dollárbaloldal

címke rss

A dollárbaloldal migránskvótákat akar, miközben megpróbálja letagadni az egészet

Itthon2023.06.21, 08:54

A baloldali politikusok tovább fogják folytatni a bevándorláspárti politikájukat, illetve továbbra is kiállnak majd a brüsszeli szavazások során a migránskvóták mellett, a belpolitikai haszonszerzés érdekében itthon pedig azt fogják kommunikálni, hogy nem is léteznek migránskvóták – mondta el Deák Dániel az Origónak adott interjúban. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, hogy ezeknek a politikusoknak a bevándorlás és a kvóták kérdésében kisebbségi az álláspontja, még a saját szavazóik sem értenek velük egyet, így igyekeznek úgy tenni, mintha ez a kérdés nem is létezne. A szakértő arról is beszélt, hogy az amerikai baloldalli ...

"B.ssza meg" "széllel szemben h.gyozok", "k.rva kormányérdek" - most így trágárkodott néhány százfős közönségének Pankotai Lili

Itthon2023.06.16, 21:58

Megint trágárkodó rapperkedéssel lépett fel a dollárbaloldal tüntetésén Pankotai Lili, aki a tünti-celebkedésre hivatkozva halasztotta el az érettségijét.

Újabb óriási kudarc a baloldali tüntetés Budapesten

Itthon2023.06.16, 23:35

Megint óriási kudarcba fulladt a dollárbaloldal tüntetése Budapesten, alig hatszázan mentek el. A tüntetőket baloldali politikusok próbálták hergelni, mint például Hadházy Ákos. Mint ismeretes, a baloldal Gyurcsány Ferenc vezetésével folyamatosan tüntetéseket provokál, miközben képviselőik Brüsszelben mindent megtesznek azért, hogy ne kapja meg Magyarország a neki járó pénzt. Vagyis: havi 5-6 millió forintot kereső képviselők azért küzdenek, hogy a pedagógusok ne kereshessenek 800 ezer forintot.

Soros-dollárok: ezért ömlik a külföldi pénz a dollárbaloldalhoz és a dollármédiához

Itthon2023.06.05, 12:37

A Soros-birodalomnak legalább két nyomós oka is van arra, hogy ez a háború minél tovább elhúzódjon – jelentette ki Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a pénzügyi érdekeken túl, ideológiai oka is van annak, hogy a Soros-birodalom háborúpárti álláspontot képvisel. Az elemző arról is beszélt, mi az oka, hogy Sorosék pénzét költi a dollármédia és a dollárbaloldal, és mi a célja a külföldi donoroknak azzal, hogy egyre több pénzt invesztálnak a magyarországi baloldalhoz köthető vidéki médiumokba.

A külföldi kampánytámogatást a baloldali szavazók is ellenzik

Itthon2023.06.05, 12:44

A magyarok 61 százaléka szerint a magyarországi pártoknak nem szabadna semmilyen anyagi támogatást kapniuk külföldről a választási kampányukhoz, 60 százalékuk szerint pedig a jelenleginél szigorúbb szabályozásra lenne szükség e téren. Még a baloldali szavazók 41 százaléka is ellenez mindenféle külföldi kampányfinanszírozást, 49 százalékuk pedig szintén egyetértene a jogszabályok szigorításával - áll a Nézőpont Intézet legújabb felmérésében.

Szégyentabló: bemutatjuk a milliókat kereső baloldalt - a pedagógusok béremelése ellen harcolnak Brüsszelben

Itthon2023.06.05, 13:25

A közpénzből súlyos milliókat kereső baloldali EP-képviselők mindent megtesznek, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a nekünk jogosan járó uniós pénzekhez. Teszik ezt azért is, hogy a tanárok ne kaphassák meg a nekik járó 800 ezer forintos fizetést. Mutatjuk, kik azok, akik a Magyarország elleni áskálódással tönkre akarják tenni a közoktatást. A Belügyminisztérium egyébként vasárnap pedagógusnapi köszöntőjében azt írta, hogy minden idők legnagyobb pedagógus-béremelését tervezik.

Fidesz: A baloldal képviselői ezen a héten is megfúrták a pedagógusok béremelését

Nagyvilág2023.06.04, 13:17

A magyar pedagógusok átlagbére 800 ezer forintra emelkedik, ha Brüsszel kifizeti a Magyarországnak járó uniós forrásokat és végre tudjuk hajtani a tervezett pedagógus-béremelést - írja legújabb közleményében a Fidesz.

Háborúpárti baloldal: így akarnak megdolgozni a Soros-dollárokért Karácsonyék

Itthon2023.06.04, 10:24

A dollárbaloldal régóta próbálja belesodorni Magyarországot a szomszédunkban zajló háborúba, nemrég pedig a korrupt brüsszeli vezetéssel közösen egy Magyarországot elítélő állásfoglalást fogadtak el. A dollárbaloldal minden esetben jelzi Brüsszelnek és Amerikának, hogy amennyiben ők kerülnének hatalomra, abban a pillanatban hadviselő féllé válna Magyarország. Legutóbb Horn Gábor, Karácsony Gergely volt főnöke és Gyurcsány Ferenc államtitkára az ATV-nek nyilatkozva beszélt arról, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió tagjaként hadban áll Oroszországgal. Ezzel Karácsony Gergely korábbi mondatát erősítette meg, amikor a baloldalii ...

A dollárbaloldal a brüsszeli korrupció miatt börtönbe zárt EP-képviselővel együtt szavazott Magyarország ellen

Itthon2023.06.01, 16:05

Az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő állásfoglalást, amely egy újabb szintre emeli a brüsszeli zsarolást. Ezzel próbálnak meg nyomást helyezni hazánkra annak érdekében, hogy a kormány változtassa meg békepárti álláspontját. Brüsszel célja, hogy Magyarország behódoljon és teljesítsen minden egyes követelést. A szavazás legdöbbenetesebb eleme az volt, hogy Marc Tarabella belga EP-képviselő is szavazhatott, természetesen Magyarország ellen. Tarabellát az Európai Parlament korrupciós botránya miatt tartóztatták le, nemrég engedték ki az előzetes letartóztatásból házi őrizetbe - és a velejéig korrupt brüsszeli politiikus ...