dokumentáció

címke rss

Eddig három cég pályázott az e-aláírás hitelesítésére

Az elektronikus aláírásról szóló törvény kapcsán eddig három társaság, a MATÁV Rt., a NetLock Kft. és a Giro Rt. adta be a Hírközlési Főfelügyelethez (HíF) azt a dokumentációt, amely alapján hitelesítés-szolgáltatókká válhatnak - közölte Frischmann Gábor, a HíF megbízott elnöke pénteken Budapesten.

Szervkereskedelem gyanúja Görögországban

Nagyvilág2004.05.18, 08:50

Vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, folyt-e tiltott kereskedelem albán gyermekek szerveivel Albánia és Görögország között. Egy görög klinikán feltehetőleg erre vonatkozó dokumentációt foglaltak le, az ott dolgozó orvos azonban tagadja a vádakat.

Dokumentáció a Rise of Nations szerkesztőhöz

Techbázis2004.06.30, 19:23

A Big Huge Games egy dokumentációt készített, mely abban segíti a kreatív játékosokat, hogy miként készíthetnek a Rise of Nation című stratégiához, valamint annak Thrones & Patriots című kiegészítőjéhez Conquer the World-térképeket, illetve felhasználásukkal modulokat.

Élénk érdeklődés a kormányzati negyed iránt

Ingatlan2006.10.24, 12:07

E hét pénteken jár le az új kormányzati negyed helyszínének kiválasztására kiírt pályázat dokumentációja megvásárlásának határideje, de már eddig is sok volt az érdeklődő.

AIDS Múzeum nyílt Amerikában (18+)

Tabu2006.11.30, 15:59

Megnyitotta kapuit Amerika első AIDS Múzeuma New Jersey-ben a Seton Hall Egyetemen. A múzeumot az Egyesült Államok hivatalos intézményének minősítették, ahol az AIDS-szel kapcsolatos dokumentációk, tanulmányok és értelmezések megtalálhatók.

Nyertek a zöldek az atomperben

Itthon2007.02.13, 16:09

Megismerheti az Energia Klub környezetvédő civil szervezet a paksi atomerőműben elvégzett kármentesítés dokumentációjának egy részét - derül ki a Fővárosi Bíróság keddi nem jogerős ítéletéből. A zöldek azért perelték be az Országos Atomenergia Hivatalt, mert az megtagadta, hogy a civilek beletekinthessenek az üzemzavar elhárításának folyamatába.

Változások a kormányzati negyed tervpályázatában

Ingatlan2007.04.05, 12:36

A kormányzati negyed tervpályázata iránt érdeklődők között sok a külföldi, de még nekik is drága volt a dokumentáció. Az ár mellett mostantól változnak a feltételek és a leadás határideje is.

Eladják az albán állami olajfinomítót

Gazdaság2008.03.15, 20:24

Eddig tizenöt külföldi cég jelentkezett az albán állami olajfinomító cég, az ARMO megvételére, közölte az albán gazdasági miniszter, Genz Ruli. Külön említette a Mol Zrt.-t mint legújabb érdeklődőt, vele együtt már tizenöten vették meg a privatizációs dokumentációt, és még további jelentkezőkre számítanak.

Brüsszel előtt a 4-es metró pályázata

Archívum2008.08.12, 08:30

Tegnap elküldte Brüsszelbe a 4-es metró pályázatát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a dokumentáció elektronikus megérkezéséről meg is érkezett a visszaigazolás - tájékoztatta a Világgazdaságot a hivatal.

Előző
  • 1
  • 2
Következő