diplomácia

címke rss

Az Európai Bíróság elé viszi Sólyom kitiltását a Külügy

Itthon2009.12.18, 15:29

Az Európai Bírósághoz fordul a magyar Külügyminisztérium Sólyom László államfő Szlovákiából való kitiltása miatt. A miniszter azt reméli, precedensértékű ítélet születik, és többet hasonló nem fordulhat elő.

Amerikai segítséget kért romaügyben Bajnai

Nagyvilág2009.12.04, 10:45

Amerikai segítséget kért a roma integrációs programhoz Bajnai Gordon miniszterelnök, aki Washingtonban egy jogvédő szenátorral is találkozott. A kormányfő pénteken Joe Biden alelnökkel találkozik, akinek megmondja azt is, Magyarország küld-e több katonát Afganisztánba.

Hullámvölgy végét jelzi Bajnai washingtoni útja

Itthon2009.11.29, 13:31

Már nem vagyunk kiszámíthatatlanok, tettünk pár gesztust és rendeztük a viszonyunkat az oroszokkal - többek között ezek a dolgok is szerepet játszottak abban, hogy Bajnai Gordon kormányfőt washingtoni látogatásra hívta Joe Biden amerikai alelnök. Barack Obama amerikai elnökkel várhatóan nem találkozik, de izgalmas időszakban, az új afgán stratégia kihirdetése után érkezik az USA-ba. Arra mindenképpen figyelnie kell, hogy ne vállalja magát túl.

A pártokra tolta a nagykövetek panaszait Bajnai

Itthon2009.11.23, 16:33

Nem a kormánnyal, hanem a pártokkal és egyes önkormányzatokkal van bajuk azoknak a nagyköveteknek, akik a múlt héten nyílt levélben fejezték ki aggodalmaikat a magyarországi befektetői klímára veszélyesnek ítélt eseményekről. Erről Bajnai Gordon kormányfő beszélt, miután hétfőn találkozott az aggódó követekkel. Bajnai azt ígérte nekik, azonnal kivizsgálja, ha befektetőellenes magatartásról kap jelentést.

Orbán Putyinnal találkozott

Nagyvilág2009.11.22, 21:09

Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel találkozott Orbán Viktor Fidesz-elnök Szentpéterváron, a legnagyobb orosz párt kongresszusán. Az orosz-magyar kapcsolatok jövőjéről tárgyaltak. Orbánt, aki korábban konfliktusba keveredett az orosz diplomáciával, meghívták a kongresszusra.

Orbán elmegy Putyinék kongresszusára

Itthon2009.11.20, 09:55

Az orosz diplomáciával korábban konfliktusba került Orbán Viktor Fidesz-elnök elmegy az Oroszországot irányító párt szombati kongresszusára. Orbán programjának részletei nem ismertek, de a Magyar Nemzet szerint várhatóan találkozni fog Vlagyimir Putyin kormányfővel.

Magyar Nemzet: Bizalmi embereket neveznek ki szakdiplomatáknak

Itthon2009.11.19, 06:44

Egy túlzottan bürokratikus rendszerben sok bizalmi ember kap szerepet - írja a Magyar Nemzet a külgazdasági szakdiplomata-hálózatról. A lap szerint Kóka János bizalmi embere és Molnár Lajos lánya is kiküldetésben van jelenleg is Párizsban, illetve Koppenhágában. A minisztérium ráadásul bővíti a hálózatot, holott beismerte, hogy inkább egyszerűsítésre lenne szükség.

Dicsérve dorgálta Magyarországot a NATO-főtitkár

Itthon2009.11.19, 14:28

A Budapesten tartózkodó NATO-főtitkár, Anders Fogh Rasmussen megdicsérte Magyarországot katonai szerepvállalásai miatt, de egyben emlékeztetett arra is, hogy a hadseregre fordított kiadásai elmaradnak attól, ami a szövetség tagjainak elő van írva. A dán Rasmussen megjegyezte, egykori miniszterelnökként megérti, hogy nehéz ezt teljesíteni egy válság kellős közepén.

Klímacsőd-veszély Koppenhágában

Időjárás2009.12.09, 12:00

Bármit megteszünk ellene, csak ne kerüljön pénzbe - jó pár budapesti adófizetőnek és számos pénzügyminiszternek ez a véleménye a klímaváltozásról. A dán fővárosban le kéne cserélni azt a nemzetközi klímaegyezményt, amit jelenleg sem tartanak be az érintettek. Összefoglaltuk, mi az érdekes a klímadiplomácia történetének koppenhágai fejezetében.

Clinton hű követőjét helyezné Pestre Obama

Nagyvilág2009.10.15, 22:30

Egy amerikai ingatlanvállalkozó, Sacramento legbefolyásosabb emberének lánya lehet az USA új budapesti nagykövete. Eleni Tsakopoulos-Kounalakis Hillary Clinton követője, aki mellett a végsőkig kitartott Obamával szemben is. Jelölését nem diplomáciai teljesítményéért, hanem lelkes politikai adománygyűjtő tevékenységéért kaphatta. Hívő ortodox és lelkes környezetvédő, bár családi cégük hírét zavaros ügyek sározták be.

Adománygyűjtő lesz az új budapesti amerikai nagykövet

Itthon2009.10.10, 12:51

A Demokrata Párt egyik neves adománygyűjtőjét, Eleni Tsakopoulos-Kounalakist nevezte ki az Egyesült Államok budapesti nagykövetévé Barack Obama. Egyelőre nem közölték, hogy az új nagykövet mikor foglalja el állomáshelyét.

Diplomatákkal beszélhetett Aung Szan Szú Kji

Nagyvilág2009.10.09, 07:29

Nyugati diplomatákkal találkozhatott a házi őrizetben levő mianmari ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji. A katonai junta részéről tett engedmény az amerikai Mianmar-politika enyhülését követte.

Döcögve halad Irán nukleáris megszelidítése

Nagyvilág2009.10.05, 19:20

Irán ugyan beengedi a fegyverellenőröket az eddig eltitkolt nukleáris létesítményébe, de előtte annyi időt hagy magának, amennyi alatt akár el is rejtheti azt, ami ott zajlott korábban. A titkosszolgálatok szerint pedig jóval több nukleáris üzem van az országban, de egyelőre csak ez az egy nyílik meg. Az iráni atomprogram körüli feszültség lassan oldódik, de most már közvetlenül szóba állt egymással Irán és Amerika.

Szétbontják Orbán és Sólyom kedvenc konzulátusát

Nagyvilág2009.10.01, 09:43

Hamarosan teljesen kipucolják azokat az irodákat, ahol a sydney-i főkonzulátus működött, amelyet Sólyom László és Orbán Viktor is meg akar menteni. A köztársasági elnök nyilatkozatai felháborították a szocialistákat, az ausztráliai magyarok azonban eközben amiatt aggódnak, hogyan kapják majd meg a nyugdíjukat, és hogy mi lesz a kedvenc magyar klubjaikkal.

Fél év után is hallgatnak az Irakban lelőtt magyarról

Itthon2009.09.25, 08:31

Még mindig nem kapott hivatalos magyarázatot az Irakban márciusban agyonlőtt magyar férfi családja a halálesetre. A férfit feltehetően egy amerikai katona lőtte le. A kártérítést követelő családnak az amerikai hadsereg felajánlotta, hogy részt vehetnek a gyanúsított tárgyalásán.

Balázs Péter: Szlovákia problémás szomszéd

Itthon2009.09.16, 17:55

Jelenleg Szlovákia Magyarország egyetlen problematikus szomszédja Balázs Péter külügyminiszter szerint. A magyar diplomácia "őszi offenzívára" készül.

Medián: nemzeti egység Pozsony lépései ellen

Itthon2009.09.10, 09:37

A Fidesz, az MSZP és a Jobbik szavazói egyetértenek abban, hogy a magyar államnak fel kell lépnie a szlovákiai nyelvtörvény ellen a Medián felmérése szerint. Az MSZP-szavazók puhább, a Fidesz- és Jobbik támogatók keményebb fellépést tartanának helyesnek.

Fokozott rendőri ellenőrzés a Bajnai-Fico találkozó előtt

Itthon2009.09.10, 06:42

Szécsényben találkozik Bajnai Gordon és Robert Fico csütörtökön. A rendőrség fokozott ellenőrzéssel készül, autókat, csomagokat vizsgálhatnak át. Fico biztosítása a kormány kizárólagos jogköre.

Bajnai: Nem szabad lemenni kutyába

Itthon2009.09.10, 11:51

Magyarország nem követhet el ugyanolyan hibát, mint ami miatt joggal kritizálta Szlovákiát - mondta Bajnai Gordon arról, hogy a balassagyarmati polgármester nem kívánatos személynek minősítette Robert Fico szlovák miniszterelnököt csütörtöki látogatása előtt. Bajnai nem gondolja, hogy minden egy csapásra megoldódik, de bízik az előrelépésben.

Fico miatt lesz kevesebb tanóra Szécsényben

Itthon2009.09.09, 15:38

Csütörtökön délben hazaküldik a diákokat Szécsényben Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök aznap délutáni találkozója miatt, amelyet a Nógrád megyei városban tartanak. A helyi polgármester apró ajándékokkal várja a vendégeket.

Szlovákiába látogatott a dalai láma

Nagyvilág2009.09.08, 18:21

Szlovák ellenzéki pártok vezetőivel találkozik a következő napokban a dalai láma, aki kedden érkezett Szlovákiába háromnapos látogatásra. A szlovák kormánypártok képviselői nem találkoznak a vallási vezetővel, a helyi sajtó szerint azért, mert félnek Kína haragjától.

Szécsényben találkozik Bajnai és Fico

Nagyvilág2009.09.03, 15:39

Magyarországon, Szécsényben találkozik szeptember 10-én délután Bajnai Gordon miniszterlnök Robert Fico szlovák kormányfővel. A találkozót Bajnai javasolta, miután Sólyom László államfő kiutasítása és a szlovák államnyelvtörvény miatt rendkívül feszültté vált a két ország viszonya. 

Megnyílhat a török-örmény határ

Nagyvilág2009.09.01, 15:00

A diplomáciai kapcsolatok felvételéről és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről is elkezd tárgyalni Örményország és Törökország. A két ország között 1993 óta lezárt határ is megnyílhat.

Exdiplomata cége kapott megbízást a Külügyminisztériumtól

Itthon2009.08.27, 09:14

Egy korábbi nagykövet tulajdonában álló céggel kötött szerződést a honlapjával kapcsolatos feladatokra a Külügyminisztérium. A tárca egyelőre nem válaszolt a több mint egy hete elküldött kérdéseinkre, a cég tulajdonosa pedig - akit épp a minisztériumban értünk el - közölte, hogy nem nyilatkozik.

"Komoly ország ilyet nem csinál" - diplomaták a Sólyom-afférról

Itthon2009.08.27, 00:03

Magyarország csak magának árt a kakaskodással a magyar-szlovák konfliktusban, hiszen egy kicsinyes ügyben járatja le magát Európa előtt - mondták az [origo]-nak jelenleg is aktív és egykori magyar diplomaták. A korábbi pozsonyi nagykövet szerint Magyarország nem volt elég óvatos, amikor nem engedett a nyilvánvalóan kötekedő szlovákoknak. Egy másik magyar diplomata szerint tovább kell lépni, mert a szlovákok egy nagy követ dobtak a pocsolyába, és ránk is fröccsent a mocskos léből.

Balázs: A magyarellenesség Szlovákiában kormánypolitika

Itthon2009.08.25, 13:59

Hamis érvekkel, téves jogértelmezéssel és tudatos magyarellenességgel vádolta meg a szlovák kormányt Balázs Péter külügyminiszter egy osztrák lapnak adott interjúban. Balázs Sólyom László köztársasági elnök Szlovákiából való kitiltásáról a Der Standardnak azt mondta: Magyarország mindent megtesz, hogy új fejezet nyíljék a két ország kapcsolataiban, de eddig nem járt sikerrel.

Rejtélyes utakon jár Sarah Palin

Nagyvilág2009.07.18, 22:06

Július eleje óta azt találgatják az amerikaiak, miért mondott le kormányzói posztjáról az ország egyik legmegosztóbb politikusa, Sarah Palin egykori alelnökjelölt. Palin a tavalyi elnökválasztás alatt nőtte ki magát republikánus ikonná, mostanra azonban komoly fejtörést okoz a pártnak: a törzsbázis ragaszkodik hozzá, de mindenki másnak elfogadhatatlan. Azt mondja, elege lett a politikából, de lehet, hogy ez már a 2012-es kampány része.

Clintonék elengedték a vitatott magyar adótartozást

Nagyvilág2009.07.13, 18:43

Magyarországnak már biztosan nem kell kifizetnie vitatott adótartozását New York felé, miután a Hillary Clinton által vezetett amerikai külügyminisztérium mentességet adott. A követelés a New York-i magyar külképviselet után állítólag felhalmozott 32,5 millió dollárról szólt, amelynek jogosságát azonban a magyar Külügyminisztérium mindig is vitatta.

Obama most már hízeleg Putyinnak

Nagyvilág2009.07.07, 10:11

Bár pár nappal ezelőtt még odamondogatott Barack Obama amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek, keddi Moszkva melletti találkozójukon már elismerő szavakkal méltatta. Putyin is hasonló hangnemben válaszolt, szerinte Obamának köszönhető, hogy javult a két ország kapcsolata.

Irán szabadon engedte a Washington Times tudósítóját

Nagyvilág2009.07.05, 22:50

Vasárnap szabadon engedték a The Washington Times című amerikai napilap két hete őrizetbe vett tudósítóját . A brit külügyminisztérium vizsgálja az ügyet.

Behívatta az iráni nagykövetet a magyar Külügy

Itthon2009.06.24, 12:28

A Külügyminisztériumba kérették Irán magyarországi nagykövetét. A tárca közleménye szerint az iráni választással és az azt követő tiltakozássorozattal kapcsolatban vonta kérdőre a diplomatát Iklódy Gábor szakállamtitkár. Magyarország visszautasította azokat a vádakat is, melyek szerint több uniós ország beleszólna Irán belügyeibe.

Bajnai: tiszteletbeli konzulátus nyílik Betlehemben

Itthon2009.06.24, 14:18

Bár a válság miatt több magyar külképviseletet is bezárnak, Betlehemben tiszteletbeli konzulátust létesít Magyarország - jelentette be a ciszjordániai Rámalláhban tartózkodó Bajnai Gordon. A magyar kormányfő szerint ebben a térségben dől el a világ stabilitása, ezért a kiemelt figyelem.

Nem lesz többé chicagói és torontói konzul

Itthon2009.06.16, 19:06

Több nagyvárosban, például Sydney-ben és Hongkongban bezárják a magyar főkonzulátust - jelentette be Balázs Péter külügyminiszter. Összesen 80 államban lesz magyar külképviselet. Balázs a minisztérium finanszírozási nehézségeivel és a diplomáciai tevékenység koncentrálásával indokolta a lépést.

Felmentették a kínai kormányfő megdobálóját

Nagyvilág2009.06.03, 12:14

Bizonyítékok hiányában felmentette egy angliai bíróság azt a 27 éves német egyetemistát, aki tornacipőjét hajította Ven Csia-pao kínai kormányfőre, miközben diktátornak nevezte. A férfi, aki elmondása szerint Kína emberi jogi politikája ellen tiltakozott, egy szóbeli figyelmeztetéssel megúszta az esetet.

Sajnálja a külügy, hogy megszellőztették az iratokat a követségek bezárásáról

Itthon2009.05.23, 21:29

Korrektül akart eljárni a Külügyminisztérium, de sajnos nyilvánosságra kerültek azok az iratok, amelyek a külföldi magyar képviseletek bezárásáról szólnak. A Magyar Nemzet szombati cikke szerint a külügyi tárca a csőd peremén táncol, ezért van szükség a konzulátusok és követségek számának csökkentésére. Többek között az algériai és a chilei nagykövetség sorsa is veszélyben van.

Arabul szólalt meg a pápa a Szentföldön

Nagyvilág2009.05.09, 12:55

Nyolc napot tölt a Közel-Keleten XVI. Benedek, aki Jordániába, Ciszjordániába és Izraelbe is elutazik, hogy javítsa a Vatikán megromlott kapcsolatait a zsidósággal és az iszlámmal. Ezért kijelentette, "mélyen tiszteli" az iszlámot, és a Nebo-hegyen arabul szólalt meg.

Clinton gyengélkedés miatt lemondta találkozóit

Nagyvilág2009.05.05, 00:35

Gyengélkedés miatt elhalasztotta keddi hivatalos találkozóit Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Szóvivője azt mondta: a politikus csak allergiás, nem az új típusú influenzavírus betegítette meg.

Koszovót felvették az IMF-be

Gazdaság2009.05.05, 22:12

Koszovót felvették a Nemzetközi Valutaalapba (IMF) - közölte kedden a Wall Street Journal (WSJ).

Obama gratulált Bajnainak kinevezéséhez

Nagyvilág2009.04.28, 06:46

Levélben gratulált Bajnai Gordon kormányfőnek Barack Obama amerikai elnök. Az elnök sok sikert kívánt Bajnainak, és azt írta, szorosan együtt akar működni Magyarországgal.

"Nem vagyunk most népszerűek" - interjú a Flores-ügyben eljáró nagykövettel

Nagyvilág2009.04.24, 18:00

Magyarellenes hangulatról, együttműködő, de időnként értetlenkedő hatóságokról számolt be a Flores-gyilkosság ügyében Bolíviában eljáró magyar diplomata, Józsa Mátyás az [origo]-nak adott interjújában. A Buenos Aires-i állomáshelyéről Bolíviába vezényelt nagykövet azt mondta, hogy a meggyilkolt magyarok őrizetbe vett társával, Tóásó Előddel szemben a helyi hatóságok komoly jogsértéseket követtek el.

Megküldték a tájékoztatást az Irakban lelőtt magyarról

Nagyvilág2009.04.23, 21:27

Balázs Péter külügyminiszter személyes sürgetésére csütörtökön szinte azonnal hivatalos tájékoztatást adott az amerikai nagykövetség a márciusban Irakban lelőtt magyar férfi sorsáról. A tájékoztatásra előzőleg közel egy hónapot kellett várni, és az átadott dokumentum továbbra sem szól se az eset okairól, se az esetleges kártérítésről, se arról, hogy mért csak most sikerült megküldeni a kért információkat Magyarország számára.

Személyes találkozót kért Clintontól a magyar külügyminiszter

Itthon2009.04.21, 20:03

Személyes találkozót kért Balázs Péter külügyminiszter amerikai kollégájától, Hillary Clintontól. Balázs mielőbb be szeretne számolni az új magyar kormány válságkezelő elképzeléseiről Amerikában, és már a találkozót kérő levélben is jelezte, hogy Magyarország továbbra is az USA elkötelezett szövetségese marad.

Az amerikaiak nagy része kibékülne Kubával

Nagyvilág2009.04.11, 01:45

A CNN felmérése szerint az amerikaiak 71 százaléka támogatja az 1961-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Kubával, és a válaszadók kétharmada az utazási korlátozásokat is feloldaná.

Bekérették a Külügyminisztériumba az orosz nagykövetet a Mol miatt

Itthon2009.04.07, 16:49

Előzetes tájékoztatást várt volna a magyar kormány a Mol részvénycsomagjának megvásárlása előtt - közölték kedden a budapesti orosz nagykövettel, akit a múlt heti üzlet miatt kérettek be a Külügyminisztériumba. Kedden Budapesten volt az osztrák külügy főtitkára is, aki szerint Bécs sem tudott arról, hogy az OMV el kívánja adni Mol-részvényeit.

Vádat emelne Észak-Korea az elfogott újságírók ellen

Nagyvilág2009.03.30, 21:02

Várhatóan illegális határátlépéssel vádolja Észak-Korea azt a két amerikai újságírót, akiket március közepén fogtak el a kínai-észak-koreai határon. Phenjan szerint a nők kémkedtek, egy dél-koreai hírügynökség szerint viszont az őket elfogó észak-koreai határőrök lépték át a határt, és a kínai oldalon kapták el őket.

Új kezdetről üzent Iránnak Obama

Nagyvilág2009.03.20, 19:47

A perzsa újév alkalmában videóüzenetet juttattott el Barack Obama amerikai elnök az iráni vezetőkhöz, amelyben a régi konfliktuson való felülemelkedésről beszélt. Obama azt mondta: konstruktív kapcsolatok kiépítését fenyegetéssel nem lehet előbbre vinni. Az iráni elnök sajtótanácsadója válaszult azt nyilatkozta: az Egyesült Államoknak először fel kell ismernie múltbeli hibáit, mielőtt félre lehetne tenni a két ország nézeteltéréseit.

Franciaország visszatér a NATO katonai parancsnokságába

Nagyvilág2009.03.11, 18:41

Franciaország 43 év után visszatér a NATO katonai parancsnokságába - jelentette be Nicolas Sarkozy. A köztársasági elnök szerint ez Franciaország és Európa érdeke is.

Szili zárja a dunaszerdahelyi meccs miatti egyeztetést

Itthon2009.02.28, 20:34

Március 12-én lesz a magyar-szlovák házelnöki találkozó Szlovákiában. A találkozó zárja a két ország közötti egyeztetéssorozatot, amely többek között a tavaly botrányba fulladt dunaszerdahelyi focimeccs miatt indult.

Tartós tűzszünetet kötöttek a Szvat-völgyi tálibok és a kormány

Nagyvilág2009.02.21, 17:47

 Az iszlámábádi kormány tartós tűzszünetben állapodott meg a Szvat-völgyi tálibokkal. A völgyben 2007 végén tört ki iszlamista lázadás, azóta ezerkétszázan meghaltak és százezrek menekültek el. A korábban kötött békemegállapodások rendre kudarcba fulladtak.

Obama rendezné a kapcsolatokat Iránnal

Nagyvilág2009.02.10, 11:00

"Kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú viszonyt" szeretne kialakítani Iránnal Barack Obama amerikai elnök. Ehhez szerinte mind az Egyesült Államoknak, mind az irániaknak meg kell értenie a másik álláspontját. Obama szerint a helyzet rendezésének feltétele, hogy Teherán nem támogathat terrorista csoportokat, és le kell mondania az atomfegyver kifejlesztéséről is.

Leglább 6 EU-országban túl nagy a hiány

Archívum2009.02.09, 21:53

Túlzott deficit miatti uniós eljárás megindítása várható legkevesebb hat EU-tagállam - Franciaország, Görögország, Írország, Lettország, Románia és Spanyolország - ellen a közeli jövőben, közölték hétfőn brüsszeli diplomáciai források.

Az igaz útra terelné Rómát a holokauszttagadó püspök

Nagyvilág2009.02.05, 16:32

Hatalmas vitát váltott ki, sőt, diplomáciai feszülségeket is okozott egy holokauszttagadó katolikus püspök, Richard Williamson visszafogadása a katolikus egyházba. Bár a Vatikán felszólította a gázkamrák létezését tagadó főpapot kijelentéseinek visszavonására, a háttérben valójában az egyház belső vitái, a tradicionalisták és a reformerek küzdelmei állnak.

Izraeli miniszter szakítással fenyegeti a Vatikánt

Nagyvilág2009.02.01, 14:50

A diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyegette meg egy izraeli miniszter a Vatikánt, miután a holokausztot tagadó tradicionalista püspök, Richard Williamson egyházi kiközösítését feloldották. Az izraeli külügyminisztérium ugyanakkor úgy nyilatkozott: nincs napirenden a diplomáciai kapcsolatok megszakítása.

Guardian: Izlandot gyorsított eljárással felveszik az EU-ba

Nagyvilág2009.01.30, 06:39

Akár két éven belül is megtörténhet Izland felvétele az Európai Unióba - írta magas rangú brüsszeli és izlandi diplomáciai forrásokat idézve a pénteki Guardian. A cikk szerint az unió ki akarja menteni a kis észak-atlanti országot a pénzügyi összeomlás állapotából.

Nagykövetséget nyit Magyarországon Koszovó

Nagyvilág2009.01.27, 22:27

Koszovói nagykövetség nyílhat hamarosan Magyarországon, a Szerbiától elszakadt köztársaság ugyanis 12 új országgal veszi fel a diplomáciai kapcsolatot a közeljövőben. Az új nagykövetségek sorában a volt jugoszláv tagköztársaságok mellett Kolumbia, Japán, Hollandia és Magyarország is helyet kap.

Dugókat hozhat a diplomáciai csúcs Budapesten

Itthon2009.01.26, 14:56

Várhatóan jelentős dugókat okoznak majd hétfőn Budapest közlekedésében a keddi Nabucco-csúcstalálkozóra érkező delegációk, akik miatt szakaszosan lezárja a rendőrség a reptérre vezető utat, és a belváros egy részét. A keddi konferenciát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte, célja, hogy lendítsenek az ázsiai földgázt szállító, gyakorlatilag évek óta tetszhalott vezeték megépítésén.

Kibékülne az USA-val Észak-Korea

Nagyvilág2009.01.10, 10:18

Lemondana atomprogramjáról Észak-Korea, ha cserébe felvehetné a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal - közölték Phenjan képviselői egy nem hivatalos találkozón. Washington csak akkor venné le a kommunista államot a feketilistáról, ha a leszerelés nemzetközi ellenőrzés mellett folyna.

Livini szerint Izrael megállítja a Hamászt

Nagyvilág2008.12.25, 11:46

Cipi Livni izraeli külügyminiszter szerint Izrael megelégelte a Hamász radikális palesztin szervezet Gázai övezetbeli uralmát és megállítja az újból felerősödött erőszakhullámot. Az izraeli diplomácia vezetője csütörtökön Kairóban nyilatkozott azután, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel tárgyalt a gázai fejleményekről. A területen ismét elszaporodtak az erőszakcselekmények azóta, hogy december 19-én lejárt az izraeli kormány és a Hamász közötti tűzszünet.

Obama tényleg beveszi a kormányába Hillary Clintont

Archívum2008.12.01, 18:03

Hivatalosan is bejelentette Barack Obama leendő elnök, hogy egykori riválisát, Hillary Clintont jelöli a külügyminiszteri posztra. Az előzetes várakozásoknak megfelelően megtartja a jelenlegi védelmi minisztert, Robert Gates-t, nemzetbiztonsági tanácsadója pedig James L. Jones nyugalmazott tábornok lesz. Az új csapat külpolitikai változást jelent, a katonai erő helyett a diplomáciára és az újjáépítésre kerülhet a hangsúly.

Cseh-francia diplomáciai zavar egy újságcikk miatt

Nagyvilág2008.11.27, 23:08

Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter elnézést kért Franciaországtól, mert két cseh újság valótlanságot állított csütörtökön. A lapok szerint Nocolas Sarkozy francia államfő azt akarta elérni Mirek Topolánek cseh miniszterelnöknél, hogy a cseh uniós elnökség alatt is Franciaország maradhasson a Földközi-tengeri Unió elnöke.

Tömböl László lehet az új vezérkari főnök

Itthon2008.11.26, 12:59

Tömböl Lászlót javasolja vezérkari főnöknek a honvédelmi miniszter Havril András helyett, aki diplomáciai szolgálatot vállalna. Tömböl kinevezését Szekeres szerint mind az öt párt támogatja.

Másfélezer korbácsütés vár a szaúdi király orvosára

Nagyvilág2008.11.11, 19:51

1500 korbácsütésre és 15 év börtönre ítéltek egy egyiptomi orvost Szaúd-Arábiában, amiért állítólag félrekezelte a királyi család egyik tagját. A példátlanul súlyos ítélet ellen az orvos rokonai és barátai kedden tüntetést szerveztek Kairóban. AZ egyiptomi külügy diplomáciai lépéseket tervez az ügyben.

Pozsony szerint Fidesz-besúgók hatására kötözködik Göncz

Nagyvilág2008.10.16, 11:29

Fidesz-besúgók hatásának tulajdonította Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes Göncz Kinga magyar külügyminiszter Szlovákiával kapcsolatos kifogásait. Caplovic erről a pozsonyi Pravdának beszélt. A lap egy másik cikkben arról írt, hogy a két ország közötti diplomáciai háború fegyverszünettel végződött.

Kenedi: Az orránál fogva vezetik a társadalmat

Itthon2008.10.16, 20:47

A rendszerváltás óta folyamatosan félrevezetik a magyar társadalmat az állambiztonsági szolgálatok tevékenyéségvel kapcsolatban - mondta a Hetek című lapnak adott interjújában Kenedi János. Ha ugyanis elkezdenénk bolygatni az iratokat, azokra ismernének, akik ma az országot, vagy az egyházat, vagy a diplomáciai kart vezetik. El kellene számolni azzal is, hová lett a szovjet blokk nyugaton mosott pénze.

Felveszi a diplomáciai kapcsolatot Szíria és Libanon

Nagyvilág2008.10.15, 13:48

Szíria és Libanon diplomáciai viszonyt létesített. Az erről szóló megállapodás aláírása azért különleges esemény, mert az 1940-es évek - azaz a két ország függetlenedése - óta nem működött közöttük diplomáciai kapcsolat.

Pozsony nem reagál Göncz Kinga "ultimátumára"

Nagyvilág2008.10.11, 10:23

A szlovák külügyi szóvivő szerint a magyar külügyminiszter a napokban nem kap "hivatalos diplomáciai postát" Pozsonyból a budapesti szlovák nagykövettel ismertetett magyar diplomáciai felvetésekre - értesült róla szombaton a szlovák külügyi szóvivőtől a pozsonyi Pravda.

Fico magyar ultimátumot emleget

Nagyvilág2008.10.04, 11:03

Élesedik a hangnem a magyar-szlovák vitában, amely a kétnyelvű tankönyvek ügyében és a dél-szlovákiai magyar iskolák támogatása miatt bontakozott ki. Fico szlovák kormányfő szerint Magyarország ultimátumot adott Szlovákiának, és ezt Pozsony nem fogadja el. Korábban Göncz Kinga magyar külügyminiszter behívatta a budapesti külügyminisztériumba Szlovákia magyarországi nagykövetét, Juraj Migast. Válaszul Pozsonyban is bekérették a magyar ügyvivőt a minisztériumba.

Gyanús tankokba tenyereltek a hajórabló kalózok

Nagyvilág2008.09.30, 16:49

Miközben amerikai és orosz hadihajók közelednek a kalózok által elfoglalt tankokkal tömött ukrán teherhajó felé, diplomáciai botrány van kibontakozóban azzal kapcsolatban, hogy vajon valóban Kenya volt-e a szállítmány végcélja. Felmerült, hogy a tankokat valójában az évtizedekig a szudáni központi kormány ellen harcoló Dél-Szudánnak szánták.

Orosz-magyar egyeztetés a Malévről

Gazdaság2008.11.26, 07:38

Az orosz-magyar kormányközi vegyes bizottság gazdasági szekciójában, szeptember 30-án kerülhet szóba a Malév helyzete - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden az [origo]-nak. Moszkvai magyar diplomáciai körök egyébként egyelőre nem tudnak kormányszintű egyeztetésről a két ország között. A Magyar Televízió esti hírműsorában elhangzott: a légitársaság tulajdonosát, az AirUnion vállalatcsoportot, amelyet Borisz Abramovics vezet, pénzügyi nehézségei miatt a megszűnés fenyegeti.

Tovább húzzák a prést Grúziában az oroszok

Nagyvilág2008.09.11, 11:00

Oroszország több lépést tett Grúziával szemben az elmúlt napokban: fegyverembargót kezdeményezett ellene, diplomáciai kapcsolatokat létesített a két grúz szakadár tartománnyal - Abháziával és Dél-Oszétiával -, valamint közölte, hogy 7600 katonát állomásoztat majd a két területen. A Európai Unió megfigyelőket küldene a szakadár területekre is, az orosz külügyminiszter azonban kizárta ennek lehetőségét.

Visszahívja diplomatáit Grúzia és Oroszország

Nagyvilág2008.08.29, 16:59

Hazarendeli diplomatáit Grúzia és Oroszország is a másik országból, így megszűnnek a diplomáciai kapcsolatok a két állam között. Dél-Oszétiában orosz katonai támaszpontok létesülnek - erről ír alá megállapodást a szakadár grúz terület Moszkvával.

Oroszországra ripakodott a NATO

Nagyvilág2008.08.27, 14:40

A NATO felszólította Oroszországot, hogy lépjen vissza Dél-Oszétia és Abházia elismerésétől. A NATO-tagországok szerint az oroszok nemzetközi határozatokat sértettek meg, amikor kinyilvánították: felveszik a diplomáciai kapcsolatot a két szakadár grúz területtel, és függetlennek tekintik őket. Közben Oroszország aggódik, hogy Grúzia megpróbálja visszaállítani harckészségét.

Ism�t zuhan az orosz t�zsde

Gazdaság2008.08.26, 14:56

Csaknem �t sz�zal�kkal zuhant kedden az orosz t�zsde, miut�n Dmitrij Medvegyev orosz eln�k utas�totta a moszkvai k�l�gyminiszt�riumot, hogy kezdjen t�rgyal�sokat D�l-Osz�ti�val �s Abh�zi�val a diplom�ciai kapcsolatok felv�tel�r�l. Medvegyev el�z�leg bejelentette, hogy Moszkva elismeri a k�t szakad�r gr�ziai r�gi� f�ggetlens�g�t. A moszkvai�t�zsde id�n egyszer m�r nagyot zuhant a gr�z-orosz fegyveres konfliktus idej�n.

Libanon diplomáciai kapcsolatot teremt Szíriával

Nagyvilág2008.08.13, 21:21

Bassár el-Aszad szíriai és Michel Szuleimán libanoni elnök szerdai damaszkuszi megbeszélésükön úgy döntöttek, hogy a két ország nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatra lép egymással - közölte Aszad elnök politikai tanácsadója, Buszaina Saabán.

A finisben happolnák el előlünk az EU agyát a lengyelek

Itthon2008.06.13, 06:07

Egy héten belül eldőlhet, Budapesten lesz-e az Európai Unió új tudományos központja, vagy a május vége óta támogatók nélkül maradt lengyel rivális, Wroclaw nyer makacsságával. A magyarok mögött áll Lengyelországot kivéve az összes tagállam, de a lobbizás még mindig folyik. A lengyelek százezernél is több Wroclaw-párti magánember aláírásával keresik meg a döntéshozó minisztereket, a magyar lobbisták a személyes és telefonos diplomáciai beszélgetésekben hisznek.

Szépeket mond egymásról Szíria és Izrael

Nagyvilág2008.05.23, 11:35

Szokatlanul békülékeny hangnemben nyilatkozott a szíriai külügyminisztérium a - török közvetítéssel - Izraellel felújított béketárgyalásokról, miközben jeruzsálemi kollégája már a Golán-fennsík visszaadásának feltételeit sorolta. A két ország hivatalosan még mindig hadban áll egymással, de most mindkét állam vezetőinek jól jönne a diplomáciai siker. A békéhez azonban még rengeteg kérdést kell tisztázni.

Olcsóbb utakkal a jó magyar-kubai viszonyért

[origo] utazás2008.05.20, 12:48

Árengedménnyel, különösen kedvező áru turistautakkal szeretné fokozni Kuba a magyar turisták érdeklődését - jelentette ki pénteken Blas Nabel Pérez Camejo kubai ügyvivő, aki egy Budapesten szervezett sajtóbeszélgetésen arról biztosította az újságírókat, hogy a kubai-magyar diplomáciai kapcsolatokban beállt lehülés átmeneti és nem visszafordíthatatlan folyamat.

Szudán megszakította a diplomáciai kapcsolatot Csáddal

Nagyvilág2008.05.11, 12:00

Szudán vasárnap megszakította diplomáciai kapcsolatait Csáddal, miután egy dárfúri felkelőmozgalom - amelyet Kartúm szerint Csád támogat - az előző nap megpróbálta elfoglalni a szudáni főváros egyik elővárosát. A csádi kormány szóvivője szombaton cáfolta, hogy közük lett volna a támadáshoz.

Szerbia megfelezné Koszovót

Nagyvilág2008.03.18, 20:44

Szerbia felajánlotta, hogy átveszi Koszovó szerbek lakta régióinak kormányzását - közölték magas rangú diplomáciai források kedden. A lépés ketté osztaná a független Koszovót, így a terv megvalósulásának nincs esélye.

Putyin üzletelne a NATO-val

Nagyvilág2008.03.15, 01:35

Vlagyimir Putyin orosz elnök kész segíteni a NATO-nak Afganisztánban, ha a katonai szövetség zárva tartja kapuit Ukrajna és Grúzia előtt - közölte a Gazeta Wyborcza című lengyel lap péntek este internetes oldalán, diplomáciai forrásokra hivatkozva.

Már Nicaragua is elfordult Kolumbiától

Nagyvilág2008.03.07, 07:39

Nicaragua is megszakította diplomáciai kapcsolatait Kolumbiával. A komoly amerikai támogatással bíró latin-amerikai országra egy, az ecuadori határt megsértő rajtaütése miatt haragszanak szomszédai. Az akcióban egy balos gerillavezérrel végeztek a kolumbiai katonák.

Szlovénia elismerte Koszovót

Nagyvilág2008.03.06, 00:59

Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Szlovénia - elsőként a volt jugoszláv tagköztársaságok közül - szerdán elismerte a független Koszovót. Szerbia válaszul diplomáciai jegyzékben tiltakozott és hazarendelte nagykövetét.

Megszakítják a diplomáciai kapcsolatot Kolumbiával a szomszédai

Nagyvilág2008.03.04, 06:42

Ecuador és szintén baloldali vezetésű szövetségese, Venezuela bejelentette, hogy megszakítják diplomáciai kapcsolataikat a szomszédos Kolumbiával. Ezzel tovább mérgesedik a három ország közötti vita, amely kolumbiai katonák minapi ecuadori rajtaütése miatt robbant ki.

A népszavazás a munkahelyeken is beszédtéma

Állás 20112008.02.27, 09:52

Közeledik a népszavazás, a pártok kampányolnak, egyre több munkahelyen ismét beszédtéma a politika. A dolgozóknak ez az állapot sok kellemetlenséget is magában rejthet. Mit mondjunk, ha a főnök megkérdezi, mire szavazunk? Hogyan reagáljunk, ha állásinterjún firtatják a politikai hovatartozást? Új munkatársként és álláskeresőként nem árt egy kis diplomáciai érzék és óvatosság.

A brit nagykövettől kért segítséget az OCÖ elnöke

Itthon2008.02.27, 20:23

A Magyarországon tapasztalható szélsőséges megnyilvánulásokról, a Magyar Gárda mögött meghúzódó társadalmi jelenségről, valamint a roma fiatalok diplomáciai képzéséről folytatott rövid eszmecserét szerdán az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Dohány utcai székházában Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke és Gregory John Dorey, Nagy-Britannia nagykövete.

Elszabadultak az indulatok Belgrádban

Nagyvilág2008.02.22, 00:04

Százezres tüntetés, gyújtogatás és erőszak a határon, nemzetét sirató öngyilkos - Szerbiában fokozódik a feszültség Koszovó függetlenségének vasárnapi önkényes kikiáltása miatt. Belgrádban 150 ezren gyűltek össze az államfő és a miniszterelnök által szervezett tiltakozó nagygyűlésre a BBC szerint. Az [origo] névtelenséget kérő helyi diplomáciai forrásból úgy tudja, a tüntetők közül sokan várhatóan a zömében szerbek lakta koszovói városba, Kosovska Mitrovicára vonulnak át pénteken. A szerbek a szerb többségű koszovói területek leszakítására játszhatnak. A tüntetés befejeztével huligánok egy csoportja ismét az amerikai és a horvát naggykövetség ...

Némán szövik a koszovói álmokat

Nagyvilág2008.02.15, 15:23

Lavírozik a koszovói vezetés, Hashim Thaci miniszterelnök egyelőre nem jelentette be a függetlenség kikiáltásának időpontját, sejtelmesen annyit mondott, vannak terveik. Az [origo] helyi diplomáciai forrásból úgy értesült - és több más forrás is azt valószínűsíti -, hogy vasárnap kiáltják ki a koszovói függetlenséget. A tartományi parlament pénteken délután ezt elősegítő törvényt tárgyal.