Dogma

címke rss
Az első pápa, akit az amerikai Time magazin az év emberének választott

Az első pápa, akit az amerikai Time magazin az év emberének választott

Hatvan éve, 1963. június 3-án hunyt el XXIII. János pápa, aki 1958 és 1963 között a 261. római pápaként ült Szent Péter trónján, „a jó pápa" nevéhez fűződik a katolikus egyház történetében új szakaszt megnyitó II. Vatikáni Zsinat összehívása.

Szexisebbek, mint valaha

Film2007.07.06, 17:19

A Die Hard 4-ből számunkra az derült ki, hogy az ötvenkét éves Bruce Willis még most is ugyanolyan dögös - ha nem dögösebb -, mint az első rész idején volt. Ennek apropóján összeállítottuk szubjektív toplistánkat az öt legszexisebb, ötven fölötti férfiszínészről, akik még ma is megdobogtatják a szívünket, ha feltűnnek a vásznon.

Csodagyermekek osztálytalálkozója

Film2007.04.26, 10:08

Szegény Sofia Coppolát A keresztapa 3 óta nem érhette akkora szakmai sokk, mint amikor a tavalyi cannes-i filmfesztiválon a neve összeforrt a füttykoncert szóval, és kiderült, hogy a franciák még mindig és még tőle sem kérnek Marie Antoinette-ből. Három évvel visszapörgetve az idő kerekét Sofia ünnepelt rendező, Oscar-díjas forgatókönyvíró és a Coppola-klán huszonegyedik századi új ikonja - példája nem egyedülálló, hiszen elég egy ballépés, és a fiatal kultrendező máris túlértékelt páriának minősül. Képzeletbeli osztálytalálkozónkon az utóbbi tíz év egyedi látásmóddal és fergeteges forgatókönyvekkel hódító fiatal művészeit vesszük sszámba ...

A Shop-stop rendezője játszik a Die Hard 4-ben

Film2007.01.18, 13:21

A harminchat éves rendező nem egy, de két blogon is bejelentette, hogy együtt szerepel ifjúkori hősével a Die Hard 4-ben, és ezért most nagyon boldog.

Támadnak a kultfilmek

Film2006.11.23, 16:17

Igaz, hogy nyolc új film is érkezik a mozikba, de az előző hét sztárdömpingjét ellensúlyozandó, most egy fia nagy név sincs a stáblistákon. Az igazi filmőrültek viszont így is tobzódhatnak: kapunk egyszerre egy kultfilm-folytatást, egy kultfilmekről szóló dokumentumfilmet és egy animációs kultfilmet is. Emellett jön egy spirituális utazás, egy párkapcsolati dráma és egy nő fejlődéstörténete is, valamint egy borzasztó magyar és egy rémes amerikai vígjáték.

Hollywoodi ki kivel

Film2005.07.26, 17:33

Sok munkahelynek szinte tartozékai azok a kollégák, akik előszeretettel rácsapnak a hölgyek hátsójára, vagy a kacér munkatársnők, akik az értekezlet kezdete után pár perccel már a cipőből kibújtatott lábbal matatnak a szemben ülő  fazon ágyékánál. Hollywoodban sincs ez másképp: szerelmek, kalandok és buzgón tagadott  szereppel való azonosulások tarkítják a forgatásokat. Angelina Jolie saját bevallása szerint minden szereplőtársába beleszeret, Tom Cruise pedig sokadjára is szakmabelit jegyezne el. Összeállításunk áttekinti, hogyan lett ez a tendencia az idei nyár marketingstratégiája, mely filmek profitáltak a sztárok románcából, és ...

Ördög és pokol

Film2005.04.15, 13:48

Keanu Reeves színész-istenből féllény lett. A bajt csak tetézi Francis Lawrence, aki a Constantine - A démonvadász elkészítésével nem áll be az ünnepelt elsőfilmes videóklip-rendezők sorába. Újabb képregény a mozivásznon, de ettől a thrillertől csak a démonok reszkessenek!

Chris Rock megúszta az Oscar-ócsárlást

Film2005.02.15, 13:24

Chris Rock, a február 27-i Oscar-gála házigazdája lekicsinylő megjegyzéseket tett a filmvilág legnagyobb éves eseményére. Kijelentette, hogy őt magát sosem érdekelte az átadóünnepség, amelyet szerinte főleg melegek néznek. Az Oscar producere hétfőn bejelentette, hogy mindezek ellenére Rock fogja levezényelni a gálát.

Chris Rock lesz az Oscar házigazdája

Film2004.10.15, 13:24

A Filművészeti és Filmtudományi Akadémia csütörtökön bejelentette, hogy Chris Rock lesz a következő Oscar-gála házigazdája. A színész-komikus most először látja el ezt a feladatot, az előző években Whoopi Goldberg, Billy Crystal és Steve Martin váltották egymást.

A Disney tart a Busht támadó filmtől

Film2004.05.18, 10:58

A Kóla, puska, sültkrumpli rendezőjének legújabb, a Bush család és Oszama bin Laden üzleti kapcsolatait feszegető, Fahrenheit 911 című filmjét a Disney stúdió politikai okokból nem akarja bemutatni.

Tarantino balhézott Cannes-ban

Film2004.05.13, 16:37

A Kill Bill rendezője a cannes-i filmfesztivál zsűrielnökeként a brit filmszakmát hátrahagyó sztárokat kritizálta a szigetország filmgyártásának kétségbeejtő helyzete miatt.

Jézus a vásznon - botrányok krónikája

Film2004.03.22, 16:53

Mel Gibson A passió című filmje heves vitákat váltott ki már jóval a bemutató előtt is. A megbotránkozás és tiltakozás azonban nem szokatlan reakció egy vallási témát feldolgozó film esetében. A mozi születése óta jelen lévő, a közönséget megosztó kérdéseket boncolgató alkotások Hollywood születésétől napjainkig vihart kavarnak ábrázolásmódjukkal és mondanivalójukkal.

Előző
  • 1
Következő