Dobrev Klára

címke rss

Milliárdos lakásvásárlásaikkal próbálják elrejteni Gyurcsányék a múltjukat?

Itthon2024.02.05, 08:09

Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára, valamint a Gyurcsány-párt elnökének anyósa, Apró Piroska összesen akár 1,1 milliárd forintot is áldozhat rózsadombi új luxusotthonára. A hivatalos, nyilvános adatok és az eddigi közlések ugyanis arra engednek következtetni, hogy Gyurcsányék két lakást vesznek meg egy Bimbó úti luxusingatlanban. A hatalmas vételárra ráadásul úgy telhetett nekik, hogy eddig nem került új tulajdonoshoz az Apró-villa. Gyurcsányék célja ezzel az akcióval, hogy megszabaduljanak gyalázatos múltjuk örökségétől, az Apró-villától, amelyet egy zsidó családtól koboztak el. Az egész persze egy nevetséges trükk.

Egymilliárdnál is többe kerülhet Gyurcsányék új luxusotthona

Itthon2024.02.03, 17:51

Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára, valamint a DK elnökének anyósa, Apró Piroska összesen akár 1,1 milliárd forintot is áldozhat rózsadombi új luxusotthonára. A hivatalos, nyilvános adatok és az eddigi közlések ugyanis arra engednek következtetni, hogy Gyurcsányék két lakást vesznek meg egy Bimbó úti luxusingatlanban. A hatalmas vételárra ráadásul úgy telhetett nekik, hogy eddig nem került új tulajdonoshoz az Apró-villa.

Egymilliárdnál is többe kerülhet Gyurcsányék új luxusotthona - videó

Itthon2024.02.01, 13:57

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára, valamint a Gyurcsány-párt elnökének anyósa, Apró Piroska összesen akár 1,1 milliárd forintot is áldozhat rózsadombi új luxusotthonára. A hivatalos, nyilvános adatok és az eddigi közlések ugyanis arra engednek következtetni, hogy Gyurcsányék két lakást vesznek meg egy Bimbó úti luxusingatlanban. A hatalmas vételárra ráadásul úgy telhetett nekik, hogy eddig nem került új tulajdonoshoz az Apró-villa.

Itt vannak a fotók: elképesztő luxusba költöznek Gyurcsányék

Itthon2024.01.31, 07:43

Nem titkolózhat tovább a Gyurcsány házaspár, a Magyar Nemzet megtudta, hogy milyen ingatlanvásárlási ügyletbe fogtak, amelynek részeként korábban már félmilliárd forint előleget kifizettek. A tulajdoni lap tanúsága szerint Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Apró Piroska a Rózsadomb páratlan adottságú részén egy új építésű, örökpanorámás luxuslakást vásárolt meg. A lap  lélegzetelállító felvételekkel illusztrálva ismertette a tranzakció részleteit.

A magyarokat gyalázza Dés László zenész

Itthon2024.01.16, 20:53

A baloldalhoz több szálon is kapcsolódó Dés László interjúi során rendszeresen szidja a kormányt (ehhez persze joga van), de a magyar embereket is. Utóbbi már gyomorforgató. Részt vett korábban az új SZFE elleni tiltakozásban, erőszakosan és persze megmosolyogtatóan demagóg szövegekkel. Összeállításunkban felidézzük, milyen szánalmas, vagy kifejezetten irritáló megnyilvánulásai voltak eddig a Gyurcsány Ferenctől Kossuth-díjat kapó zenésznek.

Fidesz: Ha a baloldalon múlna, még mindig nem emelkedne a tanárok bére

Itthon2023.12.30, 14:56

A Fidesz közleményében reagált a pedagógus-béremelésre. A párt szerint mindez hamarabb megtörtént volna, ha a dollárbaloldal politikusai és képviselői nem áskálódtak volna a hazájuk ellen, hogy Magyarország ne kapja meg a jogosan, tényszerűen járó uniós forrásokat.

A baloldal egész évben a magyar pedagógusok béremelése ellen dolgozott Brüsszelben

Itthon2023.12.10, 11:41

Lassan itt az év vége, de Brüsszel továbbra se fizette ki a magyar pedagógusoknak járó béremelés- részt - hívta fel a figyelmet Rétvári Bence.

Bohár Dániel: A balosok nem tudnak szurkolni a magyar sikernek

8882023.11.16, 10:14

Ebben nincs semmiféle túlzás. Szó szerint arról van szó, hogy baloldali politikusok képtelen kiejteni a szájukon, hogy hajrá magyarok!

A Gyurcsány-klán lepaktált Brüsszellel - videó

Itthon2023.11.16, 09:15

A Gyurcsány-párt újabb, hatalmas önleleplezése egy percben - címen tett ki videót a közösségi oldalára Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. 

Gyurcsányné megint elfelejtett bocsánatot kérni

Itthon2023.11.06, 07:23

Élesen kritizálta Dobrev Klára november negyedikei posztját a Hír TV által megkérdezett történész. Gyurcsány Ferenc felesége a forradalom leverésének napján azt írta közösségi oldalán: nem szabad elfelejteni az akkori eseményeket. Köő Artúr szerint elvárható lenne, hogy az ilyen írások mellett Gyurcsányné elnézést kérjen nagyapja tetteiért - különösen azért, mert máig abban a villában él, amelyet Apró Antal a kommunista bűnökért kapott.

Kocsis Máté: Az országot meg kell óvni Gyurcsány Ferenctől

Itthon2023.09.26, 21:07

Az illegális bevándorlásról, a baloldali ellenzékről és Karácsony Gergely főpolgármester botrányos ügyeiről is beszélt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a HírTV Napi aktuális című műsorában.

Gyurcsányék nem viccelnek: Átalakul az "Árnyékkormány"

8882023.09.10, 18:07

Dobrev Klárának fontos lépéseket kellett megtennie.

Bohár Dániel: Napsütéses baloldali szenvedés

8882023.06.19, 10:30

Mit akar a baloldal Budapest főbb terein az üresen tátongó standokkal? Bevallom, én sem tudom.

Szégyentabló: bemutatjuk a milliókat kereső baloldalt - a pedagógusok béremelése ellen harcolnak Brüsszelben

Itthon2023.06.05, 13:25

A közpénzből súlyos milliókat kereső baloldali EP-képviselők mindent megtesznek, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a nekünk jogosan járó uniós pénzekhez. Teszik ezt azért is, hogy a tanárok ne kaphassák meg a nekik járó 800 ezer forintos fizetést. Mutatjuk, kik azok, akik a Magyarország elleni áskálódással tönkre akarják tenni a közoktatást. A Belügyminisztérium egyébként vasárnap pedagógusnapi köszöntőjében azt írta, hogy minden idők legnagyobb pedagógus-béremelését tervezik.

A dollárbaloldal külföldi utasításra akarja belerángatni Magyarországot a háborúba

Itthon2023.03.31, 11:30

Gyurcsányék a magyar emberek véleménye és elvárásai helyett külföldi politikai- és érdekcsoportok szempontjait tekintik elsődlegesnek – jelentette ki Erdős Gergely az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány kommunikációs elemzési igazgatóhelyettese szerint Gyurcsányék hosszú távú célja, hogy kifejezzék: ők jelentik az egyetlen komolyan vehető politikai erőt a balliberális oldalon, miközben a többi baloldali párt a szavazóinak, illetve a másodvonalbeli politikusainak megőrzésére sem rendelkezik elegendő vonzerővel. A szakértő beszélt még arról, miért háborúpárti a baloldal, és mi az oka, hogy nem érdekli őket az a tény, hoggy ...

Gyurcsány Ferenc már nyíltan és egyre kíméletlenebbül fenyegeti az ország többségét

Itthon2023.03.19, 11:32

Gyurcsány Ferenc ugyanazt az agresszív, politikailag kirekesztő beszédet tartotta meg március 15-én, amit bármely pártrendezvényen elmondhatott volna – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban a DK elnökének ünnepi beszédét értékelve. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a bukott miniszterelnök beszédében teljesen szembement március 15 eszmeiségével. Miközben próbálta bizonygatni, hogy ő mekkora hazafi, megint több mint 3 millió magyar embert sértegetett. Rotyis Bálint kifejtette, hogy a konzervatív, jobboldali gondolkodású magyarokat a bukott kormányfő emberszámba sem veszi, sőt rendszeresen és egyre kíméletlenebbül fenyegeeti ...

Gyurcsányné már megint elmenekül a kérdések elől - videó

Itthon2023.03.17, 14:03

Megmozdulást szervezett a héten Cseh Katalin az Európai Parlament strasbourgi épületébe. Közös fényképezésre hívta azokat a baloldali képviselőket, akik szintén ellenzik a magyarországi gyermekvédelmi törvényt. A Mediaworks DK-s politikusokat kérdezett az ügyről.

Gyurcsány Ferenc március 15-én: Merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok

Itthon2023.03.15, 20:45

Gyurcsány Ferenc már el sem játssza, hogy nem ő a főnök a baloldalon. Feleségét ugyan engedte egy kicsit beszélni, de a fő beszédet ő tartotta a baloldal egyébként meglehetősen szerény rendezvényén. Törvénytelennek és hazafiatlannak titulálta a törvényesen megválasztott kormányt, és megint csak sértegette a Fideszt, és "talpnyalónak, kollaboránsnak" nevezte a fideszes szavazókat. A milliárdos politikus álszent módon azt mondta, hogy "közületek valók vagyunk".

Apáti Bence: Gyurcsány(né), takarodj!

Itthon2023.03.12, 15:47

Mit felejtett el megkérdezni Gulyás Márton? A videóból kiderül.

Gyurcsány és az árnyékos hatalmi gőg

8882023.03.07, 12:12

Először azt hittem, hogy ez az egész árnyékozás vicc. Árnyékkormány, árnyékminiszterek, árnyékkormányülés, árnyékkormányinfó. Ezt teljesen komolyan gondolják, sőt már azt képzelik, hogy ők kormányoznak.

Dobrev Klára szerint Fletó nélkül sem neki, sem a DK-nak nem lenne könnyebb

8882023.03.02, 13:40

A Partizán interjújából kiderült, hogy Dobrev Klára tudja-e a hatalmát a párt vezetőjén gyakorolni – persze, hogy tudja, nem kell hozzá más, csak egy csöndes zug és pár percnyi magány.

A Dobrev-Donáth duó száz éve velünk

8882023.02.25, 13:40

Donáth Anna és Dobrev Klára nagypapája már az 1930-as években jó barátok lettek. Vagyis ez a két dinasztia lassan egy évszázada azon dolgozik, hogy leuralják Magyarországot. Volt időszak (többször is), amikor ez nagyon jól sikerült nekik.

Brüsszeli korrupciós botrány: Gyurcsányéknak tudnia kellett a gyanús ügyletekről

Itthon2023.02.06, 08:50

Gyurcsány Ferenc és felesége látványosan csöndben van a témában, próbál úgy tenni, mintha semmiről sem tudna - minderről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy Iratxe García Pérez (Gyurcsányné legfőbb szövetségeseí), az európai szocialisták frakcióvezetőjének kabinetfőnöke, Laura Ballarin többször együtt nyaralt Eva Kailival.  

Egyre közelebb ér a brüsszeli korrupciós botrány Gyurcsánynéhoz

Nagyvilág2023.02.03, 09:12

Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője az Origónak adott interjúban arról beszélt, hogy a baloldal Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta, tehát már több mint másfél évtizede, a kétségbeesett útkeresés állapotában van, és nem véletlen, hogy külföldről fogadtak el kampánypénzeket . Erdős szerint az európai baloldal és Gyurcsányné közötti finanszírozási kapcsolat nem lenne példa nélküli. Arra a kérdésre, hogy korrupciós pénzek is juthattak-e Gyurcsány Ferenc feleségéhez, szerinte csak a további hatósági vizsgálatok révén derülhet fény.

Gyurcsányné szövetségese is nyakig benne van a brüsszeli korrupciós botrányban - videó

Nagyvilág2023.01.31, 13:46

Gyurcsányné egyik legnagyobb európai parlamenti szövetségesének kabinetfőnöke sajtóinformációk szerint többször is együtt nyaralt és bulizott Eva Kailival - minderről egy spanyol lap számolt be. Iratxe García Pérez, a szocialisták európai parlamenti frakcióvezetője persze mélyen hallgat a nagyon súlyos összefonódásról, pedig képeket is csatoltak a tényfeltáró íráshoz. 

A Gyurcsány-párthoz húzó Ujhelyi István is feltűnően jóban van a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőjével

Nagyvilág2023.01.13, 09:45

Gyurcsányné és Gurmai Zita után újabb hazai baloldali képviselőről derült ki, hogy szoros kapcsolatban állt a súlyos korrupciós botrányba keveredett, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Eva Kailival. Ujhelyi István nemcsak, hogy szoros kapcsolatban volt Kailival, hanem közösen szervezett vele konferenciát, valamint egy európai parlamenti csoportban a főnöke volt a korrupciós botrányba keveredett görög politikusnő. Ujhelyi azonban decemberben még letagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lett volna Kailival, de most képekkel bizonyítjuk, hogy a Gyurcsányhoz közeledő európai parlamenti képviselő egyszerűen nem mondott igazat. 

A korrupt brüsszeli politikus nemcsak Gyurcsányékkal, de az MSZP vezető politikusával is jó viszonyt ápolt

Itthon2023.01.12, 08:12

A brüsszeli korrupciós botrány központi alakja, Eva Kaili letartóztatott baloldali EP-képviselőről már korábban kiderült, hogy Gyurcsánynéval kiváló kapcsolatban van. Most olyan képek kerültek elő, amelyek Kaili és az MSZP egyik vezető politikusának, Gurmai Zitának kapcsolatát bizonyítják, és egy olyan rendezvényen készültek, amelyet Gurmai és az európai szocialisták általa vezetett női tagozata szervezett.

Brüsszel minden hitelességét elveszítette, hogy másokat leckéztessen - videó

Nagyvilág2022.12.14, 12:58

A napnál is világosabbá vált a baloldal korrupció-ellenességről szóló hagymázas szólamai csupán ócska politikai hazugságok: Kaili, Barley, Freund, Verhofstadt vagy Sarvamaa képviselők átláthatóság, meg ellenőrizhetőség melletti szövegei csupán a brüsszeli korrupció elfedését szolgálják - minderről Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője beszélt Strasbourgban. 

Gyurcsányné és társai: megkérdeztük, mit szólnak a brüsszeli baloldali korrupciós botrányhoz

Nagyvilág2022.12.12, 14:10

Néhány napja bombaként robbant a hír, hogy előzetes letartóztatásba helyezték, majd letartóztatták a korrupció elleni harc élharcosát, az Európai Parlament alelnökét, Eva Kailit. Gyurcsányné és a magyar baloldal elvtársának házában a hatóságok körülbelül 600 ezer euró (körülbelül 250 millió forintnyi) készpénzt találtak. A Le Soir belga napilap arra utalt egyik cikkében, hogy a korrupciós pénzt Kaili azért kaphatta, hogy Katar érdekeinek megfelelő gazdasági és politikai törvényeket fogadtasson el az Európai Parlamentben. Nem nehéz analógiát találni a magyarországi dollárbaloldal és a brüsszeli botrány között. A baloldal mindenütt uggyanoly: ...

A dollárbaloldal és Gyurcsányék pénzügyi központja egy és ugyanaz: egy borsodi faluban rejtették el, uniós beruházásnak hazudták

Itthon2022.12.10, 11:02

A DK-s Molnár Csaba néhány napja az „árnyékkormány" sajtótájékoztatóján szólta el magát arról, hogy ugyanott, egy eldugott kis borsodi faluban van a 4 DK-s EP-képviselő brüsszeli pénzeinek kifizetőhelye, ahol a dollárbaloldal pénzügyeit is intézték - írja a Metropol.

Így lőtte tüdőn Európát Brüsszel a szankciós inflációval

Itthon2022.11.01, 10:35

Mint ismert, az orosz-ukrán háború kirobbanása után Oroszország ellen Brüsszel nyolc szankciós csomagot fogadott el. Ez alapjaiban felforgatta Európa energetikai piacát, és emiatt elszabadultak az energiaárak. Az energiaárak meredek emelkedése pedig szankciós inflációt okozott az egész kontinensen. Brüsszelben ahelyett, hogy átértékelnék a helyzet, még több szankciót követelnek. A hazai dollárbaloldal a kezdetektől fogva támogatta a szankciókat, sőt, még több szankciót követel, mindezt annak ellenére, hogy az embereket egyre jobban sújtja az elszabadult energiaárak miatt kialakult szankciós infláció.

Napi balfék: Szemkilövetők kongresszusa

Itthon2022.10.30, 14:50

Forrás: Origo middle on 1000 1000

Előremenekült a radikális aktivista: Gulyás Márton elismerte, hogy a Bajnai-féle DatAdat és az Ezalényeg kiadójának könyvelőjét alkalmazta

Itthon2022.10.27, 11:36

Beismerte Gulyás Márton radikális baloldali aktivista, hogy az általa ügyvezetett Partizán Alapítvány, illetve az MFG Kft. könyvelését Tóth Józsefné végzi. Tóth Józsefné ugyanaz a személy mint aki az országgyűlési választási kampányban SMS-eket küldözgető, Bajnai-Ficsor-Szigetvári-féle DatAdat Professional Kft. és az Ezalényeg.hu baloldali álhírgyár kiadójának, az Oraculum 2020 Kft.-nek a könyvelője is. Gulyás már korábban beszélt a műsora és a DatAdat közötti együttműködésről. Ezúttal viszont azt is elismerte, hogy az azóta már megszűnt Együtt nevű baloldali párt csúcspolitikusának, Szigetvári Viktornak a javaslatára alkalmazta Tótth ...

Kicsoda Apró Piroska a Gyurcsány-Dobrev klánban?

Itthon2022.10.25, 12:11

Politikai és gazdasági manipulátor, aki Gyurcsány Ferenc közreműködésével átmentette a család hatalmát a rendszerváltás után - írja a Kontra.

A Bajnai-féle DatAdat-ügy: a Gyurcsány-párt EP-képviselőinek kifizetőhelye is Szegiben működik

Itthon2022.10.25, 08:59

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőinek a kifizetőhelye is arra a címre van bejegyezve, ahol az adónyomozók rátaláltak a baloldal kampányát bonyolító DatAdat könyvelésére - derítette ki a Magyar Nemzet. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett cégcsoport gyanús ügyeletei miatt az adóhatóság mellett a rendőrség is nyomoz. A DatAdat ügyvezetője szerint minden jogszabályt betartottak.

Gyurcsányné hazugsága: Brüsszelben a magyarok pénze ellen küzd, itthon tüntetni hívja az embereket

Itthon2022.10.24, 11:15

Miközben Gyurcsányné évek óta azért harcol Brüsszelben, hogy a magyarok egy fillér EU-s pénzt se kapjanak, addig kétszínű módon tüntetésre hívott mindenkit október 23-án, azt hazudva, hogy a tanárokért teszi. Ha mindez nem volna elég, ez éppen azon a napon történt, amikor 16-ik évfordulója volt a véres, gyurcsányi rendőrterrornak. Gyurcsányék viselkedése bizonyítja, hogy azt akarják, hogy az EU-s pénzek visszatartásával Magyarországon tüntetések és káosz legyen. A tervük most sem jön be.

Gyurcsányék bejelentése: az utcára hívták az embereket október 23-án

Itthon2022.10.23, 17:20

A Gyurcsány házaspár gátlástalanul megpróbálja letagadni saját múltját. Mindketten utcára hívták az embereket október 23-án, miközben teljesen hiteltelen minden megszólalásuk ezen a napon. Gyurcsányné mindent megtesz Magyarország ellen Brüsszelben, és férjével együtt a mai napig nem kértek bocsánatot a 2006-os rendőrterrorért, napi ukázaikat pedig a kommunista tömeggyilkos nagyapa, Apró Antal által megszerzett villából szövegezik. Bár senki nem felelős a szülei-nagyszülei bűneiért, Gyurcsányné mindent annak köszönhet, hogy nagyapja az MSZMP vezető háttérfigurája volt, és ezt a kapcsolati tőkét használta fel Gyurcsány is arra, hogy aa ...

Kocsis Máté: Gyurcsányné Berlinben megtekintette a két lábon járó korrupciót

Itthon2022.10.15, 13:22

A Fidesz frakcióvezetője arról ír a Facebookon, hogyan okoz a baloldal hidegvérrel ezermilliárdos károkat Magyarországnak.

Gyurcsányék árnyékkormánya tragikusan rossz és nevetséges

Itthon2022.10.10, 14:58

A baloldalnak nem számítanak a magyar érdekek, és az árnyékkormány felállításával azt a hamis illúziót akarják kelteni, hogy megfelelő alternatívát nyújtanak a jelenlegi kormánnyal szemben, azonban ezt is el tudták rontani – mondta Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány jogi szakértője kifejtette, mi áll a háttérben, és mit akar a baloldal.

Túl sokat keresnek a magyarok Gyurcsányék árnyékminisztere szerint

Itthon2022.09.24, 09:35

Vállalhatatlan minimálbérről, feleslegesen kiszórt szja-visszatérítésről és fegyverpénzől beszélt Gyurcsányék árnyékminisztere az elmúlt hónapokban. Dávid Ferenc védelmébe vette a multicégeket is, szerinte ugyanis rossz irány az extraprofitadó bevezetése. A Gyurcsányné vezette árnyékkormány gazdasági miniszterét bemutató cikksorozatunk befejező részéből az is kiderül, hogy a közgazdász szerint migránsok sem jöttek Magyarországra.

Letolvajozta a magyarokat és megszüntetné a rezsicsökkentést Gyurcsányné árnyékminisztere

Itthon2022.09.23, 10:25

A rezsicsökkentést is megszüntetné Dobrev Klára „árnyék" gazdasági minisztere, aki becsmérlően nyilatkozott a magyar emberekről, mondván, hogy lopni fogják a fát és kivágják az erdőket. Cikksorozatunk második részében bemutatjuk, miként vágná meg az energiaár-támogatásokat a DK-s Dávid Ferenc.

Bemutatjuk Gyurcsányék árnyékminiszterét: eltörölné a benzin- és élelmiszerárstopot, emelné az adókat

Itthon2022.09.22, 07:49

Hétvégén jelentette be "árnyékkormánya" tagjait Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára. A társaság összetétele borzalmas, a legrosszabb üzenetet küldi a magyaroknak. Közülük is kiemelkedik a megszorító, az emberektől folyamatosan elvonó baloldali gazdaságpolitika egyik vezető alakja, Dávid Ferenc, aki évtizedek óta a multinacionális cégek érdekeit képviseli az egyszerű emberekkel szemben - ő lesz a gazdasági árnyékminiszter. Persze, egyáltalán nem meglepő, hogy Gyurcsányék olyan embert választottak, aki ugyanazt képviseli, mint a bukott miniszterelnök kormányzása alatt. Cikksorozatunk első részeként visszatekintünk a közgazdász edddigi ...

Baljós árnyak - régi bűnnek hosszú az árnyéka: készülődik a gyurcsányi árnyékvilág

Itthon2022.09.19, 14:49

Bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán az Alapjogokért Központ, amelyben a DK által létrehozott árnyékkormány szándékait elemzik.

Gyurcsány Ferenc felesége 15 perccel a brüsszeli fenyegetőzés után árnyékminiszterelnöki beszédet tartott

Itthon2022.09.18, 18:52

Gyurcsány Ferenc felesége - miután három éve folyamatosan azért harcolt Brüsszelben, hogy a magyar emberektől pénzt vegyen el az unió - nagyjából 15 perccel azután, hogy Brüsszel pénzelvonással fenyegetőzött, "árnyékminiszterelnöki" beszédet tartott. Egy kisebb teremben, néhány tucat meghívott, ha a közvetítésen jól láttuk, mások mellett férje előtt. Amit a Facebook-on közvetítettek, meglehetősen szerény érdeklődés mellett.

Így harcol Gyurcsányné Brüsszelben azért, hogy Magyarország ne kapjon uniós pénzeket

Itthon2022.09.18, 13:06

Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök felesége európai parlamenti képviselőként évek óta azért harcol, hogy Magyarország ne kapja meg a nekünk járó uniós forrásokat. A Gyurcsány-házaspár abban reménykedik, hogyha nem kap Magyarország EU-s pénzeket, akkor a gazdaság összeomlik, és ők újra hatalomra kerülnek. A gazdaság összeomlásával kapcsolatos forgatókönyv természetesen nem reális, az ugyanakkor felháborító, hogy Gyurcsányné a saját hazája ellen tevékenykedik Brüsszelben, így akadályozva például a pedagógusok béremelését. Ezzel párhuzamosan a Gyurcsányék magyarországi pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) a pedagógusok béremeléséneek ...

Kocsis Máté: Kiderült, hogy nem vicc

Itthon2022.09.16, 19:22

Kocsis Máté Gyurcsányék árnyékkormány alakítására először azt hitte, ez csak egy vicc - írta a politikus Facebook-oldalán. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte, hogy szombaton lesz az őszödi hazugságbeszéd kiszivárgásának évfordulója, szimbolikus, hogy épp mostanra időzítette Gyurcsány az árnyékkormány megalakítását, de legalább mindenkinek módja lesz visszaemlékezni, milyen is volt, amikor ez az alak belehazudott egy nemzet arcába.

Gyurcsányné is hallgat férje vagyonnyilatkozatáról

Itthon2022.09.14, 16:55

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Gyurcsány Ferenchez hasonlóan felesége, Dobrev Klára sem árult el semmit azzal összefüggésben, hogy a nyilvános adatok alapján értelmezhetetlen a volt kormányfő 2022 májusi vagyonnyilatkozatának az a része, amelyben a pártelnök „lakásvásárlás foglaló és előleg" jogcímen több mint 446 millió forintot tüntetett fel követelésként.

Így hazudik Gyurcsányné

Itthon2022.09.13, 08:35

„Így kell ezt! Átszámítva 34 millió forintos támogatást kap minden flamand család az otthonaik szigetelésére, a fűtési rendszerek korszerűsítésére, vagyis az igazi rezsicsökkentésre" – lelkendezik Gyurcsányné. A Mandiner szerzője szerint két dolgot nehezen lehetett elvitatni Gyurcsány Ferenc feleségétől: hogy beszél nyelveket, valamint hogy használja az eszét. Csakhogy eléggé félreértelmezte a flamand helyzetet, derül ki a cikkből.

Elképesztő kampányt indított a magyarországi baloldal Brüsszelben az uniós pénzek megvonásáért

Itthon2022.08.31, 18:52

Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára, a korrupciós botrányt okozó Cseh Katalin, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is mindent elkövetett az elmúlt években, hogy megvonják az uniós forrásokat Magyarországtól csak azért, mert a magyar emberek nem nekik adtak bizalmat április 3-án. A baloldal az Unióban, ahol csak tud, ott a források Magyarországtól történő megvonásáért kampányol, hogy ezzel minél többet ártsanak a mostani jobboldali-nemzeti kormánynak. 

Gyurcsány Ferenc felesége az Európai Parlamentben Magyarország ellen dolgozik

Itthon2022.08.24, 08:22

A magyar baloldal az európai uniós politikai térben külföldi partnereivel karöltve igyekszik hitelteleníteni a nemzeti kormány munkáját, másképp fogalmazva, a legnagyobb méretű magyar delegáció helyett inkább külföldi partnerekkel kíván együttműködni – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány jogi szakértője beszélt az Európai Unió és a magyar kormány közötti tárgyalásokról, a magyar baloldalról és arról is, mire készül a baloldal.

A teljesen félresiklott szankciós politika hozta a legnagyobb áremelkedési hullámot Európában

Itthon2022.08.05, 08:30

Brüsszel feldobta a szankciós politika feliratú követ, nem mozdult sehova, és most éppen rá esik vissza. Na meg az egész európai gazdaságra. Kimondani és hallgatni is frusztráló a „mi megmondtuk előre" mondatot, de sajnos ettől még igaz – mondta el az Origónak adott interjúban Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy az, hogy a magyar gáztárolók saját kézben vannak, egyáltalán nem magától értetődő, ugyanis a baloldali kormányok idején ezek is külföldi tulajdonba, a német E.On kezébe kerültek. Az Orbán-kormány döntött a visszavásárlásukról, még 2012-ben. Dömötör Csaba a rezsicsökkenntésről, ...

Gyurcsányné lehet a baloldal főpolgármester-jelöltje Karácsony helyett - videó

Itthon2022.06.21, 20:56

Bohár Dániel riporter a képviselői irodaház előtt elcsípte Arató Gergelyt néhány kérdés erejéig. A riporter arra lett volna kíváncsi, hogy Arató szerint Gyurcsányné vagy Karácsony Gergely lenne jobb főpolgármester - írja a mandiner.hu. Ugyanis több információ szerint Gyurcsány azt tervezi, hogy saját feleségét indítja Budapesten 2024-ben, Karácsony Gergely helyett.

Feles többséggel is el akarták törölni az Alaptörvényt, most mégis felesküdnek rá a baloldali képviselők

Itthon2022.04.24, 09:15

A baloldalról számtalan olyan fenyegetőzés hangzott el a választási kampányban, amely a jogállamisággal és a demokráciával összeegyeztethetetlen. Az egyik hajmeresztő ötlet az volt, hogy feles többséggel eltörlik a kétharmados törvényeket, ha nyernek. Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára, a DK listavezetője, majd Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt, a DK-s Arató Gergely országgyűlési képviselő és a párbeszédes Szabó Tímea is támogatta a javaslatot. Több szakértő is arra figyelmeztetett, hogy nem lehet egyszerű többséggel módosítani az Alaptörvényt. Varga Zs. András, a Kúria elnöke egyenesen "alkotmányos puccsnak" nevezte az elkképzelést, ...

Gyurcsányék most Márki-Zayt és Hadházyt alázták meg

Itthon2022.04.23, 12:59

Hetek óta veszekednek a Gyurcsány vezette baloldalon a mandátumokkal kapcsolatban, nem meglepő tehát, hogy az egyezkedés végére születtek meglepetések. Márki-Zay Péter parlamenti mandátumát végül Végh Noémi, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országosan teljesen ismeretlen politikusa veheti át. Annak ellenére, hogy Hadházy Ákos és Márki-Zay is az Országgyűlésből kiesett Szél Bernadettet akarta bekönyörögni Márki-Zay helyére, végül legyőzték őket, és nem az ő akaratuk teljesült. Rövid időn belül ez Hadházy második látványos bukása a baloldalon.

Teljes szétesés a baloldalon: a lista első három helyezettje már elmenekült

Itthon2022.04.06, 10:09

Teljesen nevetségessé tette magát a baloldal azzal, hogy az országos listájuk első három helyezettje (Márki-Zay Péter, Gyurcsányné és Karácsony Gergely) nem ül be az országgyűlésbe. Így a saját pártját teljesen lenullázó Jakab Péter lépett elő az első helyre, annak a pártnak az elnöke, amely egyedüliként egyetlen körzetet sem tudott megnyerni. Második az a Fekete-Győr András, akinek már az előválasztáson sikerült megbuknia.

Kálomista Gábor a Gubás Gabit fenyegető színészről: a baloldali politikusok között a helye

Kultúra2021.12.19, 17:59

Ahogy az Origo megírta, a magát Noárnak hívó színész, a korábban a Vígszínházból is elzavart Molnár Áron azt állította, hogy nyilvánosan bírálta Gubás Gabit egy díjátadón, mert eljátszotta Gyurcsányné szerepét. Kiderült: hazudott, a díjátadón lapított, magához Gubás Gabihoz sem szólt egy szót sem, ellenben utána a Facebook-on már szélsőséges hangon szidalmazta, fenyegette. Megkérdeztük Kálomista Gábort, az Elk.rtuk című politikai thriller producerét, Eperjes Károlyt, akit a Hídember címszerepéért próbált kiszorítani a filmes világból a baloldal, Szarvas Józsefet, a Nemzeti Színház vezető színészét, Ókovács Szilvesztert, a Magyar Álllami ...

Fidesz: Gyurcsányék soha nem adtak, hanem elvettek a nyugdíjasoktól

Itthon2021.12.09, 16:34

A Fidesz közleménye szerint teljesen mindegy mit ígérget Gyurcsányné az időseknek, hiszen Gyurcsányék soha nem adtak, hanem elvettek a nyugdíjasoktól, miközben a Fidesz-KDNP kormányzása óta az időseknek is egyre több támogatás jut a gazdasági növekedésből, a nyugdíjprémium után februárban érkezik a teljes 13. havi nyugdíj, és védve is vannak a sikeres rezsicsökkentésnek köszönhetően.

Gubás Gabi így játszotta el Gyurcsánynét

Kultúra2021.11.21, 19:23

A legfontosabb számomra, hogy mind a szakmában, mind a társadalomban soha ne azt keressük, mi választ ketté minket, hanem azt, hogy mi az, ami összeköt, mondta el Gubás Gabi. Az Elk.rtuk című politikai thrillerben Gyurcsánynét alakító színésznő arról is beszélt, szerinte mi lehet a közös benne és Gyurcsány Ferenc feleségében. Az Elk.rtuk egyébként 2021 legsikeresebb magyar filmje, 130 ezerhez közelít a nézőszáma.

Egy gépen utazik Brüsszelbe Gyurcsányné és filmbéli alakítója, Gubás Gabi - videó

Itthon2021.11.09, 13:16

Az alábbi felvételen a reptéri váró látható és az is kiderül, egy gépen utazik Brüsszelbe Gyurcsányné és filmbéli alakítója, Gubás Gabi. Nézze meg a videót! 

Óriási kudarc volt a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal rendezvénye október 23-án

Itthon2021.10.29, 15:21

A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal október 23-án az Andrássy út és a Dózsa György út találkozásánál állt a színpadra. Az esemény hatalmas kudarc volt, alig ezer ember volt kíváncsi Gyurcsányékra. A baloldali rendezvényen beszédet mondott Gyurcsányné és Márki-Zay Péter is. Ezzel ellentétben a nyolcadik Békemenet hatalmas siker volt. A rendezvényen becslések szerint félmillió ember vonult, ahol a végén jelképes helyszínen, az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út sarkán mondott beszédet Orbán Viktor miniszterelnök. A baloldali rendezvény kudarcba fulladásának okairól kérdeztük Deák Dánielt, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét. Szerintee ...

Luxusnyaralásra utazott a Gyurcsány házaspár

Itthon2021.10.26, 15:32

A világ milliomosainak luxusszigetére, Szardíniára utazott a Gyurcsány házaspár - írta a Ripost.

Márki-Zay a show utáni első nyilatkozatában Gyurcsány Ferencéknek kezdett el hízelegni

Itthon2021.10.18, 09:14

Miután vasárnap este megtették közös jelöltnek, Márki-Zay Péter azonnal hízelegni kezdett Gyurcsány Ferencéknek. Megnyilvánulása egyértelműen azt mutatja, hogy a baloldali színházban csupán álkonfliktusok voltak. A hódmezővásárhelyi polgármester győzelminek szánt beszédében - ahogy a baloldalon megszokott - gyalázni próbálta a Békemenet résztvevőit.

Kocsis Máté: Életbe lép a Gyurcsány - Márki-Zay paktum

Itthon2021.10.18, 07:52

Életbe lép a Gyurcsány - Márki-Zay paktum. A baloldal hatalmat akar, annak viszont feltétele, hogy a miniszterelnök-jelölt és a legnagyobb baloldali párt elnöke ezt megkösse. Márki-Zay nyilatkozata egyértelművé teszi, hogy Gyurcsány rajta keresztül térne vissza a hatalomba, a helyzet tehát változatlan - reagált a Gyurcsány-show vasárnapi befejezésére Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Nem sikerült a baloldalnak megakadályozni a Gyurcsány-filmet: telt házak lesznek a premier után is

Kultúra2021.10.17, 14:39

Hatalmas az érdeklődés Kálomista Gábor csütörtökön bemutatandó filmjére, az Elk.rtukra, amely Gyurcsány Ferenc botrányos őszödi beszédén és az utána kirobbanó utcai tiltakozássorozaton alapszik. Bár egy hónappal ezelőtt még a Karácsony Gergely vezette főváros érdekeltségébe tartozó Budapest Film Zrt. és a multinacionális Cinema City lényegében nem akarta vetíteni a filmet, az óriási érdeklődés miatt végül meghátráltak. A főbb szereplők ismertek, de a bemutató napjáig, október 21-ig nem fedik fel a film készítői, hogy ki játssza Gyurcsány Ferencet. Kálomista Gábor pedig korábban az Origónak többek között beszélt arról, nagyon nehéz vvolt ...

Biszexuális Superman, gendersemleges Lego-játékok és más őrültségek

Nagyvilág2021.10.12, 15:11

Továbbra sem lassít az LMBTQ-propaganda Nyugat-Európában és Amerikában. A legújabb fejlemény, hogy mostantól kezdve a Lego nem fog olyan hirdetést készíteni, hogy az adott termékük lányoknak, vagy fiúknak készül-e, mivel nem akarják a nemi sztereotípiákat erősíteni. Ezzel párhuzamosan pedig az Európai Parlament sorozatosan fogadja el a genderlobbi legújabb örültségeit. Magyarország továbbra sem engedi be az oktatási intézményekbe az LMBTQ-propagandát. 

Bod Péter Ákos kimondta, hogy közjogi jelentősége nincs az előválasztási cirkusznak

Itthon2021.10.11, 09:15

Balázs Péter, Bajnai Gordon volt külügyminisztere és Bod Péter Ákos közgazdász volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége, ahol a baloldali előválasztás volt a téma. Balázs Péter szerint Karácsony Gergely egy politikai hőstettet hajtott végre - írja a Mandiner. Bod Péter Ákos viszont elmondta, semmi közjogi jelentősége nincs az egésznek.

Rákay Philip: Két hülye egy pár

Itthon2021.10.07, 11:34

Együtt, külön, együtt-külön, külön-együtt, két évig ő, két évig én, de leginkább csak én... Szánalmas pojácák vagytok, nem vitás... Amikor a hiperpasszív, mindenre (is) alkalmatlan, gyurmagerincű, hálózati vízgereblyéző Gergely és a magába szerelmes fröccsöntött messiás és egyben megélhetési főnárcista Péter elhiszi magáról, hogy miniszterelnöknek teremtette őket Gy. Ferenc (60), na, akkor kezdődnek igazán a bajok - írja Rákay Philip Facebook-bejegyzésében.

Gyurcsányné, ha tehetné, kötelezővé tenné az óvodások érzékenyítését az LMBTQ-lobbi óhaja alapján

Itthon2021.10.05, 12:06

Jövő áprilisban arról is döntenie kell a magyar társadalomnak, hogy a gyermekek védelmében melyik utat választja. Egy baloldali kormány, benne Gyurcsány Ferencnével, biztosan zászlajára tűzné a kiskorúak genderérzékenyítését, hiszen ennek alapjait már 2009-ben letették. A gyermekvédelmi szabályokat hatályon kívül fogják helyezni, és rövid időn belül drag queenek fogják "felvilágosítani" a magyar óvodásokat. A másik út, hogy továbbra is védelmet kapnak a legfiatalabbak, és a szülők akkor adnak tájékoztatást a szexuális másságról, amikor azt jónak gondolják. A tét az is, hogy a jogot ne kapják meg a nőimitátorok, vagy éppen az érzékennyített ...

A magyar baloldal Gyurcsány Ferenctől Gyurcsány Ferencig jutott

Itthon2021.10.03, 12:13

A 2022-es választások után megalakuló Országgyűlésben a DK frakciója lesz a legerősebb a baloldalon, Gyurcsány Ferencék zsarolási potenciálja lesz a legnagyobb – jelenti ki elemzésében Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint ráadásul Gyurcsány kétszeres győztes: a hatpárti baloldali koalíció miniszterelnök-jelöltje vagy a felesége, vagy a korábban neki tanácsadóként dolgozó Karácsony Gergely lesz. A legvalószínűbb, előre megírt forgatókönyv szerint most úgy tűnik, Gyurcsányné  és Karácsony szoros első fordulós eredménye után Márki-Zay Péter visszalép a főpolgármester javára, hogy elkerüljék Gyurcsány Ferenc feleséégének ...

A futóversenyen megrészegült nyúl, Peti bohóc meg a gyerekverő

Itthon2021.10.02, 18:02

Lezajlott a baloldal előválasztásának első fordulója, amit a haladó sajtó őszintének tűnő felháborodásától kísérve Gyurcsány Ferenc felesége nyert meg. Méghozzá igencsak fölényesen. Pedig a főpolgármester iránt zavarba ejtően heves és szenvedélyes érzelmeket tápláló függetlenobjektív sajtó döbbenetesen erős kampányt folytatott Karácsony győzelme érdekében.

Évekig Gyurcsány Ferenc kormányának dolgozott Karácsony Gergely

Itthon2021.09.28, 11:36

A baloldali miniszterelnökjelölt-jelöltek második, vitának nevezett show-műsorán emlékeztette Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét Gyurcsány Ferenc felesége arra, hogy 2006-ban az akkori kormányfő, azaz Gyurcsány Ferenc tanácsadója volt. Karácsony milliókat keresett a megbízással, de nem is volt hálátlan - írja a Mandiner.

Gyurcsány Ferenc jelöltjei eltörölnék a rezsicsökkentést

Itthon2021.09.28, 09:18

Lezajlott a baloldali miniszterelnökjelölt-jelöltek második, vitának nevezett show-műsora, amiben a résztvevők kifejthették a lakossági energiaár-szabályozásra vonatkozó módosítási javaslataikat. Az elhangzott állítások súlyos szakmai és társadalmi aggályokat vetnek fel. Hortay Olivér, a Századvég üzletágvezetőjének írása az Origónak.

Radikalizálódik a magyar balodal, alkotmány elleni puccsra készülnek

Itthon2021.09.16, 14:04

Az baloldali miniszterelnök-jelölt aspiránsok vitájának nevezett kampányeseményen minden aspiráns világossá tette, hogy egy esetleges választási győzelem után semmilyen jogfolytonosság nem lesz akadálya a kormányzásnak. Ha szükséges, akkor egyszerű többséggel vonják vissza a kétharmados törvényeket, illetve – „kreatív módszereket" használva – az alkotmányos rendet megkerülve írják át az Alaptörvényt. Kiderült továbbá az is, hogy a baloldal vezetői előbbre valónak gondolják saját, önkényes politikai céljaikat a jogállamiságnál, hisz egy lehetséges kormányváltás után felfüggeszthetőnek tartják a jog uralmát. Mindezek mellett megfigyellhető ...

Így tették tönkre Gyurcsányék magyar családok százezreit a devizahitelezéssel

Itthon2021.09.08, 09:28

Elindult a "Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!" aláírásgyűjtés, amelynek célja, hogy az emberekben tudatosuljon: a baloldal nem akar mást, mint visszahozni a 2010 előtti Gyurcsány-korszakot. Ebben az időszakban a bukott miniszterelnök - ahogy megírtuk - rendőrterrort vezényelt békés megemlékezők ellen, és csődbe vitte az ország gazdaságát. Az egyik legtragikusabb intézkedés a külföldi tulajdonú bankok kedvéért szabadjára engedett devizahitelezés volt, amely több százezer családot nyomorított meg.

Kocsis Máté: A Gyurcsány-családban biztosított a folyamatos fejlődés hazudozásban

Itthon2021.09.02, 16:44

Gyurcsányné legújabb szereplésével kapcsolatban Kocsis Máté szerint már önmagában az is meglepő, hogy "egy állami vagyon kijátszásából felhízlalt kommunista bankárcsalád sarjaként eljátssza a bankellenes szerepet". A Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán azt írta

Gyurcsányné belekötött a paralimpikonok jutalmába, a paralimpiai bizottság elnöke most elmagyarázza neki a valóságot

Itthon2021.08.29, 19:14

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület elnöke Gyurcsányné egyik Facebook bejegyzéséhez írt hozzászólást, miután Gyurcsány Ferenc felesége valótlant állított a paralimpikonok juttatásával kapcsolatban:

Gyurcsányné és Karácsony Gergely már a migránsokról tárgyal - részletek Bagi Iván álhíradójában

Kultúra2021.08.17, 12:46

„Jön a migránshullám, Gyurcsány Ferenc felesége és Karácsony Gergely a migránsokért aggódik" - néhány nappal korábban ilyen és ehhez hasonló szalagcímek jelentek meg a lapokban, miután Karácsony Gergely elismerte, hogy migránsokat hozna be az országba, ha megnyernék a 2022-es országgyűlési választást. Ám az ügynek ezzel még nincs vége.

Nyilvános Gyurcsányné vagyonnyilatkozata: dúsgazdag a DK-s politikusfeleség

Itthon2021.08.04, 16:21

Közzétette vagyonnyilatkozatát Gyurcsányné, aki a férje által megrendezett választási show keretében vallott a vagyonáról. A bukott kormányfő felesége elképesztően gazdag, luxusháza, luxusnyaralója és kimagasló fizetése mellett 200 millió forintot spórolt össze. 

Gyurcsányné ellen megint tüntettek

Itthon2021.07.14, 16:15

Gyurcsányné Békéscsabán tartotta meg az országjárása következő álfórumát. Ahogy a Facebook élő közvetítésén látszott, csak néhány tucatnyian voltak kíváncsiak rá. Az előválasztási komédián (közkeletű nevén: a Gyurcsány-shown) a DK szónoknőjét tüntetők fogadták. Gyurcsányné ennek nem örült.

Aktivisták hadáról lódított Gyurcsány felesége, de a fellépéseire senki sem kíváncsi

Itthon2021.07.11, 15:48

Alig kíváncsiak Gyurcsány Ferencné vidéki "fórumaira" az emberek. Tudósítóinktól kapott információk szerint néhány tucatnyian lézengenek, igaz, egy helyi aktivista megpróbálja őket összeterelni, hogy Gyurcsányné facebook-oldalán többnek tűnjön. Nemrég az ATV-ben arról beszélt (írhatjuk nyugodtan, lódított), hogy rövid időn belül 75 ezer önkéntes aktivista csatlakozott hozzá. Valahogy nem látszanak - sem a munkájuk, sem a tömegük...

Geri, te kussolj most! - ezt írják szurkolók Karácsony Gergelynek

Kultúra2021.06.20, 17:50

A magyar futballt és sportprogramot éjjel-nappal szidó baloldali politikusok - a magyar futball szombati nagy sikerét látva - csodák csodája, hirtelen elkezdtek focirajongók lenni. A Facebookon megmosolyogtató rajongással próbálják elhitetni, hogy mennyire boldogok a válogatott sikere miatt. Hiszen érzékelik, még feltételezett híveik is teljesen mást gondolnak a futballról, mint ők. A szurkolók, hozzászólók természetesen azonnal átláttak a próbálkozásokon, és keményen válaszolgattak a szemforgató baloldali politikusoknak. Karácsony Gergelytől Fekete-Győr Andráson át egészen a magyar himnuszt ugyan otthagyó, de most focival foglalkozzó ...

Kálmán Olga megsértődött, mert tüntettek Gyurcsányné budai piaclátogatása ellen

Itthon2021.06.19, 13:45

Tüntetők jelentek meg Gyurcsányné és Kálmán Olga szombat reggeli budai fórumán. A megjelentek hangosan tiltakoztak a szocialista múlt visszatérése ellen. Az elmúlt időszakban több alkalommal is demonstráltak a Demokratikus Koalíció (DK) kampányrendezvényein.

Rengeteg pénzt kap Gyurcsányék vakcinák ellen hergelő szakértője a baloldali kerületektől

Itthon2021.06.18, 13:44

Hatezer forintos órabér, több százezer forintos megbízások, kiapadhatatlannak tűnő lehetőségek - a baloldali vezetésű kerületek rengeteg pénzt adnak az oltásellenes megnyilvánulásairól ismertté vált Komáromi Zoltánnak. Tavaly év végén volt olyan időszak, amikor Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa csak a DK-s és momentumos polgármesterek jóvoltából milliós fizetést vihetett haza. Ebből is az látszik, hogy a politikus-háziorvos anyagilag erősen függ a baloldaltól: feltehetően nem véletlenül hergelt ekkora dühvel a vakcinák ellen.

Előző
Következő