Dominique Strauss-Kahn

címke rss

Erkölcsösséget vár el új vezetőjétől a Valutaalap

Gazdaság2011.07.05, 17:38

A legmagasabb erkölcsi normák betartását és a Nemzetközi Valutaalaphoz való hűséget várják el Christine Lagarde-tól, a szervezet új vezérigazgatójától, aki megkezdte ötéves ciklusát - írja az IMF keddi közleményében. A volt francia pénzügyminiszternek etikai képzésen is részt kell vennie.

Két héten belül ejthetik a nemi erőszak vádját a Strauss-Kahn-ügyben

Nagyvilág2011.07.05, 16:10

Kétségek merültek fel a szobalány szavahihetőségével kapcsolatban, ezért két héten belül ejthetik a nemi erőszak vádját Dominique Strauss-Kahnnal szemben a New York Post információi szerint.

"Utolsó lehetőségként" jelentette fel Strauss-Kahnt egy francia írónő

Nagyvilág2011.07.06, 14:23

Hivatalos feljelentést tett Dominique Strauss-Kahn ellen az a francia írónő, aki azt állítja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója 2003-ban meg akarta őt erőszakolni Párizsban. A nő azt mondta, azért jelentette fel Strauss-Kahnt, mert "talán ez az utolsó lehetőség arra, hogy meghallgassák". Egyelőre nem tudni, hogy a francia hatóságok hogyan reagálnak a feljelentésre.

Kitoloncolhatják az USA-ból a Strauss-Kahnt megvádoló szobalányt

Nagyvilág2011.07.04, 10:29

Amerikai állampolgárság nincs, csak munkavállalási engedéllyel tartózkodik az Egyesült Államokban az a szobalány, aki korábban szexuális molesztálással vádolta a Nemzetközi Valutaalap volt vezetőjét. A guineai származású nőt akár ki is toloncolhatják, ha beigazolódik, hogy eskü alatt hazudott Dominique Strauss-Kahn-ról.

Erőszak kísérlete miatt feljelenti Strauss-Kahnt egy francia újságírónő

Nagyvilág2011.07.04, 20:52

Egy francia újságírónő egy 2003-ban történt szexuális jellegű bántalmazás miatt feljelentést tesz Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen - mondta az újságíró ügyvédje a L'Express című francia lapnak. A nő korábban már beszélt nyilvánosan az állítólagos erőszakoskodásról, de akkor a nő anyja, aki szocialista politikus, lebeszélte a feljelentésről. Strauss-Kahn párizsi ügyvédjei közölték, hogy rágalmazás miatt beperlik az újságírónőt.

Visszavárják szövetségesei a francia politikába Strauss-Kahnt

Nagyvilág2011.07.02, 11:28

Dominique Strauss-Kahn szövetségesei azt mondják, hogy a volt IMF-vezér visszatérhet a francia politikába, miután sikerül tisztáznia magát az ellene felhozott vádak alól - írja a BBC internetes kiadása szombaton. Lionel Jospin korábbi miniszterelnök szerint Strauss-Kahnnak kell eldöntenie, hogy szeretne-e indulni a jövő évi elnökválasztáson, utána pedig a szocialista párt is döntést hozna.

Olaszos vacsorával lazított a szabadon engedett Strauss-Kahn

Nagyvilág2011.07.02, 17:01

Hétszázdolláros vacsorával ünnepelte meg szabadon engedését New Yorkban a nemi erőszakkal vádolt Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezér. Szarvasgombát és sügért evett, amit vörösborral öblített le egy olasz étteremben - írja a New York Daily News. A New York Post azt állítja, hogy a Strauss-Kahn által a vád szerint megerőszakolt nő prostituáltként is dolgozott.

Inog a Dominique Strauss-Kahn, volt IMF-vezér elleni vád

Nagyvilág2011.07.01, 13:43

Péntek délelőttre váratlanul berendelték a New York-i bíróságra a szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahnt. A Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatójának eredetileg július 18-án lenne az első meghallgatása, az ügyészek most mégis berendelték, de azt nem magyarázták meg, hogy miért. A New York Times szerint megdőlhetnek a Strauss-Kahn ellen felhozott vádak.

Kétségessé vált a Strauss-Kahnt vádoló szobalány szavahihetősége

Nagyvilág2011.07.02, 08:28

Feloldották a szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahn házi őrizetét, de továbbra sem hagyhatja el az Egyesült Államokat. A házi őrizet feloldását az ügyészség kezdeményezte, miután a nyomozóik megkérdőjelezték a Strauss-Kahnt vádoló szobalány szavahihetőségét. A nő állítólag többször is valótlanságokat mondott a nyomozóknak, ráadásul alvilági személyekkel is kapcsolatba hozható.

Felbolydultak a franciák a Strauss-Kahn-ügy fordulata miatt

Nagyvilág2011.07.01, 19:12

Sokan örülnek a francia szocialista pártban Dominique Strauss-Kahn korábbi IMF-vezér zaklatási ügyében történt fordulatnak. Egyesek azt javasolják, hogy függesszék fel a francia elnökválasztás baloldali jelöltjéről döntő előválasztások regisztrációját, hogy a jövőre esedékes választáson Nicolas Sarkozy elnök legesélyesebb kihívójának tekintett Strauss-Kahn még jelöltethesse magát.

A francia pénzügyminisztert támogatja az IMF élére az USA

Nagyvilág2011.06.28, 16:26

Várhatóan még kedden megválasztják a Nemzetközi Valutaalap új vezérigazgatóját. Az amerikai pénzügyminiszter hosszú csend után kedden elárulta, hogy az Egyesült Államok Christine Lagarde-ot, a francia pénzügyminisztert támogatja a szervezet élére. Ha megválasztják, Christine Lagarde lehet az első nő a Valutaalap élén.

A bilincset szorosnak találta, reggelire pedig tojást kért a letartóztatott Strauss-Kahn

Nagyvilág2011.06.17, 10:15

A New York-i ügyészségtől kikerült dokumentumokból kiderült, hogy Dominique Strauss-Kahn, az IMF korábbi vezérigazgatója letartóztatásakor diplomáciai mentességére hivatkozott, kávét, tojást és szendvicset kért, a bilincseket pedig túl szorosnak találta.

Jövő héten lehet új vezetője a Valutaalapnak

Gazdaság2011.06.17, 11:04

A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa a jövő héten hallgatja meg a vezérigazgatói székre pályázó két jelöltet. A fejlődő államok többsége szívesen látná Dominique Strauss-Kahn utódjaként a mexikói jegybank elnökét, Christine Lagarde francia pénzügyminisztert azonban mindenki esélyesebbnek tartja.

Két jelölt maradt az IMF vezérigazgatói posztjára

Gazdaság2011.06.14, 10:22

Vagy Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, vagy Agustin Carstens mexikó jegybankelnök lesz a Nemzetközi Valutaalap következő vezérigazgatója - közölte hétfőn az IMF igazgatósága. Eddig az izraeli jegybankelnök is a pályázók között volt, de a 67 éves Stanley Fischert a kora miatt kizárták a versenyből, a posztra 65 év a felső korhatár.

Sarkozy kezére játszhatott a New York-i rendőrfőnök Strauss-Kahn ügyében

Nagyvilág2011.06.08, 14:13

A Nemzetközi Valutaalap korábbi vezetőjét szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány ügyvédje felhívást intézett azokhoz a francia és afrikai nőkhöz, akiket az IMF volt első embere esetleg szexuálisan inzultált. Közben egy amerikai blogger azt írta, a New York-i rendőrfőnök is érintett lehet abban, hogy terhelő bizonyítékok szivárogtak ki az ügyben.

Ártatlannak vallotta magát a bíróságon a nemi erőszakkal vádolt volt IMF-vezér

Nagyvilág2011.06.06, 17:12

Feleségével érkezett a New York-i bírósági meghallgatására a Nemzetközi Valutaalap szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt volt elnöke. Dominique Strauss-Kahn vallomásában azt mondta, hogy nem tartja magát bűnösnek.

Hétfőn áll a bíróság elé a szexuális bűncselekménnyel vádolt IMF-vezér

Nagyvilág2011.06.05, 20:07

Hétfőn kell megjelennie a bíróság előtt Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szexuális bűncselekménnyel vádolt volt vezérigazgatójának. Egy francia lap értesülése szerint Strauss-Kahn védője a feltételezett áldozat szavahihetőségét fogja kikezdeni, illetve azzal érvel majd, hogy Strauss-Kahn letartóztatása a New York-i repülőtéren nem volt törvényes.

Kettős etikai mérce Strauss-Kahn alatt az IMF-nél

Nagyvilág2011.05.31, 10:24

Másfajta etikai szabályzat van érvényben a Nemzetközi Valutalap dolgozóinál, és más az igazgatótanács tagjainál - írja a New York Times. 2007-es megválasztásakor Dominique Strauss-Kahnra még a szigorúbb, alkalmazotti etikai szabályzat volt érvényben, majd miután intim viszonyt folytatott egyik alkalmazottjával, az enyhébb igazgatótanácsi szabályzat szerint kellett felelnie.

Másfél órára elhagyta a házi őrizetet a nemi erőszakkal vádolt Strauss-Kahn

Nagyvilág2011.05.28, 19:20

A nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolt volt IMF-vezérigazgató pénteken rövid időre elhagyta manhattani rezidenciáját, ahol összesen hatmillió dolláros óvadék ellenében házi őrizetben van. Dominique Strauss-Kahn orvoshoz ment feleségével, de azt nem tudni, hogy pontosan milyen kivizsgáláson vett részt.

Új lakásban folytatódik Strauss-Kahn házi őrizete

Nagyvilág2011.05.26, 08:25

New York egyik legelegánsabb negyedében, Tribecában folytatódik Dominique Strauss-Kahn házi őrizete. A Nemzetközi Valutaalap volt vezére már el is költözött az új lakásba, korábban a szomszédok miatt nem tarthatták saját otthonában házi őrizetben.

A francia pénzügyminiszter bejelentkezett az IMF vezetői posztjára

Gazdaság2011.05.25, 21:40

Christine Lagarde  francia pénzügyminiszter szerdán bejelentette, hogy jelölteti magát a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatói posztjára azt követően, hogy szexbotránya miatt lemondani kényszerült a korábbi vezető, Dominique Strauss-Kahn. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Angela Merkel német kancellár már támogatásáról biztosította Lagarde-ot.

A feltörekvő országok nem európai IMF-igazgatót szeretnének

Gazdaság2011.05.25, 08:45

Brazília, Kína, Oroszország, India és Dél-Afrika közös nyilatkozatban ítélte el azt a gyakorlatot, hogy mindig európait választanak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatójának. Szerintük ez aláássa a szervezet legitimitását.

Nem segített Sarkozynek Strauss-Kahn szexbotránya

Nagyvilág2011.05.24, 11:14

A szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahn nélkül is nyerhet a francia baloldal a 2012-es elnökválasztáson - a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint. A BVA-intézet felmére alapján a francia szocialisták főtitkára, Martine Aubry és a párt korábbi vezetője, François Hollande is legyőzné Nicolas Sarkozy elnököt az első fordulóban. A korábban az elnökválasztás legfőbb esélyesének tartott Strauss-Kahn a botrány miatt 33 százalékot veszített népszerűségéből.

Atlantico.fr: Kimutatták a szexuális zaklatással vádolt Strauss-Kahn spermáját a szobalány ruháján

Nagyvilág2011.05.23, 17:38

Napvilágot látott az az e-mail, amelyet a Nemzetközi Valutalap korábbi vezetője, a szexuális zaklatás miatt vád alá helyzett Dominique Strauss-Kahn írt volt kollégáinak. A közgazdász-politikus a levélben rémálomnak nevezte az ellene folyó bírósági eljárást. Közben az egyik francia hírportál arról ír: azonosították Strauss-Kahn spermáját az őt szexuális zaklatással vádoló szobalány ruháján.

Kiengedték a börtönből Dominique Strauss-Kahnt

Nagyvilág2011.05.20, 22:32

Letették az egymillió dolláros óvadékot és az ötmillió dolláros biztosítékot a szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahn ügyvédei a New York-i bíróságon. Strauss-Kahnt házi őrizete alatt huszonnégy órában kamera fogja figyelni, viselnie kell egy nyomkövető karperecet, és még saját zsebből fizetett fegyveres őrök is vigyáznak majd rá.

Jóban, rosszban, szexbotrányban

Vélemény2011.05.20, 09:03

  Végsőkig kitart férje mellett a Valutaalap bukott vezetőjének felesége, ugyanúgy ahogyan Hillary Clinton és még sokan mások. A holtomiglan-holtodiglan ősi parancsa vezeti ezeket az okos, modern nőket, akik többnyire saját karrierjüket is feláldozták vagy a józan számítás?  

Háziőrízetbe kerül pénteken Strauss-Kahn

Nagyvilág2011.05.20, 08:48

Pénteken kiengedik a börtönből a szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahnt. Az IMF szerdán lemondott elnökének egymillió dollár óvadékot kell fizetnie, és házi őrizetben marad manhattani lakásában.

Távozik az IMF éléről a szexuális zaklatással vádolt Strauss-Kahn

Nagyvilág2011.05.19, 07:46

Bár továbbra is ártatlannak vallja magát, lemondott a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatói posztjáról csütörtökön a szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahn. Az igazgatótanács közölte, hogy megkezdik az új vezérigazgató kiválasztását, addig az amerikai vezérigazgató-helyettes, John Lipsky vezeti az intézményt.

Vádat emeltek Dominique Strauss-Kahn ellen szexuális zaklatás miatt

Nagyvilág2011.05.20, 09:59

A New York-i ügyészség szexuális zaklatás miatt vádat emelt Dominique Strauss-Kahn ellen. A Nemzetközi Valutaalap csütörtökön lemondott vezérigazgatója kérte, hogy óvadék ellenében helyezzék szabadlábra, de az ügyészek attól tartanak, hogy megszökik.

A francia pénzügyminiszter lehet Strauss-Kahn utódja egy német lap szerint

Nagyvilág2011.05.19, 18:16

A Handelsblatt című német üzleti napilap szerint a francia gazdasági, pénzügyi és ipari miniszter lehet az IMF új vezérigazgatója. Christine Lagarde-nak először azonban még tisztáznia kell magát egy ügyben, amelyben hatalommal való visszaéléssel vádolják.

Szexuális zaklatás - A főnöknek mindent szabad?! - Terézanyu írása

Life.hu2011.05.20, 09:25

Kis túlzással az egész világot - ezen belül még az euró árfolyamát is - megrázta Dominique Strauss-Kahn május 14-i New York-i letartóztatása. Rácz Zsuzsa heti jegyzete a munkahelyi szexuális zaklatásról.

A francia médiahatóság érzékeny Strauss-Kahn bilincseire

Nagyvilág2011.05.18, 16:19

A francia médiahatóság felszólította az ország televíziós csatornáit, hogy korlátozzák az olyan felvételek sugárzását az IMF letartóztatásban lévő vezetőjéről, Dominique Strauss-Kahnról, amelyen bilincsben látszódik, mert az ellentétes a francia joggal.

Hidegvérrel figyeli legnagyobb riválisa vergődését Sarkozy

Nagyvilág2011.05.18, 14:52

Alig egy évvel az elnökválasztás előtt teljesen felfogatja a francia belpolitikát Dominique Strauss-Kahn szexuális zaklatás miatti őrizetbe vétele. A közvélemény-kutatások szerint neki lenne a legtöbb esélye arra, hogy 2012-ben megverje Nicolas Sarkozyt az elnökválasztáson, letartóztatása miatt azonban elindulhat a tülekedés az elnökjelöltségért. Sarkozy óvatosságra intette kollégáit, és az is lehet, hogy Strauss-Kahn ügyének nyertese az erősödő radikálisok lesznek.

Nem fenyegeti erőszak a börtönben a szexuális zaklatással vádolt Strauss-Kahnt

Nagyvilág2011.05.18, 16:32

Egyszemélyes cellájában napilapokat is olvashat a szexuális zaklatással vádolt Strauss-Kahn, akit New York központi börtönébe vittek hétfő este. A cellából még ebédelni sem mehet ki, mert a börtön vezetői attól tartanak, hogy a rabtársai meglincselik a Valutaalap vezetőjét.

Magyar szeretője kényszernek érezte Strauss-Kahn közeledését

Nagyvilág2011.05.17, 11:44

Nyomulós volt, és felhasználta a pozícióját, hogy behálózza korábbi magyar szeretőjét a Nemzetközi Valutaalap nemi erőszak gyanújával őrizetbe vett vezetője, Dominique Strauss-Kahn - írja az amerikai New York Times. Az IMF-vezérrel kalandba keveredett magyar közgazdász nem tartotta nők irányítására alkalmasnak a férfit.

Óvatosan méregetik a börtönben ülő IMF-vezért a francia politikusok

Nagyvilág2011.05.18, 11:10

Három nappal Dominique Strauss-Kahn őrizetbe vétele után szólalt meg először a szexuális bűncselekménnyel vádolt IMF-vezér ügyében a francia kormány. A miniszterelnök visszafogottságra kérte társait az ellenzéki politikus ügyében, néhány kormánypárti képviselő ugyanakkor már tényként beszél arról, hogy nemi erőszak történt, Nicolas Sarkozy elnök pedig katasztrófát emleget.

Franciaországot megrázta a szexuális zaklatással vádolt Strauss-Kahn ügye

Nagyvilág2011.05.16, 20:07

Botrányról és megalázásról írnak a francia lapok, amelyek kivétel nélkül hosszan, több tucat cikkben foglalkoznak Dominique Strauss-Kahn New York-i őrizetbe vételével, és percről percre közölték egész nap a legújabb részleteket. A francia médiumok többsége úgy látja, a történteknek fontos belpolitikai következményei is vannak: a jövő évi elnökválasztásra készülő Nicolas Sarkozy elnöknek például jól jöhet Strauss-Kahn elfogása.

Őrizetben marad az erőszakoskodással vádolt IMF-vezér

Nagyvilág2011.05.16, 20:22

A hét végéig biztosan börtönben tartják az IMF nemi erőszak kísérletével vádolt vezetőjét, miután az ügyét tárgyaló New York-i bíróság nem engedélyezte, hogy óvadék ellenében elengedjék. A vád szerint azért van erre szükség, mert Dominique Strauss-Kahn könnyen Franciaországba szökhetne az igazságszolgáltatás elől.

Egy francia újságírónő is erőszakkal vádolja Strauss-Kahnt

Nagyvilág2011.05.16, 13:38

Beperelheti egy közel tíz évvel ezelőtt történt szexuális zaklatás miatt Dominique Strauss-Kahnt, az IMF vezérigazgatóját Tristane Banon francia újságíró - jelentette be hétfőn a nő ügyvédje.

Gyorsan megtalálnák Strauss-Kahn utódját

Gazdaság2011.05.16, 14:15

Dominique Strauss-Kahn vasárnapi letartóztatása óta átmenetileg John Lipsky vezeti az IMF-et, de szakértők szerint nem kell sokat várni a következő IMF-vezérre, aki valószínűleg nem Lipsky lesz.

Vakuk kereszttüzében vezetik el a szexuális zaklatással vádolt Strauss-Kahnt - video

Nagyvilág2011.05.16, 16:20

Többek között nemi erőszak kísérletével vádolják New Yorkban Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját, akit szombaton tartóztattak le a John F. Kennedy repülőtéren. Strauss-Kahn állítólag pucéran rátámadt egy szobalányra egy New York-i hotelben, majd sietve távozott, a nyomozók a párizsi gépről szedték le. Nézze meg videón, ahogy elvezetik az IMF-vezért!  

Strauss-Kahnban azonosította támadóját a New York-i szobalány

Nagyvilág2011.05.16, 19:03

Hétfőn áll bíróság elé Dominique Strauss-Kahn, akit vasárnap vádolt meg nemi erőszak kísérletével egy New York-i szálloda szobalánya. Az IMF vezérigazgatóját a nő a támadójaként azonosította a rendőrségen, Strauss-Kahn, aki ártatlannak vallotta magát, akár negyven év börtönt is kaphat.

Felesége kiáll a szexuális bűnnel vádolt IMF-vezér mellett

Nagyvilág2011.05.16, 08:47

Ártatlannak fogja vallani magát a nemzetközi valutaalap szexuális zaklatás vádjával vasárnap őrizetbe vett vezérigazgatója - jelentette ki Dominique Strauss-Kahn két ügyvédje. Védelmébe vette az IMF vezérigazgatóját a felesége is.

Szexuális erőszak gyanújával őrizetbe vették az IMF vezetőjét

Nagyvilág2011.05.15, 15:57

Állítólag pucéran támadt rá egy szobalányra egy New York-i hotelben Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Strauss-Kahnt nemi erőszak kísérletének gyanújával vették őrizetbe a John F. Kennedy repülőtéren szombaton néhány perccel azelőtt, hogy Párizsba induló gépe felszállt volna. Strauss-Kahn tagadja bűnösségét.

Gordon Brown lehet Strauss-Kahn utódja

Nagyvilág2011.05.15, 17:28

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának vasárnapi őrizetbe vétele és megvádolása szexuális bűncselekményekkel felveti a szervezet utódlásának kérdését. Brit sajtóértesülések szerint a poszt egyik legfőbb esélyese Gordon Brown volt brit miniszterelnök lehet. 

Gordon Brown lehet az IMF következő vezetője

Gazdaság2011.04.14, 15:00

Csütörtöki brit sajtóértesülés szerint Gordon Brown korábbi brit miniszterelnök válthatja Dominique Strauss-Kahnt a Nemzetközi Valutaalap élén.

Az IMF-elnök árnya hajszolja Sarkozyt korai kampányba

Nagyvilág2011.02.15, 19:06

Már a jövő áprilisban esedékes elnökválasztásra készül Nicolas Sarkozy francia államfő, akinek azonban nemcsak saját népszerűtlenségén kell javítania, de szembe kell néznie azzal is, hogy a rivális baloldalon feltnűnt egy kemény ellenfél. A Nemzetközi Valutaalapot vezető Dominique Strauss-Kahn ugyan egyelőre nem jelezte hivatalosan, hogy hajlandó lenne beszállni a kampányba, de a felmérések alapján egy mostani választáson simán megverné Sarkozyt.

Feleségének elejtett félmondata szerint nyáron lemondhat az IMF vezére

Gazdaság2011.02.09, 11:24

Az IMF vezetőjének felesége egy francia hetilapnak adott interjúja miatt egyre többen számítanak arra Franciaországban, hogy Dominique Strauss-Kahn lesz Nicolas Sarkozy következő kihívója, ami azt jelentheti, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak már nyáron új vezetője lesz.

Az IMF-találkozó sem tudta feloldani a valutaháborút

Archívum2010.10.11, 07:30

A Nemzetközi Valutalap éves közgyűlésén sem sikerült megoldást találni a nemzetközi piacokat is feszültségben tartó valutaháborúra, így a G20 novemberi tanácskozására halasztották a vita folytatását - írja a Wall Streeet Journal. Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója annyit mondott, hogy az IMF nagyobb szerepet fog magára vállalni az árfolyamproblémák kérdésében.

Ismét az árfolyamháborútól óvott az IMF vezetője

Archívum2010.10.08, 20:31

Pár napon belül másodszor beszélt arról a Nemzetközi Valutaalap első embere, hogy a kibontakozóban lévő árfolyamháború veszélyezteti a gazdasági növekedést. Dominique Strauss-Kahn szerint ha a világ országai együttműködnének makorgazdasági kérdésekben, mindenki jól járna.