DK
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- MSZP
- Jobbik
- Czeglédy Csaba
- Fidesz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az RTL Klub felvételei bizonyítják: Gyurcsány párttársa, Póczik József 10 milliót akart kizsarolni a Borkai-videó kapcsán
Ahogy korábban megírtuk Póczik József, a volt válogatott labdarúgó és DK-s jelölt, hónapokkal ezelőtt kereshette meg Borkait a szexvideóval, amiért pénzt kért. Most több hangfelvétel is előkerült, amelyek azt bizonyítják, hogy Póczik József zsarolta Borkai Zsoltot.
Veszekedik az ellenzék Gyurcsány ügyvédje miatt
Ahogy az várható volt, véget is ért a látszólagos harmónia az ellenzéki oldalon. Ezúttal amiatt ugrott a helyi Momentum a DK-nak Erzsébetvárosban, mert Erzsébetvárosban és Újbudán is Gyurcsány ügyvédjét, a korábban súlyos bűncselekmények gyanúja miatt az előzetest is megjáró Czeglédy Csaba irodáját bízták meg a korábbi kerületi vezetés gazdálkosásának átvilágításával. A VII. kerületi Momentum azt írta a közösségi oldalán: Czeglédy Csabát a magyar bíróság már elítélte, és jelenleg is bírósági eljárás van ellene folyamatban. Továbbá már 2010 előtt is ítélték jogerősen felfüggesztett börtönre adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviiteli ...
- címkék:
- DK
- Momentum Mozgalom
- Címkefelhő »
Niedermüller alaposan megemelte az új balliberális erzsébetvárosi vezetés fizetését
Előbb szavakkal, majd tettekkel is megidézte a kommunista-szocialista nosztalgiát Niedermüller Péter, Erzsébetváros frissen megválasztott gyurcsányista polgármestere, egyből az alakuló közgyűlésen. A Brüsszelben megbukott politikus láthatóan sokat tanult az olyan politikai „szuperlatívuszoktól", mint Jean-Claude Juncker és Frans Timmermans, hiszen hazatérvén első dolga az MSZMP nosztalgikus megidézése volt, majd ezek után - persze közpénzből - alaposan megjutalmazta a baloldali barátait.
V4NA: A Coca-Cola a világ legnagyobb műanyagszennyezője
A Coca-Cola Company termeli a legtöbb műanyag szemetet a világon, derül ki a Break Free From Plastic (BFFP) környezetvédő szervezet friss globális felméréséből. Az atlantai (Egyesült Államok) székhelyű multinacionális vállalat több környezetszennyező műanyagot bocsátott ki, mint a mögötte végzett három nagyvállalat összesen - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
A baloldal nem támogatta, hogy napirendre vegyék a keresztényüldözésről szóló javaslatot az EP plenáris ülésén
Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén a balliberális képviselők nem támogatták, hogy vegyék napirendre a keresztényüldözéssel foglalkozó javaslatot. Bezzeg egy másik indítvány simán átment, így a brüsszeli elit nagy plénum előtt tárgyalhatja az ugandai LMBTI személyek jogait. "Hát így állunk itt Strasbourgban, van még hova fejlődni" - kommentálta a helyzetet Hidvéghi Balázs, a Fidesz uniós képviselője.
MTVA: Fenyegetőzve próbált nyomást gyakorolni a közmédiára a DK
Erőszakosan, fenyegetőzve, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársaiban félelmet keltve próbált a közmédia székházába bejutni a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőinek egy csoportja szombat délelőtt - közölte az MTVA Sajtóosztálya.
- címkék:
- MTVA
- DK
- Címkefelhő »
Színjáték volt az előválasztásnak hazudott ellenzéki roncsderbi
Megint, menetrendszerűen, kitört a botrány a baloldalon. Miután nyilvánosságra került Karácsony Gergely alkalmatlan ellenzéki főpolgármester-jelölt beszéde - amit méltán nevezhetünk a zuglói polgármester "őszödi beszédének" -, már az előválasztásnak nevezett roncsderbi körül is komoly kételyek merülnek fel. Karácsony beszédéből például megtudhattuk, hogy a baloldal eleve zuglói polgármesternek szánta Horváth Csabát, aki aztán meggyőzően csúnya vereséget is szenvedett az első fordulóban. Emlékezetes: a második forduló is gyanús körülmények között ért véget, alig kezdték el számolni a szavazatokat, amikor Gyurcsány Ferenc egy olyan beejegyzést ...
Az ellenzéki előválasztás legitimitását kérdőjelezi meg Karácsony kiszivárgott beszéde
Az ellenzéki előválasztás legitimitását kérdőjelezi meg Karácsony Gergely, az ellenzék teljesen alkalmatlan főpolgármester-jelöltjének csütörtökön kiszivárgott hangfelvétele, amelyben MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél - mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az M1 aktuális csatornán.
Berki Krisztián: Hogy indulhat a Jobbik támogatásával Vágó István?
Tovább folyatódik Budapesten az ellenzéki cirkusz. Most a balliberális pártok mellett az identitását elvesztő, de az antiszemitizmusát és cigányellenességét megtartó Jobbik által is támogatott, gyurcsányista Vágó István kritizálta Berki Krisztián főpolgármester-jelöltet, aki egy frappáns poszttal reagált a bukott kvízmester szavaira – írja a Ripost.
Fidesz: Gyurcsányék megint a nemzeti függetlenségünk feladásáért lobbiznak
A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált arra, hogy Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára mindent megtesz annak érdekében, hogy ne Magyarország dönthessen saját sorsáról az uniós források felhasználása tekintetében. Emellett a déli határkerítés ellen is lázít, és azért kampányol, hogy Brüsszel a határkerítés költségének még a felét se fizesse ki Magyarország számára.