Döglött akták

címke rss

"Kuragyminister szerzése kotelezo"

Mindig izgalmas dolog filmen vagy sorozatban újra látni egy olyan helyet, amit jól ismerünk, így érthetően kellemes érzéssel töltené el az embert, ha egy amerikai sikerszériában felfedezné mondjuk a Lánchidat. Erre ugyan kevés az esély, egy-egy magyar felirat vagy más hazai vonatkozású tárgy viszont elő szokott kerülni a tengerentúli sorozatokban is - cikkünkben ezekből válogattunk.

Nem kap folytatást sem a Gyilkos számok, sem a Döglött akták

Tévé2010.05.17, 16:18

A CBS vezetői úgy döntöttek, nem kérnek többet sem a Gyilkos számok-ból, sem a Döglött akták-ból.

Több sorozat búcsúzik a képernyőtől

Tévé2010.05.21, 08:24

Az amerikai tévécsatornák mostanában döntenek arról, hogy a számtalan pilot közül melyikből legyen sorozat - ezzel párhuzamosan a nemigen nézett vagy már túlfutott produkciókat pedig elkaszálják. Nem kértek többet a Hősök-ből, az Esküdt ellenségek-ből és a Dokik-ból sem, de ezeken kívül is van még pár széria, melyet ebben az évadban láthattak utoljára a nézők. Összeállításunkban a kaszát kapott sorozatokból válogattunk, ezért nem szerepel itt például a Lost, amely az alkotói koncepció miatt ér véget.  

Címlapról a forgatókönyvbe - valós események sorozatokban

Tévé2012.09.10, 09:48

A kifejezetten valós eseményeken alapuló sorozatok mellett az is előfordul, hogy egy fikciós széria valamely epizódja dolgoz fel megtörtént esetet. A krimisorozatokban viszonylag gyakran jelennek meg valódi bűnesetek, de például a Doktor House és a Szellemekkel suttogó alkotói is vettek már át elemeket a valóságból. Íme, pár példa, amikor egy címlapsztori a forgatókönyv részévé válik.

Lady Drakula, akinek túl sok pénze volt: Báthory Erzsébet

She2017.04.20, 20:50

Végy egy méltán híres történelmi nőalakot, majd add hozzá közel 300 szemtanú és túlélő meséit!

Bevallotta, hogy megölte a férjét, mégis majdnem megúszta

Itthon2017.08.31, 08:01

Majdnem megúszta a 17 évvel ezelőtti gyilkosságot egy szegvári asszony. 2000-ben ő maga jelentette be a rendőrségen, hogy eltűnt a férje. Akkor tagadta, hogy bármit tudna róla, 15 évvel a gyilkosság után viszont bevallotta, hogy megölte. Részletes vallomást tett. Egyszer már ejtették ellene a vádat, akkor visszavonta a beismerő vallomását, és szabadon kellett engedniük, most újra vádat emeltek ellene a Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály nyomozói.

Több, mint 20 év után emelhetnek vádat egy férfi ellen, aki majdnem halálra késlt egy fiatal nőt

Itthon2023.03.09, 11:07

2001-ben egy akkor 27 éves nőt támadott meg egy férfi Kecskeméten. Az asszony a szerencsének és két, közelben lévő férfinek köszönhette, hogy életben maradt: amikor kiabálni kezdett, a segítségére siettek, a támadó pedig elfutott. A rendőrök a kést, amivel a férfi támadt, a közelben megtalálták, de a támadót nem. Az ügyet időről időre elővették a rendőrök, de a rejtélyes támadót nem sikerült elfogni.

Meggyilkolta a barátját, aztán öt évig élt együtt a holttestével egy baranyai férfi

Itthon2023.06.01, 12:34

Öt évig titkolta egy férfi, hogy megölte a barátját. Most emeltek ellene vádat. A házában rejtegette a holttestet. Aztán amikor új helyre költözött, oda is vitte magával. Végül saját magát buktatta le.  

Előző
  • 1
Következő