cél a kajak-kenu Eb-n

Sport2005.07.27, 18:53

Csütörtöktől vasárnapig Poznan ad otthont a kajak-kenu Európa-bajnokságnak, a magyar válogatott 6-8 aranyérem megszerzésének reményében száll vízre a lengyelországi viadalon.

Elhunyt a dögös fejvadásznő

Film2005.06.30, 18:30

Hétfő este elhunyt Domino Harvey, Laurence Harvey lánya, akinek eseménydús életéről most készül Tony Scott filmje Keira Knightley főszereplésével. Domino sikeres modellkarrierjét adta fel, hogy fejvadász lehessen.

Kiss Gergő csak a vízben büntetne

Sport2005.06.24, 12:44

Kiss Gergely nem akar szakítani a magyar vízilabdázás veretes hagyományaival. A kétszeres olimpiai, és Európa-bajnok, egyszeres világbajnok és Világkupa-győztes, s két Világliga-elsőséggel büszkélkedő klasszis számára a medence partján nem ér véget az élet: mint nagy elődei, Szívós Istvántól a Konrádokon keresztül Bodnár Andrásig, Faragó Tamásig és Csapó Gáborig, immár a Domino balkezese is doktornak mondhatja magát, de azért a jogi pálya helyett egyelőre a hétvégi Világligára és júliusi világbajnokságra koncentrál.   

A válogatott szereplés a tét a kajak-kenu ob-n

Sport2005.06.23, 11:20

Péntektől vasárnapig a Szeged melletti Maty-éri pálya ad otthont a kajakosok és kenusok országos bajnokságának, amely egyben a második és utolsó válogatóverseny a július 28-án rajtoló poznani Európa-bajnokságra és az augusztus 24-én kezdődő zágrábi világbajnokságra.

Női fronton is erősít a Domino pólócsapata

Sport2005.06.06, 14:33

Bronzéremmel fejezte be a 2004-2005-ös bajnokságot a Domino-BHSE-Polo nőivízilabda-csapata, amely a harmadik helyért kettős győzelemmel múlta felül a BVSC-Turbo gárdáját. Jövőre azonban komolyabb terveket dédelget a csapat, ennek érdekében az első sztárigazolást meg is kötötték: szerződtették az Európa bajnok, világbajnoki ezüstérmes Valkay Ágnest.

Keira Knightley beolvas a férfiaknak

Film2005.06.02, 15:19

Keira Knightley rajongói most megbizonyosodhatnak róla, hogy a szépséges színésznő ugyanolyan bájosan mutat 18. századi kosztümben, mint rövid hajjal, atlétatrikóban. A Büszkeség és balítélet előzetesével egyidőben a Domino című film új képkockái is fölkerültek a világhálóra.

Nem tudta megvédeni címét a Domino

Archívum2005.05.21, 22:31

A Domino-BHSE nem tudta megvédeni címét, mivel hosszabbítás után egy góllal alulmaradt a házigazda Posillipo Napolival szemben a férfivízilabda-Euroliga nápolyi döntőjében.

Euroliga-címvédésre készülnek a Domino pólósai

Archívum2005.05.20, 09:06

Nápoly ad otthont pénteken és szombaton a férfi vízilabda bajnokcsapatok európai elitsorozata, az Euroliga idei négyes döntőjének, a Final Fournak, s mi más is lehetne a célja a magyar bajnoki titulusát május elsején már sikerrel megőrző Honvédnak, mint megvédeni kontinentális elsőségét is.

A Honvéd megvédte pólóbajnoki címét

Sport2005.05.01, 17:58

Megszakítás nélkül ötödször nyerte meg a magyar férfivízilabda-bajnokságot a Honvéd, miután a rájátszásos döntő vasárnapi harmadik meccsén is diadalmaskodott a Vasas ellen.

A Domino elkerülte az olaszokat a Final Fourban

Sport2005.04.22, 18:27

A címvédő Domino-BHSE elkerülte a két olasz együttest, így a horvát Jug Dubrovnik ellen vívja az elődöntőt a férfivízilabda-Euroliga Final Fourjában, amelyre az Európai Úszó Szövetség (LEN) döntése értelmében Nápolyban kerül sor május 20-án és 21-én.

Kettős győzelemmel jutott Final Fourba a Domino

Sport2005.04.20, 22:34

A férfivízilabda-Euroliga negyeddöntőinek visszavágóin a Vasas idegenben is vereséget szenvedett az olasz Pro Recco ellen, és ezzel elbúcsúzott a sorozattól, a Domino-BHSE azonban a második mérkőzésen is legyőzte az orosz Volgográdot, és így bejutott a négyes döntőbe. A LEN-kupa döntőjében a Kásás Tamással és Märcz Tamással felálló Savona diadalmaskodott.

Keira Knightley lányokat ver a neten

Film2005.04.11, 16:10

Nem kell a nyári bemutatóig várni azoknak, akik talpig fegyverben szeretnék látni Keira Knightleyt, A Karib-tenger kalózaiban még szende lánykát alakító bájos színésznőt. Már letölthető az internetről a Domino című új Tony Scott-film előzetese, melyből kiderül, mit is jelent az, hogy a fejvadásznak szegődő főhősnő túl vad volt a modellkedéshez.

Szolid győzelemmel kezdett a címvédő Domino

Sport2005.04.06, 20:05

A férfivízilabda ob I rájátszásában vasárnap a bajnoki alapszakaszban első helyen végzett Honvéd a papírformát igazolva, ám a megszokottnál ezúttal jóval gyengébb teljesítményt nyújtva nyert. A címvédő főleg húzóembere, a kétszeres olimpiai bajnok Biros négy góljának köszönhetően kerekedett felül a legjobb négy közé negyedikként bejutott Szeged gárdáján.

Tarolt a Domino, elbukott a Vasas

Sport2005.03.31, 15:46

Magabiztos játékkal, fölényesen győzött a Honvéd férfivízilabda-csapata az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén: a magyar bajnok, egyszersmind az Euroliga címvédője 13-6-ra verte az orosz Volgograd együttesét. Nem sikerült ugyanez a Vasasnak, amely itthon kapott ki 10-6-ra az olasz Pro Reccótól.

A Domino nyerte a pólós alapszakaszt

Sport2005.03.26, 21:46

 A 22. fordulóval szombaton véget ért a férfivízilabda-bajnokság alapszakasza: a rájátszásban a legjobb négy között az egyik elődöntős párban az ob I "alapbajnoka", a Domino-BHSE és a negyedik Szeged, a másikban pedig a dobogóra még felkapaszkodó Vasas és Eger küzd meg jövő vasárnaptól. A playoff 1988-as bevezetése óta először fordult elő, hogy a Ferencváros nem jutott a rájátszásba, mivel szombaton kikapott a Honvédtól, a Szeged pedig legyőzte a Szentest.

Huszonhárom gólt lőtt a Domino

Archívum2005.03.18, 21:45

23-1-re győzte le a listavezető Domino-BHSE a sereghajtó, s mindeddig pont nélküli SZIE-Ybl-Kar együttesét a vízilabda-bajnokság pénteki játéknapján, míg az UTE ugyancsak simán verte a Szentest.

A Népligetben győztek az egri pólósok

Sport2005.03.11, 21:54

Egy góllal győzött a Brendon-ZF Eger a Betonút-FTC otthonában, a férfivízilabda ob I pénteki rangadóján. A Domino és a Vasas hazai medencében kiütéses győzelmet aratott a papírformának megfelelően.

Csoportelső a Domino a pólós Euroligában

Sport2005.03.05, 19:17

A Honvéd otthon 12-8-ra verte az olasz Brescia csapatát a férfivízilabda Euroligában, s a négygólos győzelemnek köszönhetően csoportelsőként jutott a nyolc közé. A Vasas a francia Nice-t 10-9-re legyűrve, csoportmásodikként lett negyeddöntős.

Egerben is ellenállhatatlan volt a Domino

Sport2005.02.25, 22:00

Az éllovas Domino-BHSE magabiztos győzelmet aratott Egerben a férfivízilabda ob I pénteki rangadóján. A fővárosi alakulat elsősorban annak köszönheti sikerét, hogy a vendéglátónál lényegesen jobban használta ki az emberelőnyös lehetőségeit. A Vasas meglepetésre kikapott Szegeden.

A Domino női pólósai nyerték a Magyar Kupát

Archívum2005.02.19, 18:20

A Domino-BHSE-Polo együttese nyerte a női vízilabdázók 2005-ös Magyar Kupáját, miután a szombati kazincbarcikai döntőben egy góllal verte a címvédő Dunaújvárosi Főiskola-ELCO csapatát.

Keira Knightley hatalmas puskája

Film2005.01.07, 14:47

A Movieweb jóvoltából felkerült az internetre az első kép a Domino forgatásáról. Tony Scott új filmjében Keira Knightley vadóc szépséget játszik, aki megelégelve a modellkedést, felcsap fejvadásznak.

Magyar lány vetkőzik Keira Knightley helyett

Női Lapozó2004.12.20, 15:39

A fiatal angol színésznő zavarban érezte volna magát, ha a kamerák előtt le kellett volna vetkőznie legújabb, Domino című filmjének a forgatása során, melyet 2006-ban mutatnak be. Ezért Keira arra kérte Tony Scott rendezőt, hogy a meztelen jelenteknél egy dublőrt alkalmazzanak.

Kettős magyar siker a pólós Euroligában

Archívum2004.12.12, 15:28

A TEVA-VasasPlaket és a Domino-BHSE is győzött a férfivízilabda Euroliga második fordulójában. A piros-kék együttes a szerb-montenegrói Nist verte 11-6-ra a Komjádi uszodában, míg a címvédő Honvéd 7-4-re nyert az Olympiakosz Pireusz ellen Athénban. A LEN-kupában a Szeged bravúros, 7-6-os  idegenbeli sikerrel, s ily módon kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, az UTE viszont hiába győzte le 10-6-ra az olasz Camoglit, a múlt heti ötgólos vereség után ez kevésnek bizonyult a folytatás kiharcolásához. Szintén emelt fővel búcsúzott a Ferencváros: Bíró Attila együttese a kétgólos hazai vereség után a vasárnapi visszavágón 9-8--ra ...

Az Egertől is kikapott a Fradi pólócsapata

Sport2004.12.05, 15:46

Egy nappal azután, hogy a Vasas ellen elveszítette bajnoki veretlenségét, Egerben is kikapott a Betonút-FTC. A Szeged szoros mérkőzésen minimális különbséggel verte a BVSC-t, az UTE Szentesen nyert, a Domino, a Vasas és az OSC ellenfelét alaposan megszórva diadalmaskodott a vízilabda ob I szombati játéknapján. 

Először nyert a pólóbajnokságban a BVSC

Archívum2004.11.20, 21:43

Nem történt meglepetés a férfivízilabda-bajnokság szombati fordulójában, a bajnok Domino nyolc góllal győzött az UTE ellen, az FTC-nek nem okozott gondot hazai pályán a Szolnok elintézése, míg a Vasas két negyedet is megúszott kapott gól nélkül az OSC ellen. A legnehezebb dolga az Egernek volt, ám Gerendás György csapata sikerrel zárta a szegedi túrát, a BVSC pedig megszerezte első győzelmét.

A Domino nyerte az Eger elleni pólórangadót

Sport2004.11.19, 21:16

A Domino-BHSE az utolsó negyedben mutatott meggyőző játékával magabiztosan nyert a Brendon ZF-Eger ellen a férfivízilabda ob I pénteki rangadóján. Némi meglepetésre csupán egy góllal bizonyult jobbnak a Vasas a Szegednél.

FTC-siker a pólórangadón

Sport2004.11.13, 13:53

A férfivízilabda-bajnokság negyedik fordulójának rangadóján az FTC gólszegény mérkőzésen 4-3-ra győzött az Újpest ellen. A Domino csak edzett egy jót a Neptun ellen, az Eger szintén fölényesen győzött, ráadásul kapott gól nélkül hozta le a Szt. István Egyetem elleni találkozót.

Nehéz Euroliga-csoportba került a Domino

Sport2004.11.07, 22:20

A magyar nőivízilabda-válogatott a német, a francia és a fehérorosz nemzeti együttest kapta ellenfélnek a jövő évi világbajnokság selejtezőcsoportjában. A klubcsapatok nemzetközi sorozataiban érdekelt gárdák közül az Euroliga legjobb tizenhat résztvevője között a címvédő Honvéd nehéz, a Vasas könnyebb kvartettbe került. Elégedett lehet sorsolásával a LEN-kupa nyolcaddöntőjében a Szeged és az Újpest: előbbi görög, utóbbi olasz riválissal mérkőzik meg oda-vissza alapon a továbbjutásért. A Ferencváros viszont rosszul járt, a zöld-fehéreknek Oroszországba, ráadásul roppant nehéz ellenfélhez kell utazniuk.

Szuperkupát nyerne a Domino pólócsapata

Sport2004.11.05, 18:32

Komoly vízilabda-esemény házigazdája lesz a hétvégén Budapest, a magyar fővárosban ugyanis az Euroliga és a LEN-kupa sorsolása, valamint a 2005-ös vízilabda-világbajnokság selejtezőpárosításának elkészítése mellett a két nemzetközi kupa tavalyi győztese, a Barcelona CN (LEN-kupa), illetve a Domino-BHSE (Euroliga) is összeméri erejét. Az sem mellékes, hogy a fentiekről tájékoztató pénteki sajtóértekezleten bejelentették: tíz magánszemély - egy évre 36 millió forintos tőkével - létre hozott egy alapítványt, amely a vízilabdasport eddig idehaza viszonylag elhanyagolt szegmenseit (utánpótlás, női szakág, elmaradott régiók) támogatja.

A Vasas legyőzte a Dominót a pólórangadón

Sport2004.11.05, 21:15

Miután néhány hete megnyerte a Magyar-kupát, a férfivízilabda-bajnokság rangadóján a legutóbbi négy év bajnokát, egyszersmind a Bajnokok Ligája védőjét, a Domino-Honvédot is legyőzte a Vasas. Az angyalföldiek ezzel ismét bizonyították, a három olimpiai bajnok - Kásás Tamás, Madaras Norbert és Varga Tamás - Olaszországba távozása után is ütőképes csapatot alkotnak, s akár az aranyéremért is versenyben lehetnek.

Megkezdődött a pólóbajnokság

Archívum2004.10.23, 22:50

Elkezdődött a magyar férfivízilabda-bajnokság 2004-2005-ös szezonja. A nyitó forduló nem hozott meglepetést, a nagycsapatok teljesítették a kötelezőt. A Brendon-ZF-Eger igencsak pikáns meccset nyert a BVSC vendégeként.

A Domino nem jutott döntőbe a vízilabda MK-ban

Sport2004.10.10, 21:15

Szenzációs eredményt hozott a férfi vízilabda Magyar Kupa első elődöntője az egri Bitskey-uszodában: a Brendon-ZF-Eger csapata 14-13-ra legyőzte a Domino-BHSE öt olimpiai bajnokkal (Benedek, Kiss Gergely, Molnár, Fodor, Vári) vízbe szálló együttesét. Az eredmény még úgy is meglepő, ha tudjuk: a honvédosok olimpiai bajnokai - a felsoroltak mellett a most pihentetett Gergely István kapus és Biros Péter - az augusztus 30-i, Szerbia és Montenegró elleni megnyert olimpiai döntő óta nem edzettek.

FTC-vereség a pólós Euroligában

Sport2004.10.02, 23:03

Három győzelem után kikapott a Ferencváros a férfi vízilabda Euroliga budapesti selejtezőcsoportjában: a zöld-fehéreket az olasz Brescia győzte le hosszabbítás után 7-6-ra. A Magyar Kupában az Eger, a Domino és a Vasas is kettős győzelemmel jutott a négy közé.

Nyerj kamerás mobilt a partyfotóiddal!

Partytár2004.10.01, 16:18

A Party.origo.hu fotópályázatot hirdet, melynek fődíja egy Siemens ST 55-ös, kamerás mobiltelefon, Domino csomagban. Október 31-ig várjuk az alkotásokat, a legjobbakat közzé is tesszük.

Keira Knightley aljas fejvadász lesz

Film2004.08.03, 16:06

Keira Knightley nemsokára elkezdi forgatni az igaz történeten alapuló Domino című akció-thrillert. Az Ain't it Cool News nevű filmes honlap szerint a forgatókönyv és a készítők neve garantálja, hogy zseniális film fog születni.

Döntős a Domino az Euroligában

Sport2004.05.29, 10:27

Döntőt játszhat a férfivízilabda csapatok Euroligájában a Domino-BHSE, miután a magyar bajnok a legjobb négy között, a Final Four pénteki nyitányán 7-6-ra legyőzte a horvát Primorje Rijekát. A Honvéd a szombati fináléban a szerb-montenegrói Jadran Herceg Novival találkozik.

A Domino végre megnyerné a Final Fourt

Sport2004.05.27, 18:26

Mind a négy csapat győzni szeretne, s a LEN diplomatikus elnöke szerint bármelyik nyerhet is a férfivízilabda Euroliga péntek-szombati budapesti négyes döntőjében, a Final Fourban. Ez derült ki a csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyet a finálénak otthont adó Margitszigeten tartottak az érintett együttesek és az európai szövetség, a LEN vezérkarának képviselői, köztük Bartolo Consolo elnök részvételével.

Ismét a Honvéd vezet a pólódöntőben

Sport2004.05.08, 20:27

A pénteki újrajátszott mérkőzés után ismét vízbe szállt a Vasas és a Domino, s a párharc harmadik állomásán piros-fehér siker született: Kovács István csapata 6-5-re nyert Kásás Zoltán legénysége ellen, s így összesítésben 2-1-re vezet.

Madaras: A vízilabda nem nőies játék

Vendégszoba2004.05.04, 11:59

A bajnoki döntőben már nem követne el olyan hibákat Madaras Norbert, mint amilyeneket az Euroliga-negyeddöntőjében a Vasas csapata csinált a Domino ellen. A válogatott pólós éppen "humán állapotában" látogatott el a Társalgóba, ahol beszélt múltról, jelenről és jövőről. Most úgy gondolja, ha befejezi a vízilabdázást, nem szeretne a sportág közelében maradni. De addigi is egy cél vezérli: megnyerni az athéni olimpiát.

A Domino rendezi az Euroliga Final Fourt

Sport2004.04.29, 18:21

Immár hivatalos, amit szerdán még csak sejteni lehetett: 2002 után idén is a margitszigeti hajós Alfréd Sportuszodában rendezik a férfi vízilabdázók Euroligájának négyes döntőjét, méghozzá május 28-29-én.

A Domino jutott az Euroliga négyes döntőjébe

Sport2004.04.28, 23:08

A Honvéd került a férfivízilabda-Euroliga május végi négyes döntőjébe, miután a szerda esti visszavágón döntetlenre végzett a Vasassal, így megőrizte az első összecsapáson szerzett egygólos előnyét.

Öt góllal verte a BVSC-t a Domino

Sport2004.04.07, 22:34

A férfivízilabda ob I rájátszásának első elődöntőjében a bajnoki alapszakasz második helyén zárt Honvéd és a harmadikként végzett BVSC szerda esti, Kőér utcai összecsapásán az otthon játszó bajnoki címvédő biztos, ötgólos győzelmet aratott.

Idegenben nyertek a pólós élcsapatok

Sport2004.03.31, 21:06

A férfivízilabda-bajnokság szerdai fordulójában nem született meglepetés, a legjobbak (Vasas, Domino, BVSC) egyaránt idegenben diadalmaskodtak magabiztosan.

Nincs krízis a Domino pólósainál

Sport2004.03.19, 13:43

Dr. Bodnár Zsigmond, a Westel Rt. vezérigazgató-helyettese, gazdasági igazgatója - egyszersmind a Domino-Honvéd férfi vízilabda-csapatának szakosztályelnöke - nem tartozhat a könnyen pánikba eső sportvezetők közé. A legutóbbi három esztendő magyar bajnokának, 2002 és 2003 BL-döntősének téli szereplését kommentálva mindenesetre nem kongatta meg a vészharangot.

Ikszelt a Domino, kikapott a BVSC az Euroligában

Sport2004.03.04, 06:58

A Domino-BHSE hazai pályán nem tudta legyőzni az eddig százszázalékos Jadran Herceg Novit a férfivízilabda Euroligában, a csoportmérkőzések 4. fordulójában, s a döntetlennel a harmadik helyen áll a D betűjelű négyesben. Nyéki Balázs parádés teljesítménye ellenére a BVSC-Brendon kétgólos vereséget szenvedett a horvát Mladost Zagreb otthonában, s így a C jelű kvartett utolsó helyére csúszott vissza.

Idegenben is legyőzte a Dominót a Vasas

Sport2004.02.21, 19:03

Az alapszakasz megnyerése szempontjából alighanem döntő fontosságú győzelmet aratott a férfivízilabda Ob I szombati rangadóján a Vasas, amely a Kőér utcában, vendégként gyűrte le két góllal a Honvédot, s ezzel négy pontra növelte előnyét a tabellán. A BVSC-uszodában összeverekedett a Szolnoki VSC vezetőedzője és egyik játékosa.

Nagy BL-csatát nyertek a Domino pólósai

Sport2004.02.16, 15:42

A Vasas hazai és a BVSC idegenbeli döntetlenje után vasárnap a férfivízilabda-Euroliga harmadik magyar résztvevője, a Honvéd - hivatalosan Domino-BHSE - győzelemmel zárta a csoportküzdelmek harmadik körét. A LEN-kupa negyeddöntőjének első összecsapásán 8-5-re kapott ki a Ferencváros a görög Vuliagmeni otthonában.

A BVSC legyőzte a Dominót a Szuperkupa-döntőben

Sport2003.12.22, 21:10

A BVSC-Brendon férfivízilabda-csapatáé lett a 2003-as Szuperkupa, miután hétfőn délután a vasutasgárda meglepetésre 11-10-re verte az esélyesebbnek ítélt Domino-BHSE együttesét a Komjádi uszodában.

Vereséggel kezdtek pólócsapataink az Euroligában

Sport2003.11.22, 21:34

A Domino Dubrovnikban, a BVSC Kotorban kapott ki a legrangosabb európai kupasorozatban. A LEN-kupa magyar nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Ferencváros óriási meglepetésre hazai pályán kapott ki a Szegedtől.

Nem lesz szlovák válogatott a Domino kapusa

Sport2003.05.29, 11:51

Egy nappal a hollandiai vízilabdatornára utazás előtt Gergely István, a Honvéd szlovák válogatott kapusa közölte, hogy nem kíván indulni hazája színeiben a kranji Európa-bajnokságon. A pozsonyi Új Szó értesülései szerint a Honvéd-Domino kapusa magyar állampolgárságra és Kemény Dénes szövetségi kapitány hívására vár.

Roppant csalódottak a Domino pólósai

Sport2003.05.19, 07:18

Talán nem túlzás, hogy a férfi vízilabda Bajnokok Ligája péntek-szombati négyes döntőjének nagy esélyese a Domino-BHSE együttese volt. Öt olimpiai bajnok (Vári, Molnár, Kiss Gergely, Fodor, Biros), további magyar válogatott játékosok (Gergely, Kovács Zoltán, Szívós, Bárány) alkotják a legutóbbi három esztendő bajnokcsapatát, amelytől a tulajdonos - a Westel - vezérkara idén minden fronton aranyérmet várt, s ezt Bodnár Zsigmond szakosztályelnök minden fórumon hangoztatta is. Ezek után egyértelmű csalódás a döntőbeli 9-4-es vereség az olasz bajnoki ezüstérmes Pro Reccótól, s az ezzel járó ezüstérem.

Ismét BL-másodikok a Domino pólósai

Sport2003.05.17, 19:34

Idén a Pro Recco Európa legjobb vízilabda klubcsapata: az olasz együttes a genovai Bajnokok Ligája-döntőben fölényesen, öt góllal verte a Honvédot. A Final Four harmadik helyén a horvát Mladost Zagreb zárt.

Pólóbajnok a Domino-BHSE

Sport2003.04.25, 20:10

Sorozatban harmadszor lett bajnok a Domino-BHSE vízilabdacsapata, miután a három győzelemig tartó finálé negyedik összecsapásán kiharcolta az elsőséghez szükséges újabb sikert a Vasas ellen.

Ismét a Vasas és a Domino játssza a pólódöntőt

Sport2003.04.12, 20:16

A Domino-BHSE után a Vasas is biztosította a helyét a vízlabda-bajnokság jövő pénteken kezdődő döntőjében (ezzel megismétlődik a tavalyi finálé), miután egygólos győzelmet aratott a BVSC ellen.

Döntős a Domino

Sport2003.04.11, 21:52

A befejezés előtt 2 másodperccel lőtt góllal nyert a Domino-BHSE az FTC ellen a vízilabda bajnoki rájátszásban, ezzel megszerezte negyedik győzelmét és elsőként jutott a jövő pénteken kezdődő fináléba.

A Domino egy lépésre a finálétól

Sport2003.04.09, 21:01

Időnként edzőmeccs jellegű találkozón növelte győzelmei számát a címvédő Domino-BHSE az FTC ellen a vízlabda-bajnokság elődöntőjében, s ezzel már csak egy sikerre van szüksége a fináléba kerüléshez.

Botrányos meccsen verte a Fradi a Dominót

Sport2003.04.07, 21:28

Botrányos, verekedésekkel, félbeszakításokkal tarkított találkozón nyert először az FTC a címvédő Domino ellen a vízilabda-bajnokság négy győzelemig tartó elődöntőjében.

Jóváhagyták a vízilabdakupák reformjait

Sport2003.04.01, 21:37

A várakozásnak megfelelően az Európai Úszó Liga vezérkara a szlovéniai Kranjban tartott ülésén jóváhagyta a szervezet illetékes bizottságának javaslatát, ezzel hivatalossá és véglegessé vált a kontinens vízilabdás kupaküzdelmeinek totális reformja.

A Posillipo elhódította a KEK-trófeát a Vasastól

Sport2003.03.30, 03:58

A Posillipo Napoli nyerte a vízilabda Kupagyőztesek Európa Kupáját, miután a budapesti 10-10 után a nápolyi visszavágón 4-3-as győzelmet aratott a címvédő Vasas ellen. A Domino 8-5-re megnyerte utolsó meccsét a Nice ellen a Bajnokok Ligája piros csoportjában.

Nápolyban hódíthatja el a KEK-trófeát a Vasas

Sport2003.03.28, 16:19

Már csak a második helyek sorsa kérdéses a vízilabda Bajnokok Ligájának két csoportjában, miután a Honvéd Domino és az olasz Pro Recco elsősége jóval a szombati, utolsó forduló előtt eldőlt. A KEK-döntőben a Vasas a nem túl reményt keltő 10-10-ről indul Nápolyban a Posillipo ellen.

Háromgólos Domino-siker Szegeden

Sport2003.03.25, 21:23

A férfivízilabda-ob I keddi játéknapján a bajnok Honvéd Domino 8-5-re nyert Szegeden, míg a Vasas 11-5-re verte az Újpestet.

Előző
  • 1
  • 2
Következő