dollár

címke rss

A kínai jüan hároméves csúcson az amerikai dollárral szemben

Gazdaság2021.05.11, 11:31

Kína valutája, a jüan majdnem hároméves csúcsot ért el az amerikai dollárral szemben. A bravúros teljesítmény annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok gyenge munkahelyi eredményei visszavetették a dollárt, miközben Kína folytatja erőteljes gazdasági fellendülését a koronavírus-járvány enyhülése óta. A részletekről a Bloomberg adatai alapján a Russia Today írt.

Több ezer dollárt lopott munkaadójától, majd forintra váltotta őket

Itthon2021.04.29, 15:58

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás, lopás és pénzmosás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy kiskunhalasi férfi alkalmi kerti munkát végzett egy tanyán, ahonnan a munkaadójától 3400 amerikai dollárt ellopott. Ezt az élettársa másnap az anyjával együtt egy bankban forintra váltotta és elköltötte. Emellett egy decemberi napon Kiskunhalason egy idős, járókerettel közlekedő nőt is kifosztott a férfi.

Ezért készülnek a Wall Street-en is a digitális valutákra

Gazdaság2021.04.23, 22:29

A közelmúltban egyre nagyobb visszhangot kaptak a jegybankok saját fejlesztésű digitális fizetőeszközei. Miközben Kína élen jár a saját projektjében, a világ központi bankjai közül többen is elkezdték vizsgálni a digitális valuta bevezetésének lehetőségét. Most pedig már a Wall Street elemzői és befektetői is úgy számolnak, hamarosan széles körben elterjedhetnek a nemzetgazdaságok digitális fizetőeszközei.

Lassan luxusautókban kell mérni a bitcoin árfolyamát dollár helyett

Gazdaság2021.04.01, 14:23

A bitcoin az elmúlt időszakban olyan szárnyalást hajtott végre, hogy egyes elemzők szerint már nem is dollárban, hanem luxusautókban kellene mérni az értékét. Ha pedig folytatódik a kriptovaluta növekedési trendje, akkor lehetséges, hogy 2023-ban már egy Bugattit lehet majd venni egyetlen egy bitcoinért.

Most az egyik nagy fizetési szolgáltató emelte magasba a bitcoin árfolyamát

Gazdaság2021.03.30, 14:22

Megugrott a bitcoin árfolyama hétfőn, miután a kriptovaluta-befektetők pozitívan értékelték a Visa bejelentését. A fizetési rendszert működtető óriásvállalat ugyanis közölte, először tesztelnek közvetlen, kriptovalutában elszámolt tranzakciókat.

Dollárboltok előtt lehetett vágyakozni a nyugati csokiért, magnóért, italért

Gazdaság2021.05.17, 10:47

Volt olyan időszak – nem is olyan régen, alig néhány évtizeddel ezelőtt –, amikor egyes magyarországi üzletekben kizárólag az útlevél felmutatásával lehetett vásárolni, és természetesen nem forintért, hanem nyugati valutáért - például amerikai dollárért, svájci frankért vagy nyugatnémet márkáért. Jól jött egy külföldi rokon is: a „dollárpapák" közreműködésével olyan dolgokhoz lehetett akkoriban hozzájutni, amelyekről egy „átlagpolgár" csak álmodhatott. Az úgynevezett dollárboltokban Milka csokoládétól kezdve a Marlboro cigarettán át a magnókazettákig és videómagnókig számtalan olyan kincs beszerezhető volt, amelyeket az akkori hagyoományos ...

Így néz ki a világ legdrágább lakosztálya - Galéria

Life.hu2021.03.07, 06:48

100 ezer dollárba, azaz 27 millió forintba kerül egy éjszaka a világ legdrágább lakosztályában.

Közel másfél millió dollárt adtak egy Michael Jordan-kártyáért

Sport2021.02.06, 14:08

A maga nemében rekordot jelentő áron, 1,44 millió dollárért (428,5 millió forintért) kelt el aukción az amerikai kosaras legenda, Michael Jordan egyik játékos-kártyája.

Egy banánmatricás 20 dolláros több százezer dollárt ért egy aukción

Gazdaság2021.01.27, 12:13

Egy internetes árverésen a feltüntetett értéke csaknem húszezerszereséért kelt el az amerikai szövetségi kincstár egyik szépséghibás bankója - írja a Store Insider.

Már több arany van az orosz jegybankban, mint amerikai dollár

Gazdaság2021.01.13, 13:35

Az orosz jegybanki tartalékok körében az arany megközelítette a 23 százalékos arányt, amivel, eddig példátlan módon, maga mögé szorította az amerikai dollár részesedését.

A csempészet leállása után kilőtt az észak-koreai pénz árfolyama

Gazdaság2020.12.08, 09:40

Komoly mozgásokat produkált az észak-koreai won (von) nem hivatalos árfolyama az amerikai dollár ellenében, ahogy az elmúlt időszakban szinte teljesen leállt a határ menti csempészet. Ennek következtében pedig egyre kevesebb lehetőség van a dollár felhasználására.

Ebben az országban inkább megragasztják a dollárokat, hogy azokkal fizessenek saját pénzük helyett

Gazdaság2020.11.20, 11:58

Bármennyire is elhasznált vagy szakadt amerikai dollár bankjegyről van szó, a zimbabwei devizaváltók elfogadják azokatt, sőt, akár meg is ragasztják, hogy használatban maradhasson a vágtató inflációval küzdő, súlyos gazdasági válságban lévő Zimbabwében.

Valóban globális fizetőeszközzé válhat a kínai jüan?

Gazdaság2020.11.18, 13:51

Kína gőzerővel dolgozik azon, hogy nemzetközileg meghatározó devizává tegye a jüant, és ennek két alapvető motorja van – mondják a BNP Paribas China elemzői.

Meghökkentő dolgokra költenék sikeres üzletemberek az utolsó fillérjeiket

Gazdaság2020.11.15, 12:22

A CNBC arról kérdezett sikeres üzleti vezetőket, hogy mit tennének, ha kevés pénzük maradna, és az utolsó dollárjaik sorsáról kellene dönteni. Meglepő válaszok születtek.

Lépett a kínai jegybank a jüan árfolyama miatt

Gazdaság2020.10.15, 15:49

Tovább erősödik a kínai jüan a dollárral szemben, hiába avatkozik be a jegybank. Az év eleje óta 3,9 százalékos az erősödés mértéke. Az onshore jüan árfolyama 6,72 az offshore jüan 6,71-es szinten áll jelenleg.

Tartós lehet a kínai jüan szárnyalása

Gazdaság2020.10.09, 11:25

Nagy napja volt kedden a kínai jüannak, amikor 17 hónapos csúcsra emelkedett az amerikai dollárral szemben. Ezzel a jüan az idei év egyik legjobban teljesítő fizetőeszköze a devizapiacon, ráadásul az elemzők szerint 2021-ben is folytatódhat a szárnyalás.

Kiderült, milyen sok pénzt felejtettek a légi utasok a biztonsági ellenőrzéseken Amerikában

Gazdaság2020.08.22, 14:55

Közel 1 millió dollárt felejtettek a légi utasok az USA nagyobb repülőterein, írja a Bloomberg a most közzétett adatok alapján.

750 milliárd forintnyi dollárt látott az ügyfél a számláján, aztán jött az igazi meglepetés

Gazdaság2020.08.22, 15:10

Mintegy 2,45 milliárd dollárt - azaz közel 750 milliárd forintot - talált a Bank of America egyik ügyfele a számláján, amikor a bank mobilalkalmazásában, illetve internetes bankolási felületén nézte meg azt, írja a Bloomberg. Hamarosan kiderült, minek köszönhette az ügyfél a tekintélyes summát.

Ezek a világ legkülönlegesebb bankjegyei

Gazdaság2020.07.22, 12:06

A világon számtalan különleges bankjeggyel találkozhatunk. Összegyűjtöttünk közülük öt olyat, amelyek mindenképpen a legek közé tartoznak: van, amelyik az infláció elszabadulását jelképező magas címletre utal, egy másik pedig a különleges, rikító színvilága miatt minősül unikumnak. De olyan is található közöttük, amely azért számít a gyűjtők kedvencének, mert a világfutball egyik legendás alakjának állít ermléket. 

Minden harmadik bankjegy hamis volt, ezért alapították meg az USA titkosszolgálatát

Gazdaság2020.07.15, 21:34

Nehéz lenne megmondani, melyik körülmény az érdekesebb: az, hogy 1865-ben az Egyesült Államok azzal a körülménnyel zárta le véres polgárháborúban kicsúcsosodó belviszályát, hogy forgalomban lévő pénzeinek nagyjából harmada hamis volt, vagy pedig az, hogy a manapság az elnök védelméről ismert titkosszolgálatot (U.S. Secret Service) eredetileg ez az áldatlan állapot hívta életre. Összeállításunkban bemutatjuk, milyen előzményei voltak a hamis pénzek akkor már hosszú évek óta tartó virágkorának, és azt, hogyan kapcsolódott össze a szövetségi kormányzat törekvése a sufnipénzek szanálására az ezt megvalósító szervezet felállításával.

Elméletben egy európai hercegségé a világ legértékesebb pénze

Gazdaság2020.07.13, 11:15

Amerikai dollár, jüan, az euro, svájci frank, jen - ezek a legjellemzőbb, világgazdasági szinten is meghatározó jelentőségű valuták, amelyekhez a többi ország saját pénzének értékét - nem egyszer bonyolult, piaci folyamatok alapján - adott pillanatban mérheti. Ha viszont ebből indulunk ki, akkor a dollárhoz viszonyítva egy parányi mikronemzetnek, a Seborga Hercegségnek a saját pénze éri a világon a legtöbbet. Elmondjuk, miért nem lehet mégsem a luigino a világ legértékesebb pénze.

A kínai jüan még mindig nem alternatíva a dollárral szemben

Gazdaság2020.07.09, 15:48

Egyelőre nem várható, hogy a kínai jüan stabil alternatíva legyen az amerikai dollárral szemben a biztonságos befektetési eszközök piacán – vélik a Citi elemzői. A szakértők szerint ugyanis a kínai devizából számos olyan tulajdonság hiányzik, amely valódi biztonságos menedékként pozícionálná a fizetőeszközt.

Sokat érhet az antarktiszi dollár, pedig semmit nem lehet vásárolni vele

Gazdaság2020.05.17, 15:41

A Föld hatodik kontinensének tartott Antarktisz a világ egyik legcudarabb vidéke. Állandó népessége nincs, "lakosságát" a különböző kutatóállomásokon dolgozó, hetekig, legfeljebb hónapokig ott tartózkodók adják. A terület sérthetetlenségét - bár egyes országok jogot formálnak egy-egy részére - nemzetközi szerződések garantálják. Különös, de ezek ellenére, Antarktisznak saját dollárja van, ami ugyan nem valódi pénz a szó hagyományos értelmében, de mégis sokat érhet.

Fed: A második félévben elindulhat felfelé az amerikai gazdaság

Gazdaság2020.05.11, 15:43

A hosszú hétvégét követően eséssel indítottak a nemzetközi tőzsdék, hét közben azonban fordult a hangulat a pénzpiacokon, és elsősorban az amerikai börzék komolyabb emelkedést tudtak felmutatni. A Fed ugyanis optimista forgatókönyvet vázolt fel az amerikai gazdaság kilátásait illetően, illetve szakértők abban bíznak, hogy az USA munkaerőpiacán is pozitív fordulat jöhet.

Hétéves csúcson az arany ára

Gazdaság2020.04.15, 16:37

Az arany ára hét éves csúcsra emelkedett, mivel a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt növekszik a félelem a befektetők körében, és ezért kevésbé kockázatos eszközökhöz nyúlnak – összegzi a CNBC.

A jegybankok elkezdtek megszabadulni az amerikai állampapíroktól

Gazdaság2020.04.02, 13:49

A jegybankok világszerte elkezdtek megszabadulni az amerikai állampapíroktól márciusban, ahogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt megnőtt a világgazdaság dollárigénye. A központi bankok néhány hét alatt összesen 100 milliárd dollárnyi amerikai államkötvényt dobtak piacra.

Kiderült, hova menekítik a legtöbben a pénzüket

Gazdaság2020.03.30, 14:34

A múlt héten a koronavírus-járvány keltette pánik következtében az európai tőzsdék sok éves mélyponton is jártak, tovább estek az olajárak, eközben kirajzolódik az a tendencia, hogy egyre többen menekítik a pénzüket dollárba. 

Most kell bevásárolni aranyból?

Gazdaság2020.03.25, 13:10

A Goldman Sachs elemzői szerint itt az ideje aranyat vásárolni, mivel a hagyományosan biztonságos menedékként funkcionáló nemesfém egyre jobb vételnek tűnik a koronavírus miatt kialakuló tőzsdei felfordulás idején.

Koronavírus: az IMF kész megnyitni 1000 milliárd dolláros keretét

Gazdaság2020.03.17, 16:32

Ezek voltak ma a koronavírushoz köthető legfontosabb hírek és fejlemények a pénz világában.

A dollárhoz menekülnek a befektetők a pánik elől

Gazdaság2020.03.06, 13:42

Noha az elmúlt napokban az amerikai dollár piacán is megrázkódtatásokat okozott az általános tőzsdei felfordulás, egy elemző szerint az amerikai deviza még így is az egyik lehető legjobb befektetési eszköz a pánik ellen.

Idén is a dollár uralhatja a devizapiacot

Gazdaság2020.01.10, 15:23

Az elmúlt két évben az amerikai dollár uralta a devizapiacot, és a friss elemzői vélemények szerint 2020-ban is folytatódhat ez a trend. Izgalmas kérdés azonban, hogy mely fizetőeszközök vehetik föl a versenyt a dollárral.

Elöntötte az amerikai dollár Venezuelát

Gazdaság2020.01.06, 13:45

Az amerikai dollár szinte mindenhol jelen van Venezuelában, ami hirtelen elkezdett egyre nagyobb gondot okozni a helyi gazdaságban. Mára lényegében egy kettős fizetési rendszer alakult ki az országban, ami kezd fenntarthatatlanná válni a mindennapokban.

Mi lesz a dollárral 2020-ban?

Gazdaság2019.12.29, 10:14

Az amerikai dollár várhatóan gyengülni fog a következő évben, és nem csupán azért, mert az amerikai jegybank valószínűleg leáll majd a kamatemeléssel. A Morgan Stanley elemzői szerint kimondottan izgalmas év jöhet a zöldhasú életében.

Ez a két valuta erősödött a legtöbbet az elmúlt tizenöt évben

Gazdaság2019.12.09, 14:28

Mind a vizsgált időhorizont öt éves periódusaiban, mind a teljes, elemzett 15 éves ciklus alatt, a thai bát és az izraeli sékel erősödött a legjobban az amerikai dollárral szemben - írja az Economist.

Rendszerhiba miatt 96 százalékos árengedményt adott a svéd techcég

Techbázis2019.12.02, 15:19

A svéd beauty-tech márka, a FOREO nyilatkozatában megerősítette, hogy minden Black Friday rendelést teljesít, így azokat is, amely egy súlyos rendszerhibának köszönhetően tízezreknek tette lehetővé, hogy a szokásos ár töredékért, 279 dollár (88 990 Ft) helyett 9,99 dollárért (3 000 Ft) vásárolják meg az UFO okos-maszk arckezelő eszközt, november 29-én.

Egy évtized után újra saját pénze lett Afrika éléskamrájának

Gazdaság2019.11.15, 10:45

Egy évtized után, újra saját pénze van Zimbabwénak, a tönkretett gazdaságú, nem is olyan régen még kifejezhetetlen nagyságú hiperinflációval sújtott országnak. A BBC és más hírügynökségek első tudósításai szerint, bár az állampolgárok most már hozzáférhetnek az új bankjegyekhez, azok bevezetése kapcsán továbbra is sok mind az elvi, mind a gyakorlati kérdőjel.

Egyre több nagyhatalom távolodik el a dollártól

Gazdaság2019.11.04, 11:20

Miközben az amerikai dollár évtizedek óta a világ legerősebb és legfontosabb devizája, ez a pozíció egyre inkább megremeg, ahogy folyamatosan nő azon országok száma, amelyek igyekeznek leépíteni a függést az amerikai fizetőeszköztől.

Egy mongol szénipari vállalat mentheti meg a hongkongi tőzsdét

Gazdaság2019.10.31, 23:08

A Mining.com úgy tudja, felgyorsítja elsődleges részvénykibocsátásának (IPO) előkészítését Mongólia állami hátterű szénbányászati vállalata, az Erdenes Tavan Tolgoi JSC. A források szerint, az 1 milliárd dollárt meghaladó IPO nagyon jól jönne a hongkongi részvénykereskedésnek is, ha a cég a közeljövőben valóban megjelenne az ottani tőzsdén.

Tíz dolog, amit biztos nem tudott a pénzről

Gazdaság2019.10.13, 15:53

Hogy pénzért lehet-e boldogságot venni, továbbra is nyitott kérdés, az viszont egyértelmű, hogy pénzt minden nap használunk. Az életünk részévé vált, és nem is menekülhetünk előle. De talán részben ezért, csak nagyon ritkán kérdezünk rá arra, honnan ered vagy mennyi is van belőle a világon. Íme, tíz olyan érdekesség, amelyet valószínűleg elég kevesen tudnak a pénzről.

Milliárdokat vittek át Hongongból Szingapúrba a tüntetések miatt

Gazdaság2019.10.04, 14:00

Ahogy hosszú hetek óta tartanak a tüntetések Hongkongban, mára a tőke is érezhetően elkezdett menekülni. A Goldman Sachs elemzése szerint 3-4 milliárd dollár költözött át csak Szingapúrba a városállamból.

Betonbiztos menedék lett az amerikai dollár

Gazdaság2019.10.01, 12:54

Manapság az amerikai dollár még az aranynál is stabilabb menedékeszköznek számít a nemzetközi pénzügyi piacon. Az elmúlt hetekben a zöldhasú pedig még tovább ralizott, ahogy a világgazdasági kockázatok erősödtek.

Vihar előtti csend a tőzsdéken

Gazdaság2019.09.30, 16:27

Rosszul indult a múlt hét - elsősorban az európai - tőzsdéken, amelyek egy hónapon belül a legnagyobb esést szenvedték el. Majd a hét második felében normalizálódott a helyzet a tőke- és pénzpiacokon.

Naponta veszít százmilliókat olajlopás miatt egy ország

Gazdaság2019.09.29, 10:42

Elképesztő mennyiségű olaj, és ebből fakadó pénzügyi veszteséget kénytelen elkönyvelni naponta Nigéria, mivel az állam nem képes rendet tenni a Niger folyó deltavidékén, ott, ahol a legfontosabb olajlétesítmények működnek.

Az Európai Központi Bank a múlt héten megmozgatta a piacokat

Gazdaság2019.09.16, 13:29

A múlt héten az Európai Központi Bank megmozgatta a tőkepiacokat: szinte minden olyan pénzügyi intézkedést meghozott, amire az elemzők és a befektetők számítottak. A testület csütörtöki kamatdöntő ülését követően emelkedésnek indultak a nemzetközi börzék.

Visszatáncol-e a szakadék széléről a világgazdaság?

Gazdaság2019.09.02, 16:16

A múlt héten valamelyest stabilizálódtak a részvénypiacok az előző heti jókora szakadást követően. Tovább folytatódott a kötélhúzás az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban, a forint pedig gyenge hetet zárt. A nemzetközi börzék hangulatát továbbra is a recessziós félelmek határozzák meg.

Így tartja féken Kína a nemzeti valutáját

Gazdaság2019.08.28, 14:07

A kínai jüan teljesítményét egyre szorosabban követi a nemzetközi piac, ahogy a világ második legnagyobb gazdaságának növekedése lassul, Pekingre pedig továbbra is komoly nyomást helyez az USA-val folytatott kereskedelmi háború. A kínai deviza azonban különleges helyzetben van, mert a vezetés speciális eszközökkel tudja befolyásolni a fizetőeszköz mozgását.

Több mint 11 éves mélyponton a kínai jüan

Gazdaság2019.08.21, 11:56

A kínai jegybank kedden 11 és fél éve nem látott szintre gyengítette a jüant a dollárral szemben.

A negatív nemzetközi hangulatban is erősödni tudott a forint

Gazdaság2019.08.12, 12:51

Gyenge hetet tudhatnak maguk mögött a nemzetközi pénzpiacok, mivel az európai tőzsdék a múlt hét elején a kéthavi mélypontjukra estek. A negatív hangulat azután átterjedt a világ összes börzéjére. A forint viszont a negatív nemzetközi hangulat ellenére is erősödni tudott valamelyest.

2,5 millió dollár értékben raboltak az egyik mexikói érmekibocsátótól

Nagyvilág2019.08.06, 23:02

Két rabló rontott be a helyi idő szerint kedd reggeli órákban a Casa de Moneda érmekibocsájtó épületébe, miután leterítették a biztonsági őrt, elragadva fegyverét - derült ki a mexikóvárosi rendőrség jelentéséből.

Ez vár a piacokra, ha akcióba lép az amerikai Fed

Gazdaság2019.07.29, 14:30

A héten esedékes az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő ülése, és lényegében teljes a konszenzus azzal kapcsolatban, hogy a pénzintézet kamatot fog csökkenteni. Nagyot koppanhatnak azonban azok a befektetők, akik azt gondolják, a piaci reakciók pont olyanok lesznek, mint amilyenekre számítani lehetne egy jegybanki lazításnál. A globális körülmények ugyanis jelentősen bonyolítják a helyzetet.

Hidegháború jöhet a devizapiacon

Gazdaság2019.07.22, 13:49

Az Egyesült Államok lehet a nagy nyertese annak a deviapiaci „hidegháborúnak", amely manapság egyre inkább kiéleződik – mondja a Pimco elemzője. A központi bankok csatájában ugyanis jelenleg az USA áll nyerésre.

Egy nő otthagyta munkahelyét, hogy 80 ezer dolláros esküvőjét szervezhesse

Nagyvilág2019.07.22, 15:25

A Reddit nevű közösségi weboldalon osztotta meg egy nő történetét, mely szerint vita van közte és vőlegénye között, amiért a férfi nem hajlandó másodállást vállani. A nő esküvője megszervezésének céljából korábban otthagyta munkáját, most pedig fel van háborodva, hogy a 80 ezer dollárosra tervezett esküvőből a vőlegény vissza akar venni. 

Akár a kétezer dollárt is elérheti az arany ára

Gazdaság2019.07.08, 16:17

David Roche, a Independent Strategy elnöke szerint az idén folytatódhat az arany árának növekedése, az év végére pedig akár a 2000 dollárt is elérheti.

Azonnali hatállyal betiltotta a külföldi valutákat Afrika éléskamrája

Gazdaság2019.06.27, 14:50

A zimbabwei kormányzat azonnali hatállyal megtiltotta a külföldi pénznemek használatát az ország belföldi kereskedelmében - írja a BBC. A tiltás kiterjed a lakosság körében legkedveltebb, egyedüli értékállónak tekintett valutára, az amerikai dollárra is.

Egyetlen meghökkentő ábrán a világ országainak aranytartalékai

Gazdaság2019.06.05, 09:55

A világ országai idén is folyamatosan növelték aranytartalékukat, Kínával és Oroszországgal az élen. Hat éve nem volt akkora a központi bankok arany iránti éhsége, mint az első negyedévben. A dollár helyett a jegybankok egyre inkább erre a nemesfémre váltják át a tartalékaikat.

Késik az új amerikai húszdolláros

Gazdaság2019.05.23, 13:41

Most már biztos, hogy évek múlva, de könnyen lehet, hogy csak 2028-ban lehet az új amerikai húszdolláros bankjeggyel fizetni, miután az amerikai pénzügyminiszter is megerősítette a csúszás tényét. Kiderült az is, mi a halasztás oka.

Mutatjuk a 460 milliárd forintnyi gépelési hibát

Gazdaság2019.05.09, 17:26

Nem mindennapi bankjegynyomtatási hiba történt Ausztráliában: a tavaly bemutatott új ausztrál 50 dolláros bankjegyen elütöttek egy kifejezést, de mire észrevették, addigra már 46 millió darabot kinyomtattak belőle - írja a The Guardian.

Börtönbe kerül a sztárbefektető

Gazdaság2019.03.26, 13:18

Egy bostoni brókert, Raymond K. Montoyát, aki az RMA Strategic Opportunity Fundot kezelte, 14 és fél év börtönbüntetésre ítéltek, mert becsapta az ügyfeleit.

Tavaly óta nem volt ilyen erős a forint

Gazdaság2019.03.13, 14:10

Ma áttörte a forint euróval szembeni árfolyama a 315-ös kulcsszintet, amivel tavaly április óta nem látott szintre erősödött. A hazai fizetőeszköz árfolyama a múlt év áprilisában egészen 310-ig szúrt le. Ma 315 alá is benézett a forint, akárcsak néhány héttel ezelőtt.

Rekordokat várnak az aranytól

Gazdaság2019.03.01, 15:05

Bár az arany fordult a 10 hónapos csúcsáról, egyes elemzők mégis arra számítanak, hogy bőven van még mozgástér fölfelé a nemesfém számára. Mi több, vannak olyanok, akik azt jósolják, hamarosan meg kell barátkoznunk a 2000 dolláros árfolyammal is.

Egy ország, amely kiszabadulna az amerikai dollár szorításából

Gazdaság2019.02.27, 14:37

A jó ideje hiperinflációval küzdő afrikai ország, Zimbabwe egy új pénznem bevezetésével szeretne enyhíteni a gazdasági nehézségeken. Az RTGS dollár árfolyamát lebegtetnék, ám a túlzott volatilitást az ország központi bankja mindenképpen szeretné elkerülni.

Ezekbe tolják a pénzt a nagybefektetők

Archívum2019.02.14, 14:24

Először fordult elő a mérések kezdete óta, hogy a feltörekvő piacok emelkedésére kötött fogadások adták a leginkább telített kereskedést a világ pénzügyi piacain. Ráadásul az optimizmus mellett a nagy többség úgy gondolja, még bőven érdemes lehet vásárolni a régióban.

Ezekbe fektetne Európa legnagyobb eszközkezelője

Archívum2019.01.31, 12:39

Idén megszakadhat a tavalyi év egyik legnagyobb hatású trendje, a dollár erősödése – mondja az Amundi Asset Management. Európa legnagyobb eszközkezelője szerint ez jó hír a feltörekvő piacok számára, azonban vannak olyan területek, melyekkel érdemes lesz óvatosan bánni 2019-ben.

Bemutatták a csodacipőt, amilyet még nem látott a világ

Gazdaság2019.01.17, 09:54

A Nike bemutatta az okoscipőt, ami nemcsak adatokat gyűjt a használatról, hanem idomul a viselő lábához is. Kereskedelmi forgalomba várhatóan február közepén kerül. A Fast Company összegyűjtötte, mit tud a 100 ezer forintos lábravaló.

Nyolc valószínűtlen gazdasági jóslat, amely mindenkit érinthet

Gazdaság2019.01.13, 19:23

A K&H befektetési szakemberei készítettek egy összeállítást olyan gazdasági eseményekről, amelyek bekövetkezése ugyan meglepetésként érné a piacokat, mégsem zárhatók ki teljesen. Ha pedig mégis megtörténnek, igen komoly hatásuk lehet, így érdemes a befektetőknek ezekről is tájékozódni.

Erősödésnek indulhat a forint

Gazdaság2019.01.07, 14:07

Hosszú idő után megtörhet a forint rossz sorozata és erősödésnek indulhat a külföldi valutákkal szemben. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzői pozitív elmozdulást vetítenek előre az előttünk álló időszakra.

Ezek lehetnek 2019 legjobb befektetési tippjei

Archívum2018.12.30, 09:26

A Wall Street őszi rossz hangulata kitarthat 2019-ben is – mondják a Bank of America technikai stratégái. Ennek fényében a banknál megfogalmaztak három olyan befektetési ötletet, amellyel szerintük előnyt lehet majd kovácsolni a félelmekből.

Összecsap a bika és a medve 2019-ben

Archívum2018.12.23, 13:01

A várakozások szerint a 2019-es év komoly kihívások elé állítja a világgazdaságot. A pesszimisták és az optimisták véleménye több kérdésben is eltér egymástól, azonban egyes területeken éles összecsapások várhatók a bika és a medve között.

A káoszban is lehet keresni a részvénypiacon

Archívum2018.12.21, 15:13

Miközben az amerikai részvénypiacot folyamatosan ütik a befektetők, felmerül a kérdés, a homokzsákok építése mellett vannak-e még olyan területek, ahol kedvező lehetőségek kínálkoznak. Több nagybank elemzője is úgy gondolja, Ázsiában érdemes keresgélni.

Szárnyra kaphatnak a feltörekvő piaci devizák

Archívum2018.12.20, 11:57

Jelentősen javulhatnak a gazdasági feltételek a feltörekvő piacokon a következő hónapokban, amiből a Goldman Sachs elemzői azt a következtetést vonták le, hogy nemcsak a régiós részvények, de a devizák is felfelé ívelhetnek.

Jövőre elköszönhetünk az erős dollártól

Archívum2018.11.30, 15:39

Jövőre elkezdhet leértékelődni az amerikai dollár a Morgan Stanley szerint, és ennek nem csupán az az oka, hogy a jegybank leállíthatja a kamatemelési sorozatát. Ha bejön a bank jóslata, akkor komoly fordulat következhet be a devizapiacon.

Újra divatba jöhet egy klasszikus menedékeszköz

Archívum2018.11.30, 15:41

Manapság a japán jen igen nehéz helyzetben van. Bár a világpiacokon érzékelhető negatív hangulat felértékelné a szerepét klasszikus menedékeszközként, azonban a hazai kellemetlenségek mégis visszahúzzák. Vagyis az elmúlt időszakban a jen nem mozdult el érdemben – legalábbis egyelőre.

Kipukkadhat a világ legnagyobb ingatlanbuborékja

Archívum2018.11.16, 12:55

Akár 25 százalékot is zuhanhatnak a hongkongi ingatlanárak jövőre, ha az USA és Kína közti kereskedelmi háború még tovább súlyosbodik – figyelmeztet az ingatlanbefektetéseket kezelő JLL. Ezzel pedig hatalmas pofont kapna a világ legforróbb ingatlanpiaca.

Devizapiaci rekordot hozott a vámháború

Archívum2018.11.14, 13:54

Ahogy megnőtt a piaci bizonytalanság az USA és Kína kereskedelmi összecsapása miatt, a devizapiaci kereskedés is elkezdett csúcsra futni. Ennek eredményeként a dollár-jüan kereskedés volumene rekord szintre erősödött az elmúlt időszakban.

Így omlott össze néhány hét alatt az olajár

Archívum2018.11.14, 12:22

Az elmúlt hat hétben lenyűgöző korrekciót hajtott végre a nyersolaj, ahogy az árfolyam mindössze hat hét alatt lebukott a mélybe. A nagy kérdés persze az, mi történt a világban, és az olajpiacon, ami miatt ez a látványos esés megtörténhetett. Viszont lehetséges, hogy szerdán megszakad a lejtmenet.

Megmondta a befektetési guru, hogy mit kell most venni

Archívum2018.11.12, 13:26

A feltörekvő piaci részvények mára annyira olcsók lettek, hogy elkezdtek vételi lehetőséget jelenteni a befektetőknek – mondja Mark Mobius, a legendás feltörekvő piaci guru. Az elmúlt időszak félelmei ugyanis eladási hullámot indítottak be a térségben, és Mobius szerint most érdemes lehet lecsapni a papírokra.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Gazdaság2018.11.09, 10:54

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nem változtatott az irányadó 2,00-2,25 százalékos dollárkamat-sávon szerdai-csütörtöki kamatdöntő ülésén.

Meddig tarthat még a dollár egyeduralma?

Gazdaság2018.11.03, 09:28

Mitől lesz világpénz egy ország valutája? A globális gazdaságban nagyhatalmak emelkednek fel és buknak el, és ezt a valuták története is követi. Ma a vezető szerep (még) az Egyesült Államoké, és a dollár a világpénz, de sokak szerint meg vannak számlálva a napjai. Hogy ezután mi következik – a kínai renminbi hegemóniája, vagy egy többvalutás rendszer – ahhoz érdemes áttekinteni a tartalékvaluták történetét.

Megvan a részvénypiaci esés egyik központi oka

Archívum2018.10.29, 14:57

Az októberi részvénypiaci eladási hullám több szempontból is igen komoly meglepetésként hatott. Mindazonáltal van egy olyan tényező, amely segítségével mégis érthetővé válik a szakadás: ez pedig a dollár erősödése.

Kifogyott egy ország a dollárból, ezért sorra zárnak be az éttermei

Gazdaság2018.10.12, 18:56

Egyelőre nem látni a végét a hiperinflációval és a dollár hiányával küzdő Zimbabwe kálváriájának. A keményvaluta elapadása most a vendéglátás szektorát fenyegeti – írja az Africanews.

Kína megborította az ázsiai tőzsdéket

Archívum2018.10.09, 11:31

Mintegy 17 hónapos mélypontra süllyedtek az ázsiai részvények kedden, ahogy Kína egy lélektanilag fontos szint fölé engedte gyengülni a jüant. Ezzel Peking csak fokozta az ázsiai piacok hétfői eséseit, melyek szintén egy kínai döntés miatt következtek be.

Figyelmeztet az MNB: vigyázzunk a valutaváltással külföldön

Gazdaság2018.09.24, 13:51

Külföldön egyre több olyan kártyaleolvasó (POS) és készpénzkiadó (ATM) működik, amely felismeri a bankkártyák pénznemét, és a helyi valuta mellett forintfizetést is biztosít, ám ez kedvezőtlen árfolyamszámítással és magas szolgáltatói díjjal járhat.

A hajhosszabbítási üzletben feszül egymásnak a két óriás, Kína és India

Gazdaság2018.09.19, 12:21

Kína megpróbálja uralni a hajhosszabbítás üzletét is, különösen Afrikában, kiszorítva ezzel a piacról Indiát - írja a Quartz.

Visszatérhet a feltörekvő piaci válság

Archívum2018.09.04, 15:13

A piacok memóriája gyakran nagyon rövidtávú, és sokszor fordul elő, hogy a befektetők egyik eseményről úgy váltanak a másikra, hogy szinte teljesen elfelejtik a korábbit. Egy elemzés szerint hasonló folyamat mehet most végbe a feltörekvő piacokon, ahol a befektetők nem figyelnek eléggé a veszélyes buborékra. Pedig ha kipukkad, ezúttal nagyon nagy bajt okozhat.

Már formálódik a nagy dollárellenes koalíció

Archívum2018.08.28, 18:28

Az Egyesült Államok jelenleg gazdasági harcot vív a világ országainak nagyjából tizedével, melyek összlakossága együtt megközelíti a 2 milliárd főt, a kombinált gazdasági erejük pedig meghaladja a 15 ezer milliárd dollárt. Az ellenfelek ráadásul elkezdtek egy dollárellenes koalícióba tömörülni, ami végül akár az egész világot átalakíthatja.

Nagyot változott a világ a bika menetelése alatt

Archívum2018.08.27, 15:02

Történelmi eseménynek lehettünk tanúi a múlt héten. Szerdán ugyanis az amerikai részvénypiaci bika elérte a 3453 napos életkort, amivel beállította a legfrissebb rekordot. A pénzügyi környezet azonban igen sokat változott 2009 és 2018 között.

Fordulóponthoz érkezhet az arany

Archívum2018.08.21, 14:06

Történelmi rekordmagasságot ért el az aranyra tett fogadások száma, vagyis a spekulánsok igencsak nekimentek a menedékeszköznek számító nemesfémnek. A nettó shortpozíció kialakulása pedig fordulópontot is jelenthet az arany piacán.

Nemet mondtak a kínai milliárdokra

Gazdaság2018.08.21, 15:31

Több milliárd dollár értékű, kínai finanszírozású infrastruktúra-fejlesztési és energiagazdálkodási projekt törléséről határozott Malajzia, a beruházásokból fakadó súlyos adósságteher elkerülése érdekében - jelentette be Mahathir Mohamad miniszterelnök Pekingben kedden.

Közeleg a nyár egyik legizgalmasabb pénzügyi eseménye

Archívum2018.08.21, 14:04

Csütörtökön kezdődik a nyár talán legfontosabb eseménye, az évente megrendezett Jackson Hole szimpózium. Az igazi izgalmak azonban péntekre várhatók, amikor az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell is felszólal. A Fed vezetőjének szavai ugyanis akár a piacokat is felforgathatják.

Fél Ázsiát elsodorhatja az erős dollár

Archívum2018.08.17, 14:00

El lehet felejteni Törökországot, az igazi veszély Ázsiában van – mondják azok az elemzők, akik szerint az amerikai dollár erősödése egyre nagyobb problémát okozhat a térségben. A kontinens gazdaságai ugyanis hatalmas mennyiségben halmoztak föl dolláradósságot, ami most súlyos veszélyt jelenthet a világgazdaság egészére nézve is.

Megvan a világ legizgalmasabb devizája

Archívum2018.08.08, 14:20

Komoly volatilitásra lehet számítani az angol font piacán a jövő év elején, ahogy egyre jobban kiéleződnek a brexittel kapcsolatos tárgyalások. Ennek eredményeként a szigetország fizetőeszköze 10 százalékos elmozdulást hajthat végre bármelyik irányba.

300 millió dolláros üzletté vált a mezszponzoráció a Premier League-ben

Sport2018.08.08, 15:10

Háromszázmillió dolláros üzletté váltak az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő csapatok mezén megjelenő hirdetések, a pénteken kezdődő 2018/2019-es sorozatban szereplő húsz klubból kilencet szerencsejátékcégek támogatnak.

Tíz éve lemondott saját pénzéről az ország, most a maradékból is kifogy

Gazdaság2018.07.29, 18:49

Már nemcsak a fővárost, Hararét sújtja a készpénzhiány, hanem Zimbabwe egyre több térségére kiterjed, írja az Africanews. Az egykor Rhodesiának hívott országban most tartanak parlamenti és elnökválasztást, ám bármelyik jelölt is győzedelmeskedjen, bizonyosan azonnal neki kell látnia a helyzet megoldásának.

Irdatlan pénzt költ a világ élelmiszerek importjára

Gazdaság2018.07.12, 10:52

Az élelmiszerimport egyre nagyobb terhet ró a világ legszegényebb országaira – írja az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentése.

A kereskedelmi konfliktus pofozza a kínai jüant

Archívum2018.07.03, 14:29

Folyamatos esésben van a kínai jüan, ahogy egyre fokozódnak az USA és Kína közti kereskedelmi feszültségek. A júniusi szakadás pedig sok hasonlóságot mutat a 2015 augusztusában tapasztaltakkal, amikor a kínai jegybank váratlanul elengedte a fizetőeszközt a dollárral szemben.

Keményen lefelé tart az arany árfolyama

Archívum2018.06.29, 14:46

Miközben a nemzetközi befektetői világ egyre jobban aggódik a világgazdasági fejlemények miatt, az egyik klasszikus menedékeszköznek számító arany mégis folyamatosan gyengül. Ráadásul még további esések is jöhetnek.

Washington életbe lépteti az importvámokat egyes kínai termékekre

Gazdaság2018.06.15, 13:46

Donald Trump amerikai elnök döntött, Washington életbe lépteti az importvámot, amely 50 milliárd dollárnyi kínai importterméket érint - közölte a Wall Street Journal (WSJ). Peking ellenlépéseket helyezett kilátásba.

Az amerikai jegybank fölkavarhatja az állóvizet

Archívum2018.06.13, 14:47

A várakozások alapján közép-európai idő szerint szerda este negyedpontos kamatemelést jelent majd be az amerikai jegybank. Ez a lépés várhatóan nem fogja felforgatni a piacokat, azonban akár meglepetések is jöhetnek a Fedtől.

Egyetlen elképesztő ábrán a világ országainak devizatartalékai

Gazdaság2018.05.29, 19:33

A devizatartalék nagysága az országok gazdasági stabilitásának és fejlettségének egyik fontos mutatója. A HowMuch és a Visual Capitalist most összeszedte, hogy álltak ebben a kérdésben a világ országai az év első három hónapjában. Egyfelől magától értetődő, másrészről viszont nagyon is meglepő következtetéseket lehet levonni.

Előző
Következő