dollár

címke rss

Történelmi csúcsra futottak az ázsiai tőzsdék

Archívum2018.01.08, 10:57

Mindenkori csúcsok közelébe emelkedtek az ázsiai részvénypiacok hétfőn, miután az Egyesült Államokban a tőzsdék egy évtizede nem látott erővel indították el a 2018-as évet. Az élénk gazdasági növekedés és a kedvező infláció egyaránt támogatta a befektetők kockázatvállalását.

Új csúcsra ért 2017 legforróbb nyersanyaga

Gazdaság2018.01.03, 15:29

Új rekordot állított be az év elején a palládium New Yorkban, ahogy a dollár folyamatos gyengülése felértékeli a nyersanyagokat mint alternatív befektetéseket. Ezzel együtt palládiumkészletek csökkenése szintén támogatja a ralit.

Az arany helyett bizalomra épült árfolyamrendszer kockázatos

Gazdaság2018.01.02, 18:09

Ideje már, hogy az Amerikai Egyesült Államok által uralt globális gazdaság egyközpontúból több pólusúvá váljon. Rendkívül fontos lenne a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepkörének megváltoztatása, méghozzá úgy, hogy a feltörekvő és fejlődő országok hangja is hallhatóbb legyen, és a szervezeten belül az USA jelenlegi, túlzottnak ítélt befolyása csökkenjen.

Ezek fenyegetik majd a dollárt 2018-ban

Archívum2017.12.22, 12:47

Miután az amerikai dollár nem teljesített túl rózsásan ebben az évben, sokan abban reménykednek, hogy 2018 jobban alakul majd a zöldhasú számára. Mindazonáltal számos olyan tényező van, amely komoly kockázatot jelent az amerikai fizetőeszközre nézve. Különösen a japán jenre érdemes majd odafigyelni.

Donald Trump adócsökkentése minden amerikait érint

Gazdaság2018.01.02, 10:26

Az USA történelmének legátfogóbb adórendszer-átalakítását jelenti Donald Trump adócsökkentése, amely a lakosságnál olyan nagy mennyiségű - 1400 milliárd dollár - összeget hagy, amelyre 30 éve nem volt példa. Az új törvény minden adózót érint, sőt a családi adókedvezmény kiterjesztésén keresztül a gyerekeket is. A legnagyobb mértékben a társasági adót mérsékelték: 35 százalékról 21-re. A cél, hogy a külföldre helyezett amerikai gyártókapacitást minél inkább hazacsábítsák.

A plafont is átszakíthatja a bitcoin szárnyalása

Archívum2017.12.18, 21:23

Amikor a bitcoin árfolyama júliusban még csak 2600 dolláron állt, volt egy elemző, aki azt jósolta, a digitális fizetőeszköz el fogja érni az 5000 dollárt. Most ugyanez az elemző előállt egy lehengerlő előrejelzéssel, amely szerint a bitcoin akár 300-400 ezer dollárig is szárnyalhat.

Kemény éve lesz jövőre a dollárnak

Gazdaság2017.11.24, 12:05

Kiábrándító teljesítményt nyújthat jövőre az amerikai deviza az euró ellenében. Ráadásul még úgy is gyenge éve lehet a zöldhasúnak, hogy az amerikai jegybank tovább folytatja majd a szigorítási ciklusát – vélik a UBS elemzői.

Újra nyomás alá került az arany

Archívum2017.10.20, 15:31

Ismét nyomás alá került az arany, ahogy a befektetők készülődnek az amerikai kamatok emelkedésére. A nemesfém már nagyjából 5 százalékkal marad el a szeptemberi csúcsától.

Félelmek csapták meg a mexikói szárnyalást

Archívum2017.10.18, 15:10

Súlyos csapásokat szenvedett el a mexikói peso, ahogy a befektetők attól félnek, az Egyesült Államok kormányának kérlelhetetlen álláspontja végül az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény felbomlásához vezet.

Emelkedésbe kapcsolt a dollár

Archívum2017.10.10, 13:40

Erős őszt produkál a dollár a nemzetközi devizapiacon, és ez akár a jövőben is kitarthat, ha az amerikai politika beváltja a hozzá fűzött reményeket. A befektetők helyzete azonban nem könnyű, mivel a zöldhasúval párhuzamosan az euró is tartja az erejét.

Nagyot fordult a font, a befektetők is felébredtek

Archívum2017.09.19, 11:40

A befektetők is elkezdtek ráeszmélni a font drámai fordulatára. A stratégák ugyanis folyamatosan javítanak a várakozásaikon, ahogy a szigetország fizetőeszköze a nagy lejtmenet után hosszú évek óta nem látott ralit produkált.

Az amerikai befektetők még nem végeztek Európával

Archívum2017.09.05, 14:28

Az amerikai részvénypiaci befektetők továbbra is nagy lendülettel vásárolják az európai papírokat, amelyek az elmúlt nyolc évben soha nem produkáltak ilyen szép nyereségeket.

Semmi nem állhat az euró útjába?

Archívum2017.08.29, 14:01

Megszilárdulni látszik az euró ereje, miután a közös fizetőeszköz egyre inkább globális menedékeszközként lép fel. Ebben pedig igen nagy szerepe van a brexit és az amerikai kormány körüli politikai bizonytalanságoknak is.

Tovább üti a medve a dollárt

Archívum2017.08.28, 15:44

Miután az amerikai dollár idén eddig közel 9 százalékot gyengült, nagy kérdés, hogy a zöldhasúnak van-e még terepe a további eséshez. A hedge fundok válasza egyértelműen egy hatalmas igen.

Tényleg olyan jó befektetés most valutát venni?

Gazdaság2017.08.26, 16:37

Főleg a dollárral szemben erős most a forint, de az euró is rég nem látott szinteken tartózkodik. Sokaknál meg is indult a spekuláció és jól be is vásároltak a valutaváltóknál, mintegy befektetésként kezelve a külföldi fizetőeszközöket, vagy éppen devizakereskedésbe fogtak. De vajon tényleg megéri az óriási kockázat ellenére is így megpróbálni a pénzünk gyarapítani?

Ralira készülhet a világ legolcsóbb devizája

Archívum2017.08.25, 15:13

Noha Törökország fizetőeszköze immáron hetedik hónapja produkál gyengülő trendet, az olyan nagybankok, mint a Goldman Sachs vagy a Société Générale mégis beálltak a líra mögé. Az elemzők szerint ugyanis közel lehet a fordulat.

Devizaháborút robbanthatnak ki a jegybankok

Archívum2017.08.21, 16:16

A pénzügyi piacok akár devizaháborúra is készülhetnek a dollár és az euró között, amennyiben az Egyesült Államok és az eurózóna jegybankjai nem tudják megfelelően összehangolni a politikájukat.

Valószínűleg megáll a forint erősödése

Gazdaság2017.08.18, 17:05

A forint az euróval szemben 304 HUF/EUR árfolyam körül stagnált, az amerikai dollárral szemben viszont gyengült.

Mágnesként vonzzák a tőkét a feltörekvők

Archívum2017.08.07, 15:35

A befektetők tovább öntötték a tőkét feltörekvő piacokra, ahogy a régió részvényeit követő benchmark index 2014 óta nem látott csúcsot ért el. A továbbra is gyenge dollár és a kitartóan alacsony kamatszintek egyaránt fontos szerepet játszanak a jelenlegi trendben.

Újabb pozitív jóslat érkezett a dollárról

Archívum2017.07.19, 16:14

Erősödhet a dollár az év második felére, ahogy az infláció egyre jobban támogatja a zöldhasú árfolyamát – mondják a JPMorgan elemzői. A banknál ezzel együtt viszont túl drágának tartják az amerikai részvényeket, így inkább Európára és Japánra szavaznak.

Japán egymilliárd dollárral lép fel a szegénység és éhínség ellen

Nagyvilág2017.07.18, 07:45

Két év alatt összesen egymilliárd dollárt fektet be a szegénység és az éhínség elleni harcba. Elsődlegesen a gyerekek és a fiatalok támogatása a fő cél.

A jen lett a legbiztonságosabb menedékeszköz

Archívum2017.07.11, 13:02

Ha a devizákról van szó, immáron a japán jen számít a világ legbiztonságosabb menedékeszközének, mondják a Goldman Sachs közgazdászai. A második helyezésért azonban igen jelentős verseny zajlik.

Újra megvillantja erejét a dollár

Archívum2017.07.11, 13:01

Több stratéga is úgy számol, hogy az idén gyengélkedő amerikai dollár összeszedheti magát az év második felére, köszönhetően elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed politikájának.

Eljött az euró szárnyalásának ideje

Archívum2017.06.22, 09:47

A devizabefektetők egyre inkább maguk mögött hagyják a dollárt, mivel úgy számolnak, a zöldhasú ragyogása lassan elmúlik. Ezzel pedig eljöhet az euró ideje, amely megismételheti a dollár 2014-es nagy felfutását.

Lecsaphatnak az aranyra a befektetők

Archívum2017.06.16, 14:02

Ahogy az arany árfolyama nemrég háromhetes mélypontra süllyedt, egy befektető szerint eljött az idő, hogy a kereskedők beszálljanak. A jövő ugyanis sokkal szebben csilloghat a nemesfém számára.

Kitarthat a dollár gyengülése a főbb riválisokkal szemben

Archívum2017.05.23, 16:24

Az amerikai dollár tovább folytathatja gyengülését a legfontosabb, elsősorban menedékeszközként funkcionáló fizetőeszközökkel szemben. Ezzel együtt viszont akár erősödhet is a kockázatos devizák ellenében.

Tovább csábítanak a feltörekvő piacok

Archívum2017.05.22, 14:58

Az eddigi jó teljesítmény után továbbra is vonzóak maradnak a feltörekvő piacok a Deutsche Bank szerint. Mindeközben a befektetők az erős profitok és a kedvező értékeltségek ellenére is félnek a térségtől.

A feltörekvők lenyomják az Egyesült Államokat

Archívum2017.05.15, 15:22

A feltörekvő piaci részvények idén jobban teljesítettek eddig, mint az amerikai papírok. Ráadásul az elemzők szerint a dollár gyengülésével ez a trend a továbbiakban is folytatódhat.

A befektetők lázasan vágtatnak át Európába

Archívum2017.05.10, 15:55

Az amerikai részvényekbe áramló tőke mennyisége kilenc éve nem látott mélyponton van, míg az európai alapok szintén évek óta tapasztaltak ilyen jelentős tőkebeáramlást. Európa és a fejlődő gazdaságok növekedési potenciálja ugyanis mára vonzóbb a sokáig favorizált Egyesült Államoknál.

Még mindig a dollár a legmenőbb deviza

Gazdaság2017.05.09, 10:17

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) háromévente elkészíti a jelentését, amelyből kiderül, hogy melyik devizával kereskedtek a legtöbbet az adott évben. Ahogy arra számítani lehetett, a dollár vezeti a ranglistát, de az amerikai fizetőeszköz fölénye meglepően magas. A forint a 26. helyen végzett.

Európa miatt eshet tovább a dollár

Gazdaság2017.04.18, 13:29

A dollár jelenlegi gyengülése még nem állt meg, és további mélyrepülés várható – mondja a UBS elemzője. Dominic Schnider szerint a túlértékeltségnek, illetve Európának tudható be.

A kanadai jegybankban igazi kockák ülnek

Techbázis2017.04.11, 17:53

Elsősorban a videojátékokban óriási divat az easter eggek, azaz a véletlenül felfedezhető meglepetések elrejtése. Ezek általában vicces apróságok, gyakran más játékokra, popkulturális jelenségekre utalnak.

Most már érdemes devizabefektetésekben is gondolkodni

Gazdaság2017.04.10, 11:40

Aki 1-2 évnél hosszabb távra tervez megtakarítást, annak már mindenképpen érdemes deviza befektetésekben is gondolkodnia. Az idehaza leginkább dollárban és euróban kínált megtakarítások amellett, hogy megvédenek a forint gyengülésétől, a betéti kamatszinteknél jóval kedvezőbb hozamot nyújthatnak – tanácsolja a K&H Alapkezelő.

Mélypontra gyengült az euró Draghi bejelentése után

Gazdaság2017.04.07, 13:09

Háromheti mélypontra gyengült az euró a dollárhoz képest csütörtökön. Ez azután történt, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, hogy nem tartja szükségesnek a jelenlegi monetáris politikai irányvonal megváltoztatását.

A tőzsde is beleremegett a bombázásba

Gazdaság2017.04.07, 12:12

Az Egyesült Államok 59 Tomahawk repülővel bombázta Szíriában az Aszad-rezsim egyik légi támaszpontját a keddi mérgesgáz-támadás miatt. A támadás a tőzsdékre is nagy hatással volt. Hirtelen emelkedni kezdett az arany és az olaj ára.

A kínai tőke már nekiállt csomagolni

Archívum2017.03.06, 16:11

Zsugorodásnak indult a kínai ingatlanbefektetők érdeklődése az amerikai eszközök iránt, ahogy enyhülni kezdett a jüan leértékelődése.

Így éljük túl az idei devizaválságot

Archívum2017.02.10, 16:35

Ahogy az amerikai politikai kockázatok fokozódnak a piacokon, a részvényindexek ralija pedig kezd megállni, a befektetők körében aggodalomra ad okot, hogy a dollár jövője milyen hatással lehet a globális devizapiacra. A megfelelő fedezékek kiépítése mellett azonban keresni is lehet egy esetleges felforduláson.

Baljós arany és dollár

Gazdaság2017.02.06, 16:57

Baj lehat abból, ha a kötvényhozamok és az arany ára tovább emelkednek kéz a kézben. Pláne, ha a dollár is ilyen erős marad. Ezt nem mi mondjuk, hanem a történelem.

Mellékszereplő tarolta a legnagyobbat januárban

Gazdaság2017.02.01, 15:44

Noha a befektetők többsége manapság főként a részvénypiacokra és a dollárra figyel, Donald Trump elnökségének kezdete mozgalmas hónapot eredményezett a nyersanyagpiacon is. A legnagyobb nyertes pedig egy ritkán emlegetett fém volt.

A káosz hullámain emelkedik az arany

Archívum2017.01.31, 15:42

Az arany egy erős hónap erős zárására készül, miután a Donald Trump elnökségével kapcsolatos bizonytalanságok növelték a piaci kockázatokat januárban. Ezzel a nemesfém június óta nem látott havi erősödéssel fejezheti be az év első hónapját.

A dollárguru újabb szárnyalásra készül

Gazdaság2017.01.30, 16:02

Jelentős emelkedés előtt áll az amerikai dollár Donald Trump elnöksége alatt – mondja a stratéga, aki korábban is sikeresen jósolta meg az amerikai fizetőeszköz erősödését. Az új elnök protekcionista javaslatai ugyanis megágyaznak a zöldhasú lendületes felívelésének.

Szakadás előtt állnak a brit üzletek

Gazdaság2017.01.16, 16:09

A felvásárlási és összeolvadási aktivitás élésen zuhanhat 2017-ben Nagy-Britanniában, köszönhetően a brexittel kapcsolatos bizonytalanságoknak – derül ki egy friss jelentésből. Mindeközben a font hónapok óta nem látott mélységbe zuhant, ahogy a befektetők egyre jobban árazzák be a kemény brexitet.

Trump meglepő ajándékot adhat Európának

Gazdaság2017.01.13, 16:57

Ha a befektetők tovább veszik a dollárt az új amerikai kormányhoz fűzött reményekre támaszkodva, annak hamarosan Frankfurtban is megérezhetik a következményeit. Donald Trump ezzel sajátos „ajándékot” adhat az Európai Központi Banknak.

A gazdaságról semmitmondó Trump-beszéd hazavágta a dollárt

Gazdaság2017.01.12, 16:33

Négy hetes mélypontjára zuhant a dollár Donald Trump megválasztott amerikai elnök tegnapi sajtótájékoztatója után, mivel – a várakozásokkal ellentétben – nem közölt részleteket a gazdaságélénkítő programjáról. Elemzők szerint véget érhet a választásokat követő amerikai tőzsdei felívelés és beköszönthet a medvepiac az USA-ban.

Csúnyán zárta az évet az arany

Archívum2017.01.10, 15:33

Noha az arany az elmúlt héten némi emelkedést produkált, kemény decembert könyvelhetett el. A Donald Trump megválasztását követő napon ugyanis a befektetők azonnal elkezdték eladni az aranyat, ez a hangulat pedig az év végéig kitartott.

Nagyot lehet kaszálni a dollár évében

Gazdaság2017.01.09, 17:10

Miközben az amerikai jegybank várható politikája és az európai bizonytalanságok egyaránt megágyaznak idén a dollár erősödésének, a részvénypiaci befektetők is lecsaphatnak a kínálkozó lehetőségekre, melyek a zöldhasú izmosodásából adódnak.

2017 a dollár éve lesz

Gazdaság2017.01.02, 08:53

Az idei év a dollár erősödésének éve lesz - jósolták 2017-re szóló vasárnapi előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.

Szürke hattyúk lepik el a piacokat

Archívum2016.12.30, 10:38

Miközben a híres fekete hattyúk olyan események, melyek eredendően megjósolhatatlanok, a Nomura előállt ezek „testvérével", a szürke hattyúval. A bank számos ilyen, figyelmen kívül hagyott, de bekövetkezte esetén jelentős hatással bíró eseményt gyűjtött össze.

Komoly bajok vannak a dollár menetelésével

Gazdaság2016.12.22, 15:32

Bár a piaci szereplők jelentős része úgy látja, hogy minden megágyazott a dollár kitartó emelkedésének, a UBS elemzője szerint most van itt az ideje shortolni a dollárt, amely erősen túlértékelt.

Ügyes manőverek kellenek az egzotikus terepen

Archívum2016.12.21, 15:19

Noha a kockázatok talán emelkedni fognak jövőre a feltörekvő piacokon, a befektetők számára még így is számos lehetőség marad, hogy megfelelően megjátsszák a régió által nyújtott lehetőséget – mondja Mark Mobius, a Templeton Emerging Markets Group elnöke.