dollár

címke rss

A forint alig mozdult a svájci frankhoz képest

Gazdaság2011.05.02, 21:27

Alig változtak az árfolyamok napközben, az múlt év vége óta viszont 5,16 százalékklal csökkent az euró árfolyama forinthoz képest, míg a dolláré 10,09 százalékkal gyengült a forinthoz képest.

Leadta előnyét a forint

Gazdaság2011.04.28, 18:05

Csütörtök délelőtt az euróval szemben kisebb mértékű, a dollár ellenében azonban komolyabb nyereséget tudott elkönyvelni a forint, kora délután azonban irányt váltott, ezzel kompenzálta a korábbi erősödést.

Lélektani szint közelébe gyengült a dollár

Gazdaság2011.04.28, 08:03

A fontosabb küföldi devizák közül a dollár a válság kirobbanásakor mért szintre, a lélektani 180 forintos határ közelébe gyengült. Elemzők szerint a forint pedig képes lesz megtartani mostani, erős pozícióját.

Gyengült és 206 forint alá került a svájci frank

Gazdaság2011.04.26, 19:43

Jól kezdte a hosszú hétvége utáni hetet a forint, kedd reggel kissé erősödni tudott az euróhoz, kora délután pedig a svájci frankhoz képest is. Előbbivel szemben 264 forintig erősödött a forint, majd kissé gyengült, a frankkal pedig 206 forint alá került. Elemzők szerint jók a forint kilátásai.

Megtört a svájci frank erősödő trendje

Gazdaság2011.04.26, 07:57

Szűk sávban mozgott a forint pénteken. A svájci frankkal szemben a nap folyamán 205 forint fölé lépett az árfolyam, míg az euróval szemben 265 forint fölött is megfordult.

Tovább erősödött a forint

Gazdaság2011.04.21, 19:05

Tovább erősödött a forint csütörtök, a fontosabb devizák közül a legnagyobb mértékben a dollár gyengült. Az amerikai fizetőeszközzel szemben az euró is 16 havi csúcsra erősödött. Elemzők szerint a forint kilátásai pozitívak, és folytatódhat a lassú felértékelődés.

Délutánra megállt a forint erősödése

Gazdaság2011.04.20, 19:12

Keddi szárnyalását követően szerda reggel tovább erősödött a forint. Délben 263,8-re erősödött a forint az euróval szemben, ami egy forinttal marad csak el az idei rekordtól. Délután már nem változott jelentősen a forintárfolyam, de kissé korrigáltak kulcsdevizák a nagy elmozdulás után. Elemzők szerint a forint kilátásai pozitívak, és folytatódhat a lassú felértékelődés.

Átlépte az 1500 dollárt az aranyár

Gazdaság2011.04.19, 20:02

Az amerikai hitelek minősítése miatt aggódó befektetők a dollártól a biztonságosabb megtakarítások felé fordultak, s ennek köszönhetően a határidős piacon átlépte az aranyár az 1500 dollárt.

Több mint négy forinttal lett olcsóbb a svájci frank

Gazdaság2011.04.20, 07:39

Kedden több forinttal lettek olcsóbbak a kulcsdevizák, főleg az euró szárnyalásának köszönhetően. A svájci frank például több mint négy forinttal volt olcsóbb este, mint reggel, míg az euró 268 forint közeléből 266 forint alá került.

Az S&P hitelminősítő megintette az USA-t

Gazdaság2011.04.18, 16:29

Két éven belül leminősíthetik az Egyesült Államokat a Standard & Poor's hitelminősítő szerint, amely lefokozta az USA hitelbesorolására adott kilátását.

Estére magára talált a forint, 210 forint alá került a frank

Archívum2011.04.18, 19:37

Gyengüléssel indította a hetet a forint hétfő reggel, és délelőtt is lassan, de folyamatosan veszített értékéből a magyar fizetőeszköz. A svájci frank jegyzése délután már 210 forint fölé került, miután az amerikai hitelek leminősítésre utaló negatív kilátást kaptak. Estére kissé visszaerősödött a forint, s a frank 210 forint alá került.

267 forintnál ragadt be az euró árfolyama

Gazdaság2011.04.15, 19:36

Péntek reggelre szerényen gyengült a forint a csütörtök esti helyzethez képest, s később sem változott érdemben az árfolyama, a dollár és a svájci frank azonban némileg drágult.

Visszafordult a svájci frank, 207 alá került az árfolyam

Gazdaság2011.04.14, 22:03

Csütörtök reggelre erősödött a forint a dollárhoz képest a devizapiacon, az euró és a svájci frank tartotta árfolyamát. A délelőtt még 205,50 forintos svájci frank azonban kora délutánra 207,70 forintra drágult, majd ismét veszített értékéből. Elemzők szerint a forint napon belüli gyengülését az okozta, hogy a befektetők a régióban inkább a lengyel deviza felé fordultak. 

Délután 205 forint fölé került a svájci frank

Gazdaság2011.04.13, 20:04

Reggel még a svájci frank 205 forint alatt tartózkodott, délutánra azonban átlépte ezt a szintet. A dollár 184 forint alatt ingadozott, az euró jegyzése pedig 266 forint felett járt. Devizapiaci elemzők szerint komolyabb forinterősödés nem várható, részben azért, mert a jobb lengyel gazdasági mutatók miatt a piaci szereplők inkább a zlotyba fektetik a pénzüket.

Olcsóbb lett a frank, 205 alatt az árfolyam

Gazdaság2011.04.13, 07:01

Kedden kora reggel tartotta előző esti árfolyamát a forint, később azonban lejtőre került a magyar fizetőeszköz. Elemzők kitartanak amellett, hogy a gyengülés csak átmeneti lesz, amit alátámaszt, hogy kora délután enyhén erősödni kezdett a forint.

Több mint egy forinttal drágultak a főbb devizák

Archívum2011.04.11, 17:52

A hetet a péntek esti szinteken indította a forint, délelőtt azonban valamennyi fontosabb devizához képest gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz, ami délutánra már több mint egy forintos elmozdulást eredményezett a főbb devizákkal szemben. Elemzők már időszerűnek tartottak egy átmeneti korrekciót a forint árfolyamában, de komolyabb gyengülésre nem számítanak.

Újra 200 forint közelében a svájci frank

Gazdaság2011.04.08, 19:43

Jól indította napját a forint, 264 forint alatt járt az árfolyama, később azonban gyengült, s e szint fölé került. A gyengülésnek kora délután lett vége, amikor újabb lendületet vett a forint, s ekkor a svájci frank árfolyama szerda után újra 200 forint közelébe került. Elemzők szerint jelenleg szeretik régiónkat a befektetők, mert még mindig magas kamatelőnyt lehet itt elérni.

Miért erősödik a forint?

Gazdaság2011.04.10, 21:02

Hetek óta látványosan, hónapok óta érezhetően erősödik a forint. Az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint a forint erősödését segíti, hogy jól megy a térségnek, de a magyar gazdaság és a kormány is kapott pozitív visszajelzéseket. További jelentős erősödést senki nem vár, és veszélyek is leselkednek a forintra.

Hidegen hagyta a forintot az eurókamat emelkedése

Gazdaság2011.04.13, 17:20

Csütörtökön kora reggel gyengülésnek indult a forint, az eurót 264 forint felett, a svájci frankot pedig 201 forint felett jegyezték a nemzetközi kereskedésben. Ezt követően, délután alig változott a magyar fizetőeszköz árfolyama, az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntésére sem mozgatta meg érdemben a forintot.

Kétszáz forint alatt is járt a svájci frank

Gazdaság2011.04.06, 16:07

Szerdán hajnalban is tartotta keddi értékét a forint a legfontosabb külföldi valutákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon. A svájci frank a kétszáz forintos szint alatt is járt.

Karnyújtásnyira került a 200 forintos svájci frank

Gazdaság2011.04.05, 20:28

Hullámzó teljesítményt nyújtott kedden nap közben a forint, összességében azonban erősödni tudott. Az euró 264, a frank 201 forint körül állt késő délután, pedig reggel még 265,5, illetve 203 forint volt a két deviza. A svájci deviza tavaly november óta nem járt hasonló szinteken, akkor járt legutóbb 200 forint alatt is.

265 alá is benézett az euró

Gazdaság2011.04.04, 21:35

Hétfő kora reggel tartotta péntek esti árfolyamát a forint - amikor nagyjából az egy évvel ezelőtti árfolyamára tért vissza a forint a főbb devizákkal szemben -, később azonban veszített értékéből a magyar fizetőeszköz. Az euró reggel óta egy forinttal drágult.

Adatközlések előtt 204 forint körül ingadozott a frank

Gazdaság2011.04.01, 13:29

Péntekre virradó éjjel 204 forint alá került a svájci frank, s a kereskedés folyamán e szint körül ingadozott, míg az euró 266 forint alatt tartózkodott. A hét utolsó napján elsősorban külföldi adatok határozhatják meg a forintkereskedés irányát.

Az eurónak köszönhetően 204 forintnál is járt a frank

Gazdaság2011.03.31, 19:56

A reggeli kisebb veszteségek után nagy menetbe kezdett a forint az euró erősödésének köszönhetően, így a svájci frank árfolyama már 204 forintnál is megfordult. Délután egy kis ideig a gyengülés irányába ment a forint, majd késő délután újra 266 forint alá került az euró, és 205 forint alá a frank. A Commerzbank piaci kommentárjában azt írta, hogy a huszonöt feltörekvő piaci deviza közül a forint a lejjel küzd az első helyért a negyedéves erősödést mérő versenyben. 

A 205 forintos szint alatt jár a svájci frank

Gazdaság2011.03.30, 23:11

Reggel óta folyamatosan erősödik a forint, a svájci frank jegyzése fél 11 előtt 205 forint alá ment, ahonnan visszapattant, majd estére ismét ez alá ment az árfolyam. Elemzők szerint kockázatkedvelő képet mutat a devizapiac, így a japán jen és a svájci frank gyengül, a magas hozamú devizák pedig erősödnek.

A dollár picit erősödött, átlépte a 190 forintos határt

Gazdaság2011.03.29, 20:51

Az euróval szemben alig változott a forint árfolyama, a svájci frank hullámzó teljesítményt nyújtott, a dollár pedig mérsékelt erősödéssel átlépte a 190 forintos határt. Hosszabb távon segítheti a forintot, hogy Simor András jegybankelnök a monetáris tanács hétfői döntése után közölte, huzamosabb ideig szükség lehet a jelenlegi 6 százalékos alapkamat fenntartására.

Erősödött az euró, átlépte a 267 forintos határt

Gazdaság2011.03.28, 18:08

A múlt heti folyamatos erősödés után hétfő kora reggel szerény mértékben, de tovább javult a forint, később azonban irányt váltott a magyar fizetőeszköz. Elemzők szerint a következő napokban veszíthet értékéből a forint.

A forinterősödés tavalyi szintre küldte a dollárt és az eurót

Gazdaság2011.03.25, 23:22

Pénteken a forint szerény erősödéssel fejelte meg a hét korábbi napjain megszerzett előnyét. Ennek eredményeként az euró árfolyama 267, a dollár pedig 188 forint alatt is járt napközben, erre pedig legutóbb a múlt év eső felében volt példa.   

Megy előre a forint az euróval szemben

Gazdaság2011.03.24, 17:07

Jól kezdett csütörtökön a forint: a svájci frank árfolyama 209 forint alá került, az euró jegyzése pedig a délre a 268 forintos szintre süllyedt.

Fontos szintet lépett át a forint az euróval szemben

Gazdaság2011.03.24, 08:18

Szerdán jó szerepelt a forint a devizapiacon, az euróval szemben fokozatosan erősödött, ennek eredményeként a közös deviza jegyzése a lélektanilag fontos határnak tartott 270 forint alá került. Elemzők szerint lassú erősödés várhat a forintra a következő időszakban, de tartósan 200 forint alatti svájci frankra nem lehet számítani ebben az évben. 

Fontos szintek előtt jár a forint a külföldi devizákkal szemben

Gazdaság2011.03.22, 18:45

A kedd reggeli árnyalatnyi gyengülés után erősödött a forint a devizapiacon. Az euró és a dollár jegyzése délután a lélektani határnak tartott 270 és 190 forint közelébe süllyedt, a svájci frank délelőtt 210 forint alatt is járt, igaz később visszatért a korábbi tartományba.  

Megint olcsóbb lett a svájci frank, 211 alatt a jegyzés

Gazdaság2011.03.21, 19:34

Jó erőben kezdte a hetet a forint; a magyar fizetőeszköz a péntek délutáni erősödés után tovább javított hétfő reggel. Elemzők szerint a forint meggyőző stabilitást mutatott az elmúlt hetekben annak ellenére, hogy a nemzetközi befektetői hangulat szélsőségesen ingadozó volt. Estére a svájci frank árfolyama egészen 211 forint alá süllyedt.

A svájci frank gyengült a legnagyobb mértékben a forinttal szemben

Gazdaság2011.03.18, 22:07

A G7 közbeavatkozása és a Líbia elleni ENSZ-határozat alaposan megmozgatta az árfolyamokat csütörtökről péntekre virradó éjjel, ami a svájci frankot 3 forinttal tette olcsóbbá. Pénteken napközben pedig a forint növelni tudta előnyét valamennyi fontos külföldi devizával szemben.

Reggel óta közel két forinttal gyengült a svájci frank

Gazdaság2011.03.18, 08:10

Csütörtökön stablian tartotta az euró a 274 forint körüli szintet a devizapiacon, miközben a svájci frank árfolyama szélesebb sávban ingadozott. Záráskor az alpesi valutáért 217,25 forintot kértek a kereskedők. Csütörtökre virradó éjszaka rekordszintre erősödött a jen a dollárral szemben, szakértők azt várják, hogy a japán hatóságok beavatkoznak majd a jen értékének csökkentésére.

Öt forinttal drágult a svájci frank

Gazdaság2011.03.17, 08:12

A munkaszüneti napokon tapasztalt viszonylagos mozdulatlanság után szerda délelőtt gyengülni kezdett a forint, majd ismét javított a magyar fizetőeszköz, később azonban fordult a kocka. A nemzetközi piacokon eluralkodó negatív hangulat eredményeként a svájci frank jegyzése késő délután 218 forint fölé került.

Megrángatta a dollárt a japán földrengés

Gazdaság2011.03.11, 21:00

A devizapiacra is hatott a japán földrengés: a jen gyengülése miatt a dollár hirtelen megerősödött, igaz, később visszatalált korábbi szintjére. A spanyol leminősítés és az arab forrongások miatt ideges piac hangulatát még feszültebbé tette a rengés híre, ráadásul a portugál adósságról érkező hírek miatt dél körül esett az euró. Kora délután a forint hirtelen erősödni kezdett.

Gyengült a forint, erősödött a dollár

Archívum2011.03.10, 18:54

Gyengüléssel kezdett, majd kissé visszaerősödött a forint csütörtökön. Délutánra lenyugodtak ugyan az árfolyamok, de kis lépésekben gyengült a forint, így az euró 273, a frank 212 forint fölé került. Elemzők szerint a nemzetközi kockázatkerülés egyik térségi valutának sem használ, a dollár azonban profitál a bizonytalanságból.

Irányt váltott a forint, 211 alatt a svájci frank

Gazdaság2011.03.09, 20:37

A kora reggeli erősödés után délelőtt gyengülni kezdett a forint a kulcsdevizához képest a bankközi piacon. A svájci frankért a reggeli 209,15 forint után délután kettő órakor már 211 forintot kértek.

Gyengült a forint, 272 fölött az euró

Gazdaság2011.03.08, 18:50

A svájci frankért háromnegyed tízkor még 208,25 forintot kellett fizetni, amíg az euró rövid időre benézett a 271 forintos szint alá is, később azonban gyengült a forint, így a frank 209, az euró 272 forint volt este.

Estére visszagyengült a forint

Gazdaság2011.03.08, 07:36

A nap közbeni erősödés után enyhe gyengülés jött délután, amivel a kezdeti szint fölé kerültek a kulcsdevizák. A svájci frank 209 forintnál is megfordult, késő délutánra azonban 210 forint fölé került.

Jól zárta a pénteki napot a forint

Gazdaság2011.03.04, 21:00

Csütörtök délutáni szintjénél erősebben kezdte napját a forint, később azonban gyengülni kezdett. Az euróval szemben a 272-es szint fölött is volt, a frank pedig 210 forint közelébe került. Estére aztán az euró visszatért az egy nappal korábbi, 272 alatti tartományba.

Erősödik és 273 forint felé közelít az euró

Gazdaság2011.03.04, 08:14

A csendes délelőtti kereskedés után a megtáltosodó euró nagyot lendített a forinton a dollárral és a svájci frankkal szemben. A frank ennek köszönhetően 209 forint közelébe került.

Szerdán három forinttal lett olcsóbb a dollár

Gazdaság2011.03.03, 08:04

Gyengüléssel indította a napot szerdán a forint, később azonban magára talált a magyar deviza. Késő délután valamennyi fontos külföldi deviza árfolyama alacsonyabban volt, mint a reggeli órákban.

Gyengült a forint: az euró 272, a svájci frank 212 fölé került

Gazdaság2011.03.02, 07:37

Valamennyi fontos külföldi devizával szemben erősödött a forint kedden délelőtt, a kormányzati reformcsomag bejelentése alatt azonban irányt váltott, és veszített értékéből. Az euró 273 forint fölött is járt, de késő délutánra megállt a gyengülés.

Több forinttal lett olcsóbb a svájci frank

Gazdaság2011.03.01, 11:12

A péntek esti árfolyamokon nyitotta a hetet a forint, később azonban kis lépésekben folyamatosan erősödött a magyar fizetőeszköz. A svájci frankot a reggeli csaknem 214 forintos árfolyam után délután már 211 forint alatt jegyezték, igaz, estére kissé visszaerősödött.

Gyengülés után javított a svájci frank

Gazdaság2011.02.28, 08:49

A héten összességében azonban gyengült a magyar fizetőeszköz az euróhoz képest. Péntek délelőtt veszített erejéből a svájci frank, délután azonban ismét 213 forint fölé ment az árfolyam.

Több forinttal lettek olcsóbbak a kulcsdevizák az eurónak köszönhetően

Gazdaság2011.02.25, 10:51

Bár csütörtök reggel komoly gyengülésben járt a forint, a svájci frankot január közepe óta nem látott szinten, 216 forint közelében jegyezték kilenc óra körül, az európai kamatemelési várakozás és egy kedvezően alakuló hangulatindex visszafordította a folyamatot. A forint ennek köszönhetően meredeken erősödni kezdett a főbb devizákkal szemben, és egy kora délutáni megtorpanás sem tartóztatta fel.

Egy hónapos mélyponton a forint, 214 közelében a svájci frank

Gazdaság2011.02.24, 08:12

A keddi gyengülést követően szerda reggel erősödéssel indította a napot a forint, kora délután azonban negatív irányba fordult a magyar deviza, így az euró jegyzése 274 forint fölé került, amire legutóbb január végén volt példa. A svájci franké pedig 214 forint közelébe került.

Jelentősen drágult a svájci frank

Gazdaság2011.02.23, 08:05

Gyengüléssel kezdte a napot a forint azután, hogy hétfőn is veszített erejéből. A svájci frank hétfőn este még 210 forint alatt mozgó árfolyama 212 forint fölé került. A dollár kora délelőtt átlépte a lélektanilag fontos 200 forintos szintet, majd visszafordult. A nap nyertese a líbiai válság miatt erősödő svájci frank lett.

Kis lépésekben gyengül a forint

Gazdaság2011.02.22, 08:24

Hétfőn kora reggel a péntek esti árfolyamokon indította a hetet a forint, később azonban folyamatosan veszített erejéből a magyar fizetőeszköz. Az euróért délután 271 forintot kellett fizetni, miközben a piac bizonytalankodása miatt a dollár erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben is.