dollár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- forint
- svájci frank
- devizapiac
- árfolyam
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Karnyújtásnyira került a 200 forintos svájci frank
Hullámzó teljesítményt nyújtott kedden nap közben a forint, összességében azonban erősödni tudott. Az euró 264, a frank 201 forint körül állt késő délután, pedig reggel még 265,5, illetve 203 forint volt a két deviza. A svájci deviza tavaly november óta nem járt hasonló szinteken, akkor járt legutóbb 200 forint alatt is.
265 alá is benézett az euró
Hétfő kora reggel tartotta péntek esti árfolyamát a forint - amikor nagyjából az egy évvel ezelőtti árfolyamára tért vissza a forint a főbb devizákkal szemben -, később azonban veszített értékéből a magyar fizetőeszköz. Az euró reggel óta egy forinttal drágult.
Adatközlések előtt 204 forint körül ingadozott a frank
Péntekre virradó éjjel 204 forint alá került a svájci frank, s a kereskedés folyamán e szint körül ingadozott, míg az euró 266 forint alatt tartózkodott. A hét utolsó napján elsősorban külföldi adatok határozhatják meg a forintkereskedés irányát.
Az eurónak köszönhetően 204 forintnál is járt a frank
A reggeli kisebb veszteségek után nagy menetbe kezdett a forint az euró erősödésének köszönhetően, így a svájci frank árfolyama már 204 forintnál is megfordult. Délután egy kis ideig a gyengülés irányába ment a forint, majd késő délután újra 266 forint alá került az euró, és 205 forint alá a frank. A Commerzbank piaci kommentárjában azt írta, hogy a huszonöt feltörekvő piaci deviza közül a forint a lejjel küzd az első helyért a negyedéves erősödést mérő versenyben.
A 205 forintos szint alatt jár a svájci frank
Reggel óta folyamatosan erősödik a forint, a svájci frank jegyzése fél 11 előtt 205 forint alá ment, ahonnan visszapattant, majd estére ismét ez alá ment az árfolyam. Elemzők szerint kockázatkedvelő képet mutat a devizapiac, így a japán jen és a svájci frank gyengül, a magas hozamú devizák pedig erősödnek.
A dollár picit erősödött, átlépte a 190 forintos határt
Az euróval szemben alig változott a forint árfolyama, a svájci frank hullámzó teljesítményt nyújtott, a dollár pedig mérsékelt erősödéssel átlépte a 190 forintos határt. Hosszabb távon segítheti a forintot, hogy Simor András jegybankelnök a monetáris tanács hétfői döntése után közölte, huzamosabb ideig szükség lehet a jelenlegi 6 százalékos alapkamat fenntartására.
Erősödött az euró, átlépte a 267 forintos határt
A múlt heti folyamatos erősödés után hétfő kora reggel szerény mértékben, de tovább javult a forint, később azonban irányt váltott a magyar fizetőeszköz. Elemzők szerint a következő napokban veszíthet értékéből a forint.
A forinterősödés tavalyi szintre küldte a dollárt és az eurót
Pénteken a forint szerény erősödéssel fejelte meg a hét korábbi napjain megszerzett előnyét. Ennek eredményeként az euró árfolyama 267, a dollár pedig 188 forint alatt is járt napközben, erre pedig legutóbb a múlt év eső felében volt példa.
Megy előre a forint az euróval szemben
Jól kezdett csütörtökön a forint: a svájci frank árfolyama 209 forint alá került, az euró jegyzése pedig a délre a 268 forintos szintre süllyedt.
Fontos szintet lépett át a forint az euróval szemben
Szerdán jó szerepelt a forint a devizapiacon, az euróval szemben fokozatosan erősödött, ennek eredményeként a közös deviza jegyzése a lélektanilag fontos határnak tartott 270 forint alá került. Elemzők szerint lassú erősödés várhat a forintra a következő időszakban, de tartósan 200 forint alatti svájci frankra nem lehet számítani ebben az évben.